Legszívesebben azt mondanám, hogy verőfényes napsütésre ébredtem, ám ez nem teljesen volt így. A függönyök behúzva, teljes sötétség az egész szobában és a csuklóm még mindig sajgott a flamingó karperecétől. Mondhatom ez egy csodás reggel. Első dolgom volt átöltözni és lezuhanyozni, mert éreztem magamon a shichibukai parfümjét. Tegnap erre nem volt lehetőségem, mert ahogy bejöttem a szobába és megpillantottam az ágyat, azonnal ledőltem aludni. Este nem tudom, hogy Sengoku-sannak jelentették-e, hogy mi történt vagy eltusolták, de én ma beszámolok mindenről. Amint végeztem elindultam a teremhez, ahol a gyűléseket tartották. Nem foglalkozva a felszólításokkal, berontottam az ajtón. Mind ott ültek az asztalnál, még Garp-san is, aki elég érdekes arcot vágott, amolyan "Most komolyan Misaki?". Egyikükre sem figyeltem oda, gyorsan megkerültem az asztalt és Sengoku-san fülébe suttogtam, hogy számomra fontos dologról lenne szó. Latba vetette, hogy melyik a fontosabb, majd végül felállt sokak nem tetszésére és előttem ballagott ki a teremből. Mielőtt még kimentem volna megálltam és a vigyorogva terpeszkedő Doflamingora tekintettem.

-Kapd be seggfej -nyújtottam ki rá a nyelvem, mire a vigyora hirtelen eltűnt az arcáról.

Kizaru hangosan nevetett fel, míg Aokiji és Akainu egy apró mosolyt eresztettek meg a beszólásomra. Végül elégedetten sétáltam ki a teremből. Odakint Sengoku-san már várt, akinek részletesen elmagyaráztam mindent az este történtekről, mire egy fáradt sóhajt eresztett ki.

-Ezt minden évben eljátssza -vakarta meg a tarkóját- Sajnálom, hogy áldozatául estél ennek. Általában Crocodile-al is beéri, de most úgy látszik ő nem volt neki elég.

-Ha már így megzavartad a gyűlést -mondta, mire hirtelen zavarba jöttem -Gyere be, úgyis van pár elintéznivalónk -intett maga után.

Mikor együtt mentünk vissza a terembe, mindenki csodálkozva nézett Sengokura, aki letudta ezt egy legyintéssel. A sok üres hely közül volt épp egy Garp-san mellett, amit gyorsan befoglaltam. Már szólásra nyitotta a száját, hogy kérdezne valamit, de megráztam a fejem és tudattam vele, hogy ezt majd négyszemközt megbeszéljük.

Többek között a vérdíjak emeléséről, a yonkouról és a mostani újoncokról volt szó, de én örültem annak, hogy részt vehettem. Az arcomról levakarhatatlan volt a vigyor, amit páran észre is vettek, ők csak unalmasan könyökölve várták a végét, hogy végre mehessenek pihenni. Sengoku-san feltett egy kérdést, amire senki sem válaszolt csak azt mondták, hogy rábízzák magukat a tengerészetre. Én viszont feltettem a kezemet.

-Igen? -nézett rám kérdőn.

-Délről -adtam neki rövid választ, mire értetlen pillantásokat kaptam.

-Ha a sziget északi oldaláról jönnek a kalózok, akkor mi mehetnénk délről végig a szigeten, hogy visszaszorítsuk őket a partra. De ha jól tudom keleten is van valahol egy tengerészeti bázis, ezért onnan is hívhatnánk utánpótlást. Nyugat maradna nekik az utolsó lehetőségük, de addigra, akik délről jöttek kiszorítják őket a partra, ezért esélyük sem lesz a menekülésre. A hajójukat pedig elsőként kéne célba venni, hogy azzal se tudjanak elmenni -fejtettem ki bővebben a tervemet, mire több meghökkent pillantást is kaptam.

-De ez csak az én ötletem -hadonásztam kínomban.

-Végül is nem rossz ötlet -vakargatta az állát Sengoku-san, mire egy megkönnyebbült sóhajt eresztettem ki.

-Támogatom -szólalt fel Garp-san, majd a fejemre téve a kezét összeborzolta a hajamat.

-Én is -érkezett egy ásításszerűség Aokijitől.

-Ha már így egyetértünk legyen -dőlt hátra Kizaru, majd utána Akainu is jelezte, hogy ő is benne van.

Rövid megfontolás után mindenki beleegyezett, csak Doflamingo nem. Csendben ült egy helyben és a kabátját piszkálgatta.

-Doflamingo, van valami ellenvetésed esetleg? -kérdezte meg a flotta admirális.

-Nincsen. Csak egy kérdésem lenne csupán -ennél a pontnál rám emelte a tekintetét -Te is részt veszel a hadműveletben?

-Én? -mutattam magamra, mire bólintott.

Tehetetlenül Sengoku-sanra néztem, aki erősen gondolkozott azon, hogy mit tegyen.

-Ha akarsz jöhetsz -adta meg nekem a lehetőséget a választásra.

Király, nekem kell döntenem, hogy részt akarok-e venni a saját tervemben, miközben egy közveszélyes flamingó engem bámul, úgy mintha ettől függne a hátralévő életem.

