A városban motoroztunk, a budai utcákon át, én pedig folyamatosan Szaszát öleltem hátulról, miközben szinte elrepített magával a felszabadító pillanat.
Ahogy az utakon haladtunk, folyamatos fizikai kontaktusban, miközben a fák, a táblák, az emberek szinte elsuhantak mellettünk, olyan érzés volt, mint ha csak ketten lennénk a világon, lehagyva az élet összes gondját, kilépve a problémákból, meghagyva őket mindenki másnak, akinek kedve van hozzá - végig mosolyogtam, anélkül, hogy abba akartam volna hagyni, a bukósisak alól kilógó barna hajtincseimbe belekapott a szél, és másra se tudtam gondolni, csak arra, hogy szabad vagyok.
Szabad, mindentől, és csodás érzés volt.
Amikor Szaszával február végén összejöttünk a jégpályán, és azt mondta, hogy olyan dolgokat tudna mutatni nekem, amire korábban mindenkim alkalmatlan volt, már akkor is tudtam, hogy igaza lesz, de nem is sejtettem, hogy ennyire igaza lesz.
Három hónapja ismerem, és ez alatt a három hónap alatt annyi újat tanultam, tapasztaltam és láttam az életből, amiért nagyon hálás vagyok neki.

A délutáni időpont miatt már lemenőben volt a Nap, amikor leszálltunk Szasza motorjáról.
A Duna partján voltunk, a budai oldalon, a hidak és néhány szemben lévő épület már ki volt világítva, amit a folyó habjai tükröztek vissza, miközben néhány hangulatos sétahajó elúszott a távolban. Nagyon idilli látvány volt.
- Ez nagyon jó volt! - lelkesedtem, amikor a motorról leszállva mindketten levettük a bukósisakjainkat, majd a barátom nyakába ugrottam.
Szasza a lelkesedésemen halkan elnevetve magát, félkézzel visszaölelt, miközben a másik kezével lerakta a bukósisakját, majd egy puszit nyomott a homlokomra, ezután mindkét karjával viszonozva az ölelésem.
Az ölelésünkben a derekamat átkulcsolva az erős karjaival, könnyedén meg is emelt egy kicsit, amit a nyakát átölelve, vigyorogva hagytam neki, felemelve az egyik sarkamat egy picit.
- Akarsz csinálni valami konkrétat, vagy maradjunk itt? - kérdezte a derekamat megsimítva, ahogy lerakott.
- Mármint, mire gondolsz a konkrét alatt? - néztem rá kedvesen.
- Hogy bemenjünk valahova, és ne csak itt üljünk. Amúgy én nem ragaszkodom hozzá, simán elvagyok veled akárhol, de az is oké, ha csinálni akarsz valamit.
- Szerintem maradjunk most - mosolyogtam rá - Olyan szép ez itt. Meg most én egyébként is azt akarom kiélvezni inkább, hogy együtt vagyunk.
- Ja, ugyanez - simított meg a gödröcskéivel az arcán, ahogy elengedett, majd a Duna irányába pillantott.
Amíg ő a folyón és annak a túlpartján tartotta a tekintetét, én őt néztem - a vízparton járó levegő egy icipicit megmozgatta a barna, puha hajtincseit, ami csak jobban felhívta a figyelmet arra, hogy mennyire tökéletes az oldalprofilja, a szemein pedig megcsillantak a kora esti, városi fények.
- Akkor ülj le valahova - nézett rám halványan mosolyogva.
- Oké - mosolyogtam vissza rá, majd a part felé léptem egy picit és leültem az egyik patkára, mire Szasza is leült mellém.
- Ülsz a dzsekimre amúgy?
- Nem, köszi - helyezkedtem el kényelmesebben a patkán - Maradhat rajtad nyugodtan.
- Ez nem egy kérdés volt, fel fogsz fázni.
- Te pedig megfázol, ha alul vagy öltözve - néztem vissza rá mosolyogva, mire derűsen viszonozta a pillantásomat, levéve magáról a bőrdzsekijét.
- Na, emeld csak meg magad egy kicsit - biccentett felém a gödröcskéivel az arcán, ezzel kifejezve, hogy esélyem sincs meggyőzni, úgyhogy nevetve megadtam magam és hagytam, hogy berakja alám a dzsekijét.
Jó, tényleg sokkal kellemesebb volt így.
