- Anya azt üzeni, hogy ha lehet, legalább addig, amíg buszra szállok este, veled legyek - néztem Szaszára, akivel estefelé egymás mellett ültünk a buszon, úton arra a helyre, ahová Szasza szokott beülni a haverjaival és most engem is meghívtak.
- Hazakísérlek, Regi, ne viccelj.
- Köszi - mosolyodtam el - És egyébként tudod, mit köszi még?
Szasza halványan mosolyogva nézett, hogy na, ne kíméljem, mire elővettem a telefonom, a vigyorgásomat visszafojtva megnyitottam az Instát, azon belül is a történetét, amiben azóta is én voltam, tegnap a Duna-parton.
Ahogy felé mutattam a képernyőt, mosolyogva néztem rá, mire a gödröcskéivel az arcán ő is elővette a telefonját, és csak bekapcsolta, így a zárolt képernyőjét láttam.
Ugyanez a kép rólam volt a háttere, csak fekete-fehérben, ezt látva pedig hangosan dobogó, elolvadt szívvel kerekedtek el a szemeim.
Én vagyok a háttere.
- Háromszoros köszönöm - mondtam neki teljesen elolvadva, mire elnevette magát - Ezek után már kijárna nekem, ha nekem is csinálnánk egy hátteret - jeleztem - Lilit megkérem majd, hogy csináljon rólunk egy képet.
- Miért pont a húgomat? - nevetett fel derűsen.
- Mert ő szeret fotózni, szeret minket és biztos nagyon szeretné együtt is a kettőt - magyaráztam meg.
- Tőlem - adta meg magát röhögve.
- Egyébként az osztályomból kik követnek téged Instán? - kérdeztem tőle - Csak azért érdekel, hogy tudjam, hogy hányan láthatták a tegnapi képet.
- Gondolod, hogy kívülről tudom? - kérdezett vissza szórakozottan, majd a telefonján megnyitotta az Instát és szimplán csak átadta a készüléket a kezembe.
- Nem baj, ha megnézem? - néztem rá.
- Ezért adtam oda.
Megnyitottam a történetét, majd azonbelül azt, ahol kiírja, hogy kik és hányan látták a képet.
Nem túlzok azzal, hogy vagy kilencszáz különböző név volt felsorolva, a szám láttán pedig elkerekedtek a szemeim.
- Oké, lehet, hogy nem ez a legjobb stratégia, amit választhatok erre - láttam be nevetve - Milyen sokan like-olták!
Szasza egy halvány mosollyal az arcán hagyta, hogy végignézzem azoknak a neveit, akik kedvelték a képet, akiknek a túlnyomó többségét persze nem ismertem, hallásból se, csak azt érzékeltem, hogy sokan vannak, jobbára fiúk, de lányok is, például Hanga, amin meglepődtem.
Emma is látta a képet, de ő nem like-olta, ezen viszont nem lepődtem meg.
- Ő az a Petra? - szúrtam ki egy lánynevet a like-ok között - A volt barátnőd.
- Aha - válaszolta Szasza lazán.
Oké, Szasza volt barátnője belike-olt engem, ez végülis pozitív.
Ösztönösen rámentem a lány profiljára, mert egy pillanatig elfelejtettem, hogy Szasza konkrétan végignézi, ahogy lenyomozom a volt barátnőjét, és ezt csak akkor juttatta eszembe, amikor ezt látva elnevette magát, de aztán hagyta nekem.
Nem lepett meg, hogy gyönyörű lány, de örömmel vettem tudomásul, hogy elvileg barátja van.
Egyébként festett sötétszőke, hosszú, szögegyenes hajú lány világosbarna szemekkel, kedves mosollyal, szép arcformával és csak mesébe illően bájos képek voltak róla.
- Nem lestalkoltam, csak érdekelt - védekeztem, ahogy elszórakozott rajtam.
- Ja, persze - mosolygott szórakozottan.
- Kíváncsi voltam, hogy hogy néz ki - zártam le a témát magamon mosolyogva, majd visszaléptem a lány oldaláról, és Szaszáéra mentem át, a követőinek a listáját megnyitva, ahová egyesével beírtam egy-egy osztálytársam nevét, akik érdekeltek.
Nos, a végeredmény az, hogy mindegyikük követi, akire rákerestem, de nem csak a lányok, Örsék is, bár Szasza nem követte őket vissza - az egyetlen, aki nem követi Szaszát, az Dávid, de ezen nevettem is egyet, amikor kiderült számomra.
Az egyik gépelésem során felbukkant előttem egy ismerős név, de nem hittem el, hogy tényleg azt látom, amit, úgyhogy aztán külön rákerestem, és amikor egyértelművé vált, hogy nem láttam rosszul, őszintén felnevettem.
- Ő Bence legjobb haverja - mutattam Szaszának nevetve.
- Komolyan? - röhögte el magát Szasza szórakozottan - Na várj, mutatok jobbat - vette át tőlem a telefonját a gödröcskéivel az arcán, majd megnyitotta az Insta story-ja alatti listát, amin azok voltak, akik megnézték azt.
Szasza gyorsan végigpörgette a listát, magában mosolyogva már előre várva a reakciómat, mire kíváncsian követtem a tekintetemmel az ujját, amivel a képernyőn pörgetett, majd megállt és felém tartotta a telefonját, hogy észrevegyem azt a nevet a többi között, amit nem véletlenül mutat és meg se kell magyaráznia.
Szinte egyből észrevettem - Novák Bence.
Kikerekedett szemekkel meglepetten nevettem egyet, visszavéve a telefonját, rápillantva, hogy ez tényleg az-e, akire egyértelműen gondolok, de nyilván az volt, különben Szasza se mutatta volna.
- Ő követ téged? - csodálkoztam.
- Nem - rázta meg a fejét röhögve, mire szórakozottan összenéztünk, én pedig ezen hangosan felnevettem - És asszem nem mondok újat azzal, hogy én se őt.
- Akkor nem is én vagyok itt az, aki lenyomoz másokat.
Felemelő érzés volt nevetnem a múltbeli sérelmemen.

Útközben Szaszát felhívta az egyik haverja, hogy a szokásos hely, ahol lenni szoktak, ma valamiért nincs nyitva, úgyhogy egy másik helyet választottak.
- Ez a hely hol van? - kérdeztem Szaszától, amikor már letették a telefont.
- Nem tudom, ott szerintem még nem voltam - válaszolta Szasza, miközben rákeresett a hely nevére - Ja, de, ezt tudom mégis, ott van tőletek kábé negyed órára gyalog - esett le neki, ahogy már látta a képeket - Egy-kétszer voltam ott, de még régebben.
- És, jó?
