A nap elbújt a vészjóslón gomolygó fekete viharfelhők mögött. A strandolók sietősen szedelődzködni kezdenek a felerősödő szél okozta magas hullámok láttán; csak én állok a csillogó óceán előtt, és hagyom vizét, hadd nyaldossa homokba süppedt lábamat.

Mélyen belélegzem az előttem elterülő csoda friss, sós illatát, ami a tüdőmbe áramolva egyaránt kitisztítja légző járataimat és fejemet is.

Megszabadulok gondjaimtól, az otthon szorongató érzésétől. Egy kis időre nincs családom, fellélegezhetek; a görcsös érzés ideiglenesen megszűnhet gyomromban.

Megemelem szörfdeszkámat, kivárom a csúcsidőt, majd mikor méteres hullámok szántják fel a tükörsima óceán felszínét, és a part felé közelednek, belevetem magam a vízbe.