A mai nappal megkezdődött hivatalosan a második, valójában pedig az első igazi hetünk a Szent Johannában.

Az egyelőre még nyárias időt a házirendben foglaltaknak megfelelő hosszúságú sorttal ünnepeltük, amihez én virágmintás blúzt vettem, Julcsi meg feszülős feketét, Bende meg frissen vasalt (tudom, hogy az, ugyanis én tereltem be a nappalinkba és vasaltam le neki villámgyorsan) inget szétgombolva, egyszínű pólóval és rövidnadrággal. Mindhárman tornacipővel, természetesen, mert az mindenhez is illik.

A suliig tartó úton leginkább kínlódtunk, hogy túl nehéz az iskolatáska (Bende énekelt is témába vágóan, nem csoda, hogy a járókelők minket bámultak), meg hogy ma fizika is lesz, és ez nem éppen örömteli hír.

A portás a titkárságra irányított minket a belépőkártyánkért, Máday a Jeanne d'Arc szobor mellől, a legutóbb megismert bájos stílusában segítette a tájékozódásunkat a vonalzójával. Mindannyian megkaptuk a diákigazolványt, a belépőkártyát (amit a táskánkon lógó passtartóra rögzítettünk), és a suliboxhoz tartozó számzáras lakatot, majd együtt kerestük a szekrényeinket, amik egymás mellett voltak, így hamar megtaláltuk.

Amikor kinyitottam, azonnal kihullott belőle egy szórólap, ami a nyílt szakkörök hetét hirdette.

 Ezek alapján hétfőnként olvasókör, színjátszó és francia konyhakultúra szakkör van. Bedobtam a könyveimet és a mára nem szükséges füzeteket a szekrénybe, és a terembe mentünk, ahol még csak Áron, Rita és Nia ücsörögtek és épp nagyon nevettek valamin. Köszönés után lepakoltunk, és bekapcsolódtunk a beszélgetésbe, a hétvégéről volt szó. Kiderült, hogy Áron és Nia ugyanannak a sorozatnak az új részét nézték (én nem ismertem, és a nevét sem jegyeztem meg), Rita fogszabályzáson volt (király program, nem?), Julcsi meg elújságolta, hogy szerencsésen nem fulladtunk vízbe. Közben csatlakozott Orsi, aki ciklonokat kergetett (az anyukája meteorológus, besegített neki), Tomi, aki amúgy összefutott Ritával fogszabályzáson (nem is tudtam, hogy ez ilyen komoly találkozási pont lehet), majd megérkezett Zalán is, így a fiúk valami fiúsról kezdtek beszélgetni, mi meg hallgattuk. Csengetés előtt két perccel bezuhant a terembe Peti és Pali, akik megszerezték a notórius késő Takács ikrek címet Mádaytól (nyitott ajtó mellett pont hallottuk az ordítását, utána meg szerintem ő is a röhögésünket), nyomukban pedig Farkas, aki felhívta a figyelmünket, hogy a mai nappal kezdődik a nyílt szakkörök hete, és hogy vegyük át a szükséges dolgokat a titkárságon, ha eddig nem tettük meg.

Az ofőt egy szigorú, magas, csontos arcú férfi váltotta, aki természetesen a magyartanárunk volt, felfirkantotta a nevét a táblára: Kardos Kálmán, duplán aláhúzva, aztán bele is vágtunk az irodalomba.

– Ki olvasta a kötelezőket? – mérte végig az osztályt. Először csak Rita jelentkezett, ami biztos nem lett volna jó pont az osztályra nézve, ha így is marad, Kardos pedig nem tűnt olyannak, akivel megéri rosszban lenni, úgyhogy félve felemeltem a kezem. Nem mindet, de az nem volt feltétel. A hosszas fejlesztésű telepátiánk működésbe lépett, így Julcsi és Bende is jelentkeztek, végül Dani is csatlakozott. Így már voltunk öten, ami nem elkeserítően rossz.

