[Alíz szemszöge]
Regi mondta, hogy Márknak barátnője van, ami először kicsit rossz volt, de igazából úgy se gondoltam soha komolyan, hogy bármi lehet köztem és igazából akármilyen fiú között (nemhogy Márkkal), mármint, ez csak valahogy az olyan lányokkal történik meg, mint Regi, vagy Lili, vagy az egyik új osztálytársam, Móni, akibe szerintem az összes fiú szerelmes az évfolyamból. Valamit tudnak, amit én nem. Szerintem soha senki nem fog elhívni randizni, nem is tudom elképzelni, de már elfogadtam. Csak néha álmodozok róla, de nem tudom elhinni, hogy ez velem is megtörténhet.
Szóval annyiból jó volt, hogy megtudtam, hogy barátnője van (ha jól értettem, Szasza volt barátnője, ez azért egy kicsit fura), hogy így valamiért kevésbé tartok attól, hogy találkozok vele, ezért ma nem volt annyira para abban az irányban menni haza, mint a többiek, mivel azt az utat, amerre menni szoktam (mindig zenét hallgatok alatta), most felújították.

Az új sulimat sokkal jobban szeretem, mint a régit. Kicsit kevesebb az ablak, ezért néhány folyosó sötétebb, mint a régi sulimban, de vannak olyan részei, amiket sokkal jobban szeretek. A könyvtár nyitva van minden szünetben, és találtam pár fotelt, amik a polcok mögött vannak, és ott nem szoktak lenni, mert néhány magyartanár arrafele járkál néha, de engem ez nem zavar. A magyartanárom is arra szokott járni, párszor beszélgettünk már a könyvtárban, amikor elvonultam oda szünetekben, és tök jó volt, mert nagyon kedves a tanárnő és szerintem jó viszonyom lett vele. Emiatt a magyarórák a kedvenceim, és valahogy biztonságban érzem magam a tanárnő közelében. Szóval a könyvtárat nagyon szeretem. Ezenkívül az udvaron is találtam egy padot, amit általában nem foglal be senki, úgyhogy azon ott mindig jól elvagyok. Tudom, hogy hülyén hangzik, de mostanában színezni szoktam, csak úgy, mert az alatt tudok gondolkodni, meg zenét hallgatni, és mégis csinálok valamit közben.
Azt szeretem még ebben a suliban, hogy nagyon sokan szoktak olvasni szünetekben, ami miatt soha nem érzem furán magam, ha egyedül kötöm le magam valamivel. Nem néznek ki miatta, és ez jó érzés. Igazából eddig semmivel kapcsolatban nem néztek ki, jó, annyira nem is ismernek, én vagyok a csendes lány az osztályban, de senki nem bánt, nem beszélnek ki, mert nem is tudnának mit kibeszélni. Próbálok mindenkivel kedves lenni, és úgy érzem, hogy ilyenkor mások is kedvesek velem. Sok a lány az osztályomban, ami jó, mert nem olyan lányok, mint az előző suliban Lucáék. Sokkal jobb érzés a közelükben lenni.
Amikor ebbe a suliba kerültem, az igazgatónőnek mindent elmondtak Anyáék, hogy miért akarnak idehozni ilyen sürgősen, talán emiatt is vettek át ilyen hamar, és egyből összeismertettek a sulipszichológussal. Eddig párszor voltam nála, mert az igazgatónő az átvételemkor egyből értesítette a pszichológust, hogy járni fogok hozzá, ez igazából nem az én döntésem volt, de mivel kedvesnek tűnt a pszichológus, és szerencsére órák után vannak vele alkalmaim, ami senkinek nem tűnik fel az osztályomból, mert addigra hazamennek, nem ellenkeztem. Eleinte kicsit feszélyező volt az egész, de aztán rájöttem, hogy igazából kedves és egyre könnyebben mondok el neki dolgokat. Regiről sokat meséltem neki, mert az valahogy könnyen megy, sokkal könnyebben, mint magamról, és rajta keresztül tudtam beszélni a problémáimról. Például az ájulásomat úgy meséltem el, hogy elmeséltem Regiről, hogy ott volt mellettem, amikor ez történt, ezután pedig a pszichológus rákérdezett, hogy miért, hogy volt ez pontosan, és innentől kezdve valahogy jobban ment a mesélés.
