Reggel felettébb különös dologra ébredek. Luke védelmező karjai hátulról zárulnak körém. Nyakam finom bőrén érzem minden egyes lélegzetvételét, ami csiklandós érzést vált ki belőlem. De nem ez az, ami kellemetlenné, mégis furcsa mód élvezetessé teszi a helyzetet.

Luke keményedő férfiasságát érzem meg fenekemnél, ahogy nekem nyomja ágyékát. Ez még csak az egyik része a dolognak; az éjjel különös álmom volt, melyben szerepet Hemmo, az ujjai és... khm, rengeteg nyögés, kiáltozás.

Ha erre gondolok, érzem, arcom a paradicsom árnyalatával versenyezhetne. Sőt, mi több, eddig szokatlan dolgot tapasztalok magamon - valami nedveset alul.

Igyekszem nem gondolni erre, kiverni a fejemből a tegnapi eseményeket, hogy mennyire megdermesztett Luke és az ő vágytól csillogó sötét szemei. Mennyire elkeseredett voltam, csalódott, mikor azt hittem, tenne bármit is velem az akaratomon kívül.

„Miért nem bíztam benne?" - vonom magam kérdőre. - „Nem bizonyított még eleget?"

Átküszködöm magam a mellettem fekvő angyal ölelésében, ami, valljuk be, nem könnyű feladat, így kitűnő rálátást kapok alvó arcára. Vonásai kisimultak, egyetlen barázda sem szántja fel selymes bőrét - idő közben búcsút mondott borostájának, s ismét felzselézve hordja a haját, miután összeszedte magát a Calumos incidens után -, szőke fürtjei a szemébe lógnak. Száját apró résre hagyja nyitva, amin keresztül a levegőt veszi, fújja ki. Ha mondhatni, így még tökéletesebb, már - már földöntúli látványt nyújt.

- Ez nem ér! - háborodom fel. Kikapom a fejem alól a párnát, és Luke arcába vágom.

Hemmings ijedtében ugrik egyet, értetlenül mered rám, egyúttal felháborodva.

- Asszony, normális vagy te? - szólal meg reggeli karcos, mély (és kurvára szexi) hangján.

- Minek neveztél, Lukvadász? - vonom fel a szemöldökömet fenyegetőn. Lelököm magamról kezét, felülök az ágyon, oldalról lövellek felé gyilkos pillantásokat.

- Hé! - biggyeszti le az ajkát.

- Nem hatásos! - összefonom melleim előtt a karomat, persze, el kell fordulnom, nehogy Luke ártatlan ábrázata meglágyítsa a szívemet.

- Most miért kaptam a „Lukvadász" jelzőt? - sértődik meg.

- Mert megérdemled. - röhögök fel.

- Egy jó okot mondj!

- Öhm... nem is tudom... - teszek úgy, mintha tanakodnák, és nem ugrana be rögtön a válaszom. - a tegnap este?

- Most mer'? - kérdezi kulturáltan, majd példámat követve, felül.

- Hemmings! - csapok felháborodva fedetlen bicepszére. - Ilyen nehéz visszaemlékezni? Semmi nem rémlik, vagy mi?

- Csak annyi, irtó kívánatod voltál... ráadásul egy szál törölközőben jöttél ki, bazd meg! - túrt a hajába. - Még jó, hogy begerjedtem.

- És mást is csináltál... - motyogom.

Hangosan beszívja a levegőt, lassan kifújja.

- Azt hittem, hozzá szoktál már ahhoz: én mindent elrontok. Csak egy... csalódás vagyok. - mosolyodik el szomorkásan. - Bármennyire ragaszkodom hozzád, a kapcsolatok rohadtul a gyengéim. És félek, egy ilyen ballépésem miatt majd elhagysz... - csuklik el a hangja.

- Hányszor hiszed még ezt, hányszor kell még elmagyaráznom, én nem megyek sehova? - kulcsolom össze ujjainkat, amit mosolyogva figyel. - Még akarva sem űzhetnél el magad mellől! - csókolom meg, amamit gondolkodás nélkül viszonoz.

Ajkaink elválása után huncut mosolyra húzza szája sarkát.

- De azért, ha Mila Kunis mégis úgy döntene...

