A tegnapi nap egyetlen jelentős eseménye, hogy Kardos is az órát kivételesen nem feleltetéssel vagy dolgozattal kezdte, hanem egy házi dolgozat feladásával. Méghozzá legalább 500 szó terjedelemben, a görög mitológiáról és azon belül legalább 3 rövid elbeszélést kiemelve. Peti pedig ekkor drámaian a padra zuhant, és hatalmasat koppant a feje.

– Örülök a lelkesedésnek – jegyezte meg morogva Kardos, aztán rá is tért az anyagra. Természetesen amint kicsengetéskor elhagyta a termet, azok is kifejezték a nemtetszésüket, akik eddig benntartották azt.

– Két beadandó az első két héten? – méltatlankodott Zalán.

– Végül is ez egy iskola, úgyhogy annyira nem kellene meglepődnünk rajta – jegyezte meg Tomi csak úgy, zárójelben.

– Jó, de arról nem volt szó, hogy rögtön mindent is kell csinálni – magyarázta.

– Nem is kell, leszedem netről – örült meg Pali.

– Kardos ellenőrzi – szólt közbe Áron. – A nővéremet is tanította, náluk nagyon komolyan vette.

– Akkor elkérem felsőbbévesektől – villantott meg egy újabb remek ötletet. Ebbe már senki nem tudott belekötni.

– Kérj egyet nekem is – emelte fel a kezét Zalán. Ezzel valahogy mindenki feldolgozta a tényt, hogy ha tetszik, ha nem, beadandót írunk, vagy nyúlunk valakitől.

Ma viszont újra napsütésre ébredtünk! Én szó szerint is, mert este elfelejtettem leengedni a redőnyömet. A fekete gatyámhoz ezúttal kék-fehér pöttyös trikót és farmerdzsekit vettem fel, meg persze színben hozzáillő tornacipőt, amit Julcsi meg is dicsért. Bendével a kezükbe nyomtam 1-1 gofrit, amit anyu küldött reggeli gyanánt, így falatozás közben tettük meg az utat a suliig.

Gond nélkül eljutottunk Máday mellett, és a teremben ülve tanulgattunk, illetve én az ablakban állva töltődtem a napfényből, bár voltak, akik ezt máshogy értelmezték.

– Jó reggelt! – lépett a terembe Dani. – Mesi mit csinál?

– Szerintem fotoszintetizál – vágta rá Julcsi, amin még én is felnevettem.

– Épp nézem, ahogy két srác próbálja eldobni a bagót, pedig Máday már közeledik feléjük – részleteztem, hogy mit látok, mire a többiek is körém gyűltek, és bámultuk, ahogy háromnegyed nyolckor az ighelyettes a végzősökkel kergetőzik a suli előtt. Mintha egy Tom és Jerry-epizódot láttam volna.

Becsengetéskor megérkezett Kékesi tanárnő, úgyhogy a mozizásunknak vége szakadt, helyette nézhettük, ahogy Karolina a táblánál próbálja hatalmas mozdulatokkal érdekesebbé tenni a mai anyagot. Szegény Orsi még így is hatalmasakat sóhajtozott a mögöttem lévő padban.

Kémián most szerencsére nem én feleltem, hanem Áron, aki egyébként tök okos, így simán visszamondta az egész anyagot, és megkockáztatom, hogy értette is. Meg persze az ő esetében segít, hogy Gondos nem pikkel rá az első perctől kezdve.

Angolon pedig Tomi felelt, és nem lepődnék meg, ha O'Realy többször nem szólítaná fel, mert ezen egy alkalommal is elég meggyőző volt, szegény többiek meg, akik eddig csak franciát tanultak, csak ültek és bámultak rá.

– Hát hallod, egy szót nem értettem abból, amit mondtál – jegyezte meg röhögve a nagyszünetben Zalán.