- Szóval a betört fej mellett a vesemedence-gyulladás sem menő, értettem - ültem vissza nevetve, mire Szasza szórakozottan elmosolyodott, én pedig ránéztem - De biztos nem fázol?
- Pulcsiban vagyok.
- Oké, de szólj, ha kéred vissza dzsekidet.
- Egyből, Anyu - mondta szórakozottan, mire elnevettem magam, és picit közelebb húzódva hozzá oldalt, a vállának döntöttem a fejem.
Szasza a felém eső karjával átölelt oldalról, én pedig az illatát magamba szívva, a túlparton tartva a tekintetem, beláttam, hogy eszméletlenül szerencsés lánynak érzem most magam.
- Nagyon jól vezetsz egyébként - hoztam fel ezt a témát, ha már pár perce szálltam le a motorjáról - De tényleg. Ezt már akkor is megállapítottam, amikor csak a kocsidban ültem, most viszont ki is mondom neked, ha eddig nem tettem volna - néztem rá mosolyogva.
- Már mondtad, de mégegyszer kösz - válaszolta egy apró mosollyal az arcán - Milyen napod volt amúgy? - érdeklődött, elindítva a beszélgetésünket.
- Nem is tudom - gondoltam át a válaszomat - Alíz most a héten nincs, úgyhogy tegnap elég sokan kérdezgettek róla a suliból, ma már szerencsére kicsit kevesebben. Inkább tanárok jöttek oda hozzám, hogy mi történt, mi van Alízzal, meg ilyenek - meséltem - Leginkább elment a mai nap, meg vártam most a délutánt. Egyébként ma már lefutottuk az iskolaköröket időre, amit múlt órán nem fejeztünk be. Végigfutottam, és beértem időre, meg ötöst is kaptam, és én értem be másodiknak a lányok közül, úgyhogy erre büszke vagyok.
- Na, ügyes vagy.
- Viszont a fiúk kicsit felidegesítettek - meséltem tovább, mire Szasza már előre megrökönyödött azon, hogy most mit fog hallani és mennyire fogja felidegesíteni magát ő is - Tesióra végén nekem kellett összeszedni a mezeiket, miután fociztak, és Bálinték vicces hangulatban voltak, úgyhogy össze-vissza szivattak a hülye poénjaikkal, hogy direkt nem akarták levenni a mezt, nyúltam volna érte, erre tudod, így elhúzták, úgy csináltak, mint ha nem csak a mezt akarnám, hanem a pólójukat is, szörnyen vicces volt. Dávid volt a kedvencem, miután mondtam neki, hogy vegye már le azt a mezt, belökte, hogy "a palidat is így rizzelgeted?" - utánoztam Dávidot - Én meg mondtam neki, hogy miért is használnám ugyanazt a szöveget rá és rád?
Szasza erre őszintén röhögött egyet, én pedig folytattam.
- És akkor ezután jött Örs, neki is nyilván külön kérvényt kellett benyújtanom, hogy szedje már le magáról azt az egyébként is izzadságtól rohadó mezt, levette, erre azt mondja, most én jövök. Ha-ha. Legjobb, ezután Krisztián kinyögte, hogy "sok újat úgy se látnánk".
Szaszának felszaladtak a szemöldökei, és egyszerűen megszólalt.
- Oké, eddig csak kellemetlenek voltak, de sikerült átlépni a pontot, folytasd.
- Aztán még ő is érezte, hogy ez pofátlan volt, úgyhogy mondta, hogy bocs. Mindegy, szóval ezután bementem a suliba, nyilván végig kellett nézniük, megállt volna a világ, ha nem vájnak lyukat belém hátulról azzal, hogy megbámulnak, de hagyjuk is, bevittem a szertárba a mezeket, indultam volna az öltözőbe, hogy átöltözzek, erre random odajöttek hozzám, és konkrétan rám voltak tapadva, valamiért mindenképpen ölelgetni akartak oldalról, ha hagyom, meg mindenről elkezdtek kérdezgetni. A jó rész az volt, amikor rákattantak a témára, hogy mit csinálok ma délután, mondtam, hogy veled leszek, és erre pár másodpercig síri csend lett - meséltem elnevetve magam - Tekintélyes vagy. Kíváncsi voltam, ki szólal meg először. Mindenesetre Örs felhozta Lilit, hogy igaz-e, hogy ő most szabad, erre Dávid megszólalt, de teljesen sértődötten, hogy már alapból sérült az egója attól, amikor szóba kerültél, hogy "beszéljünk már valami jó témáról".
