- Bemenjünk a szobámba? - kérdeztem, csak hogy ne a nappali és az előszoba határán álldogáljunk tovább.
Persze, jól elvoltunk ott is, csak úgy gondoltam, hogy akár helyszínt is változtathatnánk.
- Méltó lettem rá? - kérdezett vissza Szasza szórakozottan, ahogy körbepillantott a nappalinkban, majd rámnézett.
Halkan elnevettem magam, majd a szobám felé vettem az irányt és őszintén reméltem, hogy amióta reggel itthagytam, ügyelve arra, hogy amikor délután Szaszával belépek ide, minden rendben legyen, nem söpört végig rajta valami hurrikán és fog kinézni úgy, mint néhány négyzetméternyi totál káosz.

Szasza bejött utánam a szobámba, majd egy halvány mosollyal az arcán körbepillantott.
Egyből kiszúrta a két rajzát a parafatáblámon, és a festményét is, amit a legméltóbb falfelületemre raktam ki az első órában, miután hazaértem Tihanyból.
- Rájöttem, amúgy nem kell kiállítást rendeznem, csinálsz te kiállítótermet nekem a szobádból - jegyezte meg a gödröcskéivel az arcán, mire elnevettem magam, Szasza pedig a másik falamhoz lépett, amin a Lilitől karácsonyra kapott képkollázs volt kint, illetve egyszer, amikor Lili itt volt pár hete, két szöget vertünk a falba, rákötöttük egy zsinór két oldalát, így vízszintesen, lazán feszítettük ki és pici, kreatív boltban vett csipeszekkel további, Rossmann-ban nyomtatott képeket csiptettünk rá.
Egyébként Lilinek is ugyanilyen van a szobájában, és ő is inspirált erre.
- Amúgy, ha el kellett volna képzelnem téged egy szobaként, full ilyen lett volna - közölte Szasza jókedvűen, ahogy körbenézett.
Ahogy Szasza a szobámban volt, igazából rájöttem, hogy szeretem a szobámat.
- Néhány dolgot Lilivel csináltunk, amikor legutoljára itt volt - meséltem, miközben kicsit helyreraktam a babzsákfotelemet - Egy picit át is rendeztük.
- Ja, nem lep meg, a saját szobáját is átrendezi kéthetente - vette a kezébe az egyik könyvet, amit az éjjeli szekrényemen tartottam és könyvjelzővel jelöltem benne, hogy hol tartok - Mit olvasol?
- Ezt a könyvet a pszichológusom ajánlotta, mert kértem tőle egy kis könyvajánlót - mondtam egy picit elmosolyodva, odalépve hozzá - A parentifikációról szól. Lassan haladok vele, mert kicsit... nehéz, de érdekes olvasni.
Szasza a könyv végére lapozott, valószínűleg az oldalszámot megnézve.
- Magad miatt olvasod, vagy csak érdekel?
- Mindkettő. De egyébként azért kezdtem el, mert érdekelt - válaszoltam őszintén.
Szasza visszarakta a könyvemet, ahonnan elvette, majd egy halvány mosollyal az arcán megszólalt újra.
- Most, hogy ezt láttam, már tényleg full regis ez a szoba.
- Most kicsit megnyugodtam, hogy nem futottál ki egyből - nevettem el magam az imént szóba jött könyvre utalva - Bár a József Attila-összest még nem láttad - tettem hozzá mosolyogva, ami szintén az éjjeli szekrényemen volt.
- Nem futok sehova, nyugi - mondta természetesen, egy apró mosollyal az arcán, ahogy a könyvespolcomra pillantott, hogy mik vannak ott még. Szasza végigfuttatta a tekintetét a könyveimen - Na jó, imádlak amúgy - közölte a gödröcskéivel az arcán, csak következtetésképpen.
Letörölhetetlen mosollyal az arcomon elfordítottam a fejem, hogy ne lássa rajtam, hogy mennyire vigyorgok most tőle, miközben egy kisebb pillangó-raj éledt fel a gyomromban.
Szeretem, hogy így reagál rám.
Szeretem, hogy szeretve érzem általa azokat a tulajdonságaimat, amik miatt mások furán néznek rám.
- A könyveim miatt? - kérdeztem vissza mosolyogva, persze nem teljesen komolyan, és ő is ugyanígy, a mosolygödröcskéi kíséretében válaszolt.
