- Ki az? - hallottam meg Emma hangját, ahogy nagy levegőt véve bekopogtam a fürdőszoba ajtaján.
Gyenge volt a hangja, amitől összeszorult a szívem, és csak tovább erősödött bennem minden, ami akaratomon kívül idevitt hozzá.
- Bejöhetek? - kérdeztem vissza, éreztetve, hogy nem kihajtani akarom innen, hanem hozzá akarok bemenni.
Nem voltam benne biztos, hogy egyből felismerte a hangomat.
Emma valószínűleg ekkor tápászkodott fel, majd kattant a zár és kinyitotta a fürdő ajtaját.
Szembekerültünk egymással - kócos volt a haja, elkenődött a sminkje, és könnyes az arca.
Ahogy meglátott engem, és végigpillantott rajtam, kínosan elnevette magát, elfordította a fejét és dühösen csukta is volna rám az ajtót egyből.
Nem lepett meg.
Ő visszalépett a fürdőbe, én viszont utánamentem, becsukva az ajtót magam mögött.
Tudtam, hogy hajszál híján vagyok, hogy mindent a fejemhez vágjon, számítottam rá és vállaltam is - tudtam, milyen helyzetben van, és tudtam, hogy én is ugyanezt tettem volna tíz hónappal ezelőtt, ha az a bizonyos lány rámnyitott volna a fürdőben, mégsem éreztem azt, hogy bánom, hogy idejöttem.
- Mit akarsz mondani, Regi? - nézett rám könnyes szemekkel, egy kicsit oldalra lépve, hogy megtartsa az egyensúlyát álló helyzetben, megszédülve - Tudok kapásból egy embert, akinek beszélhetsz és aki szívesen hallgat, szóval ne nekem - tört ki belőle Szasza bőrdzsekijére pillantva, majd rám.
Hagytam, hogy kitörjön belőle akármi, ami benne lehet, csak hogy kimondhassa, én pedig hallhassam, mert hallani akartam, miközben igyekeztem megtartani a kiegyensúlyozottságomat, hogy kezelni tudjam a helyzetet.
- Nem tudom, hogy miért vagy itt, de ha azért, mert sajnálsz, akkor komolyan nem tudom, hogy hogyan ugorjak ki az ablakon! - mutatott felém Emma. Érződött rajta, ránézésre is lejött, hogy nincsen jól, részben az alkohol miatt, részben pedig, mert teljesen szét volt csúszva - Rohadtul nincs szükségem arra, hogy még te sajnálj, miután lenyúltad a barátom, és még azt a kibaszott három hetet se hagytad meg vele nekem, amíg lett volna esélyem, hogy úgy nézzen rám, mint most rád, szóval most te vagy, Regi, a lehető legrosszabb ember, aki vigasztalni tud ebben a helyzetben! Nagyon szép, hogy idejöttél most, hogy azt mondhasd magadnak, hogy te mindent megtettél, támogató vagy és nem utálhatlak, de ettől még ugyanúgy baszd meg, mert nem törlöd el vele, hogy veled csaltak meg és miattad dobtak, akkor valahogy nem éreztem a támogatásodat, minderre rá pedig Szasza még folyamatosan is csak téged véd, folyamatosan téged, amiből rohadtul elegem van, de kösz, hogy most még szánalmasnak is érzem magam! Könyörgöm, Regi, ne játszd most a cuki lányt, mert így is az idegösszeomlás szélén vagyok, és nem fogod tudni elérni, hogy máshogy nézzek rád!
- Oké, Emma... - szólaltam meg igyekezve nyugodtan, de félbeszakított.
- Ha most bocsánatot kérsz, tényleg megölöm magam. Rajtam nem segít, te meg nem fogod őszintén mondani, hogy sajnálod, és nem is fog felmenteni a szememben.
- Nem is mondtam, hogy fel akarom menteni magam a szemedben.
- Akkor miért beszélgetünk? - nevette el magát pattanásig feszülten.
