Lili a legjobb barátnőm.
Épp ezért nem is volt szükség arra, hogy reggel, amikor felébredtünk, külön rákérdezzen, hogy történt-e bármi különös, amíg ő aludt, onnantól kezdve, hogy meglátott és egyértelmű volt a kisugárzásomon, hogy boldog vagyok és folyamatosan mosolygok, így csak vigyorogva megölelt reggel, én pedig nagyon hálásnak éreztem magam azért, hogy barátnők lehetünk.

Az túlzás, hogy sokat aludtam, de végülis Lili nem az a koránkelős típus és együtt keltünk, úgyhogy annyira nem éreztem magam kialvatlannak, pláne, hogy az éjszaka eseményei feltöltöttek azzal a boldog energiával, illetve ittunk egy-egy kávét, majd hagytam magam rávenni, hogy Lilivel reggeli jógázzak a kertben.
Lili állítása szerint az anyukájával gyakran szoktak jógázni, most viszont Leni nem szállt be, mert inkább pihengetett még, viszont Lili kölcsönadott nekem egy jógaruhás szettet, előszedett két jógamatracot és kimentünk a kertjükbe.
Liliék kertjében korábban még nem is voltam, mivel télen kezdtünk el barátkozni, most viszont egészen tavaszias volt az idő, úgyhogy ideális helyszínnek tűnt a jógázáshoz.
A kert nagyon tetszett egyébként, nagy volt, gyönyörű, üde fű borította, rengeteg virágágyást láttam, gyümölcsfákat, tűzrakóhelyet, egy hintaágyat, egy függőágyat, ami két fára volt felkötve, sőt, még pingpong asztalt is.
A matracokat a teraszra raktuk ki, majd Lili rácsatlakozott a kis hangszórójára, elindította a jógázós playlist-jét (relaxációs zenéket gyűjtött össze rá) és mindketten elhelyezkedtünk a matracon.
- Mit szólsz, ha megcsinálom a jóga-rutinomat, te pedig követsz engem? - dobta fel Lili rámnézve.
- Oké, csak akkor áthelyezkedek, hogy lássalak - fordítottam át a matracomat.
Ahogy készen álltam, Lili felvette az első pozíciót, én pedig igyekeztem minél pontosabban követni.
Nem mondom, hogy nagy jógatapasztalattal rendelkezem, de egészen hajlékonynak tartom magam, és ez a típusú mozgásforma sem áll tőlem távol, úgyhogy hamar belejöttem, sőt, egyébként élveztem is, frissítő volt mindezt a kertben csinálni.
- Ügyesek vagytok, lányok - dicsért meg minket Leni kedvesen, aki közben kijött a teraszra a reggeli kávéját kevergetve, amit egy cuki bögréből fogyasztott, rózsaszín mamuszban és puha kardigában.
Leni még ébredés után is angyalian szép. A szőke haja a vállára omlott, a kora tavaszi szellő néha bele-belekapott, és olyan kedvesen mosolygott ránk, ami mindenkinek be tudja aranyozni a napját.
- Szoktál jógázni, Regi? - érdeklődött Leni, miközben a hintaágyra ült, kibújva a mamuszából, maga alá felhúzva a lábait.
- Nem, nem igazán, most is csak Lilit követem - válaszoltam rámosolyogva, miközben pozíciót váltottam, a következő ászanát felvéve.
Ekkor éppen harántterpeszben voltam, az első lábamat behajlítottam, a kezeimet pedig párhuzamosan felfelé tartottam.
- Csak mert olyan könnyedén és szépen csinálod, jó hamar belejöttél akkor - mosolygott rám Leni, majd beleivott a kávéjába.
- Apát mikor vesszük rá, hogy jógázzon velünk? - kérdezte Lili az anyukájától jókedvűen.
- Soha - hangzott a válasz bentről Cassotól, a nappali irányából, mire nevettem egyet.
Velem egyszerre egyébként Casso is összeröhögött Szaszával, akinek az ébrenlétéről eddig nem is tudtam, legalábbis amióta éjszaka elköszöntünk, nem láttam, valószínűleg valamikor mostanában jöhetett le a szobájából, a nevetése hangjára viszont hangosan megdobbant a szívem, és kishíján kiestem a jógapózból, amiben akkor éppen voltam.
- Kajak jógáznak? - kérdezte Szasza az apjától szórakozott hangon, mire magamban elmosolyodtam.
- Aha, nemrég mentek ki a teraszra.
Nos, ezek után meg se lepődtem, hogy Szasza fél perccel később már meg is jelent az erkélyajtóban, mire először rá se mertem nézni, csak a vigyorgásomat visszafojtva próbáltam nem összeesni a jelenlététől és megtartani a mérlegállásomat.
Persze a szemem sarkából nem bírtam ki, hogy ne nézzem meg - melegítőben volt, a friss ébredéstől enyhén kócos volt a haja, és egy tányér volt a kezében, amin a pirítósa volt, szóval simán kihozta a reggelijét, hogy megnézze a "jógázik a húgom és a barátnőm"-magánprodukciót a teraszukon.