Az új sulimban azt is szeretem, hogy kisebb, mint az előző, nincs annyi ember, nincs akkora tömeg, így nincs annyi tekintet rajtam, amikor végigmegyek az aulán. Szeretem azt is, hogy nem akkorák a terek. Inkább folyosók vannak, mint aulák, és ez sokkal komfortosabb. Az épület nem annyira modern, mint az előző, inkább régiesebb kicsit, de jó értelemben. Néhány folyosón vannak könyvespolcok, amikről szabadon el lehet vinni könyveket, az osztályteremben sok a fából készült bútor, ami sokkal családiasabb, a lépcsőknek pedig kicsit roxfortos hangulata van. Tetszik a korlát.
A tesiórák is sokkal jobbak, mert sokkal kevesebb a sportoló, és nem olyan durvák, mint az előző sulimban. Sokat szoktunk játszani, amiben én annyira nem vagyok jó, de egyrészt legalább nem csak futunk, meg erősítünk, másrészt pedig nem olyan ciki, mert a többiek is elbénázzák a dolgokat néha. A tesipóló pedig sötét színű. Nem kell azon aggódnom, hogy átlátszik-e az izzadtság. Ráadásul egyenpulcsi is van tesiórákra, amit bármikor hordhatok anélkül, hogy bárki furán nézne, hogy miért vagyok pulcsiban.
És mivel sokkal kevesebb fiú van, mint az előző iskolámban, ebből következtetve kevesebb a szerelmespár is a sulin belül, akik azt sulykolnák belém, hogy mindenkinek van már barátja vagy barátnője, csak nekem nem, és velem van a probléma.
Ezen a helyen sokkal kevésbé érzem azt, hogy probléma lenne velem, és nem tudom, hogy ez annak a hatása, hogy nem ismernek engem, vagy csak hogy kiszakadtam a régi közegemből és ide kerültem, mindenesetre itt most tényleg jobban érzem magam.
Ha Regi nem lett volna olyan önzetlen és megértő, és nem támogatott volna abban, hogy átjöjjek, most ez nem így lenne. Regi volt az egyetlen dolog, ami visszatartott attól, hogy eljöjjek abból a suliból, egészen addig, amíg nem mondtam el neki, és ha azt mondta volna, hogy nem szeretné, hogy elmenjek a régi gimimből, vagy azt éreztem volna rajta, hogy nem akarja, biztosan ott maradtam volna.
Hiányzik az, hogy Regivel legyek délelőttönként, mert az egyetlen barátnőm, de ezzel egyszerre nagyon hálás is vagyok neki. Regi igazi barát, és néha belegondolok, hogy mennyire jó, hogy addig abban a suliban maradtam, amíg meg nem ismertük egymást. És hogy mennyire jó, hogy ilyen önzetlen tud lenni. Ha fiú lennék, én is biztosan szerelmes lennék belé, mert rá fel lehet nézni, mert olyan kedves, okos, és megértő, és még nagyon szép is.
Volt, amikor úgy éreztem, hogy Regihez sokkal jobban illenek az olyan barátnők, mint Lilien, akivel együtt járnak bulizni, mindenféle menő helyekre, tök jó programjaik vannak, Lilien által meg tud ismerni új embereket, jó társaságokba tud kerülni, együtt járnak táncedzésre, az a fellépésük is annyira jó volt (megnéztem videón), meg egyébként is Lilien bátyjával jár, és Márkkal is olyan jó barátsága van... néha kicsit féltékeny is voltam Lilienre, de igazából rá minden miatt, és már nagyon régóta. Már Regi előtt is az voltam, főleg akkor, amikor tavaly Vincének Lilien tetszett, mert annyira gyönyörű, annyira csinos, olyan menők a ruhái, a cuccai, a kisugárzása, a megjelenése, annyira tehetséges, és mindenki szereti, amit teljesen meg tudok érteni, meg mindenkinek ő tetszik, de ezt is megértem, ő a legnépszerűbb lány a sulinkból, és mindenki olyan akar lenni, mint ő, és épp ezért sokáig így voltam vele, sőt, talán még most is.
Viszont azóta, hogy Regi kiállt mellettem, úgy érzem, hogy nekem is nagyon jó barátnőm, talán máshogy a barátnőm, mint Liliennek, de nincs bennem az, hogy az ő barátságuk erősebb lenne, vagy azt Regi jobban szeretné, csak másmilyen az egész. Mindenesetre Reginek tényleg nagyon hálás vagyok, és jó lenne, ha egyszer viszonozni tudnám neki mindazt, amit kaptam tőle, azt a támogatást, vagy hogy a legmélyebb pontomon is ott volt velem, hogy átsegítsen rajta.
