Ábel egész nap nem jelentkezett. 

- Mi az, hogy nem tudod hol van? Hiszen folyton együtt vagytok... - Dina dühösen sziszegett. Lujza felfirkantotta a margóra: Egyszerűen csak lelépett. Tudniillik, épp a történelem óra kellős közepén tartottak. - Aha... - motyogta szúrós tekintettel - Mi történt tegnap este? 

Semmi válasz. Ideg a gyomorban. 

- Összevesztetek? 

Merev bámulás a táblára. Dinában  méginkább felment a pumpa. 

- Tudod mit? Le is szarom... titkolózz csak. - azzal kiviharzott a nyitott ajtón, ami hangos csattanással vágódott be mögötte. 

- Micsoda huzat! - jegyezte meg a tanárnő, majd folytatta a monológot Mária Terézia reformjairól. 

Ebédnél Karina kitalálta, hogy csinálhatna valamit a csapat délután. Végül persze Nóriék pizzázójában kötöttek ki. Mindenki rendelt magának egy egész adagot, mert finomfőzelék volt mócsingos fasírttal az aznapi menü a menzán. Lujza nem volt éhes. Egy pohár kólát szürcsölgetett, miközben kifejezéstelen arccal bámult maga elé. Fejben újra és újra visszajátszotta a tegnap estét. Ábel arcát, amikor gyönyörűnek nevezte... 

- Hé te! Lujza! - kiáltott oda Béka - Hahó! Itt vagy egyáltalán? - egy szelet hagymás-babos pizzát lengetett a lány orra előtt.

- Hm? - úgy érezte magát, mint aki álmából ébred. Zavartan pislogott maga elé. 

- Áhh engedd el, reménytelen! - Karina lemondóan legyintett. 

- Mi van veled mostanában, Lujza? - kérdezte Nóri egy rövid szünettel később. 

- Ezt meg hogy érted? -igazából tudta, hogy érti, de jobb volt biztosra menni.

- Mintha máshol járnál, - ezzel a lényegre tapintott - főleg a buli óta. Páran azt mesélgetik, hogy magadban beszélsz, meg nevetgélsz a folyosón. Szóval... meg akartuk kérdezni, hogy minden oké? 

A teljes társaság úgy nézett Lujzára, mintha legalábbis súlyosan beteg volna. Vajon előre eltervezték ezt a beszélgetést? 

- Jézusom, ne nézettek már így rám! Jól esik hogy aggódtok értem, de minden rendben. - a többiek nem tűntek elégedettnek a válasszal - Komolyan!

- Ugye tudod, hogy nekünk bármit elmondhatsz? - Nóri átnyúlt az asztalon és megfogta Lujza hűvös ujjait. A lányt nagyon meglepte a gesztus. Ennyire aggódnak érte a barátai? Ennyire látszik, hogy az élete teljesen más irányba halad, mint eddig? Vagy csak a kialvatlanság az oka? Több mint egy hete nem aludt rendesen. 

- Nézzétek... - Lujza belekezdett, de azt sem tudta, mit akar mondani. Nem akart tovább titkolózni, de a titkát sem akarta elárulni. Hirtelen elege lett mindenből. A barátaiból, az állandó titkolózásból, a szellemekből, a szerelemből. A felgyülemlett stressztől majdnem elsírta magát. Miért éppen ma kellett a barátainak így elé állni? - Tudom, hogy számíthatok rátok és nagyon jól esik, hogy odafigyeltek rám, de nincs semmi. Kicsit szétszórtabb vagyok mostanság, mint egyébként. Ez minden. - végülis nem hazudott, csak nem mondta el a teljes igazságot. A többiek megértően bólogattak. A szorító érzés Lujza mellkasában egy cseppet sem engedett.

A csapat hét órakor feloszlott és mindenki elindult haza. Lujza magányosan lépcsőzött le az aluljáróba. Míg várta a metrót, megpillantott egy fiút és egy lányt a síneken. Izgatottan várták a szerelvényt, a lány mosolyogva ugrándozott jobbra-balra. Aztán fény villant az alagút végén.A metró szélsebesen közeledett, a menetszél ide-oda csapkodta Lujza tincseit. Az emberek szorosabbra húzták maguk körül a kabátot, felkészültek a huzatra. A metró egy gyors, szürke csíkként keresztülszelte a fiút és a lányt, mire az egyikük elkurjantotta magát, valahogy így: "Yeee-Haaa".  Visszhangzott tőle a teljes aluljáró. Jókedvű kacarászástól volt hangos a peron. Úgy látszik, van valami a szellemekkel és a metrókkal. Lujza elfojtott magában egy mosolyt. Vajon Ábel hányszor játszotta el ugyan ezt? Ez a kérdés aztán egy újabb kérdést szült: Vajon mostmár mindenről Ábel fog eszébe jutni?

Nyolc után ért haza. Egyenesen a szobájába ment, bedőlt az ágyba és tíz percig bámulta a plafont, aztán ugyan ennyi ideig az íróasztal előtt álló széket. Annyi kérdése lett volna, csakhát nem volt kinek feltennie őket. Szóval inkább felkelt és megírta a töriházit. Ábel nem volt sehol. 

