Ez furcsa volt, több mint furcsa. Gyorsan szedtem a lábaimat egymás után, majd megkerestem Momonga-sant, hátha van valami feladata számomra. Csak annyit mondott, hogy inkább pihenjek már úgy is rám férne, de én tovább erősködtem, hogy akármilyen feladatot elvállalok, ezért felküldött a legfelső szintre, ahol én váltottam fel a folyosón álló őrt. Ezen a szinten pihennek a királyi kalózok, akikkel volt szerencsém korábban találkozni. A három napos gyűlés miatt van kirendelve nekik egy-egy saját szoba. Semmiképp sem szeretnék velük összefutni ma este, főleg nem a Doflamingoval történtek után. Ez nem történhet meg még egyszer. Már így is gyengének mutatkoztam előtte, hagytam hogy elkapjon. Fenébe!

-Misaki, túl sok gondolat van a fejedben -kopogtatta meg valaki a fejemet, mire felnéztem.

Garp-san állt előttem és a fejét csóválta.

-Sajnálom -kértem bocsánatot azonnal, mire fejbe csapott.

-Áu! Ezt miért kaptam? -dörzsöltem meg a fájós pontot.

-Nem azt mondtam, hogy kérj bocsánatot, hanem hogy ürítsd ki a fejed -szidott meg.

-Megpróbálom -ígértem meg neki, mire egy lapos pillantást kaptam tőle.

-Rendben van -vakarta meg a tarkóját -Nekem most mennem kell, kitartás! -intett egyet, majd elsétált, így egyedül maradtam a gondolataimmal.

Egész éjjelre vállaltam a szintnek ezen részét. Néma csendben jártam be azt a pár folyosót, ami a területemhez tartozott, de néha-néha odaköszöntem egy egy tengerésznek is aki szembejött velem. Újra és újra átjártam a folyosókat, bár semmi furcsát nem vettem észre, egészen addig míg meg nem láttam, hogy Doflamingo, a királyi shichibukai kilopózik a vendégszobából. Az ajtót halkan csukta be maga mögött, majd végig ment a hosszú folyosón, aztán lefordult a sarkon és végleg eltűnt a szemeim elől.

Mit tervez? Annyira kíváncsi vagyok, de itt kell maradnom őrködni, meg aztán megígértem magamnak, hogy elkerülöm a shichibukait. Ez annyira nehéz! De ha csak egy kicsit maradok távol, azt talán senki sem veszi észre. Meg kell próbálnom!

Halkan végig surrantam a folyosókon, míg meg nem találtam őt, aki teljesen nyugodtan sétált végig a szőnyegezett padlón. Megvártam míg lefordul a következő irányba, aztán átszáguldottam egészen a végéig, viszont ekkor nyomát vesztettem.

-Most meg hová tűnt?! -bámultam végig az üres folyosón, ami zsákutcába vezetett.

Már eldöntöttem, hogy csalódottan visszakullogok a helyemre, mikor valaki befogta a számat és magához szorított. Hiába forgolódtam az arcát nem láttam sehogyan sem.

-Itt vagyok -súgta bele a fülembe, mire azonnal megdermedtem.

Hogyan tudott mögém kerülni?! Doflamingo, te átkozott!

-Ha megígéred, hogy nem sikítasz és próbálsz elfutni akkor elengedlek. Megegyeztünk? -kérdezte tőlem és tényleg úgy látszott, hogy el akar engedni.

Lassan bólintottam, mire meglazult rajtam a szorítása. Erre vártam! Kitörtem a kezei közül és már át is vettem a jaguár alakomat. Párat szökkentem és már is messzebb kerültem a közveszélyes kalóztól, akin nem látszott, hogy meglepődött volna. Elrugaszkodtam a talajtól, majd egy nagyot ugrottam felé, közben már átvettem a teljes formámat. Hegyes karmaim egyre közelebb és közelebb értek a még mindig vigyorgó Doflamingohoz. Letörlöm ezt a ronda vigyort a képedről, figyeld meg! Már majdnem ott voltam, mikor hátrébb döntötte felsőtestét és kivett valamit a zsebéből. Azt a valamit felém hajította, de nem foglalkoztam vele továbbra is haladtam egyenesen felé, eszem ágába sem volt kikerülni. Félre söpörtem az utamból azt amit dobott, de abban a pillanatban éreztem, hogy minden erőm elhagy. Erőtlenül csapódtam a földhöz, és tértem vissza eredeti alakomba.

-Mit csináltál? -kiáltottam dühösen a vigyorgónak, aki zsebre tett kezekkel magasodott fölém.

-Tengerkő karperec, a legújabb fajta. Egyetlen érintés és azonnal rád ragad. A mérete természetesen az alanyhoz igazodik -emelte fel a bal kezemet, amin tényleg rajta volt ez a vacak- Milyen jó, hogy úgy döntöttem rendelek egy párat belőle!

