Lefeküdtem a legjobb barátnőm bátyjával.
Nyilván, ehhez tartozik még egy-két nem kicsit jelentős részlet - többek között, hogy ő a barátom, akivel még januárban kezdtem el randizni, miután elhagyta miattam a barátnőjét, azóta beengedtem a múltamba, ösztönös védelmet nyújtott nekem apukámmal szemben azzal, hogy nem engedte, hogy bajom essen, megvert miattam egy gyereket a suliból, aki miatt megaláztak és akik miatt előtte sírtam el magam, megverte a volt barátomat, aki tönkretette az utóbbi egy évemet és engem is, tiszteletben tartotta, hogy egy hónapig feladtam volna a kapcsolatunkat, összeveszett miattam a volt barátnőjével, tegnap pedig minden okot megadott arra, hogy ma szerelmesen és boldogan ébredhessek -, de akkor is, azért nem tudta nem elkerülni a gondolataimat a tény, hogy ezt elmondhatom magamról.
Lefeküdtem Szaszával.
Ez pedig ugyanaz a tény, csak máshogy megfogalmazva, és így még az előbbinél is hihetetlenebb.
Nem véletlenül akkor éreztem úgy, hogy nincs esélyem a boldogságra, amikor még nem ismertem őt, vagy amikor nem beszéltünk - most ugyanis mindentől függetlenül tényleg olyan boldognak éreztem magam, hogy legszívesebben megöleltem volna a világot, ugyanazt a világot, amit korábban a pokolba tudtam volna kívánni.
Hihetetlen dolgokat tud művelni velem.

Amikor reggel felébredtem, Szasza még aludt, mert viszonylag korán volt még, én is csak azért keltem fel, mert hozzá vagyok szokva a korai ébredéshez - az ágyában feküdve felé fordultam, és akaratlanul elmosolyodtam, ahogy rápillantottam.
Bárcsak korábban megismertem volna.
A tegnap este, és az azt megelőző közösen eltöltött óráinkra gondolva megjelentek a pillangóim a gyomromban, és a gondolataimba beleveszve őszintén, a hátamra fordulva vigyorogtam magam elé, a tenyerembe temetve a fél arcom, és nem érdekelt, hogy kívülről valószínűleg teljesen hülyén nézhettem ki, mert összesen annyi kötött le, hogy "Úristen, ez tényleg velem történt meg".
Késztetést éreztem arra, hogy most azonnal felhívjam anyukámat, és sikítva elmeséljem neki, hogy mi történt, hogy aztán a vonal két oldalán mindketten vigyorogva ugrabugráljunk a boldogságtól.
Ahogy bevillantak a különböző emlékképek a szemem elé, és belemélyedtem gondolatban, miközben melegség járt át, úgy jelent meg minden fizikailag is bennem - éreztem a bőrömön az érintéseit, a kezeit, a csókját, a lehelletét, a simítását, az ujjaim között a haját, a számon az ajkait; szinte láttam magam előtt, ahogy felém magasodott a félhomályban, ahogy találkozott a tekintetünk, hallottam a hangokat, a szavait, éreztem az illatát.
Szédítő hatással tud lenni rám.
Abba se tudtam hagyni a tegnapi emlékeim felidézését, de nem is akartam, mert folyamatosan libabőrös voltam tőle, és olyan boldognak éreztem magam, mint már nagyon régen.
Lili szerint egy varázsló vagyok, hogy különféle, számára hihetetlen hatásokkal tudok lenni a bátyjára, de valójában a bátyja az, aki csodákra képes - az igazán hihetetlen az, hogy ő a hosszú ideig rajtam uralkodó egész világnézetemet, a tapasztalataimra, a múltamra alapozott, negatívan elkönyvelt hozzáállásaimat, a magamba fordultságomat, a zárkózottságomat, a bizalmatlanságomat, a magam köré felhúzott falaimat és a védelmemben felállított elveimet felrúgva, alig néhány nap, egy-két hét leforgása alatt olyan szinten fordította a feje tetejére, ilyen érzésekhez juttatva, amiért mindig csodálni fogom, és mindig hálás leszek neki.
Minderre a tegnap este pedig csak hab a tortán.
Őszintén, bár nem ő volt nekem az első, valamilyen tekintetben mégis úgy éltem meg, mint ha az lett volna.
Össze se tudtam hasonlítani azt az érzést, amit vele éreztem, azzal, amit még korábban Bencével, mert új volt, az egész, és a lehető legjobb értelemben.
Minden benne volt, és mindent ezerszeresen éreztetett velem, amit szeretek benne - biztonságban voltam a karjaiban, mégis elsöprő volt, heves és észvesztő, figyelt rám, felszabadító volt, mégis eszméletlenül magabiztos, pontosan jól tudta, hogy mit csinál, és akárhányszor az ő kezében volt az irányítás, annyiszor imádtam az eget, hogy ez így történik.
Bizsergető érzés Szasza kezei között lenni.
Igen, igazából ha el kellene képzelnem egy félistent, akkor kristálytisztán ő jelenne meg a szemem előtt, minden túlzás nélkül.
Lássuk be, nem kicsit vett le a lábamról a tegnap estével, és már akkor tudtam, hogy napokig ezen fogok vigyorogni, igyekezve nem feltűnően libabőrös lenni a gondolatától, akárhányszor eszembe jut - most is, ahogy megjelentek a szemem előtt az előző este emlékképei, akaratlanul mosolyogni kezdtem, kellemesen kirázott a hideg, vagyis inkább a meleg, és amellett, hogy megállapítottam, hogy fülig bele vagyok esve, azt éreztem, hogy a bőrömben is sokkal jobban érzem magam.
Talán azért, mert szeretve vagyok, és pont úgy, amire egy életen át vágytam, csak korábban nem tudtam körülírni magamnak, hogy mire is van szükségem.
Rá.
És mindez tényleg össze sem hasonlítható semmivel, amit korábban bárki iránt éreztem, főleg, hogy minden, ami azóta történt közöttünk, amióta tegnap a többiek hazamentek és ketten maradtunk a nyaralóban, egyszerűen csak észvesztő, mesébe illően szédítő és őrületesen felfokozott mindent, amit ezelőtt is éreztem iránta.
Decemberben, azelőtt egy perccel, hogy megismertem volna, a házuk előtt állva felnéztem az égre, a teliholdra, a csillagokra, és azt kívántam, hogy bárcsak túllehetnék azon, hogy az a fiú hiányzik ennyire, akinek most a neve is lényegtelennek tűnt - sorsszerű, hogy az ezt követő egy percben jelent meg Szasza az utcájukban, láttam meg életemben először és lopta be magát fokozatosan a szívembe, egészen addig, hogy mára csak rá tudjak gondolni.
Ha most újra felnéznék az égre, hogy kívánjak mégegyet, ezúttal azt kívánnám, hogy bárcsak örökké így maradhatnék vele.