Tudtam, hogy Szasza lazán kezeli a szituációkat, de az, ahogy egyszerűen csak kiröhögte a szóban forgó osztálytársaimat, kimondhatatlanul jól elszórakozva ezen a jeleneten, engem is nevetésre ösztönzött.
- Miért van ennyi nyomorék körülötted amúgy? - röhögött őszintén - Ezeket már megverni is csak poénból érdemes.
- Nem is értettem, hogy mi történik - mondtam nevetve, és amennyire idegesítő jelenetsor volt élőben, most annyira viccesnek láttam.
- Melyik mondta, hogy dobd le a pólódat egyébként?
- Örs.
- Amelyik aztán rákérdezett, hogy a húgom szabad-e.
- Igen - bólintottam elnevetve magam.
- Az igen - biccentett a gödröcskéivel az arcán, teljesen kiégve ezen - Jó álmodozást neki. Nagyon felbasztak?
- Akkor igen, de így utólag már vicces - láttam be.
- Az megvan, hogy ez az egész annak szólt tőlük, hogy kurvára elunták Lucáékat, amit meg is értek, most te vagy a jó csaj onnan és be akartak vágódni nálad?
- Ez most egy fordítás volt tizenhat éves fiúról magyarra?
- Ja, egészen konkrétan.
- Így akartak bevágódni? Ez szánalmas.
- Tizenhat éves fiúk - magyarázta meg a gödröcskéivel az arcán.
- Vagy talán csak arra próbáltak rájönni, hogy miért jársz velem.
- Nekem annyi közöm van ehhez az egészhez, hogy felbassza őket, hogy az én barátnőm vagy - nézett rám derűsen mosolyogva.
- Meg hogy egy kicsit sokkal jobb vagy náluk, Dávidot pedig megverted és azóta is sérül az egója és zaklatott lesz, önmagában attól is, ha csak felmerülsz - egészítettem ki - Szóval ilyenkor mindig kénytelenek belátni, hogy miért veled járok és miért nem velük.
Szasza a gödröcskéivel az arcán odatartotta hozzám a kezét, én pedig nevetve belecsaptam.
- Ettől függetlenül, ha már nagyon felbasznak, szólj és rendet rakok - mondta a világ természetességével.
Mosolyogva visszabújtam hozzá, Szasza pedig egy jókedvű puszit nyomott az arcomra.
- Neked milyen napod volt? - kérdeztem vissza tőle, miközben kicsit jobban felhúztam magam elé a lábaimat.
- Elment ugyanúgy - vont vállat lazán - Órák előtt voltam kondiban, hazamentem, aztán suliba, volt pár órám, meg egy faktom, Ambrusékkal kajáltam egyet, megint hazamentem, futottam egyet, aztán kábé már jöttem is érted.
- Hogy vagy ennyire aktív? - nyűgözött le sokadszorra is.
- Ebben most semmi durva nem volt, de cuki vagy.
- Mennyit futottál egyébként?
- Tíz kilométert talán. Több időm nem nagyon volt.
- Én meg itt menőzök a tíz iskolakörömmel - nevettem fel.
- Inkább azzal menőzz, mint a vesemedence-gyulladással - nézett rám jókedvűen - Amúgy meg miért ne lehetnél büszke rá? - értetlenkedett elröhögve magát.
- Mert te meg csak úgy, "miért ne"-alapon besűrítettél a napodba tíz kilométert, miután már voltál kondizni, meg suliban. A tieddel összehasonlítva kicsit komolytalanok az iskolaköreim.
- Nem verseny.
- Ezt pont te mondod? - mosolyogtam rá.
Szasza halványan elmosolyodva biccentett egyet, hogy oké, ebben van valami, majd megszólalt.
- Oké, de jó az idő, most üljek otthon? - kérdezte a gödröcskéivel az arcán - Egyébként annyira nem "csak úgy" mentem futni, júniusban megyek félmaratonra, jövőre meg maraton.
Ez az a jelenség volt, amikor Szasza azzal a céllal, hogy természetesebbé tegye a helyzetet, csak méginkább elbűvölt.
