Éjfél körül járt az idő. Lujza már azt sem tudta, mióta ül tétlenül a kanapén. A sajtos chips elfogyott, szóval úgy döntött, kimegy a konyhába egy újabb zacskóért. A pultnál három srác épp valami piát kotyvasztott. Lujza összeszűkült szemmel méregette őket. 

- Hé, szia! - köszönt oda az egyik. A pólóján egy T-Rex gördeszkázott. 

- Helló. - válaszolt Lujza. A kanapés-srác jutott eszébe, aki nemrég megkérdezte, van-e barátja és enyhe aggodalom fogta el, hogy mit akar tőle ez az újabb idegen.

- Kérsz egy koktélt? - kérdezte kedvesen, majd egy poharat nyújtott felé, amiben halvány rózsaszínű akármi volt. Lujza habozva nyúlt a pohár felé. 

- Milyen ízű? 

- Epres. - a srác olyan arccal válaszolt, mintha biztosan tudná, hogy nyert ügye van. Apró gödröcskék jelentek meg az arca két oldalán, amikor mosolygott. Lujza habozva bár, de elfogadta a koktélt és az este folyamán először, ivott egy korty alkoholt. Az ital nyárias, édes íze meggyőzte arról, hogy érdemes lesz meginni a pohár egész tartalmát. 

- A lányok sosem bírnak ellenállni az epres cuccoknak. - mondta a fiú. Ábel lelkesen helyeselt, miközben a hűtőmágneseket bámulta, továbbá talált egy régi fotót három kisfiúról a hűtő ajtajára tapasztva. Nagyjából három, öt és tíz évesnek tippelte őket. A képen szereplő gyerekek épp dinnyét ettek egy felfújható medence mellett. 

- Hé, tudtad, hogy a te Tódorodnak van két bátya? Vagy öccse... - kiáltott oda Ábel. Lujza ugyan a szemébe nézett, de ezen kívül semmilyen más jelét nem adta annak, hogy hallotta kijelentését.

- A nevem Soma. Az a kettő meg hátul Krisz és Papi. 

- Papi? - Lujza értetlenül ráncolta össze a szemöldökét. Amint kimondta a szót, a Papinak megnevezett akárki mell-döngetve üvölteni kezdett. 

- PAAA-PIIIIIII!!! - azzal kirohant a konyhából. A másik kettő majd megfulladt a nevetéstől. A részeg tiniknél nehezen talál az ember viccesebb dolgot egy házibuliban. Végül a lány is elmosolyodott, akármennyire is próbálkozott visszatartani. 

- Én Lujza vagyok. -mondta, miután alábbhagyott a nevetés. 

- Ne foglalkozz Papival Lujza! - kiáltotta oda Krisz. - Bolond a gyerek.  

- Igen, azt látom. - bólogatott, közben újabb korty koktél fogyott a pohárból. 

A két fiú hamarosan lelépett vízipipázni, Lujza pedig visszaindult jól megszokott helyére, csakhogy a kanapén épp hevesen smárolt Adri és Barnabás a 12b-ből. 

- Na és most? - kérdezte Ábel. Lujza elővette a telefonját, majd a következőt pötyögte a jegyzetébe."Asszem megkeresem Petit, jó lenne már hazamenni. Katasztrófa volt ez az este... :/"

- Jó ötlet. - mondta Ábel, miközben jobbra-balra kezdte tekergetni a fejét. Először az udvaron keresték, majd tüzetesen átnézték a nappalit, a konyhát és az ebédlőt. Petit mintha elnyelte volna a föld. 

- Nézzük meg az emeleten! - javasolta a fiú. Felbaktattak a lépcsőkön és mintha egy teljesen más világba csöppentek volna. A lenti buliból csak a zene mindent betöltő dübörgése szűrődött át, de egyébként a hosszú folyosó üres volt, mint egy átlagos hétköznap este.   

- Peti?! - kiáltotta el magát Lujza. Válasz nem érkezett. A folyosó csendes félhomálya nyugtalanító érzést keltett a lányban. Úgy érezte magát, mint egy betörő, vagy mint egy illetéktelen kukkoló. 