- Hallottam, hogy itt vagy, és tudni akartam, hogy hogy vagy, mert felelősségem van benne, de nem várom el tőled, hogy ne így viszonyulj hozzám, mert megértem, én is így viszonyulnék magamhoz, és jogod is van hozzá - mondtam őszintén.
Emma először meglepődött, majd keserűen elnevette magát.
- Kösz, hogy érdekel, hogy hogy vagyok. És igen, van benne felelősséged, kurvára, jó reggelt.
- Tudom.
Erre nem tudott mit mondani, úgyhogy dühösen csak megtörölte a szemeit.
- Nem volt célom neked rosszat okozni - mondtam ránézve.
- Akkor lehet, nem kellett volna ráhajtani a barátomra mondjuk! - csattant fel újra.
- Az se volt célom, hogy elszedjem tőled, Emma!
- Ja, vágom, csak úgy alakult, hogy dobva lettem a szarba, tényleg, jó, hogy mondod - ironizált könnyes szemekkel, kínosan - Hagyjuk ezt a beszélgetést, Regi, komolyan csak felbasz.
- Rendben - engedtem el a kezeimet feltéve, mert már eddig is csodáltam, hogy nem küldött el korábban.
Már mentem volna ki a fürdőből, amikor Emma utánam szólt.
- Mióta van köztetek bármi?
A kérdésére megálltam és visszafordultam hozzá.
- Mire gondolsz? - kérdeztem vissza.
- Amikor együtt voltam vele, mennyi volt közöttetek? - egészítette ki a kérdését - Csak hogy tudjam, hogy minderre rá még hazudott is-e nekem.
A hajamba túrtam, majd válaszoltam.
- Csak beszélgetések - néztem rá, az alapvető kérdésére válaszolva - Tényleg. Az anyukája kiállításán, karácsonykor, amikor náluk voltam Anyával, a mozizáskor, Márknál, és szilveszterkor - soroltam az alkalmakat.
- Miattad maradt ott szilveszterkor, ugye?
Egyszerre lepett meg és nem is, hogy felhozta ezt.
Pont olyan kérdésnek éreztem, ami valószínűleg azóta benne lehet, csak soha nem tette fel hangosan.
- Lilinek ígérte meg, hogy megvárja az éjfélt náluk. De beszélgetett velem szilveszterkor - vallottam be.
- Csak beszélgetett?
Női megérzések.
Egy pillanatig se becsültem alá őket.
- Sokat beszélgettünk - tettem hozzá a hajamba túrva - Nem volt több köztünk ölelésnél, és az se tartott sokáig. Komolyan - erősítettem meg, mire az előttem álló lány megtörölte a szemeit.
- Akkor gondolom, vigasztaljon az, hogy csak egymásba szerettetek.
Ahogy ezt Emma mondta, hangosan dobbant egyet a szívem.
Eszembe jutott a pillanat, ahogy Szasza majdnem megcsókolt az erkélyükön szilveszterkor - megkérdeztük magunktól, hogy "mi lenne, ha...?".
Azt hiszem most vált világossá számomra a válasz arra a kérdésre.
- Tudod, Regi, az a vicces, hogy Szasza úgy szakított velem, hogy nem miattad, és én már akkor se hittem el.
- Tényleg nem csak miattam - próbálkoztam.
- Akkor ki miatt? - nevette el magát Emma idegesen - Lehet mondani, hogy azért, mert nem működött a kapcsolatunk, de tudod, nyilván nem működik, hiába teszek bele mindent, ha ő közben nem velem akar lenni! Azért nem működött, mert nem akarta, hogy működjön! Azt nem értem, hogy mi a szart keresett így mellettem egyáltalán!
- Mi sem gondoltuk, hogy... - válaszoltam, de nem hagyott kibontakozni.