- Nem rossz, csak tényleg régen voltam ott, mert hozzánk azért annyira nincs közel.
- Viszont így legalább nem nagy kerülő, ha haza akarsz kísérni - mosolyogtam rá.
- A világ másik felére is hazakísérlek, de amúgy tényleg nem az - látta be - Mondjuk ennyi erővel el se kellett volna jönnünk tőletek - gondolt bele elröhögve magát, miközben megnyomta a leszállásjelzőt a buszon, ha már így úticélt váltottunk.
- Legalább buszoztunk egy kicsit - vontam vállat derűsen.

Nagyjából huszonöt perccel később érkeztünk meg a helyre, ami ahhoz képest, hogy kocsma volt, egyébként hangulatos volt és egészen tetszett - a benti rész mellett kiülője is volt, de azért annyira még nem volt meleg, hogy kint legyünk, úgyhogy a többiek bent foglaltak helyet.
Mielőtt bementünk volna, a bejárat előtt néhány lépéssel egy picit megtorpantam, mire Szasza is megállt velem szemben.
- Ugye jól nézek ki? - kérdeztem őszintén.
Szasza erre elnevette magát, az arcán hagyva aztán egy gyönyörű, halvány mosolyt.
- Igazából csak kapásból közöltem, hogy gyönyörű vagy, amikor ma találkoztunk, Regi.
- Jó, de ezt most úgy kérdezem, hogy a barátaiddal fogok találkozni.
- Mi a különbség? - mosolygott derűsen.
- Hogy olyan kisugárzásom van-e, amit vállalni szeretnél. Mármint, nem nézek ki túl kirívóan, túl prűden, túlságosan elütően a társaságodtól, túl harsányan, ha meglátnak, az fog megjelenni a fejükben, amit szeretnél, hogy megjelenjen...
- Te most izgulsz? - kérdezett rá meglepetten, de kedvesen mosolyogva rám.
- Igen - láttam be megilletődötten nevetve egyet - Gondolom, mindenki idősebb lesz nálam és én leszek a legfiatalabb.
- Velem egyidősek, ami azért annyira nem durván több, mint te.
- Szóval végzősek. És mindenki nagykorú.
Hirtelen nagyon fiatalnak és esetlennek éreztem magam Szasza tizedikes barátnőjeként.
- Na jó, te konkrétan görcsölsz - állapította meg rólam halványan mosolyogva - Reagálnék mindenre külön, amit felsoroltál, de inkább egyben reagálok, hogy az összes parádat felejtsd el. Amúgy meg mi az, hogy "vállallak"? - rökönyödött meg a kifejezésen, elröhögve magát - Most, hogy itt vagy, te leszel a Flex, nagybetűvel. Szép vagy, érett vagy, okos, rohadt cuki és ne már, maximum a pultost érdekli egyedül, hogy ki nagykorú, meg ki nem, le se szarja senki. Mit számítana egyáltalán? - kérdezte nevetve.
- Csak nem akarlak... - kerestem a szavakat, mert igazából megvolt a fejemben a megfelelő, csak enyhébbet akartam mondani, de végül feladtam és befejeztem őszintén - Lejáratni - mondtam ki kellemetlenül, teljes zavarban a tenyerembe temetve az arcom.
Szaszának egy akaratlan, apró, de szívmelengetően kedves mosoly jelent meg az arcán, amivel egyből megkérdőjelezte a feltételezésemet, és egyértelművé tette, hogy teljesen alaptalan, mindenesetre azért még befejeztem egy következő kérdéssel, ha már rámjött az őszinteségroham és a megfelelési kényszeremtől a felére csökkent az önbizalmam.
- Az itteni haverjaid mennyire ismerték a volt barátnőidet?
A kérdésemre Szasza elnevette magát, ami meglepett.
- Ha a hasonlítgatáson izgulsz, még ha össze is hasonlítanak bárkivel, feléd fog billenni a mérleg. Kapásból már abban is, hogy nem véletlenül nem te vagy a volt barátnő.
Ettől a mondatától kicsit megkönnyebbülve elmosolyodtam.
- Köszi.
- Van valami szar tapasztalatod ezzel amúgy, vagy honnan jön ez a stressz most?
Zavartan a hajamba túrtam, majd válaszoltam.
- Nem tudom - nevettem el magam zavartan - Valamiért most elkezdtem görcsölni, de nem tudom, miért. Talán csak az önbecsülésem miatt. Vagy csak nem igazán szoktam hozzá ahhoz, hogy bemutatnak másoknak, Bence elég sok mindenkinek nem mutatott be, meg hajlamos is vagyok ok nélkül stresszelni az új emberektől, szóval... nem tudom, tényleg - temettem a tenyereimbe az arcom kifújva magam.
Szasza rajtam pihentette a tekintetét, ahogy hallgatott, majd amikor ezt végigmondtam, pár pillanat elteltével odalépett hozzám, hogy megöleljen, mire átfontam körülötte a karjaimat és a mellkasának döntöttem a fejem.
A barátom nyugtatóan megsimogatta a derekam, majd ahogy elengedett, egy puszit nyomott a homlokomra.
- Kérsz valami piát, mielőtt odamegyünk a többiekhez? - kérdezte a gödröcskéivel az arcán.
Ahogy elengedtem, megilletődve, őszintén elnevettem magam, bólogatva ránézve.
- Talán az jó lenne.

Miután a pultnál megkaptuk az egy-egy rövidünket, koccintottunk, majd megfogtam a kis poharat és lehúztam a tartalmát.
Az alkohol melegen futott végig rajtam, az első pillanatban jellegzetesen keserű, majd üdítően kellemes érzésként - amikor letettem a poharamat a pultra, a kis táskámat is leraktam ideiglenesen az egyik bárszékre, hogy le tudjam venni magamról a dzsekimet.
- Na, megvolt az első feles, megyünk a haverjaimhoz, már vetkőzöl - jegyezte meg Szasza szórakozottan mosolyogva végignézve, ahogy leveszem a felső réteget magamról, így a rövidujjú, szerintem csinos, picit dekoltázsos felsőm maradt rajtam.
Ezen nevettem egyet, megigazítva a ruhámat, hogy jól álljon rajtam, majd visszavettem a táskámat a vállamra és ránéztem.
- Igazából neked szólt - vigyorogtam rá, mire Szasza röhögve megsimította a derekamat, majd rákulcsolta a kezemre az ujjait és egy helyiséggel beljebb ment a báron belül, ahol a legtöbb asztal volt, én pedig természetesen követtem őt.
A szórakozóhelyen elég sokan voltak, mindenesetre Szasza hamar megtalálta, hogy merre kell menni - a társasága két asztalt összetolva foglalt helyet, és akkor éppen öten voltak ott, közülük négy fiú, egy lány.
