Keishin szemszöge:

...Seggünk drága megmentője nem szólt semmit, intett és uccu neki rohantunk tovább, mint a bolondok. Összevissza utcáról-utcára jártunk mindent még elértünk egy kerületbe, azon belül is egy kisebb házikóba, amit sok vett körül, de nem igen lakott ott senki. Na...pontosan ez az a hely, ahol senki sem keresne téged. Nincs szomszéd, messze a legközelebbi kisbolti 's egyebek. Egy elhagyatott rész. Kérem szépen ez Semy, egyik lakása. Rám nézett, majd megindult szép finom léptekkel az ajtó felé. Mikor odaértünk kinyitotta és be is tessékelt minket abba a pillanatban. 

Eztán, azonnal végignézett rajtunk seb egyéb után, a végén a még mindig kezemben lévő Noririnen akadt meg a szeme. 

-Belélegezte? -tette fel egyszerűen, viszont komoly hanggal a kérdést. 

-Hát...megijedt a hirtelenül feltűnő füsttől, szóval lehet egy picit, ha időben nem tudtam befogni az orrát meg a száját. -néztem rá, mire bólintott egyet. Most ezzel mit akar mondani? Azt, hogy mérgező volt? Nem, nem, nem ilyet nem dobna, ha mi is ott vagyunk...akkor altató gáz volt vagy vagy...? -de még mielőtt mindene aggódni kezdtem volna, folytatta beszédét.

-Jah, sima gáz volt. Ezt lehet nem említettem hmmm, valszeg váratlan stressztől feküdt ki. Tedd le nyugodtan a kanapéra. -mutatott oda, mindjárt megcsinálom neki az egyik szobát. -mondat el szép, nyugodt hangon, ami hát kicsit "felpaprikázott" engem. Really...? Nem tudtad volna előbb mondani, mielőtt itt teljesen idegbe esek a szavaid miatt...?  Tipikus Semy...tipikus... -fogtam magam 's se szó se beszéd, oda is vittem a picurkát az előbb említett bútor darabhoz. -óvatosan ráfektettem, bár a kezeivel erősen szorított, nehezen akart elengedni engem. Viszont miután letettem, Semy is felment közben...na ezután rögtön elkezdett mocorogni, nyitogatni a szemeit. Tényleg a stressztől ájult be? Lehet...ámde azért nem kelhetett fel mostanáig, mert jól érezte magát a kezeim közt. -gondoltam ezt, majd ez a kérdés kezdett a fejembe mozogni, szóval neki szenteltem egy kis időt, de az ébredő Kiscicus, nem engedte, hogy azzal foglalkozzak, így az a kis idő is, alig volt pár másodperc. 

-K-Keishi- -próbaált meg szavakat formálni a szájával, viszont mikor az első szót, vagyis az én nevemet szerette volna kiejteni, egy szisszenés lett a vége 's azonnal az egyik kezét ökölbe szorította. -megijedtem, rögvest leguggoltam hozzá. 

-Noririn! Norio! -mefogva a vállát nyugtatni próbáltam...Jajj...csak ne most...csak...ne

-F-Fáj.... -nyögte ki elhaló hangon, sőt nem csak szorította a kezét, hanem már saját magába is karmolt. -elkaptam onnan az előbb említett testrészét 's a saját tenyerembe vettem. -masszírozni kezdtem ezzel is nyugtatva és enyhébbé tenni a kínját. -arcvonásai ellazulni látszottak, egyre kevesebb fájdalmas hang jött ki a száján, javulni látszott a helyzet, viszont akkor sem csinálhatom ezt így örökké, minél előbb kell neki gyógyszert beadnom, de most nem megy egyedül. 

-Semy! -kiáltottam el magam gyorsan, mázli, hogy most nem vagyok egyedül ebben a helyzetben. -ahogy meghallotta a nevét, már rohant is le. 

-Mi az már?? Ember, öt percre sem mentem fel, mi történt? Valaki fent aludna, ne kiabál- -mondta volna, de mikor meglátta Noriot, azonnal rájött, miért is szóltam neki. -rögvest odasietett és le is guggolt mellé. -Fáj neki? -tette fel a kérdést. 

-Persze! Szerinted mi másért kiabálnék? Fogd meg kérlek a kezét, hogy ne karmolja magát! -néztem rá és toltam felé a végtagot, mire pislogni kezdett. 

-Miért is ne? Csak nem olyan erős. -vette a kezei közé, viszont akkor össze is szorította a szemeit. Nem erős? Ugyanmár...én is alig bírtam lefogni pár percig, te meg már most szenvedsz, ahogy az arcodat elnézem...Mondjuk nem volt a tervbe, hogy eddig nem megyünk haza, viszont szerencse, hogy mivel néha random kezd fájni neki, ezért szokott nálam lenni fájdalomcsillapító. -elővettem gyorsan és már készítettem is a tűt a menetre, eközben, pedig a lépcsőn hallottam meg lépteket, viszont nem tudtam arra figyelni.