Az osztály megint az udvar közepén lévő padon és környékén gyűlt össze, Nia ki is feküdt a dzsekijére napozni, amit a rózsaszín haspólója könnyedén lehetővé tett. A stratégia továbbra is az, hogy reggel pulcsiban jön, napközben meg kerüli Mádayt, eddig szerintünk nem sejti az ighelyettes. Nia olyan ártatlannak tűnik egyébként, ha nem ismeri az ember. A sulirádióból U2-lejátszási lista szólt, a pad támláján ülve magamban dúdolgattam az Ordinary love-ot, Tomi meg az ütemét dobolta a combján (vagy lehet, hogy valami mást? mindegy), és tök jól elbeszélgettünk a mögöttünk lévő hétről, egészen a becsengetésig.

– Amúgy milyen óránk lesz? – tápászkodott fel a fűre terített dzsekijéről Rita, aki többnyire a fogalmam sincs valamelyik szinonimáját kapta válaszul erre az egyébként maximálisan jogos kérdésre.

– Hm – töprengett el Julcsi, aztán hirtelen a homlokára csapta a kezét, mint amikor valaki elfelejt valamit. – Tesi van! – kiáltotta el magát.

Mindenki futott, amerre látott, szó szerint, Áron és Orsi ugyanis kapásból a csarnok felé indultak el, de még időben figyelmeztettük őket, hogy talán a tornazsák sem ártana, amit a szekrényekből kellene lehozni. Természetesen mind a tizenkettőnké egymás mellett található, úgyhogy mindenki próbálta kikerülni a többieket, Tomi véletlen rám is vágta az ajtaját, de nem igazán foglalkoztam vele. Rohantunk átöltözni, mindent leszórtunk a padlóra, és összevissza lógó pólóban, Rita fél lábon ugrálva, a másik cipőjét épp megkötve érkeztünk meg órára. Somogyi, maradjunk annyiban, nem volt boldog, úgyhogy ennek örömére, míg a b-s lányok elvileg bent gimnasztikáztak (el tudom képzelni, mekkora erőbedobással), mi futottunk öt sulikört. A fiúk is hasonlóan, csak ők eggyel többet kaptak. Bendével az erős középmezőnyben kocogtunk, közvetlen mögöttünk Julcsi, Tomi és Zalán, kicsivel előttünk Dani és a Takács-ikrek, a sor abszolút legelején Orsi és Rita, őket követve Áron, durva lemaradásban pedig Nia, akire még mi is rávertünk két kört. Viszont aki végzett, az bemehetett, a tanárnő meg majdnem jelzőig az udvaron volt Niával, abban az időtartamban pedig mi természetesen nem csináltunk semmit, csak fetrengtünk a csarnokban a lelátón. Szekeres végig bent volt a fiúkkal, de nem igazán törődött velünk.

A történet itt még nem ért véget, ahogy óra után, visszaöltözés közben a ruhakupacból kihalásztam a csipogó telefonomat, megjelent 5 perc késés a digitális naplóban. Mint kiderült, mindenkinek. Szépen kezdjük az évet, mondhatom.

A következő órán az ofő is megjegyezte ugyanezt.

– Öt perc késés testnevelésről? Az egész osztálynak? – kezdte köszönés nélkül.

– Jó napot, tanárnő! – nyögte be Dani.

– Mi történt? – fújtatott Farkas továbbra is az asztal mellett állva.

– Nagyszünet volt előtte, és elfelejtettük, hogy tesink lesz – magyarázta Zalán a hátsó sorból túlkiabálva Petit és Palit, akik az első padokban azon civakodtak, ki számol be a helyzetről a szüleiknek. Az elvárttal szemben nem az volt a vita tárgya, hogy egyikük sem szeretné elmondani, hanem mindketten szerették volna a másikra fogni. Farkas sóhajtott még egy hatalmasat, megrázta magát és szerintem elengedte. Mit tudott volna kezdeni vele? Gyökerek voltunk, ezentúl nem leszünk.

– Rendben, következő napirendi pont: ma délután lesz a diákönkormányzat első gyűlése, Mesi és Dani, ne felejtsétek! Szó lesz a gólyahétről és a gólyaavatóról is, úgyhogy ezekről majd a jövő heti osztályfőnöki órán beszélünk. Az iskolaújságban is megjelenik majd egy interjú a kilencedikes osztályokkal, ehhez kellene két fő, akivel a riporter beszélget a többiek nevében is. Van olyan, aki vállalná? – nézett körbe. Bende keze azonnal a magasba lendült, ez talán senkit nem lepett meg, ki nem hagyta volna az alkalmat, hogy szerepelhessen. A probléma ott kezdődött, hogy senki más nem jelentkezett.

