Az iskolába is elértünk. Bár nagyon fáradt voltam, nem akartam, hogy Sólyom kárévendő legyen, viszont annál jobban vártam, hogy Sammel legyen egy kis időnk legalább egy szünetben beszélgetni. Azzal bíztatam magam,
hogy már csak két nap van a suliból, csütörtök, és péntek. Éppen a szekrényeket akartam kinyitani, amikor...

- Hannah, várj! - kiáltott valaki.
Megfordultam, és pont akkor ért mögém Miguel.

- Segíts rajtam! - kért meg.

- Hallgatlak! - vontam fel a szemöldököm mosolyogva. Sejtettem, miről lesz szó.

- Randira hívnám Samet...

- Ezaz! Tudtam hogy bejön neked! - ugrottam fel örömömben Miguel kérdőn nézett rám, hogy vajon most megbolondultam-e. - Mármint... Ezt jó hallani, Hasi! - próbáltam uralkodni magamon.

- Ne hívj így! - méltatlankodott.

- Bocsi... Kylerék hívták így, ugye? Amúgy miért is?

- Nagymamámnak vittem hasmenés elleni gyógyszert, és a fejembe öntötték, mert elvileg lebuktattam őket a boltban... Piát akartak vásárolni. Így kezdődött a "kis" összetűzés közöttünk. Meg akartak verni, de aztán szenszei-em megvédett. Azóta járok karatéra. A gyógyszer miatt pedig Hasi vagyok... - magyarázta.

- Már csak voltál! A múltkori bunyó után senki sem akar veled kikezdeni! - mondtam magabiztosan.

- Ez igaz... - mosolyodott el, és lehajtotta a fejét, de tudtam, most fogja megkérdezni amit akart: - Szóval.... Elmondanád légyszi, hogy miket szeret a tesód?

- Imádja a csokit, az asztrológiát, és téged - úgy csináltam, mintha nagy titkot mondtam volna el, így a számhoz tettem a kezem. - Hupsz, ezt nem hallottad. Csak bátran! -bokszoltam a karjába bíztatóan. - Ez a szekrénye, itt, az enyém mellett. Sok szerencsét!

Végre egy órával később összetuottam
Sammel, először tegnap óta. Előtte persze még rendbeszédtem magam, azaz átöltöztem, és feltettem egy kis sminket, hogy ne látszódjanak
a sötét karikák a szemeim alatt.

- Nővérkém!! - futottam hátulról oda hozzá, és megöleltem, mivel éppen telfonozott.

- Hannah, hát te? Milyen volt az éjszakázás?

- Honnan... Jah, hogy a képek! - Jutott eszembe az Insta-képeim. Jobbanmondva a Sólyomé.

- Onnan. Hogy ment? - kérdezte érdeklődően.

- Mondhatom, hogy jól. Az a lényeg, hogy Eli bírta. Bár hulla vagyok, már csak két nap és kipihenthetem magam - önkétlenül is jó nagyot ásítottam, nyomatékosítva szavaimat. - De ugye
anyuék hem sejtenek semmit? - Erre már kipattantak a szemeim.

- Nem dehogy! - legyintett. Ekkor azonban megláttam a szekrényünk körül somfordáló Miguelt, és nem messze tőle Elit is, aki vállát
veregetve bíztatta, így gyorsan rövidre zártam a témát, hogy Miguelnek legyen ideje a tesómmal beszélni:

- Jaj, mindjárt becsengetnek! Megígértem Sólyomnak hogy segítek a... a... a matek háziban! Tali később!

Gyorsan a fiúkhoz futottam, és elráncigáltam Elit a haverja mellől, a lépcső mögé, hogy ne legyünk nagyon észrevehetőek mi, kukkolók.

- Na, Hann, mit csinálsz?! Olyan jót besz...

- Én is örülök hogy végre összefutunk mégegyszer... - mondtam - Miguel
tanácsot kért a múlt szünetben tőlem, hogy mit szeret Sam, látom, végre megjött az önbizalma, most megy beszélgetni, ha nem látnád, vaksi...

- Igazad van - szólt a Eli. - Bár szerintem már egyszer-kétszer eddig is megtette volna, ha Demetri vagy Kyler nem állják
folyton az útját...

- Tényleg mesélted, hogy Demetrinek nem jött be a karate... Minden oké vele?

- Hát, valahogy megemésztgeti lassan, hogy a sensei majdnem megütötte..
Helyrejön, az a lényeg. Átmeneti Demetri-féle hiszti... Túléli - vont vállat a fiú.

- Jó, csak ne közösítsétek ki, oké? Attól, hogy nem karatézik, mint ti, attól a legjobb barátod marad, nem? És én is... Ugye? - félve tettem fel a kérdést. Nem voltam biztos a válaszban...

- Hát persze! Várj, nézd! - Terelte a témát gyorsan. Nem mondom, de ez a nem megnyerő válasza szíven ütött...

A tesómék, mintha abbahagyták volna a társalgást Miguel megfordult, és megdermedt. Sam a székrényével kezdett babrálni, amit aztán ki is nyitott.

-Nehogy elcseszd, Miguel! - sziszegte Sólyom, de végül a fiú csak visszafordult, és mostmár mosolygósabban folytatták azt, mit
abbahagytak. A tesóm bólogatott, nagy
kuncogás közepette, és a beszélgetésnek újra vége lett. - Menj Samhez, még találkozunk, Hann! - mondta, és megölelt. "Azért még a
kérdésemre a választ nem kaptam meg, a barátságunkat illetően..."