- Áhh feladom... megkeresem a mosdót aztán hazamegyek valamelyik éjszakai járattal. - sóhajtott Lujza. 

- Biztos, hogy nem. Normális vagy? Éjszaka! Egyedül! Pesten! Szó sem lehet róla. - Lujza már felkészült, hogy alaposan kiosztja Ábelt, miszerint nem kell Őt féltei, mikor hirtelen kinyílt egy ajtó és megjelent Teodor egy csinos lány társaságában. Egy pillanatra mindannyian meglepődtek a másik láttán. 

- Áhh. - vakarta meg Teodor idegesen a tarkóját. - Lujza! Szia. Milyen a buli? - a Teodor oldalán álló lány begombolt egy gombot a blúzán. 

- Szia Teó! - válaszolt Lujza paradicsom-vörös arccal. Rettenetesen kínosan érezte magát. Pontosan tudta, hogy semmi keresnivalója nem lenne ezen az emeleten, sőt, a bulin sem, valamint egy olyan párost kapott rajta, akiket egyáltalán nem kellett volna. - Nagyon klassz a buli. - a hangja a mondat végére olyan halkká tompult, hogy alig lehetett hallani. Idegesen bámulta a parkettát. Annyi érzés kavargott benne hirtelen. Féltékenység, szégyen, fáradtság, magány. 

Teodor és a lány arra várhattak, hogy Lujza talán még mond valamit, mert továbbra is mozdulatlanul álltak pár méterre a lány előtt.  

- Mondj már valamit! - szólt rá Ábel. 

- Izé... én csak a mosdót kerestem. - hebegte. Egy pillanatra Teodor szemébe nézett és egy csapat pillangó felrepült a gyomrában. 

- A második ajtó balra. - mondta a fiú, majd kezét az idegen lány fenekére helyezve lesétáltak a földszintre. Lujza irigykedve bámult utánuk, majd benyitott a mosdóba. 

- Itt megvárlak. - mondta Ábel, majd nekidőlt a folyosó falának. 

A fürdőszoba nagyon sterilnek látszott, akár egy katalógusban. Óriási, fehér sarokkád volt bal oldalt, hófehér porcelán mosdókagyló  hatalmas tükörrel jobb oldalt. Fehér törülközők a fehér törülközőtartón. Lujza számára nagyon furcsa volt egy ilyen helyen pisilni. Mintha tönkretenné ezt a gyönyörű szobát azzal, hogy arra használja, amire szánták. Kézmosás közben alaposan megnézte magát a tükörben. Karikás volt a szeme, a haja pedig borzos. Még mindig a Teodorral való kínos találkozáson járt az esze. Belefájdult a szíve a gondolatba, hogy a kiszemelt fiúnak barátnője lett és nem Ő az. Szidta magát, amiért ilyen észrevehetetlen, amiért nem elég jó. 

- Kész vagy már? - dugta be a fejét az ajtón Ábel. Szó szerint. Udvariasan eltakarta a szemét a kezeivel. 

- Igen. - válaszolta Lujza. Ábel teljes testtel átlépett az ajtón. - Csak megálltam itt egy szuszra. 

- Sajnálom az előbbit. Láttam, milyen kínosan érzed magad. - Ábel arca tökéletes összhangban volt azzal, amit mondott. Lujza sóhajtott egy hatalmasat. - Tényleg tetszik neked ez a fiú, igaz? 

- Azt hiszem... - mondta a lány, alaposan átgondolva a dolgot. - egy kicsit. 

Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó és betámolygott rajta az a fiú, akinek Lujza pár órával ezelőtt azt hazudta, hogy van egy Ábel nevű barátja. Homályos tekintettel bámult a lányra.

- Te! - morogta. Lujzában hirtelen fennakadt a levegő. - Jól lekoptattál. - furcsán pörgött a nyelve. 

- Nem tetszik ez nekem. Azonnal menj ki innen! - Ábel arca még sosem látszott ilyen komolynak, Lujza nyomban megcélozta az ajtót, de a fiú elkapta a karját. 

- Nem vagyok elég jó neked? - kérdezte az idegen üveges szemmel. A pupillái majd kiugrottak a szeméből. Olyan tekintettel nézett, mint a vadállatok az autó reflektorfényébe. Lujza érezte, hogy a pulzusa megugrik. 