- Tudod, hogy jöttem vele össze? - borult ki, majd folytatta - Hogy összevesztem vele részben miattad, ő azt mondta, hogy semmi köze hozzád, hogy ne aggódjak miattad, lefeküdtem vele, meg még párszor később, azért, hogy kevesebb, mint egy hónap múlva veled randizzon! Őszintén, nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, amikor utána megtudtam, hogy külön vagytok, egészen addig, hogy most meg még vissza is ment hozzád! Három éve szeretem őt, Regi, kibaszott három, az egyik legjobb barátja voltam, te decemberben ismerted meg, és mégis hozzád ment vissza, mégis téged választott, és még a barátságunknak is kurvára annyi, szóval még barátként is elveszítettem! Nem simán egy kapcsolatot tettél tönkre, érted ezt amúgy? - fakadt ki belőle - Tudod, milyen szar érzés? Három évet reménykedtem végig, hogy lehet belőlünk valaha valami, hogy nézhet rám úgy, ahogyan én is rá, kivártam az egészet, végignéztem, ahogy megy, változik az élete, amiben mindig csak egy jó barát voltam, ahogy ismer meg új embereket, ahogy egyszer ez jön be neki, egyszer az, a hullámvölgyei, a kapcsolatai, mindent végignéztem, és most végre úgy tűnt, hogy lehet belőlünk bármi, erre megjelensz, Regi, és... nyilván két kézzel kapaszkodva próbáltam mindent megtenni, hogy megtartsam! Nyilván féltékeny voltam, ragaszkodtam, nyilván féltem attól, hogy mindezek után az lesz belőlünk, ami végül lett, hogy mindezek után a végén nyilván nem én voltam az, akit választott! És ki vagyok segítve, hogy csak beszélgettetek, meg hogy csak megölelt, ki vagyok segítve azzal, hogy fizikailag nem megcsalt veled, hanem csak kurvára beléd tudott szeretni, és te érdekelted jobban, miközben én ott voltam neki, sokat segít a helyzetemen, hogy nem őt tudom utálni, hanem magamat, hogy ezredszer sem voltam elég, vagy nem tudtam az lenni, aki neki kell! Tudom, rohadtul tudom, hogy nem téged kellene, hogy utáljalak, de mit csináljak? Három éves próbálkozásom és barátságom nem volt elég annyira, mint neked három hét és néhány beszélgetés, ami után végül ő küzdött érted, ő ment vissza hozzád, és néz rád úgy, mint rám soha a büdös életben! Szerinted ez ér, szerinted ezt érdemlem? Mondd a szemembe, ha igen! Mondd a szemembe, ha te is úgy gondolod, hogy neked van több jogod vele lenni, hogy neked van több jogod ahhoz, hogy szeressen, vagy hogy ér, hogy melletted találta meg a boldogságát, amiért nem lenne szabad hibáztatnom, joga van ahhoz, hogy ott legyen, ahol boldog, és akarni is akarom, hogy boldog legyen, de eszméletlenül utálom, hogy az a hely, ahol az lehet, az nem ott van, ahol én, mert az én boldogságom pedig az a hely lett volna, ahol most kurvára te vagy! - tört ki belőle őszintén, teljesen kiborulva - Szóval innentől kezdve ne próbálj meg úgy csinálni, mint ha értenéd az érzéseimet, mert megvan mindened, amit én elveszítettem! Mindened! Hogyan érthetnéd meg, hogy miket érzek, amikor a semmiből megjelentél és már is összejött neked minden? Nem mindenki olyan szerencsés, Regi, mint te!
A szavaira elkaptam a tekintetemet, lassan kifújva egy nagy adag levegőt.
Túl sok mindent tudtam volna mondani erre, amire nem éreztem elégnek a szavaimat.
- Nem ismersz, Emma - mondtam őszintén - Meg tudlak érteni. Ha nem tudnálak megérteni, nem jöttem volna ide, és nem érezném rosszul magam attól, hogy úgy alakultak a dolgok, hogy fájdalmat okoztam vele neked.
- Nem vagyok kisegítve azzal, hogy rosszul érzed magad.
