Másnap, edzésen mindenki úgy tett, mintha misem történt volna. Josh teljesen higgadtan és normálisan tartotta a rúd bokszzsákot, amiből éppen próbáltam kirúgni a szart is.

- Elég! Mostanában elég... jó vagy.

- Ennyi? – felvontam a szemöldököm.

- Igen, ennyi. – hátat fordított nekem, és szedelőzködni kezdett. Én felkaptam a kulacsomat, hogy igyak.

- Meg kéne beszélnünk azt, ami tegnap este történt. – kezdtem bele. Bár lehet, hogy rossz ötlet volt.

- Meglep, hogy emlékszel rá. Fáradt voltál.

- Igen... öhm... Figyi csak annyi, hogy bocsánatot kérek, a tegnapi hangulatingadozásomért, meg a csókért. Főként azért.

- Az nem volt rossz, csak meglepődtem. – elhallgatott, de hirtelen megszólalt. – Isabelle, döntened kell. Mert így ez az egész nagyon zavaros. Vagy szeretnél velem lenni, vagy nem. – sarkon fordult, s a vállára dobta a törülközőt. Ezzel átlépte az ajtót és eltűnt a szemem elől.

Egy mezőn állok előttem egy kopasz fa. A földön körülötte a lehullott sárgás levelei veszik körbe, mint egy falat. Mintha meg akarnák védeni vagy éppen felmelegíteni azt. A következő pillanatban fapadok jelennek meg mindenütt, játszó gyerekekkel, és felnőttekkel. A legelső padban egy vörös hajú nő hoz egy fatálat, amit letesz az asztalra. Az asztal körül egy férfi írogat valamit egy vaskos, szakadt füzetbe, de olyan elszántam mintha az élete múlna rajta. Sötét haja a szemébe lóg, de nem húzza el onnan. Látszólag kicsit sem zavarja. Mellette egy szintén sötét hajú kisfiú ül, aki épp egy kenyérdarabocskát dob a vele szemben ülő nagyobb fiúnak a tányérjába, és hamar visszaadja a kisfiúnak a kölcsönt. A kissrác 5 éves körül, a másik srác 15 körül járhat. Vöröses barna haja van és kék szeme, mint a kisfiúnak. És a srác mellett egy szőkés vörös hajú kislány ül, teljesen illedelmesen, egyenes háttal.

Nem igazán esett le valójában mit is látok, mert a kislány én vagyok. A fiú a bátyám, a kisebbik az öcsém, a férfi az édesapám a nő meg az édesanyám. A családom. Holly White, Ronald White, Nathaniel White, Cristopher White és én vagyok Isabelle White, a White család középső hajtása.

Kinyújtottam a karom, hogy elérhessem őket, de mint egy üveg ripityára tört az egész. Hiába akartam ott maradni nem ment. A valóság sokkal erősebben húzott vissza.

Mikor magamhoz tértem, kimásztam a takaró alól és bementem a fürdőbe. Kinéztem az ablakon, alig múlt hajnal.

Magamra zártam az ajtót és lassan bekászálódtam a zuhany alá.

Hagytam, hogy a hideg víz végig csorogjon a hátamon és nedvesítse be a hajamat.

Ha nem tudtam volna, hogy ez a valóság, az álmomat biztos igazinak érezném. De ez valóságos volt és alig fért a fejembe, amit újra tudok. Tudom, hogy van, volt családom és az is lehet, hogy életben vannak, emlékeznek rám és haza várnak.

Elzártam a csapot, kiléptem a fülkéből, magamra csavartam egy törülközőt és fáradtan a tükörbe néztem. Vizes sötét hajam rátapadt a csupasz karomra és hátamra. De még mindig nem fért a fejembe a családom. Tudom, hogy ismertem őket, de hirtelen ezek ellenére újra akartam kezdeni mindent. Vissza akarok kapni, mindent és mindenkit a régi életemből. Viszont nem szívesen hagynám itt az új családom. Mert számomra már ők jelentik a családot. Ha nem is vérbelit, de azok.

Kopogás zökkentett ki eszmélésemből.

- Vannak! - rikkantottam. Megköszörültem a torkom.

- Isabelle! - felismertem Josh hangját. Istenem, mióta nem beszéltünk. - Te vagy bent?

Szorosabban fogtam magam körül a törülközőt. Odamentem az ajtó elé, kezemet ráfektettem és rátapasztottam a fülem. Közel akartam magamhoz érezni.

- Igen. - mondtam. Sokáig hallgattunk, egy pillanatra azt hittem elment, de éreztem a kilétét. Kinyitottam a számat, hogy mondjak neki valamit, de nem tudtam mit, aztán, mint a vízesés dőltek belőlem a szavak. - Josh, mikor azt mondtad, hogy választanom kell olyan dolgot kértél tőlem, ami engem satuba szorított. Tudod, mióta itt vagyok, egyre több emlék jön vissza és azokban a szeretteimé a főszerep. És most, hogy tudom kik a családom... félek attól, hogy valami történik velük, ha nem is miattam, akkor... - elharaptam a mondatot. Ki akartam menni hozzá, megölelni és vele maradni örökre, de ráeszméltem, hogy nincs rajtam más csak egy fehér törülköző.

Kapkodva tiszta ruhát vettem fel egy kicsit megdörzsöltem a vizes hajam a törülközővel. A tükörbe egy teljesen idegroncs lányt láttam karikákkal a szeme alatt.

Kifújtam a levegőt, elfordítottam a zárat és kiléptem az ajtón.