A tömeg hihetetlen nagy sikítozással fogadja kedvenc bandáját, akik épphogy csak kiléptek a turnébusz ajtaján. Nem tellett bele sok időbe, míg az egyik szemfüles rajongó kiszúrta Michael rikító haját, máris önmagán kívülietlen állapotba került, azt hiszem, ezáltal hívva fel magára a legtöbbjük figyelmét.
Hiába rohannak a biztonsági őrök irányunkba, a fiúk mit sem törődve az erős karokkal, amelyek buldózer módjára utat törnek maguknak, hogy azután fedett helyre vigyék őket, a kötelességüket teljesítve, ők inkább méltó példaképhez híven ellenállnak a taszigálásnak, hangos szavaknak, és beállnak az első sorban a kordonnal küszködő lányok mellé egy - egy kép erejéig. Vakuk villannak, saját készítésű kartonlapok különös táncot járnak a sok ember feje felett, ajándékok, levelek cserélnek gazdát a fiúk, valamint nagy családjuk között, az eszeveszett kiabálás közepette alig tudok kivenni pár értelmes szavat, mégis a közelemben mosolygó barátom és egy vörös hajú, fogszabályzós lány beszélgetését nehezen, de megértem a hangzavarban:
- Tényleg igaz, hogy Summer Black - kel jársz? - emeli meg hangját, majd elszántan megveti lábait, belekapaszkodik a vas rácsaiba, nehogy a helyére furakodhassanak.
Akármennyire is hunyorgom, hátha le tudom olvasni a lány megvetését arcáról, a számon kérő stílusban felvont szemöldököt, a rosszallást kifejező összepréselt ajkakat, a szúrós, csalódott szempárt, mindent összevetve, szája sarkában megbúvó mosolya némiképp feloldja a bennem keletkezett szorongást. Észre sem vettem, hogy a körmömet rágom.
- Igen, Sum a barátnőm. - válaszolja Luke halvány vigyorral, meglágyult vonásokkal.
Ajakpiercingjét rágva pontosan úgy néz ki, mint aki tart a reakciótól. Természetesen mindannyiunk tisztában van vele, miféle cikkeket hozott le rólunk a média, mégis a tény magában, hogy pontosan most vállalja fel a kapcsolatunkat (még ha csak egy valaki előtt), egy magasabb fokra visz mindent. Innentől kezdve, a beismerés első pillanatától szinte elvárt dolog, hogy együtt mutatkozzunk a nyilvános helyeket, mert ha mégsem, számolhatunk a „Máris vége?" - fejlécű cikkekkel, amelyekben magánéletünket boncolgatják. A közös posztok kötelezővé vállnak, innentől kezdve még jobban kell ügyelnünk, kivel és hol mutatkozunk, nekem arra, hogy mit viselek... azt hiszem, elfelejthetem, hogy hanyagul magamra ráncigáljak egy kényelmes cicanadrágot, egy bő kapucnis felsővel. Tüzes természetemnek, lepcses számnak, amin mindig kikívánkozik a pillanatnyi igaz véleményem, búcsút mondhatok. Ahogy a magánéletemnek is. Ha eddig nem figyeltek annyira, nem szúrt szemet egy kézen fogva andalgó pár látványa - ahol az egyikük milliós ismeretségnek örvend -, hát, most fog. Be kell szereznem egy lakatot; és egy gáz sprayt. Luke hozzászokott már ehhez az életmódhoz, jóllehet, néha ki tud borulni a magánszféra hiányától, mégsem adná fel ezt semmiért. Az álmait valósítja meg, azt csinálja, amit szeret - akkor hát mi értelme lenne őt valami olyasmire kényszeríteni, amihez halványlila gőze sincs, pláne most, hogy beletanult a sztárszakmába? Ez nem az én világom, el kell ismernem. Mindazonáltal, úgy kezelem, ez az egész megér egy esélyt, elvégre, ha több ezer őrjöngő, éles körmű lány meghátrálásra tud késztetni, mit nevezünk mi szerelemnek? Amennyiben fel kell áldoznom a természetem egy darabját, a szabadidőm töredékét, a stílusomat, hogy divatosan mutatkozzak, legalább lebegjen szemeim előtt a cél, a nyeremény, nemde?
