Talán annak köszönhetem az egész hónapban vissza - visszatérő betegeskedésemet, hogy magamról megfeledkezve egy éjjeli fürdőzésre mentem Luke - kal. Mind ahányszor, mikor kezdem azt hinni, véglegesen kigyógyultam, egy újabb hullámban jön a fejfájás, a láz és a hányinger, ami ismételten ágyhoz láncol napokig. Dominic hiába unszol, túl makacs vagy ahhoz, hogy orvoshoz menjünk, más esetben pedig nem vállalom a felelősséget, emellett a keserű érzést a számban, amiért a fiúk az én gyengélkedésem miatt függesztik fel a koncertjüket. Nem számít, mennyire győzködnek jelen pillanatban, miszerint az én egészségem a legfontosabb, és nem lennének képesek tükörbe nézni, ha valami komoly bajom lenne, ami csak jóval később derülne ki, hatalmas következményekkel, mert nem voltak képesek feláldozni egy fellépést énértem. Azt persze képtelenek felfogni, ugyanolyan aljasnak titulálnám magam, ahogy ők azt hangoztatják, ha kiderülne, hogy a semmiért romboltam össze ezrek álmát egy banda koncertje megtestesülésében. Nincs szükségem tüzetesebb kivizsgálásra, az influenzát már évtizedek óta tudják önállóan is kezelni az emberek.
- Apa, ideadnád a telefonod? - nyöszörgöm, ahogy helyhiányban szenvedve igyekszem kényelmesen elhelyezkedni az emeletes ágy legalsó fekhelyén. Kócos hajam kontyba fogva, viszont nagyon úgy néz ki a helyzet, ezzel a lépéssel sokkal inkább rontottam, mintsem, hogy használjon valamit. Bizonyosan úgy néz ki, meg kell kérnem Blanche - t, vágja ki a hajamból. Takarómat egészen a fejem búbjáig húzom. Jóllehet, majd megvakulok az ablakon beszökő fénytől, és a betegeknek előírt kúra az izzadás lenne, inkább fagyasztatom le magamat a légkondicionálóval, bújok a takaró biztonságába.
- Summer... m... mit is mon... mondtál? - dadogja a hang alapján az az ember, akiből sehogy sem néztem volna ki ezt a fajta irányítászavart.
- Hogy kérem a telefonodat. - mormogom csukott szemekkel.
- Nem - nem. Te apának szólítottál valakit. Amennyiben az én mobiltelefonomat kéred, nekem szóltál. Engem neveztél az apádnak. - fejtegeti az előbbi mondatom nem épp bonyolult szálait.
A hasogatás miatt, ami már napok óta üldöz, valamint válaszlehetőségek szűkében nem tudok mit válaszolni, csak egy egyszerű „aha" hagyja el a számat.
- De most... komolyan? Értsem ezt úgy, ahogy gondoltad? - hangja megremeg. Akaratlanul is elképzelem a fehér ingben feszengő férfit, felgyűrt ujjakkal, kezeit morzsolgatva, ahogy egyik lábáról a másikra áll.
- Nem tudom. Attól függ: hogyan értettem? - kérdezek vissza halálos nyugalomban, magamban élvezve a helyzetet, hogy végre valahára kínlódni láthatom Dominicot.
Dominic... hm, Blacket.
- Ide figyelj, kislányom, ez nem játék! - csattan fel, azonban méregnek jelét sem mutatja. Bosszankodik, amiért tudja, mire játszok, de nem tehet ellene semmit. Ez a minimum kijár nekem, és ezzel ő is tisztában van.
- Figyelj. - rántom le magamról a takarót, megkockáztatva, hátha sikítva elfut a látványomtól. Mikor hosszasabb ideig várok, s még mindig nem történik semmi, szemöldökömet kérdőn felvonva megadom neki a leglogikusabb választ, ami tőlem telik, még mindig csukott szemmel. - Én az apámnak neveztelek, te meg az előbb kislányomnak. Miről kellene beszélnünk? Azon felül, hogy a kiköpött másod vagyok, csak a szemem színét örököltem anyutól, szerintem ezzel is bizonyítottad a, hm, rokoni kapcsolatunkat. Végeztünk?
- Az érzelmi feszélyezettséget ki ne hagyd a listánkról.
- Én nem vagyok érzelmileg feszélyezett, csupán: nem érdekel annyira, hogy ódákat zengjek róla. Ami ennyire egyszerű, miért kell túlbonyolítani. Miért teszik ezt az emberek?
- Talán, hogy a pillanat örökké tartson? - kérdezi szerintem inkább magától, mint tőlem. - Fogalmam sincs.
- Hülyeség. - mondjuk egyszerre, mire halványan elmosolyodom.
