- Maddy, minden rendben? - anyám hangja a földszintről szólt. 

A fürdőszoba hideg csempéjén ültem, és próbáltam összekaparni mindent, ami belőlem maradt. 

- Persze, anya. 

- Drágám, kérlek siess, elkésünk a díjátadódról!

- Jövök már, anya!

A tükörbe nézve nem láttam mást, csak egy lányt, felduzzadt, vörös szemekkel, és csapzott hajjal. Megmostam az arcomat, és a hajamat is rendbe szedtem. Ha minden jól megy, ma este senkinek nem fog feltűnni, hogy semmi sincs rendben körülöttem.

- - -

- Szeretettel köszöntök minden kedves résztvevőt mai rendezvényünkön. Örömömre szolgál, hogy én köszönthetem köreinkben Madline Stonet, aki idén harmadjára nyeri meg egyik festményével pályázatunkat. Madline, kérlek gyere és mondj pár szót. - arcomon hamis mosollyal sétáltam fel a színpadra, és mondtam el azokat a szavakat, amit mindenki elvárt tőlem. Mosolyogtam, nevettem, felhúztam a szemöldököm ott, ahol kellett, de ezekből a mozdulataimból, és a szavaimból csak egy valami volt igaz. A beszédem egyetlen őszinte mondata. 

- Higgyék el, én sem vagyok tökéletes.

Miközben a gratulációkat fogadtam, anyát kerestem a tekintetemmel. Minél előbb szerettem volna elmenni, de amíg ő jól érzi magát, maradunk. A hátamat kihúztam, mikor találkozott a tekintetünk. Minden, amit ki sem mondott, ott volt a szemében. Légy tökéletes, húzd ki magad, és mosolyogj! Ne látszódjon, hogy fáradsz, hitesd el az emberekkel, hogy minden rendben van. Így hát ezt tettem. Tizenkilenc éve élek így, lassan megszokom, hogy mindig tökéletesnek kell lennem. Legalábbis ezzel vigasztalom magam tizenkilenc éve. 

- Madline Stone? - az idősödő úr, aki megszólított, fekete öltönyt viselt, fekete csokornyakkendővel. Kopasz fején szinte táncra keltek a fények. - Edward Lock vagyok. 

- Üdvözlöm - kedvesen rá villantottam tökéletesre fejlesztett mosolyomat. - Miben segíthetek?

- Láttam a festményét, amivel a pályázatot nyerte meg. Igazán elbűvölő.

- Köszönöm szépen - még mindig mosolyogtam.

- A Kaliforniai Egyetem művész karától jöttem. Látva a munkásságodat, szeretnénk felajánlani neked egy ösztöndíjat - teljesen elhűltem, szerintem még a szám is tátva maradt. Hirtelen nem tudtam mit mondani, semmi olyat, ami helyénvaló lett volna, így kicsúszott az első gondolat a számon.

- Csak így? - Edward Lock arca felderült, és hangosan kacagva húzott elő egy névjegykártyát.

- Igen, csak így. De örülnék, ha holnap velem ebédelne. Hagyok üzenetet a részletekről. - Ezzel amilyen hirtelen jött, már ment is tovább. Nem nézett vissza, nem fűzött hozzá semmit, nem magyarázta meg kijelentését, ami olyan váratlanul ért, mint forró nyári napon a tajtékzó vihar.

Összevissza járkáltam, fel-alá a mosdóban, és gondolkoztam. Megpróbáltam minden lehetőséget számba venni. A legegyszerűbb az volt, hogy Edward Lockot csak a képzeletem szülte, az játszik velem rémes játékot. Ha ez történt volna, akkor minden ugyan úgy folytatódik tovább, ahogy eddig. Hétköznaponként felkelek, bemegyek a helyi fősulira, hallgatom azokat a tárgyakat amelyeket anyám kiválasztott, majd délután, úton hazafelé beugrom inni egy shaket, és nekiállok rajzolni. Minden este addig maradok, ameddig csak tudok, hogy minél később kelljen bemennem a házba, ahol hétvégenként is elvárt a makulátlan kinézet. Ami minden, csak nem az otthonom. 
Tavaly, mikor leérettségiztem, valóban megpályáztam egy ösztöndíjat azon az egyetemen, de akkor nem kaptam választ, így biztos voltam benne, hogy elutasítottak. Nem sokáig foglalkoztam a dologgal, amúgy sem lett volna bátorságom szembenézni azokkal a dolgokkal, amik akkor vártak volna rám, ha felvesznek a művész karra. 

Nem tudtam, hogy létezik ilyesmi, hogy egy évvel a jelentkezésem után kapok hírt az egyetemtől. Reménykedni akartam, el akartam hinni, hogy van esélyem.

Minden idegszálammal erre vágytam, el akartam szakadni innen, most már bármi áron. Nem akartam újra megfutamodni, úgy éreztem készen állok. Eldöntöttem, magam mögött hagyom minden idők legnyomasztóbb helyét, az otthonomat. Kerüljön bármibe.