- Akkor, ha ránézel, szétlövöm a golyóidat, a farkad pedig elárverezem az eBay - en. - vigyorgok rá, mert tudom, csak szívatni próbál.

- Biztató ezzel a tudattal élni. - mondja maga elé révedve. - Azt hiszem, ezentúl nyitott szemmel alszom.

- Akkor én meg a saját szobámban. - reagálom le. - Nem fogok egy eszelős, alvó embereket bámuló mellett nyugovóra térni!

- Nem vagy vicces! - ingatja a fejét grimaszolva.

- De, az vagyok. - bólintok.

- Ki mondta?

- Hát, öhm... Miért, te azt gondolod, olyan „hű, de nagy" poénokat mondasz? - terelem a témát.

- Aha.

- Pedig nem. - lombozom le azonnal lelkesedését. Nagy örömmel vegyítve.

- De! De - de - de! De! - hisztizik.

- Befejezted? - vezetem tekintetem a mennyezetre, jelezvén, igencsak gyerekes ez a viselkedés, pláne, hogy jelen pillanatban nem vagyok hajlandó partinak lenni benne.

- Nem. - durcizik be, ahogyan az ötévesek szokták.

- Naaa! - bököm meg a vállammal játékosan. - Pici Hemmo kéri a cumiját? - gügyögök neki. (Meg kell mondanom, legszívesebben felképelném magam ezért!)

- Amennyiben ez egy metonímia, és a melledet érted alatta, igen. - vigyorog perverzül. - Pici Hemmo cumit akar!

- Bekaphatod. - forgatom meg a szemem. - Nem azt! - teszem hozzá gyorsan, mikor látom, felcsillan a szeme. - De várj. Mióta vagy te ilyen művelt? Metonímia? - hüledezek.

- Meglepődtél, mi? Mindenki így reagál, mert általában tetetem a hülyét.

- Igen. Teteted. - nyomom meg az utolsó szót, mire az oldalamba bök. Nagyot ugrok, közben felsikkantok.

- Miért ilyen kurva vékonyak a falak?! - ordítja egy szinttel alólunk Calum. Valószínűleg most keltettük fel. - Vagy jobbat mondok! Miért nem hangszigetelt a szobám?

- Ne nyivákolj, mert tőled sem lehet aludni, Hood! - hallom Mike mormogását.

- Én legalább nem a párosodás hangjaival verem fel a lakást! - replikázik. Szóhasználatán kuncognom kell.

- Igazad van. Te hőbörögsz a hülye meccseidet nézve!

- Mert elbasszák! Az én tapasztalatommal fáj nézni a bénázásukat! Egyébként, nekem az ne magyarázzon, aki hajnali egykor vinnyogva röhög az idióta rajzfilmjein!

- Hó! Hóhóhó... Na, bazd meg, Hood! - ennyi, ezen már fel kell nevetnem. - Pinkie Pie mindig olyan bohém dolgokat művel. Természetesen az összes értelmes gyerek jót mulat rajta...

- És, őgyelme mióta gyerek, Lord Clifford? - akadékoskodik Calum.

- Maradjatok csendben már, légy szíves! - szál be a vitába Ashton is. - Nem elég nekem, hogy hajnali háromkor kellett elmennem aludni, mert Melchizedek a Nat GEO - n oroszlánokról szóló dokumentumfilmet nézett, most ti ordítozzatok!

- Megjött, Irwin, vagy mitől vagy ilyen hisztis ma? - kiált le Luke. Arrébb húzódok, kis híján megsüketülök, amiért a fülemnél hangoskodik.

- Mert a rohadt macskámnak honvágya van, azért!

- Miért nincs hangszigetelve a szobám?! - sír fel Calum ismét.

- Cal, hol van Blanche? - kérdezem.

- Otthon, miért?

- Ezt komolyan most kell megbeszélni? - nyafog Michael. - Korai két óra van, kushadjatok!

- Csak azt hittem, itt alszik. - válaszolom, habár ezt már csendesen mondom.

- Miért tette volna? - ráncolja a homlokát Luke. A jelek szerint ő az egyetlen, aki meghallotta, vagy a többiek nem kívánnak velem társalogni délután, hiszen „alig" aludtak még, szinte idejük sem volt kipihenni a tegnapi fáradalmakat.

„ Aki másnak vermet ás, maga esik bele." - szól egy vékonyka hang tudatom mélyéről.