- Kemények vagytok - jegyezte meg Szasza a gödröcskéivel az arcán, ahogy kijött hozzánk.
- Éppen felfrissülünk és energiát gyűjtünk magunkba - jelezte Lili a bátyjának.
- Oké, hajrá - röhögte el magát Szasza, majd odament a hintaágyhoz, amin Leni is ült és levágta magát mellé.
- Ez a reggelid? - kérdezte Leni Szaszától nevetve.
- Aha, hirtelen kint támadt kedvem reggelizni - válaszolta Szasza egy bujkáló mosollyal az arcán, miközben éreztem magamon a tekintetét.
- Milyen volt a tegnap este? - érdeklődött tőle Leni, mire akaratlanul összenéztem Szaszával.
A barátom egy apró, észrevétlen mosollyal nézett vissza rám, majd az anyukája felé fordította a fejét, aki természetesen arra utalt a kérdésével, amikor Szasza a haverjaival volt.
- Jó volt - nézett rá Szasza, a kérdésre válaszolva.
- Kialudtad magad, vagy ezt a kérdést inkább ne erőltessem?
- Utóbbi - válaszolta Szasza szórakozottan, mire Leni nevetve ráhagyta.
Lili közben pozíciót váltott, miszerint a mérlegállásból leraktuk a két kezünket a talajra, az eddig fent lévő lábunkat pedig még magasabbra emeltük.
- Az igen - hallottam meg Szasza jókedvű hangját, majd beleharapott a pirítósába.
- Milyen hajlékonyak mindketten! - dicsért meg minket Leni, a fiának mondva - Kész állóspárga így ébredés után.
- Regi, hajlíthatod a lábad - jelezte Lili a következő lépést.
- A fent lévőt? - néztem rá, majd ő azt hajlította be, kicsit "megnyitva" vele a csípőjét és a medencéjét, így én is ezt tettem.
- Ne öld meg a barátnőmet, Hugi, kösz - szólt oda Szasza a húgának derűsen, mire Lili nevetve ránézett.
- Nem ölöm meg a barátnőmet, ne aggódj.
Ezen a párbeszéden halkan én is nevettem egyet, majd az volt a következő feladat, hogy az előző pozícióból fekvőtámasz-tartásba ereszkedtünk le, az egyik lábunkat a mellkasunkhoz felhúzva.
Ahogy ez megvolt, és a másik oldalt is megcsináltuk, négykézlábra ereszkedtünk.
- Na jó, Szasza, ha ezt most szexualizálni fogod... - nézett fel Lili a bátyjáta nevetve, még a mozdulatsor előtt, előre érezve a reakciót.
- Nem fogom, nyugi - mosolygott vissza rá Szasza szórakozottan.
A gyakorlatról elég a lépéseit mondani, "domborít, homorít", mindezt továbbra is négykézláb.
- Imádom az időzítésemet - szórakozott el rajtunk Szasza jókedvűen, miközben tovább reggelizett a hintaágyon.
- Micsoda szerencséd van - jegyezte meg neki Leni mosolyogva, miközben felállt, hogy bevigye a kiürült bögréjét a konyhába.
- Mondom, Szasza, ne szexualizáld! - ismételte meg magát Lili, miközben Leni bement a házba.
- Szerinted téged nézlek? - kérdezett vissza Szasza elröhögve magát, mire felnéztem rá, és ezzel egyből összetalálkozott a tekintetem azzal a gyönyörű, kék, szórakozottan mosolygó szempárjával.
- Regit se szexualizáld! - mondta Lili neki nevetve.
- Én soha - mosolygott rám Szasza derűsen, mire felnevettem, és magamban mosolyogva folytattam a gyakorlatot.
A következő póz során Lilivel a sarkunkra ültünk, és a földre hajolva előre nyújtózodtunk.
- Oké, a rutinom ennyi volt, de vannak még mindenféle jógapózok, amiket kipróbálhatnánk - nézett rám Lili lelkesen, ahogy végeztünk - Ez hülyén fog hangozni, de Instán mentettem le a legtöbbet - vette a kezébe a telefonját.
- Tényleg hülyén hangzik - jegyezte meg Szasza, miközben kihúzott valami értesítést a mellette lévő telefonján.
- Nézd, van ilyen páros jóga, próbáljuk már ki! - csillantak fel Lili szemei, ahogy lapozgatta a lementett videóit.
- Ettől a pozíciótól nem leszek meddő, vagy ilyesmi? - rökönyödtem meg, ahogy megláttam, és persze csak viccből mondtam, mindenesetre Szasza értékelte, mert reggelizés közben a telefonjából felpillantva röhögött egyet.
- Nem, nyugi - nevetett fel Lili, majd lerakta a telefonját valahova, hogy nézhessük a videót.
A póz lényege az volt, hogy az egyikőnk a földön fekszik, és felemeli a kezét és a lábait, hogy meg tudja tartani a másikunkat, a bokáját megfogva, illetve a hátát a lábfejeivel megtámasztva.
