📚 Repül, mint '48-ban a pelenkagyár...

Békésen ücsörögtem az iskolaudvar egyik padján. Épp a fizika röpire néztem át a fogalmakat, mikor furcsa zizegésre lettem figyelmes. Az ölembe fektettem a kissé salátás jegyzetet, s a hang irányába fordítottam a fejem.

A pad baloldalán egy gyertyánszil fa magasodott. Az őszi lehűlés már sárgás színűre csipkedte a leveleit. Ágai azonban nem csak a gyenge, október végi szellőtől reszkettek. Szemöldökeim valósággal csomót kötöttek egymásra, ahogy hunyorogva próbáltam kivenni a a lombkorona közepén haladó "valamit". 

A titokzatos sunnyogásnak azonban hamar vége lett. A következő pillanatban a motoszkálás gyorsabb iramot vett, majd egy helyes kis repülőmókus rugaszkodott el az egyik szélső ágról. Kis pamacsos vitorláit látva akaratlanul is elmosolyodtam, s szemmel követtem az útját. Békés szárnyalását viszont egy ormótlan nagy alak zavarta meg... 

Mire szembesültem a mókuska riadalmának okával, már egy elszánt ábrázatú Yata-san karcsapkodása került a látóterembe. Ugyanazon az ágon balettozott, amiről az előbb a szőrmók manőverezett le. 

Egy gyors mozdulattal újabb csomót kötött pulóverének ujjaira a derekán, majd az alját két kézzel megmarkolva kifeszítette a háta mögött. Úgy nézett ki, mint egy megkopasztott pulykakakas. 

Már épp készültem rákérdezni, hogy milyen mutatványra készül, amikor rugózni kezdett a térdein. Az el nem hangzott kérdés megoldása ironikus jelenetként villant fel a lelki szemeim előtt.

Ebből baj lesz... Én mondom, a túlzott Redbull tankolás az agyára ment! 

Alig jutottam a gondolat végére, a sapkás már nyakába is vette ereje minden lendületét, majd kivetette magát a szabad atmoszférába. Karjaival, finoman szólva is gyenge vitorlázásra tett kísérletet. Inkább hasonlított egy egyensúlyát vesztett vörös macskamedvére, mint a méterekkel előtte röpködő erszényes pamacsra. 

Rövid, szárnyalásnak szánt tündöklése zajos és szerencsétlen véget ért.  Először a zsinegeit vesztett marionettbábú módjára csuklott a betonra, majd az oly nagy lelkesedéssel begyűjtött lendülettől gurult még vagy másfél métert - kilógó végtagjai az elszabadult Egri harcikerékre emlékeztettek. A virágágyás kerítése szegte csak útját. Ott recsegő csattanást hallatva kenődött fel, majd elterülve nyúlt el. 

Olyan hévvel szakadt ki belőlem a nevetés, hogy még a hasam is belesajdult. Jegyzeteim mostohán hullottak a földre, miközben előre dőltem, hogy csillapítsam a szúró fájdalmat, de annyit ért, mint halottnak a csók. Yata senyvedő nyöszörgése még az én kacagásomon is túl tett.

- A kurva életbe... - motyogta kelletlenül. Kezei azt se tudták hol érjenek a testéhez, ugyanis választani sem tudott hogy hol okozna velük a legkisebb kárt az eddig beszerzett sérülések mellé.

- Ez eszméletlen volt - lihegtem miután végre levegőhöz jutottam. - Téged a cirkuszban kéne mutogatni, olyan hülye vagy!

- Fogd be, Szandra! - morrant rám, miközben egy reumás vénasszonyt megszégyenítően feltápászkodott. - Ez egy tudományos kísérlet volt.

- Ez? - szedtem fel a szétszóródott papírokat. - Tudod, ez inkább az ugrás, és az esés között volt valami... Mégis milyen tudomány az, ami ilyen kísérletet követel? A "hogyan törjük ripityára önként minden létező csontunkat?"?

- Frászt! - araszolt közelebb, de felegyenesedni továbbra sem mert. - Nem hallottál még arról, hogy elméletben az ember is képes repülni?

- Dehogynem - vigyorogtam rá, mikor mellém telepedett -, csak megfeledkezel egy apró tényezőről... még hozzá az "elméletben" szócskáról.

- Nem felejtkezem meg én semmiről. Inkább próbálom áthidalni ezt a megoldásra váró problémát - kacsintott rám magabiztosan, de vonásait hamar visszahódította a testét kínzó sajgás.

- Jah... Szerintem is. Már repültél is, mint '48-ban a pelenkagyár - küszködtem a nevetéssel az újra felelevenedő jelenetére.

- HEH? - nyögött fel rám sandítva.

- Semmi! Hagyd el... - A csengő fülsértő csörömpöléssel jelezte a következő óra kezdetét. - Na, akkor én megyek is. Fizikából írunk, és nem utolsóként akarok "berepülni" a terembe - formáztam idézőjeleket a kezemmel. 

- Gúnyolódj csak - kiabált utánam -, de egy nap még fejet hajtasz a tudásom előtt.

- Hát hogyne! Te leszel Odet a hattyúk tavából, csak hímnemű kiadásban. 

- Anyád picsája! - reagált le egy dühös szitkozódással, én pedig vigyorogva surrantam be a folyosóra nyíló ajtón.  

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top