- Na jó - temettem a tenyereimbe az arcom teljesen oda- meg vissza tőle - Szeretlek. Teljesen komolyan - nevettem el magam, és szerintem bele is pirultam abba, amennyire levett a lábamról.
Szasza nevetve maga felé fordította a fejem az engem átölelő kezével és a gödröcskéivel az arcán egy csókot nyomott a számra.
- Ki vagy pirulva - jegyezte meg mosolyogva, mire nevetve válaszoltam.
- Mert per pillanat nem vagyok méltó hozzád.
Szasza erre csak elröhögte magát.
- Oké, most már van elég egóm, ne told tovább - mosolygott rajtam derűsen.
- Hihetetlen vagy - mondtam ki egyszerűen, tényként - És én tényleg azt hittem, hogy az építészet fog a legjobban meglepni.
- Ne te beszélj a meglepetésekről, Regi, konkrétan amióta ismerlek, minden alkalommal kapok valami fun fact-et rólad, amivel átértékelhetem, hogy ismerlek-e eléggé - közölte elröhögve magát.
Nevetve a vállának döntöttem a fejem.
- Szeretek veled lenni.
Szasza magában mosolyogva megsimította a kézfejem, én pedig a túlpartra néztem és megszólaltam.
- Neoreneszánsz épületek, nem?
- De.
Mosolyogva ránéztem, ő pedig elnevette magát.
- Esküszöm, te már annak szurkolsz, hogy boruljon el az agyam - nézett rám szórakozottan.
- Ilyet nem mondtam - vigyorogtam.
Szasza mosolygó tekintettel viszonozta a pillantásomat.
- Miattad fogom eldobni az agyam, Regi. Ez fix.
Nevetve néztem rá, majd egyszerre hajoltunk egymáshoz, Szasza pedig a gödröcskéivel az arcán megcsókolt.
A Duna vízcsobogása, és a mögöttünk lévő úton elhaladó autók valamennyire elnyomták a csókjaink hangjait, és talán épp ez segített rá arra, hogy igazán belemélyedhessünk.
Hosszú és rövid csókok váltották egymást, hagytuk, hogy a Duna szélesen gördülő habjaihoz hasonlóan minket is magukkal sodorjanak az érzelmeink, úszás helyett egymásba kapaszkodva - az idő megállt, mi pedig a pillanatba beleveszve repítettük egymást a fellegek felé, ahogy újra és újra csókoltuk egymást.
- Imádlak - szólalt meg Szasza egy apró mosollyal az arcán, ahogy kicsit elváltak egymástól az ajkaink, mire én is elmosolyodtam.
Tökéletes délutánom volt vele.

- Köszi a mait - mosolyogtam rá, amikor este hazahozott motoron, a délutánihoz képest nyugodt, budai utcákon, a sötétedés utáni városi fények látványában, ami annyira felemelő élmény volt, hogy szinte a lábam is megremegett, amikor leszálltunk az utcánkban - Nagyon jól éreztem magam.
- Én is - pillantott rám egy apró mosollyal az arcán.
Közel álltunk egymáshoz, mint ahogy általában is szoktunk, ha kettesben vagyunk, a közelségétől pedig kellemesen megremegett a mellkasom.
Szasza egy másodpercre a mögöttem lévő társasházra pillantott, majd halványan mosolyogva a szemembe nézett és őszintén megszólalt.
- Még mindig rohadt jó veled beszélgetni.
A bókja egyszerűségétől akaratlanul elmosolyodtam, és a legjobb értelemben talált szíven vele.
- Lehet, én is ismételni fogom magam, de azért én is mondom, ha eddig nem tettem volna - folytatta a szemkontaktusunkat tartva, mosolyogva rám a tekintetével, a szeme ragyogásával gyönyörködtetve, miközben szóba hozott egy, a fejében megjelenő gondolatot, ami csak úgy feljött benne, ahogy rámnézett - Hajlamos vagyok felrúgni dolgokat és a legrandomabb száznyolcvan fokos fordulatokat megtenni, ha olyanom van, anélkül, hogy bárkinek megindokolnám, ez tény, kérdezd a családomat, ha biztos akarsz lenni benne. Néhány jól jött ki, néhányat megbántam. De tudod, melyiket nem bántam meg rohadtul?
Magamban mosolyogva megráztam a fejem, ő pedig egyszerűen válaszolt.