- Nem is azért jöttem ide, hogy ezt hangoztassam, csak erre sarkítottad a beszélgetést - válaszoltam őszintén - Sajnálom azokat, amiket érzel, vagy ha miattam rosszul érzed magad, és azért jöttem ide, hogy ha bármit tudok segíteni, akkor segítsek, mert azt se tudtam, hogy milyen szempontból vagy rosszul itt, a fürdőben, egyedül, de ha ebbe az tartozik, hogy ne beszélgessek veled, akkor kimegyek, csak akkor mondd azt.
Emma megtörölte a szemeit, picit megint megszédült, úgyhogy a lábával egyensúlyba lépett, majd rámnézett és halkabban, keserűen elmosolyodva megszólalt.
- Tudod, mi a legrosszabb, Regi? Hogy ismerem őt annyira, hogy pontosan jól tudom, és értem, hogy miért szeret téged. Sőt, meg se lepett vele.
Nem válaszoltam, csak csendben hallgattam.
- És tudom, hogy elítélsz, tudom, hogy szánalmas, hogy most Márkkal próbálok inkább kijönni, de... őszintén, te mit tennél a helyemben? - nézett rám a karjait széttárva, teljesen szétcsúszva - Rohadt könnyű elítélni valaki olyat, akinek annyi a bűne, hogy túl sok ideje szar embert szeret.
- Tudom - néztem rá őszintén válaszolva.
Több bennünk a közös, mint azt sejtené, de nem akartam mondani, mert nem akartam magamra irányítani ezt a beszélgetést.
A következő másodpercben kopogtak a fürdőszoba ajtaján, és Emma barátnői voltak, úgyhogy kinyitottam az ajtót, és egy pillanat habozás után végül halkan elsóhajtottam magam és kikerülve a csillogós ruhákban lévő lányokat, eljöttem onnan.
Ha valaki, én pontosan jól tudom, miről beszélt.

Ahogy végigmentem a házon, igyekeztem mély levegőket venni, hogy lenyugtassam magam és kezeljek mindent, ami ért az utóbbi pár percben.
A konyhában megálltam egy pillanatra, és a pultnak támaszkodtam, csak egy pár másodpercre.
Nem mondom, hogy nem volt rám hatással ez a beszélgetés Emmával.
Úgy éreztem, hogy zsong a fejem és hogy túl erősen kavarognak bennek az érzéseim, és hogy nem tudok se képletesen, se fizikailag továbblépni most azonnal a témán.
Nem önmagában Szasza miatt kavart fel, vagy hogy azt hallgattam végig, hogy miért nem kedvel, hanem úgy általában - egyben azzal, hogy szomorú deja vu volt kívülről is látni ezeket az érzéseket.
A pulton lévő poharamra terelődött a tekintetem, amit még Lilivel vettem elő, és a mellette lévő üvegre, hogy töltsek magamnak belőle, szóval töltöttem egy kicsit, aminek a felét megittam, de végül otthagytam a poharam, beletúrtam a hajamba, és kicsit gyenge lábakkal ellöktem magam a pulttól, hogy kimenjek az erkélyre.
Valahol megmentésnek éreztem, hogy most kicsit tényleg kiszakadhatok innen.

Ahogy kiértem az erkélyen, körbepillantottam, hogy megtaláljam Szaszát - néhány haverja társaságában volt, talán akkor koccintottak egyet, volt valamelyikőjüknél egy kisebb hangszóró, amiről zenét hallgattak, néhányan rá is gyújtottak ott a környéken, egyébként pedig akkor jobbára csak beszélgettek egy asztal körül, ami tele volt pakolva üvegekkel, egy-két telefonnal, öngyújtókkal, egy cigisdobozzal és egy hamutálcával.
Szasza észrevett, ahogy kijövök, úgyhogy lerakta a poharát az asztalra, az egyik sráccal poénból még valamit mondtak egymásnak, mire elröhögte magát, majd mosolygó tekintettel odajött hozzám.