Ránézésre mindenki tizennyolc-tizenkilenc éves körül lehetett, végzősök, maximum elsőéves egyetemisták. Ahogy megpillantottam őket, tényleg pont olyan társaság voltak, mint amilyet el tudtam képzelni Szasza egyik baráti körének - felszabadultak, hangosak, extrovertáltak, menők, de jó értelemben, egy olyan társaság, aminek kívülről mindenki a tagja szeretne lenni és magukban mosolyogva figyelik, hogy mit csinálnak, min poénkodnak éppen.
Egytől egyig sportosaknak tűntek, szóval gyanítottam, hogy talán valamilyen sporton vagy edzésen keresztül állhatott össze a társaság, de minimum közös érdeklődési kör a sport.
Amikor odaértünk hozzájuk Szaszával, ösztönösen megigazítottam a hajamat és egy őszinte mosolyt varázsoltam az arcomra, ami egy picit talán elfeledteti velem, hogy izgulok és nagyon szeretnék jó benyomást kelteni.
- Sziasztok! - köszönt nekünk a lány kedvesen, aki elsőként vett észre minket, a köszönése után pedig mindenki más is, és szintén köszöntek nekünk.
- Császtok - intett a többiek köszönésével egyidőben az egyik srác.
Mindenkin úgy éreztem, hogy örömmel látnak minket, persze, elsősorban nyilván Szaszát, de hozzám pedig kíváncsian viszonyultak.
- Helló - köszönt Szasza általánosságban mindenkinek egy apró mosollyal az arcán, miközben elengedte a kezem, mert lepacsizott az egyik haverjával - Ő Regi - mutatott be a többieknek természetesen.
Úgy éreztem, hogy nem vagyok "új infó" a társaságban, mindenkin úgy tűnt, hogy pontosan jól tudják, hogy Szasza barátnője vagyok, talán többet is, úgyhogy Szaszának nem is nagyon kellett több magyarázatot hozzáfűzni.
- Sziasztok - köszöntem megilletődötten mosolyogva, majd ha már volt a közelben egy fogas, gyorsan felakasztottam oda a kabátom.
Szasza bevárta, amíg ezzel végzek, majd ahogy odaléptem az asztalhoz és ezzel egyszerre mellé is, kihúzott nekem egy széket.
- Ülj le ide - dobta fel a világ természetességével, de egyébként ott élőben ezt olyan férfiasan udvariasnak érzékeltem.
- Köszi - mosolyogtam rá, majd leültem az asztalhoz, Szasza pedig aztán mellém.
Ezalatt végig minden szempár rajtunk volt, de amint a többiek között ültem, már nem is feszengtem annyira, leginkább, mert egyből belesodródtunk a beszélgetésbe, Szasza azonnal, és ezáltal én is.
Rólam is volt szó az elején, elmondtam a többieknek, hogy melyik suliba járok, miket szeretek csinálni, meg egy pár dolgot, amiről kérdeztek, vagy érdeklődtek tőlem, aztán persze elterelődött a téma, de ez egyáltalán nem zavart, és nem is jött ki kellemetlenül.
A beszélgetés során egyébként igyekeztem mindenre figyelni és mindent memorizálni.
Az egyik srác, Balázs, ő ült mellettem a másik oldalon - időközben eszembe jutott, hogy már láttam korábban Szasza meccsén, úgyhogy biztosra vettem, hogy Szasza hokis edzéstársa.
Balázs mellett ült a lány, Bianka, és biztos voltam benne, hogy együtt vannak, elég egyértelmű volt, de valószínűleg már jó ideje, mert Bianka abszolút be volt épülve ide. Egyébként szimpatikus lánynak tűnt, rövid, fokozatosra vágott barna haja volt, frufruja, fekete tusvonala, rózsaszín rúzs a száján és rengeteg ékszere.
A másik három srác volt Gergő, Milán és Donát, akiknek nagyon nyitott személyisége volt, nagyon jófejek voltak és abszolút passzoltak Szaszához haverként - Donátról egyébként kiderült, hogy ő egyike a múlt héten megismert pécsieknek, akikről Szasza mesélt, csak annyira beépült hozzájuk, hogy ő most ezért simán felutazott ide, és arról beszéltek, hogy majd beszökik valahogy egy éjszakára a kollégista Milánhoz aludni, és holnap utazik vissza Pécsre.
Meglepetésemre időközben visszajött egy kinti cigizésből Ambrus és egy Csongi nevű srác, úgyhogy ők is leültek hozzánk pár útközben vett piával.
Ambrusnak különösen megörültem, tekintve, hogy őt ismerem, sőt, mivel elvileg tudta, hogy itt leszek, nekem is hozott egy sört.
Szóval eleinte inkább csak mosolyogva, érdeklődve hallgattam a többieket, mert egyrészt tényleg kíváncsi voltam rájuk és élveztem hallgatóságnak lenni, másrészt meg jó volt látni Szaszát a haverjai körében is, mert ilyen kontextusban kicsit mindenki más, mint a barátnőjével vagy a barátjával. Úgy szűrtem le, hogy ők Szaszának tényleg jó haverjai, sokat is vannak együtt, egy csomó közös sztori elhangzott, amiken még úgy is nevettem, meg élveztem hallgatni, hogy soha ezelőtt nem hallottam őket, meg nem is mindenkit ismertem belőlük, szóval összességében nagyon jó volt.

- Jézusom, de jól védesz! - dicsértem meg Szaszát, amikor később éppen csocsóztunk.
Négyen voltunk, én Szaszával voltam Gergő és Bianka ellen, a többiek vagy a pultnál voltak, vagy éppen kimentek egy cigiszünetre a bár előtti utcába, ahol mindenki más is pont ezt csinálta, csoportokba vegyülve.
- Hallod, Regi, vond már el kicsit a figyelmét - jegyezte meg Bianka a másik oldalról nevetve, aki szintén csatár volt, mint én, mire én is elnevettem magam.
Közben jött a labda, úgyhogy elkaptam a játékosommal és a kapu felé lőttem.
- Jóóó, majdnem - szaladt ki Szaszából, mert kishíján bement a kapuba a lövésem.
- De csak majdnem - vigyorgott Gergő, a kapus.
- Közelébe nem jártál a labdának, mázlid volt - nézett Bianka Gergőre röhögve.
- Bocsi - mondtam közben Szaszának, mert véletlenül átengedtem hozzá a labdát, ami a játékosaim között suhant át.
Szasza egy gyors csuklómozdulattal megmozdította a kapusát, és végigküldve a labdát a pályán, az nyílegyenesen bement Gergőék kapujába, mire felcsillantak a szemeim, és a barátomra néztem.
