Keishin szemszöge:

-Na, hogy ízlik Norio? -néztem rá, miközben az általam készített reggelit falatozta. A kedvence volt, palacsinta, friss gyümölcsökkel a tetején, bár egy idő után csak az utóbbi ette róla. 

Uhuuum, nagyon, mint mindig Kei-san. -pillantott oda aranyosan. -Idejössz egy pillanatra? -kérdezte meg, mire odasétáltam 's leültem mellé. 

-Na mit szeretne uraságod? -kuncogtam cseppet, majd rögvest oda is hajoltam közelebb. 

-Azt, hogy kapd be ezt az epret. -tolta a számba és cukin közben a szemeimet figyelte, majdnem kiesett a számból, de időben észhez tértem, így ez nem történt meg. Hmm csak ennyi volna? Vagy...de de miért tesz ilyet...ez az övé hiszen. Neki csináltam és én is reggeliztem már...nem rég...-éppen kivettem volna a számból, mikor közelebb tolta a fejét. Noririn...? -pislogva figyeltem, nagy kerek pupillákkal. -lassan, óvatosan harapni kezdte a számból kilógó eper egyik felé. Bár...szerintem kettőnk közül én számítok a férfiasabbnak, hát naná, persze ki más...de akkor is most teljesen megszeppentem eme tettén. Leblokkoltam egy cseppet, viszont mikor feleszméltem, én is odanyomtam a pofim és a szájába csúsztattam. 

-Edd meg szépen, hiszen ez a tiéd plusz nem gondolom, hogy y számból kéne enned, mi vagy te kismadár én meg az anyukád? -kuncogtam fel, mire csak egyre-egyre jobban káprázatos szemekkel? Ehhh....most meg mi van vele...? -Noririn...? Mi az Norio? -tettem egy kezem, arcára, mire csak megnyalta lassan a saját ajkát 's enyémekhez, rögvest azokat is nyelve hegyével lassan megtette azt mint sajátjával. -fullig vörös lettem 's már szóhoz sem jutottam teljesen...Most...ne nézzetek hülyének...de de....bekanosodott....vagy mi van vele???? Sose csinált még ehhez hasonlót. Ezekben a pillanatokban én gondolataimban jártam, viszont Ő sem tett mást minthogy csak figyelte a reakciómat...édesen nézett, közben csillogott a gyönyör, káprázatos, zöld szeme. 

-Édes. -ennyit mondott, majd vigyorogva nézte meg a vörös arcomat, azelőtt, mielőtt bármit is tehettem volna...

-Tessék...? -kérdeztem rá, bár kissé dadogva, de mondá bárki, jól van az úgy. 

-Az eper. Az eper édes és finom. Plusz vörös, mint az arca Kei-sannak. -kuncogott fel a végénél. Really?? Most komolyan direkt csinálta és csak szívatott vagy vagy...??? 

-Noririn... -takartam el az arcomat. -éppen mondtam volna ki következő mondatomat, de most nem Noririn, hanem a kedves csengő szakított minket félbe... :3 Jajj de jó...nem tudom ki jött és szakította meg ezt, de nagyon szívesen seggbe rúgom, ahogy kívánja, aztán meg elbeszélgetek a kis Vágyakozó babával. -odasétáltam lassan is kikukucskáltam a lyukon...erre senki nem állt ott....Hát kérem szépen ez a nap nagyon szopat engem...Noririn beindult és az csengő is közbezavar, közben meg senki nincs itt.....ember....

Vagy várj! Mi van ha csapda...?? Random nem cseng semmi sem... -odafordultam hozzá, rögvest intettem a fejemmel, amire persze értett is, így fogta magát, majd leguggolt az asztal alá. Ha ez egy rajtaütéses támadás akkor igen szépet mondok ezek után. -lejjebb nyomta kellő óvatossággal a kilincset, résnyire kinyitottam az előbb említett dolgot. Közben én lesben állva, fegyverrel a kézben figyeltem, ahogy a kis jövevényünk, a csengőbetyár lassan besétál. Mikor eléggé beljebb jött, észrevett engem és azonnal, majdnem felnevetett. 

-Na Shin, ha lehet, mivel élve jöttem úgy is távoznék, tedd azt szépen le! Gondolom te is tudod, ha támadó lennék nem sétáltam volna csak úgy be egy nyitódó ajtóra, senki sem hülye, max te! -nézett rám, közben majdan a vér is megfagyott bennem az előbb...ne bazdmeg te kellettél, elég csak rád gondolni azt itt teremsz a másik lakásán. -rögtön elraktam a kezemben lévő dolgot, morcosan rápillantottam, csak egy hajszálnyin múlott, hogy ne csapjam meg....bár ha itt van...akkor nagy gondok lehetne...nem igen szokott a semmi miatt csak egy sörre átugrani...

-Áh Semy...kössz, hogy szóltál, hogy átjössz és igen hülye vagyok, de csak utánad ha szabad bókolni. -kacsintottam rá. -becsuktam az ajtót és be is indultam Noriohoz, aki szerintem még mindig az asztal alatt kuporog. 

