[Másfél évvel ezelőtt]
- Igazából ennyi - fejeztem be a mesélést a kezemet morzsolgatva.
Talán soha életemben nem voltam még ennyire őszinte, mint most, hogy a barátomnak megnyíltam és elmondtam neki, hogy mik is folynak nálunk otthon.
Nehéz volt és nem könnyen szántam rá magam, de nem tehettem meg, hogy kihagyom az igazságból - megérdemelt ennyit és hazudozni se akartam neki, ezért hoztam meg ezt a döntést.
Muszáj megbíznom benne.
A barátom, és szeret engem, semmi okot nem adott meg rá, hogy kételkedjek benne.
Bence pislogva nézett rám, majd beletúrt a hajába.
- Hú - szaladt ki a száján, mire feszengve fészkelődtem egy kicsit a szobájában lévő kanapéján, amin ültünk - Erre azért nem számítottam. Durva.
- Igazából annyira nem, vagyis... - hebegtem - Nyilván sokszor elég rossz, de már megszoktam. Csak azért mondtam ezt, hogy ne lepődj meg semmin.
- Min lepődnék meg?
- Hogy egyrészt emiatt nem igazán szoktam áthívni magamhoz bárkit, szóval nem azért nem erőltettem eddig, hogy áthívjalak, mert nem akartam. Vagyis, nem miattad nem akartam. Érted.
- Mert, mi a legrosszabb, ami történhet? Mármint, vágod, most már, hogy elmondtad, hogy apukád iszik, meg csinál gyökér dolgokat, nem fogok meglepődni.
- Csak nem akarom, hogy... előtted történjen.
Vagy hogy jobban belelásson annál, mint amennyire elmondtam neki.
Valamiért kellemetlenül éreztem volna magam, ha azt éreztem volna, hogy önálló véleményt alkot azokról, amiket elmondtam neki, és ez tudom, hogy rosszul hangzik.
- Oké, de azért valamikor mehetünk hozzád is, nem? Mármint, azért anyukádat is megismerném, meg ilyenek.
- Persze, majd... valahogy megoldom - túrtam a hajamba kínosan - Már úgy is Anya is mondta, hogy megismerne.
Talán egy másik életben nem kellett volna ilyeneken gondolkodnom, de tapasztalataim szerint ez nagyon nem az az élet.

[Most]
Anya annyira belelkesült attól, amikor felhívtam, hogy Szasza itt aludna, hogy hazafele még boltba is beugrott, hogy itthon összedobjon nekünk valami finom vacsit.
Anya nem vacsorázott velünk, mert haza egyenesen éttermi randiról érkezett, szóval nem volt éhes, de eleinte, amíg mi ettünk, ott sertepertélt az étkező környékén, alibiként pakolgatott, és beszélgetett velünk, természetesen leginkább Szaszától érdeklődve.
Örültem, hogy beszélgettek, mert tudom, hogy Anyának az előző kapcsolatom alatt is nagyon hiányzott, hogy alig tudta megismerni az akkori barátomat, mivel a lehető legkevesebbet hoztam haza, és őszintén, nekem is hiányzott ez az érzés, mert azért fontos nekem, hogy a barátomnak jó kapcsolata legyen Anyával - ezenkívül pedig azt is tudom, hogy Anya oda van és vissza attól, hogy most Szaszával vagyok és pont olyan hálás neki, mint én, mert mindketten tudjuk azt is, hogy eszméletlen jó hatással van rám, amióta csak ismerem.
Illetve a másik örömömre egyáltalán nem jött ki kellemetlenül a helyzet, sőt, élveztem is hallgatni - igazából eddig nem nagyon láttam Szaszát nála lényegesen idősebb felnőttekkel beszélgetni, szülőkkel, azon belül pedig anyukákkal, de rájöttem, hogy zsigerből ért hozzá, és pontosan jól tudja, hogyan kezelje. Természetes volt, nyitott, magabiztos és pont olyan megnyerő, mint ami minden anyukát meggyőz a világon arról, hogy a lánya jobb helyen nem is lehetne.
Igazából egész végig mosolyogtam magamban, amíg Szasza Anyával beszélgetett, és ettől a jelenettől méginkább megszerettem őt.
Kedves volt Anyával.
Talán ő is tudta, hogy ez nekem mennyit számít, annyira, hogy az összes kérdését teljesen lazán végigválaszolgatta.
- És egyébként mióta gitározol? - érdeklődött tőle Anya - Vagy hol? Zeneiskolában, magántanárnál...?
Anya nem igazán rejtette véka alá, hogy szinte mindent elmeséltem neki, amit tudok Szaszáról, és így ő is tudja.
