*Luke*
Tudtam, hogy Calum titkol valamit. Mindig meglátszik rajta, rögtön kiszúrom, ha sumákol. Nem hiába, gyermekkor óta tartó barátság eredménye ez. Ezért mikor nehézkesen, szinte nyögve válaszolt a Summer - rel kapcsolatos kérdéseimre, amiket minden nap minden órájában felteszek neki, nem volt nehéz kitalálnom, valami nincs rendben.

Fölé tornyosulom, veszélyesen közeledek barátomhoz, ezért ő kénytelen a hátráláshoz folyamodni. Mikor már ugyanazt a levegőt lélegezzük be, arcunkat csak milliméternyi rés választja el, megállok. Kezeimet feje mellé támasztom a falnak, nehogy elmenekülhessen.

- Utoljára kérdem, Hood, hol van Summer? - indulattól visszafojtott hangom elveszik a térben. Mégis hallja. Tudom. Máskülönben nem reagálna úgy, ahogy. Nem látnám a szemében a rettegést, amit az elhatározásom váltott ki belőle.

- Te... te tényleg szereted őt. - suttogja megrökönyödve, fejét lehajtva tartja. Nem meri felvenni velem a szemkontaktust. Gyáva!

- Persze, hogy szeretem! - már kiáltok. - Elég volt a tökölésből. Válaszokat akarok, méghozzá most azonnal!

Szaggatott sóhaj hagyja el ajkait, bőrömön érzem a tüdejéből kiáramló meleg levegőt. Libabőrös leszek.

- A temetőben. - amilyen hirtelen a kontroll elvesztése miatt kibuknak belőle a szavak, olyan vad lendülettel lököm el magam a faltól, el Calum - tól.

Az előszobába rohanok, most az egyszer azon mérgelődöm, mi a a jó pénisznek kellett nekünk ekkora ház? Ennyi és ilyen hosszú, teljes mértékben felesleges folyosó?

Magamra rángatom fekete bőrkabátomat, kék Converse - met, és magasról tojva az időjárásra, esernyő nélkül, egyetlen kocsikulccsal rohanok ki az ajtón, nem törődve Calum kiabálásával, visszatartó karjaival.

Fogalmam sincs, hogyan jutok el a célomig, de ha nem okoztam semmilyen autóbalesetet, nem sűrűn izgat, mi történt a majd fél órás út alatt. Sötét gondolatokkal kipattanok a járműből, lezárni is elfelejtem. Vajon jól van? Remélem, nem követett el semmi ostobaságot. Kinézem belőle. Annyiara felelőtlen tud lenni, azt képzeli, mindenkit hidegen hagy a jólléte... Mekkorát téved! Magát akarja büntetni minden egyes ilyen tettével. Miért csinálja ezt velem? Ami fontosabb: miért bánik így saját magával?

Sötét gondolataim kereszttüzében azt hiszem, tényleg nem történhet rosszabb, mint hogy Sum kárt tenne magában. Tényleg ezt hittem?

Summer a földön fekszik, karjaival próbál védekezni, azonban nem sokra megy, ha egyszer az ember ordalát rugdossák. Arca falfehér és rémült, szemei pirosak, nyakán szívás - és ujjnyomok éktelenkednek. Kezem ökölbe szorul, agyamat valami vöröses borítja el, amit haragnak neveznék. Nem is... ennél sokkal rosszabb. Zsigeri gyűlölet; azt hiszem megölöm az ismeretlen férfit bárki is legyen!

Meggondolatlan, vad léptekkel török utat. Csak úgy szedem a lábaimat, nem érdekel a sár, a burjánzó növényzet vagy a kopár fű, amiben elakadva nyakamat törhetem. Egy valami számít. Summer.

A vállánál megragadom a férfit, rántok rajta egyet, majd orrba vágom. Elengedi Summer karját, amitől a lány egyensúlyát veszti, hátra esik, azután már csak a nyöszörgését hallom, ami az ismeretlennel való dacolásnak köszönhető idő elteltével teljesen megszűnik hallatszani. Megengedek magamnak egy futó pillantást, hogy megbizonyosodjak róla, jól van - e. Erős testi és lelki fájdalom hatása alá kerülök. Az orromon érzem a férfi öklét, azonban mégis elhanyagolható az esetleges csonttörés, mikor meglátom őt eszméletlenül feküdni édesanyja sírjának hajlatában.

Elborul az agyam. Tudom. Érzem. Nem vagyok képes tisztán gondolkodni - nem mintha eddig annyira támogatható döntéseket hoztam volna, de nem voltam ennyire... állatias. Elszakadt a cérna, az utolsó szál.

Torkomból vad morgás tör fel, az indulattól homályosan látok. Tenyeremmel taszítok egyet mellkasán, megtántorodik, de nem inog meg. Továbbra is szilárdan áll előttem. Jóllehet, egy fejjel alacsonyabb nálam - ami azt jelenti, Summer is magasabb az ismeretlentől -, mégis van mitől tartanom. Ahogy fogát csikorgatja, ahogy a tüzet látom szemében égni, ahogy bármilyen tett elkövetését kinézném belőle, borzongás járja át testemet, érzem a hideget gerincemnél futkosni.

