- Anya? Elmehetek pénteken bulizni?

Lujza anyja felpillantott az Üvöltő Szelek-ből. Épp az ágyban feküdt egy jó könyv és egy bögre forró tea társaságában. Teljesen letaglózta a kérdés, ugyanis a lánya és a péntek esti bulizás összeférhetetlenek tűntek. (Legalábbis eddig a percig.) 

- Hogy micsoda? - a drámai hatás kedvéért összecsukta a könyvet, a bal mutatóujját a megfelelő oldalak közt hagyva ideiglenes könyvjelző gyanánt. 

- Pénteken. Bulizni. 

- Hát... - Lujza anyja nagyokat pislogott maga elé - Attól függ. Kivel mész egyáltalán? És hová? Hogy jössz haza? 

Lujza mérlegelt. Ha az igazat mondja, (vagy legalábbis annyit, amennyi megengedhető az igazságból) biztosan nem engedik el. Ha hazudik.... nos, akkor HAZUDIK. Márpedig az anyjának való hazudozás előkelő helyet foglalt el a Lujza fejében lévő "Mit nem teszek soha" listán. A gond csak az volt, hogy egy másik listán Ábel állt az első helyen.

- Csak a szokásos bandával mennénk valahová...tudod: Béka, Balázs és a csajok. Öhm... Karina nővére hazahoz kocsival.

- Hm. - mondta az anyja. - Hmmm. Okés, menj csak. Rád fog férni. De azért kérdezd meg apádat is! - azzal kinyitotta az Üvöltő szelek-et pontosan ott, ahol az ujját hagyta az imént és folytatta az olvasást.

Lujza aljas hazudozónak érezte magát.

Másnap Dina átjött, hogy kiválassza Lujza ruháját az estére, az "Én már soha többé nem öltözhetek át" című indokkal. Első körben kizavarta Ábelt a házból, hogy majd csak végső összességében láthassa az eredményt. Hogy a fiú mit tudott csinálni három órán keresztül a házon kívül, az már nem az ő gondja volt. A lényeg, hogy Dina nagyon élvezte ezt az öltöztetős-dolgot és végső soron Lujza is, egészen addig a pillanatig, amíg ki nem derült, mit is kellene pontosan felvennie aznap este. 

Az eredmény: A legszűkebb szoknya a szekrényből, illetve egy mályvaszín top. Az eredmény eredménye:

- Na nem! Én ebben ki nem teszem a lábam a házból! Ez a hülye szoknya az unokanővéremtől van,  sosem hordtam, túl szűk, utálom! - fortyogott Lujza, miközben kritikusan vizsgálgatta magát a tükörben. A hátsó fele feltűnően gömbölyded lett a szoknyában és ez kifejezetten frusztrálta.

- Pff - forgatta a szemét Dina - nem hogy büszke lennél a fenekedre, ha már melled nincs...

Lujzának leesett az álla.

- Hogy te mekkora egy köcsög vagy! - pillanatok alatt felszaladt benne a pumpa, legszívesebben fellökte volna a másikat.

- Ez az igazság, vagy nem? Különben is, hátha Ábel így már rád fog nézni ma este, miután hetek óta alig mer feléd pislogni az a szerencsétlen idióta...

- Ezt meg hogy érted? - a düh helyét egy pillanat alatt átvette a zavar. Ennyire feltűnő volna, ami köztük történik?

- Te teljesen hülyének nézel engem? - vonta fel a szemöldökét Dina. - Nem vagyok sem vak, sem értelmi fogyatékos. Pedig néha talán jobban járnék...

Lujza lesütötte a szemét. Az utóbbi hetekben tényleg nem mertek Ábellel úgy közeledni egymáshoz, mint a "biztosítékos-eset" előtt. Azt hitte, nem látszik rajtuk. 

- Akarsz róla beszélni? - kérdezte Dina semleges hangon, miközben belekukkantott a ház női lakóinak sminkeskosarába.

- Nincs mit mondanom. - válaszolta halkan.

- Ez esetben keressük meg azt a szemhéjtust! 

Két órával, tizennyolc perccel és negyvenegy másodperccel később Dini begurult a Lujzáék háza előtti sarokra. Ide lett megbeszélve a találkozó, bizonyos túl kíváncsi anyákat és testvéreket elkerülendő okokból.