– Remek. A többieknek azt ajánlom, kezdjék el forgatni őket, ugyanis két hét múlva rá is térünk az elsőre. És szeretném mindenki figyelmét felhívni arra, hogy aki az internetről másolt házi dolgozatot próbál beadni, annak elintézem, hogy még egyszer lehessen kilencedikes, csak hogy újra megpróbálhassa. Remélem, érthető voltam. Tehát: az ókori görög irodalom – kezdte az amúgy meglehetősen ijesztő monológja után a diktálást. Ami el is húzódott az óra végéig, úgyhogy szeptember negyedik napján reggel kilenc előtt már le akart szakadni a kezem.

– Hát ez elég erős kezdés volt – terült el a padján Pali. Mindannyian egyetértettünk vele, még úgy is, hogy nekem semmi problémám az irodalommal.

– A következő talán jobb lesz – biztatta Nia.

– Mi a következő?

– Rajz – vágtuk rá Julcsival egyszerre. Na, ki az a két stréber, aki már tudja az órarendet?

A szünet, nos, hangosan telt, és becsengetéskor sem halkultunk el, így alig vettük észre, hogy egy művész külsejű pasas megállt a tanári asztal mellett. Végignézte, ahogy Zalán és Tomi előbbi telefonját bámulva röhögnek valamin, Bende és Dani fejjel (vagy mellkassal, ahogy éppen sikerül) passzolgatják a labdát, Áron és Nia vitatkoznak, én a padomon egyébként háttal ülve épp visszafordultam az órát meglesni az Orsival és Julcsival (aki előbbi padján ücsörgött) folytatott beszélgetésből, Rita pedig elhajol egy szelet paradicsom elől, amit Pali hajított ki Peti szendvicséből, mert ha ő sem kapott, akkor a másik sem érdemli meg. A zöldség a falról a kukába pattant, mire Pali diadalittasan felkiáltott, hogy touchdown (szerintem fogalma sincs az amerikai foci szabályairól, bár nekem sem), és a székére felállva ünnepelte és ünnepeltette magát, csakhogy amikor mindenki felé fordult, a háttérben észrevették Vladár Ervin rajztanár urat, aki totál nyugodtnak tűnt. És így történt, hogy olyan csend lett, mintha valaki ráfeküdt volna a némítás gombra a távirányítón.

– Értem én, nem volt elég hosszú a nyári szünidő, hogy kitomboljátok magatokat. Viszont legyetek szívesek most már helyet foglalni – kezdte. Mivel nem üvöltött velünk az imént részletezett állatkert láttán sem, azonnal tettük, amit kért.

Elsőként bekérette az általánosban készült munkáinkat, amiket csak három ember hozott magával, Rita, Orsi és Nia. Azt hiszem, felkészültségben nincs a topon az osztály. Vladár mindhármukat invitálta a rajz szakköre, aztán kiadta a feladatot, amit ő egyben ismerkedésnek is szánt: mindenkinek le kellett rajzolnia három olyan dolgot (tárgyat, tevékenységet, ételt, állatot, bármit), ami valahogyan jellemzi őt.

Kis gondolkodás után rajzoltam három egymásba érő gondolatbuborék-szerű felhőt, közülük egyet jól láthatóan kisebbre, amibe egy eper került. Lehet, hogy nem túl kreatív, de az éhségemnek is köszönhetően ez jutott először eszembe. A másodikban megpróbáltam valahogy a sütést ábrázolni, végül lisztet, cukrot, tojást, mérőedényt és egy tálat rajzoltam. Hátha érthető így is. A harmadikba térképet rajzoltam, kis zászlókkal, ami így az utazást és a nyelvtanulást is jelentheti, csak mert mindkettő fontos számomra.

Ez a feladat természetesen még nem jegyre ment, de Vladár óra végén összeszedte a rajzokat, és egyesével felmutatta, hagyta, hogy kitaláljuk melyik kié lehet. Ritáén kívül, akinek ugye ki kellett hagynia a gólyatábort, így a lényegi ismerkedésből kimaradt, mindenkié egyértelmű volt, és azonnal ki tudtuk találni. Meg kizárásos alapon az övét is.