-Szedd le rólam! -akartam a képébe ordítani, de csak egy halk kérésre sikeredett.

-Én mondtam, hogy elengedlek, ha nyugodtan megmaradsz, de neked a nehezebb utat kellett választanod -kuncogta szórakozottan, majd felkapott a karjaiba és elindult velem az egyik irányba.

A karperec minden erőmet elszívta szinte semmilyen ellenkezést nem tudtam tanúsítani ellene, pedig legszívesebben letéptem volna a fejét ott helyben. Csak annyit tehettem, hogy várok hátha észrevesz valaki és kiszabadít. A folyosók ismerősnek tűntek egy idő után, kiderült hogy a szobájába megyünk vissza. Ahogy az ajtóhoz értünk felvett a hátára, hogy egyik kezével kinyithassa az ajtót és beléphessen. Amint ez megtörtént egyszerűen ledobott a földre, mire automatikusan a tőle legtávolabbi sarokba hátráltam.

-Mit akarsz tőlem? -kérdeztem tőle, mikor épp leülni készült az ágyra velem szemben.

A kérdésemre nem válaszolt, inkább töltött magának egy pohár vörösbort. Gyorsan le is gyűrte az italt, emiatt néhol kifolyt a pohár széle mentén. A vörös folyadék végigfolyt az álla, majd a nyaka mentén is, utána pedig beáztatta a makulátlan fehér inget. A folt terjeszkedett egy pár centit, majd megállt a növekedésben. Nem tudom mennyi ideig bámulhattam, de arra eszméltem fel, hogy Doflamingo vadul nevet valamin.

-Ennyire érdekfeszítőnek találsz engem? -támaszkodott meg térdein, s úgy dőlt előre, hogy szemügyre vegyen, de hamar elkaptam róla a tekintetemet.

Mint ő az előbb az enyémet, most én is szó nélkül hagytam a kérdését. Nem fogom neki megadni az örömöt, hogy egy jót nevethessen rajtam. Ha már most az elején elmegy a kedve a szórakozástól, akkor talán van esélyem arra, hogy elengedjen. Csupán annyit kell tennem, hogy csendben maradok és átnézek rajta.

-Értem -túrt bele a hajába, majd a szoba végében lévő gramofonhoz ment.

Végighúzta rajta az ujjait, majd körbenézett, mintha valamit keresne. Mikor megtalálta amit keresett egy újabb vigyor jelent meg ajkain. Nagy válogatások árán levette a polcról az egyik lemezt, majd beillesztette a helyére. Ráhelyezte a tűt a lemezre, így halk zene szólalt fel és betöltötte a szoba általános csendjét. Ezután rám szegezte a tekintetét és addig le sem vette rólam, míg el nem jutott hozzám. Ez meg mit akar?

-Szabad egy táncra? -nyújtotta nekem a kezét egy aljas mosoly kíséretében.

Arcáról annyit tudtam leolvasni, hogy nagyon jól szórakozik rajtam. Annyira dühös lettem abban a pillanatban, hogy ami rögtön az eszembe jutott azt az arcába ordítottam.

-Akar a franc veled táncolni! Ki a fenének képzeled te magadat?! Attól még hogy a shichibukai tagja vagy még nem leszel senki sem, csak egy utolsó kalóz maradsz! Szóval ne szórakozz velem! -köptem felé a szavakat.

A vigyor hamar lehervadt az arcáról. Kiegyenesedett, majd alsó ajkát beharapva próbálta visszafogni magát, bár nem igen tudta ezt palástolni, mivel látszott a kezén, hogy remeg az idegtől. Kihoztam a sodrából, pedig nem terveztem. Ezt már nem lehet helyrehozni..

-Te.. -erőszakolta ki magából normális hangnemben -Egy nagyon bosszantó tengerész vagy, majdnem sikerült felhúznod -mosolyodott el a mondat végére.

-Miután láttam mennyire elutasítasz engem, annál inkább akarom -kapta el a két kezemet, majd a nyaka köré fonta őket.

Próbáltam elhúzódni, de ekkor elkapott az ördöggyümölcs képességével, így a húrok szorosan tartottak, egy picit sem tudtam arrébb mozdítani a kezem. A saját kezeit a derekamra helyezte, majd lassan lépkedni kezdett velem együtt, de néhány lépés után megállt.

-Ezek nem kellenek -fogta meg a tengerészet feliratú sapkám és kabátom, majd elhajította őket a szoba egy messzebbi részébe.

-Ne kezdd el ok nélkül eltávolítani a ruháimat! -szóltam rá, mert azért mégiscsak hozzám tartoztak, sőt eléggé kedveltem őket.

-Még hozzá sem kezdtem igazán -kuncogott fel, mire elsápadtam.