- Melyikőnk legyen felül? - kérdezte Lili tőlem.
- Kezdem én alul - vállaltam be, miközben leültem a matracra, majd hanyatt feküdtem - Oké, szerintem először terpeszben állj ide - mutattam magam mellé.
- Igen, szerintem is - értett egyet Lili, majd én megemeltem a lábam, hogy rá tudjon dőlni a hátával.
- A bokával kezdjétek szerintem - szólt közbe Szasza, miközben felpillantott ránk.
- Igaz, aztán utána odarakom a lábam - értettem egyet vele.
- Akkor előrébb jövök - lépett előre Lili, a fejem két oldalán állva terpeszben.
Hátranyúlva megfogtam Lili bokáját, majd a megemelt lábaimat kinyújtottam, és megpróbáltam a hátára helyezni.
Persze elsőre nem sikerült "felvennem" Lilit, úgyhogy magunkon nevetve elszerencsétlenkedtünk vele egy darabig.
- Ez nehezebb, mint gondoltam, mi a szar - nevetett Lili, ahogy megint lecsúszott rólam.
- Segítsek amúgy? - kérdezte Szasza, amikor már épp eléggé lekötöttük a bénázásunkkal.
- Az lehet, hogy jó lenne - fordítottam felé a fejem kedvesen, mire Szasza lerakta a tányérját és a hintaágyról felállva odajött hozzánk.
Így a legközelebbi alkalommal, amikor megcsináltuk a korábban mindig kudarcba fulladt mozdulatsorunkat, Szasza megtartotta a húgát addig, amíg el nem értük a végpózt, és onnantól már én is tartani tudtam.
- Juhúúú - ünnepelt Lili nevetve, ahogy megvoltunk, mire én is elmosolyodtam.
- Kényelmes ott fent? - szóltam fel Lilinek jókedvűen.
- Aha, tök kényelmes vagy.
- Bírod még, vagy leszedjem? - nézett rám Szasza.
- Még bírom, csak el fog zsibbadni a lábam, ha kifolyik belőle a vér - válaszoltam jobbhíján, tekintve, hogy ekkor már egy ideje felfelé tartottam.
A jó hír az, hogy innentől kezdve megvolt a mozdulatsor, így legközelebb, amikor Lilivel cseréltünk, hogy ki van felül és alul, már segítség nélkül is meg tudtuk csinálni.
Szasza időközben bement a házba, talán csinált még magának mégegy pirítóst, mindenesetre Lilivel még kipróbáltunk pár ilyen jógapózt, és eszméletlenül vicces volt, annyit nevettünk a lehető legszürreálisabb pózokban, hogy nem csodálkoznék, ha holnap izomlázam lenne a hasamban.
De éppen ezért élveztem.

A jógázást követően Lili elszaladt zuhanyozni, úgyhogy én még a matracot tekertem össze újra (nem tetszett, ahogy elsőre összetekertük), amikor Szasza kijött a teraszra megint.
- Jó lesz az - nyugtatott meg egy apró mosollyal az arcán, hogy ne csináljam újra a matrac összetekerését.
- Oké, oké - adtam meg magam nevetve, majd felegyenesedtem és ránéztem - Jó étvágyat, ezt eddig még nem is mondtam - mosolyogtam rá, ha már kiderült számomra, hogy tényleg csinált magának mégegy pirítóst.
- Kösz. Te ettél már?
- Nem, kávéval és jógával indítottam a reggelt - nevettem el magam halkan.
Szasza a gödröcskéivel az arcán odatartotta nekem a pirítósát, mire hálásan mosolyogva beleharaptam.
- Köszi. Pont jó mennyiségű vajjal eszed - nyugtáztam mosolyogva, tekintve, hogy találkoztam már olyan emberrel, aki hozzám képest túl kevéssel eszi, túl sokkal, egyáltalán nem is vajjal, vagy éppen üresen.
Az egyik régi barátnőm egyébként sportot űzött abból, hogy szándékosan hagyta mindig kihűlni a pirítósát, mert azt úgy jobban szerette, azért az egy kicsit para volt.
- Na, átmentem a pirítós-vizsgán, jó az - biccentett Szasza derűsen, majd ő is beleharapott a pirítósába és a hintaágy felé vette az irányt.
A szülei ekkor éppen a nappaliban néztek valamit a tévében, Lili pedig még csak ekkor ment be a fürdőbe a hangok alapján, úgyhogy volt egy kis időnk ketten, ezért gondolkodás nélkül követtem.
- Szexin jógázok? - kérdeztem tőle vigyorogva, viccből, miközben leültem mellé a hintaágyra.
- Ja, nem gondolod, hogy a húgom miatt ültem ki - mosolygott derűsen, miközben a kezébe vette a tányérját - Egész felébredtem tőle.
Erre a fejemet a vállanak döntve felnevettem, majd témát váltottam.
- Na és, hogy állsz a másnapossággal? - néztem rá mosolyogva, miközben felhúztam magam elé a lábaimat.
