Sziasztok!
Megérkeztem a 2. évaddal ☺
Az első évad epilógusához 40 vote és 13 komment érkezett! EL SEM TUDOM HINNI! FELFOGHATATLAN SZÁMOMRA EZ A KÉT SZÁM! :O KÖSZÖNÖM MINDENKINEK!♥♥☺♥♥☺♥♥

Nem is húzom tovább az időt! Jó olvasást!
Remélem a második évad kezdete is elnyeri tetszéseteket!
Vigyázzatok magatokra!

Puszi: VanneyG :* ♥☺

♥♥♥  UI.: KÉRLEK ÍRJÁTOK MEG A VÉLEMÉNYETEKET! TUDNI SZERETNÉM, HOGY MIT GONDOLTOK A FOLYTATÁSRÓL ÉS A RÉSZRŐL!  ♥♥♥

Immáron egy hónap telt el azóta, hogy Harryvel különváltak útjaink. Azóta sem volt olyan alkalom, hogy keresett volna. Sem egy telefonhívás, sem egy e-mail vagy személyes találkozó. Semmi az ég egy adta világon.

Miután eljöttek Harryéktől az autóval lehúzódtam az útról, mert nem bírtam sírás nélkül. Másfél órát ültem az erdő szélén az autóban és csak zokogtam és zokogtam. Időközben pedig az eső is eleredt, mintha még az égiek is rajtam gúnyolódtak volna.

Mindig megértettem és elfogadtam, hogy Harry számára fontos a karrierje, úgy gondoltam ez érthető is. Ennek ellenére sosem gondoltam volna, hogy a saját gyermekét képes eltaszítani magától. Nem ilyen embernek ismertem meg őt.

Fájt, amit tett. Rettenetesen fájt. Mintha a szívem és a lelkem a vadak elé hajították volna, hogy felmarcangolják, és az állatok csak tették volna a dolgukat. Nem éreztem magam teljesnek és úgy véltem, hogy elment a józan eszem. Napokig csak ültem az ágyamon, összekuporodva és bámultam a semmibe. Anya majd' az egész napot velem töltötte és folyton beszélt hozzám. Ételt és italt hozott fel nekem, de egy falatot sem tudtam legyűrni a torkomon, illetve csak néhány kortyot ittam. Aztán egy nap anyu elém tette a kicsi ultrahang képét, ez pedig észhez térített. Tudtam, hogy nem lehetek egy kész emberi roncs egy olyan férfi miatt, aki egyetlen könnycseppet sem érdemel meg.

Így hát kikecmeregtem az ágyból és a fürdőmben rendbe szedtem magam. Levetettem a már öt napos ruhákat és egy kényelmes rövidnadrágot vettem fel egy spagettipántos toppal. Mivel hajat mostam megszárítottam és egy laza lófarokban fogtam össze. Mivel jó pár napja nem ettem, így anya próbált a kedvemre tenni; gyrost készített vacsorára. Amiben tudtam segítettem, de sok erőm nem volt, így javarészt, csak ültem.

De miután megettem három gyrost és egy szelet brownie tortát máris sokkal jobban éreztem magam. Megittam 3 pohár őszibaracklevet, majd a brownie után egy pohár vizet. Anya is evett velem, de ő már nem annyit, mint én. A mosogatást már én csináltam, míg anyut leültettem a nappaliban a TV elé.

Esténként, mikor egyedül voltam a szobámban és valami bugyuta műsort néztem, egyszerűen nem tudtam nem Harryre gondolni. Képtelen voltam őt kiverni a fejemből, és már azon gondolkodtam, hogy mikor mondjam el az igazat a gyermekemnek.

Most pedig a baba, aki a hasamban van 9 hetes. Úton vagyok a kórházba, hiszen Mr. Culder ott is rendel és oda kaptam időpontot, mikor felhívtam egy hónapja. A kocsinak bár kissé nehézkesen találok parkolót, de megoldom. A portán az emberek egymás kezébe adják a kilincset, annyian jönnek-mennek ki-be az ajtón.

Lehajtott fejjel sétáltam a kórház leghátsó részébe, ahol az ultrahang fog zajlani. Balerinacipőm orrát bámulva teszem egyik lábam elé a másikat. A következő pillanatban egy kemény testnek ütközöm. Az illető azonnal utánam kap, hogy el ne essek. Ahogy újra stabil talajon érzem magam elfog egy kisebb szédülés.

- Ne haragudj – hallok meg egy hangot magam mellől – Jól vagy?

Felnézek az idegen személyre. Fekete öltönyt visel, fehér inggel és fekete nyakkendővel. Arca kifejezetten karakteres. Kék szemeiben, mintha csak magát az óceánt pillantanám meg. Magával ragad és nem enged. Ahogy észreveszem ő is odaadóan fürkészi arcom minden részletét.

- Jól vagy? – kérdezi meg ismét.