Emellett az érzés mellett pedig minden más jelentéktelenné törpül el.

Igyekeztem a lehető leghalkabban odanyúlni az éjjeli szekrényhez, amin a telefonomat töltöttem, megírtam Anyának, hogy én most keltem, jó reggelt, meg ilyesmik, illetve Lilinek, hogy "majd mesélek :D", minden egyéb információ nélkül.
Lili öt percen belül megnyitotta a beszélgetésünket, és caps lock-kal válaszolt, teljesen bepörögve ettől, mire elmosolyodtam, és így beszélgettünk egy kicsit.
Persze üzeneten keresztül semmi konkrétumot nem akartam mesélni neki, de azért szerintem sejtette, hogy miről lehet szó, mert egyikőnk se véletlenül lelkesedett be ennyire.
- Ha a húgommal beszélsz, az elég kiábrándító - hallottam meg Szasza hangját, hang alapján magában mosolyogva, mire kikapcsoltam a telefonom és felé fordultam.
Szasza felém fordulva feküdt, a ragyogó, kék tekintetét rajtam pihentetve, már kora reggel a mosolya látványával gyönyörködtetve, és nem is tudja, milyen hatással volt rám a beszédhangja, már ennyitől is.
- Csak válaszoltam neki - mosolyogtam vissza rá, mire szórakozottan láthatóbbá váltak a gödröcskéi - Ugye nem én keltettelek fel?
- Ja, nem - mondta egyszerűen, majd ő is a telefonjához nyúlt, hogy megnézze az időt - Mióta vagy fenn?
- Negyed órája talán.
Szasza a telefonját visszarakva a mellette lévő éjjeli szekrényre, felém fordulva visszafeküdt.
- Miért van az, hogy akárhányszor nálunk aludtál, vagy itt, te kelsz fel először? - kérdezte derűsen.
- Mert hozzászoktam a korán keléshez.
- Mazochista vagy.
- Talán - nevettem el magam.
Szaszával mosolyogva egymás szemébe néztünk, majd egy mosolygós, köszönős jó reggelt-csók után, a karomat megsimítva ő törte meg a csendet először.
- Hogy aludtál amúgy? - kérdezte egy apró mosollyal az arcán.
- Nagyon jól - válaszoltam őszintén, teljesen belelkesedve attól, hogy beszélgetünk - Ugye nem sokkal később aludtál el, mint én?
- Miért, szerinted kiraboltalak, amíg aludtál?
- Nem, csak tudod... nem volt célom, hogy unatkozni hagyjalak.
- Egy percet se unatkoztam tegnap veled, hidd el.
A mondatára tuti biztos, hogy egyből elpirultam, így a vigyorgásomat elfojtva nem is tudtam végig tartani a szemkontaktust.
- Nem tudom, mikor lennék nagyobb veszélyben, ha tegnap hazamentél volna a festékkel a nyakadon és azt hitte volna anyukád, hogy megkéseltelek, vagy ha ma hazamész, kicsit éhesebb vagy a szokásosnál, émelyegsz kicsit és azt hiszi, hogy terhes is lettél - gondolt bele jókedvűen, mire felnevettem.
- Tulajdonképpen, ha hozzátenném, hogy tőled vagyok terhes, még örülne is, és szaladna babacipőkért.
Szasza erre szórakozottan elmosolyodott, én pedig elnevettem magam és viccből hozzátettem:
- Főleg, ha meglátja a kezemben a festményedet.
- Hallod amúgy - röhögte el magát, ahogy eszébe jutott egy gondolat - Nem azt mondom, hogy van egy kis művész-rizzem, de festettem neked egy képet, tíz perc múlva lefeküdtél velem, anyukádnak meg sakk-matt - mondta a gödröcskéivel az arcán, mire a szememet lehunyva egy pillanatra, nevettem egyet.
- Meggyőző vagy - néztem rá nevetve - És valóban van valami a festésben, ami... tudod - mosolyogtam jókedvűen.
- Lehet alulértékeltem eddig ezt a képességemet. Így kellett volna csajoznom egész életemben, leülök, előkapok egy vászont, húzok pár vonalat, aztán már is foglalt vagyok - játszott el a gondolattal poénból.
- Szerintem nekem tartogattad a művész-rizzt - mosolyogtam rá.
- Ha megnézzük, hogy nagyjából úgy ismertelek meg, hogy tíz percig nézted a képeket a nappalinkban és elvitted egy rajzomat, végülis van benne valami.
- Bevallhatok valamit?
- Vallj be valamit.
- Tényleg a művészi képességeid miatt kezdtél el elég nagy százalékban tetszeni - mondtam őszintén, magamon nevetve egyet, hogy akármennyire is poénkodott, eltalálta.
Szasza egyáltalán nem jött zavarba, vagy nem lepődött meg azon, amit mondtam, csak halványan mosolyogva, teljesen természetesen válaszolt.
- Ja, te is nekem.
- Mármint, nem csak a rajzolás, mert zenélni is láttalak - tettem hozzá.
- Egy házibuli közepén, amin ott voltak a barátnőid, akikkel öt perccel azelőtt még a nappalinkban táncoltál, meg koktéloztál, a szobámban találtam rád, ahogy a gitáromon játszol - hozta fel a gödröcskéivel az arcán.
- Sajnálom - temettem a tenyerembe az arcom nevetve, egyik zavarból a másikba esve.
- Engem ott győztél meg, Regi - közölte derűsen, csak úgy lazán megosztva velem.
- Nem volt para, hogy a semmiből ott vagyok a szobádban? - értetlenkedtem, mert erre számítottam, mire őszintén elröhögte magát.
- Nem tudom, lekötött, hogy feleségül akarlak venni ott helyben - válaszolta szórakozottan - De ha te mondod, biztos az volt, ha félretesszük, hogy a leghotabb dolog volt, amit akkoriban láttam.
- Talán akkor nekem is jutott abból a művész-rizzből - vigyorogtam.
- Ja - értett egyet halványan elmosolyodva - De a ruhában medencézős-taktika se volt rossz.
- Az Márk hibája! - jeleztem nevetve.
- Az egyik legjobb húzása volt, úgy valaha - javította ki inkább, derűsen rámnézve.
- Bedobott ruhában egy medencébe.
- Én meg kiszedtelek. Nem volt rossz - jegyezte meg mosolyogva.
- Aztán te is bedobtál.
- De utánad ugrottam.
- Csak mert rávettelek.
- Mert hagytam magam rávenni.
- A lényeg, hogy mindketten bedobtatok a medencébe - összesítettem elnevetve magam.
- Amúgy annak a bulinak az elején sokat voltál Márkkal - állapította meg, és bár a tekintete mosolygott, úgy éreztem, hogy erről hallgatna engem.
- Mivel te csak később csatlakoztál, mert a barátnőddel veszekedtél... - hoztam fel.
- Ja, ötven százalékban azon, hogy féltékeny volt rád, mert meghívtalak piára az afteren.