Elgáncsolom, amíg a pocsolyában fekszik, az eső zuhog rá, van időm jobban szemügyre venni szőkés haját, szürke szemeit. Felmerül bennem a groteszk gondolat, mi van, ha az illető Summer apja, azután elvetem. Nem hasonlít rá egy cseppet sem. Míg Sum barna haja csillog, addig a férfié cafatokban lóg, a zsírtól összetapadt, már amennyire meg tudtam állapítani a viharban. A lány mogyoróbarna írisze teljesen ellentéte volt annak a dühödt, bármire elszánt szempárnak, amivel szembe találtam magam. Az arcvonásaik is különböznek, hát még a testtartásuk és a szokásaik... Nem lehetnek rokonok. Akkor... úristen, mit zavarhattam meg? Egy ilyen iszákos féreg kezet mert emelni a barátnőmre? Mi van, ha rosszabb? Nincs köztük vérbeli viszony, és én egy ilyen gusztustalan alakból bármit kinézek. Akarta Summer - t? Kívánta őt?!

„Ez az, Hemmings, bőszítsd fel magad, mert most megölöd!" - búgka a fülembe egy mély hang. Teljes mértékben tisztában vagyok vele, helytelen, bűnös, amit mond, mégis... akarom. Hajlandó vagyok a hátralévő életemet lelkiismeret furdalásban leélni, azt, ha vér tapad a kezemhez, ha biztonságban tudhatom őt.

Bordái közé ékelem lábamat, a lehető legdurvábban igyekszem végrehajtani a mozdulatot. Felrántom a földről koszos hajánál fogva, és tépni kezdem. Ráncigálom jobbra - balra, közben beviszek pár ütést. Minden egyes ilyen alaklom újabb energiatöltetet ad, az adrenalin nem akar szűnni az ereimben, magam előtt csak pulzáló képeket látok, ahogy a kegyelmemért könyörög, előttem térdel. Öklömmel arcon csapom, ezúttal sokkal erősebben. Hallom a törött csont reccsenését, érzem ujjaimnak sem a legjobbat teszi ez a mozdulat. Sajog mindenem, azt hiszem a vállamat is meghúztam. De kit érdekel? Nem. Lehet. Most. Nyugodni. Nem engedem meg magamnak, hogy ilyen gyáva legyek!

„Végig nézted, Hemmings, ahogy kis híján megerőszakolják a legfontosabb személyt az életedben, azután majdnem megölik, erre te nyavalyogsz, mert bibis lett az ujjacskád?"

Újból támadok, tenyerem hangos csattanással találkozik arcával. Fogalmam sincs, mennyi pofont osztok ki, vagy melyik ütésem következményeképp kerül ismét lábaim elé, mikor vért köpve megtörli szája környékét, és a vörös folyadékkal hiányos fogazatán elembeteg mosolyt ereszt meg.

- Nyugodtan... nyugodtan végezz velem. - küszködik a szavakkal, ugyanis torkát teljesen eltorlaszolja a szerveiből áradó és feltörekvő vércunami. - Nekem úgyis mindegy, mindenkit elveszítettem, akit szerettem! - keservében felnevet. Alig képes egy épkézláb mondatot összerakni az alkohol hatása miatt, ami eltompítja gondolkodását. Fair egy ilyen emberrel végezni? Biztosan nem, elvégre nem tudja megvédeni magát, de nem érdekel. Ismét kiköpi szája tartalmát, egyre több és több piros színezi be a barna vízű pocsolya színét. - De egy valamire emlékezz! - diadalittasan felnevet, miközben mutatóujját ingatja, mintha tudná, ezzel is fel tud dühíteni. - Summer soha nem fogja elfelejteni, ami itt történt, amit majdnem tettem vele, és a képzelgéseid, miszerint majd együtt lesztek, kiteljesedik szerelmetek, mind hiábavalók! - fuldokolva felnevet. - Csak álltatod magad! Ezek után soha többé nem lesz képes úgy rád nézni, mint ezelőtt. Undorodni fog tőled, és félni az összes férfitől, aki közeledni fog felé! A büdös életben nem lesz a tiéd, érted? - állkapcsom összeszorul, de csak a legutolsó szava után ütök. - Elintéztem neked! Szívesen. - arcon csapom. Feje oldalra hanyatlik, lenyomatom bőrén éktelenkedik. Valószínűleg most nem érzi, és már nem is fogja, viszont ha nem lenne feltett szándékom, hogy végzek vele, a pia hatása alól kikerülve erős fájdalmai lennének. Azt is megérdemelné. Talán jobb lenne, ha... Nem! A halál jár neki; szép lassú, keserves szenvedés. - Tudod, már csak azt sajnálom - szólal meg újra. -, hogy nem keféltem meg. Mert ha olyan jó az ágyban, ahogy kinéz, eljuttathatott volna a gyönyörbe. De ne aggódj. Neked már nem lesz szerencséd megtapasztalni! Ez is miattam van, írd csak fel a listámra! - majd ismét hallatja azt a rémisztő torokhangot, csak most hangosabban. Elkeseredett próbálkozásai vannak, hátha oxigénhez jut. Szánalmas. Jártatja a pofáját, azután itt szerencsétlenkedik! De nem adom meg neki azt az elégtételt, hogy ilyen körülmények között távozzon el! Az én arcom lesz az utolsó, amit életében utoljára látott. Itt és most.

Részben hergelő szavainak köszönhetően, részben tetteinek, ujjaimat nyaka köré csavarom, és egyre csak szűkítek a szorításon. Szemei kigúvadnak, üvegessé válnak, száját kitátja, ezzel próbál kortyolni a levegőből, leküzdeni az égető érzést az agyában, testének minden egyes sejtjében.

