A zene dübörögve adja tiszteletét, minden egyes pillanatban emlékeztetve a tényre. Fiatalok sokasága - köztük jó pár ismert énekes és színész - rázza csípőjét, kipirosodott orcákkal, felhevült testtel. Ruháik a legújabb divatnak megfelelve díszelegnek, néhol szikrát vet a sok flitter, mikor reflektorfény vetül rá. A férfiak márkás, a szponzoraik által erőltette göncökben feszítenek, néhol elhaladva még érezni lehet az új bőr szagát. Önfeledt nevetés visszhangzik a sötét, meleg éjszakában, kifúlt lihegések a szobákban. (Lehet az ember akár mennyire is híres, testi szükségleteinek nem tud megálljt parancsolni.)

Átpasszírozom magam egy nagyobb fős tömegen, kik italaikat kezükbe tartva, meglátván engem, hangos éljenzésbe kezdenek, egyenként ragadják meg a vállamat, és nyomnak két gyors puszit az arcomra. Az alkohol intenzív illata csapja meg az orromat, s arra gondolok, így könnyű mulatni. Önfeledten, felszabadultan, teljesen takarékra tett elmével. A mai éjszakán a vágy vezeti mindnyájukat, nem kerítenek nagy feneket annak, ha másnap reggel címlapon virít fotójuk, egy pikáns szalagcímmel fűszerezve. Nem, a maguk népe közt vannak, megértésre lelnek, segítőkészségre.

Egyszerűen nem fér a fejembe, hogyan voltak képesek a világ másik végéből ide utazni. Egy jelentéktelen porszem vagyok, már ha csak magát, a Földet tekintjük, nem számítok semmit sem. Mégis, ezen az éjen celebek tucatjával van tele a ház, kik engem ünnepelnek, megajándékoznak. Azt eddig is sejtettem, tudtam, a fiúknak messzire ér a keze, mikor menedzserük beszáll a szervezkedésbe, hihetetlen kaliberű dolgokat tudnak véghez vinni, de... ez nekem sok.

Őszintén hálás vagyok, elismerem. Egy rossz szavam, bántó megjegyzésem nem lehet a srácokra, csakhogy én nem így képzeltem el a mai estét.

Mikor Blanche felvetette, ugorjunk el a plázába, az orromat húzva fintorogtam, ezért kompromisszumkészségből úgy határozott, vásárlás után lemehetünk a partra szörfözni. Azon nyomban beleegyeztem, azt vártam az egész délután folyamán, mikor végzünk már a bevásárlóközpontban.

Blanche nem olyan ember, kit nyafogással meg lehetne győzni, a bordáim közé könyökölt, és közölte velem: amennyiben nem maradok nyugton, és érzem jól magam kötelezően, még tovább maradunk. Nyomban elhallgattam, vidám arckifejezést erőltettem magamra, úgy jártam - keltem az üzletekben. Aminek a vége az lett, egészen élvezni kezdtem, ahogyan a próbafülkében bohóckodunk, Blanche divatbemutatót tart, magasról téve a majd kieső férfiszemekre vagy a bosszankodó eladóra.

Rengeteget nevettem, mégis egyetlenegy kijelentés kellett ahhoz, hogy mosolyom lehervadjon.

- Most te jössz! - lelkesült be, a karomat megragadva vonszolt végig a polcsorok között, egyes ruhadarabot különösebben kiemelve, miért állna jól nekem, hogyan simulna derekamra, mennyire passzol a bőrszínemhez.

Kezdődött az egész elölről. Kirakatok sokaságát nézegettük, próbafülkék hadát látogattuk, s mikor fizetésre került sor, Blanche hevesen tiltakozni kezdett az ellen, hogy én fizessek... az én ruháimért.

