Calum Blanche és az óceán közé áll. Nem akarom neki mondani, még nagyobb elkeseredést hozni, hiszen így is könnyek szöktek szemébe, de nem hiszem: ezzel a taktikával olyan sokra menne a gyilkos mennyiségű víz ellen.
Káromkodások, ordítozások, kétségbeesés szavai hangzanak a kis körünkből, mindenki kiabál mindenkivel. Talán a problémát ott követjük el, egyedül akarjuk megmenteni Blanche - t. Azt hisszük, egy személyben van ennyi erő, akarat, elszántság, csakhogy ez nem erről szól.
Egész életemben az óceántól tanultam jóformán. Az óceántól, ami elválaszt az édesanyámtól.
Ha ez az irdatlan mennyiség képes együtt tartani a hullámokat, csoportosan támadni, összefogni valami ellen, úgy harcolni, akkor mi miért külön - külön támadnánk vissza?
Hirtelen felpattanok, a napozóágy vasrészét megragadván vonszolni kezdem a srácok felé. Calum vállára helyezem a tenyeremet, arrébb tomom, majd a helyére a nyugágyat az oldalára állítom, úgy használva, mint egyfajta torlaszt.
- Egyszerre ássatok! - adom ki a parancsot, és a véletlenül együttesen dolgozó Luke - Michael pároshoz igazodom.
Jóllehet, a nyugágy valamiféle képpen sikeresen felfogja a vadul tomboló hullámokat, teljesen nem képes megállítani a gomolygó áradatot. Nagy megkönnyebbülésünkre Blanche - nek sikerül kiszabadítania két kezét, s mikor már a melle alatt ásunk, próbálja meglazítani maga körül a nedvességtől összetapadt homokot.
Calum Blanche elé siet, leguggol, a lány karjait nyaka köré kulcsolja. Barátnőm szorosan tartja a kreol bőrűt, aki a lány derekán fogást találva húzni kezdi.
Felvidulva látom, ez a módszer sikeresnek bizonyul, így a srácok és én újult erővel vágunk bele a kaparásba. Azután eszembe jut valami.
Eszeveszetten a legközelebbi kisgyerekhez rohanok, aki várat épít. Nem nézek a lábam elé, csak a srácra összpontosítok, ezért mikor elakadok egy játék lapátban, s a remekműben landolok, vegyes érzelmekkel nem tudom eldönteni, mit tegyek hirtelen.
Nevessek az abszurd helyzeten? Szabadkozzak, kérjek sűrűn, magamból kikelve bocsánatot? Kezdjek el hisztizni a saját fenekemhez igazodó kis trónom tetején, amiért tehetetlen vagyok?
„Hát, esdekelni biztosan nem fogok!" - morgom magamban. - „Egyenesen a művészeteknek tettem szívességet azzal, hogy seggel beleborultam a... formátlan masszakupacba."
„Ez az! Massza!" - vigyorodom el akárcsak egy eszelős.
A (saccolásra) négy éves fiú lapátját szorongatva hátrébb mászik. Megértem; bizonyára ijesztő látványt nyújthat a lány, aki saját gondolatain képes jót mulatni. Normális dolog ez? Lehet, családi vonás. Aztán, mikor arra gondolok, Eric - kel semmilyen rokoni kapcsolatban nem állunk egymással, valamint édesanyám soha nem viselkedett eszelősen, kiszámíthatatlanul, megrázom a fejem. Néha, mint most is, még mindig képes vagyok megfeledkezni a tényről, akit szülőatyámnak hittem, soha nem volt köze hozzám. Valaki más, egy gyáva alak az apám, ki valamilyen okból kifolyólag lelépett... talán a születésem előtt. Nem tudom. Semmilyen információm nincs róla - lehet, jobb is így. Miért foglalkoznék egy olyan alakkal, aki már az első pillanataimtól kezdve leszart? Vagy kellene?
Dehogy is!
