Hangos horkolásra ébredek hajnalok hajnalán, az az pontban kilenc órakor. Fogalmam sincs, mi után aludtunk el, arra azonban emlékszem, hogy minden a legnagyobb rendben van kettőnk között. Jó érzés az életemnek legalább ezen a területén kiegyensúlyozottságot elérve sikert elkönyvelni.
- Pszt, Luke. - suttogom, majd megfordulok ölelő karjaiban nagy nehézkesen, és az alvó angyalt nézem. - Lucas! - lökdösöm a karját, hátha felébred a „nem nevére".
- Mmm... - motyogja, de a horkolást abbahagyja.
Boldogan konstatálom, a zaj megszűnik, valamint nyáriszünet lévén lustálkodhatok, és jelen körülmények között senki nem nyaggat a teendők listájával, de egy perc elteltével Luke ismét rázendít.
- Nem hallod, Lukey? - rázom vállát, és felkönyökölök. - Luke. Lucas. Ébredj! Hahó... - semmi reakció, ezért erősebben próbálkozom. - Hemmo! Hemmings! Robert!
- Hjaj, kuss már! - nyögi. Elhúzza kezét a derekamról, hasára fordul, fejét párnájába temeti. - Hagyj aludni!
- Hogy én? Téged? - lepődöm meg. Felülök az ágyban, és ugrálni kezdek. Az egész matrac rázkódik alattam, beleértve a szőkét is, aki egyre idegesebbnek bizonyul. - Luke, kellj fel, hallod? Felvertél engem, én sem engedem, hogy visszafeküdj. Lucas! Luk... várj! - hirtelenjében leállok a rugózással, és úgy nézek rá, mint aki a globális felmelegedés meggátlásának ötletét ötölte volna ki éppen.
- Mi az? - sóhajt fáradtan, de azért a hátára fordul.
- Luke. - mondom a nevét, mintha csak ez lenne az egyedüli közölni valóm. Mondjuk tényleg ez az. Látván értelen arckifejezését, magyarázatba fogok. - A te neved Luke. De vedd le az „e" betűt. Mi jön ki?
- Öhm... Luk? - kérdez vissza felvont szemöldökkel.
- Pontosan! - jelentem ki diadalittasan. - Luk. Az már majdnem „lyuk".
- És? Ennek örültél ennyire?
- Igen. - biccentek pókerarccal. - Mert Luk... Te egy Lukvadász vagy, Luke! - mondom, és nevetésben török ki.
₹
- Ashton Kurva Flecher Irwin! - kiáltja valaki a földszintről, mire felkapom a fejem. Úgy néz ki, időközben újra elnyomott az álom. Azonban, mikor az oldalamra fordulok, hogy hozzá bújhassak barátomhoz, Luke - ot sehol nem találom. - Vidd már el a nyomoronc macskádat a reggelimből, vagy esküszöm, megfojtom!
„Komolyan nem esett le elsőre, hogy Lukvadász óbégat? Szégyen, Summer."
- Én fojtalak meg, ha még egy ilyen elhagyja a szádat! Feljelentelek a rendőrségen! - replikázik Ashton.
- A hülye fejeteket, azt! - ordítja Calum egy emeletről lejjebb. Ha a harmadikon így lehet hallani, nem akarom elképzelni, szegény Melchi - nek milyen hanghullámokat kell átvészelnie. - Kussoljatok már, más különben lenyomom a farkamat a torkotokon!
- Senkinek nem kellenek az aszott golyóid, Hood! - válaszolnak vissza kulturáltan, azután folytatják értelmes tevékenységüket, a veszekedést.
Fejemre szorítom párnámat, próbálom kizárni a külvilági zajokat, mikor kinyílik az ajtóm, és Calum lép be rajta kócos hajjal, ujjatlanban és egy bokszerben. Értetlen arckifejezésemet látva lenéz férfiasságára, megvonja a vállát. Komótos léptekkel hozzám sétál, felrántja a takarót, és háttal befekszik mellém. Mielőtt lehajtaná a fejét, megpaskolja a párnát, majd úgy alakítja, hogy a domború rész pont beleillje a nyakhajlatába. Döbbenten figyelem, mit csinál, végül akkor telik be a pohár, mikor lerántja rólam a lepedőt, magára húzza, egy részét a lába közé szorítja.