És emellett lehet, hogy nem is annyira számít az, hogy elhív-e valaki randizni, vagy sem, mert egyelőre azt is nehéz felfognom, hogy talán kezdek kikerülni valamiből, amiből azt hittem, hogy soha nem leszek képes.

A suli kapuján kilépve bedugtam a fülembe a fülhallgatómat, majd mivel egy picit esett, felvettem a kapucnimat, hogy ne ázzak meg annyira, és Anya ne szidjon le, ha hazaérek, hogy csurom víz vagyok, és vihettem volna esernyőt. A fülhallgatóm zsinórját a pulcsim alatt húztam át, mert mindig zavar, amikor csak úgy lóg, és hülyén is érzem magam miatta. Jó lenne egy vezeték nélküli fülhallgató, csak Anyáék nem akarnak venni, mert szerintük nem tesz jót az egészségnek és drága.
A gondolataimba merülve baktattam le az utca lépcsőfokain, majd amikor az egyik zenének vége lett és még nem indult el a következő, egy társaságot hallottam meg, így arra pillantottam.
Márkék voltak az utca túloldalán, két fiú, akiket nem ismertem, Szasza, Márk és a barátnője a kézenfogva, de nem vettek észre, mert hamarosan elkanyarodtak egy másik utcába. Örültem, hogy nem vettek észre, mert egyrészt görcsbe ugrott a gyomrom, másrészt pedig folyamatosan nevettek, és így legalább kizárhattam azt az opciót, ami ösztönösen jelent meg bennem, mint ilyenkor mindig, hogy mi van, ha én vagyok a vicc alanya.
Mindent annyira túlgondolok.
Amikor eltűntek az egyik kanyarban, én csak továbbsétáltam, de nem tudtam nem ezen gondolkodni. Láttam már azt a lányt, aki a barátnője, akkor is szépnek találtam, és most is, ráadásul az, hogy Szasza is járt már vele, meg most Márk is, azt jelentheti, hogy tényleg valami nagyon jó lehet benne. A kisugárzása is olyan volt a fiúk között, amit a fiúk általában imádnak; laza, lehet vele viccelődni, szép, sokat nevet, benne van azokban a hülyeségekben, amiket a fiúk csinálnak, biztos az összes menő programban ugyanúgy benne van, mindezek mellé viszont nem véletlenül ő a női tagja a társaságnak, mert titkon mindegyik fiú vonzódik vagy vonzódott már hozzá valamennyire. Igazi menő lány. A szöges ellentétem.
Annyira menő a haja, meg a ruhája is, olyan, mint ha Pinterest-ről jött volna. És a tusvonala is, az ékszerei, a stílusa... még orrpiercingje is van. Nekem tuti, hogy soha nem lehetne olyanom. Az ilyen lányok a bizonyítékok arra, hogy ki lehet így is nézni, csak mi szúrunk el valamit, ami miatt nekünk nem sikerül.
Tudni akarom, hogy mit tudnak, amit én nem.
Minden fiúhoz, aki valaha tetszett, vagy olyan lányok illenek, mint ő, vagy olyanok, mint Lili, és én egyik sem vagyok és nem is leszek, mert nem így vagyok kitalálva, nincs meg az a személyiségem hozzá, szóval lehetetlen és ez nem fog megváltozni, úgyhogy el kéne fogadnom mindezt.
Akárhogy próbálkoznék, az összes erőfeszítésem sem lenne elég arra, ami nekik természetesen, egy csettintésre megvan.

Lekéstem a villamosomat, úgyhogy amikor a megállóba értem, csak nekidőltem az egyik korlátnak és a zsebeimbe raktam a kezeimet, mert az talán nem néz ki furán, vagy természetellenesen, pedig már melege volt a kézfejeimnek, csak ha magam mellett lógattam, az valahogy nem volt jó.
Ahogy ott várakoztam, megint észrevettem a fentebb említett társaságot, amitől szaporábban kezdett verni a szívem és izzadni a tenyerem, úgyhogy elkaptam a fejem és igyekeztem nem arra nézni, hogy ne tűnjek fel nekik. Azért akaratlanul figyeltem őket - a szemem sarkából úgy láttam, hogy nem villamossal jönnek, hanem az egyik buszmegálló felé mennek gyalog, még azt is láttam valamennyire, ahogy elindulnak arra, úgyhogy egy apró, megkönnyebbült sóhajjal szálltam fel az akkor megérkező villamosra.
