Nagyon szerettem volna beszélni Szaszával élőben az országos meccse előtt, vagy legalább csak megölelni, de sajnos minden keresztbetett a mai napon és nem így alakult.
Tudtam, hogy ma délelőtt volt Emmánál, hogy megbeszéljék a dolgaikat, és nagyon sokat gondoltam rá - bár üzenetben beszéltünk valamennyit, és azt mondta, hogy tudtak normálisan beszélni, jutottak is valamire és volt értelme, amikor a nagy sportcsarnokban a nézőtérről láttam őt felmenni a jégre, valamiért azt éreztem rajta, hogy nincs felhőtlen hangulatban.
Nem tudtam, hogy miért, ez a beszélgetés Emmával csak eszembe jutott indokként, hogy mi van, ha amiatt, de egyébként abba se voltam biztos, hogy tényleg fura hangulata van, vagy csak én gondolom bele, mert valójában csak koncentrál és a játékban van mentálisan.
Ez tényleg egy fontos meccs volt, egy mérföldkő a céljáig, és nagyon meg akarta nyerni, hogy biztos legyen a továbbjutásuk a Londonban megszervezett Európa-bajnokságra.
Egyszer megnéztem Szasza érmeit és díjait, amiket találtam a szobájában, amíg ő valahol máshol volt - rengetegszer volt megyei, vagy országos bajnok, és egy csomószor nem is csak a csapatát díjazták, személyesen is kapott okleveleket, érmeket, vagy kupát, mint legjobb játékos, legtöbb gólt szerző, legjobb mezőnyjátékos, legsikeresebb támadó, ésatöbbi. Nagyon büszke voltam rá. Ezenkívül EB-aranyérmes is, és tudom, hogy ezt akarja mindenáron megismételni.
Annyira szurkoltam neki ma.
Szerettem volna, ha el tudná érni a célját.

A meccsen Szasza döbbenetesen játszott.
Nem tudom, hogy csak a meccs fontossága és az erős ellenfél miatt szívta fel magát ennyire, és ezért volt ilyen kisugárzása, vagy valami más miatt is ideges volt, mindenesetre szédítően gyors volt, megállíthatatlan, elsöprő és veszélyes. Ez a másik csapatnak is feltűnt, érezhető volt, hogy elég nagy mértékben rá szentelték a legtöbb figyelmet.
Az összes rizikós helyzetet megkockáztatta, bevállalósan és merészen játszott, semmitől se megrettenve, csak ment, suhant, észvesztő sebességgel és intenzitással, akkorra erő volt benne, amit kintről is érezni lehetett, és senkiben nem hagyott kétséget affelől, hogy ő ezt most meg akarja nyerni, és meg is fogja.
Nagyon sok gólt lőtt, rengetegszer került az ellenfél kapuja közelébe, és megértettem, amiért tőle, a huszonhetes játékostól azért már tartottak valamennyire a másik csapatból, mert látták, hogy mire képes és mennyi akarat van benne.
A többiek a csapatából is hasonló mentalitásban lehettek - eszméletlen izgalmas volt a meccs, fej-fej mellett haladtak, mindenesetre azt éreztem Szasza csapatán, hogy valami feszültség mindenkiben van most.
Talán az öltözőben, csapat-szinten lehetett valami, vagy az edzőjükkel, ami mindenkire hatással lehetett.
Nagyjából félidő környékén viszont kiállítottak két embert is Szasza csapatából, mert valami fizikai konfliktus történt, valakit nekivágott valaki a palánknak, önvédelem, a harmadik beszállt... egyébként elég ijesztő volt ott helyben, még kívülről is.
Mindenesetre "agresszív viselkedés" címszóval a kiállítás után a másik csapat egy időre létszámfölénybe került. Többek között Szasza se értett egyet a büntetéssel, szét is tárta a karjait a bíró felé, hogy ez most mi, a bíró mondott neki valamit, egyébként meglepően lekezelően, mire Szasza felvont szemöldökkel kapásból visszaszólt az ellenfél csapat irányába mutatva, enyhén szólva ellenezve a döntést.
A bíró nem engedett, Szasza viszont (valószínűleg részben a bíró stílusa miatt is) szintén nem engedte el ezt még, és kérdés nélkül odacsúszott hozzá a jégen a palánkhoz, mire a bíró is felállt a székéről. Szasza megállt előtte, a bíró szavaira válaszként határozottan érvelve neki, végig nyílegyenesen tartva a szemkontaktust, meg se rezzenve, és még a sisakját is levéve közben, hogy szemtől szembe beszéljenek vele.
- Az merész - jegyezte meg Márk meglepetten elröhögve magát.
- Nyomod, Szasza - szólt előre Lili a bátyjának büszkén, ami persze odáig nem hallatszott el, de Lilinek ez a szurkolása része volt.
Szasza tényleg gond nélkül leállt vitatkozni a bíróval, keményen, egyenlő félként, eszébe se jutott megadnia magát, mert igazságtalannak találta a helyzetet, amitől ideges lett és fel se merült benne, hogy annyiban hagyja.
Ez ment is egy darabig, mindenki azt nézte, hogy most mi lesz, a legtöbben szerintem már biztosak voltunk benne, hogy vissza lesz vonva az a büntetés, Szasza körül konkrétan vibrált a levegő a feszültségtől, és nagyon határozott volt, Szasza edzője is beszállt egy idő után, a bíró viszont megmakacsolta magát kettőjükkel szemben és hajthatatlan volt, úgyhogy végül az edzője szavára Szasza szemforgatva visszament a jégpálya közepére, hogy menjen tovább a meccs.
- És akkor Szasza felcseszte az agyát - harangozta be Lili a várható eseményeket a száját elhúzva.
- Ja - értett egyet Márk, miközben a hajába túrt.
Innentől kezdve, mivel Szaszáék csapatából mindenki ki volt akadva, kétféleképpen játszottak tovább, vagy plusz lendületet adott nekik az idegesség, vagy elvett belőle, mert nem tudtak koncentrálni, mindenesetre nem voltak egységesek, így bár eddig felhozták a vezetést, megint fej-fej mellettire esett vissza az állás.
Szasza az előbbiek táborát erősítette, érződött rajta, hogy ideges, hogy dühös, és ennek fényében játszott tovább, a két csapattársa kiállítása után kapásból lőtt egy óriási gólt, egy olyat, amit alig fogtak fel egyáltalán, mert akkora erővel történt.