- Papíron hét évesen kezdtem zenesuliban, mert az volt a minimum korhatár, de kábé négy-öt év után átmentem magántanárhoz, mert hamar rájöttünk a szüleimmel, hogy ez a zenesulis légkör lehet, nem az én világom - válaszolta Szasza őszintén, egy apró mosollyal az arcán.
- Mármint, milyen értelemben? - nevette el magát Anya halkan.
- Nem tudom, egyszerűen csak nem passzolt, engem felidegesített, hogy nem olyan dolgokat tanulok, amik érdekelnek, nem olyan tempóban haladunk, ahogy nekem jó lenne, sokkal gyorsabban pöröghettünk volna, ha nem ragadunk le felesleges részeknél, a tanáromat meg zavarta, hogy elvileg nem voltam elég alkalmazkodó, lázadok, meg mit tudom én, úgyhogy apámmal meggyőztük anyámat, hogy mindenkinek jobb lesz úgy, ha mehetek végre magántanárhoz. Meg egyébként időközben elkezdtem aktívabban csinálni a sportot is, egy jó darabig hokiztam meg fociztam egyszerre, szóval időben is jobban kijött így. Úgyhogy elvileg hét évesen kezdtem, de gyakorlatilag előtte apámtól tanultam egy csomót, már vagy négy éves koromtól kezdve, szóval nem nulláról indítottam.
- És még mindig jársz gitározni?
- Hivatalosan nem, mert a tanárommal olyan tizenhárom-tizennégy év tanulás után késznek nyilvánítottunk, mármint, amit tanárral, különóra-szinten ki lehet még hozni belőlem. De amúgy a volt magántanárommal már rég jóban vagyok, szóval alkalmanként még beugrok hozzá, átnézünk pár dolgot, vagy néha átküld darabokat, hogy ezt nézzem már meg, mert lehet, tetszene, csak hivatalosan nem járok órákra idén már.
- Nem gondolkodtál valamilyen zenei pályán egyébként?
- De, csak a sportolóin többet. Meg mások a céljaim - mondta Szasza vállat vonva - Közgázra akarok menni, szóval marad hobbi a gitár, ez van.
- Apukád is közgazdász végzettségű, ugye? - kérdezte Anya.
- Az - biccentett Szasza egy halvány mosollyal az arcán.
- Sok mindenben hasonlítasz rá - mondta Anya kedvesen.
- Köszönöm szépen - válaszolta Szasza egyszerűen, a gödröcskéivel az arcán.
Erre a mondatára én is elmosolyodtam.
Szeretem benne, amilyen jó kapcsolata van az apjával.
Minden alkalommal, amikor felmerül, azt érzem rajta, hogy valószínűleg mindig felnézhetett rá.
- Tényleg, neki most lesz ebben a hónapban a születésnapja, nem? - jutott eszébe Anyának, ha már Szasza apjáról volt szó.
- De, huszonegyedikén, a nagybátyámmal egyszerre.
- A nagybátyádék azok, akiké a Gyöngyvirág, ugye?
- Igen, a nagybátyám felesége a cukrász a családból.
- És visszatérve, képzőművészeti irányokon nem gondolkodtál?
Szóval igazából tényleg élveztem a beszélgetésüket hallgatni, és méginkább élveztem azt látni, hogy Anya mennyire élvezi, hogy részt vehet egy ilyen beszélgetésben.
Nagyon lelkes volt, ezt pedig megmosolyogtatott látni.
Megvan az érzés, amikor egy jelenet egyszerűen csak szeretetet éreztet veled?

- Köszi, hogy beszélgettél Anyával - mondtam Szaszának mosolyogva, ahogy vacsi után visszaértünk a szobámba.
- Cuki volt - válaszolta Szasza a gödröcskéivel az arcán - Képben volt nagyon. Meg amúgy bírom is, szóval ne köszönd meg.
- Csak hogy mondjak még két dolgot, amiben első vagy nálam... - néztem rá, ahogy megálltunk egymással szemben - Egyrészt te vagy az első olyan barátom, akit Anya is megismert. Mármint rendesen. Másrészt te vagy az első olyan barátom, akivel kapcsolatban biztos vagyok abban, hogy kedvel téged. Bencénél néha nem tűnt túl őszintének, de veled imádja, hogy együtt vagyok.
- Oké, bocs, de ez egy win.
- Ez abszolút az - értettem egyet nevetve bólintva egyet - Egyébként szerintem gyorsan lefürdök, mert később már nem akarok ezzel foglalkozni. Ha nem baj.
- De, rohadt nagy baj - válaszolta Szasza mosolyogva, a szokásos szarkazmusával - Meg is tiltom a saját otthonodban.