- Egy: szülinapos soha nem állja az ajándékát. Bocsáss meg, amiért előre megtudtad, mit fog tartalmazni a doboz, mit pár óra múlva átnyújtok neked, viszont ötletem nem volt, mit vehetnék. Kettő: oly sokszor látlak Luke egyik felsőjében, gondoltam, azért, mert kényelmesek, netalántán érezni akarod a fiú illatát, vagy tudom is én, miért viselik a mai lányok magukon a barátjuk pólóját... Szóval, ez volt a kiindulópont. Benéztem a szekrényedbe, és meg kellett bizonyosodnom, hogy alig van valami benne. Na, ekkor ötlött fel bennem a kérdés: mi lehet jobb, mint a legjobb barátnőddel elverni a maximalista apád pénzét? - kacagott fel fugait kivillantva. Mindhiába próbálta leplezni a szilánkot szívében, a keserűségét, mi múltjára emlékezteti, átlátok rajta. Pontosan tudom, hogy viselkednek ilyenkor az emberek, tulajdonképpen a saját gyerekkoromat alapul véve. - Semmi sem! Szóval három: tessék, a szatyrokat te viszed! - öltötte ki rám a nyelvét. Bankkártyáját visszacsúsztatta pénztárcájába, azt pedig farzsebébe süllyesztette.

Azt gondoltam, egyszeri alkalom után megnyugszik, lelohad a lelkesedése, de nem így lett. Bevásárló túránknak az lett a vége, az árakkal nem törődve, gyűjtöttem az anyagokat, sorban felakasztottam mindet a vállfákra, majd magamra öltöttem mindet. Ha Blanche át is látott a tervemen, nem mutatta. Sokkal inkább látszott boldognak, büszkének, mikor kihúzva a minket elválasztó függönyt, kiléptem a szebbnél szebb ünneplőkben, mintsem bosszúsnak, amiért vagyonát költöm.

Végül a színskála minden árnyalatában pompázó felsőkupaccal - mintással, csíkossal, kockással, egyszínűvel, has pólóval, fél vállassal, hátul kivágottal, ujjatlannal, rövid - és hosszú ujjúval, téli pulóverrel, kardigánnal, dzsekivel, farmerkabáttal, ponchóval -, estélyik különböző alkalmakhoz illő variálásával és nadrágok minden színű, méretű, fazonú, illetve stílusú kiadásával hagytuk el az épületet óriási teherrel, alaposan kifosztva.

Kora estére értünk ki a partra, ahol cserébe megtanítottam barátnőmnek, hogyan tud hullámok szárnyán siklani. Egész tehetségesnek bizonyult, ha Luke - ot vesszük alapul, kész őstehetségnek. Körülbelül egy órába tellett, míg ráérzett a titok nyitjára, onnantól kezdve beljebb merészkedett, s nem törődve azzal, hányszor csobban a sós óceánba, mindig visszamászott a deszkájára, újult erővel, még nagyobb elszántsággal - amit hihetetlenül csodálok benne.

Gyorsan össze szedtük a holminkat, azonban távozás előtt még felugrottunk a mólóra, bekapni egy fagyit March büféjében.

A néni igen csak megörült nekünk, előre félve a választól, persze, játékosan megkérdezte, ezúttal kivel szemben irányult merénylet, valamint mire van szükségünk: egy csákányra vagy evezőre. A gombócaink kimérése után a lelkünkre kötötte, látogassuk meg gyakrabban őt, és férjét, Franket, illetve üljünk le a fapadok egyikéhez, várjuk meg.

Kicsit furcsállva, de helyet foglaltam a széken. March énekelve kerülte meg tengerparti éttermüket, kedves mosollyal az arcán indult meg felénk, kezében egy apró tortát hozva, egy tizennyolcas gyertyával díszítve.

Könnyeimmel küszködve néztem a nénire, ki ilyen kevés idő alatt mamám helyett volt mamám.

- Fújd el a gyertyát! - simította meg vállamat, miután letette elém az édességet. - De ne mond el senkinek, akkor nem válik valóra!

Soha nem hittem benne. Alaptalannak tartottam az egészet, gyermek trükknek - mint a fogtündért vagy a húsvéti nyuszit. Mégis előrehajoltam, szemeimet erősen lehunytam, és kioltottam a lángot egy mély, sós lehelettel.

„Ne mondd el, nem teljesül be!"

„Pontosan fogalmazz, mert megnézheted magad!"

Mi számít pontosnak? Kérhetek én akármit, az élet - legjobb tapasztalataim szerint - mindig megtalálja az utat, ha elzárkózol, hullám módjára töri rád a falat, hogy téged, mint legnyomorúságosabbak egyikét kikészítsen, legyengítsen, elvegye a jövőről alkotott képedet.

Nem tudom, hogyan, egyáltalán mikor sikerült neki, hiszen Luke mellett megszűnt a halálvágyam, de... mégis. Mit egyszer oly könnyű volt elképzelnem, az lebegett szemeim előtt elalváskor, most szertefoszlott. Nem tudom megkeresni, újra összeilleszteni a darabokat, mert nincs többé.

