A fekete limuzin, amit érte küldtek, pontosan a Kaiba Corporation Domino Cityben található központjával szemben állt meg. Mokuba Kaiba odakint várt rá. Egy fehér ingben és királykék öltönyben toporgott a járda szélén. Látszott rajta, hogy nagyon felidegesítette valami, ezért Yugi igyekezett a lehető leggyorsabban kikászálódni az autóból.

- Yugi-san! Végre, hogy itt vagy!

- Mokuba-kun! – lépett a fiú mellé, mialatt aggódva fürkészte az arcát. – Mi a baj? Mi történt? – Az említett válasz helyett megragadta a mellényét, majd a bejárat felé kezdte ráncigálni. – Mokuba...?!

- Nincs idő a fecsegésre! – kiabálta, majd elengedve őt előrerohant. Mivel érezte, hogy nincs más választása, másrészt rossz előérzete is támadt, Yugi szó nélkül követte őt.

- Erre! Siess! – ordította hátra Yuginak Mokuba, mialatt nagy hévvel berontott az irodaházba. A kívülről szinte teljes egészében üveggel borított hatszögletes toronyépület ötven emelet magas volt, és a párbaj-szimulációs labor természetesen az ötvenedik szinten helyezkedett el.

- Pró-bá-lok – lihegte Yugi a nyomában. Már egy ideje rendszeresen járt karate és judo edzésekre, de Kaiba-kun fürge kisöccsével még így is nehezen tartotta a tempót. Szélsebesen átrohantak a hallon, és mielőtt a csodálkozó recepciósnő figyelmeztethette volna őket, hogy az épületben tilos a szaladgálás, már egy üvegfalú liftben száguldottak felfelé.

- Hova megyünk? – kérdezte Yugi, mialatt próbálta összeszedni magát. Nem akarta, hogy nagy riválisa, Seto Kaiba előtt edzetlennek tűnjön.

- Ötvenedik emelet. Ott van a labor, ahol a virtuális párbajrendszert teszteljük.

- Labor? – ismételte meg Mutou némi csodálkozással. A labor szóról neki mindig a biosz-kémia labor jutott eszébe a középsuliból, nem pedig egy valószínűleg modern kütyükkel felszerelt ultramodern helyiség.

- Labornak hívjuk, de valójában egy hatalmas, nagy belmagasságú aula számos irányítószobával és fejlesztések elvégzésére alkalmas mellékszobával. Közvetlenül a helikopter leszálló alatt helyezkedik el – magyarázta Mokuba tudálékosan. Yugi bólintott, hogy így már érti. Ekkor az alelnök hirtelen aggódó arckifejezésre váltott. – Yugi-san! Kérlek, segíts a bátyámat észhez téríteni!

Yugi ezen szavak hallatára nagyot sóhajtott. Vajon mibe keverte magát már megint az az egoista diktátor? Nagyon fel tudták idegesíteni Kaiba-kun őrült ötletei. Ettől függetlenül a barátjának tartotta, ezért arcán az ítélet mellett felfedezhetőek voltak az iránta való aggódás jelei.

- Mit követett el már megint?

- Miután a Fáraó lelke eltávozott ebből a világot – fogott bele Mokuba -, Nii-sama egy egész évet pazarolt arra, hogy kiássa a romok közül az ezeréves ikonokat, köztük a te kirakósod, hogy visszahozza a Fáraó lelkét és megküzdhessen vele.

Yugi bólintott, hogy ezekkel ő is tisztában van.

- Amikor pedig a Fáraó csak néhány percre tért vissza, hogy legyőzze Divát, még jobban az agyára ment a dolog, és immár tizenhatodik hónapja küzd azzal az AI-vel... Ha így folytatja, teljesen beleőrül...

Megállt a lift, megérkeztek. Mokuba felfüggesztette a mondanivalóját és újfent lila mellényébe kapaszkodva kezdte Yugi-sant a folyosó felé húzni.

- Micsoda az az AI? – kérdezte Yugi. Már megint rohantak, most egy neonfényekkel megvilágított folyosón keresztül.

- És ez nem minden! – magyarázta a Kaiba Corp. alelnöke. – Az a fura kocka, amit Diva Aigami használt...

- Az, ami miatt dimenziós idézni kellett a párbaj alatt? Azt hittem azt a Kaiba Corporation túlságosan veszélyesnek ítélte, és ezért biztos helyre elzárták...

- Igen, elzárták... az egyik titkos laboratóriumunkba, ahol most is kísérleteznek rajta.

Yugi szemei nagyra nyíltak a döbbenettől.

- Ezt nem mondod komolyan?! Aigami a kocka segítségével majdnem elpusztította a várost, ti meg kísérleteztek vele?!

- Én is pont így álltam hozzá – bizonygatta Mokuba. Hirtelen megállt egy kétszárnyú fémajtó előtt, így Yugi majdhogynem belerohant, de végül sikerült lefékeznie. Nagyokat lihegett, miközben a fekete hajú folytatatta. – De Seto és a tudósok felettébb érdekesnek találják a kocka felépítését és a belőle áradó kvantumenergiákat. Szerintük Diva kockája egyfajta kvantumtér-generátorként működik, amely erőtér, a megfelelő paraméterekre beállítva, képes önmagával rezonálva meghajlítani a háromdimenziós teret és ezáltal különböző, másik párhuzamos terekkel interferenciába lépni...

Yugi értetlenül bámult, majd kénytelen volt közbevágni.

- Mokuba, lehet, hogy négyesem volt fizikából, de ettől függetlenül az előbbiekből semmit sem értek. Lehetne, hogy átfogalmazod úgy, hogy én is megértsem?

- A lényeg, hogy ha sikerül rájönniük, hogy pontosan hogyan működik, a kvantumkocka átjárót nyithat egy másik dimenzióba!

- MICSODA?! – hökkent meg Yugi. – Nem veszélyes ez?

- A veszélyes nem elég erős kifejezés...

- De várj! Olyan párhuzamos világra gondolsz, mint a Párbaj Szellemek világa?

- Nos, Seto úgy véli, a Szellemek világa olyan dimenzió, ami a mi világunknak van alárendelve, tehát mondhatjuk, hogy a mi világunknak egy aldimenziója. A kocka viszont olyan párhuzamos dimenziókba nyithat utat, amelyek a mi világunkkal bár valamiféle kapcsolatban állnak, de attól függetlenül léteznek.

Yugi újból a fejét fogta, bár ebből már többet megértett, mint a kvantum-izés dologból.

- Mondanál egy példát! – kérte Yugi. Mokuba bólintott.

- Nii-sama egyetlen egy dimenziót akar meglátogatni, bármi is legyen odaát. Mégpedig azt a dimenziót, ahova a Fáraó belépett... aznap..., amikor legyőzted őt – nyögte ki végre.

