Amikor anyu bekopogott a szobámba azzal, hogy ajándékot hozott, azonnal elgondolkodtam, hogy egy doboz Raffaellót, vagy a 30 színű tűfilc készletet szeretném-e a kezében látni. Végül az édesség győzött (mindig az győz), de sajnos nem találtam el egyikkel sem, egy egyszerű, világos lila keményfedelű jegyzetfüzetet kaptam, hozzá mellékelve pedig egy köteg promóciós, céges tollat aputól. Értetlenül forgattam a kezemben tartott tárgyakat.

– Úgy volt, hogy a bevásárlást a délutánra hagyjuk, nem jól emlékszem? – néztem anyura.

– Ez nem a suliba kell! – magyarázta. – Én a gimis éveim alatt végig naplót vezettem, és nagyon örülök, hogy így tettem. Lesznek olyan pillanataid, amiket senkivel nem akarsz majd megosztani, olyan gondolatok, amiket nem tudsz hangosan kimondani, de ebbe a könyvbe bármit leírhatsz. És ki tudja, talán évek elteltével szívesen olvasod majd újra őket, nosztalgiázol...

– Te minden évben újraolvasod őket, ugye? – fintorogtam.

– Igen, de én normális arccal – nézett rám rosszallóan. – Persze nem muszáj használnod, akkor majd jegyzetelem ebbe a receptjeimet – nyúlt a kis könyv felé, én azonban elhúztam előle.

– Nem mondtam, hogy nem szeretném használni – mosolyodtam el. – Viszont tényleg szükségem lesz ennyi tollra?

– Nem tudom, de elírták rajta a cég nevét, úgyhogy másképp menne a kukába – vonta meg a vállát nevetve. – Szülői négykor, előtte el tudlak vinni a papír-írószereshez, ha úgy jó.

– Persze, mennyi az idő?

– Fél négy, úgyhogy öltözz, mert tíz perc múlva indulunk!

Több se kellett, azonnal rohantam át a gardróbba, miközben fájdalmasan kitéptem a kócos kontyomból a hajgumit, ami az egész napos fetrengős sorozatnézéstől rettentően belegabalyodott. Nem tehetek róla, muszáj volt végignéznem a Gilmore Girls-nek még legalább azt az egy évadát, amit a hét elején elkezdtem. De becsületemre legyen mondva, elkészültem tíz perc alatt, és miután három percig pihegtem a pláza előtt állva, azon szörnyülködve, micsoda hőség van, be is léptem. Kihagyhattam volna azt a három percet, és akkor hamarabb örülhetek a légkondinak.

Konkrét terv (és sajnos táska) nélkül érkeztem füzeteket vásárolni, úgyhogy csak válogattam néhány vonalasat, egy kicsivel kevesebb négyzetrácsosat, egyetlen simát, hátha jó lesz valamire, leckefüzetet, tollakat, és egy új virágos tolltartót is beszereztem. Iskolatáskát nyolcadikra kaptam, ami még teljesen jó állapotban volt, és bár anyu ragaszkodott volna hozzá, hogy új táskával kezdjem a gimit, lebeszéltem róla. Majd talán jövőre.

Épp időben végeztem, ittam egy vaníliás shake-et a Mekiben, és már csörgött is a telefonom, ugyanis anyu végzett a szülőin. Valamint megemlítette, hogy be kell néznie az Aldiba hazafelé menet, és itt már tudtam, hogy nemhogy tömegközlekedéssel, de gyalog is gyorsabban hazaérnék.

Két lehetőségem volt, vagy beengedem egyedül, ezzel megkockáztatva, hogy összefut egy ismerőssel, és órák hosszat beszélget vele, mielőtt ténylegesen bevásárolna, vagy csatlakozom hozzá, ketten találkozunk ugyanezen ismerőssel, és nekem kell bájcsevegnem vele. A kocsiban telefonozás tűnt a kisebbik rossznak, ettől függetlenül elég gyakran körbepillantottam, hátha érkezik már, de anyu helyett a kettővel mellettünk parkoló autóban ülő szemüveges sráccal akadt össze a tekintetem. Zavartan elkaptam a fejemet, aztán kicsivel később, ellenőrizve, hogy nem látja-e, alaposabban is végigmértem, ha már ilyen sok szabadidőm akadt. Egyszerű, világoskék pólót viselt, sötétbarna haja kissé kuszán állt, és összességében nem volt rossz nézni, amíg meg nem igazította a haját egy karmozdulattal, aminek kíséretében épp felém fordult. Nos, így lettem ijesztő kukkoló. Szép volt, Mesi, hozod a formádat. Persze kábé homlokig vörösödtem, és fel sem néztem, amíg anyu be nem ült mellém, aztán megjegyezte, hogy bekapcsolhattam volna a légkondit, mert úgy látja, eléggé kimelegedtem. Inkább be sem avattam, békésen elhajtottunk, és senkinek nem kell tudnia, hogy ez megtörtént.

A senki alól természetesen kivételt képez Julcsi és Bende, akiknek azonnal megírtam az eseményeket. Utóbbi három sor sírva nevetős emojival elintézett, Julcsi meg közölte, hogy ő fixen frászt kapna, ha valaki két autóval távolabbról őt bámulná. Jobb barátokat nem is kívánhat az ember.

Ez a kis beszélgetésrészlet egyébként tökéletesen jellemzi a hármasunk dinamikáját: Bende nagyon laza, Julcsi nagyon szégyenlős, én meg nagyon szerencsétlen vagyok. Jó, ennél szerencsére árnyaltabb a dolog.

