Az egész dologról inkább senki nem kérdezett semmit.

Persze miután a majd' egy órás kihagyás után Lujza és Ábel azzal a sokat sejtető mosollyal léptek be az ajtón, egyértelművé vált, hogy mi is törtét valójában. Dénes a fejét fogta. Tudta, hogy ennek sírás lesz a vége. Dehát mégis mit mondhatna? "Ne legyetek szerelmesek"? Ez abszurdum. Igyekezett azt is észben tartani, hogy ehhez neki semmi köze. Persze azt is tudta, hogy előbb-utóbb komoly elbeszélgetés vár rájuk, ugyanis akarva- akaratlanul, de ráhárult az "apaszerep". 

Lujza és Ábel leültek a bokszba. A lány arcán halvány pír virított. Ábel igyekezte elfojtani a szája sarkában virító mosolyt, több-kevesebb sikerrel. 

- Ó, istenkém! - csóválta a fejét Viktor - "Amantes amentes"

- Ez meg mit jelent? - kérdezte a jobbján ülő Edina.

- Ki tudja?! - vigyorgott - Latinul bármi jól hangzik.

- Jesszusom! -  dörzsölte a halántékát Dina - Micsoda kretén! 

Viktor nem vette fel a sértést. Tudniillik, elég kevés dolog érdekelte, egy flegma kislány beszólásai pedig végképp kiestek az érdeklődési köréből. Dénes mélyen töprengő arckifejezése viszont már annál jobban izgatta. 

- Hé, most szólj hozzá! Törpilla keménykedik. - bökte meg a bal könyökével a másik férfit. Dénes, mint aki álmából ébred, összeráncolta a szemöldökét. 

- Hmhm? 

- MI AZ HOGY TÖRPILLA? - Dina teljesen kikelt magából és nagy szemeket meresztgetve kiabált.

- Hé, nyugi, még mielőtt összetörsz itt nekem valamit. Ahogy elnézlek, pont olyan kis vandál izéke vagy, aki miatt holnap vehetek új pohárkészletet.

Dina a szemét forgatta és mormogott valamit az orra alatt, de végül egyben maradt minden pohár az asztalon.

Miközben Viktor a poharakat féltette, Ábel megkérdezte Lujzát, hogy nincs-e kedve táncolni. 

- Menjünk! - mosolygott a lány, majd felpattant az asztaltól és egyenesen a táncparkett közepére sietett. Pár szellem furcsa tekintettel bámult rá, két fiatal lány összesúgott a háta mögött "Egy médium". Mikor Ábel mellélépett, a döbbenet fokozódott.

- Hát ezt meg hogy hoztátok össze? - kérdezte egy fiatal, kreolbőrű fiú. 

- Jó kérdés. - somolygott Ábel - Én a sorsra fognám.

Lujza lányos zavarában csak mosolyogni volt képes. Eléggé megszeppent a hirtelen jött rivaldafénytől.

- Hát nem semmi... a legjobbakat kívánom! - az idegen fiú nem győzte kapkodni a tekintetét kettejük közt. Lujzát kifejezetten feszélyezte, hogy a figyelem középpontjában van. Pluszban stresszelte, hogy bár a körülöttük lévő fiatalok száz százalékig emberien viselkedtek, mégiscsak szellemek voltak. Volt tőlük valami kellemetlen, szúrós érzés a bőre alatt.

- Ezek együtt vannak? - kérdezte egy ismeretlen női hang valamivel messzebbről. Valaki visszakiabálta, hogy igen. Erre aztán össznépi döbbenet hullámzott végig a tömegen. 

- Ez olyan szép... - hüppögött valaki

- Ez a srác hullaként felszedett valakit, nekem meg élve sem ment.

- Mert ronda vagy, Dávid! 

- Haha de kurva vicces.

- Milyen aranyosak együtt.

- Filmbeillő!

- Nahát!

- Mióta vagytok együtt? - kérdezte egy magas, lila ruhás lány.

- Úgy... egy órája. - gondolkozott el Ábel.

Pár lány hangosan felvisított, aztán valaki tapsolni kezdett. Egy nagydarab fiú úgy fütyült, hogy az ujjait a szájába dugta. Kész üdvrivalgás tört ki a szobában. Lujza arca lángokban állt, de mosolygott. Megint bebizonyosodott, hogy semmi oka félni a szellemektől. Emberibb volt a reakciójuk, mint néhány embernek.

Eközben a bokszban ülők döbbent arccal bámulták a jelenetet.

- Mi a picsa...?! - forgolódott hátra Viktor. - Azóta nem örültek ennyire semminek, mióta levágattam a rasztámat.

- Te raszta voltál? - ráncolta Dini a szemöldökét.

- Hjah, úgy négy évig.

- Jézusom, le merném fogadni, hogy volt olyan... jamaicai sapkád hozzá. - Dina fintorgó arckifejezéssel bámulta Viktor (jelenlegi) egy-két centis haját.

- Ó, a sztereotípiák... nem, nem volt olyan ocsmány sapkám. Jó, hogy nem mindjárt azzal jössz, hogy tuti füvezek is!

- Dehát füvezel! Az előbb szívtál el egy spanglit, ember. - Dénes értetlenül bámult Viktorra.