Mit mondott? Ugye nem gondolta komolyan?! Nála sosem lehet tudni hogy mit vegyen az ember komolyan, mindenből viccet csinál.

-Meg ne próbáld! -figyelmeztettem, mielőtt még akármit is a fejébe vett volna.

-Megnyugodhatsz, nem szorulok rá tengerész kislányok testére -mondta, majd folytatta az előbb megszakított lassúzást.

Engem sérteget! Milyen kislányról beszél ez?! 20 éves vagyok, ne nevettessen már!

-Kit nevezel te kislánynak?! -reagáltam előbbi megszólalására kissé megcsúszva -Ha nem látnád, én egy felnőtt nő vagyok! -kértem ki magamnak, de csak egy újabb gúnyos kacajt hallatott.

-Nő? -kérdezett vissza, majd gyorsan végigmért -Nem igazán látszik -bámulta meg a mellkasomat.

-Ne nézz ennyire feltűnően te perverz! A méreteimnek ehhez semmi köze! -kiabáltam neki sértetten.

Legszívesebben a világ végére futottam volna szégyenemben, amiért engedtem egy kalóznak, hogy megalázzon. Hogy mer ő leszólni engem?! Ő a legrosszabb mind közül!

-Hagyd már abba! -szóltam rá újból, mert még mindig engem nézett.

Közelebb hajolt, így nem láthatta az arcomat. A táncot még mindig nem hagyta abba, újabb és újabb lépések követték egymást. Nem tudom hogyan, de sikerült követnem őket, talán ebben az ő keze volt benne.

Az arcomhoz nagyon közel volt a mellkasa, amit az a fehér ing takart el, amire rácsurgott a bor. Az erős illat beférkőzött az orromba. Kicsit sem szeretem az alkoholt. Nem értem hogyan lehet ezt kancsó számra inni, én egy kortyot sem tudnék lenyomni a torkomon.

-Leöntötted magad borral és most úgy bűzlesz, mint egy részeg ember -osztottam meg vele a gondolataimat.

Meghökkenve nézett rám, gondolom nem értette miért mondom ezt most el.

-Zavar az alkoholos italok illata -tettem hozzá utólag.

-Mit meg nem teszek érted! -sóhajtotta, de kiérezhető volt a hangjából, hogy szórakoztatja, amit művelek.

Elhátrált tőlem, majd leemelte a vállairól a rózsaszín tollas kabátját, aztán pedig a vörösfoltos ingből bújt ki.

-Nem éppen erre céloztam! - vezettem le meztelen mellkasáról a tekintetemet, mert éreztem hogy az arcom kezd vörösödni.

-Akkor most már -lépett újra elém egy szál nadrágban, mire azonnal tiltakozni kezdtem.

-Kizárt! -vágtam rá szinte azonnal.

Még csak az kéne, hogy egy félmeztelen shichibukaial táncoljak tengerész létemre! Mire jó ez neki?

-Ennyiszer sem utasítottak még vissza egy éjszaka folyamán -ült le az ágy szélére -A nők kedvelik a társaságomat -kezdte levenni a cipőit, majd felfeküdt az ágyra.

Egy cseppet sem érdekel hányan dőltek már be neki, én csak szabadulni akarok! Egyre feszélyezettebben érzem magam. Mit tegyek, hogy végre elmehessek innen?!

-Késő van -állapította meg -Aludnom kéne, hogy holnap is remekeljek a gyűlésen -feküdt háttal nekem.

Itt az esélyem! Lassan elhátráltam az ajtóig, amit már majdnem sikerült kinyitnom, mikor meghallottam szórakozott hangját mögülem.

-Komolyan azt hitted, hogy megfeledkeztem rólad? -kuncogott.

A testem megint megdermedt egy pillanatra, újra ő irányított engem. A lábaimmal egészen az ágy végéig hátráltam, ahol végül megálltam. Felült az ágyban, majd az ágy melletti kis szekrény felső fiókjában kezdett matatni. Abból egy sima bilincset vett ki, aminek egyik felét a csuklómra rakta.

-Mit csinálsz?! -meredtem megilletődve Doflamingora, aki az ágyra lökött, majd a bilincs másik felét próbálta rácsatolni az ágytámlához.

-Idebilincsellek -mondta ki teljesen nyugodtan, mintha ez egy hétköznapi dolog lenne.

-De miért?! -rángattam meg a kezemet, amit már nem tartott fogságban ördöggyümölcsének ereje.

-Nem tudnék nyugodtan aludni, ha hagynám hogy a földön feküdj -villantott rám egy férfias mosolyt, amitől hányni támadt kedvem.

-És ha megöllek álmodban? -tettem fel neki a kérdést.

-Nem hiszem, hogy egy kézzel sokra mennél -nevette ki az ötletemet.