- Amúgy azt hittem, rosszabb lesz - válaszolta visszanézve rám - De egész megvagyok. Felfrissített az úszás - mosolygott rám.
- Az engem is - mosolyogtam vissza, felemelve egy picit a fejemet a válláról - Egy kis kardió.
- Kardió - biccentett a gödröcskéivel az arcán.
Ez egy picit kétértelműre sikeredett.
Halkan elnevettem magam, majd mivel Szasza odatartotta a pirítósát, megint beleharaptam.
- Te hogy állsz amúgy? - kérdezte közben.
Egy picit megrágtam a falatot, majd válaszoltam.
- Azt hittem, hogy annál jobban a fejembe szállt tegnap a vörösbor, hogy ma semmit ne érezzek - nevettem el magam őszintén - Viszont kicsit álmos vagyok, mert még nem ütött be a kávé és a jóga.
- Majd hazadoblak és alszol - mondta egy halvány mosollyal az arcán.
- Nem kell kétszer kérni rá - nevettem - Te mit csinálsz ma?
- Pár óra múlva megyek edzésre.
- Mármint kondizni?
- Nem, hokira. Kondizni olyan hat körül majd, ha életben maradok addig - válaszolta lazán, mint ha mi sem lenne természetesebb ezt egy szombati napon kijelenteni.
Kikerekedtek a szemeim, tekintve, hogy én komolyan aludni terveztem otthon.
- Nem is tudtam, hogy szombaton is van edzésed. Azért vasárnap ugye nincs?
- Nem, nincs, az kemény lenne. Amúgy néha nincs szombaton - tette hozzá - De legeslegtöbbször van. Meg most indokolt is, mert két hét múlva fontos meccs lesz.
- De várj, akkor neked mikor vannak az edzéseid? - érdeklődtem - Melyik napokon van?
- Hétfő, kedd, csütörtök, péntek, szombat. Valamikor reggel, valamikor meg délután, plusz kedden gyakran kétszer is szokott lenni a napon belül. Ezért jön jól, hogy kapásból van kettő nap a héten, amikor csak harmadik órára kell bemennem, meg még kettő, amikor csak másodikra. Sokkal jobb ez így, tavaly minden edzésem suli után volt, az halál.
- Szóval szerdán és vasárnap van pihenőnapod.
- Elvileg, gyakorlatilag meg általában ezek a meccsnapok.
- És emellett még van időd rám is - láttam be csodálkozva.
- Huszonnégy óra rohadt sok, ha nem cseszem el. Arra van időm, amire akarom, hogy legyen. Rád meg akarom, szóval van is időm.
- Meg még kondizol is.
- Az néha változik, hogy melyik napokon, mert azt én osztom be, de a heti három minimum mindig megvan.
- És ha közbejön valami?
- Akkor ha olyan, átrakom máskorra az edzést, vagy korábban letudom. Meg lehet oldani.
- Szerintem te vagy a példaképem - pislogtam döbbenten - Oké, szóval összegezzük, csinálod ezeket, végzős vagy, májusban érettségizel, meg lerakod a második nyelvvizsgádat, van kettő jogsid, és egyébként még szociális életet is élsz. Nem akarsz magaddal vinni a dimenziódra?
- Nincs külön dimenzióm, de ha lenne, vinnélek.
- Nem tartasz a kiégéstől?
- Miért égnék ki?
- Mert ezek azért egyben teljes embert követelnek. Nehogy túlhajszold magad.
- Nem hajszolom túl magam, ne aggódj - nézett rám a gödröcskéivel az arcán.
- Ennyi mindennel hogy nem? Van kapásból heti nyolc-kilenc edzésed.
- Hogy szeretem ezt csinálni. Ha nem szeretném, nem csinálnám, hidd el - vont vállat egyszerűen - Senki nem erőszakolta rám. Meg kábé egész életemben így vagyok berendezkedve, úgyhogy attól érezném szarul magam, ha nem csinálnék semmit.
- Jó, ez igazából érthető - mosolyogtam rá - Attól még felnézek rád.
Szasza mosolyogva pillantott rám, majd nekem adta a pirítósa végét, amit hálásan elfogadtam, odahajolva, ő pedig a számba adta.
- Köszi, életmentő vagy - hálálkodtam.
Szasza odébbrakta a tányérját, majd ahogy visszadőlt a hintaágy támlájának, átkarolta a vállam oldalról, és belepuszilt a hajamba.
Kicsit mozogtunk a hintaággyal, ahogy rajta ültünk, ami pont kellemes volt.
- Képzeld - meséltem - Jövő héten megkapom a fellépőruháimat, amikben leszek majd a táncfellépésen. Az egyik a csapatos ruhám lesz, a másik Lilivel közös. A második jobban tetszik egyébként. Fekete színű, felül ilyen szűk lesz, alul pedig olyan, mint ha hosszú szoknya lenne, csak a lábambál oldalt végig fel van vágva idáig - mutogattam a combomig húzva az ujjam - De valójában nadrág, csak ez alapból nem látszik, nagyon menő. És már forgótalpam is van - meséltem tovább az új tánccipőmről - Az a vicces, hogy ilyenem korábban nem is volt, mert latintáncon mindig magassarkúban voltam, hiphop-on meg cipőben. Jazztáncra csak rövid ideig jártam régen, ahol zokniban voltunk edzésen, fel pedig nem léptem vele, szóval be kell járatnom a forgótalpamat.