- Az emlékezetes volt - néztem rá mosolyogva - De jó értelemben.
- Bírtam azt a beszélgetést.
- Talán az után, amikor hazakísértél, az volt az első, tényleg mély, és közeli beszélgetésünk.
- Amúgy szerintem az jobban az volt, mint amikor hazakísértelek.
- Miért?
- Mert amikor hazasétáltam veled, akkor még jobbára azért ismerkedős-témákról volt szó, ami nyilván kellett, csak ezzel szemben az afteren, amikor kint ültünk, olyanokról beszélgettünk, hogy erős, pozitív apaképem van, letoltál rólam egy analízist, kockáztatósok vagyunk vagy biztonságra megyünk, milyenek az emberek úgy általában, belső motivációk az életre, meg ilyenek, deep volt, de rohadt jó.
- Én is élveztem - mosolyodtam el - De egyébként a beszélgetéseinkben azt szeretem, hogy már az elejétől fogva is, egyszer se éreztem úgy, hogy felszínes lenne vagy erőltetett. Mindig olyan... közeli volt. Mármint, nekem biztosan, és másokhoz képest méginkább, nem csoda, hogy neked tudtam megnyílni először.
- Azért érezted így, mert egyszer sem azért beszélgettem veled, mert Lilivel vagy jóban és emiatt muszáj, senkivel se muszáj, a legtöbb barátnőjével egy szót nem beszéltem, mert nem érdekelt, azért beszélgettem veled, mert meg akartalak ismerni. Minél kevesebb felszínes beszélgetésem van, annál jobb, ha valakivel csak úgy tudnék beszélni, akkor megkímélem magunkat tőle és nem beszélgetek vele, mert semmi értelme.
- Mázli, hogy nem ebbe a kategóriába estem - mosolyodtam el.
- Elég hamar le lehet vágni valakiről, hogy olyan-e. Nem a témáktól lesz felszínes egy beszélgetés, hanem, hogy nem tudunk és nem is akarunk egymásra kapcsolódni, mert amúgy csak össze vagyunk kényszerítve, és ezt éreztetjük is egymással. Szóval amikor veled még az ismerkedős-témáknál tartottunk, azért nem volt gáz, mert tényleg érdekelt minket a másik, és nem csak időelbaszásként beszélgettünk.
- Igaz - mosolyogtam - Bár szerintem te hamarabb ismertél meg engem, mint én téged.
- Mert? - kérdezte a gödröcskéivel nézve rám.
- Rólam gyakrabban beszélünk. Talán még mindig többet tudsz te rólam, mint én rólad.
- Felőlem akármit felhozhatsz velem kapcsolatban amúgy - jelezte, csak hogy tudjak róla - De magamtól nyilván nem kezdek el random monológokat letolni - röhögte el magát őszintén.
- Jó, tudom - nevettem - Csak nem mindig akarlak faggatni.
- Oké, hogy a húgom nem ismeri ezt a műfajt, de képzeld, léteznek olyan kérdések, amik nem olyanok, mint ha faggatnának - jegyezte meg derűsen.
- Csak szeretném tiszteletben tartani a privát-zónád határait - mosolyogtam szerényen.
- És kijött belőled a pszichológus - mosolyodott el - A barátnőm vagy. Ha ilyeneken kéne aggódnod, nem lennél. Azt hozol fel, amit akarsz.
- Ezt észben tartom - válaszoltam kedvesen.
Szeretem az őszinteségét.
Szasza halványan mosolyogva nézett rám, majd felült az ágyában, a szemét megdörzsölve, hogy ébren maradjon, én pedig rajta tartottam a tekintetem.
Nem volt rajta a pólója, így a pillangóim és az én boldogságomra szembesülhettem a fedetlen, izmos háta, a vállai és karjai látványával, és örültem, hogy így vagyunk, mert legalább nem kellett visszafojtanom a vigyorgásomat annyira.
Olyan erős.
Ha nem tudnám is tudnám, hogy egész életében sportoló volt.
Közben én is felültem az ágyban, az ölemben tartva a takarómat, csak hogy melegítsen még, Szasza pedig felállt, levéve a telefonját a töltőről, én viszont annyira képtelen voltam elszakítani tőle a tekintetemet, hogy konkrétan fel se tűnt, hogy bámulom.
- Mikor csináltattad a tetkódat a hátadra egyébként? - kérdeztem tőle - Csak mert amikor utoljára nálatok aludtam, még nem volt ott.
- Milyen képben vagy a felsőtestemmel - jegyezte meg egy bujkáló mosollyal az arcán, ahogy kihúzott pár értesítést a telefonján, amire most pillantott rá, ahogy levette a töltőről - Február közepén valamikor.
- A hátadat csak most először láttam rendesen, csak megjegyeztem, amikor mondtad, hogy szeretnél oda egy tetkót - védekeztem nevetve, mire szórakozottan rámpillantott.
- Na, legalább most már láttad a hátam. Kár lett volna kimaradnod belőle.
Ezzel egyébként egyet értek.
- Egyébként jó lett a tetkód - dicsértem meg mosolyogva - Van következő terved? Mármint, hogy hova.
- Vádli. Csak még kell az ihlet, hogy milyen legyen.
- Jól állnak neked a tetkók.
Passzolnak a bőrdzsekis-motoros-gitáros hangulatához, illetve, hogy a négy napos kapcsolatunkból kettőn megvert valakit miattam.
- Anyám az első öt percben nem így gondolta - mondta derűsen mosolyogva.
- És, mi történt a hatodik percben?
- Nem volt több ellenérve, mert apámon is imádja a tetkóit - röhögte el magát őszintén - De nagymamám volt a rekorder. Az ő ellenkezése akár két napig is eltarthatott - érzékeltette a helyzet súlyosságát ironikusan, a gödröcskéivel az arcán.
- Melyik nagymamád?
- Apa felől. Közölte, hogy így már végérvényesen apámra ütöttem. Megköszöntem neki.
Ezen mosolyogtam egyet, majd ha már így szóba került a családja, érdeklődtem egy kicsit.
- Egyébként remélem, nem érintek érzékeny témát, de neked hány nagyszülőd él, vagy hogyan állsz velük? - érdeklődtem, csak mert a családja tágabb értelemben nem gyakran kerül szóba.
- Nem nagyon érintesz, nagypapámon kívül mindegyik él - válaszolta teljesen természetesen - Apa szülei mondjuk az év nagy részében lent vannak Szegeden, van házuk ott is, meg itt is, szóval alapvetően ott élnek már egy ideje, csak feljárkálnak, ha akarnak. A nagymamám Anya oldaláról meg itt lakik Budán, kábé negyed órányira innen.
- Mi történt nagypapáddal?