- Téged.
Erre szaporán verő szívvel elvigyorodtam, ő pedig teljesen természetesen kiegészítette ezt.
- Hogy két hónapja ugyanitt, ugyanilyenkor, ugyanebben a helyzetben nem köszöntem el tőled anélkül, hogy visszajöjjek hozzád és pont úgy kapjalak le, ahogy már azóta le akartalak, hogy melletted döntöttem, és ezzel mindkettőnknek egyértelművé is tegyem ezt, ami egyrészt rohadt jó döntés volt, másrészt meg a kedvenc száznyolcvan fokos fordulatom. Csak hogy tudj róla - mondta természetesen, egy gyönyörű, bujkáló mosollyal az arcán.
- Tulajdonképpen az fizikailag is száznyolcvan fokos fordulat volt - mosolyogtam rá hangosan dobogó szívvel.
Szasza őszintén elnevette magát, én pedig magamon nevetve egyet halkan, hozzátettem.
- Ezek után viszont, mármint, ha tényleg a kedvenc száznyolcvan fokos fordulatodnak tartasz, ne csodálkozz, ha titokban támogatom a további fordulataidat - jeleztem derűsen, arra a bizonyos "b" tervére utalva.
Az előttem álló srác szórakozottan mosolyogva nézett vissza rám.
- Regi - állított meg elröhögve magát - Veled kapcsolatban már egy jó ideje konkrétan nem csodálkozom semmin. Ha most fognád és kijelentenéd, hogy egyébként egy titkosügynök vagy, időt utazol és a szabadidődben saját magadat klónozod, már az se sokkolna.
Nevetve lehajtottam a fejem egy másodpercre, majd a tekintetemet ráemelve újra ránéztem.
- Akkor tulajdonképpen biztonságban érzem magam. Egyrészt azért, mert ezek szerint nem kell tartanom a megbotránkoztatástól... - gondoltam bele - Másrészt pedig a klónhadseregem úgy is megvédene. Mint a Star Wars-ban, tudod.
Szasza röhögve nézett rám.
- Oké, ettől a két mondattól minimum kétmilliárd férfi belső gyermeki énje szerelmes lenne beléd.
- Micsoda szerencse, hogy csak eggyel beszélek éppen - néztem rá nevetve.
- Ja, de én már eddig is az voltam - pillantott rám a szórakozott gödröcskéivel az arcán.
- Akkor mégnagyobb szerencse, hogy azzal az egyetlennel beszélek, akivel ez még kölcsönös is - mosolyogtam.
Annyira gyönyörűen nézett akkor rám, hogy ha akartam, se tudtam volna elszakítani a tekintetemet az övétől.
Még mindig hihetetlen néha, hogy ezek az álomszép, tökéletesen tiszta szemek pont rám néznek ilyen gyengéden és szeretetteljesen.
- Akkor az az egyetlen holnap jön majd érted - tért a holnapra egy bujkáló mosollyal az arcán.
- Várni fogom.
Ezen az egészen halkan nevettünk egyet, majd Szasza a lakásunk irányába pillantott.
- Anyukád már kinézett, hogy hazahoztalak-e - mondta egy apró, megjelenő mosollyal az arcán, mire megilletődve elnevettem magam - Holnap úgy is találkozunk, ne várasd meg.
- Rendben - nevettem fel - Akkor holnap szólj majd, hogy mikorra készüljek el.
- Hívlak majd, ha tudom.
- Oké. Akkor... szia - álltam lábujjhegyre előtte magamban vigyorogva.
- Szia - hajolt hozzám derűsen mosolyogva, majd a derekamat fél kézzel megfogva egy hosszú, kendőzetlenül élvezetes, csattanós csók, és egy még élvezetesebb ráadás után ellépett tőlem, a motorja felé véve az irányt.
A csókjától megszédülve, akaratlanul mosolyogva néztem végig, ahogy beindítja a motort, és mielőtt még elindult volna, elköszönésképpen hozzászóltam.
- Azért fejlődés, hogy már el se indulnál enélkül - jegyeztem meg vigyorogva, tekintve, hogy a két hónappal ezelőtti alkalommal eredetileg kicsit kevésbé hatásvadász elköszönést választott volna, ha nem ugrik be az az ominózus száznyolcvan fokos fordulata.