- Ha valakiről tudni akarod, hogy milyen, nézd meg a könyveit.
- Igaz.
Most, hogy a könyvespolcom előtt álltunk, megjelent bennem egy gondolat, és kíváncsiságképpen kihúztam egy könyvet, hogy ott van-e mögötte, amit kerestem.
Ott volt, és ahogy a kezemben volt, igazából nem is tudtam megmagyarázni, hogy miért vettem elő.
Szasza végigkövette a tekintetével, ahogy elővettem és a kezemben fogtam azt a füzetet, amit még apukám talált meg, amikor itt volt nálunk.
Félig le volt szakadva a borítója, én pedig átpörgettem a lapjait, és fura érzések kerítettek a hatalmukba - igazából csak azért voltak furák, mert nem ilyen érzésekre számítottam.
Más volt úgy a kezemben tartani, hogy Szasza itt volt mellettem.
- Rákérdezzek? - pillantott a kezemben lévő füzetre Szasza.
- Ez igazából kicsit olyan, mint egy napló, csak mindig akkor írtam bele, amikor nagyon ki voltam borulva - meséltem, belelapozva - Utoljára aznap írtam bele, amikor Apa lelépett, mármint, most, januárban, előtte azon a hétvégén, amikor a szülinapi bulim lett volna, azelőtt meg még nyáron. Azt olvasta el Apa. Egyébként szerintem még Szentendrén is írtam bele - lapoztam előre - Igen, a szüleim válásakor. Meg amikor Apa először lelépett. Sose olvastam vissza, szóval fogalmam sincs - készültem visszarakni a helyére.
- Ez kábé úgy hangzik, mint ami önként fel akarja gyújtatni magát.
- Egyszer tuti felgyújtom - nevettem el magam halkan - Az a vicces, hogy van egy csomó naplóm, amiket még ajándékba kaptam, üresek és simán írhattam volna azokba is, de nem, én egy nem használt sulis füzetet választottam.
- Legalább nem lesz lelkifurdalásod, ha felgyújtod - jegyezte meg egy halvány mosollyal az arcán, ahogy rámnézett.
- Igaz - mosolyogtam vissza rá - Meg szerintem csúnyán is írtam - lapoztam bele, csak hogy megnézzem az írásképemet.
- Bárcsak ilyen csúnyán írnék, Regi - röhögte el magát őszintén.
Halkan elnevetve magam, ránéztem.
Egymással szemben állva pár pillanatig egymás szemeibe néztünk, majd Szasza megszólalt.
- Asszem, ha az lenne a célom, hogy felbasszam magam, túl is teljesíteném, ha beleolvasnék.
- Igazából előtted semmi titkos nincsen benne, szóval ha mindenképpen fel akarod idegesíteni magad, akkor rendelkezésre áll ez a módszer - láttam be zavartan elnevetve magam - Mármint, részben azért nem titkos, mert már sokat volt szó ezekről.
- Szavadon foglak - jelezte halványan elmosolyodva.
- Fogj - mosolyogtam vissza rá - Tényleg nem akarok titkolni előled semmit, mert nagyon nincs is mit. Mindenről tudsz, amit leírtam oda az utóbbi egy évben, csak maximum több a részlet.
- Ezek után már bele fogok olvasni, csak hogy tudj róla.
- Ahogy szeretnéd - hagytam nyitva a dolgot, minden bátorságomat összeszedve - De lehet, hogy tényleg felidegesítenéd magad. Sőt, biztos. És nem tudom, miket írtam bele pontosan, vagy hogy mennyire... durvákat. Ki fogsz akadni rajta.
- Komolyan az én reakciómmal foglalkozunk, amikor te élted át?
A pszichológusomnak azt mondtam, hogy megbízok benne, és nagy előrelépésnek éreztem, hogy engedtem, hogy erről ő is tudjon, ami kis dolognak hangozhat, de nekem nem volt az.
Az volt az újévi fogadalmam, hogy új esélyként fogom el ezt az évet, és ebbe beletartozik az, hogy megpróbálom leküzdeni a régi félelmeimet, amikkel védeni próbálom magam.
Tőle nem akarom megvédeni magam.

Naplemente környékén kiültünk az erkélyemre, a hintaágyamra - szeretem az erkélyemben, hogy bár az ég tökéletesen látható onnan, az utcáról nem igazán lehet belátni oda, így komfortos ott ücsörögni, ha levegőn szeretnék lenni.