Valahogy úgy kezdődött az egész, hogy Bendét első osztályban mellém ültették, mert én úgy néztem ki, mint aki nem áll le vele beszélgetni vagy kártyázni az órákon és majd jó hatással lesz rá, mert rajta már akkor is látszott, hogy bőven van energiája, én meg csak bambultam magam elé. Ezt a jó szokásomat egyébként azóta sem nőttem ki, menthetetlen álmodozó vagyok, és ha nem köt le valami, akkor képes vagyok több percre is olyan mélységben elveszni a gondolataimban, hogy semmit nem érzékelek a külvilágból. A probléma ott kezdődött, hogy Bende nemhogy lekötötte a figyelmemet, de kimondottan jól szórakoztam rajta, úgyhogy inkább ő befolyásolta az én viselkedésemet. Julcsi ezzel szemben magányosan eszegette a padon az almáját a nagyszünetben, amikor úgy éreztük, nekünk fel kell lépnünk ezzel szemben, és elhívtuk magunkkal mászókázni. Az más kérdés, hogy én az első felfele utamon lezúgtam, ő meg ezt látva el sem mert indulni, de ott maradt velünk. A többi pedig már történelem...

Ezen elmélkedésem közben haza is értünk, apu segített becipelni a bazi nagy dobozt a csomagtartóból, amit a szülőin kaptunk, aztán szólt, hogy már el is készítette a vacsorát, megtaláljuk a konyhapulton.

Valóban ott figyelt három adag tészta az egyik közeli gyorsétteremből, de apu főzőtudománya kimerül ennyiben. Illetve, ő csinálja a legfinomabb tükörtojást.

– Úgy látom, nem csak megfőzted, de be is csomagoltad papírdobozba – jegyeztem meg nevetve.

– Persze, hogy minél hangulatosabb legyen – válaszolta.

– Akkor hangulatosan fogyasszuk is el – kaptam fel a négysajtosomat és egy villával leültem az asztalhoz, anyuék pedig csatlakoztak.

Bő húsz perccel később, amikor mindenki jól is lakott, a szülőire terelődött a téma, úgyhogy át is telepedtünk a nappaliba megvizsgálni a doboz tartalmát. A házirendből kapott példányt azonnal félre is tettem, gondolva, majd úgyis megtudom mi van benne, ha esetleg megszegtem, addig meg nem kérek ötleteket, és inkább a szakkörök listáját böngésztem. Anyu eközben a Szent Johanná-s merch termékeket pakolta, és bár a megfogalmazás túlzásnak tűnhet, amikor a tollak, kitűzők, mappa, zsebnaptár és passtartó után még egy svájci sapka és egy sál is előkerült a suli logójával díszítve, valósággal elállt a szavam, pedig ez nálam szinte csak alvás közben fordul elő. Apu is szótlanná vált, és tanácstalan tekintettel forgatta az ünneplőnek csúfolt tragikus anyagú blúzt, a hozzá tartozó sötétkék blézert, és az otromba, színben hozzá passzoló térdig érő rakott szoknyát. Talán fogalmazzunk úgy, hogy nem estem elsőre szerelembe ezzel a szettel, de három havonta egyszer túl lehet élni. Mindezek után lényegesen jobban félve néztem meg a doboz alján heverő tornazsák tartalmát, amiben két egyforma fehér póló volt az iskola logójával. Gondolom, az egyen tesicucc is jár.

Ezután megmutattam a szüleimnek a szerzeményeimet a papír-írószer boltból, ők pedig jó szülőhöz méltó módon türelmesen végignéztek és megdicsértek minden darabot. Na jó, egyetlen gyerek vagyok, és ez sokszor jól látszik, például amikor így sütkérezek a figyelmükben. Nem tudom, szerintem megérdemlem, cserébe azért, hogy tesó híján kisebb koromban egyedül barbiztam. Meg amúgy velük is egész sokat.

A szüleimmel mindig is rendkívül jó volt a kapcsolatom, néhány apró véleménykülönbségtől eltekintve, mindent meghallgatnak, megértőek, és csak annyira szigorúak, amennyire az egészséges. Soha nem voltam például még szobafogságban, de előfordult már, hogy valahova akkor, éppen, egyszeri esetben nem engedtek el. Szerintem ez így pont jó.

Gyorsan elpakoltam a kapott dolgokat, mondjuk mindet egy helyre, de legalább ki a dobozból, aztán fürdés után visszabújtam az ágyba filmet nézni, persze naplóírás után, de ezt nem fogom minden nap rögzíteni. Viszont pontozni mindenképp szeretném a napokat, szerintem (meg csomó pszicho szakértő szerint) ez egy jó összegzés és lezárás.

Új napló: 5/5 – eddig nem tudok róla rosszat mondani
Gilmore Girls: 5/4 – a szereplők, főleg Rory és Lorelai, felhúznak, most már csak lendületből nézem tovább
Megbámultam egy ismeretlent: 5/2 – vér ciki, de legalább helyes, hasonló korú ismeretlen volt
Szent Johanná-s csomag: 5/4 – a Szent Johanna puccos suli, ez már biztos, azt még később eldöntöm, hogy ez jót jelent-e rám nézve

---

Sziasztok!

Mint láthatjátok, a Bármi megtörténhet című IOV fanfictionömmel párhuzamosan (ez itt a reklám, és a link helye: https://www.wattpad.com/story/267190356-b%C3%A1rmi-megt%C3%B6rt%C3%A9nhet-iov) közzétettem ezt is. A részek nem feltétlen felváltva fognak érkezni, hanem ahogy időm engedi.

Ha tetszett a rész, ne felejtsetek el vote-olni és kommentelni <3