Szasza a bukósisakjával a kezében, a gödröcskéivel az arcán nézett vissza rám, gondolkodás nélkül válaszolva az indulás előtt.
- Csak az akaraterőmet dobtam azóta, hidd el.
Erre őszintén felnevettem, majd ahogy Szasza elhajtott az utcánkból, szerelmesen dobogó szívvel néztem utána.
Hihetetlen, mennyi mindent meg tud változtatni egy száznyolcvan fokos fordulat egy január eleji, teliholdas este ugyanebben a kapuban.

- Na jó, Regi, ölj meg! - fakadt ki Lili, aki estefelé hívott fel videóhívásban, amikor már megvacsiztam és a szobámban voltam.
- Miért, mi történt? - érdeklődtem.
- Ma edzésen megismertem a koripartneremet. Sikerült a legnagyobb gyökeret beosztani hozzám! Zseniális! - dühöngött.
- Kicsodát? - pislogtam.
- Nátán! A legegoistább srác az egész egyesületből! Köszi srácok! - fújtatott Lili - Ennyit a Valery-mről.
- Mennyire ismered?
- Pont annyira, hogy ki legyek akadva! A mostaninál jobban nem is akartam megismerni!
- De miért, mit kell róla tudni?
- Hogy egy beképzelt seggfej - válaszolta Lili egyszerűen - Sajnos tény, hogy rohadt ügyes, mert a sznob szülei kiskora óta járatják őt is korizni, meg versenyekre, ezért osztották be hozzám. De attól még az a csávó el van szállva magától, azt hiszi, hogy az ő seggéből tör ki a napfény! Ha egy flegma mondatot kiejt nekem, vagy beszól bármit, én komolyan kinyírom! Nem akarok Nátánnal együttműködni!
- Hú - túrtam a hajaba - Nem kérhetsz párcserét?
- Próbáltam, de az edzőink imádják a páros formációnkat, mert milyen jól mutatunk együtt, szóval esélyem sincs. Jövő héttől közös edzésünk lesz már. Vagy ő fogja túlélni, vagy én, nem bírok egy helyen létezni vele, ő meg senkivel se, aki meg meri kérdőjelezni, hogy ő-e a világsztár, szóval ebből tuti merénylet lesz, valamelyikőnk kinyírja a másikat, ezt most megmondom.
- A közös munkára azért hátha összeszedi magát egy kicsit.
- Nagyon ajánlom neki, de sok reményt nem fűzök hozzá. Ez volt az utolsó esélyem a szerelmi életem megmentésére, Regi, annyira felcsesz ez az egész! És amúgy meg miért Nátánnak hívják, ami konkrétan három betű különbség az exem nevével? Miért mindig az "N" betűs srácoknál kötök ki? - borult ki.
- Ki volt még "N" betűs?
- Noel. Szasza volt haverja, az egyetlen haverja, akivel összejöttem. Tavalyelőtt megcsalt a legjobb barátnőmmel. Rohadt jó ómen.
- Aki miatt Szaszát majdnem kirúgták?
- Aha. A francba is, ki lesz a következő, egy Norbi, akiről kiderül majd, hogy egy szociopata tömeggyilkos???
- Vagy egy anyakomplexusos Nimród.
- Az hiányozna már csak! Istenem, komolyan menthetetlen vagyok - nyöszörgött - Na jó, mindegy, jövő hétig igyekszem nem folyamatosan ezen dühöngeni, addig számtalan autó elgázolhatja Nátánt és simán kaphatok új párt. Inkább mesélj te - váltott témát, miután sóhajtott egyet, hogy lenyugodjon - Milyen volt a randitok? - kérdezte Lili kíváncsian - Direkt kivártam, amíg Szasza hazaért, mielőtt felhívlak, hogy semmiképp se randi közben csörgesselek meg. Merre voltatok?
- A Duna-parton beszélgettünk. Szasza elvitt motorral odáig, aztán haza is hozott.
- Na jó, ez nagyon cuki - mosolygott Lili - Annyira cukik vagytok! Egyszerűen csak ti vagytok a nagybetűs problémamentes-couple. A Problémamentesek. Kicsit irigy vagyok amúgy - tette hozzá nevetve - Csak mert én ilyen Nátán-félékkel harcolok mindeközben. De mesélj tovább! Milyen volt veled?