Szasza a hintaágy támlájának dőlve ült, én pedig oldalt fordulva mellette, a lábaimat az övén keresztezve.
- Felhozhatok egy elég random témát? - kérdeztem tőle, miközben a fejemet oldalt az ágytámlának döntöttem, és így néztem rá, a lemenő Nap aranysugaraival megvilágított látványában gyönyörködve.
- Hozz - nézett rám egy halvány mosollyal az arcán, a térdem környékén pihentetett kezével megsimítva.
Akaratlanul mosolyogva viszonoztam a pillantását, majd egy pár másodpercre elkaptam a tekintetem, hogy összeszedjem, hogyan akarom elétárni a gondolataimat.
- Amikor a nyaralótokban voltunk, és a buli utáni reggel összevesztél Emmával... - hoztam fel, miközben a lábamon lévő kézfején pihentettem a tekintetem, az apró mozdulatait nézve - Nem akartam eddig felhozni, csak mivel azt mondtad, hogy hozzak fel bármit veled kapcsolatban, meg ilyenek... szóval annak a beszélgetésnek egy részét hallottam. Nyilván nem direkt, ne érts félre, mert nem volt közöm hozzá, szóval nem hallgatózni akartam, csak beszűrődött valamennyi kintről és azt akaratlanul hallottam - mondtam erőt véve magamon.
- Mit hallottál, amiről beszéljünk? - kérdezett rá teljesen természetesen, de ahogy ezt kérdezte, éreztem, hogy már sejti előre, hogy mit akarok felhozni.
És emiatt méginkább beszélni akartam róla.
- Igazából konkrétan nem hallottam, csak annyit értettem, hogy Emma felhozott valami régebbi dolgot, amit párhuzamba hozott velünk, amitől kiakadtál, és... szóval, ha nem olyan, hogy nem szeretnél belemenni, meg közöm van hozzá, akkor érdekel, hogy mire gondolt, vagy mi volt ez - pillantottam rá, miután végigjutottam azon, hogy a témát felhozva feldobjam neki a labdát - Már ha megvan így napokkal később, hogy mit hallhattam.
- Ja, megvan - válaszolta gondolkodás nélkül, majd maga elé nézve adott magának pár pillanatot, amíg átgondolta, hogy ezt most hogyan mondja nekem - Nem, amúgy igazából nincs semmi párhuzam közöttünk, meg aközött, amit Emma random felhozott, szóval azon akadtam ki, hogy nem értettem, hogy miért vág a fejemhez valamit, aminek a világon semmi köze nincs se hozzá, se semmihez, ami történik, főleg, hogy át is ment vádaskodásba.
- Igen, gondoltam, hogy ez történt.
- Egyébként Emmánál alapból azt érzem, hogy most abban a fázisban van, hogy utálni akar, meg mindenért legyek én a fasz, hogy utálhasson, szóval... ja, amiatt volt ez is - folytatta a hajába túrva - Sokan dolgozzák fel úgy a szakítást, hogy egy szakaszban folyamatosan azt keresik a másikban, hogy mi benne a szar, amikkel megalapozhatják azt az elképzelést, hogy egy gyökér, és annyi ideig utálhatják őket, meg rohadjanak meg, amíg nem unnak bele és kicsit előrébb haladnak a továbblépésben. Amit most Emma felhozott, az egy régi... hibám, vagy inkább hibasorozatom volt, ami, ha köze lett volna bármihez, tényleg alátámasztotta volna az elméleteit, de nem volt semmi köze. Oké, nem mondom, megtörtént, pont abban az időszakomban, amiről már veled is beszéltem, nem is azért baszott fel, mert letagadnám, hanem azért, mert semmi szükség nem volt arra, hogy felhozza a semmiből.
- Milyen elméletre gondolsz? - érdeklődtem, amit Emmával kapcsolatban említett.
- Arra az elméletére rólam, hogy csak játszottam vele, direkt kibasztam vele, soha nem akartam semmi komolyat, kihasználtam és amúgy is mindenkit megcsalok. Nem tudok erre mit mondani, őszintén - közölte egyszerűen, maga elé nézve.
- És akkor felhozott egy olyan eseményt, amiben tényleg félreléptél? - értelmeztem, erőt véve magamon ahhoz, hogy erre rákérdezzek.
A kérdésemre Szasza egy pillanatra megállt a válaszadásban, majd végül rámnézett.