- Mond azt, hogy sajnálod! - üvöltöm arcába. - Kérj elnézést, amiért tönkretettél egy családot! Amiért meggyilkoltál egy törődő édesanyát, és elvetted a világ legszeretetéhesebb emberének egyetlen támaszát! Kérj bocsánatot, amiért meg akartad erőszakolni a lányodat! Kérj bocsánatot! Gyerünk! De tudod miért legfőképpen? Tudod?! - egyre közelebb hajolok hozzá, élvezem elkeseredett tekintetét, a légszomját. - Amiért kis híján megölted, te utolsó rohadék!

- So - ha. - suttogja.

- Akkor meghalsz. - röhögök fel hitetlenül.

- Nem is volt... nem is volt a lányom. - leheli. Arcunkat harminc centi választja el, mégis meg tudom állapítani, mit ivott. A kijelentésére megdöbbenek, nem tudom eldönteni, higgyek - e neki, vagy sem. Elvégre simán blöffölhet. De ott van a tény, hogy ez féreg és Sum ég és föld. - Egy valamit... egy valamit azonban tényleg sajnálok.

- Igen? - felszalad szemöldököm. - És mi lenne az?

- Hogy nem dugtam meg őt. De úgy Isten igazán!

Arcom eltorzul válasza hallatán, fekete pontokat látok a látóteremben, vörössel vegyülve. Fülem zúgni kezd, ami már - már hangosabbnak bizonyul, mint a sírokon landoló zuhogó esőcseppek okozta zaj.

Két hüvelykujjammal benyomom Ádámcsutkáját, egészen addig, míg hörögni nem kezd, csapkodni, és ide - oda ficánkolni. Testemben boldogság árad szét, mikor lábdobogást hallok, víz fröccsenését, és a következő pillanatban karok ragadnak meg a vállamnál fogva, majd elrántanak a férfitől hangos kiabálás közepette.

- Mi a faszomat csinálsz, te idióta? - ordítja a képembe a csapzott hajú Ashton, miközben mérgesen taszít egyet mellkasomon. - A sitten akarsz megrohadni, Hemmings?

- Ez a pöcs meg akarta erőszakolni Summer - t! - emelem fel a hangomat én is. - Gyerünk, Irwin, állj el az utamból! Megfojtom ezt az állatot!

- Nem megyek sehova! - vágja rá, majd összefonja maga előtt karjait. Michael ugyanilyen pózban áll mellé. Szemem sarkából látom, hogy Calum Summer eszméletlen teste mellé térdel, megpróbálja felébreszteni.

- Mi a fontosabb, Luke? - néz mélyen a szemembe Mike.

- Te is nagyon jól tudod, mi az egyetlen, ami számít. - dünnyögöm. Sarkon fordulok, és Summer - hez sétálok. - Takarodj mellőle! - morgom. Calum szó nélkül feláll, valószínűleg azért, mert tudja, ha előbb szólt volna, nem történik meg mindez. Arrébb ballag, előkapja mobilját, pötyög rajta valamit, azután füléhez emeli a készüléket.

- Haló, mentőszolgálat? - szól telefonjába. Egy pillatara megáll bennem az ütő, azt hittem a rendőrséget hívja. Idegesen apró köröket rajzolok Sum kézfejére, amit ölembe húzok, így, mellette ülve, és intézkedő barátomat figyelem. - Név nélküli bejelentést szeretnék tenni. Egy középkorú férfit agyonvertek az északi temetőben, még él, de alig lélegzik.... Rendben. Köszönöm. - elteszi telefonját, majd felénk fordul. - Tűnjük el innen azonnal, vagy mindannyiunk mehet a börtönbe! Azt mondták, tíz percen belül itt vannak. Luke, hozd Summer - t, és induljunk!

Calum szavai alapján cselekszem, óvatosan benyúlok a lány térdhajlatába, másik kezemmel a hátát támasztom, és felnyalábolom a sárból. Rohadtul nem érdekel, ha piszkos leszek tőle, csak arra tudok gondolni, hogy életben van. Minden egyes lélegzetvételénél érzem a fájdalmát; ilyenkor a teste összerándul, gerincem mentén jeges hideg fut át válaszreakcióképpen.

Vigyázva, nehogy leejtsem Summer - t, vagy akár rosszul tartsam, megindulok a fiúk után. Nem szeretném, ha bármi baj származna abból, hogy elmozdítottam. Természetesen Ashton bevár, Calum egyfolytában körülöttem sertepertél, Michael hátra - hátra tekintget.

- Hagyjatok már a picsába! - hiába szólok rájuk, nem fejezik be idegtépő tevékenységüket.

Két autó parkol a vaskapu előtt. Az Audi - mhoz veszem az irányt, nagy nehezen kihalászom a kulcsot a farzsebemből, és kinyitom az ajtót. Óvatosan befektetem Summer - t a hátsó ülésre, azután egy, a csomagtartóból előkotort pokróccal betakargatom. A vezetőüléshez lépek, mikor látom, Ashton már a helyemen ül. Mérgesen kitépem az ajtót, de a göndör nem mozdul.

- Mi a francot csinálsz? - vonom kérdőre. Calum és Mike közelebb jönnek hozzánk, ajak szívogatva a jelenetet figyelik. Na, most kit féltenek? Engem, Ashton - t, esetleg Summer - t?