Yugi hirtelenjében köpni-nyelni nem tudott a döbbenettől. Ez a Kaiba teljesen őrült, ha azt tervezi, hogy csak úgy látogatást tehet a Túlvilágon. Túlvilág? Egyáltalán így hívják azt a helyet? Maga sem tudta, hisz-e az ilyesmiben. Bár annyi biztos, hogy a Fáraó lelke nem tért örök nyugalomra, hiszen akkor nem térhetett volna vissza, hogy segítsen nekik legyőzni Divát. De ha még egy párhuzamos világban tartózkodik is...

- Biztos vagyok benne, hogy a halottak lelkének háborgatása nem jó ötlet! – jelentette ki végül határozottságot erőltetve magára. Legbelül azonban kellemetlen vágy lett úrrá rajta, a remény, hogy talán így ő is újra láthatja a Másik Énjét. De nem! Nem szabad! Ez így nem helyes! - Kaiba-kunt muszáj lesz megállítani. Ezúttal túl messzire megy!

- Ezt kérlek, akkor mond meg neki is! – válaszolta Mokuba, mialatt valami kódot ütött be az ajtó jobb oldalán lévő kijelzőbe. – Mert rám egyáltalán nem hallgat!

- Megpróbálom meggyőzni – bólintott Yugi, újból csak határozottan. Lila szemeiben elszántság csillant. Nem fogja hagyni, hogy ez a bolond cégvezető veszélybe sodorjon bárkit is, önmagát beleértve, egy valamiféle dimenziós kapu megnyitásával.

ooo

Mokuba tanácsára Yugi levette kabátját és a folyosón elhelyezett fogasra akasztotta.

Az ajtó két szárnya oldalra húzódott, őket pedig elárasztotta a neonkék fény. Bár a folyosó sem volt sötét, a hatalmas teremből ragyogó fény áradt kifelé. Követte Mokubát és néhány méter után kitisztult a látása.

A fényből Seto Kaiba magas, szikár alakja bontakozott ki, aki háttal állt nekik. Szokásos fekete bőrnadrágjában, fekete garbójában és ujjatlan, szegecsekkel díszített fehér bőrkabátjában feszített, karján kéken világított a legújabb, virtuális DuelDisk és... Éppen támadni készült a mellette álló, szikrázóan acélkék Végső Kékszemű Hósárkánnyal!

- Végső Kékszemű Hósárkány! – hallották Seto kegyelmet nem ismerő hangját. – Támadd Rá Aranyszínű Főnixmadarát*!

- Micsoda?! RÁ?! – lepődött meg Yugi, de a meglepetéseknek ezzel nem lett vége. Ahogy tett néhány lépést oldalra, és a háromfejű sárkány már nem takarta el a kilátást, meglátta őket. Rá, az aranyszínű istenszörny félelmetes valójában. A mögötte álló játékos pedig...

- Felesleges, Kaiba! Ezzel nem mész semmire! – hallotta az ellenfél rémisztően ismerős, kemény hangját. A hangot, ami annak idején oly sokszor visszhangzott a fejében.

- Mou Hitori no Boku! – kiáltott fel és még közelebb rohant, így most már ő, Kaiba és az említett személy egy háromszöget alkottak. – Ezt nem hiszem el! – bámult a Fáraó arcára, aki mintha semmit sem változott volna. Kék, középiskolai egyenruha, ujjatlan, fekete felső, a kabát lazán a vállára vetve, szegecsek, láncok, villámszerűen felálló szőke tincsek a fekete hajában, és az elengedhetetlen, komoly, mélylila tekintet.

Atemunak 4700 életpontja maradt, egy lefordított lapja, három a kezében és Rá a térfelén (ATK 5400). Kaibának 1800 életpontja volt, egy lap a kezében és két lefordított lap, plusz a térfelén a háromfejű sárkánya (ATK 4500). Látszott rajtuk, hogy jó ideje harcolnak már.

- Rá támadópontja jelenleg 5400, a te sárkányodé pedig 4500 – folytatta Atemu határozottan. – Nem győzhetsz!

- Tévedés – jelentette ki Kaiba ravaszul, majd felmutatta a kezében lévő utolsó lapját. – Ugyanis felruházom a sárkányomat a Fény Szárnyai nevű varázslappal, ami 1000-rel megnöveli a támadóerejét!

Yugi, és Mokuba, aki időközben beérte a háromszínű hajú fiút, elképedve nézték, ahogy a háromfejű sárkány szárnyai arany színnel izzani kezdenek és a méretük kétszeresére nő. Gazdája úgy belefeledkezett a játékba, hogy eddig még észre sem vette őket.

- Végső Kékszemű Hósárkány! Támadj a Pusztítás Fehér Villámjaival! – kiáltotta Kaiba, és élvezettel figyelte, ahogy a sárkány három feje kitátja száját, azokban gömbszerű energia képződig, majd azt egyszerre ellenfele, és egyben legfőbb riválisa szörnyére, azaz istenére zúdítják. Rá fájdalmas üvöltése betöltötte a teret, majd hamar darabokra esett szét és a hologram eltűnt a játéktérről.

Yugi és Mokuba tátott szájjal vették tudomásul, hogy Seto Kaiba éppen most intézett el egy istent, ráadásul a legerősebbet. Bár az igazat megvallva, Mokuba már látta néhányszor ezt véghezvinni, Yugi pedig saját maga győzte le annak idején Atemu mindhárom istenét, szóval annyira mégsem tűnt lehetetlennek a dolog.

- Hasztalan! Így is csak 100 életpontot vesztek! – jelentette ki a Fáraó. (Atemunak még 4600, Setónak 1800 életpontja volt). – Most pedig a Szörnyébresztőmmel – mutatta fel egyik lapját -, visszahívom a temetőből a Sötét Paladint, aki minden sárkány után a mezőn és a játékosok temetőiben plusz 500 támadópontot kap, így az ereje 2900 + 500x6, azaz 5900-lesz! Azaz 400-zal több, mint a sárkányodé!

- Lassan a testtel, Yuugi! – mondta Kaiba, az igazi Yugi pedig nem vette jó néven, hogy még mindig az ő nevével illeti a Fáraót. – Még nem fejeztem be a kört! Aktiválom a csapdámat! Sárkányok Haragja! Ha egy sárkányom sikeresen elpusztított egy szörnyet az ellenfelem térfelén, akkor ennek a lapnak a hatására az elpusztított szörny támadópontjainak megfelelő életpontveszteséget okoz neked!

- Nem úgy van az, Kaiba! – jelentette ki ugyanolyan határozottsággal a Fáraó. – Én is aktiválom a csapdámat! Mágikus Varázstükör! Ez elnyeli egy csapda- vagy varázslap hatását, később pedig saját belátásom szerint használhatom fel azt. A választott lap pedig – emelte fel jobb karját Kaiba felfordított lapjára mutatva –, a Sárkányok Haragja!