A villamos ülésére leülve kinéztem még az ablakon egyszer, csak egy pillantás erejére rájuk. Tényleg a buszhoz mentek, csak az tűnt fel, hogy Márk már nem volt velük. Biztos útközben vált le tőlük.
Talán azért kanyarodtak még korábban más irányba, mert ő ment másfelé, és vele mentek egy darabig.
Azért egy kicsit sajnáltam, hogy nem látom a többiekkel, mert eddig nem mertem ránézni, és most láthattam volna rendesen az ablakon keresztül, legalább csak addig, amíg elindul a villamos, úgyhogy lemondóan sóhajtottam egyet.
Na mindegy.

Amíg a villamosmegállóban voltam, nem ment a zene a fülemben, hogy tudjam figyelni őket, most viszont, hogy már eltávolodtam tőlük a villamossal együtt, elindítottam újra, és előszedtem a színezőmet, meg egy kék ceruzát, hogy miközben zenét hallgatok és ezen az egészen gondolkodom, kiszínezzem a kék részeket.
Egy kicsit gyerekes, ugye?
Alig színeztem valamennyit, amikor valaki hirtelen kihúzta az egyik fülhallgatómat a fülemből, amitől először úgy megijedtem, hogy kiesett a kék ceruza a kezemből, elgurulva a villamospadlón, mire már hajoltam volna le érte.
- Neee, bocs - hallottam meg Márk hangját, mire megdobbanó szívvel megálltam a mozdulatomban és felnéztem rá.
Márk lazán felszedte a ceruzát a villamos padlójáról, odaadta nekem és levágta magát a velem szemben lévő ülésre.
Megilletődötten kivettem a másik fülhallgatót a fülemből, és szerintem először annyira csodálkozva néztem rá, mint ha szellemet látnék.
- Hali - köszönt nekem Márk egy apró mosollyal az arcán, mire zavartan én is elmosolyodtam.
- Szia.
Zavarban voltam, amitől elpirultam, és ettől méginkább zavarba jöttem, úgyhogy lehajtott fejjel magam elé húztam a táskámat, hogy elpakoljam a telefonomat és a zenét, amit azóta is elfelejtettem leállítani, de fel se tűnt, a színezőmet meg pláne.
Márk észrevette a színezőt a kezemben és meglepetten elröhögte magát.
- Na jó - vette el tőlem derűsen mosolyogva, majd maga felé fordította és belelapozott.
Az ajkamba harapva néztem, és eszméletlenül cikinek éreztem ezt az egészet.
Na igen, ezért paráztam találkozni vele.
Az arcát néztem, ahogy magában mosolyogva lapozgatja a színezőmet.
Márk annyira helyes, és annyira jó a stílusa is. Olyan jó a haja, és a szemei is nagyon szépek. És szerintem ő olyan fiú, aki szereti a kutyákat.
Alig akartam elhinni, hogy velem volt a villamoson. Nagyon kíváncsi voltam, de nem mertem megkérdezni, hogy ő hova megy most. Reméltem, hogy edzésre, vagy valami ilyesmi, mert akkor hétfőnként többször is mehetünk együtt.
- Ezt nem fejezted be - mutatta fel nekem az egyik oldalt.
Mivel ez egy gyerekeknek készült színezőfüzet, amit otthon találtam, azon az oldalon egy Toy Story-s színező volt.
- Tudom - túrtam a hajamba elnevetve magam - Kicsit ciki volt egy idő után, hogy a buszon, meg a villamoson az emberek azt nézik, hogy Toy Story-s színezőm van, úgyhogy inkább átmentem a többire.
- Jaj, ne csináld már - legyintett Márk, majd behajtotta az oldalt - Szard le. Mindenkinek kell egy Toy Story-s színező - nézett rám jókedvűen, majd visszaadta a színezőmet - Van egy zöld ceruzád?
- Persze - pislogtam meglepetten, majd kiraktam magam mellé a tolltartómat és adtam neki egyet.
- Kösz. Tied a lila rész, ezt most befejezzük.
- Komolyan?
- Ja, mekkora már, hogy itt színezgetünk a villamoson.
Remegő kézzel elővettem egy lila színesceruzát, majd az ölembe raktam az újságot, hogy ő is hozzáférjen és elkezdtem színezni.