„Csodálom, amiért nem Calum akar velem jönni. Pedig akkor a hátsó ülésen ölében tarthatná a barátnőmet. Hah!"

- Szállj ki az autómból, és engedj vezetni! - szűröm a fogaim között.

- Nem hagyom, hogy ilyen állapotban volán mögé ülj. - válaszol. - Foglalj helyet Summer mellett.

- Nekem te ne parancsolgass, Irwin! Nem vagy sem az apám, sem a főnököm. Egyébként is, nem vagyok hajlandó veled bárhová is menni!

- Miért is? - vonja fel a szemöldökét, de kiszáll az Audi - ból. - Mert miattam nem ítélnek el gyilkosság miatt?

- Nyugi, Ash. Én haza viszem őket. - ajánlja Calum.

- Na, persze, még mit nem? - fújtatok. - Mi ez, Nobel - díjas ötletek találkozója?

- Lucas, nyugodj le! - teszi fel a kezét Calum védekezésképpen.

- Anyád a Lucas! - vágom rá.

- Nem, az ő neve Joy Hood. - válaszol illedelmesen.

- Akkor faszod a Lucas! - replikázom.

- Nem talált. - ingatja a fejét. - Az kicsi Kelöm. Vagy Klum. Ahogy tetszik.

Hitetlenül felröhögök. Valamelyest szűnik feszültségem. Hogy lehet valaki ekkora gyökér?

- Jó! - hangos sóhaj kíséretében ejtem ki a következő szavakat. - Megengedem, hogy haza vigyél minket. - mondom dacosan, mintha csak én tennék neki szívességet. Előre tudom, hogy fog elsülni a beszólásom, ezért büszke, mégis szomorkás mosollyal nyugtázom, mikor a srácok felnevetnek, így oldódik kicsit a hangulat.

- Ah, igazán kedves, lekötelezel. - mondja unottan, azután ujjain megpörgetve a kocsikulcsot rám mosolyog. - Na, pattanj be!

Ha egy kívül álló, egy ártatlan járókelő ránk nézne, valószínűleg négy jókedvű, nevetgélő fiatalt látna. Arról azonban megfeledkeznek, mi lehet a háttérben. Mert fogadni mernék, egyiküknek sem jutna eszébe, hogy az imént csaknem a túlvilágra küldtem egy embert, és hogy egy lányt majdnem megerőszakoltak. Nem gondolnak depresszív, mégis reális dolgokra, sokkal inkább filtereken keresztül szemlélődnek, az élet szépített változatát raktározták el az agyukban. Mert ezt szeretnék. Ki akarna önszántából erőszakot és öldöklést látni, ha nem muszáj? Vért és mocskos gondolatokat? Éppen ez az, senki sem. Még a legnagyobb mentális zavarokkal küszködő emberek is tartózkodnak az ilyen helyzetektől. Ezért nem csodálkozom a szituáció abszurditásán, hogy senki nem rohan sikítva, könnyektől áztatott arccal a rendőrségre vagy a kórházba az eszméletlenre vert férfi miatt, mert nem realizálják a világ borzalmait. Egyszerűen átsiklanak felette, a tudat, hogy egy biztonságos Földön élnek, nyugtatja őket. Szegény, hiszékeny emberek! Én nem egy viccen nevető, ártatlan, szőke srác vagyok, hanem egy bármire elszánt kék szemű „gyilkos", ha a szerelméről van szó.

Mielőtt beékelném testemet Summer feje alá, odasétálok Ashton - hoz, és megölelem. Kezdetben tartózkodik, azután érzem kezeit hátamon.

- Nem úgy értettem. - suttogom, hogy csak ő hallja. - Tudod, hogy hülye vagyok. Szeretem, hogy gondoskodsz rólam!

- Ez egyre nehezebb, Luke! - tol el magától, hogy a szemebe tudjon nézni.

Válaszától megijedek. Borzongás járja át a testemet, ahogy a legrosszabbra gondolok.

- Kérlek, ne hagyj el! Nem mondj le rólam te is! - ejtem ki a szavakat gondolkodás nélkül.

- Nem foglak. - lágyul meg a hangja. - Én... mi mindig ott leszünk melletted. Megígértük, nem?

- Igen, de...

- Nincs de! - szól rám szigorúan. - Életünk legnagyobb marhaságát követtük el akkor, bevallom, és megesküdtünk, ezen túl mindig melletted állunk, és kihúzunk a szarból.

- Ashton? - fúrom tekintetem az övébe.

- Igen?

- Köszönöm. - nézek rá hálásan, mire elmosolyodik. - És Ashton?

- Hmm?

Piercingemet lökögetve teszem fel a következő kérdést - félve.

- Vigyázol rám ezután is?

- Örökre.

₹

Summer nyugtalanul mocorgott mellettem, ezért lejjebb veszem a hangerőt a tévén. Éppen valami gyilkossági nyomozós műsort sugároznak, amit már magában abból a szempontból is előnyösnek tartok megnézni, ha újból összeakaszkodom a lány mostoha apjával, tudjam, hogyan tüntessem el a nyomaimat. Mert Summer Black - ért ölni is képes vagyok.