Sőt, ha netalántán mégis találkoznék egyszer a mocskos pofájával, azt rohadtul megkeserülné. Úgy átrendezem az arcát, még a saját anyja sem ismeri meg...!
Aki... az én nagyanyám.
„Miért foglalkozol ilyen ostoba dolgokkal?!" - vonom kérdőre magam. Igaza is van benső hangomnak: a legjobb barátnőm veszélyben van, erre képes vagyok egy árulóval foglalkozni?
„Élj a mának" - mondják. Ezt is fogom tenni; azokkal az emberekkel foglalkozni, akik mindig ott voltak nekem. Akikkel összevesztem, kibékültem. Akik a legnagyobb önsajnálatom és depresszív gondolataim között is képesek voltam emlékeztetni, ki vagyok valójában. Akik mellett nem kell megjátszanom magam, hogy kedveljenek - bár, ezt soha sem válltam be, ezelőtt sem. Akik mellett, jóllehet, olyan, mintha a legvadabb, legőrültebb kavalkád közepébe csöppentem volna, de még sincs ellene kifogásom. Akik megnevettetnek. Akik vigasztalnak. Akik velem sírnak.
Akikben megbízhatok. S, akik bízhatnak bennem.
A jelen személyei.
Éppen ezért egy „bocsi" - t odavakkantva a kisgyereknek, felkapom a földről a műanyag kannát, és visszafutok a srácokhoz.
- Ne húzz ilyen erősen, lejön a bugyim! - sipítja Blanche. - Hé! Hé, ne tapizd a fenekem!
- Mi? - fújtat Calum. - Na, most komolyan! Akkor taperolom a feneked, ha én akarom, illetve így mégis hogyan húzzam fel a bikini alsód?
Teli merítem a kannát sós vízzel, és a kiásott gödörbe öntöm. A többiek megrökönyödve néznek rám.
- Te mégis mi a faszt művelsz? - ordít rám Luke kidagadó nyaki erekkel. - Baby. - teszi hozzá zavartan viháncolva.
- Vizet adva a homokhoz, meglágyítom? - kérdezek vissza homlokráncolva.
- Öhm... miért?
- Mert így könnyebben tudunk kaparni, te idióta! - rivallok rá egy újabb adag vizet öntve az ásatásba.
- Igen, igazad van. - biccent. - Ha csak nem tévedsz hatalmasat.
Körülbelül tíz vödör után a homok iszapossá válik, majd, mikor letérdelek, és csatlakozom a mentőakcióhoz, sokkal könnyebben tudom kilapátolni. Már csak Blanche lábai vannak eltemetve. Calum rendületlenül húzza, míg a lány rugdosva próbál kiszabadulni.
Ashton gödörbe mászik, azután rögtön kimenekül, mikor egy irdatlan nagy hullám feldönti a napozóágyat, így megtöltvén a kiásott lyukat. Szegény göndörke prüszkölve - fuldokolva kecmereg ki a viharfelhős, sötét, borongós ég alá.
Blanche lábfejét könnyen ki tudja szabadítani, majd mindannyiunk legnagyobb meglepetésére, nem engedi el Calum nyakát. Sőt, mi több! A fiúra veti magát, lábait dereka köré csavarja. Calum csak egy rövid ideig habozik, majd Blanche hajába fúrva a fejét, szorosan magához vonja barátnőmet.
Michael köhintve jelzi, ideje lenne elengedniük egymást.
- Holnap... - motyogja Blanche. - Holnap mind a harmatokkal számolok. Ne lepődjetek meg, ha véletlenül levágják a farkatokat! De csss, ezt nem tőlem tudjátok.
Erőtlenül felnevetünk, míg Blanche Calum mellkasának dönti a homlokát. Ashtonék szedelőzködni kezdenek, míg én feszengve, összepréselt szájjal visszabattyogok a kisfiúhoz, és a kezébe nyomom a kannát.
- Kösz. Meg minden. - biccentek.
- Bátor vagy. - mondja gyermekdeden mosolyogva.