- Semmi baj - válaszolta Szasza utólag a gödröcskéivel az arcán, mire elnevettem magam, Szasza pedig, amíg Bianka bedobott egy új labdát, beleivott a sörébe, úgyhogy én is a sajátomba.
- Oké, ehhez tényleg közöm se volt - látta be Gergő derűsen, mielőtt ő is a szájához emelte volna a poharát.
- Na, majd a kövihez - guggolt le Bianka, miközben a labdát szedte ki valahonnan alulról - Amúgy ha kikaptunk, csinálunk majd egy fiúk a lányok ellent?
Szasza erre röhögve Gergőre nézett, aki meg ezután Biankára, poénból felháborodva.
- Problémád van velem, vagy mi?
Egyébként, miután nyertünk (bár ez jobbára Szasza érdeme), végül tényleg csináltunk egy olyan felállást, amiben Gergő és Szasza volt Bianka és ellenem.
- Szerintem bukásra vagyunk ítélve - láttam be derűsen, majd még a játék kezdete előtt ittam egy kortyot a poharamból, mire Bianka nevetve egyetértett.
- Ti dobjátok be a labdát amúgy - jelezte Bianka a másik csapatnak.
Hozzátenném, hogy Szasza volt velem szemben, én a kapus voltam, ő pedig a csatár, ami azt jelentette, hogy esélyem sincs.
Amikor Gergő bedobta a labdát, és elkezdődött a meccs, viccen kívül tíz másodperc alatt becsapódott a kapunkba egy eszméletlenül nagy gól, mire pislogva összenéztem a mellettem lévő Biankával.
- Oké, Regi, akkor ezt mostantól csak spameljük - kezdte el Bianka ezerrel pörgetni a bábuit nevetve.
- Naaa, nem pörgetünk, helló - szólalt fel Gergő.
- De most ilyen lövésekkel mit csináljunk? - mutatott Bianka két kézzel a csocsóasztal felé.
- Regi megoldja - nézett rám Szasza a szórakozott gödröcskéivel az arcán.
- Ha csukott szemmel játszol, talán - válaszoltam neki nevetve.
- Mehet? - kérdezte Gergő a labdát fogva, mielőtt bedobta volna.
- Mehet - válaszoltam mindannyiunk nevében.
Amikor legközelebb jött a labda a kapunk felé, nem tudom, hogy, de sikerült kivédenem, aminek megörültem, annak viszont méginkább megörültem, hogy Bianka lőtt egyet a másik kapu irányába, ami elsuhant Gergő kapusa mellett és begördült oda.
Biankával egyből egymásra néztünk, és ünnepelve egymás kezeibe csaptunk.
- Ez milyen langyi gól volt már? - háborodott fel Gergő röhögve.
- Faszért nem védted ki? - vette a kezébe Szasza a poharát jókedvűen.
- Mert annyira lassú volt, hogy nem érte el az ingerküszöbömet - magyarázta ki Gergő derűsen, mire Szasza elröhögte magát.
- Vidd lejjebb az ingerküszöbödet - rakta le a poharát a gödröcskéivel az arcán.
- Szerintem jó helyen van az - vigyorogtam, mire Szasza szórakozottan nézett rám.
- Na ne.
- Amúgy nézzétek - mutatott Gergő az egyik irányba hirtelen, mire Bianka és én is arra kaptuk a fejünket, majd csak akkor néztünk vissza gyorsan, amikor meghallottuk, hogy ezalatt Gergő bedobta a labdát és el is lőtte a kapunk irányába.
- Ne! - nevettem fel, ahogy észrevettem, hogy suhan felénk a labda, majd az utolsó pillanatban kivédtem.
- Aha - biccentett Szasza magában mosolyogva, olyan stílusban, hogy "szép próbálkozás", és már lőtte is vissza nekem.
Szerencsére pont úgy mozdítottam el a bábumat, hogy visszapattant róla a labda, de aztán az megint Szaszához jutott és belőtt nekem egy gólt.
- Bocs - pillantott rám azzal a gyönyörű mosolyával az arcán.
- Nem baj - néztem vissza rá nevetve.
- Amúgy ez csalással indult - jelezte Bianka Gergőre nézve.
- Minek hagyod elterelni a figyelmed? - kérdezett vissza Gergő.
- Mert elterelted a figyelmünket! Ez a pont a mienk.
- Mert? - röhögött fel Gergő - A térfeleteken se volt a labda.
- Mert elterelted a figyelmünket! - ismételte meg magát Bianka, nem adva fel.
- Ti számoljátok egyáltalán a pontjaitokat? - nézett Szasza a mi számlálónkra.
- Még nem szereztünk pontot, így kicsit nehéz - válaszoltam belegondolva.
- Ja jó - röhögte el magát Szasza, majd mivel elfogyott a söre, lerakta a poharát a szomszéd, üres asztalra.
Senkit nem lepett meg, hogy végül nem mi nyertünk, de ez valójában nem zavart, mert egyrészt nagyon jó játék volt, és rengeteget nevettem, másrészt pedig azért három pontot összehoztunk, és ebből kettő gólt én lőttem.

A csocsózás után összesodródtunk megint a többiekkel, még biliárdoztunk is - bár azt csak néztem, nem szálltam be -, koccintgattunk, beszélgettünk, a srácok egy része ismerte a tulajt, úgyhogy zenét is tudtunk kérni párszor, illetve a fiúk időközben rendeltek valami pizzát és a pizzafutár annyira jófej volt, meg összehaverkodott velünk, hogy a munkaideje után be is ugrott egy sörre hozzánk, ezt nagyon viccesnek találtam ott helyben.
A másik kedvencem az volt, hogy az este folyamán becsapódott egy kisebb társaság hozzánk, akiket Szaszáék ismertek, csak alapból ők nem voltak velünk eddig és kiderült, hogy az egyik srác latintáncos onnan, valahogy az is kiderült, hogy én is az voltam, és az is kiderült, hogy egyébként ő most már abban az egyesületben van, ahonnan én eljöttem, úgyhogy pár szót még váltottunk is erről, illetve megtudtam, hogy a régi edzőmet kirúgták onnan valamiért.
Szóval összességében nagyon jó volt a többiekkel, és tényleg azt éreztem, hogy befogadtak, és egyáltalán nem feszengtem, mert mindenki annyira jófej volt.
Olyan tizenegy-éjfél környékén kimentem Szaszáékkal a kocsma elé, és persze a többiek cigizés miatt jöttek ki, én eredetileg csak levegőzni akartam egy picit, meg érdekelt a beszélgetésünk folytatása, amit bent kezdtünk el.
Amíg a többiek rágyújtottak, gyorsan írtam Anyának, mert megígértem neki, hogy minden oké, jól vagyok és nem utolsó sorban jól érzem magam.