A döbbenettől kikerekedett szemekkel tapsoltam neki, tulajdonképpen annyira, hogy már teljesen kipirosodott a tenyerem és a hangomból is ment el, de nem sajnáltam.
Innentől kezdve minden felgyorsult - valahogy itt már sokkal veszélyesebbnek tűnt a meccs, Szasza is olyanokat csinált, meg kockáztatott, hogy néha én ijedtem meg, és persze úgy tűnt, hogy tudja, mit csinál, mégis féltettem kicsit, azért ez elég durva sport, és ekkora sebességben, ilyen erővel bármi megtörténhet.
Főleg, ha valakiben annyi feszültség és indulat van, mint akkor őbenne.
- Konkrétan minden gólt Szasza lövi most már, mi van velük? - fogta a fejét Lili, aki hozzám hasonlóan szétizgulta az egészet.
- Szét vannak esve a többiek - válaszoltam meg az arcomat megdörzsölve.
- Amúgy eddig is sokat lőtt, de most már tényleg kábé minden gól ő - értett Márk Lilivel.
- Ugye? Akkor jól látom.
A meccs utolsó percében jártunk, döntetlen volt az állás, az átlagosnál lényegesen magasabb gólszámokkal, minden ezerszeresen felpörgött, csak úgy kapkodtam a fejem.
Alig volt hátra néhány másodperc, Szaszánál volt a korong, végigment a pályán, koncentrált, tudom, hogy koncentrált az idegessége mellett is, de valahogy mégis úgy alakult, hogy ellőtte a tökéletes helyen, a tökéletes időben, és...
Kapufa.
Majdnem, hajszál híján volt és megnyerték volna.
És láttam, félreérthetetlenül láttam, ahogy ettől elpattant az agya, annyira kevésen múlott, teljesen kiborult tőle magában, eközben pedig leperegtek az utolsó másodpercek és az utolsó pillanatban valahogy becsúszott egy lapos, szinte véletlen, szerencse-gól a kapujukba egy olyan játékostól az ellenfél csapatából, akivel kapcsolatban percekkel azelőtt volt esedékes, hogy kiállítsák, csak végül nem állították ki.
Egy ponttal vesztettek.
- Ez komoly? - tört ki Liliből hisztérikusan, miközben felpattant a helyéről, az utolsó gólt látva, amikor a meccs véget ért.
- Basszameg - túrt a hajába Márk idegesen.
- De ne már! - borult ki Lili ezen az egészen - Ez a gól mi a szar volt?
- Ki lehetett volna védeni simán, a kapus volt a szar, nem figyelt oda - mutatott a kapus irányába Márk.
- Senki nem volt úgy ott fejben most a végén - mondtam őszintén.
- Videóbíró! - tüntetett Lili kettőt tapsolva.
- Milyen videó? Láttuk - nézett Márk Lilire.
- De ez akkor sem fair, Szasza lehozta az egész meccset, nem kaphatnak ki egy góllal az utolsó másodpercben! - háborgott Lili - Szerintem már vége is volt a meccsnek, bent se volt az a lapos szar a végén! Kurva bíró, megverem!
- Szasza konkrétan fel fog robbanni - közölte Márk.
- Szerintem már felrobbant - vágta rá Lili - És én is felrobbantam. Ő mennyire robbanhat fel!
- De hát nem az ő hibája, ő volt messze a legjobb játékos - szólaltam meg.
- Nem érdekli ez szerintem - állt fel Márk.
- Na, ez a szar a csapatsportokban, tessék - mutatott a pályára Lili - Hülye bíró, szarért kellett kiállítani azt a két embert, amiatt borult meg az egész.
- Meg nem kiállítani azt a faszt, aki lőtte a gólt a végén - tette hozzá Márk.
- Hát, én megőrülök! - fogta a fejét Lili.
- Mikor lehet találkozni Szaszával? - kérdeztem kettőjüktől.
- Attól függ, hány embert nyír ki most az öltözőben - válaszolta Márk gondolkodás nélkül.
- Meg onnan kifelé - tette hozzá Lili.
- Ja - értett egyet Márk.

Lili és Márk már hazaindultak (ők ketten jöttek még el a meccsre velem együtt, Szasza egyébként sem szokott sok embert elhívni a meccseire), amikor én még a barátomat vártam a sportcsarnok hátsó kijáratánál, hogy nekem is legyen alkalmam beszélni vele kettesben.
Szasza még elvileg összeszedte bent a cuccait, meg elköszönt pár embertől, mielőtt hazaindult volna, majd a sporttáskájával lazán a vállán, kijött az ajtón, mire ellöktem magam a faltól, aminek azelőtt dőltem neki a várakozás közben.
Igazából én még csak most találkoztam vele először a meccs óta, meg úgy általánosságban ma is, úgyhogy amint megláttam, kedvesen és együttérzően rámosolyogtam, majd megöleltem.
Egyből éreztem rajta, hogy egy kicsit sem nyugodt.
- Hogy vagy? - simítottam meg a karját, ahogy elléptem tőle.
Szasza idegesen elröhögve magát, elfordította a fejét.
- Ne erről beszéljünk szerintem.
- Te irtó ügyes voltál. Komolyan, messze te voltál a legjobb az egész játékban - mondtam őszintén, egy kicsit vigasztalásképpen.
Szasza erre inkább nem mondott semmit, csak feszülten elkapta a tekintetét, inkább magában tartva azt a kívülről is érezhető, erős dühöt, ami benne volt.
- Mondj valamit - kértem óvatosan, igyekezve a lehető legnyugodtabban, legszeretetteljesebben ránézni, hogy ezzel kicsit csillapítsam a feszültségét.
- Mit mondjak? - nézett rám idegesen röhögve egyet - Ez el lett baszva. Kábé ennyi.
- De ez egyáltalán nem a te hibád.
- Azt a szar gólt kellett volna belőnöm a végén, és nyertünk volna. Ha az bemegy, nincs idő nekik is egy gólra.
- Nem azon múlt.
- De, azon múlt - válaszolta gondolkodás nélkül - Rajtam múlt. Ott, abban a pillanatban, amikor kurvára sikerült mellémennie.
- Nem, azon múlt, hogy a többiek nem voltak elemükben, a góljaitok közül a legeslegtöbbet te lőtted - emlékeztettem - Fele ennyi pontotok nem lett volna, ha te nem vagy. Te mindent hozzátettél, amit lehetett, még sokkal többet is, a többiekből hiányzott az a mentalitás, ami kellett volna.