- Mint szokott - mosolyodtam el akaratlanul - A lehető legjobb értelemben. Szóval nincs kifogásom.
- Miért, egyébként milyen szokott lenni veled? Mindig érdekelt, milyen, amikor a barátnőjével van és nem a megközelíthetetlen, "nem avatlak bele a magánéletembe", "mindenben a legjobb" báty-szerepben van. Nyugi, két szobával odébb van, csukva van az ajtóm és nem vagy kihangosítva, mondhatsz bármit.
- Nyugodt vagyok - nevettem el magam, majd megválaszoltam a kérdését - Törődő velem. És megértő - meséltem akaratlanul mosolyogva - Nagyon jól tudunk beszélgetni, mert abszolút egy hullámhosszon vagyunk, ért engem, azt érzem rajta, hogy tényleg érdekli, amit mondok, figyel rám, és persze ugyanez fordítva, szóval... igazából órákig el tudnék vele beszélgetni - láttam be magamon nevetve egyet - Tényleg minőségi időt lehet vele eltölteni. Meg nyilván ötpercenként leesik az állam tőle, ahogy csak úgy a semmiből kiderülnek róla dolgok, hogy miben jó, miket szokott csinálni, hogyan lát dolgokat, ahogy beszél róluk, vagy akármi. Mindig biztonságot éreztet velem. És mindig egyértelmű, olyan szempontból, hogy nem zavar össze vegyes jelekkel, vagy félreértelmezhető utalásokkal, egyértelműen, őszintén fejezi ki a gondolatait, az érzéseit, a véleményét, pont jól, amire szükségem van és ami annyival megkönnyíti a kapcsolatunk működését, és ez engem is megnyit, én is sokkal könnyebben fejezem ki magam, és ez rengeteget segít a kommunikációnkon vagy azon, hogy feloldjon és egyáltalán ne legyek bizonytalan. Szóval nagyjából így foglalnám össze röviden.
- Ha nem tudnám, hogy a bátyámról van szó, konkrétan én is szerelmes lennék ez alapján, Úristen - pislogott Lili elolvadva - És annyira szépen beszélsz róla! Konkrétan el fogok érzékenyülni.
Erre elmosolyodtam, Lili pedig folytatta.
- Annyira imádom, hogy együtt vagytok. Főleg, hogy rólad, meg róla is tudom, látom, meg le is szűröm abból, ahogy egymáshoz viszonyultok, ahogy beszéltek egymásról, meg amilyen áldozatokat meghoztatok egymásért, hogy tényleg szeretitek egymást, és ez annyira, annyira, de annyira cuki, hogy meg fogok halni! - tört ki Liliből meghatódva - Arról nem is beszélve, hogy mindkettőtökön látom, hogy mennyire jó hatással van rátok ez az egész. Te konkrétan egy másik ember vagy, amióta összejöttél Szaszával, jó értelemben, főleg ahhoz képest, amilyen addig voltál, amíg nem találkoztatok egy darabig, szó szerint kiragyogtál tőle, össze se lehet hasonlítani. Szasza meg hiába nem beszél itthon az érzéseiről, meg a magánéletéről sokat, annyira látszik rajta is, nekem legalábbis látszik, hogy normális barátnője van, akit szeret, és egy olyan kapcsolatban van, amit tényleg akart, egészséges és kiegyensúlyozott. Szóval imádom ezt az egészet. Márkkal mi meg elcseszekedünk addig a Nátánokkal, meg az Emmákkal - nevette el magát Lili.
- Ez jól esett - mosolyodtam el - Aranyos vagy. Egyébként miért, Márk és Emma között van valami új?
- Úristen, tényleg, ezt nem is meséltem! Emma elhívta Márkot randizni. Emma. Márkot - emelte ki a kezdeményező felet.
- Mi? - pislogtam meglepetten, mert először kezelni se tudtam az infót - Mikor?
- Tegnap. Elhívta randizni! - nyomatékosította.
- És Márk mit mondott?
- Elvileg belement, de hát nem tudom, elég fura volt, amikor mesélte. Szaszával korábban már megdumálták ezt az Emma-dolgot, és Szasza azt mondta neki, hogy ha akar bármit Emmától, őt nem zavarja, de azért el tudom képzelni, hogy Márknak ettől még fura. Mindenesetre igent mondott, de ez mennyire szürreális már?