A rajz óra alapvetően két okból volt jó, egyrészt visszahozta a jókedvünket, másrészt ráébresztett, hogy éhes vagyok, úgyhogy elfogyasztottam az ivójoghurtom felét, miközben szórakozottan néztem, ahogy mindenki folytatja, amit az előző szünet végén félbe kellett szakítania, de most körültekintőbbek voltunk, csengetésre mindenki a helyén ült, és úgy vártuk az órát, mint a kisangyalok. Jól is tettük.

Barka Gabriella tanárnő belépett, végignézett rajtunk, leült, és mi egy pillanatra sem érdekeltük, az ősemberek viszont annál jobban, úgyhogy diktált is róluk vagy hat oldalt. Szeptember negyedike van és nekem leszakad a karom, második felvonás. Úgy érzem, nem a hétfő lesz a kedvenc napom.

A harmadik óra után egy hosszabb szünet következett, amikor felcsendült a sulirádióból a zene, és a legtöbb diák az udvar felé indult. Végül mi is kimentünk a lányokkal, és ki akartuk használni, hogy még süt a nap, így nem álltunk be az árkádok alá, hanem az udvar közepén árválkodó egyetlen padot választottuk. Én azonnal a támlájára pattantam fel Julcsival együtt (nem szokásunk rendeltetésszerűen használni az ülőalkalmatosságokat, meg sok mást sem), Orsi támaszkodott, Rita a végébe ült, Nia pedig az ölébe hajtotta a fejét és elfeküdt. Őt kicsinálta ez az első tanítási nap. A sulirádiósokat is, ugyanis miután köszöntötték a gólyákat, a világ legszörnyűbb, ugyanakkor a retró korszak legjobb nyári válogatását adták le, a Carpe Diem Álomhajóját váltotta a Neoton Famíliától a Nyár van, aztán Máday elkezdte a stúdió ajtaját ököllel ütni, azt ordítva, hogy ne uszítsák a diákságot az iskola ellen, vagy a ma délutánt itt töltik. Az már a második napon tiszta volt, hogy az ighelyettesnek lenne hatalma ezt megtenni, úgyhogy szerintem baromi merész, már-már vakmerő húzás volt részükről, hogy következő dalként a Balatoni nyár csendült fel. Egy idősebb srác, aki egyértelműen a középpontban akart lenni, el is kezdett táncolni rá, amit mindenki hatalmas röhögéssel díjazott, még mi is megeresztettünk egy mosolyt. A mindenki alól természetesen megint kivételt jelentett Máday.

– Berényi! – üvöltötte az ajtót kivágva. – Moderáld magad, fiam, vagy én foglak téged!

Berényi, a csávó, aki első nap „bemutatta" nekünk az ighelyettest, akivel úgy tűnik, igen jó viszonyt ápol, ugyanis elkezdett felé haladva táncolni, Máday meg csak ordított, hogy hagyja békén, aztán beviharzott az épületbe, így a műsornak is vége lett.

– Ti mentek ma valamilyen szakkörre? – dobtam fel a témát.

– Én valószínűleg színjátszóra – töprengett Orsi.

– Én amúgy tök szívesen beszélgetek könyvekről, na de nem Kardossal – fejtegette Nia. – És amúgy is néztem a színjátszót.

– Engem érdekel az olvasó – igazította meg vastag keretes szemüvegét Rita.

– Én konyhakultúrára megyek, bár egyelőre még nem tudom elképzelni, az mit jelent – tette hozzá Julcsi.

– Én a színjátszót nézem meg – állapítottam meg. – De meg kell próbálnom valahogy úgy beosztani az időmet, hogy ne jusson minden délutánra valami, mert akkor teljesen le fogok fáradni, úgyhogy a szórólap alapján valamit muszáj lesz szelektálnom.

A lányok is átnézték már a teljes heti beosztást, úgyhogy a becsengetésig erről beszélgettünk, aztán elindultunk franciára.