- Leszarom a többieket, egyedül helyre tudtam volna hozni, ha azt a szart belövöm. A bíró meg külön bassza meg, ugyanazért kiállítottak tőlünk két embert, amiért a másik csapatból végül azt a csávót nem, aki belőtte azt a szar gólt az utolsó ezredmásodpercben, baszki, csak azért csúszott be az a szar, mert jég volt alattunk és besodródott valahogy. Legalább döntetlen lett volna, baszki, ha már azt a kurva gólt kibaszott kapufára sikerült lehoznom - jött ki belőle idegesen.
Szomorúan hallgattam, mert azt éreztem, hogy jelen esetben nem tudom feldobni és nem is lehet, mert teljesen ki van borulva.
- Bocs, most még biztos, hogy nem ülök be a kocsiba, mert agyfaszt kapok mindjárt - mondta Szasza ledobta a táskáját az épület falához és pár lépéssel odébbment a hátsó bejárattól, hogy ne az ajtóban legyünk lehetőleg, akkor is, ha azt nem annyira használják.
- Persze, érthető, nyugodtan.
Szasza magában tomboló idegességgel elővett egy doboz cigit, hogy rágyújtson.
- Nem ülsz le? - kérdezte tőlem - Azért jöttem ide.
- De, de - adtam meg magam, majd leültem a mellette lévő padra - Te nem?
Szasza megrázta a fejét, miközben beleszívott a cigijébe.
Éreztem rajta, hogy rengeteg minden gyűlt fel benne, minden egyes másodperccel tovább fokozódva, ahogy járt az agya, és csak kitörésre várt.
Egy kis ideig csak csendben ültem, nézve, ahogy a pad mellett áll, maga elé nézve, majd megszólaltam.
- Apukád szerint attól, hogy ezt most elvesztettétek, még nem esélytelen, hogy ott legyetek az EB-n.
Szasza feszülten elnevette magát.
- De nincs is túl sok esélye. Ezt rohadtul meg kellett volna nyerni most, Regi. Még ha be is jutunk oda valahogy, pont úgy fogunk csak becsúszni, mint ez a szar gól a végén, ami miatt most kikaptunk. De amúgy se raknék rá sokat.
- De legalább bent lennétek. És van esélyetek még, ne így állj hozzá.
- Vágom, de... - túrt a hajába feszülten - Ez nem csak erről szól. Vagyis oké, de, nyilván, csak... - kereste a szavakat, hogy hogyan tudná leginkább átadni nekem ezt az idegösszeomlás szélén - Kurvára meg akartam ezt nyerni, és kurvára két szaros centin múlott. Én úgy jöttem ma ide, úgy játszottam, hogy leszarom, hogy csapatsport, kiállíthatnak akárkit, ha kell, le se jövök a pályáról, egyedül megcsinálom ezt és letudom fixre azt, hogy én Londonban leszek azon az EB-n, amit meg akarok nyerni. És majdnem megvolt. Kurvára majdnem - röhögte el magát vibrálóan idegesen - Két faszom centi. Egy fokkal, baszki, ha odébb fordítom az ütőt. Még a kapus se volt ott - érzékeltette a hajába túrva - Rohadtul felbasz ez, meg úgy általában az egész, mert rohadtul nem így terveztem.
- Nem lehet mindig minden úgy, ahogy terveztük.
- Én nem azért terveztem így, hogy aztán elbasszam.
Tudtam Szaszáról, hogy maximalista és felidegesíti a kudarc, ha úgy érzi, hogy csalódnia kellett magában, de nem sejtettem, hogy ennyire.
Fájt ezt látni rajta.
- Nem te szúrtad el. Nem azon az egy gólon múlt, hanem a csapatodon, akik most nem voltak olyan formában. Nem neked kellett volna megnyerni ezt, hanem nektek, csapatként.
- Ezt vágom, de helyre tudtam volna hozni.
- Senki nem várta el tőled, egyedül.
- De, én magamtól - tört ki belőle őszintén - Jobb vagyok annál, mint ami ma kijött belőlem, rohadtul kihozhattam volna többet magamból. És lehet, hogy mások voltak a szarok, nem én, de én meg azért vagyok én, hogy jobb legyek annyival, hogy ez se tudjon visszahúzni abban, hogy elérjem azt, amit kurvára el akartam érni. Mert ezt most rohadtul akartam, és rajtam is múlott az, hogy nem jött össze, ennyi. Nem lesz EB - jelentette ki, hangosan kimondva, majd viharként tomboló idegességgel beleszívott a cigijébe.
- De lehet, ne mondd ezt így, ilyen hamar.
- Nem lesz, Regi. Kurvára nem lesz - mondta, és érződött rajta, amennyire nehéz neki kimondani ezt - Hidd el, hogy vágom, hogy hogy megy ez.
Szomorúan néztem rá.
Csalódott magában, amitől nagyon feszült és nagyon dühös volt, még a levegő is megremegett tőle.
- Sajnálom - mondtam őszintén.
Szasza nem válaszolt, csak magában forrongó dühhel nézett maga elé, és érződött, hogy egyre csak fokozódik benne mindez, a tetőponthoz közelítve.
- Tudom, hogy fontos egy Európa-bajnokság... - szólaltam meg pár másodperc múlva újra, óvatosan, de őszintén - De nem ennyire. Semmi baj, ha esetleg mégse jönne össze, lesz még sok új lehetőséged, szóval emiatt ne emészt magad és pláne ne magadra legyél dühös. Nem ér ez annyit, hogy magadat emészd miatta, miközben nincs okod rá.
Szasza beleszívott a cigijébe, majd ahogy kifújta a füstöt, maga elé nézve válaszolt.
- Én már voltam EB-n többször is, egyet meg is nyertünk. Nem kellett volna, hogy problémát okozzon az, hogy most is kijussunk oda, de mégis problémát okozott, szóval engem inkább az érdekel, hogy ha ezt nem sikerült összehozni, mennyire leszek képes minden másra, amit kitűztem célul magam elé.
- Nem téged minősít le az, hogy ezt most nem nyertétek meg, te mindent beleadtál.
- Nem, nem adtam bele mindent. Ez a bajom - válaszolta Szasza kellemetlenül elröhögve magát - Ez nagyon nem volt minden. Nem úgy voltam ott mentálisan, ahogy akartam, fel is baszott az a fasz bíró, meg az egyik csávó a másik csapatból, aztán onnantól meg már magamon basztam fel magam. Nem voltam ott egyszerűen úgy, ahogy kellett volna.
- Ezzel nincsen semmi baj, mindenkinél van ilyen - vigasztaltam.