– Én Orsit javasolnám – jeleztem.

– Én viszont ragaszkodom hozzá, hogy Mesi legyen – vágta rá a lány azonnal, amit az ofő is értetlenül fogadott, és őszintén szólva engem is meglepett, hogy élből elutasítaná a lehetőséget.

– Neked jó így? – fordult most felém Farkas.

– Ha mindenki másnak is megfelel, akkor persze – vontam meg a vállam.

– Rendben, a 12.B-s Konrád keresni fog majd titeket – írta fel egy lapra a nevünket.

Ezután már csak uncsi adminisztrációs dolgok jöttek, adategyeztetés és társai, hatodik órában pedig Barbibébi tipegett a táblánál és franciául dumált valamiről, amire egyáltalán nem figyeltem, mert azon töprengtem, vajon lehet-e valakinek természetesen ilyen egyenes haja. Mármint Julcsinak is tök jó sima, de a tanárnő szerintem minden reggel frissen vasalja. Mindegy, az óra eltelt, a kicsengetéssel együtt bejelentette, hogy jövő héten feleltet, és a hét nehezén túl voltunk, mehettünk ebédelni.

Lehúztunk a menzakártyánkat az ebédlőnél, aztán hosszasan elemeztük, hogy a zöldségleves mellé húsos rakott káposztát vagy csirkepaprikást együnk. Én végül előbbi mellett döntöttem, és mindenki másnak is sikerült választania, így szokásosan több asztalt összetolva ültünk le kajálni. Kivételesen sikerült mindezt normálisan, moderált hangerejű beszélgetés mellett végrehajtanunk, talán most először.

A Szent Johannában természetesen külön terme van a diákönkormányzatnak is, így az alsó szinten várakoztunk Danival, míg a többiek visszahúzódtak a termünkbe. Azonnal értesülni akartak az információkról a gyűlés végével, úgyhogy elhatározták, hogy mindenképp megvárnak minket.

A Szent Johanna DÖK érthető módon nem áll túl sok főből, minden osztályt ketten képviselik, így összesen tizenhatan ültünk a kis helyiségben az összetolt asztalok körül, és pontban félkor kezdtünk is.

– Üdvözlök mindenkit a diákönkormányzat első hivatalos ülésén! A kilencedikesek kedvéért bemutatkoznék, Janka vagyok a 11.B-ből, a társelnököm pedig Lidi, aki most beteg és otthon van, de remélhetőleg jövő héten már csatlakozik. A tavalyi elnökök neveztek ki minket a leköszönésükkor, ezért az első napirendi pont, hogy elfogadtok-e minket vagy van bármi ellenvetésetek. Akinek van, az jelezze most – tartott pár másodperc hatásszünetet. Szerintem ilyen helyzetekben ez csak költői kérdésként hangzik el, nem gondolom, hogy valaha is lett volna ellenkezés. Lényegtelen, vissza a gyűléshez.

A következő lépés az volt, hogy aláírtunk és elfogadtunk három percben mindent is, amit csak kell, bemutatkoztunk, minden egyéb szükséges "hivatalos" ügy, aztán jöttek az izgi dolgok, elmagyarázták a gólyaavató és a gólyabál működését, és egy csinos kis lezárt borítékban megkaptuk a feladatainkat is. Ja, meg közölték velünk, hogy az egyebeket még ki kell találniuk, úgyhogy nem tartanak igényt a jelenlétünkre.

Mint mondtam, a többiek készséggel megvártak minket, a teremben ücsörögtek és akasztófáztak, épp Áron állt a táblánál, és rajzolt egy harmadik támasztólábat is, hogy ne kelljen felakasztania szegény pálcikaembert. Persze az érkezésünkre leállt, és várakozással teli tekintettel fordult felénk, ahogyan a többiek is.

– Na várjatok, Farkas nem kéne? – vetette fel Zalán.

– Futok érte – pattant ki a padjából Pali, és valóban el is rohant.

