[Leni szemszöge - régen]
- Szóval nem tetszik neked a Gréti – értelmeztem mosolyogva, miközben a vászonomra festettem a nappaliban, a hatéves kisfiam pedig eközben elvileg azt nézte, de volt egy olyan érzésem, hogy a tévében játszódó műsor tartja ott velem.
A fiamból kicsit nehéz kiszedni bármilyen történetet, amikről nem magától beszél (és ezek a témái általában a sport, a haverjai, a meccsek, amin az apjával voltak és a gitárja, százból egy esetben sem a lányok), de most úgy éreztem, hogy harmonikusabb hangulatban van, úgyhogy bepróbálkoztam ezzel a témával.
Ketten voltunk otthon, mert az utóbbi napokban beteg volt, én pedig otthon maradtam vele, bár ma már volt egy olyan érzésem, hogy csak akkor érzi magát nagyon betegnek, amikor ellenőrzöm és azt mérlegelem, hogy meddig maradjon még itthon.
- Fúj, nem – válaszolta Szasza gondolkodás nélkül, mire nevettem egyet halkan.
- Mi a baj Grétivel? – kérdeztem nevetve.
- Idegesítő.
Ez önmagában nem lepett meg, mert már kifigyeltem, hogy Szaszának igen határozott elképzelései vannak arról, hogy kiknek a társaságát kívánja, és kikét nem, az utóbbi kategóriába mindenki beletartozik, aki idegesíti, fárasztja vagy hülye, tehát nem felel meg a színvonalának, és nemes egyszerűséggel velük nem érintkezik. Ennek ellenére nem aggódok attól, hogy bármiféle problémája lenne a szociális kapcsolatok kialakításával vagy a közösségbe való beilleszkedéssel, mert tapasztalataim alapján egyrészt nem ő illeszkedik a közösségekhez, hanem a közösségek hozzá, másrészt pedig lássuk be, erősen van választéka barátokból, tekintve, hogy kéthetente hív fel egy újabb anyuka, hogy Szasza ráér-e valami programra, zsúrra vagy közös focizásra a gyerekével.
Mindig megmosolyogtat ez a jelenség. :)
- Tény, hogy erősen próbálkozik nálad – húztam egy újabb vonalat az ecsetemmel mosolyogva – Az anyukája szerint nagyon kedvel téged.
- Én meg nem őt.
Azt hiszem, szívtipró lesz belőle, mint az apjából. :)
- Akkor, van olyan lány, akit kedvelsz? – tapogatóztam.
- Nem kedvelem a lányokat.
- Miért?
- Mindig sírnak, sikítoznak, és mindig követnek – foglalta össze három pontban a problémáját – Idegesítő.
- A lányokat tisztelni kell, Szasza – adtam ki a leckét mosolyogva.
- Miért?
- Mert te meg fiú vagy. A fiúk, ha megnőnek, nagyobbak és erősebbek lesznek a legtöbb lánynál, de ettől még nem jobb leszel náluk, csak tudsz vigyázni azokra a lányokra, akiket szeretsz. Meg segíteni nekik. Vagy megvédeni őket.
- Apa is ezt mondta.
- Apának teljesen igaza van – mosolyogtam – Ő is meg szokott védeni engem. Tanulj tőle.
- A lányok hülyék – közölte Szasza tényként, szemtelenül mosolyogva rám attól, hogy ellent mondhatott.
- Naaa, ne beszélj így – szóltam rá, igyekezve komolynak tűnni – Ne felejtsd el, hogy én is lány vagyok, és Lili is. A lányok nem hülyék.
- De Lili az – nevetett fel rámnézve.
Nehéz leszidni a gyerekedet akkor, ha éppen magadban mosolyogsz önmagában attól, amilyen cukin nevetni tud.
Úgy szeretem a gyerekeimet.
- Ne beszélj ilyen csúnyán a húgodról, Szasza – fojtottam el a mosolyomat nagy nehezen – Őt is meg kell majd védened, ha nagyobb leszel – tértem vissza az okításomra.
- Jaj, hagyjuk már – legyintett jókedvűen.
- Szemtelen vagy – néztem rá mosolyogva.
- Nem, nem is.
- De, szemtelen vagy, és pimasz is – borzoltam össze a hajacskáját mosolyogva – Meg fogom mondani Apának, hogy ne vigyen el a meccsre szombaton.
- Ne, csendben maradok – tette a szája elé a kezét, mint ha megszeppent volna, de a ragyogó, kék szemein látszódott, hogy vigyorog.
Mint az apja. Egy az egyben. :)
- Nem kell csendben maradnod, csak beszélj kedvesen. Például mesélj a barátaidról – faggattam kedvesen – Vagy a lányokról – húztam az agyát mosolyogva, mire felnevetett.
- Most te vagy szemtelen, Anya.
- Én csak érdeklődök – védekeztem nevetve – Nem hiszem el, hogy mindegyik lány hülye az egész nagycsoportból.
- Jó, a Réka annyira nem – adta meg magát.
Napi sikernek könyveltem el, hogy végre kihúztam belőle egy lánynevet.
A legközelebbi állásinterjúmon villogtatni fogok vele.
- Ő az a barna hajú lány? – érdeklődtem, felidézve magamban Szaszáék csoportját.
- Igen.
- És, milyen?
- Csendes. Ezért nem idegesítő.
A következtetésre felnevettem.
- Szóval azok a lányok nem idegesítőek, akik csendesek.
- Ühüm – bólogatott, miközben oldalra nyúlt, hogy vegyen az egyik tálba rakott aszalt szilvából.
- Hé, nem úgy volt, hogy beteg vagy és semmi étvágyad nincs? – húztam el a tálat mosolyogva, tekintve, hogy az ebédet kihagyta, de már akkor éreztem, hogy a tévénézés miatt volt.
Szasza vigyorogva rámnézett.
- Ez gyümölcs. Egészséges.
- A borsóleves is nagyon egészséges.
- Jó, de... - rögtönzött valamit, majd inkább műköhögött párat, hogy én is belássam, hogy most azonnal szüksége van valami egészségesre.
- Hihetetlen vagy – adtam oda neki a tálat, miközben nevetve megsimogattam – Mindenesetre holnap szerintem már tudsz menni hokizni.
- Nem, mert ott hideg van.
- Majd szépen felöltözöl.
- De az kényelmetlen – nyöszörgött.
- A sportért áldozatokat kell hozni. Bajnok akarsz lenni, nem úgy volt? – idéztem őt mosolyogva.
Egyvalami teljesen biztos - száz százalékban elörökölte az apjától a versenyszellemet, és mindig alapvetésnek tekinti, hogy nyerni fog, nagyjából mindenben, amiben lehet versenyezni, de még abban is, amiben nem.
Még nem jöttem rá, hogy honnan van ennyi energiája, mindenesetre, amit csak lehet, azt kihívásnak vesz, és ebbe pont ugyanúgy beletartozik egy focizás az ovi udvarán, mint hogy akárkivel vitázik, meg kell nyernie, addig csavarva a beszélgetést, hogy a másik feladja.