- Ja, persze, csak ezt mondjuk nem ezen a meccsen kellett volna, amin rohadt sok minden múlott és meg akartam nyerni.
- De mi miatt nem voltál ott úgy? Mármint, persze, mondtad a bírót, meg azt a srácot a másik csapatból, de azon kívül...?
Szasza kifújt egy adag füstöt, majd a tekintetemet kerülve egyszerűen válaszolt.
- Nem ma van a legjobb napom.
Rosszat sejtve dobbant egyet a szívem, majd rákérdeztem:
- Az Emmával való beszélgetés alakult így?
Szasza feszülten elnevette magát.
- Nem volt vele baj, nem az, csak nyilván nem életem legvidámabb beszélgetése volt. Aztán az öltözőben is baszki, ment a faszkodás a csapatban, az edzőnek is szar napja volt, meg általában nekem is az egész napom egy szar - vont vállat hanyagul, majd eldobta a csikket, elnyomva a cipőjével.
- Tegnap kellett volna menned beszélni Emmával - mondtam, miközben lelkiismeret-furdalás töltött el, mert alapvetően tegnap ment volna, csak én nem akartam a fellépésem miatt.
Így viszont erre a meccsére érkezett instabil lelki állapotban.
Emiatt nagyon rosszul éreztem magam.
- Bocsánat, hogy arra kértelek, hogy menj ma - néztem rá bűnbánóan.
Szasza megrázta a fejét, hogy ez a bocsánatkérésem nem jogos, mert ő nem rója fel az én hibámnak, szóval ne érezzem rosszul magam.
Lassan felálltam a padról, odalépve elé.
- Beüljünk a kocsiba? - kérdeztem tőle a karját megsimítva.
- Nem, bocs, nem ma akarok meghalni. Csak pár perc, hátha addigra nem kapok idegösszeomlást - fordította el a fejét, miközben az arcára volt írva a sok önemésztő gondolata.
- Inkább magadra vagy dühös, vagy a többiekre?
- Az egészre.
Őt néztem, de nem szólaltam meg, teret adva annak, hogy kimondja a benne lévő, robbanásra váró érzéseit.
Szasza idegesen a közelben lévő oszlopra szegezte a tekintetét, majd pár feszült másodperc múlva hirtelen megszólalt.
- Megyek építészetre. Ennyi volt - közölte kihangosítva a gondolatainak ezen részét.
Meglepetten néztem rá, mert nem számítottam arra, hogy ez most fel fog jönni témába - bár korábban ennek szurkoltam, most nem töltött el jó érzéssel, mert tudtam, hogy ezt most azért mondja, azért döntött így, mert ebben a pillanatban engedte el a korábbi álmait és céljait, és adta fel a küzdelmet, azt a versenyt, amit az apja eredményeivel vett volna fel, az ő pályáján, előre bukottnak ítélve.
Feladta fejben az egészet, amiért eddig küzdött, amit eddig akart és tervezett.
A szívem megszakadt a tudattól.
Ahogy ezt kimondta, keserűen aláírva mindezt a világgal szemben, ebben a pillanatban tört ki belőle az összes felgyülemlett dühe, csalódottsága, kudarcérzete, látszott rajta, azon az ideges, kínos mosolyán, ami megjelent az arcán, ahogy a levegő is megremegett azzal egyszerre, hogy mindezt tudatosította magában, az ezt követő első pillanatban pedig ellépett tőlem és ekkor törtek a felszínre az indulatai - nem is tudom, mi akadt a kezébe, mert annyira gyorsan történt, talán egy földön hagyott üveg, mindenesetre a dühe ekkor érte el a tetőpontját, az üveget pedig teljes erőből, az idegességét levezetve nekivágta az egyik falnak a közelben.
- Faszom!
Az üveg olyan erősen csapódott neki a jópár méterrel odébb lévő, szürke falnak, hogy éles hangon egyből ripityára tört, mire egész testemben összerezzentem, az ereimben pedig megfagyott a vér.
Rettenetes erő és határozottság volt a mozdulatában.
Szasza dühösen beletúrt két kézzel a hajába, és éreztem rajta, hogy teljesen kiborult.
A levegő megfagyott, hirtelen minden körülöttünk azt sugározta, hogy Szasza ideges, csak úgy vibrált minden - kiszámíthatatlannak és félelmetesen impulzívnak éreztem, görcsbe ugrott gyomorral néztem őt, a szívem pedig megmagyarázhatatlan veszélyt jelezve sebesen vert, annyira, hogy majdnem kiugrott a helyéről.
Még nem láttam így őt.
Most először éreztem azt, hogy nincs a kezében a kontroll semmi felett, mert már átvette felette ez az egyvalami, ami ennyire el tud hatalmasodni rajta.
Így nézne ki az a bizonyos száznyolcvan fokos fordulat?
- Nyugodj meg, kérlek! - szólaltam meg akaratlanul, magam se tudom, miért, csak kijött belőlem.
Gyenge és elfojtott volt a hangom, kétségbeesetten hangzott, és amint ezt kimondtam, már vissza is vontam volna, mert megértettem, amiért feldúlt, és teret akartam adni annak, hogy kiadja az érzéseit, csak valami vészjelző bekapcsolt bennem és talán pánikszerűen az mondatta ezt ki velem.
Vennem kellett egy nagy, lassú levegőt, hogy megállítsak magamban valamit, aminek most nem akartam teret adni, és amivel már nem először találkoztam, mégis ugyanolyan idegen érzés volt. Próbáltam észrevétlenül tenni mindezt, félretenni azt, hogy hogyan ver a szívem, vagy hogy remegnek a kezeim, de ahogy a hangomra egyből felém fordult, éreztem, hogy mindent lát.
Szasza rámnézett, és azt éreztem, hogy mélyebbre hatol bennem a nézése, mint ami elől el tudok zárkózni.
Rajtam is van, ami így el tud hatalmasodni.
Nagyon bántam, hogy most neki kellett volna a középpontban lennie, az ő problémájának és az ő lelki állapotának, mégsem tudtam annyira stabil maradni mellette, mint amire szüksége lenne, és amilyen ő is szokott lenni velem.
Legszívesebben visszacsináltam volna.
Beállt közénk a csend.
- De megértem, hogy miért van dühös, persze, hogy megértem - szólaltam meg a szememet lesütve, összeszedetlenül magyarázkodva - Csak ne idegesítsd magad. Ne emészd magad ezen.
Éreztem, ahogy rajtam tartja a tekintetét, miközben én a földet néztem.