- Mizu veled amúgy? - érdeklődött Márk természetesen, miközben velem együtt színezett.
- Semmi - vontam vállat zavartan mosolyogva.
- De komolyan. Sulid jó még?
- Persze. Mindenki kedves.
- Na, az jó - biccentett egy apró mosollyal az arcán - Akkor jó, hogy átjöttél, gondolom.
- Igen, nagyon. Csak kicsit rossz, hogy most nem járok Regivel egy osztályba.
Márk mosolyogva rámnézett, majd vissza a színezőre.
Ez az egész kicsit szürreális volt, de egyszerre meg annyira jó, hogy azt se tudtam, hogy kezeljem.
A gyomrom görcsben volt, nagyon izgultam, és alig tudtam válaszolni a kérdéseire, pedig én is annyi mindent tudtam volna kérdezni tőle.
- Ja, az engem is zavarna - értett egyet Márk derűsen - Regi jó arc.
- Nagyon.
- De amúgy ő is örül neki, hogy jól érzed magad itt.
- Tudom, tudom - válaszoltam - Ez olyan kedves tőle.
- Az.
A villamos zökkent egyet.
- Ne! - szökött ki a számon, ahogy kiszaladtam a vonalból.
- Én is kimentem, bocs - mondta Márk.
- De az nem olyan feltűnő, mint az enyém.
- A tied se gáz.
- Szegény Buzz.
- 3D-s lett - legyintett Márk, mire akaratlanul nevettem egyet.
Nem szeretem a nevetésem, ezért próbáltam halkan nevetni, pedig Márk nagyon vicces, szóval akármikor tudnék nevetni vele.
- Hogyhogy nem jöttél hétvégén amúgy? - kérdezte Márk témát váltva.
Márk meghívott a szülinapi bulijára, ami nagyon jól esett, de egyrészt a szüleim se engedtek volna el, másrészt pedig én is nagyon feszengtem volna és nem mertem elmenni.
- Anyáékkal elutaztunk a nagyszüleimhez - válaszoltam a tekintetét kerülve - De egyébként se hinném, hogy elengedtek volna - vallottam be - Nem nagyon engednek sehova az utóbbi időben. Nagyon beszigorítottak mostanában - igazítottam meg a hajam zavartan.
- Mert, mit nem csinálhatsz például?
- Csak úgy mehetek el akárhova, hogy előtte jelzem, hogy hol leszek, kivel, mikor jövök és hogyan. Meg hogy mit fogok csinálni, milyen lesz a közeg, el tudnak-e érni ott, ha igen, mikor és hogyan. Nem szeretnek szem elől veszíteni - mondtam, miközben nagyon kínosan éreztem magam - Otthon se. Mindig a szüleimmel együtt kell ennem és megvárják, amíg megeszem a kajámat, a szobám ajtaját, meg nem örülnek, ha becsukom, úgyhogy ha becsukom, akkor is véletlenszerűen benézegetnek, hogy mit csinálok. Ilyesmik.
Márk döbbenten nézett rám.
- Az komoly.
- Már kezdek hozzászokni.
Épp erről beszéltünk, amikor meghallottuk, hogy ellenőr jön, úgyhogy mindketten előszedtük a bérletünket.
- Jegyeket, bérleteket kérnék - lépett hozzánk az ellenőr, mire Márk odatartotta a telefonját.
Az ellenőr leolvasta a QR-kódot, majd rámnézett. Kellemetlen volt, hogy én addigra még nem tudtam elővenni az irattárcámat, amiben a papíralapú bérletem volt és rám kellett várni.
Zavartan odatartottam végül a bérletemet, amit dünnyögve leolvasott az ellenőr, és már azt hittem, hogy továbbmegy, amikor rámnézve megszólalt.
- Egy diákigazolványt kérnék.
Természetesen csak tőlem kérte el azt a diákigazolványt.
Bizonytalanul átlapoztam az irattárcámban. Nem volt ott a diákom.
Ijedten vert egyet a szívem, szörnyen kínos volt, úgyhogy magam elé húztam a táskám, hátha oda hullott ki az irattárcámból.
- Akkor addig a fiatalembertől is kérnék egyet - sóhajtott ez ellenőr, hogy addig is teljen valamivel az idő.
Márk lazán elővette a tárcáját a zsebéből, amiből kivette a diákját.
- Eddig elkérte bárkitől a diákot egyébként? - kérdezte tőle Márk rágózva, ahogy felmutatta neki a diákját.