Egyébként sokszor engem is megfog. :)
De jól áll neki, és ilyenkor mindig egy az egyben Cassora emlékeztet.
- De.
- Akkor szerintem holnap tudsz menni edzésre.
- Meg kell gyógyulnom, Anya.
- Lehet, hogy holnap pont olyat fogtok tanulni, amiről nem szabad lemaradnod, nem tudhatod.
- Peti már mondta, hogy mit fogunk csinálni, és az már megy.
- És mikor fogod begyakorolni?
- Amikor bajnok leszek – vigyorgott rám.
- Téged aztán nehéz megfogni – nevettem el magam.
- Igen – értett egyet derűsen.
Nevetve néztem rá, majd vele egyszerre az előszoba irányába, mert hallottuk, ahogy hazaért Casso, aki hazafelé Lilit is elhozta az oviból.
- Hazaértek Apáék – álltam fel a kanapéról, mosolyogva jelezve a mellettem ülő fiúnak, aki hirtelen már is nem volt annyira beteg, és velem együtt felpattant.
- Helló – hallottam a férjem hangját, mire megdobbant a szívem, ahogy a nappaliból sétáltam ki.
Amikor az előszobába értem, egyből észrevettem, hogy az apukája kezét szorongató Lili el van kenődve valami miatt, nem sírt, de látszódott rajta, hogy napközben valamikor igen, úgyhogy egyből odasiettem hozzá.
- Mi történt? – kérdeztem aggódva, miközben leguggoltam a kislányomhoz, magamhoz ölelve, mire Lili szorosan visszaölelt, szipogva egy kicsit.
- Mindjárt mondom – csukta be az ajtót Casso maga után, amíg pedig Lili engem ölelgetett, odament Szaszához, akivel pacsiztak egyet köszönésképpen – Megvigasztalod a húgodat, amíg anyáddal beszélek? – adta ki neki a feladatot, leguggolva elé, hogy egymagasan legyenek.
- Miért, mi van vele? – nézett Szasza a húgára.
- Kicsit bepánikolt, de nincs semmi baja, csak vidítsd fel.
- Jó, de addig beszélgessetek Anyával, amíg reklámszünet van – ment bele Szasza, mire Casso elröhögte magát.
- Oké, belehúzunk. Csak vigasztald meg valamennyire.
- Jó, jó - adta meg magát Szasza.
Az apjára Szasza mindig felnézett, szeret vele lenni, és rá hallgat is, szóval, ha senki más nem is tudja meggyőzni, ha Casso mondja, abba legtöbbször belemegy – igazából örülök, és megmosolyogtat, hogy ilyen jó kapcsolatuk van, bár Cassot párszor megkértem már, hogy árulja el a titkát. :)
Mivel Casso beszélni akart velem, simogatva elengedtem Lilit, felegyenesedve.
- Ölelgesd meg a bátyádat is – suttogtam Lilinek mosolyogva, majd Szaszára néztem, aki csak annyit szűrt le, hogy róla mondtam valamit, ezért gyanakodva nézett rám, ösztönösen ellenkezve, akármi is fog történni, de ahogy a kis Lili odament hozzá, és megölelte, vagy nem akart, vagy nem mert ellenkezni, mire elmosolyodtam.
- Jössz filmet nézni? – dobta fel a húgának, mire halkan elnevettem magam.
Minden szentnek maga felé hajlik a keze, azt mondják. :)
Mindenesetre a látványtól majdnem elolvadtam, ahogy megölelték egymást.
- Baj van Lilivel? – kérdeztem Cassotól, ahogy a gyerekek bementek a nappaliba.
- Nem, nincs gáz, csak bepánikolt, hogy elválunk – nézett Casso utánuk, majd rám.
- Mi? – pislogtam döbbenten.
- Bementem Liliért, az óvónő mondta, hogy egész nap sírt. Elvileg valami Brigi szülei elváltak a csoportból, mesélt róla Lilinek, Lili meg kiborult. Megijedt.
- Te jó ég – aggodalmaskodtam – Beszéltél vele?
- Ja, ahogy kijöttünk, meg a kocsiban is. Nem tudom, ez a Brigi mit mondott neki, de konkrétan meg volt győződve arról, hogy elválunk, választania kell közülünk, de nem tud, meg biztosan nem látja akkor a másikat majd, és hogy ő ezt nem akarja, meg ilyenek. Aztán megkérdeztem tőle, hogy ez így honnan jött, vagy miért válnánk el, nyilván, csak az a lány paráztatta be, szóval nem volt alapja rá, meg szerintem előtte nem is nagyon tudta, hogy mit jelent ez, úgyhogy kábé elmagyaráztam neki, hogy mi van, de azért beszélj vele te is.
- Szegény – szomorodtam el a lányunk miatt – De hát előttük alig veszekedtünk, pont most hétvégén voltunk sütizni, tegnap filmeztünk is közösen, szerinted a gyerekek azt érzik, hogy nem jó a kapcsolatunk? – kezdtem el aggódni egyből.
- Mondom, hogy csak bepánikolt, ne gondold túl.
- Vagy attól tart, hogy nem fogjuk szeretni egymást?
- Aha, mert mondta neki ez a Brigi, vagy ki, hogy akkor válnak el a szülők, ha nem szeretik egymást, és ettől beparázott, hogy mi lesz, ha majd valamikor, valamiért ne szeretnénk egymást. Meg hogy én ne szeretnélek téged.
- Mit mondtál neki?
- Hogy olyan nem lesz.
A lányunkról beszélgettünk, és aggódtam is miatta, de a férjem mondatára akaratlanul elmosolyodtam, mert megdobogtatta a szívemet vele, amit látott rajtam, úgyhogy egy apró mosollyal az arcán adott időt, hogy elolvadjak ettől.
- Szétdicsértelek neki, nyugi – mosolygott Casso derűsen – Még kisujjesküt is kért tőlem, hogy nem hagylak el. Kábé letettem a második hitvesi eskümet.
- Ez igazából engem is megnyugtat – néztem rá elmosolyodva.
- Hallod, ma már megkérdőjelezett a saját lányom, hogy veled maradok-e, ha most te is, komolyan azt fogom hinni, hogy valamiről nem tudok – röhögte el magát rámnézve.
Nevetve a nyaka köré fontam a karom, mire átölelte a derekam, és megcsókoltuk egymást.
- Arról nem tudsz, hogy a fiadat nagyjából minden lány idegesíti, azokat kivéve, akik csendesek – meséltem neki a frissen szerzett információmat jókedvűen mosolyogva – Sajnos túl nagy a lányok érdeklődése iránta, ezért átléptek az „idegesítő" - zónába. Ismerős jelenség esetleg?
- Ja, ugyanilyen voltam. Amúgy Réka nem idegesíti annyira.
- Ne már, neked előbb elmondta?
- Még a múlt héten.