- Az melyik?
- Olyasmi, mint egy balettcipő, mármint, nem az a merevített fajta, hanem a puha, amit a kicsi balettosok szoktak hordani, csak nincsen sarka. Fel kell húzni a lábfejedre, a bokádnál pedig pánttal van rögzítve, így tök jól lehet benne forogni, de mégsem csúszik a egész lábfejed. A mostani felképésen Lilivel versenyharisnyában leszünk, ami testszínű, szóval úgy fog kinézni, mint ha félig mezítláb lennénk, de igazából nem.
- Trükkös - nézett rám a gödröcskéivel az arcán.
- Egyébként azon gondolkodtam, hogy ha lesz majd valamikor szóló projektem, mezítláb és kiengedett hajjal akarok fellépni vele. Nyilván, ha olyan a zene - tettem hozzá - Csak mert annak úgy teljesen más az üzenete, mint ha szétlakkozott versenyhajjal jelennék meg, versenycipőben. Ha rávesznek egy szólóra, akkor már legyen önkifejező.
- Ja, vágom - biccentett, hogy érti, miről beszélek - Személyesebb úgy.
- Szerintem is. Kicsit olyan, mint amikor mondjuk egy festő megváltoztatja a festményén a karakter ruhájának a színét. Vagy az anyagát. Vagy egyáltalán, nem is fest rá ruhát. Apró változtatás, de teljesen meg tudja változtatni az egész kép hangulatát, vagy amilyen érzést kelt a nézőben. Egyszer voltam egy kiállításon, ahol ugyanannak a képnek több vázlatát is kiállították, minden szinte ugyanaz volt, csak az egyiken piros, a másikon fehér, a harmadikon meg talán kék volt a ruha az emberen, aki középen volt. Az egész festmény teljesen mást sugallt.
- Szimbolizmusnak hívják. Amúgy egyetértek.
- Szeretem a szimbolizmust - néztem rá mosolyogva.
- Gondoltam - fordította felém a fejét a gödröcskéivel az arcán.
- Egyébként nem csak a képzőművészetben, mindenhol - tettem hozzá - Például az irodalomban is. Ady például a szimbolizmusával vett meg.
- Ja, mondjuk sok mással nem sok esélye van - röhögte el magát Szasza, mire nevetve kikerekedtek a szemeim.
- Hé, ne szidd Ady-t - szóltam rá nevetve.
- Nem szidom - mosolygott derűsen, és pontosan jól tudtam, mit nem mond hangosan, úgyhogy arra reagáltam.
- Jó, tény, hogy bele lehet kötni azokba, amiket csinált életében, de ne vegyük el tőle, hogy zseniális versei vannak és kulcsfontosságú a magyar irodalomban. Sőt, konkrétan az egyik legfőbb alakja. A kedvenc verseim között több Ady-vers is van.
- Majd küldd át a listádat.
- Mármint, a kedvenc verseimet?
- Nem, a bevásárlólistádat, Regi, szerinted? - fordította felém a fejét röhögve, mert egyébként egyértelmű volt, hogy mire gondol, csak annyira meglepett, hogy visszakérdeztem.
- Viszonylag sok van - jeleztem neki, csak hogy tudjon róla.
- Nem baj, dobd majd át.
- Komolyan? - csillantak fel a szemeim, ahogy ránéztem.
- Ja, legalább képben leszek, hogy melyik költők a veszélyes témák, amikről óvatosan kell beszélnem, ha nem akarom, hogy kinyírj álmomban - nézett vissza rám szórakozottan.
- Ne már, pedig azt hittem, el akarod olvasni - nevettem fel, mire ő is röhögött egyet.
- Hülyülök, elolvasom.
- De tényleg?
- Ha még háromszor visszakérdezel, hogy tényleg-e, akkor meggondolom magam és nem - közölte egy apró, derűs mosollyal az arcán.
- Jó, jó - nevettem - Ha tényleg elolvasod a kedvenc verseimet, oda leszek és vissza, de komolyan.
- Tudom már, mi a gyenge pontod, vigyázz - mosolygott gyönyörűen, miközben egy puszit nyomott az arcomra, és elvette a karját a vállamról, mert felállt a hintaágyról.
A puszijától, az érintésétől, a mondatától, meg mindentől megszédülve, akaratlanul vigyorogva én is felálltam az ágyról, és követtem a házba.

A konyhában készítettem magamnak egy finom, különleges teát, majd egy pirítós kíséretében, amit reggelire dobtunk össze nekem, elfogyasztottam az étkező asztalánál ülve.