- Elképesztő... - sóhajtotta Yugi. Mou Hitori no Boku... mintha valóban ott állt volna tőle 10 méterre. De valóban ő lenne?

- Azt csak hiszed! – ellenkezett újból Kaiba.

Nem adja fel egykönnyen – gondolta Yugi.

- Inkább add fel, Kaiba! – mondta Atemu pont olyan uralkodói felsőbbrendűséggel a hangjában, amivel régebben és most is sikerült felidegesítenie riválisát. – Feleslegesen próbálkozol!

- Azt hiszed? – felelte Seto gúnyosan, mialatt baljós félmosolyra húzta száját. – Akkor ezt figyeld! Aktiválom a második csapdámat! Sárkányok Mágikus Védelme! Ha az ellenfelem aktivál egy csapdát, amikor van legalább egy sárkány típusú lény a térfelemen, akkor a sárkányom elpusztíthatja azt. Kékszemű! – pillantott hűséges szolgájára.

A sárkány ekkor meglengette fényesen izzó szárnyait, erőteljes széllökéseket keltetve. A szél hatására a Mágikus Varázstükör darabokra esett szét.

- Lehetetlen! – döbbent meg Atemu.

- Nem az! - felelte Kaiba elégedetten. – És mivel a Mágikus Varázstükör megsemmisült, továbbra is felhasználhatom a Sárkányok Haragját! Kékszemű, hadd lássa a haragodat!

A hatalmas, háromfejű, acélkék sárkány ekkor újból izzó energiagömbökkel töltötte meg a szájait, majd azokat kegyelmet nem ismerve a Fáraónak küldte, aki már nem tudott mit tenni. Teste körül felizzott a levegő, ő pedig rémülten ordított fel fájdalmában.

- NEEE!

Az ellenfél életpontjai lenullázódtak, Seto Kaiba pedig diadalittasan mosolygott a közben térdre rogyott riválisa irányába. Majd a győzelem örömének helyét hirtelen csalódottság vette át, ráeszmélvén, hogy hiába nyerte meg a párbajt, ez akkor sem az igazi Fáraó volt. Kezeit ökölbe szorítva mordult egyet.

Yugi alig hitt a szemeinek. Kaiba-kun... tényleg legyőzte volna Őt? Amint eltűntek a villámok, aggódva régi barátja felé vette az irányt. Remélte, hogy Atemu nem sérült meg nagyon.

Setónak ekkor tűnt fel, hogy, nincs egyedül.

- Nii-sama! – sietett oda hozzá az öccse, majd épp, hogy csak lefékezett tőle harminc centire, kezeivel megragadta fekete garbóját a mellkasa felett. Dühös tekintettel nézett fel rá.

- Mokuba! Mit keresel itt?! – szidta rögtön a testvérét az igazgató. - Nem meg mondtam, hogy hagyj békén! – kiabálta, és megpróbálta lefejteni magáról öccse kezeit. Ám ekkor Mokuba még jobban megmarkolta őt, és szürkéskék szemei szinte szikrát hánytak.

- Nii-sama! Hihetetlen vagy, és ezt nem bóknak szánom! Mégis mit művelsz?! Mégis mennyi időt akarsz még arra pazarolni, hogy Vele – mutatott Moki a Fáraó irányába –, küzdesz meg újra és újra?! ...Ráadásul ezúttal még Yugi is láthatta, hogy milyen megrögzött vagy!

- MI?! Yuugi?! Ő hogy kerül ide?! – kapta fel a fejét Seto, majd sebesen körbehordozta a tekintetét a termen. Ekkor látta meg a tüskés hajú fiút, aki gyíkságához hűen krémszínű nadrágot, világos lila inget és sötétlila mellényt viselt, és természetesen utóbbi még csak be sem volt gombolva. De most nem ez a lényeg. Yugi ugyanis épp a Fáraó hologramjához készült letérdelni.

- Mou Hitori no Boku...

- Yuu-gii! Te meg mi a fenét keresel itt?! – kiáltotta neki dühösen Kaiba.

- Kaiba-kun! Mit műveltél a Fáraóval?! – nézett most vele farkasszemet a törpe. Bár Yugi nőtt valamennyit az elmúlt években, még mindig nem volt több 165 centinél, amivel az ő 186 centijéhez képest még mindig törpének számított. – Mégis hogyan hoztad vissza?!

- Visszahozni? – hökkent meg Kaiba. – Hiszen ez csak...

- Ez nem a Fáraó, Yugi – vette át a szót Mokuba. Inkább elengedte bátyját és vendége felé fordult, mielőtt az előbbi leharapja az utóbbi fejét mérgében.

- De hiszen nem azt mondtad, hogy Kaiba vissza akarja hozni őt a Kocka...?

- Igen, de az még nem történt meg! Ez csak egy AI azaz még pontosabban AII. Artificial Intelligence Interface, azaz egy számítógép program, ami önálló döntéseket képes meghozni, így párbajozni is lehet vele.

- De annyira... valóságos... - motyogta Yugi, miközben lassan a földön térdelő személy felé hajolt. Mikor épp hozzáért volna, keze csak az üres teret érintette meg, mialatt a hologram megremegett. Emellett egy ideje már nem mozdult, mintha lefagyott volna. – A szavai, a stílusa..., még a stratégiája is... - Értetlenül nézett vissza Mokubára.

- Seto és a tudósaink ezt az Interface-t a Fáraó korábbi, Kaiba Corp. által rögzített párbajai alapján hozták létre. A paklija pontosan ismert volt. Emellett próbálták kielemezni a stílusát, stratégiáját, megalkották a hangját, kinézetét, és...

Yugi elképedve hallgatta, hogy Seto mi-mindent meg nem tett, csak hogy mégis kiküzdje magának azt a visszavágót a Fáraótól, amit annak idején nem kapott meg. Mégis hogy kapaszkodhat valaki ennyire a múltba? Legbelül kissé megkönnyebbült, hogy ezek szerint mégsem Másik Énjét rángatták ide vissza a Túlvilágról, de mi van, ha az ettől függetlenül megtörténik majd a jövőben?

- És még mindig nem az igazi! – jelentette ki a barna hajú, Yugi sejtését beigazolva. Mutou ugyanis sejtette, hogy riválisának még ez sem lesz elég, és többet akar majd, ahogy Mokuba utalt rá.

- Kaiba-kun! – szólította meg végre Yugi. Ezt nem volt olyan könnyű megtenni, mint tűnt. Az a mélyről jövő düh és elégedetlenség Seto azúrkék szemeiben egészen megrémisztette, habár próbálta leplezni. – Kaiba-kun, mire jó ez az egész? Miért alkottál egy ilyen Interface-t a Másik Énemről? Mi értelme van?