- Na jó, ez hivatalosan is nem fair – közöltem nevetve – Mit tudsz még?
- Valamelyik délután, amikor már az összes haverja hazament, valahogy összesodródott Rékával, és dumáltak. A csaj meg fogja hívni a szülinapjára elvileg.
- Mondjuk Szaszát eddig nagyjából az összes zsúrra meghívták.
- Aha, csak a felére nem volt kedve elmenni, ha valaki olyané volt, akit nem bír, de azt mondta, hogy ezt még meggondolja.
- Mindenképpen meg kell fontolnia, hogy méltó-e Réka bulija arra, hogy megtisztelje a jelenlétével – nevettem, mire Casso szórakozottan elmosolyodott.
- Rohadt nagy arc amúgy.
- Én is imádom – mosolyogtam – Emlékeztet valakire.
- Ja, engem is.
A világ legegyértelműbb ténye mindkettőnk számára, hogy a legtöbb dologban már most kiköpött apja a kissrác. :)
- Mit szólsz, ha ma vacsira pizzát rendelünk, és családilag pizzázunk egyet? – kérdeztem a mellkasát megsimítva, mert a Lilivel történtek után ma mindenképpen szerettem volna valami közös programot – Szerinted meglepiből rendeljük nekik, vagy mondjuk el, hogy megkérdezhessük, hogy milyet kérnek?
- Hát, mondjuk pont ugyanazt fogják kérni, mint mindig máskor.
- Esetleg rendelhetnénk nekik hozzá valami szörnyen egészségtelen sütit, gesztenyepürét, vagy somlóit... vagy társasozhatnánk, és aközben pizzázunk – ötleteltem.
- Most beparáztál, hogy nem tartják elég jónak a családi életünket? – mosolyodott el rajtam.
Először ellenkezni akartam, aztán végül rájöttem, hogy nem megy.
- Igen – láttam be kellemetlenül.
- Ezt most túlgondolod – jelezte őszintén, megsimítva.
- Mindent túlgondolok.
- Ja, én meg nem véletlen mondom mindig, hogy ne tedd.
- De ha esetleg gyerekként ők valami olyat éreznek, amit mi még nem érzünk? A gyerekek mindent megéreznek, főleg a családi légkörben.
- Nem tudják megérezni azt, ami nincs, főleg a kapcsolatunkban. Lilit egy random csoporttársának a random szüleinek a válása, meg ahogy a kiscsaj elmesélte neki, pánikoltatta be, de egyrészt semmi alapja nem volt rá, másrészt meg fél órája magyaráztam el neki, hogy amúgy mi az a válás.
- Jó, tudom, de mégis...
- Leni – mosolygott rám „túlgondolod, szóval ne is folytasd"-stílusban.
- Tudod, hogy bizonytalan típus vagyok. És ha a kislányunk azért sír, mert megijed attól, hogy elválnak a szülei, és összeomlik a családi életünk, akkor minden okom megvan aggódni, hogy valamit nem csinálok, vagy nem csinálunk jól. Nem akarom, hogy okuk legyen az aggodalomra.
- Nincs okuk, és neked se.
- De valamiért mégis azt érezte, hogy...
- Szöszi – szakított félbe mosolyogva – Nyugi. Nincs semmi gáz. Beszélj vele te is, már én is mindent elmondtam neki, és megnyugszik, csak a barátnője beparáztatta. Ha akarod, beszélek Szaszával, hogy magyarázza el ő is Lilinek, hogy mi van.
- Szaszának mondjuk biztosan elhiszi, ő azért harmadik fél, meg neki mindig hisz. És akkor már hárman mondtuk ugyanazt.
- Megdumálom vele.
- Ő nem fog elbizonytalanodni, ha felhozod neki ezt?
- Úgy ismered, mint aki elbizonytalanodik? – mosolyodott el Casso.
- Jó, oké, igazad van – fújtam ki egy adag levegőt.
Egy pár pillanatig egymás szemébe néztünk, de érezte rajtam, hogy valamit nem mondok ki, úgyhogy elmosolyodott, azt jelezve ezzel, hogy mondjam.
- Biztosan nem szúrok el semmit anyaként? – kérdeztem, őszinte választ várva.
- Rohadt jó anya vagy, Szöszi, higgy nekem.
A válaszára a mellkasának döntöttem a fejem, mire átölelt.
Szeretem benne, hogy így meg tud nyugtatni, akármennyire is el tudok bizonytalanodni, még harminc évesen, hat év anyaság után is.
- De azért azt a pizzázást találjuk ki – ragaszkodtam hozzá.
- Oké, kitaláljuk.
- Este nézünk valamit, ha a gyerekek lefeküdtek?
- Aha. Folytassuk azt a filmet, amit már háromszor elkezdtünk, mindig lekapcsoltuk a közepén, és most is ez fog történni – dobta fel derűsen, mire felnevettem.
- Benne vagyok.
Közben meghallottuk, hogy véget ért a reklámszünet a nappaliban lévő tévében, úgyhogy ez egy jelzés volt, hogy lejárt a beszélgetési időnk. :)
- Még egy percet azért kapunk, nem? – kérdezte Casso a gödröcskéivel az arcán a nappali felé pillantva.
- Talán megengedik – nevettem, majd egymáshoz hajoltunk, hogy kiélvezzük.
Néhány hosszú, mosolygós csók után, ahogy elhajoltunk egymástól, halkan megszólaltam.
- Szeretlek.
Casso mosolyogva nyomott még egy csókot a számra, majd ő is megszólalt.
- Hangosabban, hogy bent is hallják – válaszolta derűsen, mire nevetve átöleltem.
- Olyan cukik a gyerekeink – mondtam, csak úgy, mosolyogva.
- Ja. Emlékeztetnek valakire – nyomott egy puszit a hajamba, az én szófordulatommal élve, mire mosolyogva ránéztem.
Nem tudom, mivel érdemeltem ki, de nagyon hálás vagyok miatta.

[Szintén Leni szemszöge - most]
Casso és én ketten voltunk otthon, mivel mindkét gyerekünk buliban volt a nyaralónkban, így ketten egy nyugodt, otthon-maradós, chillezős estét tartottunk. A nyugodt este örömére ma szándékosan minimalizáltam minden házimunkát, nem hívtam vissza a kedves, jószándékú, de idegesítően sokat beszélő, és letehetetlen kolléganőmet, nem figyeltem, hogy rend van-e, nem gondoltam a munkámra, és igazából mindent megtettem, hogy két dologra fókuszáljak ma este, magamra és a szerelmemre.
Olyan kilenc-tíz körül lehetett, amikor éppen a kanapén ültünk, valami filmet néztünk a tévében, ami arra volt jó, hogy annyira érdekelt a kimenetele, hogy nem kapcsoltuk ki, viszont tudtunk beszélgetni közben, mert azért annyira nem kötött le, az előttünk lévő asztalra pedig kiraktunk egy üveg vörösbort, egy-egy pohárral kettőnknek, amit a romantikus programunk alatt iszogattunk, csak hogy dobjunk még rajta.