Szasza eközben a többiekkel beszélgetett, poénkodtak, meg minden, amiket félfüllel hallgattam a gépelésem közben, de megosztottan figyelt rám is - amikor a társaságban állva hátulról megsimította a derekam, szinte akaratlanul elmosolyodva néztem rá, mire ő is rám.
- Hogy vagy? - kérdezte rámnézve, miközben eltartotta kicsit oldalra a cigijét, oldalra fújva a füstöt, hogy ne rám menjen.
- Nagyon jól - mosolyogtam rá, a farzsebembe csúsztatva a telefonom - Csak Anyának írtam.
- A határaid hogy állnak? - kérdezett újra egy apró mosollyal az arcán.
- Ők is jól - válaszoltam derűsen, mire elnevette magát, majd kicsit elfordítva a fejét, beleszívott a cigijébe - Nem, egyébként ilyen értelemben is jól vagyok. Vicceltem.
- Na, akkor jó - mosolygott, majd odatartotta nekem a cigijét, felkínálva, csak mert ismer - Kell?
- Köszi - vettem át tőle csak egy beleszívás erejére, majd visszaadtam neki, mire ő is beleszívott és így nagyjából egyszerre fújtuk ki a füstöt.
Ezután visszacsatlakoztunk a beszélgetésbe, amibe jól bele is mélyedtünk, úgyhogy csak olyan negyed óra-húsz perc múlva csatlakoztam ki belőle, de előtte szóltam Szaszának.
- Mindjárt jövök - simítottam meg a karját.
- Hova mész? - nézett utánam.
- Csak mosdóba, de aztán jövök vissza.
- Oké. Lehet, addigra mi is bemegyünk amúgy.
- Akkor majd bent csatlakozok - mosolyogtam rá, majd hátraléptem egyet, ő pedig simítva elengedett.
A mosdóban várnom kellett egy picit, mert a kettő női fülkéből kettő foglalt volt és volt előttem még pár lány, akik menni akartak, de aztán sorra kerültem én is.
A vécéfülkében, ahogy leszakadtam a többiektől és egyedül voltam, egy picit megéreztem, hogy oké, azért nem tűnt el nyom nélkül az a pár sör, meg a rövidek, amiket a különböző koccintások után ittam meg, de persze nem voltam rosszul, meg semmi, főleg, miután ittam egy picit vizet, amit pont emiatt tartottam magamnál.
A fülkéből kiérve megmostam a kezem, majd picit megigazítottam a külsőm a mosdó tükrében nézve magam.
- Nagyon csini vagy - dicsért meg az egyik arra járó lány, aki azt látta, hogy magamat nézegetem, hogy jól nézek-e ki, mire meglepetten elmosolyodva utánanéztem.
- Köszi.
A lány rámmosolygott, majd bement az egyik fülkébe, én pedig megállapítottam, hogy ez nagyon jól esett most, akármennyire is nem számítottam rá - talán éppen ezért.
Szeretem, amikor idegenek kedvesek tudnak lenni egymással.
Ezt a tükörben magammal szemezve állapítottam meg, miközben semmi mást nem láttam, csak egy boldog lányt, aki nagyon jól érzi magát most.

Amikor kimentem a mosdóból, épp elindultam a mosdókat és a szórakozóhely forgalmas részeit összekötő folyosón, amikor egy középkorú férfi jött velem szemben.
Sörös pohár volt a kezében, ötven év körülinek tippeltem, és bár oldott volt a hangulata, meg nem is volt igénytelenül öltözve, azért én érzékeltem rajta, hogy nem szökőévente egyszer fordul meg ilyen helyeken.
Még senkinek nem mondtam ki, de vannak félelmeim a részegséggel kapcsolatban.
Vagyis, ez így nem teljesen pontos, mert nem minden helyzetben zavar, például velem egykorúaknál nem annyira, a barátaimnál, az ismerőseimnél, buliban, vagy ilyesmi, egyszerűen csak ha részeg, felnőtt férfiakat látok, akik zűrösnek tűnnek, vagy akármi, az nyugtalanít.
Kiráz tőle a hideg és görcsbe ugrik a gyomrom, ha olyan az élethelyzet, hogy bármennyire is tudatalatt felhozza bennem azt, hogy mindig veszélyben voltam, amikor apukám volt körülöttem ugyanilyen állapotban - bizonytalanná tesz és ez meg tud rémíteni olykor.
Talán csak többet látok bele ezekbe a jelenetekbe, mint ami, de ez nem változtat azon, hogy most is ösztönösen a folyosó másik felére mentem, hogy ne legyek közel ehhez a férfihoz, még a tekintetemet is elkaptam, hogy ne nézhessen a szemembe.
Nem mindig tudom megmagyarázni, hogy különböző érzések vagy reakciók miért jönnek elő bennem.
Mindenesetre amikor egymás mellé értünk, már azt hittem, hogy elhaladhatok mellette, de ő úgy nézett rám, mint ha felismert volna valakit, mire ösztönösen én is rá néztem, de fogalmam se volt, hogy ki ő.
- Te vagy a kis Sziráki? - szólalt meg a férfi, és a hangján egyértelmű volt, hogy be van rúgva, mégis úgy kérdezte ezt, mint ha a legtermészetesebb dolog lett volna, hogy felismert.
Nem, nem volt az, sőt.
Ösztönösen hátráltam egy kicsit, mert tényleg parának találtam, hogy felismer egy olyan férfi egy kocsmából, akit az életemben nem láttam, és szerintem semmi baj nincs az arcmemóriámmal.
Attól pedig, hogy nem Reginek, vagy Reginának hívott, hanem "kis Sziráki"-nak, magyarul az apukámat ismerhette, méginkább a földbe gyökerezett a lábam.
És már bennem is volt az a gyomorgörcs.
- Sziráki Regina - mutatkoztam be, és magam se tudtam, miért gyengült el a hangom hirtelen ennyire.
- Akkor te vagy - virult fel az arca, mire kínosan elmosolyodtam, mert fogalmam se volt, hogy mit reagáljak - Hogy van apád? Már vagy három hónapja nem volt itt, mi van vele?
- Nem... nem tudom - nyögtem ki, és szinte éreztem, ahogy kezdem elveszíteni a kontrollt.
- Sok a munka, mi? - érdeklődött.
Semmi rossz szándék nem volt a kérdéseiben, sőt, kifejezetten kedves próbált lenni, akármennyire is éreztem rajta az alkoholszagot, de én legszívesebben elrohantam volna.
- Biztos - válaszoltam szétcsúszva.
- Mindent elképzeltem volna a Gyuriról, csak azt nem, hogy otthon ücsörög és melózik - nevetett fel a férfi - Mindig elvert biliárdban. De gondolom, így többet van veletek. Vagy jár valahova? Mit dolgozik most?