A franciatanár, Alphonse Durand tanár úr nagyon barátságos volt, a duplaóra teljes hosszába belefért, hogy mindenki meséljen a nyári szünetéről. Na igen, a francia az egyetlen tantárgy, ahol kivétel nélkül mindenki jó, mivel a felvételi is francia nyelven zajlik, így ez gyakorlatilag alapvető követelmény. Azért feltűnt, hogy Tominak mennyire tiszta a kiejtése, de ő olyan előnyből indul, amit nem hiszem, hogy be tudnánk hozni, az életének azon két évében élt Franciaországban, amikor egy ember beszélni tanul, így nem okoz neki különösebb megerőltetést ez a nyelv. Áron nagyon folyékonyan beszélt, ami szinte elfedte azt a rengeteg nyelvtani pontatlanságot, ami a mondandójában volt, Rita tök ügyes volt, csak egy kicsit félénk, a többiek nagyjából egyformán voltak jók.

Ezt követte a fizika, amivel, maradjunk annyiban, nem állunk túl szoros barátságban. Julcsi és Bende sem, ugyanis az előző tanárunk lényegében semmit nem tanított, teljesítmény nélkül szórta az ötösöket, úgy lettem kitűnő fizikából, hogy csak a sebességet tudom kiszámolni. Ez az óra ráadásul nem is a saját termünkben volt, hanem át kellett vándorolnunk az előadóba, ahol végre visszatértek a kettes padok, így Julcsival be is vetettük magunkat az egyik hátsóba. Teljesen felesleges volt, a becsengetés előtt pár perccel megjelent egy titkos (értsd: nem a bejárati, hanem máshonnan nyíló) ajtón át egy lángvörös (!) hajkorona, alatta Gondos Margó tanárnővel, aki nem kertelt, azonnal átvette az irányítást.

– Mindenki felállni. Nálam nem ülnek legjobb barátok egymás mellett, balhésok hátul, mintadiákok az első sorban... Itt én diktálom az ülésrendet, mégpedig névsor alapján. Asztalos Orsolya és Eperjesi Rita – mutatott a bal oldal első padjára. – Na, mi lesz, megmozdultok még ma? Nem érünk rá – mordult fel, miközben idegesen rágcsált... valamit. Rágót? A nyelvét? A szájába ment a haja? Ki tudja.

– Balogh Áron és Mészáros Júlia, Nánási Zalán és Felföldi Emese, Molnár-Kun Tamás és Gaál Bendegúz, Takács Pál és Takács Péter. Ti testvérek vagytok? – kérdezte fel sem nézve.

– Dehogy, csak névrokonság – vágta rá Pali.

– Na, akkor leülni, füzetet kinyitni, tollat elő – helyezte el a naplót a tanári asztalon. Nem tudom, tudja-e, hogy Niát és Danit kihagyta, de szerencsére ők okos kisdiákok, és megtalálták a helyüket. Egyébként lenne egy-két szavam ahhoz, aki Gondosnak a betűrendbe sorolást tanította, ugyanis nem végzett túl jó munkát, az ülésrendnek köze sem volt a névsorhoz, akár egy cetliből is kihúzhattuk volna a neveket. Mármint kalapból a cetliken a neveket. Asszem, engem már az első nap is lefárasztott.

Gondos csak mondta és mondta a magáét, én pedig igyekeztem úgy tenni, mintha azt jegyzetelném, de igazából már a cím után meguntam, úgyhogy különféle kaktuszokat rajzolgattam óra végéig. Ja meg persze azon szórakoztam, Julcsi mennyire kínlódik Áron mellett. Így egész kibírható volt.

A nap utolsó órája pedig egy jó kis tesi volt. A tornaterem az udvar másik végében, egy különálló épületben található, ahol csak a két öltöző, a szertár, a tesi tanári és maga a csarnok van, ami egy hatalmas lelátóval rendelkezik.