A feltételezésem alaptalanságát belátva, nevetve biccentettem egyet, majd a szekrényemhez léptem, hogy elővegyem a cuccaimat, amit a fürdőbe akarok vinni.
- Sietek - ígértem meg, ahogy eléálltam, mielőtt kimentem volna.
- Továbbra is itthon vagy, csak nyugodtan.
- Jó, csak nem akarlak megváratni. Ha már itt marasztaltalak.
Szasza a túlgondolásomon őszintén elröhögte magát, majd a problémázást lezárva, a derekamhoz nyúlt, száznyolcvan fokban megfordított az ajtó irányába, amit nevetve hagytam neki, sőt, még a kilincset is lenyomta nekem.
- Hajrá, Regi - mondta szórakozott hangon, jelezvén, hogy szabad a pálya, menjek fürdeni, ne problémázzak, csak menjek.
- Oké, oké - adtam meg magam nevetve, majd ahogy elléptem tőle, miközben ő elengedett, rajtam elszórakozva, ösztökélve rácsapott a fenekemre, mire mosolyogva visszanéztem rá.
Na, igen.
Nem csak az anyukák szemében tud meggyőző lenni.

Amikor kiértem a zuhany alól és megtörölköztem, használtam egy kicsit a kedvenc, finom illatú, pikkpakk beszívódó testápolómból, a törölközőmet még magam körül tartva megcsináltam az esti bőrápolásomat, fogat mostam, felvettem egy szürke, itthoni shortot, egy fekete zoknit, egy fekete pólót, amit most a barátom előtt vállalható pizsinek választottam, majd elővettem egy testpermetet az egyik fiókból, hogy egy picit magamra fújjak.
Csalni ér.
Kifésültem a hajam, és kivételesen még kiengedve hagytam, majd amikor úgy éreztem, hogy készen állok arra, hogy visszamenjek hozzá, kinyitottam a fürdő ajtaját.
Kicsit örültem, hogy alapvetően szeretem az arcomat smink nélkül és a smink nem sokat változtat rajta, mert így fürdés után is tudom vállalni magam a barátom előtt.
Nem volt becsukva a szobám ajtaja, amikor visszaértem, így a folyosóról már láttam, hogy egyrészt Szasza bent van, mert ég a villanyom, másrészt pedig felhozta a sporttáskáját a kocsijából, mert ott volt az íróasztalom mellett, szóval valószínűsítettem, hogy időközben a melegítőjét is átvette.
Ahogy beléptem a szobámba, Szasza egyből rámpillantott, miközben én becsuktam az ajtómat magam mögött.
A könyvespolcom előtt állt, a füzetem volt nála, és valamiért hangosan megdobbant a szívem a tudattól, hogy tényleg belenézett, ahogy azt mondta korábban - valahol reméltem is, hogy meg fogja tenni.
Meg akar ismerni annyira, hogy ezen részemet is meg akarta ismerni.
Ahogy összetalálkozott a tekintetünk, zavartan beletúrtam a hajamba.
Nem kérdeztem meg, hogy mennyit olvasott el belőle, vagy hogy csak most vette-e a kezébe, mert a tekintetéből pontosan jól tudtam, hogy mindent olvasott, amit olvasnia kellett.
- Oké, visszavontam, ne gyújtsd fel - szólalt meg, átpörgetve még pár lapot a füzetben, majd lerakta valahova - Én fogom.
Zavarban voltam, mert most tényleg olyan szavaimat, mondataimat olvashatta, amik a legnehezebb perceimben jöttek ki belőlem és emiatt a legintimebbek is.
Valamiért örültem, hogy eljött ez a pillanat, akkor is, ha tényleg zavarban voltam és nem tudtam, hogy mit mondjak.
Olyan érzés volt, mint ha teljesen fedetlenül, mezítelenül állnál valaki előtt - azt csinál veled, amit akar, megbámul, betakar, elfordul, megszégyenít vagy kihasznál; mindent lát belőled, szépítés és álcák nélkül, és bármit is tesz, az ismerteti meg veled, hogy milyen ember is valójában.
Vannak ilyen pillanatok, amik mindent képesek egy csettintésre megfordítani, és most én is pont így éreztem magam - talán a régi tapasztalataim miatt, most egy pillanatra átszaladt bennem a félelem attól, hogy mihez kezdenék, ha esetleg ő sem az az ember lesz, aki úgy fog viszonyulni hozzám, amitől nem bánom meg, hogy ledobtam magamról mindenemet.
Attól viszont erősnek éreztem magam, hogy elég bátor voltam ahhoz, hogy bekövetkezhessen ez a pár pillanat.