Jobban megfigyelve Luke - ot, talán nem is a reakciótól fél. Azt tudja, hogy a fanok összetartanak, tehát ebből nyilvánvalóan kikövetkeztethető: ha az egyikük információt szerez, feltölti az internetre. Ezért van számon tartva az a rengeteg rajongói oldal - az élménybeszámolók és aggályok helyeként. Ő inkább azért ideges, mert azzal is tisztában van, hogy a mondat elhangozta után engem beszippant az ismeretség, mindegy, pozitív, vagy negatív körülmények között. A nevem percenként lesz valaki száján, úgy használva, mint Luke Hemmings barátnője. És ezzel nem az ő élete változik. Az már régóta nem tud.
Hanem az enyém. A kérdés az, vajon jó vagy rossz irányba?
- Úristen, olyan gyönyörű! - leheli elbűvölve. Nem mer rám nézni, csak néha sandít a szeme sarkából irányomba.
- Tényleg az. - Luke megereszt egy megnyugvásról árulkodó mosolyt.
- Sydneyben találkoztatok, ugye?
- Igen.
- És hol?
- A tengerparton.
- De édes! - a lány szája elé kapja a kezét, arca a nagy izgalomtól (és minden bizonnyal a viszonylag hosszú párbeszédtől, amit kedvencével folytathatott) kipirosodik. - Akkor neki is olyan aranyos akcentusa van, mint kezdetben nektek volt a She looks so perfectnél? - ujjong.
Egyre többen kapják felé a fejüket, mint a keselyű prédára várva, ők úgy fülelnek információmorzsák után. Később, megunva, hogy rejtegetniük kell kíváncsiságukat, már nem pillantanak oldalra, ahányszor rájuk néz Luke avagy a lány. Egyszerűen mosolyogva - vagy nem, kinek hogyan könnyebb hallgatóznia - figyelnek.
- Hát, öhm... - nyögi Luke, majd tekintetével kétségbeesetten kutat utánam. - Summer, gyere ide, légy szíves!
Ebben a pillanatban nem várt őrjöngéshullám uralkodik el az egybegyűlt tömegen. Ahogy az lenni szokott, mikor a legelső sorokban kitartóan szobrozó - verekedők elindítanak egyfajta impulzust, az fokozatosan végigmegy a hátrábbi csoportokon is, azzal a különbséggel: míg az előbbi teljesen tisztában van azzal, miért sikongat, az utóbbinak még csak elképzelése sem lehet róla. Csak teszi azt, amit a többiek is. Pontosan ez a fajta hangulat uralkodik el itt kint, a koncertadásra váró aréna előtti kordonoknál, mikor is Luke megkért, hogy csatlakozzak, és vegyek részt a beszélgetésben. A közvetlen közelben tolongó lányok, akik egészen biztosan belecsimpaszkodtak volna a 5 Seconds of Summer frontemberének gondosan kiválasztott bőrkabátjába, ha a fiú nem lenne elég tapasztalt, emellett figyelmes, eresztik ki elsőként a hangjukat, majd valahonnan az ötvenedik sor tájékából is képes vagyok visszahallani az „Ááá, idejön!" - mondatot.
A vörös hajkoronás lány arca felvidul, amint Luke mellé érek. Barátom ujjainkat összekulcsolva szeretne tanúbizonyságot adni szavairól, arcon puszil. Nem tehetek róla, és nem elég, hogy tudom, még érzem is, ahogy arcom másodpercek alatt egy sokkal inkább pirosabb, a normálhoz viszonyítva természetellenes színre kap. Luke felkuncog mellettem, a környezetünkben csoportosuló lányok hasonlóan tesznek.
Közben sutyorogni kezdenek, olyas dolgok hagyják el szájukat, amik rólunk szólnak. Csak az a probléma, abszolút nem érdekli őket, hogy kettőnk kivesézése során mi is ugyanúgy jelen vagyunk. Zavartalanul folyatják.
- Annyira összeillenek!
- Jézusom, ugye, azt ti is láttátok, milyen aranyosan pirult el Summer? Nagyon szeretheti!
- Ez még semmi! Luke szemét kellene figyelnetek, amikor Sumra néz... Csillog a tekintete.
- Én annyira örülök, hogy végre mind a ketten boldogok! Megérdemelték.
- Igen, Arzaylea határozottan tönkre akarta tenni szegény Hemmot. Summer Black a megmentőnk! Egy istennő.