- Yuu-gii! Fogd be a szád! – förmedt rá Kaiba. - Nyilvánvaló, hogy egy ilyen szelíd és jámbor kisfiú, mint te ezt nem értheted! – felelte merő gúnnyal és megvetéssel.

- Kisfiú?! – szívta kissé mellre a kifejezést Yugi. – Már rég tizennyolc vagyok! És tudom, hogy az előző jelzőkkel arra céloztál, hogy naiv vagyok és nincs bennem elég harci szellem, de tudd meg, hogy ez nem igaz! Csak azért, mert én nem akarok mindenkit a földbe döngölni, nem vagyok puhány!

Kaiba kissé felvonta a szemöldökét, látván, hogy Yugikának milyen könnyen leesett a célzás. Nem számít! Semmi keresnivalója itt! Jobb dolga is akad, mint ezzel a gyíkkal társalogni. Összevonta a szemöldökét.

- Kérdeztem valamit! – emelte fel újból a hangját. – Hogy az életbe kerülsz ide?! Ez lezárt terület, csak a Kaiba Corp. általam felhatalmazott dolgozói léphetnek be a szimulációs terembe!

Yugi épp készült volna válaszolni, amikor Mokuba megelőzte és bátyjára nézett.

- Én engedtem be őt, Nii-sama! – vallotta be az alelnök határozottan, és még mielőtt bátyja jól leordíthatta volna, hozzátette: - És alapból én hívtam ide!

- De... - döbbent meg Seto. - Mokuba! Miért tennél ilyet?

- Azért mert... - Mokuba hangja váratlanul elcsuklott a mondat elején, fivére kemény tekintetébe nézve, de nyelt egyet és folytatatta. – Azért, mert kezdesz teljesen megőrülni, Nii-sama!

- Hogyan?! – horkantotta a Kékszemű mestere.

- Hónapok óta ezzel a nyavalyás hologrammal küzdesz, de nem számít, hányszor győzöd le, neked semmi sem elég! Azt hittem, miután újra kiraktad a Kirakóst és rájöttél, hogy a Fáraó soha nem tér már vissza, akkor belátod, hogy ez mekkora őrültség, és befejezed...

- De visszatért! – ellenkezett Seto. – És még arra sem volt hajlandó, hogy megküzdjön velem! Csak azzal az átkozott Divával volt elfoglalva, és utána rögtön el is ment.

- Mert már nem ehhez a világhoz tartozik – jelentette ki Yugi. – És mikor váltottunk pár szót megemlítette, hogy már így is sokat kockáztatott azzal, hogy visszajött ebbe a világba.

- Nem számít, mert ha ő nem képes ide tolni a képét, akkor majd én látogatom meg őt! Addigra pedig tökéletes lesz a stratégiám, ami legyőzi az isteneket is! – erősködött Kaiba.

- De Nii-sama! Már másfél évet pazaroltál erre az értelmetlen...

- Csend legyen, Mokuba! – üvöltötte Seto. - Nem pazaroltam el semmit! Csak a szabadidőmet töltöm itt! Ettől függetlenül felügyelem az új párbaj rendszer és hologramok fejlesztését és a Solid Vision alakulását! Meetingekre járok, intézem a vállalat hivatalos ügyeit! Vezetem a marketing osztályt és legalább tíz másik céget beolvasztottam a miénkbe, csak az elmúlt három hónap alatt! Tíz átkozott céget! Érted?! És a profitunk is tizenhárom százalékkal nőtt, ez csak az elmúlt hónap alatt!

Mokuba és Yugi is szólásra nyitották volna a szájukat, hogy jelezzék, most nem a munkavégző képességéről van szó, de hasztalan.

- ...És a Kaiba Corportion alelnökeként ezzel neked is tisztában kellene lenned! Mert ha nem így van, akkor nem végzed jól a munkádat! Szóval, ha azt akarod mondani nekem, hogy az elmúlt tizennyolc hónapban semmit sem értem el, akkor inkább húzzál vissza az irodádba, és nézd át még néhányszor a könyvelést illetve a fejlesztések jegyzőkönyvét, de tüstént!

- De, Nii-sama...

- Mi van?! Nem voltam elég érthető?! Talán már a saját anyanyelved sem megy neked?!

Mokuba kezdett magába zuhanni. Nem is bátyja szavai fájtak neki, hanem inkább az azok mögött megbújó indulat, amit az irányába mutatott. Eddig azt hitte, ők ketten egy csapat, de itt és most úgy tűnt, Nii-sama már nem szereti őt annyira, mint régen, és sokkal inkább vágyik valami halott Fáraó társaságára, mint az övére.

- Én csak... azért mondtam..., hogy pazarlod az idődet..., mert..., ahelyett, hogy... Vele küzdesz, ezt... velem is megtehetnéd – nyöszörögte Mokuba.

- Párbajozzak?! Veled?! – kérdezett vissza Seto. – De hisz tudod, hogy jelenleg nincs időm ilyesmire!

- De talán..., ha nem töltenéd..., az összes szabadidődet ezzel a...

- Elég legyen már, Mokuba, ne bosszants fel!

A fiatalabbik fivér ekkor nagyokat pislogott, nehogy könnyek szökjenek elő a szeméből. Nagyot csalódott a bátyjában, újra, de ezt nem akart gyengeséget mutatni, ahogy Seto sem volt hajlandó soha gyengének mutatkozni mások társaságában. Mivel érezte, hogy a könnyek mégis elő fognak bújni, így inkább lehajtotta a fejét és fekete cipője orrát kezdte bámulni.

Yugi ezt látván kezdett egyre dühösebb lenni. Nem volt egy könnyen haragba jövő ember, de a mostanit már nem bírta elviselni. Seto most végleg túllépi azt a bizonyos határt! Mégis hogy bánhat valaki így a saját öccsével?! Szegény Mokuba csak segíteni próbál neki, hogy túljusson a mániáján, ő viszont cserébe a földbe tiporja öccse érzéseit.

- Kaiba-kun! – szólította fel határozottan. Döntésre jutott: itt az ideje rádöbbentenie riválisát, hogy mennyire rossz úton jár! Kihúzta magát, határozott léptekkel elindult a Kaiba fivérek irányába, miközben összevont szemöldökkel nézett farkasszemet a nála jóval magasabb cégvezetővel. Mikor már csak másfél méterre lehetett tőlük megállt, majd lopva Mokubára pillantott, aki még mindig a földet bámulta, kezeit ökölbe szorítva. Amikor pedig az is feltűnt neki, hogy Moki arcán mintha könnyek folynának, és néha-néha megremeg, még keményebb tekintettel illette Setót.

- Mit akarsz?! – förmedt rá Kaiba. Észre sem vette, hogy öccse mennyire szenved, és hogy Yugit főleg ez a tény idegesítette fel. Ő csak a dühöt fedezte fel a rendszerint jámbor, ibolya színű szemekben, ami kissé megdöbbentette, és ez nem tetszett neki.