Az ajkaimba egy picit beleharapva, a hajamat zavartan megigazítva közelebb léptem hozzá, mire ő is felém fordult.
- Mondj valamit - kértem meg, a benyomásával kapcsolatban, a fejemet lehajtva - Nagyon kiakasztott?
Szasza őszintén visszakérdezett.
- Miért arról beszélünk, hogy én hogy érzem magam?
- Mert szeretném tudni, hogy mi a véleményed - válaszoltam halkan.
- Miről?
- Rólam - pillantottam rá, mire összetalálkozott a tekintetünk.
A tekintetétől végigjárt belülről az a kellemes, szerelmes érzés.
Ez a pillantása megmagyarázhatatlan módon megnyugtatott.
Szasza a kezemet megfogva közelebb húzott magához, majd egyszerűen visszakérdezett.
- Meg kellett volna változnia?
Hangosan megdobbant a szívem a kérdésére.
- A legtöbb embernek megváltozott, pedig ők még csak nem is ennyire konkrétan tudták meg... ezeket, mint te - mondtam őszintén.
- Ezért vagyok helyettük veled én - válaszolta, mint ha a világ legegyszerűbb tényét közölné.
Akaratlanul elmosolyodtam egy picit, ahogy ránéztem, majd a fejemet egy pár pillanatra lehajtva egy megkönnyebbült, észrevétlen sóhaj hagyta el a számat.
Sose szerettem még ennyire, mint most, hogy nem bántam meg, hogy a kezébe adtam magam.
Szasza a füzetem irányába pillantott, majd visszanézett rám és őszintén megszólalt.
- A véleményemet akarod amúgy? - kérdezte a témára térve, rajtam kívül, mire ránéztem, hogy igen - Oké, egyrészt a személyes kudarcom lesz, ha még egy oldalt teleírsz ebben, mert ha rajtam múlik, nem leszel mégegyszer ilyen helyzetekben, és rajtam fog múlni. Másrészt, baszki... - túrt a hajába feszülten - Ja, kiakasztott, csak szóban nem tudom, mit tudnék mondani ahhoz, hogy átadjam, hogy milyen szinten felbasz ez az egész. Ne értsd félre, nyilván nem rád vagyok ideges, vagy hogy elolvastam ezeket, hanem miattad, azokra, akik ezeket az érzéseket keltették benned. Őszintén, elmondanám a véleményemet, de ez az, amiről már nem véleményem van, ez már nem az a szint, véleményt lehet mondani egy meccsről, vagy a politikáról, baszki, de ez azért túlmegy ezen. Nem vélemény az, hogy már ismertelek, már randiztunk, amikor ezek jöttek ki belőled januárban, hogy elköszöntél tőlem az utcátok végén, én mentem edzésre, meg a haverjaimmal voltam, mindeközben meg téged konkrétan fizikailag bántalmaztak itthon, két szobával arrébb innen, miután apukád ugyanazt olvasta el, amit én az előbb, geci, és komolyan csak arra fókuszált belőle, hogy leírtad, hogy gyűlölöd, tönkretette az életed, és hogy nem tartod az apádnak, mind a hármat köszönje meg magának, főleg, hogy a jelenlétedben mondott le rólad a bíróságon. És érted, véletlen se arra fókuszált, hogy hogy érezted magad, hogy mit tett veled ez az egész tizenhat évesen, hogy hogyan élted meg, amik az ő hibái, meg baszki, Regi, depressziós voltál és bántottad magad, szó szerint leírtad, ugyanezt elolvasta ő is, és erre reakcióul megvert téged, nekibaszott a falnak a nyakadnál fogva, meg mert ütni, meg minden szarnak elhordott. Az, hogy most fel akarom keresni, hogy megöljem, baszki, ez kurvára nem egy vélemény. Az exedről ne beszéljünk, mert ő szimplán csak egy gyökér fasz, ezt az embert viszont nem vagyok képes és nem is fogom felfogni, és nincs az a mennyiségű mentség, ami miatt bárki elfogadhatná azt, amit csinál veled, meg anyukáddal az utóbbi tizenhét évben. Tizenhét éves vagy, Regi. Innentől kezdve nincs mit magyarázni azon, hogy neki nincs mentsége, téged pedig senki nem hibáztathat semmiért, és a gondolat se futhat át bárki fején, hogy te ebből bármennyit is megérdemelsz. Nem tudtál volna annyi hibát elkövetni, hogy egy kicsit is elfogadhatóvá tegyél bármit, amit leírtál.
Egy furcsa mosoly jelent meg az arcomon, ahogy a tekintetét kerülve hallgattam.