- Szóval... - húzza el a szót.
- Szóval?
- Akkor mi most...?
- Rendben vagyunk. - felelem. - Felesleges az ostoba magyarázkodás. Hallottam már Eric verzióját, anyáét, Clayét, aki tulajdonképpen a tiédet vázolta fel az érzelmeid nélkül... és tudod, mit? Nem vagyok rá kíváncsi. Miért okoznék magamnak felesleges fejfájást, ráadásul a mostani mellé, ha egyszerűen tova tudunk siklani ezen az egészen, új lappal kezdeni mindent? - hunyorgok fel rá.
Hirtelen kikerekednek a szemeim, ahogy gyomrom görcsbe rándul. Nem lenne elég időm felpattanni, hogy az ágyam melletti kukát használatba vehessem. Dominic gyorsan, mégis óvatosan a hátam alá nyúl, felültet, és pontosan abban a pillanatban nyomja az ölembe a szemetest, mikor napvilágra hozom gyér uzsonnámat.
Mindvégig a hajamat simogatja, a fülem mögé tűri az elszabadult tincseket. Nyugtató szavakat suttog, amik nem is tűnnek olyan bosszantónak egy idő után, mint ahogy arra számítottam. Nem fér a fejembe, hogyhogy itt kuporog mellettem, az ágyon. Meg volt a lehetősége elfutni, sőt a hangok, a látvány és a szagok még inkább erre ösztönözhették. Egy idegen ezt tette volna!
„Ő már nem idegen."
Miután minden bizonnyal lecsillapodik a gyomrom, Dominic feltápászkodik, majd nekem is segít felállni. Óvatosan elvezet a kis fürdőhelyiségbe, hogy megmoshassam a fogamat, leöblíthessem az izzadságtól csillogó arcomat. Magamra hagy, kidobja a szemetet.
Az ágyamban fekszem, mikor visszalép a buszra. Egy nyalóka pálcikáját szorongatja az egyik kezében, másikkal a kimosott kukát lóbálja.
- Tessék, ez a tiéd. - nyújtja át az édességet.
- Mégis miért?
- Fájdalomdíj. - vonja meg a vállát hanyagul. Csak akkor mosolyodom el, miután elfordul, hogy zsákot keressen a szemetesbe.
- Tudtad, mit kell tenned. - szólalok meg egy idő után újra. - Hogyhogy?
- Ráfoghatnám arra, hogy ez a bizonyos apa - radarom jelzett, de az álszentség lenne. A végleges válaszom: nem tudom.
- Ne! Fogjuk csak az apa - lánya kötelékre; ahogy te mondtad, az apa - radarra. Így sokkal jobb. - nevetek fel. - Egy illúzió buborékjában, amit nem is lehet igazából kipukkasztani, hiszen mi fújtuk.
- Veszélyes játékokat űzöl, te lány! - korhol, de azért ő is mosolyog. - A sorssal nem játszhatsz csak úgy kedvedre, minden féle következmények nélkül.
- Ezt hívják „Carpe diem" - nek. - öltök rá nyelvet.
- Nem, ezt hívják hanyagságnak.
- Vagy hitnek, az igazságos életben. Eleget szenvedtem, ezt csak nem róják rám.
- Annyit rónak rád, amennyit elbírsz. És te eddig mindent elbírtál. Olyan súlyokat, ami alatt mások már rég megszakadtak volna. - csóválja a fejét.
- Leckéket veszek a képzeletbeli edzőtermemben. - nevetek fel.
- Inkább hívd fel Clayt. - grimaszol fájdalmasan, mintha csak olyan béna viccet mondtam volna. - Már harmadjára kapcsolja őt a hangposta. Én addig megnézem, milyen károkat okoztak ezek négyen az öltözőjükben, és igyekszem meggyőzni a tulajt, hogy ne perelje el a gatyájukat. - indul meg.
- Azért el kell ismerned, vicces volt! - szólok utána.
- Nem, nem volt az. Látszik, hogy nem tőlem örökölted a humorérzékedet. - mondja, majd eltűnik a szemem elől.
Nevetve tárcsázom Clay számát.

- Na, mi a helyzet? Jobban vagy? - hajol le Luke, hogy egy puszit nyomjon a homlokomra.
- Attól függ, hogy nézek ki? - vihogok, mikor a nyakamba csókol.
- Sosem voltál még gyönyörűbb. - suttogja.
A mellkasánál fogva eltolom, sértettséget tetetve, azonban fülig érő mosolya láttán alig - alig bírom visszatartani a nevetésem. Beletúrok sötétszőke, majdnem világosbarna hajába, amit az utóbbi időben nem láttam felzselézve.
- Azon vacilálok, hogy most megsértődjek, vagy ne? - kérdezem, mire felröhög.