- Hát... ja - mondta ki őszintén, nem letagadva, hogy volt ilyen, mire egyből ránéztem - De azért nincs semmi köze ahhoz, hogy Emmával szakítottam részben miattad, vagy hogy most kapcsolatban voltam vele és téged választottalak inkább, mert az, régebben egy kibaszott toxikus, szar kapcsolat volt, amiben Kírával visszaesően egymást csaltuk random emberekkel, amikor nagyon rosszban voltunk, és ilyen elég sokat volt, mert el se tudtuk dönteni, hogy utáljuk vagy szeretjük egymást, se veled-se nélküled kapcsolat volt, rohadtul hullámzó, kábé kéthetente szakítottunk pár napokra, amikor már annyira összevesztünk, hogy látni sem akartuk a másikat, aztán néhány nap után mindent folytattunk ott, ahol abbahagytuk, és ezt nagyjából fél évig, mert mindketten el voltunk baszva lelkileg, belemenekültünk ebbe a szarba, ott volt az egónk, kontrollálni akartuk egymást és kiszámíthatatlanok voltunk egymásra nézve. Semmi köze ennek semmihez, és ezt Emma is tudja. Oké, nem tagadom le azt se, hogy az ezt követő kapcsolatomban se voltam az a tökéletes barát, mert rohadtul nem léptem még túl ezen, úgy általában mindenen, ami akkoriban történt a nagypapám halálától kezdve, aztán onnan tovább, szar hatással volt rám és rohadt sokat kivett belőlem minden téren, szét is voltam csúszva, ami nyilván nem ment fel, nem is azért mondom, csak annyi, hogy kurvára semmi köze a világon ahhoz, ami veled van.
Teljes odafigyeléssel hallgattam, és nem is tudtam megfogalmazni, milyen érzéssel tölt el ezeket hallani tőle. Őszinte volt hozzám, amivel a negatív érzéseimet előzte meg - talán tudatosan választotta az egyenességet ahhoz, hogy így reagáljak rá.
- Köszönöm, hogy elmondtad ezt - mondtam végül, az egész hatása alatt még.
- Hát, ha valakinek a bizalmával nem fogok szórakozni, az te vagy, Regi, szóval nem nálad fogok homályosítani dolgokat, hogy okot adjak arra, hogy visszavegyél belőle - válaszolta egyszerűen.
Ez a mondata valamiért nyugtató érzéssel töltött el, mert tényleg őszinte volt - nem terelte el a témát, nem ferdített, nem mentegette magát, és talán tudta, hogy így akarom hallani mindezt ahhoz, hogy a legjobban tudjam kezelni.
Szasza felvállalja a régi hibáit és reálisan ítéli meg a múltbéli önmagát, amihez olyan önelfogadás párosulhat, ami miatt nagyon felnézek rá.
- Egyébként ez azért keménynek hangzott, mármint, amit arról a kapcsolatodról meséltél - néztem rá őszintén.
- Kírával?
- Igen. Ez alapján nem csodálom, ha sokat kivett belőled - láttam be - Hogyan kerültetek bele ebbe egyáltalán?
- Nálunk ugye haláleset volt a családban, anyám teljesen kivolt tőle, én is, mindenki, Kírának meg elváltak a szülei, aztán összekerültünk, hogy majd ettől jobb lesz, egy-két hónapig az volt, aztán csak rohadt sokat rontottunk rajta. Szinte biztos, hogy nem húzódik el ennyire és nem megy ilyen mélységekbe a mélypontom, ha nincs ez a kapcsolat, meg minden, amit ezek okoztak.
- Ez tudom, hogy túl egyszerű kérdés és valószínűleg nincs rá válasz, de igazából miért maradtatok együtt?
Szasza közben felrakta a lábát az előttünk lévő dohányzóasztal szélére.
- A toxikus kötődéseknek elég gyakori közös jellemzője, hogy nem tudod normálisan, észérvekkel megmagyarázni, hogy miért vagy még benne.
- Igen, ebben van valami.
- De amúgy ne értsd félre, az utolsó, főleg egy-másfél hónapban minden volt ez már, csak szerelem nem. Oké, megvolt a fizikai vonzalom, de amikor már csak ennyi marad egy kapcsolatban, érzelmileg meg maximum csak függ egymástól a két ember, ott kurva nagy baj van.