- Későn vették észre, rohadt magas volt a koleszterin-szintje, a vérnyomása, nem durván, de cukorbeteg is volt amúgy, elmeszesedtek az erei, aztán lett egy rakás problémája a szívével, szóval egy csomó ideig kellett járnia mindenféle kontrollra, szétgyógyszerezték, úgyhogy a végére már le is volt gyengülve nagyon. Három éve volt infarktusa.
- Hány éves volt?
- Hetvennégy - válaszolta anélkül, hogy átgondolta volna.
- Sajnálom - mondtam szívből, elszomorodva a gondolattól - Hogyan viseltétek?
- Hát, Lili akkor volt tizenhárom, én tizenöt, tök jó kapcsolatunk volt vele, Anyának meg az apja volt, szóval nyilván szarul, de nem csak mi, mindenki a családból, főleg, hogy hosszú ideig is tartott, úgyhogy mindenkiből kivett azért - válaszolta őszintén.
- Megértem. És bocsi, hogy felhoztam.
- Felső limitet fogok neked kiszabni, hogy egy nap hányszor kérhetsz bocsánatot, Regi - közölte elmosolyodva.
- Jó, jó - nevettem el magam.
- A te nagyszüleidről mit kell tudni? - kérdezett vissza teljesen természetesen, ha már én is érdeklődtem erről.
- Ez kicsit tönkre fogja tenni a hangulatot, de csak Apa szüleit ismerem, ők viszont utálnak.
Szasza fáradtan elsóhajtotta magát, úgy valószínűleg apukám egész családi ágán, majd rámnézett.
- Ez komoly? - kérdezte, hátha csak az idegrendszerét teszem próbára.
- Sose értették, hogy Apa miért vette el Anyát, Anyával mindig bajuk volt, ezért velem is, már alapvetően is, erre meg minden csak rájön, amiben belém tudnak kötni, plusz arrafele az a vélemény, hogy mindkétszer miattam és a hisztim miatt lett kirakva Apa, szóval nem nagyon szerepel a rövidtávú terveim között, hogy beugorjak oda.
- Baszdmeg - kapta el a tekintetét Szasza feszülten, felidegesítve magát ezen.
- Anya szüleit pedig soha nem ismertem, pontosabban Anya anyukájára csak nem emlékszem.
- Bocs, ez nem személyes, és csak apukád oldaláról kérdezem, de hogy lehet egy család ennyire elbaszott?
- Az egészben az az érdekes, hogy Apának egyébként nincs is jó viszonya a szüleivel, mert rosszabb náluk és általában nem bírják elviselni egymást, szóval... elég zavaros az egész.
- Az igen - jegyezte meg Szasza kiégve az egészen, inkább nem is mondva a véleményét.
Általában erre az idegállapotára szoktunk jutni, valahányszor a családom kerül szóba.
Kikecmeregtem az ágyból, mire felém fordult, én pedig megálltam előtte, így egymással szemben voltunk.
Lezárult a téma közöttünk, szóval egy pár pillanatig csak egymás szemébe néztünk, miközben ő átölelte a derekam, mire én is köré kulcsoltam a karjaimat - hosszan megöleltük egymást, majd ahogy picit engedtünk az ölelésünkön, megtörtem a csendet.
- Egyébként... - szólaltam meg - Még nem mondtam el Lilinek - jeleztem rámosolyogva, visszaváltva egy korábbi témára, a tegnap estére utalva.
- Nem nagyon kell informálni. Nem hülye - válaszolta egy apró mosollyal az arcán - Jobban lesokkolná az az infó, ha egy házibuli után, ami alatt már amúgy is a szobámban kötöttünk ki, miután mindenki elment innen és volt egy teljes éjszakánk ketten minimum száz kilométerre mindenkitől, nem feküdtünk volna le, mint hogy... ja, azért aludtam már többet is - nézett rám a gödröcskéivel az arcán, enyhe utalásként, mire elvigyorodtam, és egyből jó értelemben görcsbe ugrott a gyomrom, ahogy végre feljött ez a téma.
- Én is - vigyorogtam őszintén.
Szasza derűsen mosolyogva közelebb húzott magához, szorosabban átkarolva, majd lazán megszólalt.
- Tudtam amúgy, hogy rohadt jó lesz veled a szex - jegyezte meg a gödröcskéivel az arcán.
- Ugyanez - vigyorodtam el - Meg igazából örülök, hogy a buli helyett tegnap történt. Kár lett volna nem emlékezni rá - mosolyogtam derűsen - És egyébként... szóval annak is örülök, ha ez volt a benyomásod.
Szasza a pillanatnyi zavaromon nevetett egyet.
- Ja, én is örülök, hogy ez volt a benyomásom - válaszolta szórakozottan mosolyogva.
- Az enyém is az volt - tettem hozzá a hajamat megigazítva, csak hogy tudjon róla.
A barátom egy apró mosollyal az arcán nézett rám.
- Észrevettem.
Megilletődötten vigyorogva, egy picit az ajkamba harapva fordítottam el a fejem, Szasza pedig újra megszólalt.
- Rohadtul nem vagy ártatlan amúgy - jegyezte meg a gödröcskéivel az arcán, érezhetően jó értelemben mondva, amitől önmagában is végigjárt a libabőr - Kurvára imádom benned.
Mosolyogva néztem rá, majd ha már ő is, én is hagytam kijönni magamból egy kendőzetlenül őszinte gondolatot.
- Igazából csak elméletileg vagy a második srác, akivel lefeküdtem, gyakorlatilag elsőnek éreztem - vallottam be mosolyogva, majd a szemeibe néztem - Jó értelemben. Elvileg lett volna egy viszonyítási alapom, de gyakorlatilag nem volt. Méginkább jobb értelemben.
- Már így is egy egoista fasz vagyok, ezt a kijelentést nem gondoltad át eléggé - jegyezte meg poénból, szórakozottan mosolyogva, tekintve, hogy nem kicsit dicsértem meg vele, amit pontosan értett és egyáltalán nem jött zavarba tőle.
- Nem vagy az - ellenkeztem nevetve.
- Ezután nem nehéz annak lenni - mondta jókedvűen - Amúgy cuki vagy - tette hozzá őszintén mosolyogva - És tényleg bejött a művész-rizzem.
- Valóban - nevettem el magam, majd egymáshoz hajoltunk egy hosszú csókra, de az utolsó pillanatban magamban mosolyogva a szájára tettem a mutatóujjam, hogy még gyorsan mondjak valamit - Szasza.
- Igen?
- Megoldható esetleg, hogy a közeljövőben nem veszed vissza a pólód? - kérdeztem elvigyorodva, mire Szasza halkan elröhögte magát.
- Regi. Rajtad van a pólóm.
- De több is van. Amúgy meg Lili a lelkemre kötötte, hogy tartsam meg az egyiket.
- Na, örülök, hogy a húgom rendelkezik a ruháim felett. Amúgy ez kajak jól áll, lehet tényleg odaadom - pillantott végig rajtam, majd derűsen hozzátette - De nem a húgom miatt.