- Mindenhogy gyönyörű vagy.
- Hol tanultál meg ennyire jól hazudni, Hemmings?
- Imádlak, te buta. - fekszik be mellém mosolyogva. Gondolkodás nélkül a mellkasához bújok, hiszen, ha közel egy hónap alatt nem sikerült megfertőznöm, minden bizonnyal most sem fogom. - Nézünk valami filmet?
- Nem azt mondtam múltkor, hogy nem vagyok hajlandó még egyszer veled filmezni?
- Oké, jó. Ígérem, nem mondom el a végét. Cserkész becsszó. - szalutál.
- Azt sem tudod, mifélék a cserkészek, miért higgyek neked? - röhögöm ki.
- Az ellenállhatatlan sármom és meggyőző mosolyom miatt. - feleli büszkén. - Plusz - mondja letörtebben. - te választhatsz.
- Hm, jó ajánlat.
- Csak ne valami...
- Naná, hogy amerikai focis filmet nézünk, Hemmings! - vigyorodom el.
- Szinte sejtettem. - morogja.
Amíg a kedvenc filmemet keresem, Luke elmeséli, mi történt velük aznap. Ez mára már szokásunkká vált, tekintve, hogy az influenzámmal is számolni kell. Jóllehet, minden beszámolója egyhangúnak tűnik egy idő után, én mégsem unom őket. Ezek azok a röpke történetek, amik kihúznak a hétköznapok letargiájából, és a fantáziám szárnyán, ahogy elképzelem az egyes jeleneteket, menekülni hagynak egy másik világba - ami tulajdonképpen nincs is olyan messze tőlem, mégis elérhetetlen.
Innen tudom, mit csinálnak a fiúk a fellépéseik leforgásával, hogyan melegítenek be, hangolódnak rá a lejátszásra szánt dalokra, illetve ki miképp ünnepli meg a sikeres fellépést. Luke az esetek többségében rohan vissza hozzám, nem bírja megérteni, nem unatkozom. Van internet, térerő és a tankönyveim is egészen vészesen tornyosulnak már fölém ahhoz, hogy egy hónap kihagyás után a kezeimbe vegyem őket. Csak néha sikerül kiűznöm a busz négy fala közül, mondván, menjen, és szórakozzon egyet a barátaival, eressze ki a gőzt.
Michael szokásává vált, hogy a bevásárlóközpontokban használt kocsikat hozasson az öltöző ajtajához, belepattanjon, és a szegény szerencsétlen Edgarral - ugyanis minden renitens, pattanásos tinédzser fiút ezzel a névvel illet, akik a szakmájuk kitanulásán fáradoznak - tologatja magát a folyosón, állandóan azt kiabálva: gyorsabban. Az utolsó egynéhány fellépésen állítólag már azzal a kocsival vitette fel magát a színpadra is, a Mike - fanok legnagyobb örömére.
Ashton, a pletykák szerint, amelyet a barátomtól és az apámtól - még mindig furcsa kimondani, a jóleső meleg érzés ellenére is a mellkasomban - hallok, felcsapott nőcsábásznak. A koncert kezdetekor és befejeztével más - más lányokkal mutatkozik, s csak az igazán szerencséseknek lehet esélye Irwinnel elmenni a night clubba. A még szerencsésebbeknek pedig lehetősége, hogy ne cseréljék le őket, és a dobossal tölthessék az éjszakát.
De a legnagyobb változás Calummal történt. Claytől tudom, miután beszélt velem, felkereste Blanche - t, akivel közös megegyezés alapján szakítottak. A lány eleinte tagadta, mit érezne Calum iránt, végül sírva fakadt. A legnagyobb rívás közepette kérte Clayt, hogy bocsásson meg neki, majd önmagát egy szörnynek titulálva azt is elárulta, már az első pillanattól kezdve érzett valamit legjobb barátom iránt, csak elnyomta magában, és elvből nem kezdett ki a 5 Seconds of Summer „gerinctelenjével". Később, mikor belelendült a rutinba, nem is esett olyan nehezére bunkózni a fiúval, sőt, kifejezetten élvezte. Clay jöttével elbizonytalanodott, de az első csókjuk után minden elhatározása, illetve gondolata megszilárdult. Tisztán látta: neki Calum kell.
Tehát, Calum Hood, aki összeszenvedte ezt a jó pár hónapot, mióta ismeri Blanche - t, járt már a gödör legalján, a depresszió ajtajában, ahonnét én rántottam ki, szerencsére idejében, a ma éjjelen összeszedte minden bátorságát, és... szerelmet vallott a barátnőmnek. A színpadon.