A dolgok reggel ugyan úgy álltak, mint előző este. Ábel nem volt a szobában és nem ült a mosógépen sem és nem énekelt a buszon sem és egyáltalán nem volt sehol sem. 

- Na mi van, még mindig fasírtban vagytok? - Dina persze a második órától az ötödik óráig Lujzával maradt. Vagy Ábelről kérdezősködött, vagy szúrós szemmel bámulta Lujzát. - Ha elmondod mi történt, elmondom, milyen választ írtak a többiek a négyes kérdésre. Látom, hogy nem tudod. - mondta, merthogy az osztály épp fizikadolgozatot írt.

Végül a buszról leszállva bukott ki a dolog.

- Nem tudom, mire föl ez a nagy titokzatosság. - akadt ki Dina végleg - Nem amiatt fog téged választani, mert többet tudsz róla. 

Egy kalapos férfi sétált el a megálló előtt. Lujza megvárta, míg lefordul a sarkon. 

- Ez nem rólad szól. - vetette oda, épp csak egy csipetnyi éllel a hangjában.

- Persze hogy nem, ez rólad szól. Ebben az egész rohadt történetben minden csak rólad szól. "Lujza szomorú, hagyd békén, Lujza tanul, talán nem kéne ilyen hangosnak lennünk, Lujza fél tőled, vegyél vissza" bla bla blaaa.... Hogy lehetsz ilyen önző? - vicces, hogy ezt annak idején Ábeltől is megkapta. Lujza mélyet szívott az orrán. 

- Tudni akarod az igazságot? 

- Igen! - vágta rá Dina szinte azonnal.

- Tegnapelőtt este, miután te hazamentél, Ábel miatt egész éjjel nem volt áram a házunkban. Ez az igazság. Lecsapta a biztosítékot. Aztán elviharzott. 

- Ennyi? - Dina hitetlenül ráncolta a homlokát - Ez sokunkkal megesik, ha olyan benyomások érnek... dehát csak úgy magától nem süthette ki a vezetékeket. - Lujzának nem volt kedve beszámolni a teljes igazságról. Mit mondhatott volna? "Egymás szemébe néztünk és majdnem felrobbant a szoba." - Biztos volt ott még valami. 

- Istenem, nem tudnád egy kicsit hanyagolni ezt a témát? Kérlek! Elegem van ebből, így is elég nyomasztó volt a napom...

- Már megint kezdi! - forgatta a szemeit Dina - Már megint! Miért van az, hogy neked minden sokkal fárasztóbb, sokkal nehezebb, sokkal bonyolultabb, mint bárki másnak? Mitől vagy te olyan különleges, mint Ábel állítja? - Lujzának elakadt a lélegzete. Az egy dolog, hogy Ábel szemtől szemben dicséri őt, nade Dina előtt is? 

- Fogalmam sincs. - ennyi volt a válasz, aztán elindult haza. Sírhatnéka támadt, de nem akarta megadni azt az örömöt Dinának, hogy láthassa, amint magába roskad. Nem érezte többnek magát egy állandóan síró, félős kislánynál. Dinának igaza van. Mit lát benne Ábel? 

Dina egyik pillanatról a másikra előtte termett. Az egyik percben még a megállóban volt, aztán meg már az úton. 

- Hé! - mondta és mintha egy kissé meglágyultak volna a vonásai - Nem akartam... izé, tudtam, hogy egy bőgőmasina vagy, de hogy ennyire? 

- Hagyj békén! - Lujza dühödten dörzsölte le a kézfejével az arcán végigszánkázó könnycseppet. 

- Nem gondolod, hogy ha már két napja nem jelentkezett, akkor valami baj van? - Dina tovább makacskodott.

- Mi baja lehetne? 

- Nézd, nem tudom, mi történt köztetek, mert ugye nem vagy képes elárulni.

- Nem hiszem el, hogy már meg...

- Hagynád hogy befejezzem? Naszóval: Nem tudom mi történt köztetek, de bármilyen hihetetlen, a holtaknak is vannak érzéseik. Nem gondoltál rá, hogy őt is bántja a dolog? Hát persze, hogy nem. Keresd meg és beszélj vele, mielőtt túl késő lenne!

- És... ha nem akar látni? 

- Tessék? - Dina mélyen felháborodott a kijelentésen. 

- Mi van, ha úgy döntött elege van belőlem, vagy nem kedvel többé, vagy haragszik rám, vagy

- Te most hülyéskedsz velem? Hisz' odáig van érted... - Dina dühösen húzta végig az ujjait az arcán. Rettentően könnyen feldühítette magát, most is fortyogott a méregtől. - Hogy lehet valaki ekkora egy beszari nebántsvirág? Áááhhh nem bírom...

- Akkor szerinted

- KERESD MEG ÉS BESZÉLJ VELE! - förmedt rá Dina, azzal eltűnt. 

Lujza hazarohant, sietve ledobta a cuccait, meleg ruhába öltözött, bekapott három falat krumplis tésztát és rohant vissza a buszmegállóba. Tudta, hová menjen.