- Egy kicsit tényleg - láttam be - És mikor mennek?
- Holnap. Beülnek ketten fröccsözni, vagy mi. Oké, ez annyira nem durva, mert már ezermilliószor ültek be a társaságukkal közösen inni, csak mi ez a plot twist, hogy randiznak? Pláne, hogy Emma hívta el. Emma! Az az Emma, aki ezer évig várt arra, hogy Szasza lépjen felé valamit, a szakításuk után pedig hetekkel, sőt, még a nyaralónkban is neki vallott szerelmet és azért nyomult rá Márkra, hogy visszavágjon neki. Ez annyira váratlan, vagy csak szerintem?
- De Márk mit érez Emma iránt?
- Ezek alapján valamennyire, gondolom, bejöhet neki, vagy mit tudom én, Szasza biztos többet tud erről, Márk meg most olyan lett, mint a bátyám, és nem akar Emmáról beszélni, vagyis, amikor kérdeztem, hogy ez most mi, nem ment bele, szóval fogalmam sincs, ki vagyok hagyva.
- Talán Márk csak azért nem akar beszélni róla, mert furán érzi magát. Azért Emma mégiscsak Szasza volt barátnője, viszonylag friss is a szakításuk, nagyon régóta Szaszát szereti, és a bulin is miatta nyomult Márkra. És ha Márkot tényleg érdekli valamennyire Emma, akkor megértem, hogy furán érzi magát, hogy mit kellene tennie. Valószínűleg ezért nem akar beszélni róla.
- Tudom, persze - sóhajtott Lili - Kicsit szívás. Az a baj, hogy amúgy én se tudnám a helyében, hogy mit csináljak. Mármint, alapból azt mondanám, hogy mivel tudom, hogy nem én vagyok neki az első helyen, nem akarnék tőle semmit, de most, hogy Emma elhívta randizni... baszki, ez azért nem egyszerű. Vagyis, így kívülről, nekünk tuti egyszerűbbnek tűnik, mint amilyen Márknak lehet.
- Valószínűleg - értettem egyet a számat elhúzva.
Egy pár másodpercig csend volt, mert Lili valami értesítést kaphatott és azt nézte meg.
Amikor a képernyőjét nézve felcsillant a szeme, belelkesülve egyből megszólalt, amivel kicsit megtörte a témát.
- Nézd meg az Instát, Regi - vigyorgott rám a kamerán keresztül, amivel éreztette velem, hogy miről lehet szó, így egyből, izgatottan ezt is tettem.
Amikor megnyitottam az alkalmazást, már láttam is, hogy Szasza, bár nem szokott valami sűrűn, kirakott valamit Insta story-ba, így felgyorsult szívveréssel egyből megnéztem.
Még amikor a Duna-parton voltunk, fotózkodtam egy picit, de csak azért, mert mindketten megállapítottuk, hogy milyen jól fújja a szellő a hajamat, úgyhogy lefotózott a beszélgetésünk közben, nekem pedig őszintén tetszett a kép magamról, mondtam is neki akkor, hogy milyen jó lett, és ezt a képet láttam viszont a történetében, amitől hangosan megdobbant a szívem és egyből vigyorogni kezdtem.
Másodszorra is tetszett a kép magamról, nevettem rajta még valamin, amit ott helyben mondott, szépek voltak a fények, a folyó a háttérben, a hajamnak tényleg tök jó volt az esése, a fotón egy icipicit egyébként be is mozdultam nevetés közben, de csak dobott a kép hangulatán, és szépnek találtam magam rajta.
Félreérthetetlen volt, hogy mint barátnőjét rakott ki, és ettől a gondolattól olyan boldog lettem.
Többszörösen is megmelengette a szívemet ez az egész, ösztönösen like-oltam be a képet, és ahogy mégegyszer megnéztem, megállapítottam mégvalamit róla, amiért méginkább odavoltam.
Olyan kép volt rólam, ahogy nevetek, felszabadultan, hogy bárki ránézett, azt állapította meg rólam, hogy egyértelműen boldog vagyok, boldog a szerelemtől, boldog a barátommal, az életemben, a pillanattól, mindenhogyan.

És őszintén?
Akkor, a telefonom felett mosolyogva, Lilivel a vonalban úgy éreztem, hogy egyáltalán nem tévednének ebben.