-Csak ha senkit sem zavarok -piszkáltam meg a hajamat zavaromban.

Mivel senki sem ellenkezett a becsatlakozásomat illetően, ezért én is részt vettem a tervben. Ezután már tényleg csak apróbb dolgokról volt szó. A flotta admirális ajánlására elmentem a szobámba pihenni, ahol nem zavarhatnak, így átgondolhatok mindent részletesen. Mától számítva két nap múlva indulunk a szigetre, addig még van időm. Leginkább csak Doflamingo jelenléte zavart, amivel nem tudtam mit kezdeni. Este lefeküdtem úgy ahogy mindig is szoktam, aztán reggel felkeltem. Nem sok munkát bíztak rám és semmi különösebb feladatot nem kaptam, így hamar elment ez a nap is és az azutáni is.

Elérkezett a várva várt nap, mikor megmutathatom a tudásomat mindenkinek. Kora reggel már fent voltam és elkészülve vártam az admirálisokat, akik meg is jelentek. Aokiji mint mindig most is fáradtnak nézett ki, Akainu csak közömbös arccal bámult előre. Utolsóként Garp-san is megérkezett, így végre felszállhattunk a hajóra. Az áthelyezésem óta nem voltam hajón, mindig csak a papír munkákat kaptam meg, ezért örülök, hogy végre idáig is eljutottam.

A korlátra felülve néztem le az alattunk hullámló vízre. Mindig amikor csak ránéztem, eszembe jutottak azok a napok, amikor apával kimentünk úszni a partra. Olyan boldog voltam! Igaz, hogy egy nagyon kicsi faluban éltünk és nem voltunk dúsgazdagok, de minden percnek örültem, amit eltölthettem a szüleimmel. Egészen addig tartott a boldogságom, míg egy nap egy rossz hírű kalózbanda le nem rohanta a falut. Aki az útjukba került azokat megölték, hiába könyörögtek nekik, őket a kincs érdekelte amiről mi semmit sem tudtunk. Anya és apa, hogy megmenekítsenek elküldtek az erdőbe azzal, hogy ők is mindjárt jönnek, csak bújjak el. Én vártam és vártam, de nem jött senki. Mikor előbújtam addigra a falut porrá égették és mindenkit megöltek. Emlékszem mikor a romok között sétáltam az első, kit megpillantottam Garp-san volt, akit kalóznak néztem, ezért rátámadtam, bár nem sokra mentem nyolc évesen. Egy törött bottal ütlegeltem, ami természetesen meg sem kottyant neki. Nem támadott vissza vagy szólt rám, csak hagyta hogy kiadjam magamból a dühömet. Mikor elfáradtam hangosan zokogva estem a földre és csak kiabáltam.

-Bosszút fogok állni! Minden kalózt megölök!

-Ne bosszút akarj állni, hanem inkább válj erősebbé, hogy megvédhesd azt, ami neked fontos -szólalt meg hirtelen, mire felkaptam rá a fejem.

Erre csak rám mosolygott és levette magáról a sapkáját és a fejemre tette. Ő volt az, aki erőt adott ahhoz, hogy tovább lépjek. Végre lett célja az életemnek, amit elértem a sok munkával és idővel amit beleáldoztam, de végül nagyon is megérte.

-Hé -riasztott meg a hátam mögül egy hang, ami miatt előre ugrottam a víz felé.

Már azt hittem, hogy beleesek, mikor valaki elkapta a karomat és felhúzott. Ez a valaki Doflamingo volt. Megint kifogtam ezt a férfit!

-Ne ijesztgess! -szóltam rá erélyesen kikapva kezemet az övéből, majd arrébb húzódtam a korláton.

-Nem állt szándékomban. Azt hittem kiszúrtad már, hogy itt vagyok -mondta, mire összeráncoltam a szemöldököm -A fegyverzet színét tudod használni, de a megfigyelését nem? -nézett rám elgondolkodva, mint aki nem érti.

Tegnap este a fegyverzet színével sikerült lerúgnom az ágyról, valószínűleg anélkül nem is ment volna, ha azt nézzük mekkora is ő.

-Tudom használni! -védekeztem -Csak elmerültem a gondolataimban, ennyi! -tettem karba a kezeimet.

Kezd elegem lenni belőle, csak azért idejön, hogy felbosszantson. Felírom a "Dolgok amik bosszantanak" listám legtetejére, az már biztos.

-És a király akaratát? -nézett rám vigyorogva, mikor meghűlt az ereimben a vér.

Honnan tudja? Vagy csak tippelt? Igaz hogy egyszer sikerült valami hasonlót csinálnom, de ebben nagyon nem vagyok biztos. Mikor ezt megemlítettem Sengoku-sannak, akkor először ledöbbent és elküldött vizsgálatra, de semmit sem mondtak nekem, csak azt hogy ne mondjak semmit se senkinek erről. Édes istenem, csak mondd azt, hogy szórakozik velem!

-Miért vágsz ilyen arcot? -nevetett ki, mire elengedtem magam -Csak egy vicc volt, ti tengerészek még ezt is komolyan veszitek. Egek! -sóhajtott fel.

Szóval viccelt, akkor jó. Még csak az kéne, hogy rám szálljon ez a flamingó.