- Hogy én mit akarok, Kaiba-kun?! – kérdezett vissza Yugi keményen. – Te mit akarsz ezzel elérni?! Mou Hitori no Boku sohasem fog már visszatérni, hát nem érted?! Őrültség, amit művelsz! – Hangján az ítélet mellett azért némi törődés és aggodalom is felfedezhető volt, de a megtört Mokuba miatt csak minimális.

- Szóval szerinted is őrült vagyok?! – Seto megragadta Yugit az ingjénél fogva, és erejét bizonygatni kívánva, fenyegetően maga felé húzta. – Ezt mond még egyszer, és nézd, mi történik! – Próbált nagyon fenyegetőnek tűnni, de Yugi megmakacsolta magát és nem volt hajlandó elveszteni a hidegvérét.

- Miért, szerinted normális ember életcéljának tekinti azt, hogy egy halott személlyel párbajozzon?!

Kaiba morgott egyet, és még közelebb rántotta Yugit, úgy hogy most már a fiúnak lábujjhegyre kellett állnia, ha nem akart megfulladni.

- Nem félek tőled, Kaiba-kun! – jelentette ki Yugi és ametiszt szemeiben a félelem legkisebb jelét sem lehetett felfedezni. Ez felettébb bosszantotta Setót, aki szeretett uralkodni mások felett, így erősebben szorította a szerencsétlen, lila inget. Yugi megvető pillantásokkal jutalmazta. – Én nem félek tőled Kaiba-kun, de van itt valaki más, aki igen!

- Mire célzol, Mutou? – kérdezte Seto kissé meglepetten. - Itt rajtunk kívül nincs más, csak... - Nem fejezte be, csak hirtelen az öccsére pillantott. Mokuba lehajtott fejjel ácsorgott mellette, remegő, ökölbe szorított kezekkel, miközben folyamatosan potyogtak a könnyei. Bár az arca nagy részét elfedte fru-fruja, a lehulló könnycseppek a fémpadlón tisztán látszottak. Seto dühe rögtön elpárolgott, mivel annak helyét átvette valami rémes, szorító érzés a gyomrában. Fájdalmas tekintettel szemlélte öccsét, aki úgy állt ott, mint kivert kutya az esőben. – Moku...ba...

- Normális ember szerinted így bánik a testvérével?! – kérdezett rá keményen Yugi. Tisztában volt vele, hogy Kaiba szívében most talán megmozdult valami. – Ő csak segíteni akart! Engem is ezért hívott ide! Biztos vagyok benne, hogy nagyon hiányzol neki, Kaiba-kun, és ezért... - De Yugi nem tudta befejezni, mert Kaiba ekkor végre elengedte, de egyúttal arrébb is lökte őt.

- Mokuba! – sóhajtotta Seto, és óvatosan megérintette öccse vállát. – Te sírsz? - Ő nem akarta így megbántani. Csak egyetlen meccset akart, egyetlen igazi visszavágót! Ezt olyan nehéz megértenie az öccsének? Testvére viszont nem válaszolt, sőt, még csak nem is mozdult. – Mokuba! Én nem azért mondtam! ...Ne haragudj, kérlek! – erősködött Seto, mialatt a bűntudat kezdett elhatalmasodni rajta. – Mokuba! MOKUBA!

Az öccse viszont nem volt hajlandó ezúttal is megbocsátani. Dacosan lesöpörte magáról bátyja kezét, majd fogta magát, és kiviharzott a teremből. Vissza se nézett, hanem azért is faképnél hagyta. Nii-sama most nagyon is megbántotta őt, és hogy ezt megbocsássa, ahhoz pár kedvesebb szó nem elég! Setónak sokáig kellesz még őt engesztelnie, hogy ezt jóvátegye! ...Már ha egyáltalán érdekli még annyira, hogy ezt megtegye érte.

ooo

- MOKUBA! GYERE VISSZA! – kiáltott utána Seto, de hiába. Már érezte, hogy most túl messzire ment. De ez az egész meg sem történt volna, ha... - MUTOU! – üvöltötte le újból szegény srác fejét.

- Mi van? – állta a tekintetét az említett. – Csak nem engem hibáztatsz, amiért sikerült ilyen rettenetesen megbántanod a tulajdon testvéredet?

- Ez igenis a te hibád, te elcseszett panda!

- Hogy micsoda?! Panda?

- Megbánod, hogy miattad Mokuba nem áll szóba velem! – Seto gyilkos pillantások közepette elindult Yugi felé, aki lassan, de magabiztosan hátrálni kezdett.

- És mit akarsz tenni? Megversz?

- Miért? Van jobb ötleted? – kérdezte Kaiba, majd egy gyors jobb horgot indított Yugi felé, de nagy meglepetésére ő kikerülte a csapást. Ekkor a másik öklével támadott, de Mutou azt is elkerülte. – Mi a...?! – csodálkozott. Mérgében tovább támadta Yugit, de egy ütése vagy rúgása sem talált be, mert áldozata azokat vagy elkerülte, vagy eredményesen hárította.

- Lehet, hogy te régebb óta tanulsz harcolni, mint én – mondta Yugi macska-egér játékuk közben -, de haraggal a szívedben sosem tudsz legyőzni!

- Ch! – köpte Kaiba, mialatt tovább próbálkozott, de még most sem tudott ártani neki. – Az az idegesítő Fáraó is mindig ezt hangoztatta.

- Talán igaza volt – mutatott rá Yugi, újabb csapások elől kitérve.

- A fenébe, milyen gyors vagy! – sziszegte Kaiba, és Yugi elmosolyodott. – De ha olyan nagy harcos vagy, akkor miért csak védekezel?

- Nem szeretem az erőszakot!

- Szánalmas vagy! – jelentette ki Seto.

Ennyi volt. Yugi érezte, hogy itt az ideje véget vetni ennek. Egy ütést elkerülve megragadta Kaiba karját, majd a megfelelő helyzetbe lépve átdobta maga felett. Kaiba döbbenten és nagyot nyekkenve vágódott hanyatt a földön. Még éppen sajgó fejét dörzsölgette, amikor Yugi kemény pillantásaival találta szembe magát.

- Inkább te tűnsz most szánalmasnak, Kaiba-kun! – felelte Yugi fölényesen, majd hátrált pár lépést, de persze nem félelemből. – És, ami azt illeti, van jobb ötletem!

- Na és... mégis mi lenne az? – kérdezte Seto, még mindig a földön fekve. Hangjából érződött az enyhe megalázottság.

Yugi ekkor előkapta pakliját az övén elhelyezett tartóból, majd a bal karján levő DuelDiskbe helyezve aktiválta azt.

- Párbajozzunk, Kaiba-kun!

- Hogyan? – Seto lassan feltápászkodott a földről és a másik eltökélt tekintetébe nézett.