Vége van.

Mégis, a lehetetlennel versengve, azt kívánom: „Tartson örökké."

Hazaérve Blanche máris lepasszolt egy idegen hétfős társaságnak, akik fogalmam sincs, hogyan kerültek ide. Megrökönyödve méregettem őket, szerencsére nem realizálták a helyzetet. Csak hangosan óbégatva felköszöntöttek, kezembe nyomtak fejenként egy - egy csomagot és egy pohár pezsgőt. Először az ital után nyúltam, jól meghúztam, mit szótlanul néztek végig. A fiú felé nyújtottam az üres üveget, aki először elképedve, majd büszkén nézett rám. Elvettem az ajándékaimat, úgy hagytam ott körüket, hogy hátam mögül tisztán hallottam, a nevem kántálják.

Gyorsan felrohantam az emeletre, behánytam a csomagolt dobozokat az ágyra, és kulcsra zártam az ajtót. Az apró tárgyat zsebembe süllyesztettem, azután végigcikázott agyamon a gondolat, mi van, ha a srácok szobájával is ugyanezt kellene tennem. Végül elvetettem; kanosak, perverzek, bizonyosan nem szalasztanának el egy ilyen alkalmat.

És most, most pedig az idegbaj határán kerülgetem a tomboló, ritmusra ugráló fiatalokat, kik néhányszor lekönyökölnek, vagy a lábamra taposnak heves jókedvükben. Fél órája keresem már a fiúkat, illetve Blanchet, de mintha felszívódtak volna.

Jackre és Benre akadok rá a hangszórók takarásában, a fiatalabb Hemmings kezeli a zenét, amiért hálás vagyok. Az én ízlésemnek tetsző számokat indít be, legalább ez kompenzálja a helyzetet. Hiába, kész öngyilkosság lenne átverekednem magam a tömegen, hogy hozzájuk férhessek, ne legyek elveszve.

A saját bulimon.

Hirtelenjében egy váll lökését érzem, majd hogy zuhanok. Az utolsó pillanatban kapnak utánam karok, lehunyt szemmel várom, míg felhúz, ellenkezés nélkül. Összeráncolt szemöldökkel mérem végig az fölém tornyosuló alakot. Valahogy olyan... ismerős.

Ovális arca, egyenesen ívelt orra és kiálló járomcsontja szürke szemeivel kiváló kontrapozíciót alkotnak. Bőre sima, ráncmentes. Meglepettséggel tölt el a tény, hiszen ha saccolásra meg kellene ítélnem életkorát, minimum negyvenre tippelnék. Ennek ellenére az öregkor legkisebb jele sem észlelhető a férfin, sötétbarna haja dús, fényes.

Az egyedüli feltűnést öltözéke kelti, pontosan azt az érzést generálja bennem, mintha egy üzletemberrel állnék szemben. Fekete vászonnadrágja, zakója és nyakkendője elgondolkodtató, miért vesz fel valaki ilyet egy partyra, fehér inggel és sötét lakkcipővel kombinálva.

- Dominic Bl... - nyújtja a kezét, azután hirtelen elhallgat. Összepréseli egyébként is vékony ajkait egy szigorú vonallá. Felvonom a szemöldökömet. - Black. - súgja halkan, azonban így is ordibálásként hat. Hiába veszik el hangja a dübörgő zenében, a sikításokban és nevetésekben, megállíthatatlanul visszhangzik fejemben.

- Summer Black. - szegem fel az állam, felfelé pislogva, vadul verdeső szívvel, és megrázom a férfi kezét.

- Én öhm... a fiúk menedzsere vagyok. - nyögi.

- Ahhoz képest elég jól tartja magát. - szalad ki a számon, mielőtt átgondolhatnám, mit mondok. Beharapom alsó ajkamat, de a férfi érdes kacagással jutalmazza megjegyzésem. Megeresztek egy fanyar, halvány mosolyt én is, feszültségem némiképp oldódni látszik. - Valamint megmagyarázza, miért van... nos...