-Na, most kell erősen fognod, lehet karmolni fog, mivel nem igen szereti ha böködik, de ebben a helyzetben nem tudok vele semmit bevetetni, úgy, hogy félre ne nyeljen, szóval hajrá Semy! -néztem rá és lefertőtlenítettem a kezén egy kisebb pontot, ahova, majd az orvosságot akarom beadni. -a mellettem lévőnek nagy szemei lett, már így is égett a keze a fájdalomtól, nemhogy még jobban elviselje a szorítást. 

-Hé! Nem mondtad el, hogy tűiszonyos! És te még így beakarod neki azt adni?! -kérdezte meg, viszont még válasz nélkül hagyva, meg is tettem, amit kellett. Noririn mikor megérezte hangosan felszisszen és erősebben kezdte szorítani Semy kacsóját, aki szintén kicsit fájdalmas hangokban tört ki. Való igaz, nem a sok fizikai erejéről híres, félreértés ne essék, az is van neki, csak inkább a mentális dolgokba jó, mint a csapda tervezés, mondasz neki valakit, pár nap alatt meg is mondja a pontos helyét egyebek, bár fogadok ilyen jó élménybe még nem volt része...Sajnos Noririn keze, ahogy én is meg az orvos is észrevette, hogy napról-napra erősebb. Egyre több fájdalomcsillapító kell 's sokkal nagyobb fájdalmat tud már okozni...az utóbbi személy azt mondta, ha nem hal bele ebbe az egészbe a végén még majd a vasat is eltudja vele törni...Na akkor leszünk gondba...mivel így sem tudja irányítani ezt az egészet...meg kéne tanulnia, viszont hogyan? Nem is tudjuk mikor változik át, nemhogy oktatni lehessen. 

Kihúztam az injekciót a dolog végeztével 's egy két pillanat múlva kezdett engedni és lecsukogatni a szemeit. Semynek ellazultak a szemöldökei és kezdett az arca nyugodt tekintetbe átvándorolni, ekkor szólaltam meg én. 

Nem is volt olyan nehéz, igaz? -néztem rá vigyorogva, amire elhúzódott 's simogatni kezdte a kezét. 

-Nagyon vicces! Szólhattál volna, hogy ilyen lesz! -kelt fel lassan onnan. 

-Minek? Te is beijesztettél, ma, hogy milyen köd is az, visszakaptad. -szálltam fel onnan én is, szépen lassan. 

-Jó, de ha eltöri a kezem valami fontosat veszítek el! -szólalt meg, mire a tekintetem kicsit ellazult. Hmmm....ez nagyon érdekes...

-Ahogy mondod, ha a köd mérgező én is egy fontos valakit veszítek el. -guggoltam vissza 's lassan az ajkától végigsimítottam a homlokáig, az arcán. -erre csak pislogva nézett minket, fel sem tudta fogni mi történik, de mielőtt feltehetett volna rólunk egy kérdést, elvettem tőle ezt a lehetőséget. -Tudsz adni egy takarót? Nem szeretném ha megfázna, nagyon leizzadt? -nem adtam meg neki a lehetőséget, nem akarom arról beszélgetni milyen kapcsolatban vagyunk. Azt sem akarom, hogy megint azzal próbálkozzon, idézem: "Ne szokj hozzá, mivel te is tudod, mi lesz ennek az egésznek a vége!" Jah...ő könnyen mondja...nem ő találta meg teljesen védtelenül és segített neki ezidáig...-a kérdésre bólintással felelt, viszont mikor megfordult volna, egy alak állt mögöttünk teljesen csendben. 

Azonnal felkeltem a földről 's Norio elé álltam védekezően, bár mikor megláttam drága barátunk arcát a kapucni alól, rájöttem, hogy nincs okom aggódni. Nem csak, hogy ismerőssel futottam össze, viszont még rokon is! Ez aztán a mázli! Hogy ti is értsétek, az itten lévő, nem más, mint az első unokatestvérem Atsuko. Bár vérrokonok vagyunk, feltehetőleg elég közelről, egyáltalán nem hasonlítunk. Én szőke vagyok, az ő haja pedig a fekete és szürke árnyalatival vetekszik. Míg az én szemem lilás kék, ő vöröses íriszekkel van megáldva. A külseje olykor beleolvad a környezetébe, viszont a szemei, mikor kivillannak a sötétségből, még a szél is megretten 's elcsendesedik. Én viszonylag magas vagyok, ő az alacsonyabb fajta és kicsit ha mondhatom nem az a fullra kigyúrt férfias testalkata van. 