- Jól hallottad! Párbajozzunk! Ha annyira harcolni akarsz, akkor normálisan tedd, ne pedig egy halott ember hologramjával!

- Yuugi! Állítsd le magad! – követelte Seto újult erővel. Még hogy ezzel a gyíkkal párbajozzon?!

- Én kiállok veled, Kaiba-kun!

- De nem kértem!

- Szóval megfutamodsz?

- Mégis miket képzelsz?! Előled?

- Hogy érted, hogy előlem? – vonta fel Yugi a szemöldökét. Nem tetszett neki, hogy Kaiba lenézi őt, amikor épp próbálja észhez téríteni.

- Ugyan miért küzdenék meg egy ilyen gyíkkal?!

- Ne nevezz így!

- Messze alattam állsz! Megalázó lenne veled még csupán kiállnom is!

- Ó, hogy megalázó?! Megalázó, mint ahogy az előbb is legyőztelek?

- Az egy alkalom volt. És nem párbajnak számított.

- Hat hónapja is legyőztelek, párbajban, miután Aigamit is legyőztem!

- Ja, utána meg visszatért, mint halhatatlan árnyékzombi! Gratulálok! És annak a párbajnak amúgy sem lett vége, pont a zombi miatt!

- Akkor javaslom, fejezzük be most! – erősködött tovább Yugi. Mindene tele volt már Seto sértéseivel, de azért sem volt hajlandó engedni neki. Akkor is megküzd vele! Nincs más mód arra, hogy észhez térítse!

- Veled?

- Már megint ez? Azt hittem engem tekintesz az egyetlen igazi riválisodnak!

- Tévedés! Ez csak addig volt így, míg rá nem jöttem, hogy te nem te vagy, és akivel én többször is megküzdöttem az a Fáraó volt.

- Ez igaz, de... Azóta velem is...

- Hát nem érted, Yuugi! Ő az én igazi riválisom, nem pedig TE! TE csupán a Fáraó urnája voltál, épp ezért sohasem érhetsz az Ő nyomába!

Yugi mindeddig próbált erős maradni, de ez betalált. Mindig is, mióta Mou Hitori no Boku elment, azon rágódott, hogy vajon ő is olyan jó párbajozó-e, mint egykori társa. Persze, legyőzte őt a végső próbán, de az csupán egyetlen meccs volt. És nem csupán a párbajkártyáról volt szó. Atemu mindig is magabiztosabb, erősebb és bátrabb volt nála. Magasabb és szerinte sármosabb is. Bár felnézett rá és szerette őt, mióta megismerte, próbálta bebizonyítani, hogy ő igenis több mint annak a bizonyos Fáraó lelkének a hordozója.

Kaiba-kun érzékeny pontra tapintott, és emiatt Yugi úgy döntött, nem törődik többet vele. Ha el akarja pazarolni az életét, és megutáltatni magát az öccsével, hát legyen! Ő bizony nem fog tovább az önpusztítása útjába állni. Ennyi ellenszenvet és rosszindulatot már ő sem volt képes elviselni.

- Tudod mit, Seto! – szólalt meg egy teljesen más, már-már ijesztően közömbös hangnemben, amire Kaiba is felfigyelt. – Nem is akarok a nyomába érni! Mou Hitori no Boku már nem él, én viszont nagyon is élőnek érzem magam! Nem fogom azzal vesztegetni a drága időmet, hogy téged nézzelek, ahogy egy halott férfi emlékébe kapaszkodsz ahelyett, hogy végre tovább lépnél! Ha csatlakozni akarsz hozzá a Túlvilágon, hát rajta, áldozz fel mindent, ami számít, nem fog érdekelni! Mert veled ellentétben, én nem hagyom, hogy a múlt visszahúzzon! – Legutolsó mondatával saját magát is próbálta meggyőzni.

- Csatlakozni?! A Túlvilágon? – csodálkozott Seto, de némi hatást azért gyakoroltak rá Yugi szavai.

- Mokuba elmondta, hogy mire akarod használni Diva kockáját! Kezdetben az volt a szándékom, hogy megállítalak, mielőtt valami őrültséget csinálnál, de láthatóan a falnak beszélek. Szóval nem érdekel! Csinálj, amit akarsz, Kaiba, de engem hagyj ki belőle!

- Ch! Amúgy sincs semmi közöd hozzá, mit csinálok! És nem én hívtalak ide!

- Igaz! Úgyhogy leléptem! – felelte Yugi, enyhe sértődöttséggel a hangjában, és elindult a folyosó felé. Ő megpróbálta. Ő tényleg próbálta jobb belátásra téríteni Setót, de mindhiába. Nála fafejűbb embert még nem hordott a hátán a Föld. Erről ennyit! Többet be nem teszi a lábát ebbe az épületbe. A lifthez érve idegesen benyomta a földszint gombját, majd összekulcsolt karokkal bámult maga elé.

- Nem is értem, miért tartottam ezt az arrogáns, udvariatlan mániákust a barátomnak – dünnyögte maga elé. Átszelte a hallt és kisétált az épületből, és ezalatt sikerült kicsit megnyugodnia. Nagy levegőt vett, felnézett a bárányfelhőkkel tarkított kék égre és hagyta, hogy az éppen előbújó őszi Nap sugarai lágyan megérintsék az arcát. Azért sem hagyom, hogy Kaiba-kun szörnyű hozzáállása elrontsa a napomat! – határozta el.

A Park felé vette az irányt, és séta közben úgy döntött, itt az ideje, hogy újból felhívja Teát. Talán ezúttal felveszi. Oh, bár itt lennének a barátai!

ooo

Seto Kaiba morcosan bámult abba az irányba, amerre Yugi elhagyta a termet.

- Ez a beképzelt kis senki... Még hogy ő és én riválisok lennénk?! – dünnyögte, bár legbelül igenis elismerte Yugi Mutou-t méltó ellenfelének.

Ám ő mégis csak a Fáraó urnája, és amúgy is. Sokkal könnyebb volt a múltba belefeledkezni, mint a jelennel szembe nézni. Mert ha esetleg a szelíd kis Yugival szemben is kudarcot vallana, az még a Fáraótól szenvedett vereségnél is megalázóbb lenne. Persze, a legtöbb ember nem tudja, hogy ők ketten két külön személy, de nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy elege volt már Yugi folytonos jótevéseiből! Mégis mit képzel magáról?! Hogy neki, Seto Kaibának pont az ő segítségére lenne szüksége?! Badarság! Maradjon csak a szánalmas játékboltjában a szánalmas barátaival együtt! Neki ugyan nincs szüksége rá.