- Miért öltöztem így? - segít ki kedvesen, csöppnyit előrehajolva. - Egy nagyon fontos dolgot kell megbeszélnem a menedzseltjeimmel. Sajnálom, amiért így beállítottam a zsúrra - innen látszik, ennek a férfinek soha nem volt gyereke, munkájának szenteli életét. -, de nem tűr halasztást. Bocsánatképpen hoztam egy kis apróságot. Remélem, nem veszed zokon, és hordani fogod. - majd átnyújtja az apró dobozkát.

Kíváncsian, kissé furcsállva a kialakult helyzetet, de elveszem tőle, két ujjam közé csippentve a rózsaszín szalagot - vajon direkt ilyen színű; az egyetlen, amit utálok? -, finoman szétbontom a masnit. Ajkam „O" - t formálva kinyílik, szemöldököm az égbe szalad, ahogy kiemelem a csillogó, méregdrága ékszert.

- Ez egy Pandora karkötő. - mondja feszengve, mire akaratlanul bekönnyesedik a szemem, de nem a meghatottságtól. Hanem a márkától. Amint kiejti ezt az egy szót, hatalmas gombóc keletkezik a torkomban, egy gondolat szöget üt a fejemben, s azt kívánom, bárcsak ne lenne igazam. Már kezdtem megkedvelni a férfit. - Bátorkodtam megvenni rá a felfűzendő elemeket is, viszont amennyiben esetleg nem nyernék el a tetszésedet, nyugodtan szólj, kicseréljük, és...

- Jó ez így. Köszönöm szépen. - biccentek visszanyelve sírásomat. Dominic lehajol, esetlenül a karjaiba zár, megpaskolva hátamat. Kezdetleges meglepődésem után hozzábújok, vállába temetem az arcomat, azon gondolkodva: miért fog el a biztonságérzet.

Nem olyan, mint mi erőt vesz rajtam, akárhányszor Luke a közelemben van. Nem. Ez valahogy... más. A gyerekkoromra emlékeztet, az érzés hiányára a múltamból. Ezt a képet leginkább Eric - kel kellene tudnom azonosítani, hiszen elméletileg úgy éltem le tizennyolc évet, abban a tudatban: ő az apám.

- Sum! - hallom meg Luke hangját hátam mögül, mire bocsánatkérő tekintettel elválok a menedzsertől, s a fiú nyakába ugorva hosszasan, szenvedélyesen megcsókolom. Pár másodpercnyi meglepettség után derekamra vezeti két tenyerét, még közelebb húz magához. - Boldog születésnapot, szerelmem! - suttogja fülembe.

- Ne hívj így, mert rosszul vagyok ezektől a gusztustalan becézésektől! - megrovó mondatom azonban nem tudom befejezni ebben a hanglejtésben, a szőke nyakamba puszilva kuncogásra késztet.

- Mi van a kezedben, hercegnőm? - kérdezi incselkedve, a markomat tenyerében tartva.

- Hemmings! - tépem ki játékosan a kezem, meglököm vállát. Hangosan felnevet, utánam kap, a fejem búbjára nyom egy nedves csókot.

- Nem nézhetem meg? - biggyeszti le ajkait, mire felsóhajtok. Kezébe nyomom az ékszert. - Kitől kaptad? - vonja fel a szemöldökét féltékenyen.

- Dominic - tól. - rántok vállat, mire megugrik.

- Találkoztál vele? - fehéredik le arca egy szempillantás alatt.

- Öhm, ja. Felteszed, kérlek? - lassan bólint, becsatolja csuklómon a karkötőt, azonban mielőtt elengedné végtagom, egy puszit nyom kézfejemre. Leeresztett kezeinket összekulcsolja, Dominic irányába húz vissza.

Kézfogással köszöntik egymást, érzékelhető, Luke - ot mennyire lesokkolta a jelenléte. Fojtott hangon kezdenek el beszélni, amiből legnagyobb próbálkozásaim közepette sem hallok mást, csak a „Még nem mondtam el neki!" - mondatot.

Hátulról kezek ragadnak meg, megfordítanak, s azelőtt ölelésbe zárnak, hogy megismerném a három idiótát. Ugrálni kezdenek, ennek köszönhetően párszor összefejelünk, azt sikongatva: „Boldogságos szülcsinapcsit, Sumcsi!"

- Kussi, mert pofonbaszcsizlak titeket! - nyávogom ugyanolyan hangtónussal, mint ők, mire felröhögnek.

- Jön az ajándékozás! - formál tölcsért Michael kezéből, és kikiabálja a nagyvilágnak. - Ki kezdi? Én! - kérdezi, mégis rögtön rávágja a választ.