- Köszi - csillant fel a szemem, mire a lelkesedésemet látva elnevette magát - Egyébként ez egyáltalán nem ide tartozik, csak meg akarom kérdezni, mielőtt elfelejteném. Jövő héten valamelyik nap lenne kedved átjönni hozzánk?
- Ha elfelejted megkérdezni is beugrottam volna hozzátok a semmiből, csak hogy tudd - nézett rám mosolyogva.
- Tényleg, ez nálad így működik - láttam be nevetve.
- Ja, ez van, szokj hozzá.
- Imádom, hogy neked is szeretetnyelved a minőségi idő - vallottam be elmosolyodva.
- Imádom, hogy kapásból ezt az analízist szűrted le belőle.
Ezen halkan nevettem egyet.
- Amúgy igen, van kedvem - válaszolta meg az eredeti kérdésemet utólag, egy apró mosollyal az arcán - Kedd jó neked?
- Persze, csak pszichológusom lesz fél ötig.
- Oké, akkor kedd, érted megyek a pszichológushoz az edzésem után - közölte egyszerűen a tervet, egyáltalán nem túlbonyolítva.
Szaszával hatékonyan lehet szervezni, és nem azért, mert ne lenne semmi programja, kapásból versenysportoló és tele van edzéssel, de megoldja, hogy hogyan ossza be az idejét, nem komplikálja túl és egyszerűen csak érződik rajta, hogy amire akar, arra úgy is fog időt szakítani.
- Nem leszel túl fáradt edzés után? Mármint, megérteném, ha inkább csak hazaesnél utána - próbáltam figyelmes lenni, mire Szasza szórakozottan elmosolyodott.
- Miért, mit akarsz csináltatni velem nálatok? Csak mert ha füvet kell nyírni, vagy átfesteni a falaitokat, akkor lehet tényleg nem a kétórás erőnléti után a legideálisabb program.
- Nem, dehogy - nevettem fel, mert nyilván csak poénkodott rajtam - Csak próbáltam tekintettel lenni rád.
- Amúgy nem is rossz motiváció edzésre, hogy oké, életben maradok rajta valahogy, meg lenyomom az egészet, de egyben kéne maradni, mert aztán megyek a barátnőmhöz - játszott el a gondolattal derűsen.
- Örülök, hogy ennyit hozzátehetek a sportkarrieredhez - vigyorogtam - Egyébként pedig bármikor szívesen látlak, én is, meg Anya is, szóval szívesen vállalom a motiváció-szerepet.
- Oké, úgy is beugrok majd hozzátok. Mindent megbeszéltünk amúgy?
- Talán.
- Oké - hajolt hozzám halványan mosolyogva, mire mosolyogva én is hozzá, hogy belevesszünk egymás csókjába.

Koradélután indultunk haza - bepakoltuk azt a kevés cuccot Szasza kocsijának a csomagtartójába, meg persze a festményt is, majd ő beült a volánhoz, én pedig mellé az anyósülésre.
- Zavar, ha leveszem a cipőm és felhúzom a lábam? - kérdeztem ránézve.
- Nem, nyugodtan - válaszolta egyszerűen, miközben beindította a kocsit, majd ahogy elhelyezkedtem és bekötöttem magam, rutinból kiállt a kocsibeállóból, és elindultunk.
Már az út elején megállapodtunk abban, hogy hallgassunk zenét, úgyhogy most rámhagyta, hogy rakjak be, amit akarok.
- Aztán hallgatom a magyar altert másfél óráig - gondolt bele a döntésébe derűsen.
- Nem csak magyar altert hallgatok - védekeztem nevetve.
- Már a frufrud előtt is tartottam tőle, de ezzel aláírtad, csak hogy tudj róla - szórakozott el rajtam.
- Direkt nem rakok be altert, épp most szelektálok - nevettem el magam a zenéimet görgetve - Tekintettel vagyok rád.
- Hülyülök, amúgy tényleg azt raksz be, amit akarsz - jelezte mosolyogva.
- Oké, akkor Elefánt - vigyorodtam el, mire elröhögte magát.
- Az első tippem lett volna. A második a Carson Coma.
- Már kiszedtem, úgyhogy majd legközelebb - mosolyogtam.
- Tűkön ülök.
Nevetve elindítottam a lejátszási listámat, majd kicsit kényelmesebben elhelyezkedve mellette, elraktam a zsebembe a telefonomat.
- Lehet egy kérdésem? - kezdtem bele egy témába, ha már ketten voltunk, hogy megnyissam a kocsikázós-beszélgetésünket.
- Legyen.
- Csak mert már egyre többször jön fel veled kapcsolatban ugyanaz az időszak... - igazítottam meg a hajam, ami egy picit kócosan omlott a vállamra - Nem kell beszámolnod róla, ha nem szeretnéd, csak érdekel, hogy mi történt veled olyan két-három éve. Te is felhoztad már azt az időszakot, meg Lili is, Márk is...
- Ja, Emma is random felhozta tegnap - mondta, majd miközben az utat nézve lazán, egy kézzel kormányozott, válaszolt a kérdésemre - Elég mélyen voltam akkor, jó sok szar dolgot csináltam, szóval utólag elég más ránézni már arra az egészre. Tizenöt-tizenhat éves voltam, valószínűleg kellett, hogy átmenjek ezen, akkor is, ha rohadtul le voltam csúszva. Lelkileg se voltam teljesen oké, nagyon nem, aztán ez így mindenre kihatott és kellett idő ahhoz, hogy kikerüljek belőle.
- De mi miatt történt? Csak a korod, vagy...?
- Nyilván az is benne volt, de amúgy alapból a nagypapám halálával indult, mármint egész végig, ha bárki a fejemhez vágott bármit, én ezt hoztam fel, de egy idő után nyilván már nem csak erről volt szó, maximum eleinte. A nagy részét, ami a végén ehhez vezetett, amúgy már én basztam el - mondta őszintén, teljesen egyszerűen - Volt még egy rohadt toxikus kapcsolatom is hozzá, de ilyen kegyetlenül, a rossz tulajdonságaimat szorozd fel ezerrel, amiket akkor még nem nagyon tudtam, meg nem is akartam kontrollálni, kívülről meg pláne senki engem, mert még elvből ellenkeztem is hozzá. Ezt szerintem elég elképzelni - jelentek meg a gödröcskéi halványan az arcán, függetlenül attól, hogy komolyabb témában voltunk, mire halkan elnevettem magam.
- Nem tudom, melyik rossz tulajdonságaidra gondolsz, amik felszorzódtak akkoriban, mert kevésbé kontrolláltad őket, de tény, hogy így se vagy az az irányítható-típus - mosolyogtam rá - De ezek szerint a jelenlegi az, amikor nem lázadsz.
Szasza derűsen mosolygott maga elé, majd egy pillanatra rámnézett.
- Megvan, hogy ezt pont te mondod?