Eltelt pár sokkal hosszabbnak érződő pillanat, amíg így álltunk egymással szemben, majd végül ő szólalt meg, más stílusban, mint eddig.
- Nem ezért kértél, hogy nyugodjak meg, Regi.
Megérezte.
A leleplezettségtől zavartan ránéztem, és bennem is ekkor tudatosult, hogy igaza van.
Tényleg nem emiatt mondtam.
Szörnyen éreztem magam ettől.
Egy zavart, feszült nevetés hagyta el a számat, ahogy oldalra fordítottam fejem, miközben Szasza is hasonlóan tett.
Másodszor történt meg ugyanez kettőnk között, ő is tudta, én is tudtam, anélkül, hogy kimondtuk volna.
- Ösztönös volt - szólaltam meg halkan, a tekintetét kerülve.
- Tudom, hogy az volt.
Erőt véve magamon, ránéztem, mire ő is egyből rám, így találkozott a tekintetem azzal a kék, vegyes érzelmeket tükröző szempárral.
Csak egy pár pillanatig néztünk egymás szemébe, mert azután a hajába túrva elfordította a fejét.
- Bocs - mondta a korábbi kirobbanó idegességével ellentétben most valamennyire visszacsillapodva.
Ettől még ugyanúgy idegesnek éreztem, csak valahogy máshogy, és az utolsó csepp önkontrolljához nyúlva jobban magában tartva azt.
Nem akartam, hogy ehhez folyamodjon, mégis azt éreztem, hogy miattam teszi ezt.
- Nem, nem, dehogy - tiltakoztam zavartan a bocsánatkérése ellen, hogy ne érezze magát hibásnak - Én bocsánat. Én reagáltam túl.
- Mint januárban is a sulid előtt? - kérdezte egyenesen a szemembe nézve.
Ahogy felhozta ezt az alkalmat, egyből megjelent a szívemben a bűntudat.
- Amikor azt hitted, hogy bántanálak, tudod - pontosította, miközben a szemeiben annyiféle érzés tükröződött, hogy szíven szúrt vele.
Tudtam. Pontosan jól tudtam, és ő is tudta, hogy tudom.
- Nem feléd irányult a reakcióm, csak... - magyarázkodtam szétcsúszva - A... hirtelen hangokra rosszul reagálok, főleg az ilyen éles hangokra, mint az üvegtörés, most ahogy nekivágódott a falnak, csak ez volt az, ami... kiváltotta belőlem - fejeztem be elhalkulva, a tekintetemet elkapva.
- Meg hogy ideges vagyok, nem? - kérdezett rá.
- Teljesen jogosan vagy ideges - mondtam őszintén, ránézve úgy, hogy minél inkább stabilnak tűnjek.
- Megijesztettelek? - nézett rám a hűvösen fénylő, kék tekintetét az enyéimbe fúrva.
- Tényleg csak ösztönös volt, de minden jogod megvan ahhoz, hogy... - folytattam szétcsúszva, Szasza viszont félbeszakított, újra feltéve a kérdését, ezúttal sokkal határozottabban.
- Megijesztettelek most, Regi?
A kérdése belém fojtotta a szót, mert ekkor ért el hozzám igazából.
Egy hang se jött ki a torkomon, mert egyből összetalálkozott a tekintetünk, mélyen nézett a szemembe, én pedig leblokkoltam az érzéseimtől, és ebből mindent értett.
Csend volt közöttünk - túl fülsüketítő csend.
A szemkontaktusunkat végül Szasza szakította meg azzal, hogy elővette a zsebéből a slusszkulcsát, a kezembe adva.
- Majd megyek utánad, ülj be a kocsimba addig - mondta a tekintetemet kerülve.
- Dehogy is, itt maradok veled - ellenkeztem bűntudattól összefacsarodott szívvel.
- Ülj be, Regi - nézett rám, határozottan megismételve magát, ellentmondást nem tűrően, ugyanazzal az idegességgel a hangjában - Nem leszek ma még szar barát is. Utánad megyek, ha lenyugodtam.
- Miért lennél szar barát?
- Mert most konkrétan második alkalommal érezted azt valamiért, hogy bántani akarlak, vagy hogy veszélyben vagy velem, én meg nem akarom, hogy fenyegetve érezd magad a közelemben, szóval ülj be - mondta, és éreztem, hogy utálja ezeket kimondani.
- Nem érzem magam fenyegetve, ne érezd így, Szasza.
- De, Regi, ne hazudj csak azért, mert ezt akarom hallani. Azért védekezel már másodszorra, meg szóltál rám, mert úgy érzed magad. Hallottam a hangodon is.
- Nem miattad történt egyszer se - mondtam őszintén, miközben éreztem, ahogy elfojtva a torkomat valami.
- Vágom, de én hoztam elő benned. Ülj be a kocsimba - ismételte meg negyedszerre is.
A könnyezés határán elfordítottam a fejem, mert azt se tudtam, hogy mit mondjak, majd végül ránéztem.
- Én lennék a szar barátnő, ha most ezt tenném!
- Megoldom az érzéseimet, meg a problémáimat én, nem neked kell törődnöd velük, meg kezelned őket, ha közben mindez olyanokat hoz elő benned a korábbi tapasztalataid miatt, ahol erre voltál kényszerülve, hogy ösztösen védekezni kezdesz! - vágta rá, miközben már csak egy lépés választott el minket egymástól.
- Nem azért vagyok a barátnőd, hogy csak te törődj az én érzéseimmel! - néztem fel rá, visszaadva a kezébe a slusszkulcsát - Most te pontosan ugyanannyira félrerakod az érdekeidet azért, hogy az enyéimet védd, mint amiről engem akarsz lebeszélni!
- Nekem kurvára nem érdekem az, hogy miután csak ma összevesztem a volt barátnőmmel, az edzőmmel, a csapattársaimmal, a bíróval, elvesztettem egy rohadt fontos meccset, mert elbasztam, aztán eldöntöttem, hogy feladom az egyik álmomat, feladtam a céljaimat, mert azt is elbasznám és nem akarok mégegy kudarcot megélni, még azt is látnom kelljen, hogy a barátnőm megijed tőlem és a traumáit hozom elő azzal, hogy ideges vagyok. Én is értelek, Regi, rohadtul értelek, de nekem erre most tényleg nincs szükségem, szóval ülj be, és várj meg ott, semmi baj, nem vagy szar barátnő, nagyon szeretlek, semmi gáz, ne érezd rosszul magad, cserébe meg talán én se akarok majd kiugrani az első erre járó autó elé! - sorolta fel idegesen elröhögve magát.