- De előtte tisztázzuk: sokkal nagyobb meglepetéseket szántunk neked, de Hemmings lebeszélt róla, tekintvén, mennyire nem szereted a pompát. - magyarázza Calum. - Állítása szerint ez a buli is kiveri nálad a biztosítékot, mert inkább ünnepelnél szűkebb családi körünkben. - nevet fel hitetlenül.

„Milyen jól ismer." - mosolyodom el.

„Nem!" - sikítja egy hang. - „Attól még, hogy pár dologba véletlenül beletenyerel, nem tudja ki vagy. A gondolataid örök rejtélyek maradnak számára. A sötét irányít, Black!"

- Na! - csapja össze a két tenyerét Mike, és átnyújtja a szatyrot. - Nem csomagoltam be, mert nem volt kedvem. Hidd el, így még jobban fogsz neki örülni. - vigyorog.

Ajkaimat benedvesítve nyúlok a táska aljára, mikor kezem ügyébe akad az anyag, megmarkolom, kihúzom. Egy rövid ujjú pólót tartok magam előtt, fehér alapon, rózsaszín írással: „Daddy Hemmings' favourite".

- Te beteg vagy, esküszöm! - röhögök fel hitetlenül.

- Miért, nem tetszik? - biggyeszti le ajkát csalódottan.

- De! Az a baj, hogy imádom. - vigyorgok.

- Akkor ez is tetszeni fog! - lép elém Cal, miután megöleltem Mikeyt.

Számat tátva forgatom, veszem szemügyre alaposan a fehérneműt. Mikor az első nap itt töltöttem, Luke egy Ashton fejével ellátott alsónadrágot adott, hogy abban aludjak. Két hónappal később Calum Thomas Hoodtól kapok egy komplett szettet, minek mellrészén, valamint fenekén barátom feje díszeleg. Rázkódó vállal teszem vissza a két ajándékot, a várakozó Ashton felé fordulok.

- Az enyém... kissé... hm... - vág grimaszt. Jobbnak látja megragadni a karomat, a tömeget félrelökve, ahányszor utunkba kerülnek, elvezetni engem a meglepetéshez.

Földbe gyökerezett lábbal bámulom a gyönyörű hangszert magam előtt. Egy fekete zongorát. (Tehát, ezért kérdezgettek olyan túlbuzgóan...)

- Ez... ez...

- Igen. Ez a tiéd. - mosolyog Ashton belém fojtva a szót. - Játssz valamit!

Nem kell kétszer kérni. Odaszökkenek a hangszer mellé, Cal és Mike ajándékát a székre helyezem, s szemeimet lehunyva, felséges csodálattal felnyitom a zongora fedelét. Kiropogtatom elgémberedett ujjaimat, áhítattal megsimítom a fekete - fehér billentyűket. Mélyen beszívom a levegőt, majd a fogaim közt szűröm ki.

Az első hangot követi többi társa, ahogy azt a dalt játszom, mi megalapozta alakulandó jövőmet. Ezzel kezdődött el minden.

És ezzel is fog véget érni.

„Broken home."

Észre sem veszem, de a zene elhalkul, az ugráló tömeg most egy nagyobb kört alkot körülöttem, néma csendben figyelik játékomat, csüngnek minden egyes kijátszott akkordon. Mosolyogva fejezem be, lenyomva az utolsó billentyűt is, majd a vastapsban, kissé elérzékenyülve, sütkérezem, azt remélve: az illető, kinek a dalt lélekben címeztem, meghallotta.

- Ez... egyszerűen gyönyörű volt. - tárja szét két karját Ash, amolyan „mit lehet tenni?" - stílusban. Hajába túr, kínosan elneveti magát. - Nagy jövőd van a zenében!

„Lenne." - korrigálom gondolatban, azonban számmal nem formálom ezeket a szavakat.

Jack szépen lassan beüzemeli a hangfalakat, a színészek, énekesek és modellek hada ritkulni látszik. Szólok a fiúknak, hogy bemegyek valamit inni. Jó szervezőkhöz - és úriemberekhez - híven, leadják rendeléseiket, mit sem törődve azzal, két kezemben képtelen vagyok annyi poharat kihozni. (Ugyanis nem csak a három fiú, kis csapatunkhoz vetődő, erősen illuminált állapotban levő srácok is azt hitték, kiszolgálom az italokat.)