- Mondd csak, te normális vagy? - szalad fel a szemöldököm, és felülök.
- Mer'? - kérdezi értetlenül. És illedelmesen.
- Mi a jó péniszt képzelsz magadról, hogy mellém fekszel? - röhögök fel hitetlenül.
- Ugyan, csak nem attól félsz, ha meglátlak smink nélkül, ijedten elrohanok? - gonosz mosollyal szája sarkában végigmér. - Ne aggódj, Summy baby, így, mázolatlanul nem is vagy olyan nagy szám. Csak arról van szó, hogy ez az egy szoba van a legfelső emeleten... Megnyugodhatsz, máskülönben pénzért sem feküdnék az ágyadba!
Gunyoros arckifejezésem mögé próbálom elrejteni a sértettségemet. Mi az, hogy pénzért sem feküdbe mellém? Hiszen ő vallott nekem szerelmet, ráadásul meg is csókolt. Törődött velem, a támaszom volt, majd a legjobb barátommá vált.
- Jól van, Hood, most már avass be kérlek: mi a fasz bajod van? - sipítom pár oktávval magasabb hangon.
- Mi a bajom? Mi a bajom?! - ül fel indulatosan. - Még meg mered kérdezni? Nem csináltam mást, csak vigyáztam rád, nehogy valami ostobaságot kövess el amiatt az idióta miatt. Azt még lenyelem, hogy nem szeretsz viszont, de hogy a dugásotok hangjaira kelljen elaludnom? Hát, köszönöm szépen, elég volt! - lerántja magáról a takarót, és az ajtó felé igyekszik.
Sebtében elkapom a kezét, ezzel kényszerítve, hogy a szemembe nézzen.
- Nem feküdtünk le, te ostoba! - nem is értem, miért magyarázkodom neki. - Nem tennék semmit sem, amivel megbánthatlak, de jó, ha tudod, a barátommal azt csinálok, amit akarok. Igazán nem akarlak megsérteni, de nem miattad nem történt semmi, hanem miattam. Nem álltam készen...
- Eressz el, retkes kurva! - rángatja a végtagját, amivel csak még elszántabbá tesz. Körmömet húsába vájom, mire felszisszen, mégis tovább próbálkozik.
- Hogy mondhatsz nekem ilyeneket azután, ami tegnap történt? Hogy lehetsz ilyen kegyetlen? Hát, nincs neked szíved, Calum? - kérdezem gombóccal a torkomban.
- Darabokra törted, te utolsó kis... - mondandóját a telefonom pityegése zavarta meg. Utána kap, megelőzve engem, feloldja a képernyő, majd elolvasaa az üzenetet. - „Minél hamarabb találkozni szeretnék veled, életem. Szeretnék elmagyarázni mindent. Szeretlek." - olvassa fel, majd hitetlenül felröhög. - Szóval már Luke sem elég jó neked? Hány emberrel akarsz kavarni egyszerre, hmm?
- Mi? Azt sem tudom, ki küldte azt a rohadt sms - t! - tiltakozom.
Kiszabadítja magát szorításomból, és keserves arccal elém dobja a telefont, és hátat fordít nekem. Azt hittem, elbőgöm magam.
„Miért nem hisz nekem?"
- Eredj, dugasd meg magad egész Sydney - vel! - vágja az arcomba. Indulatosan felkapom a mobilom, és utána hajítom. Calum éppen akkor tér jobbra, a lépcső felé, ezért a készülék hangosat csattan a falon, majd a földre hullva darabokra tört szét. - Jaj, így hogy fogjátok tartani a kapcsolatot? - ereszt meg egy gúnyos mosolyt, mielőtt végleg eltűnik a látóteremből.
₹
A tegnapi nap folyamán nem beszéltem többet Calum - mal, aki még az elején mutatta a nagy csávót, azután kisebb apróságokkal lepett meg, hátha megbékélek. De nem fogok. Vagy normálisan elnézést kér, vagy elfelejt örökre.