Halk rezgés szakít ki gondolatmenetemből. A telefonom után nyúlok, feloldom a képernyőt, de semmit sem jelez. Ekkor ismét búgás tölti be a teret. Summer mobiljára vándorol a tekintetem, és a szuszogó lány testén átnyújtózva sikerül megkaparintanom a készüléket. Igaz, hajszál híján majdnem ráesek Summer - re, de szerencsére az utolsó pillanatban sikerül a könyökömön megtámaszkodnom. Nincs zár a telefonon, ezért könnyedén feloldom. Az üzenetet elolvasván beharapoma számat, felszalad a szemöldököm.

Ismeretlen: Sajnálom, hogy nem tudtam ott lenni melletted. Légy erős, kiscsillag!

Mi a franc? Ki küldözget a barátnőmnek sms - eket? Ráadásul miért nem szól, hogy zaklatják? Rendben van, talán még nem járunk, sőt, csak egyetlen egy csók csattant el köztünk, de azt hiszem, váltig állíthatom, mindkettőnk számára feledhetetlen volt. Abban is biztos vagyok, engem jobban kedvel, mint Calum - ot, holott tisztában vagyok azzal, ők sem maradtak teljesen a barátság keretei között. Sok időt töltöttek együtt, de nincs mitől tartanom. Ha Summer ténylegesen jobban kedvelné barátomat, hagyta volna levenni magát a lábáról két hét alatt.

Lábdobogást hallok kintről, koppanásokat az ajtón. Összetéveszthetetlen zaj ez, tudom, hogy a fiúk hallgatóznak. Már szólnék ki nekik, mikor Michael kék haját látom, ahogy bedugja fejét a résen, és kiskutya szemekkel néz ránk.

- Szia, jöhetünk? - ahogy kiejti ezeket a szavakat, Calum és Ashton feje is megjelenik.

- Ja. - nem futja többre. Nem vagyok valami beszédes kedvemben, miután megverték a barátnőmet, jómagam is kaptam pár ütést, a gyilkoláshoz közel kerülvén még azzal kell szembesülnöm, hogy Summer - nek valaki titokban üzenget. Talán Calum az? Nem, biztosan nem. Ennyire nem lehet szemét. Vagy mégis?

Hirtelenjében nyöszörgésre leszek figyelmes. A fiúk lekuporodnak a földre, Sum feje mellé.

- Mmm... - hallok egy álmos, fájdalommal teli motyogást a bal oldalamról.

- Summer? - kérdezi Calum.

- Nem, bazd meg, Jézus. - forgatja a szemét, miközben a homlokát masszírozza. Látszólag nem nagyon érdekli, ami pár órája történt a temetőben; talán nem is emlékszik...

- Jól vagy? - köszörüli meg a torkát Ashton. Kínosan a hajába túr.

- Élek. - nevet fel flegmán, majd elfordul tőlük, ezzel szemben találja magát velem.

Tekintetem az övébe fúrom, próbálok kiolvasni bármiféle érzelmet az arcából, mogyoróbarna íriszeiből, de nem engedi - lesüti szemeit. Hallom apró kezét, ahogy végig húzza a fehér lepedőn, azután a végtagot is látom, ami felém közeledik. Felfelé fordított tenyerem mellett megáll, időz egy picit, azután elhúzza. Elkapom kezét, mielőtt teljesen eltávolodna, és határozottan összekulcsolom ujjainkat, mindvégig tartva a szemkontaktust. Megeresztek felé egy halvány, mégis biztató mosolyt, amire az a válasza, hogy elfordul tőlem, ismét Mike - ék felé. Már kezdem azt érezni, mégsem kellett volna ez a gesztus, mikor megérzem, ahogy közelebb helyezkedik mellém, fenekét testemnek nyomja. Felbátorodva átkarolom, csókot nyomok hajába, és elvigyorodom, mikor érintésemre kirázza hideg.

- Öhm... srácok, zavarunk? - nyögi Calum a padlót pásztázva, teljesen elvörösödve. Már - már megsajnálom.

„Jesszusom, mi van veled, Hemmings, a legjobb barátod! Viselkedj már ahhoz méltóan!" - szidom le magam.

- Mi történt? - kérdezi Summer nyugodt, érzelemmentes hangon. Azonban az álcájával engem nem vághat át, pontosan éreztem, mikor járták át a stressz hullámai, mikor feszült meg teste. Nem tudja a keménycsajt eljátszani előttem, többé nem.

- Az attól függ, mire emlékszel? - vakarka meg tarkóját Mikey a diplomatikus válasza után.

Summer hangosan fújtat egyet, a szemét forgatja.

- Azért kérdeztem, tudod, mert jobb nekem attól, ha még egyszer hallom, hogyan alázott meg az a szemét állat... meg akart erőszakolni. - nem tudja befejezni a mondatot. Törékenységét leplezve egy másik mondatba kezd. - Talán nem kellene minden héten festetned a hajadat, mert agyadra megy a sok vegyszer. Csak még jobban meghülyít. Egyébként is, sehogy nem áll jól, minek próbálkozol?