- - -

Másnap egy csinos ruhába bújva, hajamat kontyba fogva léptem be az étterem ajtaján. A tenyerem izzadt, és egész délelőtt egy falat sem ment le a torkomon. Figyelmesen néztem körbe, a tekintetemmel Mr. Lockot kerestem. Amint megpillantottam az egyik asztalnál, nagy levegőt vettem.

- Oké, Maddy, gyerünk, menni fog - magamat nyugtatva indultam el, a már ismerős kopasz fej felé. 

- Á, Miss Stone - hatalmas vigyorral az arcán fordult felém, miközben a kezét nyújtotta nekem. 

- Jó napot. - megeresztettem egy halvány mosolyt, miközben kezet ráztunk, de annyira izgultam, hogy többre nem futotta. Leültem Mr. Lockkal szembe, és vártam. 

- Mint már tegnap említettem, - kezdte rögtön - a Kaliforniai Egyetem nevében vagyok itt. Én vagyok a felelős azért, hogy intézményünkben olyanokat is lássunk, akik valamilyen ok folytán nem jelentkeztek hozzánk.

- Elnézést, hogy félbe szakítom, de én a tavalyi évben jelentkeztem magukhoz.

- Igen, értesítettek róla.

- Akkor nem kaptam semmiféle visszajelzést - kérdőn néztem rá, minden bizonnyal nem értettük egymást.

- Erről is tudok.

- Akkor minden bizonnyal rám nem érvényes, bármit is ajánl, mert már egyszer visszautasították a jelentkezésemet.

- Ez nem éppen így történt, Miss Stone.

- Hogy érti ezt? - csak mosolygott, de percekig nem szólalt meg, nem válaszolt. Megköszörültem a torkomat, és próbáltam a leghatározottabban barátságos maradni.

- Mr. Lock, elmagyarázná, hogy miért nem jeleztek vissza akkor, és most ön miért van itt, pont velem? Nyilván nem voltam elég jó egy éve, akkor most sem leszek megfelelő önöknek. 

- Miss Stone, alig vártam, hogy megkérdezze! - értetlenül bámultam rá. Ez a tag totál őrült. - Mint ahogy már ön is mondta, a tavalyi év során a jelentkezésére az egyetem nem válaszolt. Ennek egy oka van. Nem sokkal a felvételi levelek elküldése előtt, kaptunk egy értesítést az ön nevében, hogy a felvételijét visszavonja, mégsem kíván a Kaliforniai Egyetemen tanulni. Ennek fényében nem küldtünk válasz levelet. 

Mély levegő, Maddy, mély levegő. 

- Mit jelent az, hogy az én nevemben? Biztosan benne, hogy az én nevem állt a levélben? Mr. Lock, itt valami tévedés lehet, én sosem küldtem ilyen levelet - kétségbeesetten előre hajoltam az asztalon, úgy néztem a boldogan csillogó kék barna szempárba. 

- Ha nem ön, akkor valaki más biztosan. Mindennel tisztában volt, ami az ön személyét illeti. Még az aláírása is ott van. Biztos benne, hogy nem ön írta?

- Miért állítanék mást? - elgondolkodva nézett rám, és hümmögött párat.

- Miss Stone, tud valakit a közvetlen közeléből, aki esetleg nem akarta, hogy a mi egyetemünk tanulója legyen? - percekig állt köztünk a néma, nehéz csend. Körülöttünk az emberek beszélgettek, nevettek, a nyári terveiket egyeztették. Csak mi ültünk ott, egymással szemben, és Mr. Lock még mindig a válaszomra várt. Tudtam, hogy van ilyen személy, és még csak nem is egy, de egyikőjük sem tudott a jelentkezésemről. És habár ők nem lehettek, mégis megfordult a fejemben, mi van, ha mégis? Pár kínosan eltöltött perc után, tétován megráztam a fejemet.

- Nem tudok róla - a torkomat marta a hazugság keserű íze.

Mr. Lock megvakarta kopasz fejét, és elgondolkodva hümmögött párat. Fürkészve nézett rám, egyenesen a szemembe, mintha onnan várna válaszokat a fel nem tett kérdéseire. De én álltam a tekintetét, és egy szót sem szóltam.

- Ismerős önnek ez az írás? - A táskájából egy borítékot húzott elő, amin ismerős gyöngybetűk sorakoztak. Elállt a lélegzetem, ahogy a címzést figyeltem. A feladó az én nevemet írta oda.

Ez nem lehet igaz. Nem beszéltem senkinek a jelentkezésemről, hogy jött rá? És miután rájött, miért nem szólt nekem? Miért nem kezdte osztani az észt, hogy hogy működik egy család? Miért nem szólt az apámnak, miért kellett a hátam mögött intézkednie? Lehet, hogy lett volna esélyem elmenni. Lehet, hogy felvettek volna. Volt egy mentőövem, amiről ő levágta a madzagot, így esélyem sem volt megmenekülni. Szótlanul nézte végig, ahogy lassan megfulladok.

Éreztem, hogy a gyomrom görcsbe rándul, és a csalódottság hullámokban önti el a testem. A szememet könnyek marták, és a kezem megállíthatatlanul remegni kezdett. 

Mégis hogy tehette ezt az anyám?