Dühösen elhúzódtam az ágy legszélére, így félig az ágyon félig a levegőben volt a testem. A takarót természetesen kisajátította. Arra meg senki és semmi nem fog rávenni, hogy egy centivel is közelebb menjek hozzá. Bárcsak megfulladna álmában! Most az a legfontosabb dolog, hogy ne aludjak el, ébren kell maradnom. Letettem a fejem a párnára, elhelyezkedtem rendesen, majd meredten bámultam a halkan szuszogó shichibukait. Nem voltam benne biztos, hogy alszik-e, ezért egy másodpercre sem vettem le róla a szemeimet.

-Megtisztelve érzem magamat, hogy a te figyelmedet élvezhetem, de így nem tudok elaludni -motyogta halkan, de a szórakozottság még így is kivehető volt szavaiból.

-Én-én nem is! -tagadtam le azonnal, majd elkaptam róla tekintetemet.

A párna csücskeit piszkáltam unalmamban, mert nem jutott jobb elfoglaltság az eszembe. A szökés lehetőségét ugyan még nem vetettem el, de csak nagyon kevés esélyem volt arra, hogy innen még ma kijussak. Talán ha megtalálnám a kulcsokat, akkor még sikerülne is. Nem sok helyen lehet a kulcs és ezekből csak kettőt érek el a jelenlegi helyzetemből. Az egyik tippem a fiók lenne, ahonnan előkerült a bilincs, a másik pedig az lenne, hogy magánál tartja a zsebeiben. Egyik sem valami egyszerű, mivel ha rosszul csinálok valamit mindkét esetben felébredhet. Óvatosnak kell lennem. Az arca előtt legyeztem az egyik kezemmel, de nem reagált rá semmit. A biztonságkedvéért megbökdöstem kétszer, de úgy látszott már mélyen alszik. Egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, aztán feltérdeltem hogy átnyúlhassak a fiókhoz. Könnyen ment egészen addig, míg rá nem jöttem, hogy közelebb kéne mennem. Na de itt jött a probléma! Néhány centi választott el a testétől, így nem tudtam közelebb menni. Ki kell találnom valamit! Ha rátámaszkodok, akkor biztosan felébred. Átlépni nem tudok a földre, mert nem elég hosszú a lábam hozzá. Egy valami azonban sikerülhet. Ha az egyik lábamat átlendítem az ágy szélére és sikerül megtartanom felette magam, akkor elérhetem majd a kulcsot. Neki láttam annak, amit már fejben kidolgoztam, viszont ez nehezebbnek bizonyult annál, mint amire számítottam. Egyik kezemmel az ágyba kapaszkodtam, a jobb lábammal átléptem felette, a ballal támaszkodtam, a szabad kezem pedig a fiókért nyúlt. A testsúlyomat áthelyeztem a jobb lábamra, majd elkaptam a fiók fogantyúját, s azt kihúzva megpillantottam még néhány bilincset, de a kulcs sehol sem volt. Francba! Szitkozódva másztam volna vissza, mikor két kéz megmarkolta a derekamat és lerántott. Ebben a pillanatban hittem azt, hogy Doflamingo felébredt, ezért óvatosan pillantottam fel, de csak halk lélegzetvétele hallatszódott. Nyugodtan fújtam ki a pillanat hevében bent rekedt levegőt. Halálra ijesztett!

Azt hittem végre abbahagyja a mocorgást, de nem, mert átfordult a másik oldalára velem együtt. Ennek köszönhetően a homloka az enyémnek dőlt, túlságosan is közel került hozzám. Hiába próbáltam elhúzódni egyre közelebb és közelebb bújt hozzám, míg nem ajkai majdnem elérték az enyémeket. Itt telt be a pohár..

-Te rohadt perverz! -rúgtam bele az alhasába minden jelenlegi erőmmel.

Nem volt sok belőle, de annyira elég volt, hogy lerúgjam az éppen nyugodtan alvó Doflamingot, aki nagyot nyekkenve ért földet.

-Mi a.. -tápászkodott fel a hasát szorongatva.

-Még egyszer hozzám ne érj! -ordítottam rá a félig álmos flamingóra, aki azt sem tudta melyik tengeren van éppen.

-Megértetted?! -folytattam a vele való kiabálást, mire még értetlenebb fejet vágott.

A kiabálásra beözönlött a szobába három tengerész, akik ugyanolyan értetlen arcot vágtak, mint maga Doflamingo.

-Szedjétek már le rólam ezeket! -parancsoltam rájuk, mire azonnal ugrottak rá és levarázsolták a kezeimről a bilincseket.

Csak azon csodálkoztam, hogy ez hogyan ment kulcsok nélkül. Mielőtt még kimentem volna velük együtt az ajtón, elköszöntem a shichibukaitól.

-A soha viszont nem látásra! -vágtam hozzá, majd becsaptam magam mögött az ajtót.