– Történt vele valami? – fordultam utána, a többiektől várva a választ.

– Két napig nem kell suliba jönnie, szerintem csak ennyi – nézett fel a telójából Nia.

– De addig áruld már el, mi volt a szó – szúrta közbe Bende, Áronra nézve.

– Jéghegy – közölte Áron.

– Ki gondol olyan szóra, amiben j betű van? – méltatlankodott Zalán.

– Hát... én – vonta meg a vállát zavartan.

A témát ezzel le is zártuk, mert Pali rekordidő alatt visszaért az ofővel, aki jobb híján az én padomban foglalt helyet, mivel én a tanári asztal mellett állva rendezkedtem.

– Huh, de furcsa ez így – állapítottam meg. – De azért elég király.

– Nyisd már ki! – szakított félbe Bende.

– Jól van, jól van – bontottam fel a borítékot. – Szeretné valaki felolvasni?

– Haladjunk már – szólt rám újra.

– Oké, csak nem szeretnék senkit elnyomni – nevetgéltem, miközben széthajtottam a lapot. – Kedves 9.A osztály! A szeptember 25-29-ei héten tartjuk az idei tanévben a gólyahetet, ami rólatok fog szólni. Hogy mindenki könnyebben megismerjen és felismerjen benneteket, egész héten láthatósági mellényben kell iskolába jönnötök, a tanszereiteket pedig nem hozhatjátok táskában, hanem bármilyen más tárgyat kell keresnetek. A pénteki napon a tornacsarnokban vetélkedőn vehettek részt, ahol kiderül, hogy az a-sok vagy a b-sek a jobbak. Ekkor kell bemutatnotok az előzetesen begyakorolt koreográfiát is, amelyhez már ki is választottuk nektek a zenét: az ABBA – Mamma mia című dalára fogtok táncolni. Az előadás legyen legalább két perc hosszú, és szerepeljen benne mindenki! Ezen kívül készítenetek kell az osztály számára egy zászlót, valamint egy indulót írni, amit szintén a diáknapon adhattok elő. Sok sikert és jó szórakozást kívánunk! Szent Johanna DÖK.

– Én azt javaslom – állt fel az ofő –, hogy osszuk el a feladatokat, úgysem tudna mindenki mindenen dolgozni. Valahova be tudod küldeni ezt a levelet, Mesi?

– Persze, csinálunk egy csoportot – kaptam elő azonnal a telefonomat, és pár kattintással be is fotóztam és létre is hoztam a messengeres felületet, ahol megosztottam a többiekkel.

– Rendben. Első pont: tánc. Ki vállalja? – fordult körbe, mire azonnal feltettem a kezemet, és Orsiéba kapaszkodva az övét is. Először nem értette, de aztán visszajelzett az ofőnek, hogy oké.

A zászló felelősei Rita, Dani és Zalán lettek, az indulót pedig – szerintem meglehetősen könnyelműen – rábíztuk Áron és Nia párosára. Miután ezt leegyeztettük, és Farkas fel is írta a jegyzetfüzetébe, jó ötletelést és kellemes hétvégét kívánva le is lépett.

– Ezt gyorsan elintézte – állapította meg Peti.

– Lehet, hogy sokkot kapott – vetette fel Rita. – Mert én például sokkot kaptam.

– Mi? Mitől? – kapta fel a fejét Nia.

– Tudod te, hogy hányan fognak minket nézni? – kérdezte totál kétségbeesve.

– Maximum százan, a Szent Johanna kis létszámú iskola – matekozta ki Tomi, bár a lányt ezzel nem igazán nyugtatta meg.

Julcsival és Bendével végigröhögtük az utat hazafelé, péntek délután már bármi viccesnek tűnhet, aztán a jókedvemnek véget is vetett, amikor a bejárati ajtót nyitva eszembe jutott a csinos kis késésem tesiről. Valójában semmi jelentősége nincs, mert amíg 45 perc nem gyűlik össze, addig ez csak úgy van, de nem hittem, hogy anyut ez különösebben érdekelné.

Megpróbáltam észrevétlenül felosonni az emeletre, de természetesen most még az a deszka is nyikorgott a padlón, ami amúgy tizennégy év alatt soha, úgyhogy buktam.