- Mire gondolsz? - kérdeztem vissza zavartan mosolyogva, ahogy nekidöntöttem a fejem az ülés háttámlájának.
- Ha hoznom kéne pár példát, hogy kiknek a szava hat meg annyira, hogy törődjek vele, elég hamar eszembe jutnál, hidd el.
A szavait értelmezve hangosan megdobbant a szívem, majd mosolyogva először picit elfordítottam a fejem az ablak irányába, hogy ne egyből lássa, hogy mennyire vigyorogni támadt kedvem ettől.
Talán nem véletlenül mondta a saját húga, hogy varázsló vagyok.
Pár pillanat múlva visszanéztem rá és hangosan kimondtam egy gondolatomat.
- Nem tudom elképzelni, hogy pont te hogyan kerülhettél egy ennyire toxikus kapcsolatba - vallottam be őszintén.
- Pont én? - kérdezett vissza a megfogalmazásomon mosolyogva egyet magában.
- Csak mert amióta ismerlek, te tipikusan az az ember vagy, aki mindig tudja, hogy mit csinál, tisztában van az igényeivel, az érdekeivel, tartja magát a határaihoz, rendelkezik egy olyan egészséges önbecsüléssel, hogy tisztán lássa magát és a helyzeteket, amibe került, hogy jól tudja kezelni őket... - soroltam, ami csak eszembe jutott, teljesen természetesen.
- Azért elképzelhető, hogy nem véletlen alakultak ki ezek így, nem?
- Persze, nyilván, csak Lili elbeszélései alapján valamiért abszolút úgy szűrtem le, hogy ez mindig így volt.
- Az ő szemében lehet. De mindenkinek vannak szar korszakai.
- Igen, persze, ez tényleg csak az én... nem is tudom, mim volt, hogy magamtól nem számítottam volna erre. Egyébként sajnálom - néztem rá őszintén.
- Én nem.
- Hogyhogy?
- Nem nagyon vannak olyan dolgok a múltamból, amiket sajnálnék. Máskülönben nem lennék "pont én" - idézte vissza a szóhasználatomat teljesen egyszerűen.
- Igaz - mosolyodtam el - Egyébként felnézek arra, ahogy magadra és a múltadra nézel. Csak hogy tudd. Olyan szintjén lehetsz az önelfogadásnak, amitől én még elég távol vagyok.
- Simán lehetsz közelebb.
- Szeretném úgy felfogni a múltamat, mint te, csak... nem igazán megy még - láttam be kellemetlenül.
- Nincs ezzel gáz. Majd másfél év múlva visszatérünk a témára - jegyezte meg egy apró mosollyal az arcán, a korkülönbségünket felhozva - Jobban állsz, mint én tizenhét évesen.
- Nem is tudom - jelent meg egy pici, zavart mosoly az arcomon - Lehet mégegy nagyon random kérdésem?
- Kérlek - adta meg az engedélyt szórakozottan.
- Mire gondoltál az alatt, amikor még a medencéteknél arra, hogy nem annyira beszélsz a magánügyeidről, meg Emmáról Lilinek, azt mondtad, hogy inkább Lili értsen félinfók miatt, "mint azok, akiknek nagyon nem kéne"? - hoztam fel, mert már egy ideje meg akartam kérdezni, és most eszembe jutott a témáink miatt.
- Ez valami bakancslistát kérdés volt? - találta ki elröhögve magát, mert ahogy kérdeztem, tényleg érezhető volt, hogy három hónapja megfogalmazódott bennem.
- Így is mondhatjuk - nevettem.
- Oké, akkor adok neked öt másodpercet, hogy kitaláld magadtól, hogy vajon kivel kapcsolatban nem feltétlenül akarhattam, hogy rájöjjön arra, hogy miközben barátnőm van, más kezdett el bejönni - világította meg a mondatát szórakozottan mosolyogva rajtam - Nem fogod elhinni, de Emma és te. Durva.
- Technikailag akkor még nem volt a barátnőd - kötöttem bele mosolyogva, csak mert tényleg elképesztően egyértelmű kérdést tettem fel neki - Következő nap jöttetek össze.
- Jó, akkor technikailag meg aznap, mert éjfél után voltunk - válaszolta, ha már én is így, mire nevetve beláttam, hogy oké, ott a pont - Mondjuk amikor a medencénknél voltunk és veled beszélgettem, rohadtul abban voltam, hogy nem fogok összejönni vele. És akkor még nem is feltétlenül, kizárólag miattad, szimplán csak felbaszott rohadtul, hogy akkor már vagy huszonnégy órája veszekedtem vele, az afterünk után, aztán élőben, aztán a hb-nk alatt telefonon, meg még üzenetben is, amitől még akkor is ki akartam volna ugrani az ablakon, ha amúgy jogos lett volna, meg tényleg valami durva dolog történt volna, de még csak ez sem. Nem bírom a hisztit, főleg, ha még érzelmileg zsarolni is akar vele, vagy én basszam meg miatta, kurva idegesítő.
- De akkor ez amiatt volt, mert velem voltál az afteren?
- Részben, mert full féltékeny lett tőle, meg már előtte is, ugye táncoltam veled a szalagavatónkon, aludtál nálunk, látott párszor beszélgetni minket, azt el se mondtam neki inkább, hogy egyszer hazakísértelek, szóval ez az egész kitört rajta, de baszki... - hagyta el egy feszült nevetés a száját - Ne már. Én mindent értek, ha valaki, én tudom, hogy egy idő után, ha belém látott volna, és mindent pontosan jól tud, hogy mit érzek, lehetett volna oka féltékenynek lenni, attól tartani, hogy veszélyt jelent a kapcsolatunkra az, hogy megismerlek téged, vagy azt gondolni, hogy lehet bármi közöttünk, mármint veled, de önmagában az, hogy mivel a húgom barátnője vagy, jóban vagyok veled, nem ignorállak, beszélgetek veled, meg a közös táncban öt percet veled is táncolok, azért, baszki, ne én legyek már a szar, és ennyi ne adjon már okot arra, hogy onnantól kezdve folyamatosan ezt hallgassam tőle.
- Könnyen lehet, hogy megérezte. Mármint, hogy tényleg van valami... több köztünk. Kialakulóban.