- Nem tudom - feleltem újra, miközben éreztem, hogy szinte kavarog a gyomrom, a torkomat pedig valami régi, utált érzés kezdte fojtogatni.
- Hogyhogy? - lepődött meg.
- Nem... szóval nem nálunk lakik.
Nem segített a helyzeten, hogy az előttem álló férfi finoman szólva illuminált állapotban volt, mert először nem is értette, hogy ezt mire mondom, úgyhogy megremegő kézzel eligazítottam a hajam és kiegészítettem.
- Elváltak a szüleim, nem tartom vele a kapcsolatot.
Őszintén? Majdnem elsírtam magam ott helyben.
Fogalmam se volt, hogy ezt miért mondtam ki neki, vagy miért tettem hozzá, de ahogy elhangzott a számból, és visszahallottam ezt a hangomon, a saját szavaim szúrtak szíven.
- Pedig amikor itt volt, még képet is mutatott rólad - csodálkozott, én pedig erre azt se tudtam, mit reagáljak - Meg mesélt rólad.
Apa a kocsmai ismerőseimnek mesélt rólam, és mutatott képeket rólam, mielőtt hazajött volna hozzánk részegen, minket terrorizálva, abba a lakásunkba, ahová előle menekülve költöztünk be.
Nem kicsit kavart fel a tudat.
- Akkor még... nálunk lakott - dadogtam ki nagy nehezen, teljesen a sokk hatása alatt.
- Azért majd ha látod, szólj már neki, hogy ugorjon be ide is néha.
- Persze - erőltettem ki magamból.
- Hasonlítasz rá egyébként. Kis Sziráki - ismételte meg az elnevezésemet jókedvűen, mire magamra erőltettem egy mosolyt.
Amikor elment, kinyitva maga előtt a férfi mosdó ajtaját, először lefagyva maradtam ott a folyosón.
Ez felzaklatott.
Nem tudom, miért, de eszméletlenül felzaklatott.
Az egészből egy óriási csörrenés zökkentett ki, mert eltörhetett valami pohár, miután kilökte valaki a másik kezéből, ami miatt a hangok alapján egy részeg ember ráförmedt a másikra, amitől összerezzentem, és ennyi kellett ahhoz, hogy átvegye felettem a kontrollt valami olyan, amit nem ismertem, és így uralni se tudtam.
Ijesztően, megmagyarázhatatlanul sebesen verő szívvel, elgyengült lábakkal kapaszkodtam neki a falnak, miközben hangos, nagy levegővételekkel igyekeztem csillapítani magam.
A szemeim könnyesek lettek, de nem sírtam, csak fojtogatta a torkomat, a végtagjaim remegtek, és semmi mást nem éreztem, csak hogy ki kell mennem innen, most azonnal.
Mindenhol utolér, mindenhonnan csak kerget el és minden alkalommal képes ugyanúgy padlóra küldeni.
Talán most nem fizikailag találkoztam vele, de minden, ami akkor felgyűlt bennem, azt éreztette velem, hogy mégis.

A kabátomért se mentem el, csak gondolkodás nélkül siettem végig az emberek között, minden tekintetet elkerülve, hogy kiszabaduljak innen bentről.
Annyira szét voltam csúszva, hogy már azt kívántam, hogy bárcsak sírnék - az legalább egyértelmű.
A kinti hideg, friss levegőre érve túlmentem a csoportosuló társaságokon, nekidőltem az egyik ház falának, a tenyerembe temettem az arcom, és ebben a pillanatban magam se tudom, miért, de kitört belőlem a sírás, amibe az egész testem beleremegett.
Megvan az az érzés, amikor hirtelen minden, ami egy ideje csak gyűlt benned mélyen, egyszerre törik ki belőled és bukik fel a felszínre?
Talán fél- vagy egy perc telt csak el, amikor az utcára vezető ajtó kinyílt, és Szasza jött ki rajta, mert már bent voltak a többiekkel és észrevehetett, ahogy jöttem ki, így utánam jött.
Megéreztem a jelenlétét, tudtam, hogy ő az, akkor is, ha nem néztem fel rá először, mert nem akartam, hogy lássa rajtam, hogy sírok ezen a tök jó estén.
Szinte keresnie se kellett, egyből megtalált kint és mindenkit kikerülve egyenesen oda is jött hozzám, mire akaratlanul felpillantottam rá, így összetalálkozott a tekintetünk.
Vajon tudta, amikor összejött velem, hogy ilyen pillanatokat vállal velem?
Vajon azért jött össze velem, hogy ha egy éjszakába nyúló bulizás közepén kiborulok az apukám miatt és egy kocsma előtti utcában sírom el magam, ő legyen az a valaki, aki megvigasztal ahelyett, hogy a barátaival lenne és jól érezné magát?
Nem tudom, hogy tisztában volt-e mindezzel, de én szörnyen éreztem magam miatta.
Amikor sírva talált rám, legszívesebben azt kívántam volna, hogy bárcsak visszamehetnék az időben, hogy legközelebb higgadtabban kezeljem az érzéseimet, ne boruljak ki ennyire és ne lásson így, mert nem akartam, hogy lehúzzam az estéjét.
Szasza először nem is kérdezett semmit, mert alkalma se lett volna rá - ahogy előttem volt és összetalálkozott vele a tekintetem, egyből odaléptem hozzá, hogy szorosan megöleljem, mire visszaölelt.
A mellkasába fúrtam a fejem, magamba szívva az illatát, átengedve magam a közelsége érzésének - Szasza az ölelésünkben nyugtatóan simogatott, belepuszilva a hajamba, és azt hiszem, pont nem érdekelte, hogy összekönnyezem a pólóját, de talán még az sem, hogy mindössze csak egy póló van rajta felül, mert egyből utánam jött, ahogy meglátott.
Amikor már picit megnyugodtam az ölelésében, és enyhült a sírásom, eltolt magától és megtörte a csendet.
- Mondj valamit, Regi.
Egy nagy adag levegőt kifújva megtöröltem a szemeimet, mint ha az bármit segítene és gyenge hangon válaszoltam.
- Csak apukám.
Szasza a hajamat megsimítva nézett, teret adva annak, hogy bármit kimondjak neki, ami csak bennem van.
Pár pillanat múlva folytattam.