Feszült csend telepszik ránk, mindannyian Michael reakcióját várjuk. Durva mindaz, amit a lány barátom fejéhez vág, és csak remélni tudom, nem veszi magára. Mike - nak mindig is önértékelési problémái voltak, azt hiszi a rajongóknak nem elég jó, nem képes értékelni saját magát. Over - sized pólókat hord, hiába mondjuk neki, vállalja fel, hogy olyan, amilyen, de ilyenkor mindig előhuzakodik azzal, hogy mi könnyen beszélünk, „hiszen ki ne szeretne egy jól kigyúrt, kocka hasú, izmos barátot, aki ráadásul jól is néz ki?". Egyszerűen nem fér a fejembe, hogyan lehet valaki egy ennyire szeretni való és szeretetre vágyó emberrel közömbös. Lehetséges, a külvilági impulzusok váltják ki belőle, hogy gyakorta hajszínt cserél, talán így akar kitűnni, különbözni tőlünk, esetleg emlékezetessé válni. Nem tudom; mindenesetre sajnálom Michael - t és próbálom őt mindenben segíteni, de többet nem tehetek. Ez az ő harca, meg kell tanulnia szeretni önmagát, csak az akkor éppenséggel elég nehéz, ha minden második mondatban őt szidják...

Summer is érezheti a hangulatváltozást, kibontakozik az ölelésemből, és a kiviharzó Mikey után fut. Elkapja a karját, mielőtt becsaphatná az ajtómat, majd szorosan megöleli. Michael nem viszonozza a gesztust, csak áll ott elernyedt végtagokkal.

- Úristen, én annyira... annyira sajnálom! - a lány hangja megremeg, arcát nem látom, mert Michael vállába fúrja. Beszéde tompul, csak motyogást halljuk. Oda kell figyelnünk, ha ki szeretnénk venni, mit mondanak egymásnak. - Te tudod... te tudod igazán, milyen amikor össze vagyok törve. Úgy értem: te, Calum és Ashton. - na, igen. Az ominózus veszekedés, ami után két hétig nem beszéltünk. Ha belegondolok, még most sem szólt hozzám, csak megfogta a kezemet. Egy pillanat, hiszen én nekem kellene dühösnek lennem, nehogy már őhozzá igazodjak...! De, de igen! És fogok is. - Akkor mellettem álltatok, és most is itt vagy, életem legnehezebb időszakában... Megmentettetek. Befogadtatok, egynek tekintetek magatok közül, erre fel ilyet teszek! A legrosszabb ember vagyok ezen az elcseszett Földön; úristen, süllyedjek már el! - sírja. Látom Michael szemében, kezd megenyhülni. Már ő is öleli a lányt, pillanatról pillanatra egyre szorosabban tartja. - Kérlek, bocsáss meg nekem! Tudom, nem lehet mentség, amin most keresztül mentem, mert emiatt még nem kellene az életem legfontosabb részeit eltaszítanom, de... ilyen vagyok. - suttogja. - És ezt sajnálom. Bánom a természetemet. Zsigeri szinten gyűlölöm, amiért ilyen lettem, holott tudatom alatt ragadt rám az otthoni erőszak miatt. - megrázza a fejét. - Jaj, Mikey, máskor ne hidd el, ha ilyet mondok! Te is tudod, hogy nem gondolom komolyan. Ugye, tudod? - Summer kibontakozik a fiú öleléséből, ujjait álla alá helyezi, és kényszeríti, hogy a szemébe nézzen. Michael tekintete fátyolos, némán bólint. Ajkai megremegnek, orcája kipirosodik. - Nálad jobb emberrel nem találkozom, te magad vagy az életöröm. Egy csodálatos energiabomba. Olyan vagy nekem, mintha a bátyám lennél, nem akarom, hogy úgy gondold, nem értékellek. Mert igenis csodállak. Mindenért. Az optimizmusodért, a stílusodért, a magatartásodért... az egész lényedért. És én... én szeretlek téged, Michael Clifford!

Eddig bírja, barátom hangos zokogásban tör ki. El akar fordulni, nem szereti, ha sírni látjuk. Tartja magát ahhoz, hogy nem gyenge ember, de ha néha napján megereszt pár könnycseppet előttünk, nem fogjuk kevésbé erősnek gondolni. Sőt. Mikey el van tévedve ebben a világban!

Egymás vállán adják ki, ami már jó ideje terhelte őket, a sok idegesség, frusztráció mind kiürül szervezetükből, hála annak, hogy meg mernek nyílni egymásnak és nekünk is. Óvatosan oldalra fordítom a fejemet, rápillantok Ashton - ra és Calum - ra, akik a szürke szőnyegen ülve mosolyogva figyelik a jelenetet. A göndör megérzi magán tekintetemet, és azt látom rajta, hogy akinek a legnagyobb ellenvetései voltak kezdetben a lánnyal szemben, is befogadta. Felvonom szemöldökömet, mire rábólint - nem kétséges: Summer Black a mostani pillanattól kezdve visszavonhatatlanul is hozzánk tartozik, már egy közülünk. Majd Cal - ra vándorol a tekintetem, akire az utóbbi időben leginkább vetélytársként tekintek, nem pedig kiskori barátként. Feltartja a hüvelykujját, majd egy „Mázlista vagy!" - ot suttog halvány mosollyal ajkain.

Éppen, mikor visszafordulok, Summer arcon puszilta Mike - ot, és a kezeinél fogva behúzza mellém az ágyba. Barátom fekszik az ágy egyik szelén, Summer pedig ráhajtja fejét mellkasára. Úgy gondolom, nem zavarom meg a szép pillanatot, mikor a lány torkát köszörülve a fejem alatt pihentetett kezemért nyúl, majd a derekára helyezi. Veszem a célzást, közelebb simulok hozzá, és teljesen átkarolom.