- Öhm... valami olyasmi. - ráncolom az orrom, és esetlenül megpaskolom a fejét. Ahogy azt a kutyáknak szokás.
Kétség kívül, semmi érzékem nincs a gyerekekhez. Nem is szeretem őket. Sokszor láttam kisebb koromban, ahogy a gimiben vagy alsóban minden lány visongva rohan egy babakocsit toló anyukához, behajolván pedig idióta módon gügyögni kezdenek. Engem, személy szerint a hideg is kiráz ettől a viselkedéstől, pláne, mikor úgy kezelik szerencsétlent, mint egy fogyatékost.
Persze, aztán lehet, van benne valami. A hideg is kiráz tőle, mikor szembe totyog velem egy kisgyerek, az anyja kezét szorongatva, majd azt mondja rám: „baba". Ilyenkor mindig próbálok magamra erőltetni egy mosolyt, s elszámolni tízig, mielőtt a szülőre ordibálnék, amiért nem képes a porontyával normálisan viselkedni. Egy fejlődő elme, elismerem, kezdetben nem lehet neki hidraulikus berendezésekről regélni, de ha a „csecse" szó jelentését képes felfogni, miben lenne más megtanítani a „szép" definiálására?
- Na, csá. - intek megfordulván a fiúnak, és visszamegyek a barátaimhoz, akik minden összepakoltak már.
- Indulhatunk? - kérdezi Luke, mellém érve kisimít egy tincset a szememből.
- Én még... én még maradnék. - nézek a szemébe. - Tudod, ilyenkor jó nagyok a hullámok. - egy apró mosoly szökik arcomra.
- Akkor maradok veled. - ránt vállat, majd elköszön a többiektől, akik már megindultak az autó felé.
- Nem... kell. - nyögöm ki.
- Nyugi! - nevet fel. - Nem mennék a vízbe. Nem gátollak, szelheted a habokat kedvedre. Én megvárlak a parton.
- Ez hülyeség. - ingatom a fejem. - Komolyan, menj haza nyugodtan. Jól leszek!
- És ha ismét elmerülsz? Ki húz ki, hmm? - lökögeti összeráncolt homlokkal piercingjét.
Nagyot sóhajtok.
- Akkor frusztrált voltam, te is tudod. De most minden a legnagyobb rendben van. Tekintvén, Blanche megmenekülését. - teszem hozzá.
- Jó. - morogja. Feltehetőleg nagyon nem fűlik a foga ahhoz, hogy egyedül hagyjon. - És hogyan érsz haza, Sum?
- Nem ez lenne az első eset, hogy sétálok. - utalok arra az ominózus délutánra, mikor Luke a parton hagyott minket.
- Oké. - fújja ki a levegőt. - Mi lesz akkor, ha megtámadnak? - veti fel.
- Pofon baszom őket a deszkámmal. - vonok vállat. Luke - hoz hajolok, gyengéden megcsókolom. - Menj!
- Vigyázz magadra a kedvemért. - dönti homlokát az enyémhez. - Szia. - súgja, majd elhajol.
Esetlenül intek felé, de nem láthatja. Már megfordult.
Lehunyom a szemem, nagy levegőt veszek, s érzem az óceán sós szaga egészen a tüdőmig hatolván kitisztítja elmémmel egyaránt a légzőjárataimat is. Hátravetem a fejem, felszabadultan felnevetek. Szörfdeszkámat hónom alá csapom, belevetem magam a háborgó habok közé, miközben egy gondolat kavarog a fejemben.
„Kezdődjék a játék!"
₹
Nagy nehezen sikerül lefejtenem magamról a testemhez tapadt neoprén ruhát. Csomós hajamból kitépem a hajgumit, beletúrok.
Úgy döntök, elég késő van ahhoz, hogy a kádban áztassam magam, persze, hulla fáradt is vagyok. A zuhanyzó tányérjára állok, megengedem a forró vizet. Jóllehet, szörfruhám némiképp megtartja a hőmet, de így is sikerült az óceánnak kellőképpen lefagyasztania, ezért azt érzem, szétégek.