Lili ekkor még mindig a fürdőben volt, úgyhogy Szasza velem maradt, amíg reggeliztem.
Miközben én helyet foglaltam vele szemben az asztalnál, ő a telefonján nézett meg valamit, talán vissza is írt valakinek.
- Huszonkettedikén vagy? - kérdezte tőlem, a telefonjából felnézve rám.
- Másnap lesz fellépésem, szóval délelőtt lesz a főpróba. De délután ráérek. Miért? - kérdeztem vissza természetesen.
- Tudom, hogy random, de családi találkozónk lesz.
- Milyen alkalomból? - kérdeztem meglepetten elmosolyodva.
- Összetorlódott szülinapok. Apa és az ikre huszonegyedikén lesznek negyvennégy évesek, Anya húga harmincadikán asszem huszonkilenc, meg két unokatesóm is márciusi. Nem tudom, mi van a családunkban júniusonként, hogy ennyi márciusi van nálunk - gondolt bele derűsen, mire felnevettem - Ja, szóval Márk most írta, hogy lesz valami összejövetel egy étteremben, és most szedik össze, hogy hány főre foglaljanak asztalt.
- Hány főnél tartotok eddig?
- Nem tudom, de ilyenkor mindig rohadt sokan vagyunk. Apámnak van kapásból négy tesója, és mindenkinek van házastársa, meg gyereke. Hatványozódik.
A megfogalmazásán nevettem egyet, majd mosolyogva megkérdeztem:
- Egyébként ezt most azért hoztad fel, hogy menjek veled én is?
- Nem, azért, mert te leszel a pincér, Regi, olyan kemény kérdéseid vannak néha - röhögte el magát, mire nevetve feltettem a kezeimet, hogy jó, na - Nyilván ezért. Írhatom Márknak, hogy jössz te is akkor? - kérdezte a gödröcskéivel az arcán rámnézve.
- Persze - mosolyodtam el - És köszi a meghívást.
- A barátnőm vagy, és a családom konkrétan korábban ismert, mint én. Alap.
Mosolyogva néztem rá, majd megilletődve megkevertem a teámat és felhoztam valamit.
- Még nem voltam családi találkozón. Hogy mennek ezek?
- Összegyűlünk, a távolabbi családtagokkal eleinte letudjuk a kötelező köröket, hogy mindenki nőtt, kivel mi van, aztán feloldódunk és elvagyunk egymással. Kábé ennyi, ne gondold túl.
- Majd szerintem szükségem lesz az eligazításotokra Lilivel és Márkkal, hogy ki kicsoda.
- Megértem. Amúgy másik téma - váltott egyet Szasza - Jövő hétvégével hogy állsz?
- Szabadon - válaszoltam egyszerűen.
- Március tizenöt péntekre esik, nem? - nyitotta meg a naptárát a telefonján.
- Igen, és tanítás nélküli nap - pillantottam a képernyőjére.
- Aha. Oké, csak mert Márkkal beszéltük, hogy kéne csinálnunk egy hb-t - nézegette a napokat Szasza, én pedig kíváncsian fél kézzel az asztalra könyököltem, a csuklómra támasztva az állam - Úgyhogy ez a péntek adja magát. Meg amúgy azon is voltam, hogy azokkal a haverjaimmal, akikkel tegnap voltam, a következő alkalommal, amikor beülünk inni, ugorj már be te is, úgy is ők is mondták, hogy gyere már.
- Tényleg? - csillantak fel a szemeim.
- Ja, és ez amúgy csütörtökön esélyes is, ha már másnap nincs semmi tanítás.
- Ez tök jól hangzik - mosolyogtam.
- Na, és kábé eddig volt szabad a hosszú hétvégéd - látta be szórakozottan, ahogy a naptára nézett.
- Én örülök, hogy betáblázol - vallottam be mosolyogva.
- Várj, még nem végeztünk - jelezte elröhögve magát, ahogy a napokat nézte - Oké, most bedobtalak két piálásra, de csináljunk is már valamit jövő héten. Mármint ketten.
- Támogatom - vigyorodtam el, mert imádtam, hogy azt éreztem rajta, hogy ő is szívesen van velem, csak mert én egyszerűen imádom a jelenlétét.
- Mit szólsz egy szerdához?
- Nekem tökéletes.
- Oké, suli után eléd megyek - közölte egyszerűen, majd belegondolt és támadt egy jobb ötlete - Nem, akkor megyek érted, amikor már otthon vagy. A többit nem lövöm le előre - zárta le a kérdést egy apró, megjelenő mosollyal az arcán.
- Mondd el - kértem meg csillogó szemekkel.
- Nem, nem spoilerezek.
- Tudod, milyen kíváncsivá tettél most? - fogtam a fejem az izgatottságtól felpörögve.
- Legalább van miért várnod - viszonozta a pillantásomat a gödröcskéivel az arcán, miközben felállt, hogy töltsön magának egy pohár vizet.
- Így is-úgy is várom - néztem utána mosolyogva.