„Találóbb lenne: aki másnak vermet ás, majd eltemeti, sokat áshat." - homlokon csapom magam. Luke most vagy hozzászokott a fura dolgaimhoz, vagy nem akarja erőltetni, kísérteni a sorsot, hátha megtenném, amit a férfiassága elintézéséről mondtam neki, amennyiben a kérdéseivel kezd el bombázni. - „Na, nem mondod komolyan? Ilyen okos már te sem lehetsz, Summer!"

- Csak... csak úgy gondoltam. - legyintek, és lerántván magamról a takarót kikecmergek az ágyból.

Fura lenne neki elmagyarázni, mire alapoztam a feltevésemet. Lehet, meg sem értené. A pasik ezt nem igazán szokták észrevenni, de nekem kis híján már a szememet szúrja ki, ahogy Calum és Blanche kerülgetik egymást. Na, két dolog jöhet szóba; vagy arról van szó, hogy:

a.) nagyon utálják egymást, már a közös levegővétel is képes az őrületbe kergetni őket

b.) nem tudják kifejezni az érzelmeiket. Figyelembe véve, milyen körülmények között találkoztak, teljesen megértem... aztán, valahogy leragadtak az ovis szinten: piszkálással, sértésekkel szeretnék felhívni magukra a másik figyelmét.

A második szerintem jobban elképzelhető. Bízom benne, valóban így van, nem csak az én elmémben. Mind a ketten megérdemelnek egy tisztességes partnert. Jóllehet, Blanche - t nem ismerem olyan régóta, mint Calumot, nagyon megkedveltem a lányt, s csak a legjobbakat kívánom neki. Cal... ha kapásból mondanom kellene egy személyt, ki lenne az, aki feltétel nélkül, itt és most megérdemelné az önfeledt boldogságot, az ő nevét mondanám. Mert így van. A sok rossz (bár, szerencsére, még több jó) ellenére szívből kívánom neki. Nem számít, hányszor okozott csalódást avagy miért bántott meg, mert tudom, össze volt zavarodva. Soha nem gondoltam volna, képes vagyok második esélyt adni, kétségek nélkül megbízni abban, aki már egyszer összetört engem, viszont ezek szerint lehetséges. Belegondolván, talán azért, mert csak megrepesztett. Minden estere sokkal jobb így nekem, hogy tudom, számíthatok rá, a legjobb barátomra.

- Hívd le a srácokat, reggelizzünk meg. - szólok hátra Luke - nak a fürdő küszöbéről. - Estefelé pedig vár téged egy meglepetésem!

Becsukom az ajtót. Nem tudom, mire gondolhat most, de egészen biztosan nem találja ki. Hirtelen ötlet vezényelt, elismerem, s egyre csak a szavai kavarogtak a fejemben, mikor arról mesélt, ő csak a dolgokat tudja elrontani.

Nem tudom, én mennyire vagyok jó a megjavításukban, de próbálkozni szabad, nem?

Már csak azt remélem, nem sül ki semmi rossz ebből, mert mindig az eget rengető terveim torkollanak a legnagyobb katasztrófákba.

A zuhany alatt még hallom, ahogyan Luke a szobában matat valamit. Később felcsendül egy akkord, a hozzá tartozó szöveget elcsukló hangon kezdi el énekelni. Összeszorul a torkom, könnyek marják szemeimet. Tulajdonképpen az ő élete sem (volt) fenékig tejfel. Az élet pontosan megtalálta azokat a pontokat, ahol ha megrúg, ő görnyedten esik össze. Jutott nekünk elég keservesség, igaz, nekem jócskán több...

Úgy vélem, mindenki megérdemel egy helyet, melyben békesség szállja meg, nem csak egy törött otthont. Itt egy apa várná a gyerekeit reggelire, újságot olvasva, gőzölgő kávét kortyolgatva, valamint egy anya, ételt készítve, a rádióval összhangban dúdolva a lejátszott slágereket. Móka és kacagás. Jólét.

Kár, hogy ez csupán egy gyermekded álomkép, eljátszva a „mi lett volna, ha...?" - sorsdöntő kérdéssel. Mi lett volna, ha nem hal meg az ikertestvérem születése előtt? Ha nem ölöm meg azzal, hogy előrefurakszom? Mi lett volna akkor, ha az igazi apám nem hagy el? Ha anya nem futott volna össze ezzel a részeges taggal? Vagy csupán, ha Eric nem kezdett volna el vedelni, szerencsejátékozni?