Közel ültünk egymáshoz, én például félig felé fordulva, mert a lábaimat az ölében pihentettem, ő pedig a lábamon a kezét, ösztönösen simogatva, ahogy beszélgetünk.
- Én örülök, hogy kimondták, hogy együtt vannak – mondtam a vállának dőlve, csak úgy felhozva a témát – Mármint Szasza és Regi. Mindkettőjük miatt.
- Ja, tényleg jó ez most.
- Szaszát nézve is ez most... valahogy más, mint eddig. Regihez máshogy viszonyul.
- Mert Regi is más – válaszolta egyszerűen.
- Olyan aranyos az a lány – mondtam őszintén – Nagyon érett, kedves, tehetséges és intelligens is. Olyan jó vele beszélgetni, kellemes társaság. Meg egyébként szerintem csinos is, az alakja is, az arca is gyönyörű, szép, őzikeszemei vannak, sokat nevet, sokat mosolyog... örülök, hogy ő tetszik Szaszának. De igazából meg is értem. Szerintem illenek egymáshoz.
- Azt tudod, hogy tegnap szarrá verte Regi exét?
- Komolyan? Én csak azt tudtam, hogy megkeresték, hogy beszéljenek vele a képes dolog miatt.
- Ez volt a terv alapból. Aztán kijött belőle a Varga – nézett rám Casso a gödröcskéivel az arcán, mire elnevettem magam.
- Egyébként Regi volt barátja meg is érdemelte, rohadjon meg. Úgy felidegesített az a történet Regi képeivel, te jó ég – nyúltam a poharamért, majd ittam egy kortyot a boromból, hogy az is fogyjon közben – Nem értem, miért mindig Regivel csinálják ezt.
- Az apja is, baszdmeg... – töltött magának Casso az üvegből, nem befejezve inkább – Ha nincs ott Regi, meg aztán az anyja, amikor találkoztam vele, már nem élne, baszki.
- Undorító az az ember. Nem értem, hogy képes bárki azok után, amiket csinált, meg lelépett, hónapok után beállítva kezet emelni bárkire, pláne a saját lányára.
- Konkrétan megverte, vagy négy napig nem beszéltek, aztán amikor hazavittem Regit, nekem kellett közbeszólnom, hogy az utcán ne bántsa megint, mint ha mi sem lenne természetesebb, baszki.
- Felháborító – közöltem tényként – Tényleg azt hiszi ez az ember, hogy normális, amit csinál, ez benne a legijesztőbb.
- Olyanokat mondott rá, csak néztem, hogy ez mi a szar – mondta Casso – Ott voltam, és simán leribancozta a lányát, meg hogy ne hozzon döntéseket, hogy bassza meg, mert ő tartozik neki, ott zsarolta érzelmileg, meg ilyenek, mi a fasz – dőlt vissza a kanapéra feszülten a témától, majd beleivott a poharába.
- Térden kéne csúsznia azért, hogy egyáltalán lakhatott ott.
- Semmi nem jogosította fel rá amúgy, Zitától elvált, Regiről lemondott, simán fel lehetett volna jelenteni.
- Nyilván, szörnyű helyzet, el tudom képzelni, hogy Zitáék nem akartak belemenni a pereskedésbe, de akkor is... - értettem egyet.
- Pont azért alakult ki ez az egész, mert ennyire ők kerültek a passzív szerepbe.
- Nem hibáztatom őket. Az áldozatai ennek.
- A csávó konkrétan úgy áll hozzájuk, hogy basszák meg.
- Jézusom. Hihetetlen, hogy Zitáék vele éltek ennyi ideig. Már akkor lehetett érezni Regin és Zitán is, hogy van valami gáz a családjukban, amikor megismertük őket, és nem tudtunk erről, de hogy ekkora... úgy sajnálom őket. Egyikőjük se érdemli meg ezt. Épp ezért örültem annak is, hogy Regi összebarátkozott Lilivel, meg hogy megnyíltak egymásnak, most pedig, hogy Szaszával összejöttek, mert jót fog tenni Reginek Szasza jelenléte. Szasza azért egy határozott, domináns jellem, és meg fogja védeni Regit, emellett meg még össze is illenek, és Szasza is miatta hagyta el Emmát, nem véletlenül.
- Azt tudod, hogy most együtt buliznak így hárman?
- Szasza, Regi és Emma?
- Aha.
- Húha. Azért remélem, nem vesznek össze. Nyilván megértem Emmát, ha kiborul, ha együtt látja Szaszát és Regit, de azért le lehet ezt kezelni normálisan.
- Most ezt arra a csajra mondod, aki még valamikor este fél tízkor random beállított Szaszához, miután összevesztek valamin, hogy most azonnal beszéljék meg.
- Mondjuk az kemény volt – láttam be – De tényleg remélem, hogy nem lesz semmi veszekedés. Reginek is rossz érzés lenne, biztos vagyok benne. Bár, ha senki más, Szasza szerintem kezeli majd a szituációt.
- Ha Emma emiatt kicsapja a balhét, az meg is magyarázza kábé, hogy miért volt jó döntés Szaszának Regit választania – közölte Casso elröhögve magát – Megválaszolja magát a kérdés.
- Mondjuk Szaszának tényleg nem valami magas a hiszti-toleranciaszintje – láttam be nevetve.
- Nem csak a hiszti, de úgy általában, engem is felbaszna.
- Én azért kedveltem Emmát is. Aranyos volt – mondtam őszintén, visszaemlékezve – De Regivel jobban illenek egymáshoz.
- Regivel illenek egymáshoz – pontosította derűsen.
- Azért Emmával is szépek voltak, meg barátok voltak egy csomó ideig előtte, úgyhogy legalább ismerték egymást. Csak nekik barátoknak kellett volna maradni – dőltem neki a vállának – Mert a barátságuk tényleg jó volt, csak így most el lett szúrva. De persze lehet, hogy valahol szükség volt erre, egyrészt legalább nem ámítják egymást tovább, mert az se tesz jót egy barátságnak, hogy az egyik ennyivel máshogy néz a másikra titokban, másrészt pedig minden vakvágányra futott kapcsolat tanítja az embert. Szaszát és Emmát is megtanította valamire szerintem. Minden ilyen dolog segít megismerni magunkat. Úgyhogy ennek így kellett lennie, akkor is, ha Emmának nyilván rossz érzés.
- Én nem hibáztatom Szaszát.
- Én se. Joga van keresni a boldogságát, és azt választani, ha megtalálta, más boldogsága helyett.
- Ennyi – értett egyet Casso teljesen egyszerűen, a kezébe véve a poharát.
- Egyébként nekem már decemberben is jobban tetszettek Regivel.
- Nekem is. De simán lehetett is érezni, hogy valami lesz.
- Szerintem is. Neked mikortól lett egyértelmű?
- Ahogy összejött Emmával.
A poharammal a kezemben belegondoltam, majd akaratlanul beláttam, hogy ebben van valami.