Beletelik pár percbe, míg hozzászokom a fokozathoz. Bőröm csöppnyit kipirosodott, de leginkább a lábfejem sínyli meg minden zuhanyozásom alkalmával a meleg vizet. Mindig vörösbe vált, akárcsak a... vér.
Egy nagy adagot nyomok a tenyerembe vanília illatú samponomból, majd a hajamra kenem. Időközben átköltöztem Luke fürdőszobájába, minden piperecuccom itt foglalja a helyet. Habár, ha jobban belegondolok, Lukvadász Hemmonak nem volt problémája vele. Sőt, mi több, ő kérte.
Testemet orgona illatú tusfürdővel mosom meg, kétszer, hátha sikerül bőrömnek a kellemes virágillatot átvennie az algaszag helyett. Hogy miért bűzlök így? Na, arról fogalmam sincs.
Hajam végét egy törölközőbe törlöm, miután kilépek a zuhany alól. Ugyanezt a puha anyagot magam köré csavarom, míg elvégzem a szokásos esti arctisztításomat. Nem mondanám, olyan nagyon pattanásos lennék, de szeretem tisztának tudni mindenem.
Tíz percnyi krémezés, arctonikozás, fogmosás után, mikor a Luke egyik felsőjét és a bugyimat venném fel, mit pizsama gyanánt használok, megütközöm. A ruháimat kint hagytam, az ágyra terítve.
Szorosabban magamra csavarva a törölközőt, félve, kiszáradt torokkal kilépek a gőzölgő, fényes fürdőből a félhomályba borult hálószobába. Először csak a fejemet dugom ki az ajtón, azután, mikor nem észlelek semmilyen mozgást, kislisszolok.
A szekrény elé lépek, Hemmings egyik olyan pólója után kutakodom, amit nem használ olyan gyakorta, így nem lesz baj, ha felveszem, mikor eszembe jut, már előkészítettem a pizsamámat. Ám, mielőtt becsukhatnám a szekrény ajtaját, az bevágódik az orrom előtt.
Luke - ot pillantom meg a fának támaszkodni tenyerével, egyben engem sarokba szorítva. Lövésem sincs, honnan jutott eszembe ez a gondolat, de szemébe nézve menten észhez térek.
Eddig nem hittem, ez lehetséges, s biztos vagyok benne, ha ezt nekem valaki más mondja, egyszerűen pofon röhögném, azonban most, hogy látom...
Luke kék íriszei sötétebbé válnak, ahogy résnyire nyílt ajkakkal felém közelít. Szépen, lassan. Megfagy a vér az ereimben, ettől a látványtól, s mikor megszólítom, csak morog egyet. Teljesen a falhoz préselődök, Luke két kezét a fejem mellett támasztja, ezzel gátolva, dugába döntve felvetülő szökési terveimet.
A hideg kiráz kitágult pupillái láttán. Lassan, komótosan a törölközőm szegélyéhez nyúl. Nagyot nyelek. Húzni kezdi az anyagot, lefejteni.
- N... ne. - dadogom. - K... kérlek.
- Csss.
Konkrétan a bőghetnék van rajtam, nem értem, mire fel történik ez az egész.
Hevesen ajkaimra tapad, így próbálja elfojtani, tiltakozásomat, feltörekvő sikolyaimat. Nyelvét átdugja számba, ami érzéki, vad táncot lejt az enyémmel. Majd a nyakamra vándorol. Ott csókolgatni, szívogatni, harapdálni kezdi a puha bőrt. A kulcscsontom tájékán járhat, mikor felnyögök. Érzem, ahogy belemosolyog nyakhajlatomba, majd visszatér a „megjelölésemhez". Szőke fürtjei közé vezetem az ujjaimat, tépni kezdem a haját töveinél, mire felmordul.
