A fák lassan újra kizöldültek, visszavették az ősszel levedlett, régi, zöld maskarát. A virágok is kibújtak a földből és színesen illatoztak a kerteken. A gyíkok kiültek a kövekre napozni. A világ minden ízében élt. Április közepe volt. Viktor az ilyen napokat is a halottakkal töltötte. Most épp Laci bácsival sakkozott. 

- Bástya az F4-re! - mondta Laci bácsi szemöldökráncolva. Olívazöld francia sapka virított a fején. Viktor áttolta a bástyát az F4-re, majd a piercingjét kezdte babrálni a szemöldökében. A kelleténél gyakrabban gyűlt meg a baja a sakkal és Laci bácsival. Túl jó volt az öreg. 

Szokás szerint a Lux hátsó szobájában gubbasztottak, pedig csütörtök délután volt. Bármi mást is csinálhattak volna. Viktor áttolta a futóját a C5-re és leszedett egy fekete parasztot a tábláról. Laci bácsi ciccentett a nyelvével, majd a C5-re küldette az egyik lovát. Viktor futója a tábla mellé száműzetett.

- Mindig elkapkodod! - A háttérben egy Máté Péter válogatáslemez forgott.

- Nem az én sportom... - tulajdonképpen semmit sem lehetett igazán Viktor sportjának nevezni. Még a rendes sportokat sem. A nézőközönség, Laci bácsi felesége, Irma néni, Informatikus Peti, Emese a ötödikről (mindenki így hívta, mert az ötödikről ugrott...) és Nagy Gabi, szóval ők így négyen, egy emberként hördültek fel. A meccs a végéhez közeledett. Fokozott izgalmaknak néztek elébe a következő negyed órában. Más rajtuk kívül nem volt a szobában. Halványsárga napsugarak tűztek be a pinceablakokon. 

- Azt hiszem, ma meglátogatom Katikát. - jelentette ki Irma néni. 

- Már megint? - így Informatikus Peti.

- Már olyan rég láttam, nagyon hiányzik. Megnézem, hogy van. Aztán ott van Bencus... - Bencus Irma néni és Laci bácsi unokája, továbbá 2 éves múlt és mint a gyerekek többsége, látja a szellemeket. A legutóbbi látogatásnál integetett Irma néninek, illetve azt is mondta, hogy pá-pá. Fél éves volt, mikor Irma néni meghalt. 7 hónapos, mikor Laci bácsi is. - Őt is szeretném látni. Kész nagyfiú már. Lassan kezdi az óvodát. 

- Még egy év, Irma. Egy egész év! - sóhajtott lemondóan Laci bácsi, majd hozzátette - Királynő az E2-re! - Viktor már épp nyúlt volna a bábuért, mikor csörögni kezdett a mobilja. Ismeretlen, harmincas szám. Bárki lehet.

- Haló! - szólt bele hetykén, közben áthelyezte a fekete királynőt a megadott mezőre.

- Ebből csúnya matt lesz! - sopánkodott egy női hang a vonal túlsó végén. 

- Oda is napsütéses szép jó napot kívánok! Csak így puszta udvariasságból megjegyezném, illik köszönéssel indítani egy beszélgetést vagy valami...

- Szervusz Viktor! Üdvözletemet küldöm a többieknek is, bár valamelyikük nagyon zavarja a vonalat. Talán az öngyilkos? Vagy az infarktusos? 

Viktor kisietett a szobából.

- Nem elmozgatni a bábukat, míg fent vagyok! - kiabált vissza, majd a kilépett a hátsó udvarra. Körberagyogta a napsütés. - Most jobb? - kérdezte a telefonálótól. 

- Igen, sokkal jobb, köszönöm! 

- Szóval, honnan van meg a számom? - időközben rágyújtott egy cigire.

- Megálmodtam. 

- Ez esetben kiválóan emlékszik az álmaira, hölygem. Le a kalappal! Ha most lenne rajtam, esküszöm megemelném. - Viktor egy bő, lila pólót és egy kanárisárga, térdig érő nadrágot viselt, kalapot nem.

- Bezzeg sárga nadrág az van! 

- Oké, álljon le! Ez creepy. Nem kell nekem itt... jampizni. - mélyen beszívta a füstöt. Marta a tüdejét, de nem köhögött. 

- Figyelj, beszélnünk kell! De komolyan! 