- Az egészben az a durva amúgy, hogy már nincs is itt és még mindig te érzed szarul magad tőle - folytatta Szasza - Hogy te írsz ki magadból ilyeneket, amik benne vannak abban, hogy neked fáj az, hogy ő egy szar ember, vagy hogy nem képes úgy szeretni téged, mint ami az összes apának alap lenne. Hogy jön ő ahhoz, hogy nem csak hogy bántott téged, miatta még te is bántottad magad, baszki? - jött ki belőle őszintén, teljesen kibukva ezen az egészen, mire lesütöttem a szemem.
- Az az időszak szerencsére nem tartott sokáig. Csak nyár elején.
- Leszarom, Regi, megtörtént, és rohadtul miatta - közölte - Nyilván, lehet mondani, hogy majd szar lesz neki, rá fog jönni, megbünteti az élet, meg mit tudom én, de baszdmeg, és, téged ki fog kárpótolni? Alapból azt se fogom fel, hogy a faszba nem tud szeretni téged, vagy tud elhagyni téged bárki. És ezek továbbra se olyan dolgok, amiket a vélemény-kategóriába lehetne sorolni. Szóval kábé ez a véleményem.
Elolvadva néztem rá, mert akkora hatással voltak rám a szavai, hogy azt is elfelejtettem, hogy hol vagyok egyáltalán.
A szívem a torkomban dobogott, és azt is éreztem, ahogy az egész hatásától könnyek gyűlnek a szemembe - pedig nem is azzal a céllal mondta mindezt, hogy meghasson, csak kijött belőle, mert ezek jelentek meg benne az érzéseim olvasásakor, semmi előre megtervezett nem volt benne, és ezért is érzékenyített el ennyire.
- Köszönöm, Szasza - mondtam őszintén, ahogy ránéztem - Mármint, önmagában azt is, hogy így látod, vagy általában, hogy megbízhatok benned.
- Ez az alap, Regi, ne viccelj.
Odaléptem hozzá, hogy megöleljem, minden más hozzá fűződő érzésemet kifejezve vele, mire kitárta a karjait, majd a fejemre támasztva a fejét, hosszan visszaölelt.
- Nem lesz több ilyen, oké? - kérdezte, miközben megsimogatta a derekam.
- Ha te mondod - adtam meg magam lehunyt szemekkel, akaratlanul elmosolyodva.
Ő sem engedett el, csak ölelt magához hosszan, simogatva, hagyva, hogy az idő szálljon közben, amilyen gyorsan csak akar, mert nem számít, csak belevesztünk egymás jelenlétébe.
Örökre a karjaiban akartam maradni.
Ahogy Szaszával elengedtük egymást, egy puszit nyomott a homlokomra.
- Jó illatod van amúgy - jegyezte meg halványan elmosolyodva, csak úgy, mert feltűnt neki, mire én is elmosolyodtam, ahogy ránéztem.
- Köszi - nevettem el magam halkan, majd picit megtöröltem a szemem, mert az elérzékenyüléstől tényleg a sírás határán voltam az utóbbi percekben.
Szasza a gödröcskéivel az arcán nézett, kivárva, amíg kicsit összeszedem magam.
- És bocsi, amiért kiakasztott az a füzet - tettem hozzá, mert nem bírtam magammal.
Erre viszont őszintén csak elröhögte magát.
- Ezt most nem mondod komolyan.
Ennyiben maradtunk.
Soha nem voltam még egy döntésemért hálásabb.

Anya már lefeküdt aludni, amikor épp holnapra készítettem elő a cuccaimat, hogy minél később kelhessünk majd, Szasza pedig közben visszajött a fürdőből a szobámba.
- Nem írtam meg a beadandómat - jutott eszembe abban a pillanatban, ahogy becsukta maga mögött az ajtót.
- Miből? - kérdezte elröhögve magát.
- Németből. Kétszáz szavas esszét kellett írni a környezetszennyezésről.
Szasza röhögött egyet azon, hogy ezt most benéztem, de nem volt sértő, mert én is nevettem vele.
- Meg fogok halni holnap - jelentettem ki tényként, azért kicsit beparázva.
- Lediktáljak neked kétszáz szót a környezetszennyezésről? - dobta fel egy apró mosollyal az arcán.
- Te tudsz ennyit beszélni németül a környezetszennyezésről?
- Már van egy nyelvvizsgám angolból, amin sokkal szarabb témát húztam, németből meg másfél hónap múlva megyek. Bármiről el tudok beszélni perceket.
- Egy kicsit ciki, hogy én vagyok a nyelvi tagozatos és te diktálsz nekem, nem? - gondoltam bele elnevetve magam, mire derűsen rámnézett.