Mi lett volna, ha Luke nem húz ki a vízből? Amennyiben nem veszik el a szörfdeszkám, komolyan képes lettem volna haza menni? És, ha nem hívott volna hozzájuk? Ha nem jövünk össze? Ha nem ismertem volna meg négy csodálatos fiút?

Halott lennék. Biztosan tudom: megöltem volna magamat. Elismerem, voltak régebben kísérleteim erre, akkor mégsem tudtam... mertem megtenni. Volt valami, mi visszatartson, jóllehet, akkor az istenért nem ismertem volna be, erről a 5 Seconds of Summer tehet.

Most megteszem. Ők az egyedüli maradásra bíróim, és Blanche. Nélkülük üres lennék, a próbálkozásaiktól elhidegülve még inkább összetört.

Azt mondják, tudd a múltat magad mögött hagyni; már nem történhet meg még egyszer. Való igaz, viszont ez nem akadályozza meg abban, hogy ne kísértsen éjjelente.

Jobban megengedem a vízsugarat, hogy elnyomja Luke szívfacsaró hangját. Borzalmas mindennek a szem - és fültanúja lenni, mikor ennyit gondol magáról az egyik legcsodálatosabb ember, akit csak ismerek.

Talán ostoba terv, de megvalósítom. Amennyiben tehetek valamit a barátomért, megteszem. Számomra sokkal többet jelent az ő boldogsága, mint a sajátomé.

Szökkenve teszem meg az utolsó lépcsőfokokat, a konyhába sétálok. Amint benyomom az ajtót Ashton tarkón csapja Calumot, a fiú legnagyobb kapkodás közepette egy széthajtogatott lapot dug az asztal alá.

„Más szóval: egy teljesen átlagos reggeli jelenetbe csöppentem."

- Miről van szó? - kérdezem leülve, a pirítósomra várva.

- Gyűrűs farkú makik.

- Múmiák.

- Edward Cullen.

- Adava Kedavra. - nyögik be az első szót, mi eszükbe jut.

Homlokráncolva meredek rájuk, lövésem sincs, miért ezeket mondták. A helyzet abszurditása, hogy... hát, hogy ilyen szavakat hallottam tőlük. Hitetlenül felröhögök.

- Akkor fussunk neki még egyszer. - mondom.

Jelez a kenyérpirító, gyorsan kikapom belőle a két szeletet. Elővigyázatlanságból megfeledkezem arról, könnyen megsütheti a kezemet, ezért kisebb zsonglőrmutatvánnyal teszem le a reggeli - ebédemet az elém készített tányérral.

- Edward Cullen gyűrűs farkú makira vadászott a dzsungelben, miközben egy múmia halálos átkot szórt rá. - küszködi magyarázat gyanánt Mike. A mondat végén, ahhoz képest, milyen nyögve - nyelősen ment, a végére büszkén konstatálja, (szerinte) értelmeset mondott. Diszkréció hiányában még rá is kacsint a többiekre.

- Aki egy vámpír? - vihogok. - Látszólag sokat volt a szarkofágban a tag... Hmm, úgy megnézném most a Harry Pottert.

Calum gyorsan lefirkant valamit a kezében szorongatott jegyzettömbjébe, mire Luke odapisszeg - „Ezt ne írd le!"

- Oké. Mi folyik itt? - kérdem számon őket.

- Tudsz valamilyen hangszeren játszani, Sum? - kérdez vissza Ashton terelve a témát.

- Kiskoromban zongoráztam. - rántok vállat. - Nem tudom, mennyire menne már.

- Komolyan? - csillan fe Luke szeme, s áhítattal néz rám.

Calum lefirkant valamit a papírra. Kinyújtom a nyakam, hátha le tudok olvasni valamit, azonban a kreol bőrűnek láthatóan nincs ínyére cselekvésem. Ahogy hajolok előre, úgy dől hátra, a köteget közvetlenül maga előtt tartva.

- Dalt írok, tudod. - mondja Cal, mintegy magyarázatképpen. - Ilyenkor nem szeretem, ha néznek.