- Oké. Feltételezésekért engem akkor se baszogasson senki ennyit, meg kezdjen el olyanokat teorizálni, amiknek még csak köze se volt a valósághoz, főleg, ha azt mondom, hogy nem így van. Meg lehet érezni dolgokat, ha odajön hozzám és megbeszéli velem normálisan, akkor nincs vele gáz, kommunikációnak hívják, de az, hogy azért, mert látott beszélgetni veled párszor, meg egy közös táncolásban a szalagavatónkon, amin mindenki mindenkivel táncolt, keringőzni veled, semmi mást, mert mást nagyon nem is láthatott, én basszam meg, én ezt bocs, de nem, és ne is vádolgasson, főleg, hogy még csak bizonyítani se tudott semmit. Alapból, szilveszterig, ami után másfél nappal szakítottam vele, ha minden egyes másodpercet lát, amikor veled voltam, akkor se láthatott volna semmi olyat, ami objektíven alátámasztja azokat, amiket minden második beszélgetésünkben hallgattam tőle. Nem találkoztam veled külön, csak akkor futottunk össze, amikor a táncpróbák vagy a húgom miatt egy helyen voltunk, szó szerint csak beszélgettünk, élőben, írásban szerintem kábé semmit, meg talán egyszer átöleltelek oldalról, amikor a medencéknél voltunk. Innentől kezdve, ha mondok neki valamit, akkor fogadja el, baszki, főleg az after után, amikor még kábé egy kezemen meg tudtam volna számolni, hogy egyáltalán hány alkalommal beszélgettem veled.
- Emma ezt nem ilyen objektíven nézte. Féltette a kapcsolatokat, szóval nyilván meglehet, hogy többet belelátott a dolgokba, mint amik voltak valójában, de ez azért érthető.
- Érhető, csak én is szubjektíven néztem, az én szemszögemből, és felbaszott.
- Persze, ez is érthető - láttam be - Lili is mondta, talán pont azelőtt a buli előtt, hogy nehezen viseled a problémázást.
- Azt viselem nehezen, amikor a semmin megy a hiszti, és akármit mondok, ő már a fejébe vette, és nyomja ugyanazt folyamatosan. Ilyenkor szoktam lelépni, nem teszem ki mindennek az idegrendszeremet feleslegesen. Nem kapok érte pénzt, szóval asszem nem kötelességem mindent elviselni, ami felbasz - közölte egyszerűen - Emma is foghatta volna magát, ha annyira biztosak a megérzései, hogy figyelj Szasza, szakítok, nem bírom elviselni, hogy beszélgetsz a húgod barátnőjével, meg hogy valamennyi felelősséget érzel iránta egy afteren, hogy a tizenhat éves húgoddal együtt ő is meglegyen, ezért rápillantasz néha, neki se kellett volna tűrnie, ha ennyire zavarja, megértettem volna, nem írtunk alá szerződést, hogy mindenáron el kell viselni mindent, viszont akkor ő is értse meg, hogy engem meg felbaszott, hogy minden második alkalommal random elkezdett problémázni. Ez ennyi. Lehet, nem lett volna elég ahhoz három hét, hogy melletted döntsek, ha nem baszott volna fel ennyire már az előtt, hogy egyáltalán összejöttünk volna.
- De akkor tulajdonképpen a korábbi barátságotok miatt vállaltad be a kapcsolatotokat végül mégis?
- Részben. Meg alapból se akartam kibaszni vele, pláne nem igazat adni neki, meg a teóriáinak azzal, ha a szalagavató után két nappal azt mondom, hogy bocs, mégsem akarok tőled semmit. És nem csak egóból, hanem akkor még tényleg alig ismertelek, szóval tényleg nem gondoltam azt, hogy akarok tőled bármit, vagy érted. Akkor még úgy voltam vele, hogy tényleg túlreagálta, meg nem volt igaza a féltékenykedésével.
- Ha valaki ennyire tart valamitől, és ennyire az érzelmei alatt van, könnyű túlreagálni a dolgokat. Az erős érzelmek átszínezik azt, ahogyan az eseményeket látjuk. Téged is teljesen megértelek, de ebben valamennyire őt is, pláne, ha megérzéseken alapult a félelme. Ettől függetlenül tényleg túlreagálhatta, és megértem, ha idegesített téged.
- Nem tudom, feltűnt-e, de engem nem valami nehéz felbaszni - jegyezte meg egy apró, megjelenő mosollyal az arcán.
- Egyébként mik idegesítenek leginkább? Az emberekben.
- Most az a cél, hogy kitöltsd a csendet a másfél órás út alatt? - kérdezett vissza derűsen, mire elnevettem magam - Amúgy, ha veszekedek valakivel, rohadtul fel tud baszni, ha a semmin veszekedünk, csak valamiért a másik rákattant a témára és a világon semmi értelme az egésznek, meg teljesen random is, és közben amúgy ezer plusz egy jobb dologgal tudnám eltölteni az időt, de nem, én faszságokon vitatkozom, meg egyértelmű dolgokat kell a másik szájába rágnom, hogy aztán rosszabb esetben ne higgye el, meg érzelmileg zsaroljon össze-vissza. Általában felidegesít, amikor érzelmileg akarnak zsarolni, vagy akárhogy manipulálni, engem ne hisztivel, meg mindenféle módszerekkel vegyenek rá semmire, győzzenek meg normális érvekkel, de ne nézzenek hülyének, meg ne akarjanak átbaszni, mert ezt nem bírom, és akkor már elvből nem megyek bele semmibe. Meg nem is a főnököm senki, hogy csak úgy megmondják, hogy mit csináljak. A másik meg még, amikor valaki úgy oszt ki, hogy rohadtul semmi köze nincs a témához, és nem is tud mindent, vagy a fejemhez vágnak valamit, ami egyrészt sehogy nem jön oda, másrészt meg nincs joga a másiknak hozzá, az előzőek miatt, meg mert nem kértem fel erkölcscsősznek. Példák voltak. Neked?
- Amikor elcsitítanak, hogy nekem itt nincs szavam, nincs beleszólásom, csend a nevem, ez leginkább Apánál volt jellemző. Vagy az a jelenség, amikor az erős, általában nagyobb hangú többség egyvalakit szemel ki, aki tök védetlen, kiszolgáltatott helyzetben van és kihasználják, hogy lehet áldozat szerepben és bántani tudják anélkül, hogy ellenkezni tudna, erre nagyon érzékeny vagyok, akkor is, ha másnál látom ezt. Egyébként nem feltétlenül kell több embernek lennie egy ellen ehhez. Általánosságban felháborít, ha valaki visszaél azzal, ha a másik kiszolgáltatott helyzetben van. Vagy a másik bizalmával. Meg még amikor valaki csak úgy tud vitatkozni, hogy a másikra mutogat, mert ez szörnyen gyerekes.
- Jézus, rendesen megy fel a pulzusom, hallod - röhögte el magát, mire én is nevettem egyet.
- Nekem is - értettem egyet nevetve - Mondjuk valamiért nekem általában is magasabb szokott lenni a pulzusom, de lehet, hogy igazából nem, csak mindig, amikor megmérik, annyira azt akarom, hogy jó legyen a pulzusom, hogy ettől felmegy.
Szasza ezen nevetett egyet, amin mosolyogtam, mert igazából félig ezért meséltem el.
- Ha megállunk, lemérjük akkor - mosolygott derűsen.
Nevetve bólogattam, és nem mondtam ki hangosan, de egyből az jelent meg bennem, hogy ez valószínűleg nem lenne célravezető, mert onnantól kezdve, hogy a közelében vagyok és ő méri meg a pulzusom, ha megmutatnánk az eredményt egy orvosnak, egyből utalna be kardiológiára.