- Mióta tanulsz németül?
- Első óta, de mentségemre szólva, alsóban szörnyű volt a tanárom és mindig utáltam a németet.
- Senki nem hibáztat ezért - közölte halványan mosolyogva, majd mivel én is a földön ültem, lazán leült ő is mellém a szőnyegemre, az ágyamnak dőlve a hátával - Szólj, ha mondjam.
- Csak még keresek egy tollat - kotorásztam a tolltartómban, majd kivettem egyet és kitéptem egy oldalt az egyik spirálos füzetemből, hogy arra írjak - Oké, készen állok.
Szasza tényleg gondolkodás nélkül lediktálta nekem az esszémet, és mindenre megesküszöm, hogy csak azért tartott el negyed óráig a hadműveletünk, mert annak kellett idő, hogy leírjam.
- Mi, ezt hogy írják? - álltam meg az egyik szónál.
- Wasserverschmutzung - ismételte meg Szasza lassabban - Tudom, hogy szar szó, csak a vízszennyezésről sokat lehet pofázni.
- Például?
- Nem tudom, beleengedik az olajat, elpusztulnak a növények, a vízi állatok, műanyagszennyezés, mikroműanyagok, teknősök, mit tudom én - ötletelt.
- Szóval te ezeket el tudod mondani németül - értelmeztem.
- Te is el tudnád, csak túlkomplikálod. Nem nehéz szavak.
- Csak egyben, mondatként azok - védekeztem nevetve, mire Szasza szórakozottan nézett rám, majd a papírra, amire a mondatokat írtam.
- Oké, akkor inkább mondom - hagyta rám jókedvűen.
- Miért vagy ilyen jó ebből? - kérdeztem őszintén elnevetve magam, mire mosolyogva nézett rám.
Ahogy végeztünk, Szasza még gyorsan átfutotta a beadandómat, hogy elrontottuk-e valahol.
- Hallod, ha ezt most beadnám a saját tanáromnak, ő se hinné el, hogy ezt én csináltam - látta be szórakozottan - Életem legrendesebb beadandója.
- Sajnálom, hogy plagizálom - mosolyogtam, majd elraktam a lapot, hogy semmiképpen se hagyjam itthon holnap - Köszi a segítséget, most megmentetted az életem.
- Ez egy magyar korrep lesz majd cserébe érettségi előtti héten - jelezte egy apró mosollyal az arcán rámnézve.
- Azt alapból is megtartottam volna neked.
- Így viszont már nem úszod meg - közölte derűsen, miközben felállt mellőlem, a mozdulatsora közben pedig játékosan összeborzolta egy picit a hajam tetejét.
Vajon tisztában van vele, hogy mennyire tökéletes ember?
Szasza felrakta töltőre a telefonját, amit először végignéztem, majd inkább én is felálltam a földről, mert egy picit már kényelmetlen volt, illetve lekapcsoltam a nagyvillanyt, hogy helyette a kislámpám égjen, aminek ilyenkor, késő este már kellemesebb a gyér fénye.
Átültem az ágyra a falnak döntve a hátam, Szasza pedig leült mellém.
- Meguntad a földön? - kérdezte derűsen, ahogy ő is nekidöntötte a hátát a falnak, mellettem ülve az ágyamon.
- Rájöttem, hogy van jobb hely is a szobámban a padlónál - fordítottam oldalra a fejem, nevetve ránézve.
- Ja, van benne valami - értett egyet a gödröcskéivel az arcán, majd a lábaimra pillantott, ami a rajtam lévő short miatt fedetlen volt, és témát váltott - Milyen jó vádlid van amúgy - jegyezte meg csak úgy, egy apró mosollyal, mire én is a vádlimra néztem - Azt néztem német közben is.
- Tényleg? - kérdeztem elnevetve magam, majd ösztönösen spiccben egy picit megemeltem a lábam, hogy én is megnézzem.
- Aha, esküszöm - erősítette meg a gödröcskéivel az arcán, majd az egyik kezével megfogta a vádlim - Milyen izmos valaki - mosolygott derűsen.
- A táncedzések megteszik a hatásukat.
- Őszintén, megnézem az alakodat és ha nem tudom, is tudom, hogy táncos vagy.
- Ezt vehetem jó néven?
- Ezt vedd a legjobb néven - tisztázta le halványan mosolyogva.
- És tudod, mindeközben még mindig vannak emberek, akik állítják, hogy a tánc nem sport. Ettől mindig ideges leszek. Még Bence előtt randiztam egy fiúval, aki szintén ezt mondta, és nagyon idegesített.