A b-s lányokkal együtt öltöztünk, ami természetesen élményszámba ment, és nem Tündi és Enikő miatt. A szégyenlősebbek a fal felé fordulva cserélték le a felsőjüket a Szent Johanná-s egyenpólóra (itt ez a kötelező viselet, állítólag régebben melegítő is tartozott hozzá, de mostanra elég annyi, hogy ne lógjon ki semmi, aminek nem kell, és természetesen az általános nézet az, hogy semminek nem kell kilógnia, úgyhogy a térd alá érő cicanaci pont megfelelő választás volt), miközben Bella és Gina (igen, megjegyeztem a nevüket) visítozva tárgyalták meg az őket érintő aktuális legnagyobb problémákat.

– Úr isten, annyira borzalmas ez a cucc! Totál ódivatú! Ráadásul mi az, hogy egyenpóló! Hol vagyunk, apácazárdában? Elég oldschool! Ez a Máday azt hiszi, megszabhatja, mit veszek fel! Ez nem egyéniségkorlátozás? Fel tudok én öltözni egyedül is! Most pont úgy fogok kinézni, mint ők – rimánkodott az egyik, a végén felénk pillantva. Hát köszi.

– Tök igazad van! És olyan kényelmetlen! Mindjárt megfulladok benne – húzogatta a másik a nyakán a pólót. Mint mondtam, mi többségében fal felé öltöztünk, így nem tűnt fel nekik, hogy a mintának elöl van a helye. Nem túl okosak, azt hiszem.

A tesi tanárnőnk, Somogyi Andrea rövid hajú, kicsit fiús, és rengeteget kiabál és sípol. És miután másfél perc alatt alkottunk neki egy tornasort (szép a vége, másról nem tudok nyilatkozni), leszidta a két b-s lányt, amiért nem tudják megkülönböztetni a bugyi és a rövidnadrág fogalmát, valamint a sulipólókhoz is mellékelt használati utasítást. Szegény lányok, amennyire menőzni akartak, pont annyira égtek, ráadásul a fiúkon kívül az egyik lyukasórás osztály is végignézhette, ahogy Somogyi kiküldi őket átöltözni. Aztán kiküldött minket suliköröket futni, mert nyilván nincs is jobb, mint három hónap tespedés után, közel harminc fokban, a budai dimbes-dombos terepen, egy másik osztály és a fiúk figyelő tekintete mellett (az ő tanáruk, Szekeres Tamás, sokkal jobb fejnek bizonyult, ők focizhattak) rohangálni. Julcsival és Enikővel a középmezőnyben haladtunk, Tündi és Nia úgy kullogtak a sor végén, mintha bérelt helyük lenne ott, Rita és Orsi, valamint a két b-s liba pedig végig előttünk futott. Egy élmény volt. Csak rosszabb ne legyen.

Az szakkörök kezdetéig a lányokkal felragasztottuk a hozott képeket, matricákat és egyebeket a suliboxba, ami így egész otthonos volt, aztán háromkor érdeklődésének megfelelően mindenki elindult a könyvtár, a konyha vagy esetemben a drámaterem felé, Orsi, Nia és Bende társaságában.

A színjátszó a népszerű szakkörök közé tartozik a Szent Johannában, ezt abból is láttam, hogy több, mint húsz diák tartózkodott a teremben, ami persze nem tűnik soknak, de valójában az összes tanulónak majdnem a negyedét jelenti.

Először a tanárnő bemutatkozott (Váradi Melinda, akár őt is kaphattuk volna magyartanárnak, és első ránézésre sokkal kedvesebb, mint Kardos, de ez mindegy is) és beszélt pár szót a szakkörről általánosságban, aztán párokba osztott minket, engem egy felsőbbéves lánnyal, aki első ránézésre egy tipikus plázabarbie. A feladat szerint bemutatkoztunk egymásnak (Bettinek hívják), aztán mindenféle beszélgetős meg szituációs gyakorlatokat csináltunk. Közben többször cseréltünk partnert, és összességében nagyon jól éreztem magam, még ha az elején kicsit talán zavarban is voltam.

Fél ötkor aztán véget ért a szakkör, és Bendével kettesben ballagtunk hazafelé.