- Szia - mosolyodtam el ösztönösen, önmagában a jelenlététől.
- Jól áll a dzsekim - jegyezte meg halványan mosolyogva, majd az egyik kezét a derekamra tette, és hozzám hajolva, ráérősen megcsókolt, olyan természetesen, hogy ettől csak méginkább elszédített.
- Merre menjünk? - kérdeztem tőle, ahogy elhajoltunk egymástól, és ösztönösen elsimítottam az egyik hajtincsét, csak úgy.
Szeretem megérinteni.
- Passz, arra, aztán valami majd lesz - biccentett az egyik irányba, mire elmosolyodtam, és ebben a pillanatban kicsit majdnem megbotlottam valami kavicsban a lábam alatt, úgyhogy a gödröcskéivel az arcán reflexből megtartott.
- Köszi - nevettem el magam - És oké - egyeztem bele az ötletébe.
Amikor Szaszával kiértünk a nyaraló területéről az utcára, miután becsukta magunk mögött a kaput, és elrakta a kulcsot a zsebébe, rámnézett.
- Mesélj amúgy - mondta egyszerűen, mire én is ránéztem.
És megérezte rajtam.
- Miről? - kérdeztem vissza a hajamat megigazítva.
- Mi volt bent?
A kérdésére meg se próbáltam nem őszintén válaszolni, úgyhogy halkan elsóhajtottam magam, majd megszólaltam.
- Beszéltem Emmával.
Szasza feszülten lehunyta a szemét egy pillanatra, majd érzékeltetve, hogy akkor ezen a témán nem suhanunk át ennyivel, mivel a kerítésük azon része olyan volt, hogy a szélén van egy kisebb patkás-rész, lazán leült oda, mire bizonytalanul én is mellé.
Szasza rámnézett, hogy akkor ezt folytassam, mire aztán halkan megszólaltam újra.
- Márk mondta, hogy a fürdőben van már Emma egy csomó ideje, mert ki van borulva, és rosszul van, úgyhogy bementem hozzá - vallottam be - Nyilván hozzávágott mindent a fejemhez, de legalább kijött belőle. Összességében nem bántam meg, hogy meghallgattam, mert legalább ő kimondta a dolgokat, én meg hallottam őket, és szerintem nem kezeltem rosszul, csak kicsit nyilván... hát, azért nem volt könnyű - láttam be halkan.
Szasza beletúrt a hajába.
- Gondolom, nem kell megkérdeznem, miket mondott neked.
- Nem sok újat, csak... az ő szemszögéből hallottam most - mondtam őszintén - A történet se volt új, és az érzései sem, csak... most más irányból találkoztam vele.
- Örültem volna mondjuk, ha ez nem zajlik le.
- Mondom, nem bánom, csak... kicsit nehéz volt.
- Oké, tudom, csak pont azt akartam elkerülni, hogy a volt barátnőm bebaszva, full szétcsúszva téged támadjon le, te meg olyan mondatait dolgozd fel, amikre lehet, ő emlékezni se fog, meg józanon alapból, lehet, nem is olyan durvák, mint ahogy előadta most őket.
- Nem úgy tűnt, mint ha csak felnagyította volna az érzéseit.
- Értem, Regi, de alapból már az se lett volna kötelességed, hogy bemenj hozzá így, nemhogy végighallgasd azt, hogy téged szid konkrétan, te kezeld le a helyzetet, és még dolgozd is fel magadban, meg legyen a te terhed.
- Azért mentem be hozzá, mert voltam olyan helyzetben, mint ő, és egyszerűen csak nem tudtam... nem bemenni - vallottam be őszintén, mert nem volt jobb magyarázatom rá.
- Ja, és amikor a helyében voltál, részben te is megoldottad, másik részben meg még a mai napig van, hogy szívsz amiatt a korszak miatt, kurvára van elég problémád, Regi.