A könnyeimet visszafojtva vettem egy nagy levegőt, majd ránéztem.
- Ha most mindazok után, amiket most felsoroltál, fognám magam, beülnék a kocsidba és ott várnám meg, amíg te egyedül, csak magadra támaszkodva miattam rendeznéd az érzéseidet, miközben én is itt vagyok, úgy érezném, hogy nem számíthatsz rám, és engedném, hogy ellökj magadtól, amit meg én nem akarok - mondtam őszintén, gyenge hangon.
- Nem ellöklek magamtól, Jézusom, Regi - fordította el a fejét Szasza egy kínos nevetés kíséretében.
- De, én úgy érzem most! - tártam szét a karjaimat.
- Nem akarok rossz hatással lenni rád, vagy azt látni rajtad, hogy felhozom benned a traumáidat, ez kurvára nem ugyanaz, mint ha ellöknélek magamtól - nézett rám újra.
- Nem akarlak itthagyni.
- Nem akarom azt látni, hogy szar hatással vagyok rád.
- Nekem számít az, hogy melletted lehessek ilyen helyzetekben is! El tudom dönteni, hogy mi a fontosabb nekem, te, vagy három másodperc, amíg feljött bennem valami, ami most nem érdekel!
- Igen, el tudod dönteni, és soha nem magad mellett döntesz, ezért döntök melletted én!
- Azért döntök melletted, mert számítasz!
Szasza visszaadta a kezembe a kocsikulcsát.
- Nekem meg az számít, hogy ne emlékeztesselek harmadszorra is arra az emberre, aki tényleg bántott és elbaszta az életedet velem ellentétben, aki kurvára helyre akarja hozni. Nem az a valaki akarok lenni az életedben, akit összekötsz a régi traumáiddal és úgy védekezel, mint ha veszélyt jelentenék rád, szóval nem akarlak kitenni semmi ilyennek, nem akarlak bepánikoltatni sem, nyugodt viszont most nem tudok lenni. Egy sarokkal odébb - biccentett a parkoló irányába.
Egy akaratlanul, keserű mosollyal az arcomon biccentettem egyet, majd homályos tekintettel ránéztem.
- Ott leszek - mondtam halkan, szinte suttogva, kipréselve magamból ezt a két szót, majd mielőtt bármit mondhatott volna, megfordultam, és minden erőmből küzdve a sírógörcsömmel, elindultam a parkoló irányába.

Ahogy beültem Szasza kocsijába, és magamra csuktam az ajtót, nem tudtam megmagyarázni, hogy pontosan miért, de annyi minden gyűlt fel bennem, hogy az egyedüllétem első pillanatában elhomályosult előttem a világ a könnyeimtől, és elsírtam magam.
Nagyon szomorú voltam, minden miatt egyszerre.
Az autó zártságától tompán hangzott a sírásom, a belső berendezés visszaverte a hangomat, amitől még magányosabbnak éreztem magam abban az üres parkolóban, egyedül a barátom kocsijában.
Legszívesebben felhívtam volna Anyát, de fogalmam se volt, mint mondanék neki.
Annyit tudtam csak, hogy szomorú vagyok, minden más érzésemet annyira felkavarodva éreztem, mint egy szélvihar, ami csak felkap mindent, ami az útjába kerül, tovább fokozva azt, és képtelenség lecsillapítani.
Bárcsak ne ebben a kocsiban sírtam volna.

Nem tudom, mennyi idő telt el, talán két perc, talán öt, tíz, vagy tizenöt, mindenesetre amikor megláttam az egyik visszapillantóból, hogy jön, inkább csak elfordítottam a fejem, hogy ne lássa a könnyektől áztatott arcomat.
Amikor kinyitotta a kocsiajtót, ösztönösen csak egy pillanatra néztem rá, majd újra elkaptam a fejem, egészen a másik irányba.
Szasza beült mellém, de be se kötötte magát, el se indította a kocsit, csak becsukta az ajtaját és rámnézett.
- Regi.
Egy picit oldalra fordítottam a fejem, az ölemre szegezve a tekintetem, így a hajam egy kicsit az arcomba hullott, de nem bántam.
- Csak menjünk - mondtam halkan, a sírástól gyenge hangon, véletlenül se fordítva felé a fejem.
- Nézz rám, Regi.
Összeszorítottam egy picit az ajkaimat, majd erőt vettem magamon és ránéztem.
Szasza egyből látva rajtam, hogy sírtam a kocsiban, amíg ő nem volt itt, feszülten elfordította a fejét, a szemeit lehunyva egy pillanatra, miközben valószínűleg egy jó hosszút szitkozódhatott magában.
- Mondjuk ezért tényleg kár volt lenyugodnom, baszki.
Kínosan elnevetve magam, elfordítottam tőle a fejem, az ablakomon kinézve.
Szasza gondterhelten megdörzsölte az arcát, majd egy kellemetlen röhögés kíséretében megszólalt.
- És még meg is sirattalak ma, kurva jó ez a nap amúgy - döntötte neki a fejét az ülés háttámlájának.
- Sajnálom, hogy még rosszabbá tettem - válaszoltam enyhe éllel a hangomban, akármennyire is sírós hangszínem volt.
- Nyilván nem így értettem - nézett rám hitetlenül.
A számat összeszorítva fojtottam vissza a könnyeimet, bólintva egy picit, Szasza pedig a háttámlának döntött fejjel sóhajtva a tenyerébe temette az arcát.
Feszült csend állt be közénk, amit végül ő tört meg.
- Miattam sírsz? - kérdezett rá a szélvédőn keresztül nézve, csak hogy egyértelműsítsük.
A szememet megtörölve válaszoltam neki.
- Nekem ez most rosszul esett - mondtam őszintén, elhalt hangon, szinte suttogva - Ennyi.
- Hogy megkértelek, hogy ülj be a kocsimba, amíg lenyugszom, mert előtte egy perccel pánikoltál be attól, hogy ideges voltam?
- Közölted velem, hogy üljek be a kocsidba, miközben én nem akartam.
- Megkértelek, mert rohadt szar volt azt látni másodszorra, hogy a barátnőmben én hoztam fel a traumáit, és hogy egy pánikroham szélén vagy miattam, amit nem akartam neked.
- Ez a te nézőpontod, én ezt nem így éltem meg. És nekem egy kérés nem így néz ki.
- Nem ellökni akartalak magamtól.