Miért hiszi azt mindenki, hogy velem keresztbe - kulcsba lehet bánni? Akármit mondhatnak rám, nekem kutya kötelességem kussban tűrni a szitokáradatot, és elviselni, ha belém rúgnak? Ki sem állhatok magamért, a jogaimért? Hímsoviniszták vannak, elismerem, de ha még egyszer így mer hozzám szólni bármelyikük is, elintézem a gyermekvállalási terveiket egy életre.
Egyre több üzenetet kapok, Luke - nak mégsem mutatom meg egyiket sem. Nem szeretném feleslegesen felidegesíteni, képes vagyok egymagam is megoldani a gondjaimat - és ezt be fogom bizonyítani. Nem értem, miért volt jó barátomnak, de új telefont kaptam tőle, miután az enyém sikeresen darabokra tört Mr. Seggarc miatt. A számomat megváltoztattam szándékosan, csak a négy fiúnak árultam el - Calum úgy pötyögte be, mintha szívességet tenne -, mégis folytatódik az üzenetek sokaságának küldözgetése, továbbra is rejtett számról.
Ismeretlen: Ma este hét órakor a Sydney Tower Eye - nél. Megbeszéljük dolgainkat, azután veszek neked Pandora karkötőt. 😉
Ahogy az sms - t elolvasom, egyszerre több dolog is végigfut az agyamon. Most valaki tényleg annyira hülye, hogy azt hiszi, csapot - papot itt hagyva rohanok majd a megbeszélt találkahelyre? Ráadásul egyedül? Azon meg hadd ne akadjak fenn, ki a francnak vagyok ennyire értékes? Elvégre, a drága idejét rám pazarolja, helyet szorít nekem a zsúfolt napirendjében, okom van az aggodalomra, mert tényleg akarhat valamit. Ezen felül smileyt használ - hány éves ez, tizenöt?
Kopogásra kapom fel a fejem. Homlokráncolva az éjjeli szekrényre csúsztatom a telefont, és kiszólok.
- Gyere csak! - Luke nincs mellettem, tegnap este mondta is, valami fontos meccset néznek, szóval ne zavarjam őket. Ez azon felül, hogy mérhetetlenül jól esett, most gondolkodóba hív, melyik srác nem ülhet a TV előtt, sörrel a kezében, szétszórt popcorn halomban, nyál csorgatva?
Az ajtó nyikorgással tárul, majd mikor meglátom a sötét hajzuhatagot, a lehető legunottabb arckifejezést erőltetem magamra.
- Szia, Calum. - szólok ridegen. - Mit akarsz?
- Beszélhetnénk? - tördeli az ujját, miközben lekuporodik az ágyam sarkára.
„Mint egy szende szűz! Késő bánat, Hood!"
- Nem. - röhögök fel.
- Summer, kérlek. - néz rám kölyökkutya szemekkel. Íriszében a megbánás szikráját látom.
„Mi van veled, Black? A szikra édes kevés! Nekem tűz kell!" - térít észhez egy belső hang. Hallgatnom kellene rá? Elvégre mindig bajba sodor, máskülönben azonban nem tartanék ott, ahol... Egy összetört világban megragasztva.
- Mmm. Ah, legyen! - sóhajtok fel bosszúsan, mikor Calum elérte a kellő hatást, vagyis hogy megsajnáljam. - De gyorsan mond. Nem érek rád egész nap!