- És, szerencsére, neki is jól jött Luke. Ó, olyan ez az egész, mint egy romantikus tündérmese!
- Hogy érted?
- Hát, nem olvastad azt a bejegyzést awww.thetruthcantbehidden.5sos.com - on, amiben leírják az életét?
- A francba is, nem!
- Inkább menjünk. - ragadja meg Luke a karomat. Mintegy védőangyal, pontosan tudja, mikor kell odébbállnunk ahhoz, hogy ne sérüljek.
A felkaromra kulcsolja ujjait, készül a kezével nagyokat integető biztonsági felé vezetni, aki - gondolom - heves mozdulataival a bejárat felé terelne, mikor valaki a hátunk mögül felkiált.
- Várjatok! Még egy percre, kérlek. - az utóbbi mondata üti az előbbit, mind dinamikában, mind stílusban. Félénkebben teszi hozzá, halkabban, mint aki tisztában van a hierarchia lépcsőfokaival. - Egy képet? - majd meglóbálja a kameráját.
Luke bocsánatkérő vigyorral visszasétál hozzájuk, én pedig elállok az útjából. Illedelmesen félrevonulok, hogy mégiscsak a látóterében legyek, ha megfordul, de jelen pillanatban ne zavarjam. Azonban amint a lánycsapathoz ér, a fogszabályzós rajongó megszólal.
- Úgy értettem, Sumerrel. Legyél rajta te is, persze... de ő is.
A meglepettség suhan át arcomon, fokozatait megmutatva jelenik meg döbbenetem, mégsem ágálok ellen. Azt hiszem, túlzott mértékben sokkolt a kérése ahhoz, hogy rögtön tiltakozni kezdhessek.
Luke félig büszke, megnyugodott, kis részben pedig sértődött arcot vág. Leküzdi démonjait, amik folyamatosan azt susogják fülébe, szúrja fel az orrát, amiért engem is szeretnének a képre, és a derekamra helyezve tenyerét, közelebb húz magához. Kezemet mellkasán pihentetem, fejemet a vállára hajtom, és teljességgel hozzásimulok. A hátunk mögött állók úgy helyezkednek, hogy ők is látszódjanak a közelgő fényképen. A biztonsági tíztől számol visszafelé. Oldalra sandítva azt látom, mindenki fülig érő vigyorral mered a fényképésszé avanzsált kigyúrt fickóra, békejelet mutatva, nyelvet kiöltve, barátnőbe kapaszkodva, vagy egyszerűen egy természetes mosolyt villantva. Még a messzebbi sorokból is látszódnak páran, ahogy a jegyekkel hadonásznak a levegőben.
Öt villanás után Luke könnyeden odasétál az őrhöz, ellenőrzi a végeredményt. Szigorú tekintettel méregeti a gépet, az eddig ordítozó férfi ujja most meg - megremeg a gombon, amellyel továbbhalad a fényképeken. Vigyorogva figyelem a jelenetet.
Luke előkapja a mobilját, egy laza húzással feloldja a képernyőzárat - mindig is mondtam neki, hogy találjon ki egy akadályt, mondjuk betűből vagy számsorból álló kódot, amivel nehezíti a telefonjában való kutakodást, de nem hallgat rám -, azután készít egy képet a fényképről. Értetlenül meredek rá.
- Snapchat. - mondja, mintegy magyarázatképpen, ahogy meglóbálja a kezében szorongatott készüléket.
A rózsaszín fényképezőgép visszakerül gazdájához, a vörös hajú lányhoz.
Páran megpróbálják szintén megérinteni a kis dobozkát, mondván: Luke ujjlenyomatai is rajta vannak, és talán, de csak ha nagy mákjuk van, a tenyere izzadsága, bónuszképp; páran közülük úgy vélik, az én kihallgatásom fontosabbnak bizonyul, mint egy vacak gép.
- Mi a kedvenc színed?
- Öhm, talán a kék.
- Szeretsz olvasni?
- Viccelsz? Imádok.
- Melyik a kedvenc sorozatod?
- Te is sírsz, ahányszor meghallod a Jet Blach Heartot?
- Ugye, milyen aranyos volt Luke a Wherever you are akusztikus verziójában?
Egyre több kérdés záporozik rám, olyan gyorsasággal, amelyet lehetetlenség megválaszolni. Még akkor sem lennék rá képes, ha nem több százan követelnék a véleményemet, ha lassítanának a tempón, ha lejjebb csavarnák a hangerőt.