- Basszus, kezdem úgy érezni, hogy valahonnan figyelnek vagy ilyesmi. A biztonsági kameránk tavaly ősszel kifüstölt, szóval nem értem... - kétes pillantást vetett az egyik működésképtelen gépre. Aztán a tekintete lejjebb csúszott - Csak nem maga küldte azt a galambot? - egy kövér tojó épp a szemetes mellett csipegetett.

- Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom, de nem egy galambon keresztül figyellek. - sóhajtotta a nő. 

- Aha, szóval figyel...

- Egy ideje rendszeresen megjelentek az álmaimban te és a barátaid, nem tehetek róla. 

- A barátaim? Mármint Informatikus Laci, Irma néni, meg a többiek? 

- Nem a holtakra gondolok. - Viktornak résnyire szűkültek a szemei. Kezdett meleg lenni a lila atlétában.

- Honnan tud maga mindent? Ki maga? 

- A barátaid veszélyben vannak. 

- Mégis kikről beszél? 

- A rémült arcú lány és a nyakkendős fiú. Az élő és a halott. A szerelmesek. 

Viktor már épp rányomta volna a nőre a telefont egy "hibbant tyúk" felkiáltás kíséretében, amikor eszébe jutott az az este egy hónappal ezelőttről. Őzike és Bozont. (És a formás kis gardedámjuk...)

- Ők nem a barátaim. - vágta rá nemes egyszerűséggel. 

- Találkoznom kell velük, még mielőtt valami hülyeséget csinálnak.

- Hát akkor hívogassa őket, a lánynak is van telefonja, láttam!  

- Ugye meg tudod nekem oldani ezt? 

- Dehát hogy találjam meg őket? A nevükre sem emlékszem!

- Járj nyitott szemmel! - azzal fogta és kinyomta a telefont. Viktor leült a lépcsőre és összeráncolt szemöldökkel meredt maga elé. A betonnak dörzsölve oltotta el a csikket.

Fogalma sem volt róla, hogyan találhatná meg azt a fiút és azt a lányt. Pest elég nagy. Sok ember megfordul a Luxban. Igaz, a médiumok nagyon ritkák, de a lány arcára egyáltalán nem emlékezett. Rövid szoknyát viselt és barna volt a haja. Oké. De mi van, ha ma farmert visel és befestette a haját szőkére? Sosem ismerné meg. Rövid tanakodás után úgy döntött, inkább visszamegy sakkozni, de amikor belépett a hátsó szobába, senki sem volt ott, csak Emese az ötödikről. A Hull az elsárgult levél című örökzöld klasszikust énekelte. 

- A többiek? 

- Meglátogatják Katikát.

- Mindenki? 

- Hát igen - sóhajtotta Emese - Unatkoztak. 

- Remek...akkor én most elugrok valami kajáért, éhen pusztulok. Egy óra és jövök. Itt leszel? 

- Lehet. - Viktor aggódott Emeséért, mostanában egyre fakóbb lett, az alaksori félhomályban szinte alig látszott. Nem csodálkozott volna, ha egy-két héten belül eltűnik.

Viktor felment a házba egy hasi-tasiért és egy napszemüvegért, aztán a nyakába vette a várost. Kínait kívánt. Vagy japánt. Gyrost. Vagy talán pizzát. Nem is tudta igazán. Felpattant a huszonnégyesre, amolyan "Valami majd csak lesz" alapon. Persze teli volt emberekkel. Egy kék kardigános néni a nyakán lévő tetoválást bámulta. Viktor kitartóan visszabámult, míg végül a néni le nem szállt az Orczyn egy utolsó, megvető pillantás kíséretében. Vén banya!

A villamos továbbsiklott és Viktor egyedül maradt a gondolataival. Természetesen a telefonhívás járt a fejében, meg hogy vajon a nő fogja e még hívni, ha soha nem jelentkezik. Az egészből amúgy is jobbnak tetszett kimaradni. Egyáltalán nem akarta, hogy turkáljanak a fejében. Egyébként sem volt ötlete, hogy találja meg azt a két kölyköt... 

Ahogy így gondolkozott, a villamos beállt a Golgota térre. Viktor érdektelenül bámulta a le- és felszálló utasokat, amikor is hirtelen megakadt a szeme valamin. Vagy inkább valakin. 

- Na ne! - közvetlenül mellette állt meg egy magas, borostás, de mindemellett kifejezetten fáradtnak tűnő, göndör srác. Az a gyanakvó tekintet. Az az éles arccsont. Az a bozontos szemöldök. Összetéveszthetetlen. - Ez most komoly?!

Dénes a hang irányába fordult, majd meglepetten vonta fel a szemöldökét.