- A feladatköröm része - válaszolta az ellenőr morogva.
- Aha - rakta el Márk a diákját.
Majdnem elsírtam magam attól, hogy nem találtam a diákomat, és amikor feladtam, félve felnéztem az ellenőrre, aki megsemmisítően nézett vissza rám.
- Nincs diákigazolvány? - vonta fel a szemöldökét.
- Nem találom - válaszoltam neki gyenge hangon, a sírógörcs határán.
- Az baj.
- Tényleg nem találom.
- Ezt értem, de magával kellene hordania.
- Elnézést.
Soha nem tudtam kiállni magamért.
- Diák, higgye el - szólalt meg Márk az ellenőrre nézve, bevédve engem.
- Majd elhiszem, ha láttam egy igazolványt - válaszolta az ellenőr - Csak diákigazolvány jogosítja fel a kisasszonyt kedvezményes bérletre.
- Mert egy délután fél négykor, iskolatáskával villamosozó tizenhét éves lány nyilván nem diák, tényleg - ironizált Márk, és teljesen természetesen szólt vissza az ellenőrnek.
- Akkor tudhatom, hogy az, ha be tud mutatni egy diákigazolványt.
- Van diákom, csak kiesett a tárcámból valahol - szólaltam meg remegve.
- És most én ezzel mit kezdjek? - nézett rám az ellenőr.
- Mert ő meg mit csináljon, mutassa be a matekháziját, vagy mi? - kérdezett vissza Márk.
- Hordja magával a diákigazolványát.
- Nincs még itt pár utas, akit ellenőrizni tudna amúgy, de most komolyan? - mutatott a többiek irányába Márk - Nyilván diák, maga is látja, van bérlete is, rajtunk kívül senkitől nem is kérte el eddig a diákot a villamoson, akkor meg minek rontjuk el egymás napját?
Zavarba jöttem attól, hogy az egész környék minket nézett.
- Valamilyen fényképe van az igazolványáról? - kérdezte tőlem az ellenőr.
- Ez most csak valami vicc? - röhögte el magát Márk feszülten.
- Megnézem - vettem elő a telefonomat.
Keresgéltem a galériámban, hátha, és feszélyezően sok másodperc telt el.
- Ön ezért fizetésemelést kap, vagy ezt most miért? - kérdezte Márk az ellenőrtől egyszerűen - Vagy hamarabb mehet nyugdíjba, előléptetik, vagy mi a szar?
- Ez a munkám, fiam.
- Ez? - mutatott rám Márk felvont szemöldökkel - Az jó meló lehet, biztos mindenki imádja.
Mindketten rámnéztek, én pedig nagy nehezen találtam egy képet a diákomról, amit megmutattam az ellenőrnek.
- Na, tényleg diák, wow - biccentett Márk enyhe cinizmussal a hangjában.
- Máskor legyen itt az igazolvány is - mondta nekem az ellenőr szigorúan.
- Rendben, bocsánat - szabadkoztam teljesen elpirulva.
Amikor az ellenőr továbbment, Márk hátulról bemutatott neki még egyet.
- Ezt a faszt - túrt a hajába Márk szemforgatva.
- Köszi - hálálkodtam Márknak - Tényleg. Már teljesen azt hittem, hogy meg akar büntetni.
- Láttam rajtad, hogy leblokkoltál.
- Köszönöm.
- Semmi - legyintett Márk.
- Jó volt a bemutatás a végén - tettem hozzá akaratlanul elmosolyodva, mire Márk elröhögte magát, majd derűsen nézett rám.
- Szaszától vettem át.
- Ő is így kezeli ezeket a helyzeteket? - érdeklődtem, mire szórakozottan válaszolt.
- Nem, ő már rég felrúgta volna.
Ezen felnevettem, és úgy éreztem, hogy ő is arra számított, hogy nevetni fogok, ami valamiért jól esett.
- Gondoltam - láttam be nevetve - Lilienből kiindulva.
- Ja, Lilu is ott van azért.
Mosolyogva húztam az ölembe a színezőt megint.
Márk olyan jófej.
- Egyébként visszatérve... boldog szülinapot így utólag - néztem fel rá - És bocsi, hogy nem tudtam elmenni a bulidra.
- Kösz - vette a kezébe a zöld ceruzát ő is újra - Amúgy semmi, érthető. Majd legközelebb ledumálom a szüleiddel, hogy jöhess.