- Bocsi csajok, de most mennünk kell. Nem szeretnétek, ugye, hogy később kezdjünk? - dobja be az aduászt Luke. Egyetértő morajlás hallatszik. - Akkor, sziasztok! Érezzétek jól magatokat!
A különféle „imádlak, Hemmings!", „Lummer is the best" és „vegyél el" kaliberű bekiabálások közepette töri magunknak az utat. Az előbbi biztonságinak biccentve jelzi, hogy lassan bemennénk már. A férfi bólint, szempillantásnyi idő alatt összeszedi Calumot, Mike - ot és Ashtont. A fiúk egyfajta hálás mosollyal csatlakoznak hozzánk.
- Ne értsétek félre, imádom őket - kezdi Ash. -, de...
- ...az egy kicsit sok egy napra, hogy hússzor halljam, mennyire meg akarnak lovagolni. - fejezi be helyette Calum, a száját elhúzva.
Prüszkölve felnevetek. Hitetlenkedve méregetem a srácokat.
- Neked hússzor mondták? - lepődik meg Mikey. - Nekem miért csak tizenháromszor?
Hirtelenjében Steve, a buszsofőr viharzik el mellettem, kis híján fellökve. Hiába hördülök fel, ő magasról tesz rám. Meg úgy általában, mindenki másra. Furcsállva figyelem, ahogy a csípőjét rázva, angol filmekben dámákhoz illő mozgással vonul a kordonok közt, ahol nyüzsögnek a kidolgozott testű kék ruhások.
- Ennek meg mi baja? - kérdezem meglepetten, kissé bosszúsan.
- Nem fogadta valami jól, mikor Calum felvetette neki az ötletét. - röhög fel Ashton.
- Miszerint?
- Miszerint egy nyomkövetőt kellene beültetni a nyakába, mint a kutyáknak. Vagy egy lábperecet, mint a raboknak.
Calum vigyorogva átkarolja a dobos vállát, amin kezdetben hanyagul átsiklok. Beletelik pár lépésembe, a nyirkosa aszfaltot figyelve, míg a gondolat szöget üt a fejemben.
Nem merek felnézni, úgy vagyok vele: bármikor megtörténhet, hogy rosszul értelmezzem a jeleket. Koncentrálva, megpróbálok visszaemlékezni, történt - e már ehhez hasonló a múltban, ha igen, akkor mikor és mennyiszer, milyen gyakran... Azután szépen lassan derengeni kezdenek annak az estének a történései, mikor Steve eltűnt. Amiért még most is neheztel, ha a fiúk biztonsági óvintézkedéseket hajtanának végre, és neki ez pont nem felel meg. Akkor, a sötétben, mielőtt visszamentünk volna a busz előtt csoportosuló három sráchoz, Luke mondott valamit.
Mégpedig Calumról és az eseteiről.
Alig láthatóan barátomra pillantok, aki szorosan mellettem halad. Mintha csak tekintetemre vágyott volna, mélyen szemeimbe néz. Csak egy bólintás, ennyi elég ahhoz, hogy tudjam, mire gondolt.
Szinte lehetőségem sincs ezen agyalni, a látottakat megemészteni. Legjobban tenném, ha már most elkezdeném a felkészülést arra az eseményre, mikor beavatnak minket a titkukba.
Blanche villámsebesen robban elém, egy pántos topban, csillogó flitterekkel. Forrónadrágjából ki - kivillan a feneke, aminek Clay, a barátja, felettébb örülhet. Pláne így, hogy csak mögötte szobrozik. Blanche az összképet egy fekete, térdig érő fűzős szandállal spékeli meg. Azon gondolkozom, hogyhogy nem fázik, s mikor észreveszem a homlokán gyöngyöző apró izzadtságcseppeket, realizálom a klíma berregését, teljesen elképedek. Apró, szív alakú ezüstmedálja a mellkasához tapadt, kezében egy tálcát egyensúlyoz.
- Esküszöm, ha másért nem, ezekért a szendvicsekért megérte ennyit utazni. Kóstold meg, Summer! - nyomja az orrom alá.
Bátortalanul leemelek egyet, csakhogy a kezembe nyomja az egész tálat, hogy sorjában megölelhesse a fiúkat. Tétován a ropogós kenyérbe harapok, az ízek intenzív, magával ragadó hatása alatt figyelmeztetnem kell magam arra, hogy éber szemekkel figyeljem az eseményeket.