- Amikor visszajöttem a mosdóból, összefutottam valami bácsival, vagyis, nem teljesen bácsi, mert olyan ötven körül lehetett - meséltem halkan, szinte suttogva, a földön tartva a tekintetem - Nem ismerem, de ő megismert, mert Apa kocsmai ismerőse volt, és Apa elvileg beszélt rólam itt, meg képet mutatott neki rólam korábban. Nem tudom, miket mondhatott, mert ennek a férfinek fogalma se volt arról, hogy nemhogy nem velünk él Apa, egyenesen azt hitte, hogy azért nem jár már ide, mert otthon van velünk és dolgozik, mint egy rendes családapa - folytattam, és azt éreztem, hogy kezdek dühös lenni, ahogy ezeket mondom - Remélem, azután is lelkesen mesélt rólam itt, miután megvert, mert nem bírta elviselni a tudatot, hogy nem találok benne semmit, ami miatt tisztelhetném, és hogy gyűlölöm őt. És remélem, akkor is a lányaként hivatkozott rám, mint "kis Sziráki", meg az előtt a nap előtt is este, mielőtt itthagyott volna két és fél hónapja. Én ezt az egészet nem értem, Szasza - néztem rá könnyes szemekkel.
- Mondott valami mást a csávó, vagy csak ennyit, hogy felismert, meg hogy apukád mesélt rólad?
- Hogy hasonlítok rá - töröltem meg a szememet újra, keserűen kimondva ezt - Annyira dühös vagyok, hogy mindenhol feljön ez, akárhol vagyok, akármit csinálok, mindig a nyomomban van, mindig utolér, és mindig ugyanúgy fáj. Tizenhét éve, ugyanúgy! - tört ki belőlem, miközben ismét homályosan kezdtem látni - Mondanám azt, hogy feldolgozatlan traumáim vannak ezzel kapcsolatban, de az egész egy nagy trauma, az egész gyerekkorom egy trauma, trauma az, hogy azt hittem, hogy továbbléptem rajta, erre megjelent újra, trauma az, hogy újra trauma volt, és nem utolsósorban az a legnagyobb traumám, hogy akárhogy próbálkozom, soha nem fogok kitörni ebből, mert mindig visszajön! Hogyan tudnék kitörni valami olyanból, amibe beleszülettem, aki miatt megszülettem, akire még hasonlítok is? - fogalmazódott mondatokká a felkavarodott érzelemvilágom - Ennek az egésznek nincs értelme! Ez egy ördögi kör, amiről néha csak azért nem tűnik fel, hogy az, mert a tetején vagyok. Már majdnem elhittem megint, hogy rendben vagyok, mert boldog vagyok veled, mert minden jól alakult és mert ma is olyan jól éreztem magam, tényleg kezdtem elhinni, hogy jól vagyok!
- Nem lehetsz túl ennyi mindenen pár hét alatt, Regi, ez irreális.
- De boldog voltam, Szasza! Tudod, milyen régóta nem voltam az? Nyilván abban a hitben voltam, hogy ez jelentheti azt, hogy kezdek túllenni ezen! - magyaráztam összetörve.
- Három hete ilyenkor még nem beszéltünk, mert nem érezted magad késznek egy kapcsolatra emiatt. Ne várj el magadtól lehetetlent, nemhogy oké, hogy még nem vagy túl ezen az egészen, az lenne nem oké, ha már most túl lennél, mert az egy önámítás lenne, valamikor később bukkana fel benned és hidd el, az kurvára jobban fájna majd. Attól, hogy összejöttünk közben és kapcsolatilag jól működünk, ne csinálj úgy, mint ha hirtelen nem léteznének a problémáid, lehet szar amellett, hogy boldog vagy velem, és ha szar, akkor meg ne csinálj úgy, mint ha nem lenne az, és ne dumálj be magadnak irreális dolgokat, mert abból lesz az ördögi köröd, Regi. Nincs baj azzal, ha még nem léptél túl ezen - tűrte el az egyik hajtincsemet.
- Soha nem leszek túl ezen. Mindig előjön valahogy, pont azért, mert nem vagyok túl rajta, és minden kezdődik előröl, ez az ördögi kör ebben.
- Nem lesz ez mindig így, hidd el. Nincs még egy éve se, hogy elváltak a szüleid, és kiszakadtál volna a régi környezetedből, és nem csak ezzel az egy dologgal kellett megküzdened azóta, szóval ne várj lehetetlent magadtól. Így is rohadt sokat léptél előre, amióta ismerlek, de ne rohanj. Jó úton vagy, nyugi - simította meg az arcomat.
- De így is annyira rosszul érzem magam, hogy most ahelyett, hogy bent lennél, vagy bent lennénk, meg folytatódna ugyanúgy az este, itt kell vigasztalnod, én nem akarok rosszul lenni többet - tört ki belőlem őszintén - Magam miatt se, de legfőképpen neked se akarom azt, hogy ebbe öld az energiádat, amit a saját boldogságodba is fektethetnél. Annyira nem akarlak visszahúzni. Sajnálom - temettem a tenyereimbe az arcom.
- Miért húznál vissza, Regi?
- Mert most bent vannak a haverjaid, velük kéne lenned, meg buliznod... - mutattam a bejárat irányába.
- Leszarom a haverjaimat most. Sírva találtam rád, és komolyan ne kérj többet most bocsánatot, mert alaptalan és nem kell emiatt még szarabbul érezned magad. Valamiért hajlamos vagy másokból áldozatot csinálni, amikor te vagy az áldozat és veled kéne törődni, de nálam ezt engedd el, mert úgy se hagyom. Ne kezdjük újra ezt a beszélgetést.
Megtöröltem a szemem.
- Mindjárt összeszedem magam és visszamehetünk - ígértem meg neki halkan.
- Ráérek, nyugi. Amúgy ha menni akarsz haza, az is oké, elkísérlek.
- Talán egy fél óra múlva, vagy háromnegyed. Nem akarok egyből így elindulni, picit még szeretnék feldobódni itt.
- Én nem siettetlek.
- Te visszajössz még, miután hazamentem?
- Lehet, nem tudom, attól függ, hogy a többiek itt lesznek-e addigra még. De annyit biztos kibírnak nélkülem, amíg hazakísérlek.
Egy picit rámosolyogva kifújtam egy adag levegőt, ami megkönnyebbülve szállt ki belőlem, most, hogy kisírtam magam, és sokkal tisztábbnak éreztem a tüdőmet.
- Kedvelem a barátaidat - szólaltam meg őszintén, csak mert ezt eddig nem volt alkalmam mondani neki - Nagyon jó érzés a társaságoddal lenni és tökre élveztem.
- Ők is bírnak téged, hidd el - válaszolta egy apró mosollyal az arcán - Nem kellett volna ezen görcsölnöd.
- Köszi, hogy bemutattál nekik. Tényleg jól esik.
- A barátnőm vagy, alap.
- Minden barátnőddel ennyire jól bántál? - kérdeztem, csak mert tényleg érdekelt és odavoltam tőle.