- Mennyi is az egészséges pulzus? - kérdeztem, csak úgy, belegondolva.
- Hetven-nyolcvan körül talán.
- Hetvenkettő, nem? - ugrott be a számadat.
- Ja, asszem - értett egyet - Te akarsz bioszból érettségizni amúgy - jegyezte meg halványan mosolyogva.
- Jó, de hiányoztam azon az órán, amikor a keringési rendszert vettük - védekeztem, mire röhögött egyet.
- Oké, ez alapján majd töri érettségin, ha lesz egy kérdés a francia forradalomról, beírom, hogy bocs, nem tudom, azt az órát pont végigaludtam.
- Neee, tényleg végigaludtad? Pedig szerintem az pont egy egészen érdekes része a törinek.
- Miben? - rökönyödött meg jókedvűen.
- Nem tudom, ez az egész francia forradalom, meg felvilágosodás-téma valahogy mindig megfogott. Függetlenül attól, hogy a francia forradalom nem igazán az a békés fejezete a történelemnek.
- Így is mondhatjuk.
- Mindenesetre elég nagy fordulópont az emberiség történelmében. Valamiért az új ideológiákat, meg a megjelenő filozófiai, művészeti irányzatokat mindig érdekesnek találtam.
- Figyelj, Regi, meggyőző vagy, tisztellek, meg minden, de nem ígérem, hogy követem a példádat ebben - válaszolta szórakozottan mosolyogva - És ezt az ember mondta neked, akinek van heti egy filozófia órája.
- Miről tanultok filozófián?
- Bárcsak be tudnék számolni róla.
- Ne már - nevettem el magam.
- Nem tudom, a tanárunk konkrétan annyit csinál, hogy tíz perc késéssel beesik hozzánk, felír valami random címet, elkezd róla pofázni, hogy írjunk le pár dolgot, öt perc múlva már el is tért az eredeti témától, tíz perc múlva pedig már ki is kötöttünk ugyanazoknál a kérdéseknél, és ugyanarról beszél a maradék húsz-huszonöt percben.
- Ez a régi művtöri tanáromra emlékeztet. De vele jóban voltam, mert ő tartotta az irodalom-szakkört, úgyhogy én figyeltem rá - meséltem mosolyogva.
- Irodalom-szakkör - akadt meg a mondatom ezen részén egy bujkáló mosollyal az arcán.
- Emeltezni akarok magyarból, tudod - emlékeztettem nevetve, csak hogy fokozzam - Jövőre megyek magyar faktra.
- Komoly vagy - mondta derűsen, majd átgondolta és hozzátette - Meg rohadt bátor, hogy ilyen helyekre bemerészkedsz. Egyszer bekeveredtem egy magyar faktra, tavalyelőtt május környékén, mert amíg a magyartanárom azt tartotta a többieknek, a hátsó padban javító dogát írtam, hogy ne bukjak meg. Úgy mentem be, hogy milyen jól jártam, alig fog rám figyelni a tanárom, simán ki tudom puskázni, lehet, még pár válaszra rá is jövök az alapján, amiket beszélnek, vagy megfűzöm majd valamelyik csajt onnan, hogy diktálja már le, amikor a tanár nem figyel, aztán úgy jöttem ki, hogy baszki, ezt végighallgatni közben egy nehezítés volt, mert megölte az agyam.
- Mondjuk tényleg vannak elég súlyos témák - láttam be nevetve - De te meg matekból emeltezel, szóval nincs mentséged.
- Oké, ott azért a legrosszabb, ami történhet, hogy nem találkozol számokkal az egész érettségid során. De amúgy meg csak azért vagyok ott, mert a matektanárom pont rohadt jó, és nála tényleg megérted, hogy mi van. Faktra mondjuk még nem tettem be a lábam. Péntek nyolcadik óra, úgy, hogy pénteken egyébként öt órám lenne alapból.
- Jó, ez mondjuk érthető. De ha azalatt a pár óra alatt csinálnál valamit?
- Már próbáltam, de érted, egyszer kijövök a suliból, aznap engem már nem visz rá a lélek, hogy mégegyszer visszamenjek. Egyszer beszerveztem egy gyors randit, hogy akkor azt majd lezavarom a köztes időben, de aztán ott helyben már úgy voltam vele, hogy nem fogom bemondani azt a csajnak, hogy figyelj, bocs, matekfaktom van, mennem kell - mesélte a gödröcskéivel az arcán - Azért van az a szint. Meg amúgy nagyon nem is izgat a matek, csak ha már értem, meg valamiért egy nap random elkezdett menni, akkor nem jön rosszul, ha bejutok az egyetememre a pluszpontjaimmal.
- Valamiért random elkezdett menni - idéztem vissza elnevetve magam, mire ő is nevetett egyet, ahogy ez hangzott - Szerintem lennének páran a helyedben - mosolyogtam.
- Szerintem is - látta be a gödröcskéivel az arcán.
- Melyik érettségi tárggyal állsz a legrosszabbul?
- A magyar esélyes, de mondjuk az pont semmire nem fog kelleni nekem, úgyhogy mindegy is.
- Majd korrepetállak - néztem rá mosolyogva.
- Oké, arra legalább figyelek. Az életrajzokat nem nagyon vágom, meg a kötelezők felét. Az elemzés laza.
- Tökéletes, akkor majd elmesélgetem neked azokat, amik nem mennek. Minden kötelezőt kiolvastam.
- Komolyan?
- Most nyáron a jövőbeli terveimre való tekintettel mindet elolvastam utólag, amit korábban kihagytam vagy nem fejeztem be.
- Elhivatott vagy.
- Inkább csak nem volt jobb dolgom és le kellett kötnöm magam valahogy. Olyan szempontból mondjuk rosszul jött ki, hogy az instabil lelkiállapotom miatt minden másodikon elérzékenyültem és sírtam rajta. De legalább mélyen megmaradt a történetük.
- Ha akkor is elsírod magad, amikor nekem meséled, akkor lefújom a korrepetálást - jelezte mosolyogva.
- Most azért jobban vagyok, mint nyáron.
- Miért amúgy, hogy vagy most? - kérdezett rá természetesen, ha már felhoztam.
- Most? - néztem rá meglepetten.
- Aha, most. Mostanában - egyértelműsítette, a lelki állapotomra kérdezve.
Egy pár pillanatig átgondoltam, majd akaratlanul elmosolyodva válaszoltam neki.
- Most jól - mosolyogtam rá.
Bár vele egy helyen leginkább azt lett volna kedvem mondani, hogy "mostantól jól".
Talán nem teljesen tud róla, de ez a két szó meg se fordult volna a fejemben, ha ő nincs.

Rengeteg hálával tartozom neki.
****************************************
A szómennyiséget nézve szerintem rekordhosszú rész lett. :)