- És kioffoltad azért, mert ezt mondta? - röhögte el magát.
- Nem értette, hogy miért van heti hat táncom, amikor a tánc nem is sport, csak zenékre ugrabugrálunk. Mindig azt várta tőlem, hogy hagyjam már ki az edzéseimet, mert nem is igazi edzések. Eszméletlen idegesítő volt.
- Oké, ez mondjuk tényleg red flag.
- Az. Nézd, ott az érmem is az országos "csak ugrabugrálás"-bajnokságomról - mutattam az egyik falam irányába ironizálva, mire Szasza nevetett egyet a poénomon - Egész sokan összegyűltünk ugrabugrálni.
- Ja, vannak ilyenek. Nem tudom, te hogy, de én csúszkálok, meg tárgyakat emelgetek a kondiban.
- Sőt, jobb időben futkorászol is - tettem hozzá nevetve.
- Aha, aztán hazaérek, random acélszálakat rezegtetek meg és poénból mindig máshol fogom le őket, hogy más hangja legyen - fokozta szórakozottan, a gitározást is a sportjainkhoz hasonlóan kifordítva.
- Mindent le lehet így butítani - értettem vele egyet, mivel alátámasztotta a véleményem.
- Ennyi. De legközelebb, ha valaki azt mondja neked, hogy nem sport, csak dobd fel a lábad és flexelj egyet az izmaiddal - kanyarította vissza a témát a gödröcskéivel az arcán, mire elnevettem magam.
Még ha félig poénkodott is, őszintén jól esett, hogy megdicsért, mert a lábaimat már régóta én is egészen szeretem.
- Egyébként, ha izomzatokról beszélünk, akkor beszéljünk inkább rólad - néztem rá mosolyogva.
Szasza erre halványan mosolyogva visszanézett rám.
- Befeszíted a karod? - kértem meg vigyorogva, mire felröhögött.
- Komolyan?
- Tudod, én sajnos nem tudtalak német alatt nézni.
Szasza derűsen mosolyogva kinyújtotta a karját, kicsit feljebb húzta a pólója ujját, majd a kérésemnek engedve bármiféle különös erőfeszítés nélkül befeszítette a karját, mire muszáj voltam az ajkamba harapni, hogy ne vigyorogjak olyan feltűnően, bár valószínűleg elpirultam és látszódott rajtam, hogy el vagyok olvadva és egész nap nézném.
Szasza eszméletlenül vonzóan izmos, ráadásul az a gyönyörű, kidolgozott, feltűnő izomzata van, amiről messziről is üvölt, hogy rengeteget sportol és nagyon erős.
Talán még is meg kéne tartani utólag azt a medencés bulit.
- Kinézted magad, vagy játsszunk még anatómiásat? - nézett rám jókedvűen, mire felnevettem.
- Talán - mosolyogtam rá - Most még.
- Ne fenyegess - pillantott rám a gödröcskéivel az arcán.
Nevetve változtattam egy picit az ülőpozíciómon, Szasza pedig témát váltott.
- Hallod amúgy - jutott eszébe egy sztori, amin előre elröhögte magát - Most csak random mesélni fogok. Szalagavatón a fiúknak ugye nálunk egyen-frakk van, csak a csajoknál van az, hogy mindenki válogasson magának ruhát, szóval tavaly év végén bejöttek a sulinkba valami szabók méretvevésre egy tesiórán. Az egyik nő volt, nem is értettük amúgy, hogy miért nő jön lemérni minket, de mindegy, jött méricskélni, egyesével mentünk hozzá ki tesiről, bementem, előkapta a kis mérőszalagját, mondja, vegyem le a pólómat, mert megmérne. Kérdeztem tőle, hogy oké, amúgy felőlem, de az előttem lévőknek tudtommal nem kellett, szóval ilyenkor mi van, ő meg közölte, hogy igen, de most, hogy így rámnézett, úgy döntött, hogy az én izomzatom alaposabb mérést igényel. Néztem rá, hogy mi van? - röhögött egyet, mire én is, majd mosolyogva hallgattam tovább, ahogy mesél - Aztán oké, én nem ellenkeztem, tőlem méricskéljen, legalább nekem nem kell, érted, táblázatba is lesz foglalva, nagyon fasza, odajött a nő, elkezdett méregetni, közben kérdezgetett, hogy mit sportolok, mit csinálok, irogatta az adataimat a táblázatába, dicsérgetett, mérte a bicepszemet, aztán kérte, hogy feszítsem is be, mert úgy is megmér, kérdeztem, hogy ezt minek, ha nincs is ilyen része a táblázatnak, ahová ezt kell beírni, mondta, hogy jó, de gondolnia kell arra is, hogy mi van, ha olyan fizikai aktivitást végzek majd a frakkban, aminél ez számít, aztán amikor már sokat szarakodott, megkérdeztem tőle, hogy elnézést, nem akarok sértő lenni, de kétszer annyi ideje vagyok itt, mint mindenki más eddig és mennék vissza focizni, meg amúgy is annyi adatot felírt már, amikből már le tudnának modellezni kábé, szóval mikor mehetek, erre meg mondta, hogy mindjárt végzünk, de ilyen kidolgozott izomzatot öröm méricskélni. Tehát, hogy így még nem tolták fel az egómat akkoriban.