- Ó, persze, megértem. - mosolygok rá. - Én sem szerettem, mikor írás közben anyám ott lihegett a nyakamban.

Toll serceg a papíron.

- Mikor írtál te? - ámuldozik Ashton. - És mit?

- Leginkább kisebb történeteket, de vannak dalszövegeim is. - harapok pirítósomba.

- Nahát! Ez... nahát! - lelkesedik be Michael is.

- Ezt mikor akartad elmondani nekem? - döbben le Luke teljesen.

- Öhm, soha? Az emberek nem szokták csak úgy random beszúrni a mondandójukba, csak ha szeretnék, hogy a másik megtudja.

- De te ezt nem akartad. - konstatálja barátom.

- Nem, valóban nem. Egyébként meg már abbahagytam. Ott van nekem a szörf. - magyarázom. - Amiben elég sikeres vagyok, s nem olyan haszontalan időtengetés, amivel még pénzt sem lehet keresni.

- Ez a te véleményed vagy az ap... Eric - é? - vonja fel a szemöldökét Ashton.

- Lényegtelen. - suttogom. - Az után már nem volt kedvem folytatni, miután tűzbe dobta a füzetemet. - a következő falat keserű szájízt hagy bennem, alig tudom letuszkolni a száraz kenyeret a torkomon. Köhögni kezdek, mire Luke felpattan, gyorsan tölt nekem vizet a csapból. Egy húzásra megiszom, a hőmérsékletével nem számolván összekoccannak a fogaim. - Köszönöm. - mosolyodok el.

- Milyen zenét szeretsz? - érdeklődik Michael.

- Amilyet ti is. - válaszolok direkt így.

Minden figyelmemmel Calum írására összpontosítok. Igencsak megnehezíti a dolgomat, hogy visszafelé kell olvasnom. „ZENE: amilyet mi is... az milyen?" - veti papírra.

- Cal, eljátszod a dalt? - bökök a fejemmel a jegyzettömb felé, tudván, így leleplezem.

- Persze. - vigyorog diadalittasan. Ezek szerint rájött a csapdámra. - Luke, lehoznád a gitárom? - pillant a szöszire.

- Aha. Mert mindig a legvékonyabb combút kell ugráltatni. - morogja. - Az lesz a vége, eltörnek a pereclábaim!

Mikor Luke elhagyja a helyiséget, előre hajolok az asztalon, hajam a morzsás tányéromba lóg, viszont pillanatnyilag leszarom. Farkasszemet nézek a három fiúval.

- Na, jó. Tippem sincs, legalábbis egyenlőre, mit terveztek, de azt tudnotok kell, olyan vagyok, mint egy kopó. Én kiderítem. - dőlök hátra a székemen. - Viszont hajlandó lennék ejteni az ügyet, ha segítetek.

- Miben? - kérdi vonakodva Ashton.

Nagy levegőt veszek, és felvázolom nekik tervemet.

- Ez könnyen sülhet el rosszul. - motyogja a göndör. - Nagyon könnyen.

- Nem érdekel! - csattanok fel. - Megteszem, amit kell, hogy ne érezze magát csalódásnak. Benne vagytok vagy sem?

- Legyen. - nyújtja a kezét Cal, melyet beleegyezően megrázok.

„Back at school

They all thought I was an outcast car crash

Hopeless fool, they said to me

And my girlfriend said I messed up

Will I ever grow up

In the end, I'm not gonna

What was I thinking

Everyone sees it

It's not a secret that I'm just a reject

Sick of the system, don't wanna feel it

It's not a secret that I'm just a reject

I'm just a reject

My teacher said I was mentally disabled

So unstable

So I'll stay in bed, all day

Save your breath

You can talk at me but I'm not listening

If this is a test

Then I'm probably failing

What was I thinking

Everyone sees it

It's not a secret that I'm just a reject

Sick of the system, don't wanna feel it

It's not a secret that I'm just a reject

They try to save me but I'm too far gone

And they call me crazy so I played along

And they want to change me but I'm on my own

Da da da da da da da da

Da da da da da da da da

What was I thinking

Everyone sees it

It's not a secret that I'm just a reject

Sick of the system, don't wanna feel it

It's not a secret that I'm just a reject

I'm just a reject

I'm just a reject"