- Én azért próbáltam végig tagadni magamban, amíg együtt voltak – mondtam őszintén – Nem akartam felülbírálni Szasza döntését, csak nem volt könnyű. Végig lehetett érezni rajtuk, hogy nem semlegesek egymásnak Regivel.
- Én párszor dumáltam is Szaszával róla, szóval nem volt mit tagadnom – jelezte a gödröcskéivel az arcán, majd beleivott a borába.
- Jó, de te előnyben vagy, hogy az apja vagy és söröztök együtt – nevettem el magam – Nekem leginkább csak a teorizálás, meg a megfigyelés maradt opciónak, ha tudni akarok valamit. Vagy hogy kifaggassalak téged.
- Én se meginterjúvolom a magánéletéről, csak néha feljön ez-az.
- Akkor is előnyben vagy – erősítettem meg mosolyogva, miközben a tévé képernyőjére pillantottam, hogy ne maradjak le semmiről – Visszatérve, engem már ott meggyőztek, hogy Szasza hazakísérte még december közepén. Aztán onnantól kezdve folyamatosan. Egyébként Szaszának is jót fog tenni – mondtam őszintén, a poharamat újból a kezembe véve.
- Mire gondolsz? – kérdezte, miközben a combomon pihenő kezével megsimított.
- Most tavasszal fog például érettségizni, nagyon fontos korszak van előtte, és jó, ha mindeközben normális, egészséges kapcsolatban van. Persze, tudjuk milyen, meg fogja oldani és nem is feltétlenül támaszként kell neki, csak tudod... Regivel nem futnak bele olyanba, mint mondjuk ami Kírával volt tavalyelőtt. Regivel mások. Jó értelemben.
- Amúgy se futna bele. Tanult belőle.
- Tudom, persze, meg már fel is nőtt azóta – értettem egyet – De egy egészséges kapcsolat mindenkinek jót tesz. És Regivel nem hinném, hogy úgy fognak alakulni a dolgok, ahogy két évvel ezelőtt történtek.
- Mert Regi nem egy ribanc – mondta ki teljesen egyszerűen, őszintén elröhögve magát – Szaszát meg össze se lehet hasonlítani az akkori önmagával.
- Úristen, borzasztó hatással voltak egymásra Kírával – emlékeztem vissza, ha már feljött a téma – Egyszerűen érezni lehetett rajta, már az előtt is, hogy elfajultak volna a dolgok. És akármiket is csinált, nem tudom szívből hibáztatni Szaszát, sose tudtam. Szörnyen mérgező szerelem volt.
- A kapcsolatuk végére már inkább csak mérgező volt, meg egy ördögi kör, ezer éve nem szerelem.
- Megszakadt a szívem Szaszáért akkor – vallottam be elsóhajtva magam – Nem beszélt róla sokat, de Apu halála őt is nagyon megviselte, talán amiatt is köthetett ki ebben a kapcsolatban, és minderre rá még az is, ahogyan az alakult, meg amik utána... szörnyű volt végignézni, hogy lefele megy, távolodik el tőlünk, és nem tudunk segíteni neki, pedig érződött rajta, hogy nincs jól. De örülök, hogy legalább te tudtad kezelni a helyzetet, mert egyedül biztosan bepánikoltam volna, még ennél is jobban.
- Engem kábé leszartak anno, amikor ugyanebben voltam, és csak rontottak a helyzetemen, szóval nem volt célom átvenni a szüleimtől ugyanezt.
- A szüleid is aggódtak miatta, akkoriban beszéltem velük erről párszor. Bár szerintem mindenki aggódott.
- Én nem, legalábbis nem így mondanám – válaszolta egyszerűen, mire meglepetten ránéztem – Volt egy rohadt szar kapcsolata, belefutott dolgokba, oké, elszaladt vele a ló, de kellett. Tapasztalatok. Nyilván, rohadtul sajnáltam, amilyennek láttam, vagy hogy végigment szinte ugyanazon, amin régen én is, de kellett ez ahhoz, hogy felnőjön.
- Meg kellett tanulnia irányítani saját magát – értettem egyet, majd belegondoltam és őszintén hozzátettem – Szaszában nagyon sok van. És ahogy ismerem, sokat ki is fog tudni hozni magából. Olyan, mint te – mosolyogtam rá.
- Jobb, mint én.
- Igazából mindegy, mert én mindkettőtökre nagyon büszke vagyok – mosolyogtam – És visszatérve, tényleg illenek egymáshoz Regivel, talán részben pont amiatt, hogy érettek, és tudnak komolyak lenni. Szasza eddigi kapcsolataiban mindig hiányoltam valamit, amit most valahogy nem. Regivel én ezt egy olyan kapcsolatnak érzem, ami tényleg csak úgy kialakult, bármiféle egyéb szándék vagy motiváció nélkül, sőt, több elég fontos tényező ellenére, egyszerűen csak azért, mert ahogy megismerték egymást és beszélgettek a közös pontok miatt, ráeszméltek, hogy nem kell megmaradniuk abban a szerepben, amiben vannak, csak belobbant a láng, mert összeillenek és kiegészítik egymást. Olyan őszinte szerelemnek és vonzalomnak érzem. Tiszta és feltétlen. Egyébként mit mondott neked Regiről? – kérdeztem ránézve.
- Mikor? – kérdezett vissza.
- Mondjuk amióta összejöttek.
- Hogy lenyúlta Lili barátnőjét – nézett rám a gödröcskéivel az arcán, mire nevettem egyet – Amúgy pont azután jött fel a téma, miután Szentendrén jártak Regivel, szóval kapásból közölte, hogy Regi exe egy nyomorék fasz, akinek már akkor át kellett volna értékelnie az életét, és térden kellett volna csúsznia Regi előtt, amikor egyáltalán felmerült, hogy hajlandó lenne összejönni vele.
- Szasza elég határozottan tud a halálba kívánni embereket – nevettem – És tenni is az ügy érdekében – tettem hozzá viccből.
- Nem tudom, honnan tanulta – válaszolta Casso egy szórakozott mosollyal az arcán – De amúgy igaza volt. Elmondta, hogy mi volt Szentendrén azzal a gyerekkel, hát, baszki, az én agyam halt meg.
- Talán jobb, ha nem tudom a részleteket, ugye?
- Maradjunk annyiban, hogy ha látta volna valami járókelő és telefonál egyet, elég nagy deja vu-nk lenne.
- Jézusom. Azért ez nem vicc, nem akarok olyan telefont kapni, hogy „jó napot, a fiát bevittük a rendőrségre".
- Ja, mondtam neki, hogy rád való tekintettel ügyeljen már erre.
- Szerintem ezt kötelezőből mondtad be.
- Az ő helyében én is addig ütöttem volna, amíg mozog – röhögte el magát őszintén.
- De nem teszed, mert én addig nem tudok aludni, amíg bármelyikőtök bajba kerül – emlékeztettem.
