Végülis az ebéd jól sikerült. Lujza szipogott még kettőt-hármat a fürdőben, aztán visszaült az asztalhoz annak ellenére, hogy legszívesebben a szobájába menekült volna másnap reggelig. Ennyivel tartozott Szabinak és magának is. A többiek illedelmesen úgy tettek, mintha semmi sem történt volna, az anyukája pedig felszolgálta a desszertet. Az apukája mesélt egy sztorit, ami arról szólt, hogy  Blanka 6 évesen kifestette az akkor 4 éves öccse körmeit . Mindenki nevetett. Bosszantóan idilli volt a hangulat, Lujza alig várta a szabadulást.

Végülis negyed ötkor jött a megváltás, amikor Emmáért megérkezett a fuvar a ház elé. Lujza, nem törődve azzal, hogy segítsen leszedni az asztalt, besietett a szobájába és arccal bedőlt a párnák közé.

- Jobban vagy? - kérdezte Ábel kis idő elteltével, aki végig a szobában ülve várt rá.

- Mhbhmbbhh - morogta az ágyneműbe. A fiú leült az ágy szélére és (a maga módján bár, de) Lujza hátát kezdte simogatni. 

- Annyira sajnálom! 

Egy ideig nem szóltak semmit. Egy ölelés nagyon-nagyon jól jött volna. 

- Tudod - ült fel végül Lujza - gondolkoztam azon, hogy hogy kellene megoldanunk ezt a... helyzetet.

- Ezerszer megbeszéltük már! - csóválta a fejét Ábel - én nem tudok életre kelni, te pedig...

- Tudom! Tudom... de annyi lehetőség van még!

- Mint például? 

- Nem is tudom... elvileg a meditáció egy szintjén az elme képes elválni a testtől és akkor...

- Te is tudod, hogy ez butaság, ugye? Vagy esetleg már megvetted a tibeti repjegyed? - Ábel nem bírta ki és vigyorogni kezdett - most elképzellek kopaszon, olyan fura ruhákban, ahogy ott"ommm"-ozol törökülésben valami hegy tetején, és...

- Hé! Ne röhögj! Érted még ezt is megtenném. - pirult el Lujza - csak a neten azt írják, hogy több évtizednyi gyakorlásba telik és még akkor sem biztos, hogy sikerül.

- Hmmm... - gondolkozott el Ábel -Talán bemászhatnék valahogy a fejedbe, miközben alszol és akkor álmodban... ÁH! Nem! Ez egy hülyeség! - legyintett lemondóan.

- Nem bírom tovább! - sóhajtott nagyot Lujza - Egyszerűen... nem bírom. - a kezébe temette az arcát.

- Hé! - hajolt fölé a fiú - Fel a fejjel! Megoldjuk ezt is! 

Lujza elvette az szeme elől a tenyerét és Ábel viharszín szemeibe nézett.

- Gondolod? 

- Ha eléggé akarjuk... akkor igen.

- Azt hiszem, én eléggé akarom.

- Egy ici-picit én is.

- De épp csak egy kicsit. 

- Nem nagyon.

- Csak egy kicsit. - mondták egyszerre, aztán elnevették magukat. 

Miután abbahagyták a nevetést, hirtelen nem tudták, hogyan tovább. Ábel arca húsz centire sem volt Lujzáétól, a lány szinte érezni vélte Ábel nem létező leheletét az arcán. Csak néztek egymásra, csillogó szemekkel. Keserédes pillanat volt ez. 

- Bár megcsókolhatnálak! - suttogta Ábel. A lány tekintete Ábel íves ajkaira vándorolt, majd vissza a szemeire. 

- Bár megtehetnéd! - suttogta válaszul, majd kezeit a fiú arcához emelte, mintha meg tudná simogatni azt. 

Vannak azok a pillanatok, mikor az ember azt kívánja, bár sose múlnának el. Lujza tudta hogy amint ez a pillanat véget ér, azonnal hiányozni fog neki. Ábel szemébe nézve megszűnt a világ, megszűntek a gondok, megszűnt minden. Csak ők ketten maradtak, nameg a pillangók a lány hasában. Szerelmesnek érezte magát. Rettentően szerelmesnek. 

Hirtelen Blanka rontott be a szobába 

- Apa kérdezi, hogy... - megállt a mondat közepén és döbbenten bámult a nővérére - Te mi az istent művelsz?!

Lujza, mint aki megégette az ujját, gyorsan elrántotta a kezét, Ábel pedig felpattant az ágyról, mintha bármit is számítana. 

- Én csak... nyújtózkodtam. - bökte ki végül

- Aha...mindegy. Apa kérdezi, hogy hozzon e neked valamit az Auchan-ból, mert épp most indul.

- Nem kell semmi.

- Oké - mondta Blanka, majd elüvöltötte magát - NEM KELL NEKI SEMMI! - aztán kiment. 