Ti még nem is ismertek a mi kis újonnan megjelentünket...ő nem más, mint Semy. Még régebben voltunk haverok, olyan tipikus szomszéd barátság, viszont egy idő után rájöttünk, hogy a világba, amibe belecsöppentünk nagyon is sokat segíthetünk a másiknak. Én inkább a fizikai részéhez értek, jó na azért nem vagyok hülye azt szögezzük le, de Semy inkább a mentális dolgokban jó, kevés információval is kerek, biztos történettel tud előállni, aminek indoka, oka mindene van és mindig be is válik, bár a harcokban nem igen jeleskedik, vagyis ért hozzá, viszont nem igen szereti őket. Ő az a tipikus messziről nézem a csatát fajta, én meg pont az ellentettje nagyrészt. Igaz ellentétek, de külsőben kicsit, gyengén hasonlítunk, bár nem sokat az ő hajszíne sötétebb és a szemszíne is az enyémnél. Ruhaügyileg meg természetesen én állok jobban, de ezt a témát ne feszegessük, mert hozni fog egy olyan érvet, amit a világ legokosabb észlényei sem értenek meg. 

Tényleg, még nem is találkozott Norioval. Bár láthatta, mert egyszer itt volt, viszont akkor Ő végre sok idő után, sikerült nekem elaltatnom, így a legnagyobb síri csendben kellett mindent megbeszélnünk és a közelébe sem engedtem a szobához, ahol csicsikált. Szóval mondhatni most ismerik meg egymást. -kimentem a konyhába 's leguggoltam a csempére. 

-Noririn előjöhetsz nincs veszély, gyere kis Csöpi. -fogtam meg a kis rémült kacsóját, lassan kihúzva onnan már fel is tudtunk egyenesedni. Szegényke azt sem tudta mi van, már szerintem egy csatára készült éppen, hát maximum párbeszédes lesz, fizika az hát nem hiszem. 

Oh nézzenek oda. -jött közelebb. -Na hát kit látnak szemeim. -kuncogott fel és azonnal végignézett rajta. Norio rögötn elkapta a fejét...talán zavarban lenne vagy....? Hjaj...olyan furcsa vagy ma Babusom...hát mi van veled...? Na amint kidobtam innen beszélgetni fogunk...meg talán mást is...igen tudom az evés egy jó dolog. 

-Noririn, meséltem már neked róla, ő itt Semy, köszönj szépen kérlek. -néztem rá, mire lassacskán felemelte a kezét, integető mozdulatokat csinált, majd letette. -Semy te meg már ismered szerintem, fogadni merek utána néztél...

-Jah. -hmmm egyszerű szép várható válasz...csodás...tudtam, hogy ez lesz. -De nem találtam róla semmit sem...egy betűt sem, sem életkor, név sem semmi... -nézett rám komolyan, mire a lában is földbe gyökerezett. Igaz megkértem rá...kicsit ha lehet derítse ki ki is Ő valójában...legalább akkor kicsit többet tudnék meg róla, mint a semmi, de az, hogy még Ő sem talált semmit...az az lehetetlen...ki Norio, hogy semmilyen adat sincs róla rendszerben vagy bárhol...-Viszont nyugodj meg. -még csak nemrég kezdtem neki a kutatásnak, szóval nincs minden veszve, bár találtam egy dolgot, amiről nem tusom, hogy tudsz-e....ez a látogatásom igazi célja. Nem sörözni jöttem veled ám. -kicsit megnyugodtam az utolsó mondata után, közben-közben olykor Noririnre pillantottam, aki csak üres tekintettel hallgatta a mondandót...nem hiszem, hogy bármit is megértett belőle, bár ha igen lehet rosszul esett neki és csalódás érte...? Nem mertem még neki igen mondani ezt az egészet, hiszen csalódás is lehet a vége vagy...olyat tudunk meg, amit nem kellett volna, viszont joga van mindehhez. 

-Rendben, akkor kérlek oszd meg velünk is ha lehet. Jobb előbb, mint később te is tudod. -mondtam neki, viszont kicsit aggódtam rajta, mi lesz ha Ő is hallja, bár a következő pillanatban fordult a kocka. 

-Nekem okéka, deeee. -kezdett neki és egyre közelebb ment hozzá, amitől kicsit hát...valami érzés elfogott, de hamar elnyomtam 's inkább figyeltem mit csinál. -Nem szeretném ha ezt a kis cicuska is hallaná. -bökte ki, mire én hát nem a mondandót hallottam meg legjobban, hanem azt a szót, szerintem ti is tudjátok melyik az...

-Cicuska? -kérdeztem rá, mire Noririn azonnal elpirult és beleremegett, ámde mikor Semy mondta, meg sem rebbent...

-Aham, hát egy kiscica nem? -lépett oda, két kezével, pedig a pofiját kezdte nyomkodni. -Egy aranyos kismacska, akinek van egy gazdája, aki befogadta. Gazdátlan, utcai cicus volt. -vigyorodott el és tenyerei közé vette az arcát...-most minden érzés újra erőt nyelt bennem...Nem lenne szabad megütnöm, de amiket mondott...azért megérdemelné...meg meg a kezivel...ne érjen hozzá...Ő az enyém...-de mielőtt bármit is tehettem volna...még az utolsó  gondolatomon is eléggé meglepődtem, viszont most Norio lépett...

Sziasztok Gyümiteák!

Elhoztam a következő részt! Remélem tetszik nektek, bár tudom, hogy nem lett a legjobb. Köszönöm, hogy elolvastad! Az esetleges helyesírási hibákért bocsánat! Remélem a következőben is találkozunk! 

Addig is: Sziasztok!<3<3<3