- Ezért csak addig, amíg mozog. Akkor még nem gyilkosság – mosolygott rám derűsen, mire felnevettem.
- Jó, igazából Regi volt barátján én se sokat kegyelmeztem volna – láttam be nevetve.
- Na, ennyi.
Oldalról átölelve hozzábújtam, mire a férjem átkarolt és belepuszilt a hajamba.
Ha megszámolom, sok időnek tűnhet, amióta szeretem őt, de valójában nem érződik annak.
Nem tudok annyi ideig szerelmesnek lenni belé, hogy valaha is azt a szót használjam rá, hogy „sok".
Sosem tudom elég sokáig szeretni őt.
- Mi a terved holnapra amúgy? – kérdezte Casso témát váltva, miközben megsimított.
- Megnyugodni, hogy a gyerekek hazaértek, meghallgatni Lili mesélését és sütni valamit, ami jó a másnaposság ellen – néztem rá derűsen mosolyogva – Szerintem szükségük lesz rá. Meg csinálok valami jó cukros limonádét is.
- Hallod, Szöszi, ha újrakezdem az életem, olyan anyám lesz, mint te. De amúgy nem csak nekem, egyszer mindenki érdemel egy ilyet.
- Most, hogy belegondolok, ha ezt ma megisszuk, meg esetleg felbontunk még valamit az este során, lehet, hogy nekem is szükségem lesz rá holnap – nevettem el magam.
- Ja, ilyenkor ki szoktál dőlni másnap.
- Igen, szóval társaságban mindig én vagyok az a valaki, aki minden pohár között megy a csaphoz vízért – nevettem.
- Aha, aztán mindig te vagy az a valaki, aki a többieknek mesél másnap.
- Te is szoktál emlékezni a dolgokra – mosolyogtam rá.
- Amúgy nem tudom, miért, de ahogy mennek az évek, egyre jobban emlékszem arra, hogy mi hogy volt, amikor be voltam baszva előző este. Esküszöm, hogy tizenévesen szombat reggelenként azt se tudtam, mi van, meg teljes napok estek ki, és nem az a magyarázat, hogy akkor többet ittam, kapásból felhoznám a múlt hétvégét Ricsiékkel, amikor lent voltunk Tihanyon.
- Az a magyarázat, hogy jól tartod magad – mosolyodtam el.
- Neneneee, nem vagyok hatvanéves, hogy így fogalmazz, Szöszi.
- Ez csak egy szófordulat – nevettem el magam – Egyébként meg van egy nagykorú gyerekünk, azért már beszélhetünk így.
- Mert még nem diplomáztunk le, amikor már megkértem a kezed – közölte derűsen – Belehúztunk. Amúgy meg miről beszélsz, egy hónapja elkérték a személyidet egy dohányboltban – hozta fel röhögve.
- Oké, de ott a dohányboltos volt a vak azért.
- Vagy te nézel ki rohadt jól.
Ezt ő mondja? :)
Kamaszként azt hittem, hogy nem tud tökéletesebben kinézni, és vonzóbb lenni, mint akkor.
Hihetetlen, de tud, helyes srác volt a gimiben, amiből még annál is jobb kiállású, sármosabb férfivé érett.
Mint a jó bor.
Azt hiszem, van okom gyanakodni, hogy nem a két szemem miatt ilyen kedvesek velem, meg hívnak meg mindenhova az átlagosan nálam tíz évvel idősebb anyukák a szülőtársaim közül, kiemelve, hogy nyugodtan jöhet a férjem is, őt is szívesen látják. Megértem. :)
- Mondjuk olyan ritkán járok dohányboltban, hogy olyan lehetett a kisugárzásom, mint azoknak a tinédzsereknek, akik először tévedtek be egy ilyen helyre és próbálnak természetes hatást kelteni – gondoltam bele nevetve, mire a férjem őszintén röhögött egyet – Ez lehetett a megtévesztő.
- Jó, amúgy ez is benne van – szórakozott el a megszólalásomon – Mit kerestél ott egyáltalán?
- Lilit és a barátait vittem kocsival egy buli előtt, megálltunk egy Spar-nál, mert kaját akartak venni, és hallottam, hogy két fiú közülük azon filózik, hogy kit kérjenek meg, vagy hogy oldják meg, hogy cigit tudjanak venni maguknak, úgyhogy jófej voltam és felajánlottam, hogy bemegyek én, mert ugye a társaságból még senki nem volt nagykorú.
- De jó arc vagy – mosolygott rám Casso jókedvűen.
- Belevittek a tizenhat évesek a rosszba. De aztán utólag szurkoltam, hogy Lili lehetőleg ne sodródjon bele annyira a buli során ebbe, ha lehet. Ettől függetlenül te is megtetted volna.
- Tudod, mennyi mindent vettem Szaszának, meg Márknak még korábban? Megtettem, hidd el – válaszolta szórakozottan.
- Téged is belevittek a rosszba – mosolyogtam.
- Nem, amúgy azon gondolkodtam, lehet én vittem bele őket – nézett rám, majd mindketten felnevettünk – Nem vagyok hülye, Szöszi, játszhatnám a szent szülőt, hogy ne igyanak, meg ne csináljak semmit, de csak magamat verném át vele. Ők se hülyék, én csak egy könnyítés vagyok, amúgy ha elkezdem játszani a szent embert, fél perc alatt megoldják máshogy, ha valaki, én nem fogok álszentkedni, hogy fiatalként mit hogy kéne csinálni. Nyilván, akkor szólok, ha látom, hogy valamit visszafordíthatatlanul elbasznának, meg nem látják át rendesen a dolgaikat, de most tizenhat, -hét, -nyolc évesen felőlem hagyj élvezzék az életet. Nekem szülőként az a feladatom, hogy jól érezzék magukat, legyen elég tapasztalatuk meg fogalmuk az életről, ha majd rendesen kikerülnek, lehetőséget adjak nekik, amire csak lehet, szóljak, ha gáz van, tudjanak kihez fordulni és legyünk jóban, nem az, hogy álszentkedjek. Mondanám azt, hogy én is voltam fiatal, de nem érzem magam idősnek, szóval majd húsz év múlva visszatérek erre a mondásra, hátha. De amúgy meg tizennyolc éves voltam, és engem tényleg bevittek a rendőrségre őrizetbe, szóval nem vagyok feljogosítva arra, hogy belepofázzak bármi ilyenbe – tette hozzá már csak a poén kedvéért.
- És te mondtad azt még gimiben, hogy nem tudod elképzelni, hogy milyen apa leszel – mosolyogtam.
- Egyébként őszintén, amikor Szaszával beülünk inni, néha esküszöm, full elfelejtem, hogy van közöttünk huszonhat év, az apja vagyok, meg ilyenek – mondta őszintén elröhögve magát, miután beleivott a poharába – Múltkor feldobta és biliárdoztunk, dumálgattunk közben, poénkodtunk, mindig bírtam, amilyen, de hallod, most, hogy már rendesen nagykorú, mint ha egy haverommal beszélgettem volna, akkora arc lett.