- Szóval. - vakargatja a tarkóját. Rám nézet, végigsiklott tekintete ajkaimon, azután tekintetét az enyémbe fúrja, és én akarva - akaratlanul is elveszek azokban a gyönyörű, mogyoróbarna szemekben. A legjobb barátom szemeiben. - Ha mondhatom így... ez egy vallomás - féle lesz. De ne ijedj meg! - rázza a fejét, amint ajkamba harapok. - Semmi olyanról nem lesz szó. Nos, akkor... Tudod, mikor Luke betoppant veled, és közölte másnap, hogy képes lenne elhagyni minket érted, ráadásképp úgy üvöltött Ash - vel, mint egy eszelős, nem értettem semmit. Miért szeret? Miért tart ki melletted? Mert az rendben van, csak rád kell nézni, és egy szokatlanul csinos lánnyal találod szemben magad, de mikor megszólaltál, mondandód csak úgy csöpögött a gúnytól és a keserűségtől. Úgy voltam vele, Luke mi a fenét akar egy lelkileg nulla lánytól? Abszolút nem volt kedvem hallgatni a majd bekövetkező hisztirohamaidat és idegösszeroppanásaidat, azonban egyik sem következett be. Legalábbis nem olyan értelemben, ahogyan én arra számítottam. Kezdetben csak azért voltam kedves, mert megkértek rá, próbáltam nyitott lenni. Azután a parton, mikor benne voltál a hülyeségekben, előtte meg a pizzaevő verseny... átértékeltem mindent. Kezdtem tisztelettel nézni rád, hiszen ennyi sínylődés és fájdalom árán is képes voltál nevetni. Miután miattunk összevesztetek Luke - kal, kezdtem más oldaladat is megismerni. A rejtettet, amit eddig senkinek nem tártál fel. Megtisztelve éreztem magam, mikor beavattál a titkaidba, mikor velem töltötted a napjaid tömkelegét... Aztán lett kusza minden. - keserű mosolyra húzza a száját. Előre nyúlok, és gyengéden megsimítom a lepedőt markoló kézfejét. - Őszintén szólva nem tudom, mi késztetett erre az érzésre, de kezdem azt hinni, nem is igazi. Még mindig tartom magam a „szép lány vagy" - elméletemhez, emellett azt gondolom, Hemmings - szel együtt kell maradnotok. Én pedig... azt hiszem csak fellángolás volt az egész. Olyan jó volt, hogy végre valaki nem Luke - kal törődik, egy ember az igazi Calum - ra kíváncsi, nem pedig a pénzéért szereti, na, meg a hírnevéért. Elragadott a stílusod, amit kezdetben nem helyénvalónak találtam, imádtam, ahogy újra és újra talpra álltál, nem számított, hogy a halál karmaiban vagy. Akkor is megmutattad, téged milyen fából faragtak! És azt hiszem, ennek a Calum - nak csak szüksége volt egy igaz barátra, egy kis változásra ahhoz, hogy végre felnyíljon a szeme. Régen a koncerteken egy dolgon ját az agyam: vajon melyik lány lesz ma este a szerencsés? Csak a kefélés, a kefélés és a kefélés... Kihasználtam valamennyit, a helyzettel együtt; elvégre ki ne örülne egy egyéjszakás kalandnak felelősség nélkül, kötelezettség nélkül? Most meg úgy érzem, komoly kapcsolatra vágyom, reggel csókkal kelteni a szerelmemet, mellette lenni, vigyázni rá, megölelni ha szomorú, ha egyedül érzi magát. Összefűzött ujjakkal az utcán sétálni, hogy irigykedjen a nagyvilág. Igaz, a sajtósok hamar tönkre vágnak, de én mégis erről álmodozom... Féltékeny vagyok Luke - ra. A tegnapi kirohanásom is amiatt volt, sajnálom. Olyan nehéz elfogadni, hogy nektek mindaz összejött, ami után titkolván oly régóta sóvárogtam... Persze, ez nem azt jelenti, hogy nem örülnék nektek. Mert rá kellett jönnöm, igenis szurkoltam a kapcsolatotoknak. Lényegében ennek az egésznek az volt a lényege, hogy irigyeltem, ami köztetek van, és vágyakoztam ennek megvalósítására az én életemben is. Nem tudom, miért a legeslegjobb barátommal terveztem ezt, talán, mert benne éltél... vagyis majdnem. Csak annyit szeretnék így a legvégére, kiszáradt torokkal, hogy remélem nincs harag, és megbocsátasz a téves hitemért, a bunkózásomért, a beszólásokért, a csókokért és kínos pillanatokért, meg úgy általánosságban, mindenért.