Szasza a kérdésemre meglepetten elnevette magát, majd pár másodperc múlva, amikor már azt hittem, hogy nem fog válaszolni erre, megszólalt.
- Veled jól akarok bánni.
- Sikerül - mosolyodtam el, ahogy ránéztem.
Ahogy lezárult közöttünk a téma, pár másodperc múlva váltottam egyet, kicsit visszatérve a beszélgetésben.
- Viszont most már szerintem maximum egy vagy két koccintást vállalok, mert nem akarok részeg lenni - jeleztem, egy picit elterelve a beszélgetést, mert tudtam, hogy így úgy is vissza fogja tudni hozni a jókedvem.
- Ebből egyet letudjunk, miután bementünk? - kérdezte a gödröcskéivel az arcán, mire akaratlanul elnevettem magam, a mosolygás egy alternatívájaként.
- Igen, mondjuk - mosolyogtam rá.
- Hogy állsz most amúgy, leszel másnapos? - érdeklődött a jelenlegi állapotomról.
- Még szerintem nem. Nem annyira - helyesbítettem - Mármint, csak annyira, hogy picit fáradtabb leszek, de ez orvosolható pár pohár vízzel, egy laktató ebéddel és kávéval.
- Ja, aztán este hb nálunk - nevette el magát, mire én is felnevettem, mert ez akkor eszembe se jutott.
- Tényleg - esett le - Akkor igazából mindegy a másnaposság-kérdés.
- Ráiszol.
- Igen, és majd szombaton visszatérek erre a témára.
Szasza ezen röhögött egyet.
- Egyébként te hogy állsz? - kérdeztem vissza tőle, ha már rólam szó volt.
- Kábé, mint te. Szombaton visszatérünk rá - mosolygott derűsen - Nem basztam be nagyon amúgy. Majd ha már hazakísértelek, akkor már lehet, nem fogom tudni elmondani magamról ugyanezt, de egyelőre egész oké vagyok. Nem mondom, hogy jó ötlet lenne volán mögé engedni, de ki nem fog esni még semmi.
- Nem akarlak bekorlátozni azzal, hogy itt vagyok, szóval ha szeretnéd, nyugodtan... - kezdtem volna, de Szasza derűsen félbeszakított, mint aki már előre tudta, hogy ezzel fogok jönni.
- Nem gondolod, hogy elhozom a határtartós barátnőmet, hogy bemutassam a haverjaimnak és végül én ütöm ki magam - röhögte el magát - Azért az gáz. Meg egyébként se érzem a késztetést veled egy helyen, hogy mocsok részegre igyam magam. Az idei szilveszterem vagy tizennégy éves korom óta az egyik legkevésbé bebaszós szilveszterem volt, amíg át nem mentem a másik buliba otthonról. Amúgy meg nem korlátozol be.
- Jó, lássuk be, ez egy kicsit tényleg beképzelt mondás volt tőlem, mármint az, hogy bekorlátozlak - gondoltam bele nevetve, tekintve, hogy ez gyakorlatilag szuperképességnek lehetne betudható - És azért nyugtass meg, hogy nem voltál józan szilveszterkor, mert én nem voltam az.
- Én se voltam, ne aggódj - mosolyodott el derűsen - Azután meg, hogy eljöttem a húgom bulijáról, pláne. Útközben kiittam vagy egy üveg vodkát, mert csak arra tudtam gondolni, hogy nem csókoltalak meg.
- Arra én is sokat gondoltam - mosolyogtam rá.
Szaszával egymás szemébe néztünk, elidőzve a másik tekintetében egy pár pillanatig, majd végül ő törte meg a csendet.
- Na jó, baszki, gyere már ide - szólalt meg a gödröcskéivel az arcán, széttárva a karjait, mire mosolyogva odaléptem hozzá, hogy újra megöleljük egymást - Egyrészt rohadt hideg van, másrészt meg rohadtul szeretlek.
A szavai egyszerűségébe akaratlanul belemosolyogtam, majd szorosan magamhoz öleltem, miközben éreztem, ahogy tényleg kezd elszállni a szomorúságom, amint beszélgettünk.
- Harmadrészt meg nem akarom, hogy sírj - tette hozzá a hátamat és a derekamat megsimogatva.
- Már nem sírok - mosolyodtam el egy picit.
Szasza kicsit szorosabbá tette az ölelésünket, jobban körém fonva az erős karjait, mire én is jobban hozzábújtam, lehunyt szemmel, az érzéseim vezérlése alatt.
Szerelmes vagyok abba, ahogy ölel.
- Szeretlek - suttogtam neki halkan, még reakcióul rá, miközben felnéztem rá.
Már nem kellett sokat hajolnunk egymáshoz, úgyhogy erre a mondatomra egyszerre megcsókoltuk egymást.
Amikor eltávolodott az arcunk egymástól, Szasza végignézett rajtam, majd a gödröcskéivel az arcán megszólalt.
- Amúgy még kérdezted, amikor jöttünk idefele... - szólalt meg a szemebe nézve, majd egy bujkáló mosollyal, egyszerűen folytatta - Baszott jól nézel ki. Ez ennyi.
A dicséretére akaratlanul elvigyorodtam, majd teljesen őszintén visszakérdeztem.
- Akkor mit szóljak én?
Szasza magában mosolyogva, derűsen csettintett egyet a nyelvével, egy picit oldalra biccentve, poénból afféle "ahhw" reakcióként, szóval biztosra vettem, hogy nem lepődött meg a vallomásomon, hanem teljes magabiztossággal, a gödröcskéivel az arcán fogadta, és ez őszintén, az egyik legvonzóbb reakció volt, amit valaha kaptam emberektől.
Nem beképzelt kisugárzása volt, csak szédítően magabiztos, ami eszméletlenül jól áll neki.
Szasza önbizalmának, főleg, ha még mosolyog is hozzá és a szemedbe néz, szerintem nincs nő, aki ellen tudna állni, az pedig, hogy mindezzel tisztában is van, csak fokoz ezen az egészen.
Általánosságban úgy fogalmaznék, hogy a tekintete azt sugallja, hogy semmi nem tudja megállítani, a mosolya pedig, hogy számára is egyértelmű, hogy erről a másik fél is tud - minden más csak ráadás.
Azt hiszem, ehhez a kisugárzáshoz születni kell.

És igazán szerencsés vagyok, hogy az élet úgy hozta, hogy mindezt megállapíthattam róla ott, abban a budai, keskeny utcában egy márciusi éjszaka, az arcomra száradt könnyeimmel, bentről kiszűrődő zenéket és hangokat hallva, valójában a legnagyobb káosz kellős közepén, mint kívül, mint belül.

De örülök annak, hogy mellettem van, mert magamhoz tudtam engedni.