- Szívesen mennék. Már ha ismerek másokat is.
- Regi mindig ott van.
- Jó, de ő gondolom, inkább Szaszával van ilyenkor.
- Mert Szasza olyan ijesztő? - kérdezte jókedvűen.
- Nem, nem - tiltakoztam elnevetve magam - De még soha nem beszélgettem vele.
- Jófej, nyugi. Lehet, hogy néha megközelíthetetlennek tűnik kívülről, de amúgy nem az.
- Regi is ezt mondta - válaszoltam, miközben színeztem tovább - Mármint, amikor megismert titeket, hogy Szasza kicsit elérhetetlennek tűnik.
- Akkor ezt valószínűleg nagyon az elején mondta, mert nem az. Pláne nem Reginek - tette hozzá derűsen.
- Jó, tudom. Csak úgy értette, hogy eleinte kicsit megközelíthetetlennek tűnik, legalábbis Reginek első benyomásra ilyen volt. Ilyen... távoli. Érted.
- Ennek más oka is volt azért.
- Tudom, tudom. Csak én meg nem vagyok jó nyitásban mások felé. Meg az is kicsit izé, hogy úgy menjek oda Regihez, hogy éppen Szaszával van.
- Oké, ezt értem - látta be elröhögve magát - De normálisak amúgy, nem olyanok, hogy csak egymáson lógnak mások között is, meg nem kellemetlen velük lenni, nincs meg ez a harmadik kerék-vibe, amikor ketten vannak, te meg ott vagy, tök oké az egész. Nem gáz.
- Az jó - mondtam egy picit mosollyal az arcomon.
- Meg amúgy az én haverjaim se olyanok, hogy feszengened kelljen. Jófej emberekkel barátkozom.
- Persze, gondoltam. Csak tényleg nem vagyok jó a kezdeményezésben.
- Mert?
- Nem tudom, hogy mit mondjak ilyenkor, hogy ne legyek unalmas.
- Mondjak egy trükköt?
- Aha.
- Nagy igazság lesz, készülj fel - nézett rám mosolyogva.
- Jó, jó.
- Senki nem unalmas, ha önmagát adja. Csak akkor lesz az, ha kényszeresen meg akar felelni a másiknak, nem jön össze és csak elfedi vele azt, hogy milyen alapból.
- Akkor valószínűleg én ezt rontom el - láttam be zavartan elnevetve magam.
Márk kivett egy másik ceruzát a tolltartómból.
- Miért amúgy, miket szeretsz csinálni? - érdeklődött természetesen.
Bárcsak olyan lazán tudnék barátkozni, mint ő.
- Hú, nem tudom - nevettem el magam megilletődve.
- De nem most, komolyan, random dolgokat is mondhatsz, amik nem hobbik, csak szívesen csinálod. Nem foglak hülyének nézni, meg semmi nem cringe.
- Tényleg?
- Figyelj, én tizennyolcadik szülinapomra kaptam egy kötényt. Nem tudsz lekörözni - röhögte el magát.
- Jó-jó - nevettem el magam, majd erőt vettem magamon és gondolkodás nélkül válaszoltam - Imádom a meséket, szóval annyira jó befeküdni az ágyamba és nasizás közben mesét nézni. Mondjuk Miraculous-t.
- Oké, egy pont oda.
- Meg amúgy szeretek kirakózni. Olvasgatni. Vezetem egy határidőnaplóban, hogy mikor milyen a Hold - folytattam - Szeretem az ilyen ásványköveket, gyűjtögetem őket, mert szerintem tök érdekes. Szeretem az állatokat is. Meg mostanában sütireceptekkel kísérletezek, mert olyan menő, amikor valami jó jön ki belőle. Vagy sorozatokat nézek. Néha gyertyákat is csinálok. Ezek közben mindig zenét hallgatok. És ez nagyon hülyén fog hangozni, de néha lenyúlom az öcsém legóit, hogy legózzak - tettem hozzá a tenyerembe temetve az arcom - Most hirtelen ezek jutottak eszembe.
- Mekkora forma vagy, hallod - röhögte el magát Márk meglepetten.
- Viszont nincs sok időm, mert sokat kell tanulnom. Néhány tárgyból olyan hülye vagyok.
- Mikből?
- A reál tárgyakból. Annyira hülye vagyok a fizikához, a kémiához, meg a matekhoz. De az infóhoz is.