Lujza csak feküdt az ágyon és rettentően elege volt mindenből. 

- Elegem van mindenből! - mondta ki hangosan. Aztán Ábelre nézett, aki továbbra is a szoba másik felében ácsorgott. - De felugrottál! - kuncogott.

- Tudod, csak a megszokás! 

- Aha! Szóval mikor a régebbi barátnőiddel voltál, gyakran rátoknyitottak? 

- Hé! -védekezett Ábel - én ilyet nem mondtam.

- Jól van, ezt megjegyeztem ám! 

Megint nevettek. Ez volt a legrosszabb az egészben. Hogy olyan rettentően jó kijöttek egymással.

Ábel tekintete az éjjeliszekrényen lévő telefonra siklott.

- Jut eszembe, hívott Dénes! 

- Dénes?! - vonta fel a szemöldökét Lujza - Mit akart? 

- Honnan tudjam? - somolygott Ábel - Talán meg fogsz lepődni, drága Lujza, de nem vettem fel. Remélem elnézed ezt nekem! 

A lány a homlokához kapott. 

- Basszus! Ne haragudj! Megint elfelejtettem. - felkapta a mobilját és csakugyan volt egy nem fogadott hívása. - Visszahívom. 

Dénes már a harmadik csörgésre felvette. 

- Lujza! De jó, hogy visszahívtál! - a hangja alapján feszültnek tűnt. Hadart. - Minden rendben? 

- I-igen, velem minden rendben. És veled? - Lujza nem egészen értette, mi történik.

- Hála az égnek! - sóhajtott egy hatalmasat - Hogy velem? Ja igen-igen, jól vagyok. Figyelj csak, át tudnál ugrani hozzánk egy kicsit? Meg kellene beszélnünk valamit. - Lujza már épp szólásra nyitotta volna a száját, de Dénes közbevágott - Vagy tudod mit? Nem is. Fél óra és ott vagyunk értetek, oké?

- Megrémítesz Dini. Mi a baj? 

- Semmi, majd megbeszéljük. Na, sietek. Szia! - ezzel bontotta a vonalat. 

Szokatlan volt Dénestől ez a kapkodó, hirtelen viselkedés. Mindig nagyon összeszedett és komoly volt. Lujza nem értette, mi történik.

- Várjunk csak... azt mondta, "fél óra és ott vagyUNK"??? Mármint ő, és még? Ki az a másik? - fordult Ábel felé, aki az egész telefonbeszélgetést végighallgatta.

- Fogalmam sincs, de nagyon nyugtalannak hangzott. 

- Ugye?! Szerintem is. 

Fél óra izgatott várakozás után dudáltak a kapu előtt. 

- Sziasztok, elmentem! - suhant át a nappalin a lány.

- Hé, ácsi! Te meg hova? - kérdezte az apja. 

- Egy barátom jött értem. Át kell mennem segíteni aaaz... angolházijában. Majd jövök! - ez volt a leghihetőbb hazugság, amit ilyen gyorsan ki tudott találni, aztán elviharzott.

- Hová megy már megint ez a lány? - kérdezte Lujza anyukája a konyhából. 

- Elvileg segít egy barátjának valami háziban. - válaszolta az apukája.

- Aha, és a barátja fekete Audival jár? 

Lujza szülei kinéztek a konyhaablakon. A lányuk beszállt a kocsiba, aminek a vezető és az anyósülésen egy-egy felnőtt férfi ült. Kérdőn néztek össze. Blanka pont elkapta a "fekete" és az "Audi" szavakat. Ő is az ablakhoz rohant. 

- Te jó. Úr. Isten. - tátotta el a száját - Ennek pasija van!

Helyzetjelentés:

Sziasztok, kedves olvasók! Igyekszem nem egy miniregényt írni most :D 

Szóval: Mint az gondolom sokatoknak feltűnt, a könyvnek volt egy... "pici" szünete. 

Úgy érzem, tartozom emiatt egy bocsánatkéréssel. Fél év nem kevés idő. Nem volt fair tőlem.

De remélem elnézőbbek lesztek velem, ha megírom a miértjét: 

Június közepe óta van valakim. 

Életemben először.

A nyaram szinte minden percét vele töltöttem és a szabadidőm nagy részében most is vele vagyok.

Hihetetlenül boldog vagyok mellette. 

Viszont fél éve kb semmire nincs időm. Amit valahol persze bánok, de valahol egyáltalán nem.

Emellett a család, a barátok és az iskola  sem szűntek meg létezni.

Úgyhogy zajlik az élet :D 

Igyekszem nem fél évet várni a következő résszel, nem tudom, milyen gyakorisággal tudom majd hozni a folytatásokat.

Elnézést mégegyszer! 

Köszönöm a megértéseteket! Csókoltatok mindenkit! ;)

U.i: Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak! Köszönöm, hogy itt vagytok! :) <3