Ábel ma reggel is a mosógép tetejéről fürkészte Lujza fogmosási-technikáját. Elkalandozva lóbálta a lábát, közben orrhangon dúdolt egy Coldplay slágert. Legalább megtörte a csendet. Merthogy Lujza még a nemrég hallottakat emésztette. Mikor arról érdeklődött, hogy hová tűnt Ábel egész éjszakára, a fiú egyszerűen csak annyit mondott, hogy "Egy hulla-klubba." Kifejtve egy szórakozóhelyen volt, ahol csupa szellem tanyázik. De ez titok, élő embernek tudnia sem kéne a létezéséről, "Szóval shh!" A lány agya a klub körül zakatolt. Mit csinálnak ott egyáltalán? 

- Te, hallod... ebben a klubban szól valami zene? - kérdezte a lány hirtelen. 

- Persze. Most gondold el, síri csöndben táncolni...

- Dehát hogyan? Úgy értem, ki kapcsol nektek zenét? 

- Tudod ez úgy van, hogy egy "rendes" klubból nyílik egy külön szoba. Valami Lulu tartja fent nekünk. Ő egy ember, aki lát minket, mint Te. - Lujza erre aztán még az előzőnél is nagyobbakat hallgatott. 

Ábel ma reggel is jelenetet rendezett a buszon. Sztriptizelt a kapaszkodórúdon. Mindenkinek köszönt, aki csak felszállt. Végül énekelt valamit, franciául. Lujza nem bírt a tanulásra koncentrálni. A fiú valahogy érdekesebbnek bizonyult, mint a másodfokú függvények. Megjegyzendő, hogy nem volt nehéz dolga. 

Az iskolába érve az első szag, amit Lujza érzett, az az iskola tipikus "szellőzetlen-papír-felmosószer-régiség" szaga volt, a második Molnár Peti savanyú bűze. Lefutották a szokásos "Szia/Hogy vagy/ Kösz jól, és Te?" köröket, aztán Peti gyorsan a lényegre tért. 

- Na, és sikerült dönteni a bulival kapcsolatban? - Lujza gyomrában megszorult a csomó. 

- Izé, igen... - elkezdte, de nem tudta folytatni. Rettenetesen kínosan érezte magát. Peti csak várt és várt, de választ nem kapott. Lujza a padló fekete-fehér mintás padlózatát bámulta. Ez olyan lesz, mint egy randi. Ő még sosem volt randin. Az elsőt pedig nem egy savanyú szagú, pökhendi alakkal akarta megejteni. De lemondani sem tudta. Egyszercsak beúszott a látóterébe Peti arca. A fiú lehajolt hozzá. 

- És mi a válasz? - Lujza morgott valamit az orra alatt, ami leginkább úgy hangzott: Elmhgyhkhm

- Hogy mi? - Lujza mély levegőt vett, majd megismételte.

- Elmegyek. - Peti arcára kiült az elégedettség és a lány már meg is bánta. 

- Remek. - mondta. - Akkor négykor a csarnokban.

A nap további része a következőképp telt:

1. óra: Bámulás a semmibe, a kémiaterem málló vakolatának beható vizsgálata. Merengés arról, hogy Lujza holnap végérvényesen elrontja az életét. Ábel felfedezőútra indul az iskola falai közt.

2. óra: Szenvedés a röplabdával. Ábel még mindig bolyong valahol a suliban. Lujza hálát ad az égnek, hogy nem látja szerva közben.

3. óra: Szenvedés a 2. fokú egyenletekkel. Ábel visszatér és beszámol az élményeiről, amiket a lány öltözőben szerzett. Azt mondja, csak véletlenül ment be. 2 lányt látott melltartóban és egyet egy pink tangában. Aztán sietve távozott. Állítása szerint Ő nem olyan típus, aki titokban kukkol. Lujza talán hisz neki.

4. óra: Az egyik srác hanyatt esik hintázás közben a székkel. Ábel még 10 perccel később is nevet, mikor már egyébként mindenki csendben ül.

5. óra: Verselemzés. Kiderül, hogy Ábel költészet-mániás, valamint mellékesen beleszeret a tanárnőbe, miután az felolvas egy verset Juhász Gyulától. 

Ebédszünet: Béka mond egy viccet, amin senki sem nevet. Még Ábel sem. A vicc tényleg borzalmas. Lujza beszámol a szombat esti programjáról, aztán Teodor elhalad az asztal mellett. Nóri és Karina nem győznek kuncogni. Ábel mélységesen meglepődik, hogy Lujzának bejönnek a göndör srácok. A szóban forgó lány mindent tagad. 

A hatodik óra aztán elmaradt, a busz pedig időben érkezett. A nap egyre jobb és jobb lett. Lujza úgy döntött, hazafelé zenét fog hallgatni. A jobb oldali fülhallgatóját a vállára fektette, hogy Ábel is hallgathassa a Lumineers-t. A fiú súlytalanul simult a vállához, bal füle pontosan a fülhallgatóhoz nyomódott. Ha Lujza behunyta a szemét és erősen koncentrált, érezni vélte Ábel fejét a vállán. Időközben kisütött a nap. Sárga fénnyel vonta be a magas betonházakat, az autók csillogtak-villogtak, néhány diák kicipzározta a kabátját. Minden tökéletesen nyugodtnak látszott. A napok óta tartó szürke, esős idő után a város bizsergett, zsongott a napsütéstől. Az épületek szinte életre keltek. Az emberek arcára önkéntelen mosoly kúszott. Az utasok az árnyékos helyekről átültek a napsütötte ülésekre.

- Örökké így tudnék maradni. - morogta Ábel egy piros-lámpánál. Az Ő szeme is csukva volt, mintha aludna. Keserűség csorgott a hangjából, csalódottság, élni akarás. Lujza már nyúlt volna, hogy vigasztalásképp megsimogassa a vállát, de aztán az utolsó pillanatban észbe kapott. Újra csak az járt a fejében: "Kár ezért a fiúért!".  Végtelenül emberinek és sebezhetőnek látszott a mosolytalan szájával és a csukott szemével. "Milyen hihetetlenül nagy kár ezért a fiúért!"

- Milyen illatod van? - kérdezte Ábel, kizökkentve Lujzát a bámulásából. A lány meghökkent. Mégis, miféle kérdés ez? A fiú szürke szemei kíváncsian bámulták a nyakát. Lujza bepötyögte a telefon jegyzetébe, hogy neki bizony nincs semmilyen illata.

- Ugyan, mindenkinek van. - Ábel felemelte a fejét, hogy szembenézhessenek egymással. Lujza barna haját aranyszínűre festették a napsugarak. - Milyen illatú sampont használsz? - rövid gondolkodás után kiderült, hogy vaníliásat. - Illik hozzád. - mosolygott Ábel, majd visszadőlt a lány vállára és ismét becsukta a szemét. Többet aztán nem beszélgettek, legalábbis míg le nem szálltak a buszról.