„Mintha Calumnál egy kicsit elidőzött volna..."
- Ízlik? - mosolyog rám Clay.
- Ühm, finom. - bólintok feszengve. Míg Blanche a fiúkkal beszélget, én ki lettem rekesztve az ő barátjával. Akivel nem találom a közös hullámhosszt. Ahogy egyikünk sem.
- Ó, jut eszembe! Megmondanád, légy szíves, Luke - nak, hogy Dominic üzeni, kezdhetik az előkészületeket?
- Ezt miért nem te mondod meg? - értetlenkedem már a harmadik szendvicsemet majszolva.
- Nem szeretném, hogy... úgy tűnjön, direkt rondítok a beszélgetésükbe. - bök feléjük. Vonakodva követem a tekintetemmel, egyenesen...
Calumra és Blanchre nézve.
- Miért is? - igyekszem könnyed hangsúlyban beszélni.
- Nem vagyok sem hülye. Sem vak. - és a problémám az, akármennyire is szeretném utálni ezt a srácot, Clay még ezt az egy mondatot sem képes gyűlölködve elmondani. Sokkal inkább kedvesen és empatikusan jegyzi meg. - Kérdezhetek valamit?
Lassan, komoran bólintok.
- Mi a bajod velem? Valami rosszat tettem ellened?
- Nem - húzom el a szót, hátha gondolkodási időhöz juttat. -, csak...
- Csak Calum. - összegzi.
- Csak Calum. - biccentek, mintha ezzel el is intéztük volna az egészet.
- Summer! - szólít Blanche. Érdeklődve kapom fel a fejem. Szívem hangosan dörömböl, ahogy eluralkodik rajtam a félelem: mi van, ha mindent hallott? - Elkísérem a srácokat Dominichoz. Te addig maradj Clayjel, jó?
Mielőtt egyetértésem, netalántán ellenvetésem kifejezésére kerülne sor, már sehol sincsenek. Egyedül maradtam a sráccal, akit utálnom kellene, de nem ad rá semmi okot, hogy ne kedveljem.
- Egész kellemes a színfalak mögött lófrálni. Jártál már ott? - kérdezi pajkos mosollyal, hiszen előre tudja a válaszom. - Nem szeretnéd felderíteni?
- Eltaláltad.
- Ugyan már, gyere!
- Blanche azt mondta, maradjak itt veled.
- Konkrétan azt nem mondta, hol. Csak azt, hogy velem. - érvel. - Ó, gyere már, nem harapok! - mikor látja, ezzel sem hatott meg, az utolsó ötletéhez folyamodik. - Pontosan útba esik a pult, ahonnét a szendvicseket hoztuk. Van ott sütemény és torta, de még csoki szökőkút is.
Felém nyújtja a kezét.
Nem fogadom el, nemes egyszerűséggel ellököm magamtól. Mégis vele tartok.

„You got a boyfriend and he's a total loser
All your friends tell you that he's got no future.
But they like me
Just saying.
He barely takes you out and if he does he slay
And when the check comes he always makes you pay.
I'd never do that
Just saying.
You should leave him, 'cause it really makes me sick
Just saying
Just saying.
You don't need him, I'll help you get over it
Just saying
Just saying.
When you change your mind, I'll be waiting.
'Cause I'm better than him
Just saying.
When you change your mind, I'll be waiting.
Got a big house, he says he lives alone
But when I drove by I can see his mum was home.
I got my own place
Just saying.
He says he loves you, but it's all an act
He's seeing someone else, well, behind your back.
You know I'd never do that
Just saying.
You should leave him, 'cause it really makes me sick
Just saying
Just saying.
You don't need him, I'll help you get over it
Just saying
Just saying.
When you change your mind, I'll be waiting.
'Cause I'm better than him
Just saying.
When you change your mind, I'll be waiting
Just saying
Just saying.
You should leave him, 'cause it really makes me sick
Just saying
Just saying.
You don't need him, I'll help you get over it
Just saying
Just saying.
When you change your mind, I'll be waiting.
'Cause I'm better than him
Just saying.
When you change your mind, I'll be waiting.
Just saying
Just saying."

××××××××××××××××××××××××××××××××××××
Ki szereti Clayt?😶🤔