- Csak elküldeni, miközben én melletted akartam lenni, tényleg nem ugyanaz - tártam szét a karom feszülten felnevetve.
- Ja, hogy már el is küldtelek - kerekedtek ki a szemei a kifejezés hallatán.
- Szó szerint a kezembe nyomtad a slusszkulcsot és ötször közölted velem, hogy menjek el és üljek be ide!
- Mert úgy gondoltam, hogy szar hatással lennék rád abban az állapotban, utoljára múlt héten kaptál pánikrohamot azért, mert valaki elejtett valami poharat egy kocsmában és egy random faszi felhozta neked apukádat - vágta rá hitetlenül - Nyilván nem az volt a célom, hogy eltakarítsalak magam mellől, baszki, a barátnőm vagy. Ha azt akartam volna, azt mondom.
- Nekem attól még rosszul esett, mert úgy éreztem, hogy kizársz a problémáidból és elzárkózol tőlem ahelyett, hogy támaszkodnál rám, miközben minden erőmmel megpróbáltam támogató és vigasztaló lenni azóta, hogy ma találkoztunk, mert tudom, hogy ez most, amit megélsz, vagy ma megéltél, nehéz. És sajnálom is, megértem, azt is megértettem, hogy dühös vagy, oké, kicsit túlreagáltam egy pillanatot, de én segíteni akartam neked, ami aztán úgy éreztem, hogy neked nem kell. Rendben van. Attól még eshet rosszul és lehetek szomorú tőle. Nem haragszom rád, értem a nézőpontodat, csak szomorú vagyok, ennyi - fakadt ki belőlem, könnyektől elnehezült szempillákkal.
- Nem rád, vagy a támogatásodra nem volt szükségem, Regi, csak egyrészt nem akartam rosszat neked, vagy rossz érzéseket, másrészt meg látni se rajtad azt, hogy második alkalommal úgy reagálsz rám, mint ha valaki olyan lennék, aki bántani akarna téged, vagy akinek veszélyes a közelében lenni. Nem a te hibád, vágom, nem hibáztatlak, csak attól még kurva szar, szóval gondoltam, nem teszem ki magunkat ennek. De most végül a kocsimban sírsz miattam, meg veled veszekedek, úgyhogy gondolom, ez egy szar döntés volt, mint ma kábé minden.
- Megértelek - mondtam halkan - Csak ez most nagyon rosszul jött ki.
- Ja, szerintem is - értett egyet feszülten elröhögve magát.
Egy picit bólintva elfordítottam a fejem, a szememet megtörölve, majd az ablakon kinézve, szinte suttogva megszólaltam.
- Sajnálom, ha túlreagáltam.
- Nem kell bocsánatot kérned, Regi.
Beállt közénk a csend, a sírásom szép lassan csillapodott, a légzésem visszalassult, nagy, mély levegőket véve, a könnyeimet pedig hagytam, hogy rászáradjanak a bőrömre.
Szasza törte meg a csendet.
- Nem akartalak bepánikoltatni, elszomorítani, megsiratni meg pláne, hidd el. Bekontrollálni se.
- Tudom - biccentettem egy picit az ölembe ejtett, egymással játszó ujjaimat nézve - Csak ideges voltál. Nem feltételeztem.
Erre nem válaszolt, csak megdörzsölte az arcát.
- Ne haragudj.
Ahogy ezt kimondta, éreztem, hogy elenged valami a szívemben, ami azelőtt erősen szorította.
Megráztam a fejem egy picit, jelezve, hogy nem haragszom.
Pár másodperc múlva Szasza rám nézett és megszólalt.
- Hogy vagy most?
Megdobbant a szívem a kérdésétől, úgyhogy felé fordítottam a fejem, oldalt a háttámlának döntve, de a tekintetemet nem tudtam sokáig az övén tartani.
Nem teljesen a kérdésére válaszoltam, csak az jött ki belőlem, ami a szívemen volt.
- Még senkinek nem mondtam, hogy pánikrohamaim vannak bizonyos hangoktól, vagy jelenségektől.
- Csak én tudom?
- Csak te.
- Pszichológusod?
- Még neki se mondtam - vallottam be a szememet lesütve - Majd ha eljutok odáig. Még nem tartok a poszttraumás stressz szindróma-fejezetnél - mondtam kellemetlenül elnevetve magam.
Szasza az arcára írt bűntudattal, lehunyta a szemeit egy pillanatra, elfordítva a fejét, amit látva nekem is bűntudatom lett, és újra megszólaltam.
- De ne hibáztasd magad azért, mert veled jött elő. Ez pont olyan, ami akármikor előjöhet. Én se hibáztatlak, és ezt is csak azért mondom, hogy értsd, hogy nem kizárólag miattad érintett ez az egész érzékenyen.
- Ez is most olyan, mint ez a szar meccs, Regi. Elvileg nem rajtam múlt, gyakorlatilag meg de - hozta fel a párhuzamot - Érted, miért basz fel ennyire?
- Persze - láttam be a szememet lesütve.
Ráemeltem a tekintetemet, amíg ő nem rám nézett, és annyi vegyes érzést láttam rajta, ami azt súgta az összeszorult szívembe, minden egyes porcikámba, hogy "érintsd meg".
"Éreztesd vele, hogy itt vagy, hogy ne hibáztassa magát még miattad is".
Nem akartam haragudni rá, úgy éreztem, hogy rossz döntés egymásnak feszülnünk, miközben mindketten a padlón vagyunk most, és szükségünk lenne egymásra, ez pedig elvette a haragomat, és erősebb érzés volt az egómnál.
Gyenge kezekkel megsimítottam a karját egy picit, mire éreztem, hogy hatással vagyok rá - Szasza felém fordította a fejét, rámnézve, mire a tekintetünk összetalálkozott és olyan közelségbe kerültünk, amitől görcsbe ugrott a gyomrom.
Talán tényleg igaz a mondás, hogy a szeretet az egyetlen olyan dolog, amiből több lesz, ha másnak adsz belőle.
Az ő szeretetén keresztül tanultam meg szeretni önmagam.
- Miért adnád fel az álmaidat? - kérdeztem tőle őszintén, a gyönyörűen kéklő szemeiben elveszve.
- Mert nem akarok több ilyen szar napot - válaszolta meg egyszerűen - Vagy egy életen át tartó kudarcra ítélni magam.
- Sikerülne neked. Én tudom.