Szasza halványan elmosolyodva hagyta, hogy megpróbáljam meggyőzni, de már itt tudtam, hogy esélyem sincs, ha úgy döntött, hogy nem lövi le a poént előre és meg fog lepni, akkor ez így is fog történni.
Szasza nem az az ember, akiből akartán kívül csak úgy ki lehet szedni dolgokat.
Ahogy lerakta a poharát, visszaült az asztalhoz velem szemben.
- Most viszlek majd először randizni a barátnőmként rendesen, Regi. Add fel - közölte azzal a bujkáló, mégis gyönyörű mosollyal az arcán, hogy meg se próbáljam kiszedni belőle.
Miért vesz le önmagával ezzel is egyből a lábamról?
- Oké, szóval direkt húzod az agyam.
- Ja, új hobbim - nézett rám jókedvűen.
- Annyira azért nem új - nevettem el magam.
- Eddig csak szokás volt, mostanában vált hobbivá.
Őszintén felnevettem, Lili pedig ekkor ért be hozzánk a konyhába.
- Szasza, leveszed nekem a müzlit? - kérte meg Lili a bátyját, mire a velem szemben ülő srác utána nézett.
- Nem éred el azt a polcot? - röhögte ki Szasza.
- Nem, szóval vedd le légyszi!
Szasza szórakozottan odalépett a polchoz, és probléma nélkül levette róla a müzlis tasakot.
- Miért eszel ilyeneket? - rökönyödött meg Szasza, ahogy a müzli dobozára pillantott, mielőtt odaadta volna a húgának.
- Mert finom - válaszolta meg Lili egyszerűen.
- Ja, csak diabéteszes lettem kapásból attól, hogy ránéztem a dobozra - adta oda Szasza a húgának.
- Legalább meghagyom neked a csirke-rizst - vigyorgott vissza rá Lili, miközben müzlit szórt a táljába, majd a hűtőhöz lépett.
- Aha, múltkor is lenyúltad a proteinemet - nézett utána Szasza szórakozottan mosolyogva, ahogy visszaült az asztalhoz.
- Nekem is szükségem van fehérjére - válaszolta Lili derűsen, közben pedig kivett a hűtőből egy doboz mandulatejet.
- És erre mandulatejet raksz a müzlihez, beszarok - röhögte el magát Szasza.
- Mert jobban passzol az íze ehhez a müzlihez, mint a sima tejnek, na - védekezett Lili nevetve, mert ő is érezte, hogy azért ez a jelenet tényleg viccesen jött ki élőben - Tényleg, Regi, szólj, ha kérsz - nézett rám Lili kedvesen, a müzlit és a mandulatejet felkínálva.
- Most nem, de köszi - mosolyogtam vissza rá.
- Egyébként te szereted a mandulatejet? - érdeklődött tőlem Lili.
- Nem tudom, nem szoktam inni, csak nagyon régen ittam valamennyit, amikor laktózérzékeny voltam - válaszoltam őszintén.
- Na, ennyi, Regi legalább indokolt esetben itta - nézett Szasza a húgára derűsen, mivel ezek szerint alátámasztottam az ő nézőpontját egy korábbi nézeteltérésükben.
- Nem csak akkor lehet növényi tejet inni, ha laktózérzékeny vagy - válaszolta rá Lili.
- Vágom, csak nem finom, nyúlod a proteinemet, mert ebben nem nagyon van fehérje, és legalább kétszer annyiba is kerül - vázolta fel Szasza a gödröcskéivel az arcán.
- Nekem ízlik, na - nevetett Lili.
- Mondjuk a kókusztejnél jobb, az konkrétan undorító volt - adta meg ezt a részét Szasza, belátva.
- Jó, az tényleg az volt - értett egyet Lili - De szerintem azzal valami baj is lehetett.
- Fogalmam sincs, de soha többet.
- Az is lehet, hogy csak mentálisan segítettünk rá arra, hogy szarnak érezzük, mert nem vonatkoztattunk el attól, hogy látványra, meg színre kicsit... félreérthető volt - írta körül Lili szórakozottan a bátyjára nézve.
- Igen - röhögte el magát Szasza visszanézve rá, gondolkodás nélkül egyetértve, mire én is halkan nevettem egyet.
Ahogy ugyanazzal a bujkáló, szórakozott mosollyal egymásra néztek, pont ugyanúgy jelentek meg rajtuk azok a gyönyörű mosolygödröcskéik, sőt, még a ragyogó, tisztán kéklő szemeikben is ugyanaz a derűs, mosolygó tekintet jelent meg.
Eddig is fedeztem fel bennük hasonlóságokat, de az én szememben most hasonlítottak a legjobban, és ezen akaratlanul elmosolyodtam.
Ha a tökéletességet egy testvérpárban kellene bemutatnom, akkor könnyű dolgom lenne.