– Na, mi a véleményed? – érdeklődött.

– Tetszett, szerintem jelentkezek. Te mit gondolsz?

– Ez az én helyem – állapította meg egy féloldalas mosoly kíséretében.

– Hogyne, csajok és a figyelem középpontja – cukkoltam.

– Na, ha így mondod, az nagyon gázul hangzik, mintha valami önimádó idióta lennék – bökött oldalba, mire felsikítottam.

– Ne mondd, hogy távol áll a valóságtól – nevettem.

– Ez nem gondoltad át – csóválta a fejét, aztán megindult felém, és a mozdulataiból jól láttam, hogy meg akar csikizni, úgyhogy azonnal menekülőre fogtam, Bende meg a dombon felfelé kocogott utánam azzal az iskolatáskával, amit reggel még nagyon nehéznek érzett.

– Jó, megnyugodtam, várj meg – lihegte. – Soha többet nem viszlek magammal futni – állapította meg a vállamba kapaszkodva, és hagyta, hogy húzzam tovább a dombon.

– Ilyen kondiban mész te foci válogatóra? – kacagtam hangosan.

– Mesi, tettem én valamit ellened, amiért ezt érdemlem? – kérdezte tettetett sértettséggel.

– Fáj az igazság – vontam meg a vállam. – Viszont én megérkeztem, úgyhogy egyedül kell tovább sétálnod – mutattam a kapunkra bizonyítékként.

– Holnap reggel – ölelt meg féloldalasan, aztán komótosan elballagott az utcán.

Tanulnivaló még nem igazán akadt, szóval gondoltam, lemásolom a fizikát, de duplán falba ütköztem, amikor megpróbáltam jegyzetet szerezni, ugyanis Julcsi kisállatokat rajzolt, Bende pedig sakktábla mintásra színezte a füzete első lapját. Érdekes lesz a teljesítményünk.

A huszonegyedik század technikai gyermekei lévén persze mindenki bejelölte, bekövetette, felvette egymást a közösségiken, úgyhogy végigpörgettem a többiek adatlapjait, insta képeit, és Tomival amőbáztam, Petivel és Palival pedig kvízeltem egyet. Persze mindeközben valamikor a fizika jegyzetet is megpróbálhattam volna elkérni a srácoktól, de ennyire nem szándékoztam megerőltetni magamat ennek a remek tantárgynak az ügyében, úgyhogy maradtam a játékoknál. Azért remélem, nem ilyen kocka osztályunk lesz, és nem virtuálisan fogjuk élni a társasági életünket, mert talán az egyik utolsó olyan generáció vagyunk, aki még képes élőben is beszélgetni és jelen lenni.

Este a vacsinál természetesen anyu és apu is beszéltek röviden a napjukról, de valójában mindhárman leginkább velem voltunk elfoglalva. Egyrészt azért, mert a mai színjátszó nagyon tetszett, és biztosan feliratkozom, másrészt teljesen be voltam zsongva a holnapi tánc miatt, és alig bírtam egyhelyben megülni, amikor erről beszéltem. Ez egyébként lehet, hogy nem normális reakció, de jelenleg nem igazán van kedvem ezzel foglalkozni, amikor tényleg nagyon izgatott vagyok.

Fürdés után bepakoltam holnapra az iskolatáskámba, és egy tornazsákba valami kényelmesebb cuccot táncra, aztán igyekeztem nem azon görcsölni, hogy hogy alakul majd, hanem inkább elaludni.

Színjátszó szakkör: 5/5 – biztosan jelentkezni fogok
Első sulinap amúgy: 5/2 – teljesen lefárasztott
Fizika: 5/1 – valószínű a jegyem is ilyen lesz
Holnap tánc: 5/? – ezt inkább majd holnap eldöntöm

---

Hétfő alkalmából egy hétfői rész, bár valószínűleg keveseknek alakul ennyire ideálisan a nap, én azért szurkolok.

Ha tetszett, ne felejtsetek el vote-olni és kommentelni <3