- Azért ezeket az alkalmakat egyszer megnézném inkognitóban – mosolyogtam rá – Tudod, hogy ti nem láttok engem, csináltok mindent ugyanúgy, én viszont nézem a műsort. Mondjuk én meg Lilivel ilyenkor mindig lányos bulit tartok.
- Amúgy neki is el kéne kezdenie a jogsit, nem? – hozta fel, ha már feljött Lili.
- Nem tudom, én már elvesztettem a fonalat, hogy mikor akarja. Egyszer mondott nekem valami olyasmit, hogy nyáron akarja elkezdeni, mert addigra lemennek a versenyei, meg a vizsgái a zenesuliban, de olyat is mondott, hogy nem nyáron akar ezzel foglalkozni, szóval már nem tudom. Az biztos, hogy leszögezte, hogy akármi is lesz, lesz jogsija vagy nem, mindig az övé lesz a „passenger princess"-cím a családban – meséltem nevetve.
- Tény.
- Egyébként neked mi a véleményed a barátjáról? – érdeklődtem, majd beleittam a poharamba.
Casso ezen nevetett egyet, majd mielőtt bármit mondott volna, a gödröcskéivel az arcán kiitta a pohara tartalmát, és ebből már értettem is.
- Ezt Szaszától inkább ne kérdezd meg. Én meg egyetértek vele – foglalta össze tömören a lényeget szórakozottan mosolyogva.
- Oké, akkor ezt tényleg ne feszegessük – nevettem el magam.
- Szerintem se.
- Jó, tényleg kicsit... érdekes a gyerek, de ha Lili jól érzi magát vele, én támogatom – próbálkoztam.
- Mindig te voltál a legcukibb a családunkban.
- Csak támogató vagyok – védekeztem nevetve.
- Az mindenképp.
A tévére néztünk, mert közben azt érzékeltük, hogy történt valami fordulat a filmben, aminek a felét végigbeszéltük.
- Nem értem, ki melyik oldalon áll – jegyeztem meg a filmmel kapcsolatban.
- Én se, ha ez megnyugtat.
- Igazából megnyugtat.
- Akkor jó – hagyta rám derűsen, mire felnevettem.
Az egész beszélgetés olyan abszurdan viccesen jött ki, hogy nem tudtam abbahagyni a nevetést egy darabig, így a tenyerembe nevettem az arcom és nevetve nekidőltem.
- Megvagy azért? – kérdezte derűsen, csak hogy letisztázzuk, mire nevetve bólogattam – Oké, asszem tényleg neked kell holnap a sütid másnaposságra – jegyezte meg, mire újra elkezdtem nevetni.
- Nem, nem, össze vagyok szedve – helyezkedtem vissza a kanapén filmnézős pozícióba jókedvűen.
- Én is leszarom a filmet, nem azért – jelezte szórakozottan.
- Tényleg? Én is.
- Azért kapcsoltuk be, hogy menjen valami a háttérben.
- Oké, akkor nem csak én vagyok így vele. Legalább nincs lelkiismeret-furdalásom.
- Na, happy end – mosolygott rajtam derűsen, majd egyszerre az asztalhoz hajoltunk, lerakva a poharainkat – Átkapcsoljuk amúgy? Ha már most letisztáztuk, hogy senkit nem érdekel.
- Igazából maradhat, mert jól elvagyok veled, és a betétdalok egyébként egész jók – gondoltam bele – Meg a tájak is, amikor néha odanézek.
- Jó, amúgy se néznénk semmit ennél figyelmesebben szerintem.
- Csak én téged – fordítottam felé a fejem mosolyogva, mire Casso egy bujkáló mosollyal az arcán rámnézett.
- Vigyázz, Szöszi, mindjárt elpirulok.
Azért szerintem megérdemelném ezt a látványt huszonkilenc év után először, kíváncsi lennék rá. :)
Nevetve közelebb hajoltam hozzá, ha már egyébként is közel volt egymáshoz az arcunk, és egy spontán csók elcsattanása után egymásra néztünk, miközben ő átkarolt oldalról.
- Nagy kár lenne – mosolyogtam rá jókedvűen, mire ő ugyanígy nézett vissza rám.
- Amúgy konkrétan ketten vagyunk itthon és ilyen kilométerekre vagy tőlem, gyere már – húzott az ölébe Casso mosolyogva, jókedvűen enyhén túlozva.
- Tudom, csak eddig azt a látszatot próbáltam kelteni, hogy nézem a filmet – vallottam be nevetve, ahogy kényelmesen elhelyezkedtem az ölében, vele szemben ülve.
- Senkit nem vágtál át vele – közölte egy halvány mosollyal az arcán.
- Ez van – mosolyogtam vissza rá – Egyébként hétfő délután nem leszek itthon.
- Mi lesz akkor?
- Rendkívüli szülői Szaszáék osztályában. Szóval a hétfő estédet majd szánd rám, hogy túltehessem magam az agyhalálon.
- Menjek veled?
- Nem, nem akarlak téged is kínozni vele, de köszi, hogy megkérdezted.
- A legönzetlenebb kérdésem volt valaha, csak hogy tudj róla – mosolygott derűsen.
- Igazából ketten sokkal viccesebb lenne a szülői, de tényleg nem akarlak ezzel gyötörni.
- Mire kell ez a szülői most egyáltalán? Csak idén volt vagy kettő.
- Nem igazán értem én se, elvileg az egyik SZMK-s anyuka ötlete volt, ezért összeszervezték. Gondolom szó lesz az érettségiről, a ballagásról, a bankettről, az osztálykirándulásról... - tippeltem – Sajnos csak Szaszáék osztályának lesz. Sokkal jobban szeretem azokat a szülőiket, amik Márkék osztályának is vannak, mert akkor végig lehetek Sacival és együtt akarhatunk kiugorni az ablakon.
- Avass be, hogy mi történik, ha nem jelensz meg.
- Lehet, hogy lemaradok pár fontos infóról.
- Jézusom – röhögte el magát – Elárulom, hogy a végzős évben az összes fontos információ pont olyan, amit ezer plusz egy helyről úgy is meg lehet tudni, a diákoknak meg unásig ismételgetik őket. Szard le.
- Szaszát se akarom kellemetlen helyzetbe hozni, ha esetleg lemaradnánk valamiről.
- Szerintem, ha megkérdezed Szaszát, gondolkodás nélkül fogja közölni veled, hogy pont leszarja ő is a szülőit. Hagyd ki.
- De nem akarom, mert azt sem akarom, hogy rossz legyen a megítélésem a szülők között. Alapból egy csomó szülő, főleg, akik sokgyerekesek, már több gyerekük is érettségizett és sokkal idősebbek, kicsit lekezelően bánnak velem, mint ha én lennék ott a zöldfülű, még ha nem is rosszindulatból, de egyszerűen ez van. Életem első szülőijén kapásból diáknak néztek. Idén évelején kistanárnak. Egyértelműen én vagyok onnan a legfiatalabb.