- Rosszabbul éreztem volna magam, ha hagyom, tényleg - mondtam - És tudtam kezelni a helyzetet, nem erről van szó. Nyilván tisztában vagyok vele, hogy józanon nem így jött volna ki a beszélgetésünk, meg nem mindent vágott volna a fejemhez.
- Nem kell végighallgatnod, ha mindennek elhord téged, és pláne nem neked kezelni a helyzetet, meg mindkettőtök érzéseit egyszerre, csak azért, mert ő képtelen rá, a világon semmi felelősséggel nem tartozol azért, hogy ő hogy érzi magát, és nem feladatod alkalmazkodni hozzá, meg háttérbe szorítani a saját érzédeidet, főleg, hogy ez téged húz le.
- Nem tudok mit csinálni, tényleg olyan... ösztönös volt - válaszoltam őszintén, mert eddig nem öntöttem a saját oldalamat szavakba.
Szasza feszülten elkapta a tekintetét, és érződött, hogy tudna mit mondani, mert az egész beszélgetésünk alatt benne volt a gondolat, de először nem tette, csak pár másodperc elteltével, hogy halljam.
- Felhozzam, mikor beszéltél magadról nagyjából utoljára ugyanígy?
A kérdésére egyből ránéztem, és ahogy erre rávilágított, a szívemben valahol egyből megjelent a válasz.
Apukámmal kapcsolatban.
Talán arra a beszélgetésünkre gondolhatott, ami azelőtt zajlott le a sulim utcájában, hogy átvitt magukhoz.
- Nem ugyanaz a két helyzet - mondtam halkan, a tekintetemet elkapva.
- Ja, csak az, ahogy kezeled.
Nem is tudtam, milyen választ tudnék adni neki, ami elég tökéletes ahhoz, amilyen hatással volt rám a tudat, hogy mindezt észrevette, és rávilágított.
- Legalább kimondta, amik benne voltak és talán így kicsit lenyugszik - mondtam végül, egy sóhajtás kíséretében.
- Nem a te feladatod lett volna, hogy ezt bevállald önként. Felnőtt nő elvileg. Én is sajnálom őt valahol, nem azt mondom, nyilván szar, hogy ennyire szét van esve, csak rohadtul nem téged kellett volna kitenni ennek.
- Tényleg szeret téged, Szasza.
Szasza kínosan beletúrt a hajába, majd őszintén válaszolt.
- Vágom, Regi, de én meg nem fogom szarul érezni magam azért, hogy én kit szeretek, vagy hogy ki érdekel, és azért meg pláne nem, hogy emiatt veled vagyok, és nem vele. Nem azért nem vele vagyok, meg nem azért nem érzem szarul magam, mert ne bírnám amúgy, ne lettünk volna jóban, meg ne érdekelne, hogy mi van vele, nem személyesen ellene szól, meg is próbáltam vele ősszel, hogy legyen közöttünk valami, nem jött össze, nem működött, ezért meg hagyj ne én basszam már meg. Emberként sajnálom, hogy szarul van, de amúgy meg nem fogom megbánni, mert te is, és én is hagyj legyünk már azzal, akivel akarunk. Értem, hogy szar érzés neki, rohadtul értem, de nem ellene szól, nem vele akartunk kibaszni, pont ezért szakítottam vele az első percben, amikor egyértelműek lettek a dolgok, de ha ennyire ki akar lenni akadva valakire, meg hozzá akar vágni valakihez mindent, akkor legalább legyek az a valaki én megint, rohadtul ne te.
Hangosan dobogó szívvel néztem rá.
Talán igaza van Emmának, mert talán tényleg nem igazságos, hogy mindezt én hallhatom tőle, de minden egyes szívdobbanásom, ami érte dobban, egy kicsit enyhít minden korábbi fájdalmon, ami érte a szívem életem során.
Valahogy az, hogy őt szeretem, minden nap egyre jobban megtanít arra, hogy magamat is jobban tudjam szeretni.

És ennyit talán én is megérdemlek.