- Ezzel nincs gáz - vont vállat Márk - Fizikából meg kémiából én is segghülye vagyok.
- Anya korrepetálásokra akar küldeni.
- Mert, vegyész akarsz lenni, vagy mérnök, vagy mi?
- Nem, csak jónak kell lennie a bizimnek. Mindenki kitűnő a tesóim közül.
- A nővéred anglisztika szakon van, vagy mit mondtál, nem?
- De.
- És, hozzátett bármit az, hogy fizikából ötös volt gimiben? - röhögött fel Márk - Nem hinném. És ha nem mérnök, vegyész, építész, vagy ilyenek vannak a tervben, neked se kell annyira, hogy rágörcsölj.
- Igazából nem tudom, mi akarok lenni. Fogalmam sincs, miben vagyok jó.
- Ha ez megnyugtat, két hét múlva érettségizek, és még én se tudom. De amúgy most soroltál fel egy csomó mindent, ne csináld már.
- De ezek csak ilyen kis hobbik.
- Gondolom, kreatív vagy, meg jó sok türelmed van, ha ilyeneket csinálgatsz.
- Ezek alatt jól el lehet gondolkodni.
- Vágom, de már is összeszedtünk rólad két tulajdonságot, amiből kiindulhatsz majd.
- Decemberben bementem a sulimban sakkszakkörre. A tanár közölte velem, hogy reménytelen vagyok.
- Egyrészt rohadjon meg, másrészt meg oké, bementél sakkra, de nem magad miatt. Mármint érted, nem azért mentél oda, mert téged az érdekel, vagy vonz.
- Ezt honnan tudod? - lepődtem meg.
- Emlékszem Vincére, ő volt a sakkos gyerek - nézett rám egy bujkáló mosollyal az arcán.
Zavartan nevettem egyet.
- Az már kicsit régen volt. Vagyis... mindegy - engedtem el a témát - Kicsit furán alakult.
- Szerintem ő full unalmas volt amúgy.
- Vince? - néztem rá meglepetten.
- Aha. Nekem legalábbis biztos. Nem is értettem, miért jön be neked.
- Nem jött be - védekeztem elpirulva.
- Persze - mosolygott szórakozottan.
Annyira barátságosan viszonyult hozzám, hogy bár így is teljesen zavarba jöttem, kicsit kevésbé, mint amire számítottam.
- Vágom, hogy az előbb azt mondtam, hogy senki nem unalmas, aki magát adja - tette hozzá - De hozzád képest fix unalmas volt.
- Az a buli mondjuk kicsit... érdekesen alakult - emlékeztem vissza a hajamba túrva.
- Mert?
- Kicsit többet ittam, mint kellett volna.
- És akkor?
- Smároltam valakivel, akivel soha nem beszélgettem és fel se ismerném - mondtam ki nagy nehezen, lehunyt szemekkel.
- Mindenkivel volt már ilyen, nyugi.
- Jó, tudom, de nekem ez annyira kínos.
- Tudod, én miket csináltam már bebaszva? - röhögte el magát őszintén - Nem akarod tudni.
- Köszi, hogy ezt mondod - gyűrtem a ruhám ujját zavartan mosolyogva.
- Ne görcsölj rá ezekre a dolgokra ennyire.
- Mármint mikre?
- Úgy akármire.
Zavartan mosolyogtam egyet.
Pár másodperc múlva a színezőt nézve megszólaltam.
- Egyébként szépen színezel.
Márk elnevette magát.
- Kösz. Nem vagyok egy nagy rajzos amúgy - mondta - Az Szasza, ő olyanokat csinál, hogy beszarsz.
- Regi mesélte, de még nem láttam a rajzait.
- Nagyon kemény. Viszont attól még, mert nem tudok rajzolni, színezhetek veled, ha ahhoz van kedvem - tért vissza magára - Szóval te is így szard le a dolgokat.
- A Toy Story-s színezőmmel? - nevettem fel halkan.
- Ja, mondjuk. Még most is cringe ezt színezni amúgy?
- Nem, dehogy - mosolyogtam.
- Na. Erről beszélek - pillantott rám jókedvűen, mire mosolyogva néztem vissza rá.

A következő utáni megállóban, amikor Márknak le kellett szállnia, előtte pedig elköszöntünk egymástól, majd a villamos továbbgördült velem, őszintén, fel se fogtam az egészet, csak annyit éreztem, hogy hálásnak érzem magam.

Olyan jó, hogy barátkoznak velem.