– Sziasztok – köszöntem hatalmas ártatlan mosollyal a szüleimnek.

– Emese! – engedte el mindezt a füle mellett anyu. – Mi az a késés a digitális naplóban?

– Késtem öt percet tesiről – vontam meg a vállam.

– Azt látom! De mégis miért? Hogy gondoltad ezt? Eddig soha nem csináltál ilyet! – fakadt ki.

– Nem volt szándékos! Nagyszünet volt, elbeszélgettük az időt, nem figyeltük, hogy tesi lesz utána...

– Tizenkét emberből senkinek nem jutott eszébe? És ezt higgyem is el? – akadékoskodott.

– Igen, mert így volt – vágtam rá. – Különben sem számít az az 5 perc sehova semmit, ha nem gyűlik össze 45 perc, még igazolatlant se kapok érte, csak beírták mindenkinek.

– Az engem nem érdekel – dobta be a szülők kedvenc mondatát, ha bármilyen probléma magyarázatáról van szó.

– Apu, te mit gondolsz? – fordultam a másik irányba, hátha ő máshogy látja a helyzetet.

– Legközelebb ne késs – felelte diplomatikusan, így igazából senkinek nem adott igazat, de nem is ellenkezett.

– Oké, én felmegyek, szóljatok, ha kész a vacsi – szedtem össze a cuccomat.

Természetesen senki nem úszta meg otthon szó nélkül az esetet, úgyhogy sorra érkeztek a helyzetjelentések az osztálycsoportban. Kis nehezítés, hogy most már kettő van, egy az ofővel, egy pedig nélküle, úgyhogy nagyon kell figyelni, mit hol akarunk megbeszélni, de más a fotó és az elnevezés is, biztos, ami biztos.

Bende: mást is lecsesztek otthon?

Mesi: jelen

Júlia: szintén

Zalán: nekem a bátyám a szint, úgyhogy egyáltalán nem lepődtek meg

Orsi: miért, a bátyád sokszor késett?

Zalán: maradjunk annyiban, hogy mindenki alig várta, hogy Gergő végre elballagjon

Áron: az én szüleim nagyon nem örültek, egész hétvégén nem mehetek sehova

Nia: miért, amúgy mennél?

Áron: hát... nem

Nia: na, akkor lazán megúsztad

Peti: én azt mondtam, Pali miatt késtünk

Pali: én meg azt, hogy Peti miatt

Bende: idióták

Peti: fura, a szüleink is ezt mondták

Mesi: nincs ezen semmi fura

Tomi: én is maradok itthon a hétvégén

Dani: akkor jön valaki játszani?

Erre a kérdésre sorra tűnt el a fiúk neve mellől a kis zöld pötty, úgyhogy ők valószínűleg egy másik dimenzióba ugrottak, mi meg Ritát kerestük, de hiába, nem került elő. Végül arra jutottunk, hogy jó eséllyel csak elfelejtette, hogy van telefonja, és csak nem tiltják el 5 perc miatt, aztán még megtárgyaltuk, hogy ez egy eseménydús nap volt.

Visszatért a jó idő: 5/5 – ez egy jó hír
Elkéstünk tesiről: 5/2 – szerintem ezt eléggé felfújta mindenki, hiszen nem valami ordas nagy hülyeséget vagy szabálytalanságot követtünk el, de persze, majd megértem, ha nagy leszek
Emiatt fura a hangulat a szüleimmel: 5/1 – ezt nagyon nem szeretem, de pár napig meghúzom magam, és elfelejtődik
Gólyahét: 5/5 – izgatottan várom, mert biztosan nagyon jó hét lesz, de rengeteg előkészülettel jár
Mamma mia: 5/4 – meghallgattam, hátha álmodok hozzá valami koreográfiát. Egyelőre csak addig jutottam, hogy nem megy ki a fülemből, gyorsan elmegyek aludni, hogy kitartson

---

Új hagyományok mutatkoznak be a Szent Johannában, például a gólyahét, aminek a következő részekben fontos szerepe lesz.

Köszönöm a vote-okat, kommenteket, remélem, tetszik eddig a történet <3