Néha belegondolok, és belátom, hogy minden, amire egész életemben vágytam, azt láthatom a családjukban - kiegyensúlyozott családi élet, egy olyan báty, mint Lilinek Szasza, jó testvéri kapcsolat, nagycsalád, akikre mindig lehet számítani és éttermekben szervezett összejöveteleken ünneplik meg a szülinapokat, egy jó apa, aki szereti a feleségét, a gyerekeit, irigylésreméltóan jó viszonya van velük, támogatja őket és felnézhetnek rá, utazások, amik által megismerhető a világ, biztonság, nyugalom, hogy az otthonuk és a családjuk tényleg az a hely, ami a biztos pont és ahol jó lenni, ha sok a világ gondja, és igazából eszméletlen sokáig sorolhatnám ezeket, a legapróbb pillanatokat is, amik nekik fel se tűnnek már, nekem viszont mindig kicsit nagyobbat üt a szívem, amikor érzékelem őket.
Minden, ami nekik természetes, azért én mindenemet odaadnám.
És ezt megélni nem olyan, főleg most már, mint az elsőre hangozhat, őszintén örülök és jó látni mindezt, nem vagyok féltékeny rájuk, meg semmi ilyesmi, csak azért gyakran eszembe jut ez, akkor is, ha jelenleg rendbejönni tűnik az életem - összejöttem egy sráccal, akibe őszintén beleszerettem, akkor is, ha korábban elképzelhetetlennek tartottam, hogy szerelmes leszek újra bárkibe is, és nagyon szerencsésnek érzem magam a párkapcsolatunkban, mert a lehető legjobb ember mellett vagyok, Anyát is végre boldognak látom, néhány korábbi gátam kezd leomlani már, visszatértem a tánchoz is, vannak barátaim, szóval mindezért nagyon hálás vagyok és nagyon örülök neki.
De magamat se akarom átverni, hogy mindeközben nincs bennem még ott minden, ami miatt annyiszor összeomlottam már, legutoljára Apa távozásakor, és ami miatt pszichológushoz járok, mert szükségem van rá.
Mindezek után próbálom megtisztelni magam annyival, hogy nem vagyok tagadásban, és nem jelentem ki, hogy minden tökéletes és nyomtalanul eltűnt, amikor ez nem igaz.
Talán a körülmények miatt kevésbé mérgeznek és kevésbé ölnek a nehézségeim és a fenti gondolataim belülről, de ettől függetlenül ott vannak bennem, és attól tartok, hogy egy része mindig ott is lesz.

Szeretem a szimbolikát - korábban mindig egy folyóhoz hasonlítottam magam, ami persze elkanyarodhat erre-arra, néhol lehet bőbb vagy sekélyebb vízű, folyhat lassabban vagy sebesebben, de bármi kerül bele, vagy került abba, ahonnan indult, végighordja azt, amíg bele nem ömlik valami nagyobba. Nem rajtam múlt, hogy az én folyóm honnan indult, de ettől függetlenül végighordom a vizemet egy életen át, és ha az elején rohadt az egész alja, akkor még ha bizonyos távolságok után már kevésbé érződik is rajta, valahol mindig rohadni fog.
És ezzel még mindig így vagyok, mert ilyen ez.
Szóval most is ez szaladt át a fejemen, ahogy Szaszát és Lilit néztem egy mosollyal az arcomon, majd ahogy kizökkentem a gondolataimból, mert engem is bevontak a beszélgetésbe, igyekeztem elhesegetni mindezt a fejemből.
Ki mondta, hogy nem fér meg a boldogság és a bánat együtt?
Van, hogy fáj az ember szíve, de mégsem úgy, hogy a lelke is szomorú legyen, és boldogak is tudunk lenni úgy, hogy a lelkünk egy picit elszomorodik közben.
Érdekes dolgok ezek.
Így, amikor Szaszával összetalálkozott a tekintetem, a gyönyörű szemeit látva pedig a szívem hangosan megdobbant, visszhangozva belül, hogy szeretem őt, és őszintén elmosolyodtam, meg tudott úgy jelenni bennem az, hogy boldognak érzem magam, hogy mindebben egy kevés önámítás se volt.
És nagyon hálás vagyok azért, hogy megtanulhattam ezt az érzéseimmel kapcsolatban.

Talán nem is az a boldogság, hogy huzamosabb ideig jól érezzük magunkat és nem bántanak a problémák, sokkal inkább, hogy megtanuljuk felismerni, megérteni és kezelni az érzelmeinket - így ha belegondolunk, nem feltétlenül zárják ki a szomorú érzések a boldogságot.
És nem is leszünk egyből boldogtalanok vagy szomorúak néhány érzelem miatt, amik nem egyértelműen örömteliek.
Azt hiszem, teljesen rendben van, ha vegyesek az érzéseink, mert nekem is azok, mégsem érzem magam boldogtalannak - sőt, ahogy Szaszával összemosolyogtunk, mindentől függetlenül őszintén boldognak éreztem magam.
Sokat tanultam az utóbbi pár héten, amiért hálás vagyok, akkor is, ha biztosan vannak nálam okosabb emberek a világon, akik a fentieket ezerszer jobban meg tudnák fogalmazni.

Ki tudja, talán egy nap én is az leszek.