- Jó, hát oké, de most nem ez a lényeg. Hanem a... izé, az előítéletek lerombolása, amik... 

- Néha bejönnek. - vágta rá Edina. 

Viktor nagyot sóhajtott. Aztán ciccegett. Aztán megint sóhajtott.

- Borzalmas ez a kislány!

Mentségére szóljon, Dénes tényleg nem akart ezen elmosolyodni, de valahogy megtörtént. Viktor észrevette a dolgot és széles, önelégült vigyorra húzta a száját. 

Úgy éjfél körül léptek le. Lujzának egyre otthon kellett lennie. Dinának még nem volt kedve hazamenni, állítása szerint nem táncolt eleget, így ő nem tartott velük. Viktor kikísérte őket a bejárat elé, majd a hosszú, fekete viharkabátja belső zsebéből előhúzott egy fémtárcát.  

- Kérsz? - nyújtotta oda a szivarokat Dénesnek.

- Kösz, nem dohányzom. 

- Hát, ahogy gondolod. - megrántotta a vállát, majd kivett a tárcából egy arany végű, vastag szivart és rágyújtott. Hatalmas, gomolygó füstfelhőt eresztett a szélbe. - Nem tudod, mit hagysz ki... 

Már épp beszálltak volna a kocsiba, amikor Viktor még hozzáfűzte:

- Apropó, Őzike és Bozont! Aztán csak óvatosan! - sunyin rájuk kacsintott. - Még látjuk egymást! Veled is, Fürtös. - épp egy másodperccel hosszabban nézett Dénes szemébe, mint az indokolt lett volna, aztán hátat fordított és besétált a klubba. Minden lépésénél megcsörrentek rajta az oldalláncok. 

A kocsiban aztán kifejezetten hideg volt, illetve jó ideig halálos csönd.

- Oké, szóval ti... - Dini a visszapillantóból nézett rájuk hátra. Ábel Lujza vállára hajtotta a fejét, és ha Dénes nem tudta volna, hogy a szellemek nem alszanak, akkor azt gondolta volna, hogy Ábel elszundított. Úgy döntött, a Nagy Beszélgetés még várhat. - jól éreztétek magatokat, nem?

- Igen, köszönöm, hogy eljöttél velem Dini! - mosolygott rá Lujza. A fiú visszamosolygott.

- Igazán nincs mit! - aztán egész a búcsúzásig nem beszélgettek többet. Dénes bekapcsolta az autórádiót, majd az ujjaival dobolt a kormányon. Bezárt boltok, sötét ablakú házak előtt húztak el, csak elvétve találkoztak másik autóval. Mindenkinek lehetősége volt mélyen a gondolataiba süllyedni.

Mikor Dini leparkolt a ház előtt, mindannyian kiszálltak az autóból. Lujza úgy érezte, vallomással tartozik.

- Ábel, ha megkérlek, beszélhetnék egy kicsit négyszemközt Dinivel? 

- Persze, a szobádban leszek. Jó éjt, köszönjük a fuvart! - intett Ábel a másik fiúnak, majd átsétált a kapun és kettesben hagyta őket.

A sarkon álló utcai lámpa megadóan pislákolt, az esőfoltok nyirkosan fénylettek a sötétben. Lujza belekezdett a mondókába.

- Nézd, tudom, hogy őrült dolog volt, de mi... - hadarni kezdett

- Hé, nem kell magyarázkodnod, oké? Már akkor sejtettem, amikor felhívtál valamelyik este.

Lujza lesütötte a szemét, a cipője orrát kezdte bámulni.

- Szerinted rossz ötlet volt?

Dininek hirtelen fogalma sem volt róla, mit mondjon erre.

- Őszintén? - mélyet sóhajtott, aztán felnézett a csillagokra. A Hold bánatos arccal révedt a semmibe. - Nem tudom. Szeret téged? 

- Azt hiszem, igen. - Lujza szája széles mosolyra húzódott. Eszébe jutott, amit Ábel a raktárban mondott. 

- És te szereted őt? 

- Igen. - ha Lujza valamiben biztos volt, akkor az az volt, hogy szereti Ábelt.

- Akkor ennek így kellett lennie. 

Összenéztek és puhán egymásra mosolyogtak. Lujza hirtelen felnevetett örömében. 

- Még sosem éreztem így. Hogy lehet valami egyszerre ennyire  gyomortépően jó és ennyire... ennyire...

- Kétségbeejtő?

- Mintha egyszerre akarnék nevetni és sírni.

- Hát tedd! - nevetett fel Dini is. Aztán sóhajtottak egy nagyot.

- Köszönöm Dini! - mondta Lujza, majd közelebb lépett a fiúhoz és szorosan megölelte - Mindent köszönök!

- Vigyázz magadra, oké? 

- Oké! - válaszolta a lány, majd elengedték egymást.

Lujza még megvárta, míg Dénes elhajt a kocsival, aztán bement a házba. A fogasra akasztotta a kabátját, lehúzta a cipőjét, ivott egy pohár narancslevet, aztán belépet a szobájába. Ábel az ágy mellett kuporgott, ahogy hetek óta mindig, mint egy kisgyerek és Lujza ott, akkor, abban a pillanatban úgy érezte, még sosem szeretett ennyire semmit.