- Pe...persze – rázom meg fejem – Csak kissé szédülök – kapom a halántékomhoz.

- Nagyon sajnálom. Figyelmetlen voltam – szabadkozik.

- Én nem figyeltem, sajnálom.

- Azt hiszem, mindketten ludasok vagyok ebben – nevet fel kínosan - Még mindig szédülsz? – kérdezi aggódva.

- Még egy kicsit igen, de nem vészes. Jól vagyok.

- Oh, milyen bunkó vagyok, be sem mutatkoztam. Andrew Osmer vagyok – nyújtja a kezét ezúttal kézfogás céljából.

- Romina Fernández-Smith – fogok vele kezet.

Kezének melege megnyugtat.

- Megkérdezhetem hova mész? Persze érthető, ha ezt nem egy idegennel szeretnéd megosztani, de aggódom, nehogy rosszul legyél.

- Jól vagyok, ne aggódj – nevetek fel ezúttal én – Egyébként nem titok. Ultrahangra megyek.

- Betegség az oka, vagy kisbabát vársz?

- A második a helyes – bólogatok mosolyogva.

Nem tudom visszatartani mosolyom, ha a születendő kisbabámra gondolok.

- Ha nem bánod elkísérnélek. Nem szeretném, hogy elájulj.

- Azt azért megköszönném – mondom őszintén – Nem vagyok a legjobban és féltem a babát is.

- Rendben van – mosolyog rám kedvesen, majd belékarolok és elindulunk a hátsó rész felé.

Az úton a terhességgel kapcsolatban vannak kérdései; mennyi idős a baba, jól viselem-e eddig a terhességet, illetve a legrosszabb kérdés számomra; hol van a baba édesapja.

Meglepődőm azon, hogy miután közlöm vele, hogy erről a témáról nem szeretnék beszélni nem is kérdez többet. Tiszteletben tartja azt, amit szeretnék. Ez pedig roppant szimpatikus számomra.

Dr. Culder ismételten nagyon kedves velem. Először kérdéseivel bombáz, majd ismét felfekszem az ágyra. A hideg zselétől még a 38°C-ban is úgy érzem, hogy fázom. A fejjel a hasamon szétkeni a zselét. A doktor pillanatok múlva a képernyőre mutat.

- Ott vannak a kicsik – mondja mosolyogva.

- Tessék? – rázom meg a fejem meglepetten.

- Egy pillanat.... Igen, Romina – pillant rám – Ketten vannak a gyerkőcök. Ikreket vársz, gratulálok.

Minden alkalommal sokkot kellek kapni az ultrahangon?

Két baba? Ikrek? Te jó ég.

Egy baba sorsán is rengeteget gondolkodtam, de két kisbaba...

- Ez biztos? – kérdezem kétségbeesve.

- Romina, ne aggódj. Sokszor megesik, hogy ikerterhességnél az egyik baba felszívódik – magyarázza.

- Ez az én esetemben is megtörténhet? – kérdezem.

- Természetesen – feleli – De a legfontosabb, hogy ne pánikolj. Nem tesz jót a kicsiknek, ha stresszelsz.

- Igaza van Dr. Culder – bólintok, elismerve igazát.

Valamit pötyög a gépen, majd meghallok valami furcsa hangot. S ezzel egyidőben a képernyőn valami furcsa csík jelenik meg.

- Ahogy hallom a szívhangokkal, minden rendben van – mosolyog.

- A... a babák szívverése? – kérdezem a hangra utalva, és szemeim megtelnek örömkönnyekkel.

- Igen Romina – biccent – Minden rendben van, és a szívhangjuk is egyformán erős.

- Istenem – folynak végig könnyek az arcomon.

A tudat, hogy két kis jövevény fejlődik a pocakomban... felfoghatatlan. És tény, ami tény; mintha valami megváltozott volna bennem, mikor meghallottam a babák szívverését. Az én babáimét.

Dr. Culder ismét nyomtat nekem néhány képet, majd egyeztetjük a következő időpontot, ami három hét múlva esedékes nálam. Megköszönöm a segítséget, majd elköszönünk és elmondja, hogy ha bármi baj van, nyugodtan keressem fel őt.

A váróban ott ül Andrew. Amint kilépek az ajtón feláll és kíváncsian tekint rám.

- Minden rendben van? – kérdezi érdeklődve.

- Ikreket várok – mosolygom, rengeteg büszkeséggel a hangomban.

Azonban az élet útja elég kiszámíthatatlanok...

☺ CSATLAKOZZ TE IS A FACEBOOK CSOPORTHOZ! ☺

FB csoport link: https://www.facebook.com/groups/1490913031234466/?fref=ts

FB csoport neve: "Eltaszítva (wattpad)"

☺NÉZD MEG TE IS A TÖRTÉNET ELŐZETEST! ☺

Eltaszítva Trailer:

Eltaszítva Trailer: youtube: Eltaszítva - Wattpad

Készítette: Claudia Sinclair