- Talán. Vagy nem. Talán elégedett lennék magammal, de talán soha nem lennék eléggé az - mondta őszintén - Talán rohadtul azt is elfelejteném, hogy milyen elégedettnek lenni, ha folyamatosan csak az hajt, hogy valakinél jobb legyek, hogy ne csalódjak magamban. A mai után nekem kurvára elég volt ez. Egy ideje már az - vallotta be - Nem véletlenül találtam ki ezt a "b" tervet magamnak. Inkább most fáradok bele ebbe, mint akkor, amikor már nem tudok mit csinálni, mert ott vagyok, azon a pályán, amin apámat akartam lekörözni, mégis csak odáig jutok, hogy feladom, kiszállok belőle és ott leszek a semmiben.
- De miért csak ma látod ezt így?
- Mert a mai nap emlékeztetett arra, hogy nem tudok elérni mindent, amit akarok. Jött egy instabil mentális állapot, és el is basztam, a saját mércém alapján legalábbis biztos. Most pont ugyanúgy egyszeres Európa-bajnok vagyok, mint apám, rá akartam rakni még egyet, mint azt látod, simán lehet, hogy ez a közeljövőben kurvára nem lesz meg. Miért lenne ez máshogy minden másban is? - kérdezte egyszerűen, de azt éreztem, hogy ezt inkább a világnak teszi fel, mint nekem.
- Ezt a nyomást szerintem már csak te helyezed magadra, Szasza.
- Tudom.
Magamat összeszedve beletúrtam a hajamba, majd újra megszólaltam.
- Apukád azt mondta nekem, hogy büszke rád. Hogy örül annak, hogy nem száz százalékig, mindenben rá hasonlítasz, mert egy csomó mindenben, amiben különböztök, te sokkal jobb vagy, mint ő. És hogy szerinte nagyon sok van még benned.
- Ezt mikor mondta?
- Hétfőn, amikor ő jött értem a pszichológushoz és utána átmentem hozzátok.
- Akkor majd büszke lesz rám a különbségeinkben - mondta maga elé nézve beletúrva a hajába - Nem szállok versenybe vele többet, legalábbis ebben biztos nem. Aztán, ha az építészet se jönne össze, majd kezdek magammal valamit, de az, hogy nem megyek abba az irányba, mint ő, az most már kurvára biztos.
- Talán jobbat is fog tenni neked ez lelkileg.
- Hát, a mai után van mit.
- Én hiszek benned - mondtam, a tekintetét igyekezve elkapni.
Szasza rámpillantott, így újra beleveszhettem a szemeibe.
- Bocs, Regi - vallotta be őszintén, kiegészítésképpen az előző bocsánatkéréséhez, és tényleg sajnálat csillant meg a ragyogó, kék íriszeiben.
Azt éreztem rajta, hogy az egész napjából a legutóbbi tizenöt perc érintette a legrosszabbul, ez, velem volt az utolsó csepp a pohárban, ami a legnagyobbat rúgott belé, és ettől lelkiismeret-furdalásom lett.
Nem kellett válaszolnom rá szavakban, minden a szemeimbe volt írva, így pár pillanat múlva mással kapcsolatban szólaltam meg ismét.
- Senkivel nem kell versenyezned, Szasza, senkire nem kell hasonlítanod és senkit nem is kell leköröznöd. Abban, amilyen tényleg te vagy, úgy se tud senki lekörözni téged. Az ötperces vázlataiddal, a zenéddel, amit te raktál össze gitáron, hogy konzervatóriumba akartál menni, a maketteddel, amit nekem csináltál, a terveiddel, a saját kihívásaiddal, a szenvedélyeiddel, meg mindennel együtt, amik különbözővé tesznek téged. Azt ragadd meg, amiben más vagy, ne azt, amiben ugyanolyan - mondtam neki kedvesen, de szívből szólva.
Láttam a szemeiben, hogy jól estek neki a szavaim, mindennek ellenére pedig egy halvány mosoly is megjelent a tekintetében.
Olyan szépen néz rám.
Most, hogy lecsillapodtak közöttünk az ellentétek, éreztem a feszültséget kettőnk között, azt az érzelmekkel teli, egymáshoz vonzó feszültséget, aminek nehéz ellenállni és folyamatosan végigjárja a testem minden egyes részét, suttogva a szívembe, az érzékszerveimbe, a bőrömbe - mint két mágnes, ami bár az egymást taszító oldalával került egymás mellé, érezni lehet, ahogy hajszál híján fordul át, ellenállhatatlanul vonzva egymást.
Engedtünk magunknak egy-egy pillantást a másik ajkaira, majd újra egymás szemébe néztünk.
- Mondj valamit - kértem meg, miközben tartottam vele a szemkontaktust - Ami most benned van.
Szasza a szemembe nézve válaszolt, és ekkor tűnt fel, hogy milyen közel is vagyunk egymáshoz.
- Rohadtul fontos vagy, tudod, ugye? - nézett rám, őszintén megkérdezve.
- Te is az vagy nekem - vallottam be - Sajnálom, amik miatt rosszul érzed magad.
- Olyan akarok lenni veled, akit megérdemelsz, Regi. Nem akarok szar hatással lenni rád - mondta, miközben az egyik kezével az arcomhoz nyúlt, elsimítva az egyik hajtincsemet, majd megsimítva a hajamat - Vagy hogy rosszul érezd magad a közelemben. Nem leszek az a kötődésed, ami rosszat tesz neked, olyanod már volt elég.
- Tapasztalat alapján? - kérdeztem rá, miközben a keze az arcomon pihent.
Nem számított a kérdésemre, amit egy korábbi kapcsolatát felhozva tettem fel, de őszintén válaszolt rá.
- Ja, részben igen.
Szeretetteljesen néztem rá - hamarosan újra egymás ajkaira tévedt a tekintetünk, majd engedve a vonzalomnak, odahajoltunk egymáshoz és ahogy megéreztem a szenvedélyes csókját, minden felgyűlt érzelem, feszültség, könnycsepp és vágy bennem, benne és a levegőben, egyetlen egy érzésként gyűlt össze a gyomromban, pillangórajként kirobbanva, eltöltve azzal a fellegekbe emelő, kellemes melegséggel.
A szívem hevesen dobogott, a végtagjaim megremegtek, én pedig egyből átöleltem a nyakát, mire megéreztem Szasza simítását a combomon.
Mindent átértékelne, ha tudná, mennyit jelent nekem.

Mindenki sebzett a maga módján.
A kérdés csak az, hogy képesek vagyunk-e bekötni a sebeinket egymásnak ahelyett, hogy csak tovább mélyítenénk őket.