A kérésére a kabinban maradtam, de a kíváncsiság annyira hajtott, hogy mégis odasurrantam az ajtóhoz és résnyire nyitottam, így kiláttam rajta, de kintről nem volt annyira látható, hogy ott állok. Fél szemmel pislogtam kifelé, ahol megpillantottam a szőke shichibukait és tisztjeit, akik szorongva álltak mögötte. Pár pillanattal később nehéz lépteket hallottam meg a fedélzeten, majd egy test is társult hozzá. Hatalmas volt, szinte alig láttam fel az arcáig, de egy dolgot azonnal kiszúrtam, amiből azonnal tudtam ki is ő. Két sarló pihent vállain, amik mint egy mamut agyarai hajlottak előre. Csak egyetlen ember viselte ezeket a fegyvereket, de lehetetlen volt elképzelni, hogy akárcsak megjelenjen a közelben, nem hogy a hajóra felszálljon.

Lustán, kínzó lassúsággal teltek a percek, amit a némaság töltött ki, s ő ezalatt részletesen körültekintett a fedélzeten, mintha csak keresne valamit. Ekkor villant be az, amit Doflamingo mondott.

"Ha kijössz meg kell, hogy öljelek"

Tehát ezért nem akarta, mert ha kimerészkednék, akkor Jack nem csak engem, hanem nagy valószínűséggel őt is megölné. Nem mintha annyira érdekelne mi történik a szőkével, de a saját életemet azért fontosnak tartottam.

Mikor előre lépett egyet Doflamingo felé láttam, hogy a szőke megremegett, de az istenért sem akart meghátrálni, nem mutatta ki a félelmét a másiknak. Farkas szemet néztek egymással jó néhány percig, majd Jack körbenézett a hajón, ekkor léptem félre, hogy ne legyek a látókörében. Nem látott meg, de tudtam, hogy érzi a jelenlétemet, ehhez kétség sem fért. Visszaléptem, s ekkora már helyet változtatott és legénységével a hajót kezdte átkutatni. Doflamingo egy gyors pillantást vetett felém, így találkozott a tekintetünk, láttam rajta, hogy nagyon feszült és ideges. Amikor Jack erre lépkedett ő automatikusan utána indult volna, de mégis visszafogta magát. Egy centit sem mozdultam, csak vártam mikor ér már ide és nyitja ki az ajtót előttem. Egyetlen mozdulattal feltépte azt, s meglátott engem, szemei sem csodálkozást, sem pedig meglepettséget nem tükröztek.

-Üdv, Jack -néztem fel a magas alakra, aki erre egy határozott ütéssel válaszolt.

Fejem hátrabicsaklott és elrepültem a kabin faláig, ahol egy főgerenda állított meg. Vérző homlokomat fogva néztem bosszúsan a férfira, aki ott volt aznap, mikor a szüleim meghaltak. Ő volt az, aki egymaga elpusztította a fél falut, az a szörnyeteg, aki megölt rengeteg ártatlan embert. Emlékszem, mikor anyám előre küldött, ott akkor útközben találkoztam vele, de csak percek erejéig. Jéghideg szemeivel meredt rám és sugárzott belőle a gyilkolási szándék. Állatias kinézete miatt egy szörnyetegnek hittem, ez volt az, ami egyből futásra késztetett. Éreztem a bajt, ezért mintha csak az életemért kéne futnom, úgy rohantam fejvesztve Jack elől.

Letöröltem a vérző arcomat, s felvezettem a tekintetemet a monstrumra, aki már a sarlóit vette elő. Idegesnek tűnt, én bosszantottam fel ezt tudtam jól, így biztos voltam benne, hogy most meg fog ölni, viszont nekem sokkal több okom volt erre. Lábaimat kitámasztottam, kissé előrehajoltam, s nem is figyeltem rá, de átváltoztam. Nem sok esélyem volt a győzelemre egy ilyen kaliberű kalóz ellen, de nem hagyhattam csak úgy magamat. Fogaimat kivillantva vicsorogtam ellenfelemre, aki úgy döntött, hogy övé az első lépés és támadásba lendült. Alatta átcsusszanva tértem ki előle és megpróbáltam kifele csalni. Odakint találkozott Doflamingoéval a tekintetem, aki feszülten figyelte az eseményeket, tudva, hogy ebbe nincs beleszólása. Kint tudatosult bennem, hogy Jacken kívül is vannak itt kalózok, akik szintén végezni akarnak velem. Szlalomozva kerültem ki őket, majd ugrottam fel a vitorlának a kötelére, mert kellett egy kis idő míg kitalálok valamit. Azonban mielőtt gondolkozni kezdhettem volna, megmozdult alattam a talaj, mire lenéztem és megpillantottam Jacket, aki szinte kitépkedte alólam a köteleket.