Szükség... Valakire viszont szüksége van! Az öccsére! Élete legfontosabb személyére! Mokuba... Valahogy ki kellene engesztelnie az öccsét! Mokuba, kérlek, bocsáss meg nekem! Ezzel ő is a kijárat felé vette az irányt, és elindult megkeresni kisöccsét. Biztos volt benne, hogy bűnei jóvátétele végett kénytelen lesz valami ócska gyorsétteremben vacsorázni, megnézni egy rémnevetséges filmet a moziban, Assasin's Creedet játszani, reggel palacsintát sütni, majd több órás Spongyabob maratonnak alávetnie magát. De végül is mindez eltűrhető, ha ez az ára, hogy kibékítse Mokit. Ő tényleg nem akarta megbántani, csupán... Végre szerette volna legyőzni Őt.

A Fáraó az ő életére is legalább olyan nagy hatással volt, mint Yugiéra. Seto amióta átvette mostohaapjától a vállalatot nagyon megváltozott. Az önzés és kegyetlenség eluralkodott a lelkén, áttörhetetlen falat képezve. Pont ezt a falat törte át a Fáraó, amikor először megküzdött vele. Talán nem lett kedvesebb, vagy együtt érzőbb tőle, de Seto azután a párbaj után kezdett visszatalálni régi önmagához. Bármennyire próbálta elrejteni, újra törődni kezdett mások érdekeivel, főleg az árva gyerekek sorsával.

Ettől függetlenül Seto, ahogy a legtöbb férfi, végtelen és makacs büszkeséggel rendelkezett. Ha Atemu össze is törte a benne felgyülemlett gonoszságot és negatív érzéseket, nem tudott átlépni a tényen, hogy bajnoki címe odalett. Nem számított, mennyit segítettek neki Yugi és a barátai, azok az alkalmak is csupán saját gyengeségére és vereségére emlékeztették. De Seto Kaiba nem volt gyenge! Legalábbis ezt próbálta mindenáron bebizonyítani magának törekvésével, hogy végre egy visszavágóban legyőzze a Fáraót.

A bosszúja nem volt sikeres, hiszen Párbajváros döntőjében újra vereséget szenvedett. Ezt legalább olyan nehéz volt feldolgoznia, mint korábbi verségét. Csupán két ember volt, aki le tudta őt győzni párbajban: Pegasus és Yugi másik énje. Pegasus győzelmével még meg-megbékélt, de Yugiét, azaz Atemuét nem tudta elfogadni. Legbelül mindvégig egy újabb visszavágóra vágyott. Azt viszont nem kaphatta meg, mert mire végre ideje lett volna rá az Orichalcosos incidens után, a Fáraó már az emlékeit szerezte vissza.

Amióta csak távozott abba a másik dimenzióba, Seto legfőbb életcéljának tartotta, hogy visszahozza őt és megküzdjön vele, természetesen győzelemre számítva. Ez viszont legutóbb nem jött össze, mert az az átkozott egyiptomi még egy órára sem volt hajlandó maradni, miután annyi várakozás után végre méltóztatott megjelenni. Seto ezért Yugit okolta, de legbelül érezte, hogy ez nem Mutou hibája. De mégis könnyebb volt a gyíkok vezérére haragudni, mint saját magára, vagy egyszerűen csak az átkozott sorsra.

Sors... Seto sohasem hitt a sorsban, vagy istenekben, vagy azokban az okkult marhaságokban, amikkel a gyíkok tömték a fejét két éven keresztül. Próbált, nagyon próbált elmében a földön maradni, de végül ebben is elbukott. Mikor nyilvánvalóvá vált, hogy Yugi testében egy másik lélek lakozik, majd miután kibontakozott az egész Dóma-incidens és egyiptomi őrület, már muszáj volt elhinnie. Nem mintha élvezte volna a történetet, de az igaz volt és kész. Ő és Yugi egy háromezer éve élt Fáraónak, illetve főpapjának leszármazottai, a kedvenc párbajszörnye pedig egy lány lelkéből került elő.

Micsoda marhaság ez az egész! Nem tudta, miért, de úgy érezte, ha még utoljára megküzdene a Fáraóval, ha végre legyőzhetné, akkor a múltat és ezt az egész okkultizmust sikerülne lezárnia és végleg elfelejtenie. Legkevésbé sem akart azokkal a mágikus baromságokkal foglalkozni, amik úgy tűnt, a gyíkosztag hétköznapjainak jelentős részét uralták. Szerette volna elfelejteni az egész ősi istenes, lélekvándorlós, meg szupergonosztevős dolgot. A tény, hogy veszített Atemu ellen, viszont minduntalan ott bujkált benne és egyben emlékeztette mindenre, amit átélt, és amit sosem akart látni vagy átélni.

A jövőnek szeretette volna élni, a jelennek és a munkájának. De amíg nem győzte le Atemut időről időre eszébe jutottak a Dómával és az Egyiptomban történtek, egy cégvezető pedig nem vesztegetheti az idejét béna legendákra. A Párbajvárosban történteket még betudhatta olcsó illúzióknak, de ami utána történt, rémesen valóságos volt. El kellett ismernie a mágia létezését, ő pedig utálta a mágiát. Bosszantóan kiszámíthatatlan és teljes mértékben hasznosíthatatlan! – gondolta mindig. Biztos volt benne, hogy csakis akkor léphet túl ezen, ha legyőzi Atemut.

A nehézség amellett, hogy az a nagyképű Fáraó képtelen volt meglátogatni őt, a testvére hozzáállása volt. Mokuba képtelen volt megérteni, hogy bátyja miért ragaszkodik annyira egy „halott" emberrel való küzdelemhez, ahogy azt is, hogy miért utasítja el ennyire a mágiát. Mokubát igazán érdekelték és felizgatták a varázslattal és Szellemvilággal kapcsolatos dolgok. Ez megint csak bosszantotta Setót, aki szerette volna, ha az öccse is megpróbál a racionalitáshoz ragaszkodni. A mágia szerinte őrültség, nem éri meg vele foglalkozni, öccse szerint viszont klassz dolog.

Mokubát emellett zavarta, hogy Seto folyton egy Atemuról alkotott hologrammal küzd. Hiányzott neki a bátyja, szeretett volna több időd tölteni vele, de Seto ezt a támogatása hiányának könyvelte el. Rosszul esett neki, hogy Mokuba így elítéli azért, ahogyan a büszkeségét próbálja visszaszerezni. Mokinak meg rosszul esett, hogy a bátyja szinte alig vesz róla tudomás. Kapcsolatuk ezért nehéz időszakon ment keresztül, annyira, hogy Mokuba végül ahhoz fordult segítségül, akiről tudta, hogy Seto ki nem állhatja. Ám sajnos itt még Yugi sem tudott segíteni.