Kockára tette az önbecsülését, nem érdekelte, mi van, ha nyilvánosan kosarat kap, csak: megtette. És nyert. Blanche felrohant a színpadra, hogy megcsókolja a fiút. A közönség tombolt, azzal párhuzamosan, miképp zakatolt a két szerelmes szíve - Dominic pedig azon munkálkodott, hogyan válassza szét őket.
- A végén már kifejezetten vicces volt! - meséli Luke. - Szegény, nem számít milyen boldog volt a veled folytatott beszélgetés után, őrjöngve ordibált a securitysekkel, amiért felengedték Blanche - t. Aztán Asht is össze kellett szednie valahonnan, Mike meg beszorult a wc - be. - röhög felelevenítve magában az emlékeket.
- Te addig mit csináltál?
- Kérdezz - feleleket a rajongókkal. Valahogy el kellett simítanom az ott uralkodó káoszt, és hát, nem volt jobb ötletem. - vonja meg a vállát. - Látszólag bejött.
- Nagyon jó frontember vagy, ugye tudod? - mosolygok.
- Dehogy. - tiltakozik. - Itt nem az egyén a lényeg. Hanem a csapat.
- Na! Látod! - csapom össze a tenyeremet. - Pontosan ilyen kaliberű filmet nézünk most meg. A címe Csapatjáték, és...
- Mert benne van Matthew Daddario, ááá...! - vékonyítja el a hangját. - Ezt akartad mondani?
- Nem. - duzzogok.
- És te mit csináltál egész nap? - vált témát.
- Kisgyerekeket riogattam a képemmel. - felelem kapásból. - Aludtam, bosszankodtam a meleg miatt, elrendeztem az ügyeimet apámmal, majd Clay - jel telefonáltam.
- Á, Clay. - ismétli. A fiúknak nincs már különösebb bajuk Clay - jel, csak nehezen felejtik, mit tett Calummal, aki egy közülük. Igyekeznek semlegesen viszonyulni barátságunkhoz. - Hogy van?
- Remekül. Éppen azt újságolta, ha minden a tervei szerint alakul, akkor letelepedik egy kis időre. Talált egy kiváló angol nyelvű egyetemet Svájcban, ahová fel is vették. Igaz, hogy később kezdene, de sikerült valahogy leegyeznie.
- Nagyon boldogan mesélsz erről az iskoláról. - jegyzi meg Luke.
- Hát, az alapján, amit a képzésükről hallottam! És a bölcsészkar egyszerűen csodálatos! - áradozok.
- Mióta érdekel téged az írás?
- Mindig is érdekelt. Svájcban pedig ámulatosan oktatják, ami azt jelentené, hogy fejlődhetnék, akár el is tudnák helyezkedni a szakmában! - csillannak fel a szemeim. - Csak előttem van még az a fránya érettségi.
- Meg lesz az. - biztosít. - Akkor talán jövőre ott fogsz tanulni. - mosolyog.
- Hm, igen. Talán.
Ijesztőnek hat a gondolat, hogy egyszer majd itt kell hagynom mindent, és mindenkit. Mert Luke nem gondolt bele. Ha én elköltözöm Európába, tanulni, attól ő még mindig a 5sos énekese lesz, akinek kötelességei vannak.
Álmai, amiket nem adhat fel csak úgy.

„Hey there Delilah
What's it like in New York City?
I'm a thousand miles away
But girl, tonight you look so pretty
Yes you do
Times Square can't shine as bright as you
I swear it's true
Hey there Delilah
Don't you worry about the distance
I'm right there if you get lonely
Give this song another listen
Close your eyes
Listen to my voice, it's my disguise
I'm by your side
Oh it's what you do to me
Oh it's what you do to me
Oh it's what you do to me
Oh it's what you do to me
What you do to me
Hey there Delilah
I know times are getting hard
But just believe me, girl
Someday I'll pay the bills with this guitar
We'll have it good
We'll have the life we knew we would
My word is good
Hey there Delilah
I've got so much left to say you
If every simple song I wrote to you
Would take your breath away
I'd write it all
Even more in love with me you'd fall
We'd have it all
Oh it's what you do to me
Oh it's what you do to me
Oh it's what you do to me
Oh it's what you do to me
A thousand miles seems pretty far
But they've got planes and trains and cars
I'd walk to you if I had no other way
Our friends would all make fun of us
and we'll just laugh along because we know
That none of them have felt this way
Delilah I can promise you
That by the time we get through
The world will never ever be the same
And you're to blame
Hey there Delilah
You be good and don't you miss me
Two more years and you'll be done with school
And I'll be making history like I do
You'll know it's all because of you
We can do whatever we want to
Hey there Delilah here's to you
This one's for you
Oh it's what you do to me
Oh it's what you do to me
Oh it's what you do to me
Oh it's what you do to me
What you do to me."