- Ez eléggé... furcsa. - röhögi el magát Mike egy kis idő után.

- Hmm... ja. - egyezek bele homlokráncolva, miután átgondolom, hogyan is fekszünk az ágyban.

- Amúgy szerintem is. - motyogja Sum Mike pólójába.

Pár pillanatig csendben vagyunk, nézünk ki a fejünkből, mikor Ash kuncogni kezd. Tenyerével próbálja elfojtani feltörekvő nevetését kisebb - nagyobb sikerrel. Calum - ra nézek, aki lehajtja fejét, de rázkódó vállai miatt könnyen meg tudom állapítani, hogy ő is jól szórakozik. Jókedvük hamar átragad rám, széles mosolyra húzom a számat, és a helyzet abszurditására gondolok.

- Calum, nem akarsz a lábam közé feküdni? - kérdezi Mike, mire hangosan felröhögünk.

Még jobban akkor kezdünk el visítani, mikor kreol bőrű barátom feltápászkodik, és Michael széttárt végtagjai közé fészkeli magát, majd elkezdi combját simogatni.

- Hjaj, de kényelmes. - sóhajtja.

Már a könnyünk folyik, félő, ha ránézünk a másik szétbőgött fejére, soha nem fogjuk tudni majd abbahagyni. Summer rázkódó testét érzem magamnak passzírozva, ami még inkább jó kedvvel tölt el. Konkrétan az egész életem itt van egy szobában, ráadásul összetart a családom. Nevethetünk, sírhatunk együtt, ez csak közelebb hoz egymáshoz. És nem számít a sok vita, a hangos szó, ha egyszer ki tudunk békülni, és akarunk is, mert a hiányuk egyszerűen fizikai fájdalmat okoz. Ezek az alkalmak csak még jobban összekötnek minket, erősítik a köteléket. És ha vissza tudnék menni a napra, mikor kilöktek egy nyamvadt gumimatraccal a nyílt óceánra, semmit nem tennék másképp. Tökéletes az életem velük.

Ashton vihogva ráugrik a lábainkra - tekintve Calum elhelyezkedését, az ő teste egészére -, mi pedig hangos nyögéssel fejezzük ki nem tetszésünket a nehéz súly ellen.

- Szállj már le rólam, te idióta! - nyöszörög Calum, majd érzem, ahogy ugrik egyet. - Hova a francba nyúlkálsz, Irwin?!

- Megfoghatom a kukidat? - kérdezi kisgyermekesen. - Légyszi. Meg akarom markolni kis Kelömöt!

- Mi van? - sipítja a basszgitáros pár oktávval magasabb hangon. - Ne hülyülj már, mert ez nem vicces!

- Komolyan mondom. - biztosítja Ashton fapofával. - Na, gyere, hadd nyaljalak meg!

- Mi a pénisz van veled, Irwin? Napszúrást kaptál, baszod, a szakadó esőben? - sípolja Calum, azután mikor nem bírja a taperoló kezek áradatát, felugrik az ágyból, és üvöltve rohanni kezd. Ashton - nal a nyomában.

- Megyek, levideózom. - vigyorog Mikey. - Ez lesz a következő albumunk bemutató reklámja! - azzal kitrappol a szobából.

- Várj! - kiállt utána Summer. - Hoznál nekem egy jeges tömlőt?

- Minek? - ráncolja a homlokát a színes hajú.

- Hát, hallod, Luke felálló farkát lehűteni! - felhorkan, én pedig értetlenül és kissé kínosan fekszem mellette, miközben rólam... vagyis a részemről beszél. - Biztos nem a púpot borogatni, ahh, minek azt?

- Jó, oké, értem. - kuncog fel. - Negyed óra és itt vagyok.

- Komolyan, jobban járnék, ha én mennék le érte! - nevet fel Michael távolodását jelző lábdobogása után.

Szembe fordul velem, és egy hirtelen ötlettől vezényelve fölé tornyosulok. Ránézek kaján mosollyal az arcomon, még nagyobb elégedettség tölt el, mikor szaggatottan kifújja a levegőt.

- Luke. - sóhajtja, mikor nyakát kezdem el szívni.

Ajkamat végig húzom a meleg bőrfelületen, ami libabőrös lett érintésemtől. Puszikat adok a hajlatába, keresem azt a pontot, ahol végre célba érhetek. Az egyik csókom után felkuncog, győztes vigyorral az arcomon ismét az iménti érzékeny felülethez hajolok, és ajkaimat nyakára tapasztva szívok egyre erősebben. Liheg, nyög alattam, ujjait hajamba vezeti, és belemarkol.

Lábait ágyékom köré kulcsolja, lassan közelebb húz magához.

- Ezt szerintem ne csináld! - morgom, mire felkuncog.

- Bocsánat. Nem tudtam, hogy ilyen nehezen kapható Luke Hemmings csókja. - nyalja meg szája szélét.

Hirtelen mozdulattal ajkaira hajolok, nyelvemmel bejutást kérek. Summer nem adja meg, ezért kezem combjáról fenekére siklik, majd belemarkolok. Hangosan felnyög, amit kihasználva nyelvemet szájába dugom. Érzem apró tenyerét, ahogy ruhám szegélyével babrál. Elhajolok tőle, igaz, csak egy pillanatra, hogy kibújjak a felsőmből, mégis hiányolom puha ajkait az enyémekről. Újra ráhajolok, ezúttal elmélyítem a csókot. Egyre közelebb húz magához, és én engedem. Bármennyire is szeretnék rá vigyázni, nehezen tudom uralni magam.