Elhúzom az üvegajtót, cipőm sarka hangosan kopog a padlón. Elfojtott hangokat hallok a konyhából, frusztrált felkiáltásokat, ezért lábujjhegyre állva settenkedek közvetlenül a pult mögé, mi elválasztja a két helyiséget egymástól.

- Meg kell mondanod neki! - csattan fel egy mély, öblös hang; meg merek esküdni rá, már találkoztam vele valahol.

- Egyszerűen képtelen vagyok rá, hát nem veszed észre? - Luke kétségbeesettségét tükröző mondatát azon nyomban felismerem.

- Ez így nem mehet tovább! Holnap indulunk. Csak nem a reptéren akarod közölni vele a hírt...

- Fogalmad sincs, Dominic, milyen természete van Summernak. Túl reagálná, ismételten félreértené a helyzetet, azt hinné, el akarom hagyni! - üt öklével a pultra. Szívem torkomban dobog, még közelebb húzódom az ajtóhoz.

- Luke Robert Hemmings. - szólítja fel menedzsere látszólag kulturáltan a fiút, azonban meg mernék rá esküdni, belül majd szétveti az ideg. - Előbb - utóbb úgyis megtudja, és kétes következtetést von majd le. Mondd csak, nem lenne jobb, ha tőled hallaná?

- Nem! Egyszerűen... nem.

- Holnap az Egyesült Államokba tartó gépen fog csücsülni a 5 Seconds of Summer, ezt jól vésd az eszedbe! Nekem édes mindegy, hogyan avagy kikkel kiegészülve, de itt hagyjátok Sydneyt. - közli tárgyilagosan a férfi.

- Nem lesz olyan könnyű tálalnom neki. - súgja Luke. - Hogyan közlöd a szerelmeddel, ha a világ másik végébe mész?

Nem bírom türtőztetni magam tovább, kétségbeesetten berontok. Luke megrezzen, látványomra eltátja a száját, arcát tenyerébe temetve halványan ingatja a fejét, míg égető könnycseppjeim a padlóra hullnak.

- Hadd magyarázzam meg neked, baby! - sóhajt lemondóan, előre tudva a válaszom.

- Ne! - csúszik ki a számon röviden, tömören. - Légy szíves, felejts el... csak... Felejts el. - vonom meg a vállam fanyarul mosolyogva, ezzel próbálva elrejteni a tényt, menten darabjaimra hullok szét.

- Summer...

- Számomra halott ember vagy, Luke Hemmings... - csuklik el a hangom még egyszer, utoljára, ahogy pénz és váltóruha nélkül kifutok a meleg éjszakába, emlékekkel.

„Semmi sem tart örökké!"

Tudnom kell hálásnak lenni azért a (rövid) időért, mit velük töltöttem. A szépre, a jóra emlékezni, a rosszat elfeledni.

...mert nem jövök vissza többé.

„I don't belong here

Not in this atmosphere

Goodbye!

Goodbye!

Goodbye!

I don't belong here

Not in this atmosphere

Goodbye!

Goodbye!

Goodbye!

Started with a kick and a punch

A claw to the face

And I was in the race

I was in the race

You know it's hard sometimes

Being humankind

Keeping up with the pace

Keeping up with the pace

I'm sick of running

Sick of running

Sick of running

The human race

The human race

If it's an eye for an eye

Then we all go blind

Is it hard to see?

Is it hard to see?

So far behind

No finish line

It could happen to you

It could happen to me

I don't belong here

Not in this Atmosphere

Goodbye!

Goodbye!

Goodbye!

I don't belong here

Not in this Atmosphere

Goodbye!

Goodbye!

Goodbye!

Started with a kick and punch

A claw to the face

And I was in the race

I was in the race

The human race

I'm sick of running

Sick of running

Sick of running

The human race

The human race

I don't belong here

Not in this atmosphere

Goodbye!

Goodbye!

Goodbye!

I don't belong here

Not in this atmosphere

I don't belong here

Not in this atmosphere

Goodbye!

Goodbye!

Goodbye!"

××××××××××××××××××××××××××××××××××××
Eddig is sokat szívott Summer, de most kezdődnek csak az események...
Lehet - remélem - észrevettétek, vannak apró utalások a részben, titkok és waaa
Ugye, tetszett?
💕