- Egyébként, ha belegondolunk, azért ez valahol fura, hogy egy diáknak ilyeneket mondott.
- Amúgy rohadtul az, tizenhét voltam, én se értettem, hogy ilyenkor mi van.
- De persze megértem, hogy nézegetni, meg fogdosni akart, csak fura - néztem rá mosolyogva, az utolsó tagmondatot egyébként komolyan mondva.
- Lennél a szabónő, mi? - nézett vissza rám a gödröcskéivel az arcán, poénból kérdezve, ha már az előbb is csodálgattam egy kicsit.
- Gondolkodás nélkül - vigyorogtam rá - Te meg lehetnél a szabóm.
- Nem, én a háziorvosod leszek. Sziráki Regina, vizsgálat, deréktól felfele vetkőzzön, feküdjön az ágyra... - játszotta el a szituációt derűsen, mire felnevettem.
- Előveszed a fonendoszkópot... - nevettem.
- Ja - biccentett Szasza röhögve, miközben fonendoszkópot imitálva a kezében, poénból koppintott párat az ujjaival a mellkasomra - Akkor mammográfia... - fejelte még meg a beszélgetésünket szórakozottan, be se fejezve a poén végét, mire hangosan felnevettem.
- Ha te lennél a háziorvosom, valószínűleg mintapolgár lennék szűrések gyakoriságának a szempontjából.
- Szét lennél szűrve.
Egymásra nézve egyszerre felnevettünk, majd aztán egyszerre néztünk Anya szobájának az irányába, és halkultunk kicsit vissza, nehogy miattunk ne tudjon aludni.
- Hogy jutottunk ide a vádlidtól amúgy? - gondolt bele Szasza halkan röhögve.
- Szerintem úgy, hogy lennél a háziorvosom - vigyorogtam.
- Ja, valószínű - simította meg a lábamat szórakozottan mosolyogva, majd belepuszilt a nyakamba.
Mosolyogva, ösztönösen felhúztam egy kicsit a vállam, és a combomon lévő kezére tettem a kezem, mert jó helyen volt az ott - ezután egymásra néztünk, és mivel közel volt az arcunk egymáshoz, szinte közelítenünk se kellett ahhoz, hogy összeérjenek az ajkaink.
Ahogy hosszan, egymás után sokszor csókoltuk egymást, Szasza az egyik kezével megsimította a hajamat, mire mindketten picit oldalra döntöttük a fejünket, jobban belemélyedve a csókunkba.
A csókjaink közben folyamatosan egyre közelebb simultam hozzá, mire ő is egyre közelebb húzott magához, egy idő után már az ölébe húzva, majd ahogy egyre forróbb lett közöttünk a hangulat, hátradöntött az ágyamon, és mielőtt még belevágtunk volna bármibe, egy apró, bujkáló mosollyal az arcán megkérdezte:
- Mennyi hallatszik át innen anyukádhoz?
- Nem tudom, te vagy az első fiú ebben a szobában, akit én hívtam be - mosolyogtam rá.
- Ez nem hangzik rosszul amúgy - jegyezte meg a gödröcskéivel az arcán, miközben a kezei gyengéd, mégis érzékies érintésekkel elszöktek rajtam, mire ösztönösen felhúztam egy kicsit a lábaimat.
- Szerintem se. Mindenesetre társasház, úgyhogy próbáljunk meg halkak lenni.
- Oké. Próbálj meg - nézett a szemembe azzal a gyönyörű, feltüzelt mosolyával, majd egy forró csók után elhajolt az ajkaimtól, és az ágyamnak szögezve az egyik nagy, eres kézfejével, újra a nyakamhoz hajolt, hogy ott is kényesztesse egy kicsit a bőrömet a csókjaival, mielőtt lejjebb haladt volna velük, amit vigyorogva, lehunyt szemekkel hagytam neki.
Szasza ért ahhoz, hogy mindig a lehető legtökéletesebb válaszokat halljam tőle.

Vagyis, hogy pontosítsak - ehhez is ért.