-Fenébe! -szitkozódtam, majd egy szökkenéssel leérkeztem a lenti korlátra.

-Jöttél, hogy elvégezd a félbehagyott munkádat, Jack?! -ordítottam át a másik oldalra, ahol mindenki értetlenül ránézett, még a saját legénysége is.

-Már halottnak kéne lenned -morogta nekem mély hangján, mire képtelen voltam nem elmosolyodni.

-Igazad van, már rég meg kellett volna halnom, azonban életben vagyok -néztem mélyen a szemeibe, majd két hosszabb lépéssel előtte teremtem és becéloztam arcát. Azonban mielőtt még egy karcolást is ejthettem volna rajta, az ajtó, amit az előbb szakított ki a helyéről teljesen telibe talált. Elcsúsztam egészen a hajó végéig, ahol a korlátot kitörve estem lefelé a tengerbe. Fél kézzel megtartottam magamat, úgy hogy a karmaimat belevájtam a fába, majd felhúzódzkodtam épp annyira, hogy lássam mi történik. Szemeim kikeredtek a döbbenettől, mikor megláttam, hogy Jack épp átakar lépni a saját hajójára, mintha lerendezett volna engem. Dühösen húztam fel magamat és rohantam felé, de az egyik társa észrevett és kardját nekem szegezte. Kezemmel megtartottam azt, majd lefejeltem a kalózt és a kardot, amit a kezében tartott saját használatba vettem. Kikerültem az összes olyan embert, aki nem Jack volt, majd bemértem a fejét és lecsaptam. A penge hangos ütődéssel jelezte, hogy kemény dolognak ütközött, ami az ő keze volt. Francba a Busoshoku hakival!

-Ne merészelj itt hagyni! -sziszegtem neki, mire összehúzott szemekkel nézett vissza rám.

Két kézzel fogtam a kardot, hogy visszatartsam az erejét, azonban ő csak az egyikkel fogta, míg a másikkal elővette az egyik sarlóját. Kétségbeesetten meredtem a fegyverre, ami egy pillanat alatt átvágta volna a nyakamat. A fém lassan bukkant fel a tokjából, mintha direkt kínozni akarna. Amikor az egész végre kint volt, a magasba emelte és onnan húzta lefelé. Másodpercek alatt forgott le ez az egész, míg a sarló pengéje a nyakamig nem ért el.

Nem akarom. Nagyon nem akarom!

Centik választottak el tőle, mikor öntudatlanul felsikítottam és löktem egyet az előttem lévőn. A sikítás zokogásba fulladt, szinte semmit sem érzékeltem a külvilágból, csak egy hatalmas csobbanást hallottam.

Hangom lecsendesült, mert kifogytam a levegőből és szipogva néztem a padlót. Fülem csengett kissé, csak tompán hallottam, hogy Jora mögöttem felkiált. Tétován megfordultam és akkor láttam meg a testeket a földön, akik nem régen még harcra készek voltak. Megint használtam. Azt hittem, hogy legközelebb csak akkor fogom újra használni, mikor már magamtól is menni fog, erre ez történik. A haoshoku haki megmentette az életemet. Könnyes szemekkel fordultam Doflamingo felé, aki döbbenten nézett körbe, majd vezette rám a tekintetét. Hirtelen megindult felém, aminek először megörültem, majd rá kellett jönnöm, hogy azért szalad felém, mert a talaj kicsúszott a talpaim alól és a vízbe estem volna, ha nem kapja el a csuklómat még időben.

-Indítsátok el a hajót -üvölti Jorának és Dellingernek, akik megszaporázzák lépteiket.

A karjaiba von és onnan nézek kifelé, ahonnan csak annyit látok, hogy a megzavarodott kalózok a többieket ébresztgetik és Jacket próbálják kiszedni a vízből. Doflamingo tudja, hogy időbe telik, mire kiemelik onnan, ezért is akar előnyt szerezni nekünk.

-Én annyira...félek  -szólalok meg később, mikor már eltávolodtunk a hajójuktól.

-Igen, tudom, de már semmi baj -nyugtatgat, de kiérzem a hangjából az idegességet.

Megfordulok és fejemet az ingébe fúrom, így legalább nem látszanak a könnyes szemeim.