- Sajnálom - mondtam őszintén, tényleg sajnálva, hogy így alakultak a dolgai akkoriban.
- Én nem. Annyit sajnálok összesen, hogy tényleg bántottam meg olyanokat, vagy mondtam olyanokat, amiket így utólag nem tennék. Amúgy magammal kapcsolatban nem sajnálom. Kellett.
- Mi segített abban, hogy így tudj nézni erre? - kérdeztem tőle halkan.
- Nem tudom - gondolt bele a hajába túrva, majd rám nézett - Hogy eltelt valamennyi idő, ment tovább az élet, valamikor belegondoltam és rájöttem, hogy amúgy jól vagyok és rohadt sokat tanultam belőle. Nincs erre előre megírt módszer. Az a módszer, hogy nem áll meg az élet, és te se fogsz tudni örökre leragadni ugyanott, akkor is, ha akkor úgy érzed. Idővel túl leszel rajta anélkül, hogy észrevennéd, csak majd amikor egy nap a semmiből realizálod, hogy jól vagy. Aztán nyilván lehetnek kisebb-nagyobb visszaeséseid, de onnantól kezdve már csak felfele fogsz menni, a végén jól leszel és rájössz, hogy amúgy sokkal több vagy, mint előtte. Nagyjából ennyi a nagy módszer.
Megérintették a szívemet a szavai - valamiért éreztem, hogy ezt már nem is kizárólag magáról mondja, mert tudja, hogy magamra is akarom érteni.
Hangosan dobogó szívvel néztem rá, ő pedig megsimított és rámnézett.
- Veled is ez lesz, Regi.
Egyszerűen és természetesen mondta, pont úgy, ahogy mondani szokta azokat a dolgokat, amiket akaratán kívül el tud hinni neki bárki, aki hallja.
Szasza meggyőző ember.
- Gondolod? - mosolyodtam el vegyes érzésekkel magamban, miközben az egyik kezem össze találkozott az övével, én pedig a bennem eluralkodó érzelmekkel néztem, ahogy ösztönösen összekulcsoljuk őket.
- Szerinted mondanám, ha nem? - kérdezett vissza egy apró mosollyal az arcán - Amúgy már most is, össze se lehet hasonlítani téged nemhogy a januári önmagaddal, a másfél héttel ezelőttivel se, de ezt lehet, már mondtam is - közölte a világ természetességével.
- Miben nyilvánul ez meg?
- Miben nem? Többet mosolyogsz, kevesebbet szorongsz. Röviden.
- Talán lehet egy kis közöd hozzá - mosolyogtam rá.
- Talán a te előrelépésed, hogy hagyod, hogy közöm legyen hozzá. Két hónapja ilyenkor még nem hittél a kapcsolatokban, vagy a házasságban és tartottál attól, ha megismernek.
- Tényleg pont két hónapja volt, mához képest - gondoltam bele, arra a mindent megfordító napra visszaemlékezve, amikor Szasza a semmiből beugrott hozzám, a szilveszterről beszéltünk, elmentünk sétálni a hóesésben, a telihold alatt és megcsókolt a kapunkban.
- Gondolj bele, ha ez alatt két hónap alatt, ami közben azért még elég sok minden történt, eddig el tudtál jutni, hol lehetsz még két hónap múlva.
Mosolyogva belegondoltam, miközben nekidőltem a vállának.
- Ebbe most jó érzés volt belegondolni - vallottam be őszintén, csak úgy mosolyogva, mert neki mondtam mindezt - És köszönöm. Nem csak az elmúlt kettő, igazából három hónapot, amióta ismerlek. Nem hinném, hogy eljutottam volna idáig, ha te nem vagy. Valószínűleg, ha Lilivel nem lettem volna jóban, és általa veled, meg a családoddal is, még mindig én lennék a visszahúzódó lány az osztályban, aki szándékosan nem akar beilleszkedni, vagy közel kerülni akárkihez, hogy biztonságban érezze magát, apukám megjelenését meg őszintén, fogalmam sincs, hogyan bírtam volna.
- Ne csinálj úgy, mint ha nem lennél rohadt erős emberként amúgy.
- Nem mindig érzem magam annak.
- Tudom. Ezért mondom, hogy kívülről is halld és hidd el jobban.