- Később fogsz meghalni – közölte a világ természetességével, és ez annyira váratlan volt, hogy akaratlanul felnevettem, amit ő egy halvány mosollyal nyugtázott.
- Nem úgy értem – nevettem – Hanem a megjelenésem. Többségében kedvesek velem, nem ezzel van baj, csak egy picit néha érzem az előítéleteket, és hajlamosak passzív-agresszívan ki is oktatni. Szóval nem akarom ezt tovább fokozni azzal, hogy nem megyek el a szülőire.
- Oké, akkor mondom, mi lesz, elmész, felírod az összes féltékeny szülő nevét, akiket zavar, hogy tíz évvel fiatalabb vagy, húsz évvel fiatalabbnak nézel ki, energikus vagy, rohadt szép és nem olyan a kisugárzásod, mint aki fél lábbal a sírban van, odaadod nekem, én pedig elintézem, hogy mindkét lábukkal a sírban legyenek – vázolta fel gondolkodás nélkül, a gödröcskéivel az arcán, én pedig nevetve a nyakához bújtam.
- Jó, meg vagyok győzve. Felvérteztél önbizalommal. Készen állok – mosolyogtam jókedvűen a hétfőre utalva.
- Amúgy visszatérve rád szánom a hétfő estémet.
- Köszi – mosolyodtam el – Casso.
- Igen?
- Ez a téma nem igazán passzol ide, csak eszembe jutott – kezdtem bele, miközben magam elé mosolyogva megsimítottam.
- Most fogsz felhozni valamit, hogy emlékszek-e rá, amire kábé csak akkor lenne esélyem nem emlékezni, ha amnéziát kaptam volna háromszor egymás után, ugye?
- Igen - láttam be nevetve – Szóval emlékszel, amikor egyetem elején szakítottunk?
- Legalább valami jót hoztál volna fel, Leniii – temette a tenyerébe az arcát, miközben egy röhögés hagyta el a száját – Mondjuk most hirtelen nem mondanám meg, hogy akkor épp mi volt, meg miért szakítottunk.
- Mert idő kellett mindkettőnknek, hogy lelkileg egészségesebben és felkészültebben vághassunk bele a kapcsolatunkba újra.
- Oké, ez megvan, csak a körülmények nem. Várj már, az volt az ákosos, nem? – ugrott be neki.
- Talán. Meg szerintem még valami volt barátnőd is feljött. Liza – villant be a név a nagyon mélyen eltemetett emlékeim közül.
- Jézus – röhögte el magát.
- Az a vicc, hogy most, hogy mondtad, hogy Ákos, kellett pár másodperc, amíg leesett, hogy kire gondolsz.
- Őt se láttam mondjuk már ezer éve. Kábé öt éve megdumáltuk, hogy egyszer összefutunk, de aztán nem futottunk össze.
- Lehet, hogy elkésett – vigyorogtam, egy ezermillió éves poént visszaidézve, mire őszintén felnevetett.
- De régi.
- Igen – nevettem.
- Oké, és amúgy ezt az egészet most miért hoztad fel, vagy mit akartál belőle kihozni? – tért vissza a témára.
- Csak mert most, vagyis olyan január közepétől ugye történt ez a szakítás-szerű dolog Szasza és Regi között, mert Regi nem állt készen a kapcsolatukra lelkileg, ki volt borulva teljesen érthető okokból, és idő kellett neki, hogy összeszedje magát, és igazából csak ez jutott róluk eszembe. Mármint, ha megnézed, hogy jó, mi is voltunk külön akkor egy rövidebb időt, két-három hónapot talán, de visszataláltunk egymáshoz, és ha magunkra nézünk most... igazából jól jártunk vele. Szóval, szerintem az ő érzéseiket is ugyanúgy megerősítette ez, és a kapcsolatunknak is jót tett, hogy nem kapkodták el. Ettől függetlenül persze rossz volt látni Szaszán, hogy hogyan reagált mindig, ahogy feljött Regi a témába azalatt, amíg úgymond külön voltak.
- Ja, ugyanez. Amúgy hülyének fogsz nézni, de eleinte, olyan december elején esküszöm elgondolkodtam azon, hogy Márkkal lesz valami. Mármint Regivel.
- Te is? – néztem rá.
- Nem csak én, Szaszával beszéltük, hogy ő is azt hitte a legelején.
- Szerintem Márknak nem tetszik Regi, mármint kedveli, de nem úgy – gondoltam bele – Meg szerintem soha nem is volt több, csak Márk mindenkivel ilyen közvetlen.
- Ja, tudom, csak mondtam, hogy eleinte azért gyanús volt.
- Talán, de már nem aktuális szerencsére. Azért az kicsit bonyolulttá tenné a dolgokat.
- Meg már volt olyan korábban, hogy mindkettőnek ugyanahhoz a csajhoz volt köze, és olyan vége is volt, úgyhogy szóba se fog jönni – mondta egyszerűen.
- Egyetértek. Most egyébként, ha meg kellene tippelnem, Márk és Emma között lesz majd valami megint.
- Na, remélem, összehoznak majd valami családi találkozót, amin az egész négyes ott lesz – mosolygott Casso derűsen, a két párosra utalva, mire halkan nevettem egyet – Meg Lili a barátjával.
- Te jó ég – nevettem – Ne kiabáljuk el.
- Nincs mit elkiabálni ezen, már ott vannak a nyaralóban amúgy.
- Lehet, át kéne kapcsolni a híradóra, hogy lássuk, ha bemondják, hogy felgyulladt egy tihanyi nyaraló?
- Mint ha néznéd a tévét amúgy - röhögte el magát őszintén.
- Te se nézed.
- Mert előttem vagy, Szöszi - dobta be derűsen, mire nevetve kinyújtottam rá a nyelvem, ő pedig a gödröcskéivel az arcán kicsit ellökte magát a kanapé háttámlájától és a távirányítóhoz nyúlt - Szerintem adjuk fel - közölte egy bujkáló mosollyal az arcán, ahogy a derekamat egy kézzel fogva, a másik kezével kikapcsolta a tévét, majd lerakta a távirányítót, egymásra néztünk és vigyorogva már hajoltunk is egymáshoz.
Egy biztos, sokkal érdekesebb az életem, amióta gyerekeink vannak. :)
****************************************
Régen írtam Leni szemszögéből. 🥰

Egyébként, akik a "Deja vu"-ből jöttek át ide, nem tudom, hogy emlékeztek-e rá páran, de még a 3. évadban ("Egy pillanat és elengedhetsz") az első "Random különkiadás"-omban az utolsó rész egy olyan alternatív történet volt, amiben Casso és Leni 10 éve szakítottak, külön élik az életüket és véletlenül találkoznak megint, és arra gondolva valamiért olyan jó érzés volt ezt a részt megírni. 😍

Ezt most csak úgy elmeséltem. 🥰
Sietek a folytatással, puszi mindenkinek! ❤️

Kiki