Amúgy is, miért jött haza? Úgy tudom...külföldön kéne lennie egy akción, már egy ideje...A bácsikám azt mondta, mikor utoljára beszéltem vele, hogy csak egy hónap múlva jön haza és értesít nagyon szívesen ha itt van....na ez a beszélgetés kb 2 hete volt...Most vagy engem utált meg a family vagy éppen, ez a csirkefogó maradt teljesen kussba. 

-Hé, Atsuko, te meg mit keresel itt? A dolgod most ne. -bár mielőtt kérdezhettem volna, most ő vette el tőlem a sólás szabadságom 's nagy hanggal rákezdett. 

-Hé, tata, mit keresel itt? És ki az ott mögötted? Mit kiabáltok ti itt a délelőtt közepén, mivan fájdalommentesen nem tudtatok volna baszni, hogy sikoltozni kellett? -nézett ránk, mire Semy csak vigyorgott és nem reagált semmit, ő már hozzászokott...Viszont megvan mit felejtettem említeni, nem csak a kinézetünk, hanem a személyiségünk is teljesen más...mint tűz és víz, de a vicces, hogy Semyvel jobban hasonlítunk egymásra mindkét értelemben, mint Atsukoval, előbb mondanák, hogy az előbbi a rokonom. 

-Na nézzenek oda! Hogy felvágták valaki nyelvét! Fontos dolgokat csináltunk itt lent és valaki nagyon szeretne rajtad kívül pihenni, szóval legyél aranyos és fogd be azt a csöpp szádat! -néztem rá, és a pihenéssel persze Noririnre céloztam. -Sőt! Neked nem külföldön kéne lenned? Nem is szóltál a bácsikámnak, a saját apádnak, hogy hazaevett már a fene? Mit csinálsz itt? -tettem fel én is neki kérdéseket, mire persze elnézett. 

-Nincs hozzá közöd! Plusz nekem te ne dirigálj! Amúgy is ki pihenne? Ha akarna nem kéne kiabálnotok! Szóval kuss legyen! -vette fel még jobban a hangerőt, mire Noririn kissé mocorogni kezdett, azonnal megfordultam 's letérdeltem mellé. Máris nem érdekelt a vita, amit egymással folytattunk. 

-Shhh shhh. -kezdtem el simogatni ás a kezembe vettem a kacsóját, hogy azt is lágy ujj érintéssekkel próbáljam ellazítani. -ekkor vélhetőleg Atsuko pislogni kezdett. 

-Hé! Mégis ki ő- -kérdezte volna, meg mikor meglátta a tűt, amit az asztalra tettünk és még nem a kukába, Semy eközben el is tűnt mellőlünk. -Azt...mind beadtad neki?! -vezette rám a tekintetét, vagy mégis mire kellett ilyen erős fájdalomcsillapító ennyi mennyiségben? Ez egy állatot is kiütne nemhogy embert! Ezzel akarod megölni? Normális vagy, ilyen beteg stílusod lett, míg elvoltam. -kezdett el nekem pofázni, viszont csak egy intéssel válaszoltam neki 's egyetlen egy szóval. 

-Később. -mondtam ki, mire azonnal beleszakadt a szó, nagy pofája tud lenni, viszont ha komoly hangon rászólok, azonnal leesik neki, hogy ez most fontos, így nincs idő civakodni. Bár hajtotta a kíváncsiság, gyerek létére, tudott ő viselkedni ha akart. Viszont az még mindig idegesít, hogy öregnek tart, ahhoz képest, hogy alig van pár év köztünk...hmp. -miközben én a simivel, ő meg a kussban levéssel volt elfoglalva 's várta közben a válaszomat, Semy meg is érkezett az ígért takaróval, majd óvatosan Noriora terítette. 

-Na, örülök, hogy egyben a család és ilyen jó kedve van, de boldogabb lennék, ha nem kiabálnátok tele az egész kerültet! Tessék szépen leülni beszélgetni! Addig hozok inni és "másik akinek kell" tud pihenni. -nézett végig köztünk, mire mindkettőnk megértette, hogy egyikünknek sem rózsás a helyzete ebben a pillanatban 's csak egy hosszú gondolat csere, adhat végett, a sok-sok, milliónyi kérdésnek...nem pedig a kérdések kiabálása válasz nélkül és egymás csitítgatása...

Sziasztok Gyümiteák!

Elnézést a késésért! Viszont most egy viszonylag hosszabb részt hoztam, mivel nem akartam kettészedni, szóval ez így marad. Remélem tetszik nektek! Köszönöm, hogy elolvastad! Az esetleges helyesírási hibákért bocsánat! Remélem a következőben is találkozunk! Addig is: 

Sziasztok!<3<3<3