- Engedj el! - mondta, de a szavai üresek voltak és erőtlenek a megilletődéstől. 

- Azt mondtad,alig ismersz valakit. Hol van a barátod? - a szorítása erősödött. 

- Csinálj már valamit! - Ábel idegességében szinte ráüvöltött Lujzára. - Térdeld tökön, üsd meg, menekülj! - a lány agyában bekapcsolódott a pánikgomb,megfagyott az ereiben a vér. Az egész olyan szürreálisnak látszott, mint egy álom. Megpróbálta megütni a fiút a szabad kezével de az még idő előtt elkapta és immáron a lány mindkét karját hátrafeszítve nekitolta a falnak. Hirtelen  az idő mintha lelassult volna.

- ENGEDD EL, TE IDIÓTA FASZ! - Ábel magából kikelve üvöltött. Lujza azelőtt sosem hallotta káromkodni. Ábel eredménytelenül rúgta és ütötte az idegen fiút, az ökle hangtalanul és nyomtalanul suhant át az arcán. A lány igyekezett szabadulni, de a fiú szorítása nem engedett. 

- Jó illatod van. - az idegen belehajolt az arcába. - Vanília. - egyre közelebb nyomta hozzá a testét. Lujza alkohol, valamint valami idegen, furcsa szagot érzett rajta. Valami kellemetlent. Hirtelen a fiú keze felcsúszott a szoknya alá. A lány felsikoltott. 

- Ha még egyszer hozzá mersz érni, eltöröm a nyakad! - Ábel továbbra sem adta fel és minden erejét arra koncentrálta, hogy valahogy segítsen Lujzán. A lány teljes pánikba esett és idegességében elsírta magát. Egymás után gurultak végig a kövérebbnél kövérebb könnycseppek az arcán. 

- Hagyj békén! - habogta. - Miért csinálod ezt velem? - a fiú válaszra sem méltatta, csak erőszakosan matatott a szoknyájánál.

- Szedd össze magad Lujza! - parancsolt rá Ábel. - Hallasz engem? SZEDD ÖSSZE MAGAD! - Lujza szaggatottan vette a levegőt. Az agyában egyre csak pörögtek a gondolatok, egymás után ezernyi és még másik ezernyi. 

- Segítség! SEGÍTSÉG!!! - kiáltotta. Abban sem volt biztos, hogy egyáltalán hallotta Őt valaki. 

- Fogd be a pofád! - hördült fel a fiú, majd kigombolta a nadrágját. 

- SEGÍTSÉG! - kiáltott újra. A fiú igyekezett szétfeszíteni a combjait. Lujza szoknyája már felcsúszott a derekáig, idegesen rúgkapált a lábaival. A könnycseppek teljesen eláztatták az arcát. 

- Istenem Lujza, ne hagyd! NE HAGYD! - Ábel megtörtnek, tanácstalannak, dühösnek, de mindenekelőtt rettenetesen rémültnek látszott. 

A fiú türelmetlenül nekitolta a csípőjét. Lujza egész testében remegett és rettegett. A szemei csészealj méretűre kerekedtek, a szája kiszáradt. 

- ÁBEL, SEGÍTS! - sikította. Elemi pánik sugárzott a hangjából. A következő pillanatban elektromosság töltötte meg a szobát, a lámpák villódzni kezdtek,a csapokból megered a víz, a törölközők lerepültek a tartóról, a tusfürdők felborultak, a szappantartóból ömleni kezdett a folyékony szappan, a szoba kihűlt és az idegen fiú a földre rogyott. Eszméletlenül terült el a földön, az orrából apró patakocskában vér szivárgott. Lujza üveges tekintettel nézett Ábelre. Az idő immáron állt. A levegő megfagyott. A könnyei megállíthatatlanul csorogtak végig az arcán, majd az álláról a kőpadlóra cseperegtek. A haja még az elektromosságtól töltve meredt felfelé. Ábel pár pillanatig csak állt a káosz közepén sötétén és rémisztően. Éteri erő, düh és indulat áradt belőle. Aztán, mint aki álmából ébredt, semleges hangon azt suttogta: 

- Mit tettem?