Megérzem egyik kezét, ahogy a belső combomat simogatja, s felfelé haladván a nőiességemet kezdi kényeztetni. Jóleső sóhajok hagyják el számat, minden porcikámmal kívánom őt. Viszont mielőtt megérezhetném akár csak egy ujját is, egy nem kívánatos emlék vetül fel csukott szemeim előtt, ahogyan Eric próbál megerőszakolni a temetőben.
Hirtelen ellököm magamtól Luke - ot. Kezeimet védekezőn összefonom magam előtt.
- Bo... bocsánat. M... még nem állok készen. - rebegem.
Arcán szomorú mosoly jelenik meg, de elfogadja. Lehajtja a fejét, az ágy szélére telepszik.
- Gyere. - nyújtja felém a kezét, mire nagyot nyelve még jobban simulok a falhoz. - Summer, nem kell félned. Bízol bennem?
Habozva, de bólintok. Lassan, óvatosan.
Elé lépek, mire lefejti rólam a törölközőt. Én ezt nem akarom! Miért nem képes megérteni? Még nem...
A plafont kezdem el szuggerálni, sűrűn felfelé pislogva, nehogy kibuggyanjon az első könnycseppem. Luke a komódjához rohan, kivesz belőle valamit, majd behúzván a fiókot, gyorsan helyet foglal ismét előttem. Nem mozdulok. Továbbra is a mennyezetet nézem, meztelen testtel.
Látom, ahogy lehajol elém, mire bepánikolva erősen összezárom szemeimet. Majd arra leszek figyelmes, valamit húz fel a lábamon. Összeráncolt homlokkal, az ajkamba harapva megkockáztatom, hogy ránézzek. Az egyik piros - fehér alsóját adja fel rám.
- Ülj az ölembe! - szól. Habozva, de megteszem, amit kér. Ágyékán foglalok helyet. - Emeld fel a kezeidet.
Úgy cselekszem. Mielőtt rám adná a mellette heverő felsőjét, nedves csókot nyom mindkét mellemre. Elmosolyodom.
Miután felöltöztetett, a szemembe néz.
- Soha nem bántanálak! Addig várok, ameddig csak szükséges.
- Köszönöm. Sze... szeretlek, Luke. - mondom félénken.
Szorosan hozzábújok. Fejemet a nyakába fúrom, míg állát a vállamon pihenteti. Simogatja a vizes hajamat, majd a fülembe susogva, beleharap a cimpámba:
- „You look so perfect standing there, in my American Apparel underwear!"

„Hey, hey, hey, hey
Hey, hey, hey, hey
Simmer down, simmer down
They say we're too young now to amount to anything else
But look around
We work too damn hard for this just to give it up now
If you don't swim, you'll drown
But don't move, honey
She looks so perfect standing there
In my American Apparel underwear
And I know now, that I'm so down
Your lipstick stain is a work of art
I got your name tattooed in an arrow heart
And I know now, that I'm so down
Hey!
Hey, hey, hey, hey
Let's get out, let's get out
'Cause this deadbeat town's only here just to keep us down
While I was out, I found myself alone just thinking
If I showed up with a plane ticket
And a shiny diamond ring with your name on it
Would you wanna run away too?
'Cause all I really want is you
She looks so perfect standing there
In my American Apparel underwear
And I know now, that I'm so down
I made a mixtape straight out of '94
I've got your ripped skinny jeans lying on the floor
And I know now, that I'm so down
Hey!
Hey, hey, hey, hey
You look so perfect standing there
In my American Apparel underwear
And I know now, that I'm so down
Your lipstick stain is a work of art
I got your name tattooed in an arrow heart
And I know now, that I'm so down
Hey!
Hey, hey, hey, hey
She looks so perfect standing there
In my American Apparel underwear
And I know now, that I'm so down
Your lipstick stain is a work of art
I got your name tattooed in an arrow heart
And I know now, that I'm so down
Hey!"

××××××××××××××××××××××××××××××××××××
Sooo, ha tetszett, kérlek, vote - olj, hogy tudjam, milyen irányba halad a történetem.😊
Szeretlek titeket!!!💞💞