Nem lett volna elég "köszönöm" a mondataira, amit válaszolni tudtam volna neki, hogy érezze, hogy mennyire megérintett velük, így csak lehunytam a szemem és oldalról átölelve hozzábújtam, mire Szasza halványan elmosolyodva az ölébe húzott.
Vele szemben ülve öleltem magamhoz, hozzásimulva, a vállára hajtva a fejem, csak átadva magam a pillanatnak, mire a barátom a karjaim alatt átnyúlva, a derekam köré kulcsolva a kezeit, visszaölelt.
Szasza az ölelésünk közben párszor megsimogatta a hátam, a derekam, vagy a hajam - az egyik simítása során, közelségesebbé téve a pillanatot, bevezette a kézfejét a felsőm alá, a hátamat megsimítva, ahogy pedig a bőrünk összeért, kellemesen végigjárt a libabőr, mire mindketten elmosolyodtunk.
A késztetésemnek engedve, a fejemet ideiglenesen, egy picit felemelve a válláról, egy puszit nyomtam az állkapcsa alá, mire Szasza megsimított a combomnál.
- Hánykor kell majd indulnod? - kérdeztem tőle halkan, lehunyt szemekkel pihengetve az ölelésében.
- Nem tűztem ki időpontot, hidd el. Addig maradok, amíg jó neked vagy anyukádnak.
- Senkit se zavarsz itt - mosolyodtam el - Szóval nekünk bármeddig jó.
- Akkor amíg akarod, hogy maradjak - javította magát halványan elmosolyodva.
- Holnap hányra kell menned suliba?
- Harmadik órára, szóval tényleg rohadtul nem sietek.
Elhajoltam tőle, hogy úgy tudjunk beszélgetni, hogy látjuk egymás arcát, majd a tekintetemet egy picit elkapva hagytam, hogy feljöjjön bennem egy gondolat.
- Mondd, ha nincs kedved... - kezdtem, egyből leszögezve, mielőtt megosztanám vele az ötletemet - De mit szólnál hozzá, ha maradnál ma? Mármint, ha itt aludnál. És akkor holnap, mivel én úgy is első órára megyek be a suliba, lenne időd még tanítás előtt hazaugrani.
- Ja, persze, simán. Anyukádnak is jó így?
- Biztosan. Szerintem a bőréből is ki fog ugrani, ha elmondom neki, hogy itt alszol ma - mosolyogtam.
- Na, örülök, hogy ilyen közkedvelt vagyok errefele - jegyezte meg a gödröcskéivel az arcán, miközben egy hajtincsemet eltűrte a fülem mögé - Viszont ha itt alszom, akkor lemegyek majd a kocsimhoz. A csomagtartóban hagytam az edzéscuccom, és abban kábé mindenem megvan, ami most lehet, jól jön.
- Van nálad valami melegítő, vagy ilyesmi?
- Ja, abban van az is, szóval megvagyok simán.
- Akkor jó, mert gyakorlatilag az egyetlen dolog, amivel nem tudunk szolgálni, azok a férfiruhák. Mivel nem él férfi nálunk.
- Megoldom, hidd el - nézett rám egy apró mosollyal az arcán.
- Férfi tusfürdőnk sincs, viszont van olyan, aminek nincs illata - gondoltam tovább, hogy milyen hiánycikkek akadhatnak még nálunk - Szóval nem kell virág-illatú tusfürdőt használnod.
- Konkrétan két órája fürödtem utoljára, de amúgy meg lehet, még tusfürdő is van nálam valahol, nyugi.
- Törölközőnk van - jelentettem be ünnepélyesen - És bontatlan fogkeféink is. Sőt, egy pólód nálam maradt legutóbb, ha kell.
- Oké, Regi, nyugodj le - nézett rám szórakozottan, hogy ennyit azért tényleg meg tud oldani.
- Nagyjából egy éve aludt nálam bárki utoljára - vallottam be, a túlpörgésemen nevetve egyet - Spontán te vagy az első. Mentségemre szólva.
- Legalább valamiben első vagyok - jegyezte meg a gödröcskéivel az arcán.
- Igazából elég sok mindenkiben az vagy.
- Ja, jogos - mondta egy szemtelenül gyönyörű, derűs mosollyal rámnézve.
Ez a mondat egy utalás volt, és tudatosan azt a bizonyos, viharos éjszakát juttatta eszembe vele a nyaralójukból.
Belepirultam.

Bár arra, amikben első az életemben, még száz másik példát is felhozhattam volna.