Köpni - nyelni nem tudok, döbbenettel arcomon bámulok Calum - ra. Ahogy ezt kimondja, mintha belőlem is elpárologna az iránta érzett vágy. Csak szeretetre éheztem, akkor pedig pont ő volt kéznél... Ez azonban nem azt jelenti, hogy kihasználtam. Most is ugyanolyan közel érzem magamhoz, mint azelőtt, talán már a viszolygásom is megszűnt. Boldog vagyok, amiért bocsánatot kért, majd kicsattanok most, hogy Calum már nem szeret. Oké, ez furán hangzik, de mégis, aki volt már hasonló helyzetben, érti, mire szeretnék kilyukadni.
- Szeretlek. - ugrok ki a takaró alól, és ölelésembe rántom hátulról. Rám esik, nyöszörgésemet hallva megfordul, könyökével támasztja magát fejemnél.
„A rohadt életben!"
- Én is szeretlek. - súgja. - Viszont attól, hogy nem kedvellek úgy, még mindig fiú vagyok... egy nagyon kanos fiú. Te pedig még mindig fehérneműben vagy. És eléggé közel.
- Mész a faszba! - bokszolok karjába, majd megpróbálok kicsusszanni alóla.
- Ne! - kiált rám rémülten. - Ezt... ne... csináld! - szűri fogai között. - Ne mozogj így.
- Miért ne? - értetlenkedem.
- Mert odadörzsölöd. - zihálja.
- Hood, szállj le rólam! - sikítom, de már késő. Megérzem férfiasságát keményedni.
- Jól van, csak ne mozogj! - röhög fel.
- Ne merj vigyorogni vagy... leszoplak! - fenyegetem meg.
- Nem könnyíted meg a dolgomat. - motyogja, majd feltápászkodik.
- Tessék? Ezt hogy érted? - harapdálom alsó ajkamat.
- A szopás - cuccal, érted. Legyél már tekintettel rám is. Te bármikor együtt lehetsz Luke - kal, én viszont, ha nem akarok Cake táblákat tartó, sikoltozó lányokat a ház előtt, a valagamon maradok. - nevet fel.
- Hohóóó. - emelem fel a mutatóujjam. - Nincs Cake moment!
- Cake is real, baby. - kuncogott.
- E - e!
- De - de!
- Mondom, hogy nem! - csapkodom a takarót.
- Honnan tudod olyan biztosan? - húzza gonosz mosolyra a szájat.
- Megverlek. - morgom.
Nevetve sétál az ajtó felé, azonban még visszafordul hozzám.
- Luke üzeni, hogy öltözz fel, és gyere meccset nézni...
- Utálom a kosárlabdát. - biggyesztem le az ajkam. - Akkor már miért nem focit nézünk?
- Látod, ezzel én is így vagyok. De majd széttrollkodjuk nekik az egészet. - kacsint, mire felnevetek. - Ó, és meg annyi, hogy lenne - e kedved délután elmenni a moziba? A srácokkal már lebeszéltem...
És én mit sem sejtőn rábólintok az ajánlatra. Ha tudnám, mi következik, Luke - kal elrepülnék a városból. Akárcsak ha sejteném, Calum - mal még jobb viszonyt ápolok. Ha felkészülünk, nem lenne minden címlap a mi képünkkel, nem ócsárolnák a 5 Seconds of Summer - t, nem válna ismertté a nevem, nem szakadnának ketté a fanok szurkolótábor alapján, és a fiúk nem fontolják meg a feloszlást.
Túl sok a „ha", késő siránkozni. Mégis ha akkor lett volna eszünk, előbb gondolkodunk, csak utána cselekszünk, minden másképp alakulna...
És megúszunk egy totális katasztrófát.

„Ez a sok és zavaros megváltó, aki lépten-nyomon föltűnik, legjobb jele annak, hogy katasztrófa felé haladunk.

„It was like we had known all along that the sky was going to fall and then it fell and we pretended to be surprised."
(Olyan volt, mintha tudtuk volna már régen, az ég le fog szakadni, és amikor ez bekövetkezett, azt tetettük, hogy meglepődünk.)