Valami sóst ízlelek meg, egyből tudom, baj van. Elválok tőle, kérdőn nézek rá.

- Mi történt? - ráncolom a homlokomat.

- Sajnálom, nekem ez nem megy. - sóhajtja, és visszafekszik a takaró alá. Követem a példáját, de megtartom a tisztes távolságot, amit észre is vesz. - Nem azt mondom, hogy nem kívánlak, hanem hogy túl gyors. - megereszt egy mosolyfélét.

- Néha komolyan nem értelek, te lány! - rázom a fejem, felbátorodva mellé bújok.

- Egyszerűen... nem is tudom. - beharapja ajkát. - Rendbe kellene tenni a dolgainkat, nem gondolod?

Ujjaimat ujjai közé fűzöm.

- Szerintem ez eléggé rendben van. - válaszolom összefonódott kezünk felé bökve.

- Te is tudod, hogy nem erre gondoltam. - rázza a fejét.

- Akkor mire? - vonom fel a szemöldökömet. - Tán az érzéseidben nem vagy biztos? - vigyorgok gunyorosan.

- Teljes mértékben tisztában vagyok benne, mit akarok, köszönöm szépen. És semmi szükség arra, hogy féltékenységi jelenetet rendezz a legjobb barátom miatt. Ha vele akartam volna lenni, vele lennék.

- Ezzel most megnyugtattál. - horkanok fel.

- Lucas! - szól rám erélyesen.

- Ne hívj Lucas - nak. - rendezem le.

- Miért is ne? - szalad fel a szemöldöke.

- Mert nem az a nevem. Luke vagyok. De minden szerencsétlen azt hiszi, a Lucas rövidítése. - fortyogok.

- Hát, kösz. Szerencsétlen? Köszi szépen. - rázza a fejét sértetten, mire közelebb hajolok, és nyakába puszilok nyugtatásképpen.

- Tudod, hogy nem úgy értettem. - búgom a fülébe.

- Tudom, persze. - megcsókol. - Csak azt nem értem, azért neheztelsz, mert nem akarok lefeküdni veled? Tudod, eléggé szar érzés volt, mikor a „nem apám" elkezdett csókolgatni és dörgölőzni, aztán...

- Ezt megértem, nem szeretnék rád erőltetni semmit sem. Megvárom, míg te is készen állsz. - szabad kezemmel a hajával babrálok. - Viszont éppenséggel elég nehéz magamat ehhez tartanom, ha nem tudom, hányadán állunk.

- Mindketten elcsesztük.

- El bizony.

- És mit szólnál ahhoz, ha elölről kezdenénk? Tiszta lappal? - veti fel az ötletet izgalomtól csillogó szemmel. A válaszomra vár, de édes!

- Rendben van. - egyezem bele fülig érő mosollyal, miközben összekulcsolt ujjainkkal játszom. - Azonban valamin mégis változtatni fogok.

- Min?

- Jobban fogok rád vigyázni. Soha többet nem engedem, hogy butaságot csinálj, mint például ezt ni! - felemelem bekötözött alkarját. Igaz, magát a sebet nem láttam, de Summer - ból kiindulva el tudom képzelni, milyen csúnya is lehet igazán.

Lesütött szemmel bólint, valószínűleg szégyenli tettét.

- Én pedig soha többet nem árullak el, nem játszlak ki. Még akkor sem, ha poénnak szánják a srácok. A te oldaladra állok. Mindig. - mondja ezúttal a szemembe.

- Ez így nagyon úgy hangzik, mintha egymás szíveit próbálnánk apró darabokból újra összerakni. - mosolyodom el.

- Miért, te miért törtél össze? - kérdezi ártatlanul.

- Sok mindent nem tudsz rólam, de ha eljön az ideje, minden titkom rád bízom. - puszilok haja közé. - Addig csak azt kérem tőled, légy türelmes, és segíts ennek az elhajított fiúnak újra felállni a romokból.

- Én leszek a te biztos tűd, te pedig az enyém. - mondja, majd ajkaimra hajolva egy gyengéd csókban részesít.

„Runaways, we're the long lost children

Running to the edge of the world

Everybody wants to throw us away

Broken boy meets broken girl

You said you tried it all before

And it only makes it worse

Oh but this time, maybe this time

Two wrongs make it right

We'll safety pin, the pieces of our broken hearts back together

Patching up all the holes until we both feel much better

Deleted things, I really meant, so now I'll say the things I never sent

We'll safety pin, the pieces of our broken hearts back together

Throwing rocks at your broken window

Only you can cure my sickness

Raise ourselves and a middle finger

Cause they all think we're twisted

Once I had a little taste

Now I'm addicted to your fix

Oh yeah this time, maybe this time

Two wrongs make it right

We'll safety pin, the pieces of our broken hearts back together

Patching up all the holes until we both feel much better

Deleted things, I really meant, so now I'll say the things I never sent

We'll safety pin, the pieces of our broken hearts back together

No more waiting, we can save us from falling [x5]

This time, maybe this time

We'll safety pin, the pieces of our broken hearts back together

Patching up all the holes until we both feel much better

Deleted things, I really meant, so now I'll say the things I never sent

We'll safety pin, the pieces of our broken hearts back together

No more waiting, we can save us from falling"