Volt azonban egy nagyszerű része annak, hogy testvérek voltak: a köztük lévő kötelék végtelenül erős és szívós volt. Nem számított min mentek keresztül, nem számított mennyiszer vesznek össze, ők ketten végül mindig újra egymásra találtak. Seto és Mukuba számára a másik volt életük legfontosabb személye, a világuk középpontja, az ok, ami miatt sohasem adták fel. Persze Setóban nagy részben voltak jelen önös érdekek, és Mokinak is megvolt a saját álma, de időről időre visszataláltak egymáshoz. Ha a másik valami rosszat is tett, végül mindig megbocsátottak egymásnak és kibékültek.

Így volt ez jelenleg is. Seto tényleg messzire ment és mélyen Moki lelkébe tiport, de amint ezt észrevette, máris megbánta tettét. Elhatározta, hogy kiengeszteli öccsét, kerüljön bármibe. Tizennégy éve nem volt más családtagja, barátja vagy akárkije, aki ennyire közel állt hozzá, aki ennyit jelentett volna a számára. Bármit megtett volna az öccséért, bármit a világon.

Mokuba is hasonlóan érzett. Nem számított, hányszor tesz Seto olyat, amitől rosszul érezte magát, a szíve mélyén végtelenül szerette és tisztelte testvérét. A bátyja törődött vele, amikor senki más. Négy éves kora óta ő nevelte és megpróbált mindent megadni neki, amire szüksége volt. Seto elképzelhetetlen dolgokon ment keresztül miatta, és ezt sosem fogja elfelejteni. Ha testvére néha-néha némi „nevelésre" szorul is, Mokuba tudta, hogy ők ketten örökké szeretni fogják egymást. Már akkor tudta, hogy megbocsát majd neki, amikor kiviharzott a laborból. Csupán szerette volna, ha bátyja ezúttal is kissé észhez tér.

ooo

Seto nagy levegőt vett, és benyitott Mokuba irodájába. Az iroda egyébként az övé mellett volt, és Moki ritkán használta, mivel legtöbbször sürgött-forgott az épületben, vagy pont bátyja irodájában lógott. Mégis Seto érezte, hogy öccse most ide vonult vissza. Nem is kopogott, mert sejtette, hogy Moki csak elküldené, hanem engedély nélkül kinyitotta az ajtót és belépett a szobába.

Mokuba ott sírdogált kedvenc, sárga kanapéján, amit ő maga rendelt meg az interneten. A kanapé ugyanis kedvenc rajzfilmhősére, Spongyabobra emlékeztette. Bár már nemsokára tizenhat lesz, ezt a sorozatot még mindig szerette. Most is egy újabb részt nézett a tabletjén, miközben nagyokat szipogott, és könnyeit törölgette egy zsebkendőbe.

Seto szíve újra elszorult a látványtól, de úgy döntött, megpróbálja humorral oldani a hangulatot.

- Hé, Mokuba! Mi a helyzet? Újra veszélyben a herkentyű burger receptje?

Mokuba meglepetten pillantott rá. Annyira belefeledkezett az aktuális epizódba, hogy csak most vette észre, már nincs egyedül. Úgy döntött, egy ideig még haragos marad.

- Meglep, hogy egyáltalán emlékszel ilyesmire! – közölte szarkasztikusan, majd makacsul tovább nézte a tabletet.

- Ugyan, Moki! – sóhajtotta Seto. – Annyiszor kényszerítettél rá, hogy ezt a baromságot nézzem veled, hogy néhány dolog akaratom ellenére is megmaradt.

- Szóval szerinted baromság! Mit is vártam a komoly és tökéletes Kaiba Setótól?!

- Mokuba! Ezt hagyd abba! Nem a sorozaton van a hangsúly, hanem rajtunk!

- Azon, ahogy ma is úgy megaláztál, és...

- Sajnálom! Nagyon sajnálom, hogy megbántottalak. De a testvérem vagy és fontosabb vagy nekem mindennél! Ezt a bugyuta Spongyabobot is csakis azért néztem meg veled annyiszor, mert tudtam, hogy mennyire sokat jelent neked.

- Tudod Seto, azért a lényeg az volt, hogy amíg nézzük, addig is együtt voltunk.

- Tudom Mokuba. Számomra is ez volt a lényeg.

- Idejössz? – kérdezte a kisebbik. Hangján érződött, hogy kezd megbocsátani. – Megnézed velem a végét?

- Persze – felelte Seto gyorsan, majd a kanapéhoz sétált és leült szorosan az öccse mellé.

A részből már csak öt perc volt, a végén pedig együtt nevettek egy sort. Mikor Mokuba a maradék könnyet törölte az arcáról, bátyja nem bírta tovább és szorosan magához ölelte. Moki szipogott még párat, de Seto megkönnyebbülésére visszaölelte őt. Miért is ne tette volna? Napok óta arra várt, hogy bátyja végre foglalkozzon vele egy kicsit.

- Seto... - mondta Moki halkan. – Sajnálom, hogy idehívtam Yugit. Tudom, hogy nem kedveled. De én csak...

- Nem, Mokuba, én sajnálom – sóhajtotta Seto. – Nem történt volna így, ha kicsivel többet foglalkozom veled. Bármennyire is szeretnék újra megküzdeni Vele, az nem kellett volna, hogy elég ok legyen arra, hogy figyelmen kívül hagyjalak téged! Tudod, hogy mennyire fontos vagy nekem!

- Te is nekem, Nii-sama – mondta az öccse elmosolyodva, és most ő ölelte meg Setót. Utóbbinak nagy kő esett le a szívéről. Moki ekkor végleg elfelejtette bánatát és ravasz pillantások közepette nézett fel rá. – De azt ugye tudod, hogy ettől még nem bocsátok meg!

- Szóval nem bocsátasz meg? – kérdezte Seto játékosan. Tudta ő, hogy Moki már rég megbocsátott, de nem tagadta volna meg tőle, bármit is készült kérni cserébe.

- Még nem – rázta a fejét Mokuba. – Csak majd, ha ma és holnap az lesz, amit mondok!

- Na, és mi lenne az?

- Kezdetnek menjünk el moziba! Most adják a kedvenc nindzsás filmem harmadik részét!

- Várj, kitalálom! A sárkány legendája három: A rókaszellem átka!

- Igen, pont ez a címe! De meglep, hogy tudod.

- Hetek óta erről beszélsz...

- Mondjuk, lehet. ...Akkor megnézzük? Utána pedig elmegyünk vacsorázni a KFC-be!

- Legyen! – egyezett bele Seto. – Megnézzük a nevetséges filmet, utána meg béna, középszerű csirkét eszünk egy magasan túlértékelt gyorsétteremben!

Mokuba csak mosolygott egyet bátyja hozzáállásán, de nem sértődött meg. Sokkal inkább jól esett neki, hogy Seto most végre hajlandó kilépni komfort zónájából az ő kedvéért.

...

*Rá eredeti neve a „Sun Of God Dragon", de nálam Rá Aranyszínű Főnixmadara lesz. Szerintem logikusabb is, hiszen nem sárkány, hanem főnixmadár.