A fiú kiszállt a kocsiból, hogy megnézze, biztos jó helyre érkezett-e. Fél kilenc körül járt az idő, már bőven besötétedett és a levegő, március tizenhatodikának megfelelően, még mindig csípősen hideg volt. Dini fázósan összedörzsölte a tenyereit. Egy varjú elkárogta magát a közelben, ezzel megtörve a fülsiketítő csendet. Volt valami baljós a légkörben. 

- Szia Dini! - szólalt meg Ábel a csomagtartó mögött állva. 

- Jesszus! - Dini a szívéhez kapott - Ábel! A frászt hoztad rám. Szia... 

Ábel elnézést kért, amiért megijesztette. Aztán kinevette. Aztán elnézést kért, amiért kinevette. 

- Ez a szellemek dolga, nem igaz? - vont vállat a szellemfiú egy keserédes mosoly társaságában. Dini visszamosolygott. 

Öt perccel fél kilenc után felhívták Lujzát, hogy kint várnak rájuk a sarkon, akit a kijelentés hallatán az eddigit is túlszárnyaló idegesség fogott el. Újra befújta magáz izzadásgátló dezodorral, hatástalanul. Összeszorított ajkakkal lépett ki a szobájából. A nappaliban épp a Jégkorszakot nézte a család többi tagja. Mindenki alaposan végigmérte, az apja még fütyült is, az anyja pedig elismerően csapta össze a tenyerét egy "De csinos vagy Lujzi!" felkiáltással fűszerezve. A testvéreitől csak egy sokat sejtető, közös"húúú"-ra tellett. 

- Sziasztok, majd jövök! - motyogta zavartan, azzal becsukta maga mögött a bejárati ajtó és kibattyogott a sötétbe. 

- Lazulj már el! Tök csini vagy, hidd el! - szidta meg Dina, miközben Dénes kocsija felé sétáltak. Már távolról ki lehetett szúrni a két magas alakot az út szélén. Lujza nagy levegőt vett. 

- Szia Dini! Köszönöm, hogy eljöttél! - Lujza végignézett a fiún és arra a következtetésre jutott, hogy ugyan olyan göndör és magas, mint legutóbb. Valószínűleg Ábel is ugyan olyan kócos és jóképű volt, mint egyébként, de rá már nem mert úgy ránézni, mint Dénesre. Erre "baleset-megelőzési célokból" volt szükség, tudniillik ebben állapodtak meg, és Ábel látszólag szigorúan tartotta magát a dologhoz.

- Szia! Ugyan, igazán nincs mit! Örülök, hogy hívtál. - mosolygott Dini biztatóan, majd kinyitotta a kocsiajtót Lujzának. 

Mindenki bevágódott az autóba. Lujza ült az anyósülésen, mögötte Dina, a vezetőülés mögött pedig Ábel. Nagyjából az első tíz másodperc csendben telt, de aztán... Az egész így indult:

- Szió. Edina vagyok, 14 hónapja hulla. - alig hagyták el az utcát. Lujzában megakadt a levegő. 14 hónapja... hulla...

- Örülök a találkozásnak Edina! Dénes vagyok, 25 éve médium. Afféle "öreg-motoros".

- 25 év? Idősebbnek tűnsz. Hát igen, a borosta. Észveszejtően szexi és dob is rád pár évet...

Ezután következett egy öt perces beszélgetés a bajuszokról és Lujza végre kifújhatta magát egy kis időre. Még senki sem rendezett jelenetet. Igyekezett összeszedni magát, lenyugodni és nem Ábelt bámulni a szeme sarkából, szóval inkább a szoknyáját kezdte lejjebb húzkodni. 

- Micsoda szoknya! 

Lujza meglepetten fordult hátra. Ábel a combjait bámulta. A lány fülig pirult.

- Ezt... öhm...

- Talán nem tetszik? - nézett Dina Ábel felé ravasz mosollyal az arcán. Ábel elszakította a tekintetét Lujza szoknyájáról és lesütötte a szemét.

- Dehogynem! Nagyon csinos. Csak... szokatlan.

Erre aztán senki nem felelt semmit, Lujza pedig szinte szétfolyt az ülésen, annyira zavarban volt.

Dini gyanakvó tekintettel nézett rájuk. Lassan kezdte megérteni a helyzetet.