Felkeltem a takarásból, és gyorsan az ikrem elé siettem:

- Na, mi volt? - kérdeztem.

- Miguel randizni hívott! - mondta izgatottan.

- Víííí! - visítottam és Sam nyakába ugrottam.

- Whoa, lassíts! Elmondtam neki, hogy a Kyleres dolog után még nem szeretnék kapcsolatot, így barátokként megyünk ma este. Én veszem fel őt. - mesélt az ikrem.

- Még bármi kisülhet abból! - mosolyogtam rá mindentudóan.

- Mhm... Apropó, randi, mi van veled és Elival? Nem sok első randira egy egész éjszaka együtt? - lökött meg Sam kacér vigyorral az arcán.

- Egy: Csak és kizárólag barátok vagyunk, semmi több! - a lány elkacagta magát. - Kettő: Tudom, hogy Moonért van oda, hiszen a legjobb barátnője vagyok, és látom. Három: Eli bár a legmenőbb és legérzelmesebb srác, akit eddig ismerek, DE akkor sem az én esetem, hiába vannak félreérthető helyzetek köztünk néha...

- Ahaaa, értem. - közben becsengettek - De majd otthon elmondasz te is mindent, és én is mindent a "randiról", oké?

Bólintottam, és órára mentünk.

•••

Péntekig Sammel körülbelül mindent megbeszéltünk, a lehető legnagyobb részletességgel. Ők is a Golf'n stuff-ba mentek, valószínű Sólyom ajánlhatta a helyet Miguelnek. A tesóm egy óriáspolippal tért haza, hiszen Miguel bedobott ugyanannál a játéknál egy labdát a 10.000 szelvényt érő lyukba, mint én. Sam Persze a végére hagytam hogy kínozzon a kíváncsiság De megtudtam azt is, hogy elcsattant az első csók is köztük, amit a nővérem kezdeményezett. Azt hittem majd' kicsattanok az örömtől, hiszen bár hátulról kicsit meg kellett bökdösni, mégis összejött az összehozós-tervem. Láttam, hogy Sam is őszintén boldog, ám mivel ma Lucille mama el tudott jönni hozzánk a pénteki ebédre, anyunak kellett segítenünk a konyhában további beszélgetések helyett. Miután azzal is végeztünk ki dőltünk a kanapéra, és ameddig én a Sólyommal készült képeimet néztem, Sam az övéit pörgette Miguellel.

Ekkor csöngettek. Nagyi volt az, Louie bacsikánkkal jött. Anthony ajtót nyitott nekik.

- Helló aranyom, ölelj meg! - Köszöntött minket. Anthony majdnem leverte a nagyit. - Ó, lányok, mikor nem lesztek már ilyen szépek?

Apa is lejött az emeletről.

- És itt az én bébibogyóm, gyere ide! - apa és mama megölelték egymást, így Louie is bennebb került az ajtóból.

- Szia anya! - mondta apa, majd a család kivonult a teraszra. Apa és Louie grilleztek, miközben a napjainkról beszéltünk egymásnak.

Apa éppen Johnny-t hordta le, de annyira gondolataimba voltam mélyedve, hogy a bevezető mondatait nem is kaptam el a mondókájának:

-...az is elég, hogy ez a szörnyeteg gyerekeket tanít, de most meggyőzte az All Valley bizottságát, hogy a Cobra Kai-t vegyék vissza a bajnokságra.

"Tényleg, Sólyom említette a bajnokságot! Ki is ment a fejemből..."

- Ó, ez szörnyű, nem engedhetik őket vissza! Azok mind szemét bűnözők! - méltatlankodott a nagyi is.

- De nem lehet mindegyikük az, nem? - Kérdezte a mellettem ülő nővérem.

- Hidd el, aranyom, még a feléről sem tudsz! - bizonygatta a vendégünk. - Azok a Cobrás barmok megkeserítették a kisfiam életét! Mondd csak el, hogy löktek le a domboldalon! - kiáltott a grillsütő mellett álló apa felé.

- Már hallották, anya...

- Azt hittem, szakadék volt! - őrjöngött Anthony.

- Tésztasalátát? - kérdezte anya nagyi felé nyújtva a dobozt, félbeszakítva a kisöcsénket.

- Ööö, nem, köszönöm. Nem szeretem az ilyen előrecsomagolt dolgokat a boltból mert ühmm... - finnyáskodott.

- Csináltam volna, de későn értem haza...

- Nem, semmi baj, megértem! Nehéz dolgozó anyának lenni, de legalább van férjed! - bökött az ujjával apa felé. - Emlékszel, hogy hogy mentem haza munka után és álltam neki megfőzni mindent?

- Igen anya...

- Tudod, a f@szfejnek még van képe a bajnokságra menni, főleg azok után, amit érte tettél. És ingyen megcsináltad a kocsiját. - Mondta Louie, miközben sört nyitott. - Nem is tudom, vegyük vissza. Kideríthetem, hol lakik!

Muszáj volt közbeszólnom, hiszen megint kétségeim támadtak, mint eddig ezzel a témával kapcsolatban oly sokszor:

- Apa, és ha a Cobra Kai megváltozott? - gondoltam Sólyomra és Miguelre hirtelen. - Néhány srác a suliból oda jár, de ettől nem lesznek rosszak, igaz?

- Higgyétek el lányok, a Cobra Kai soha nem változik meg. Ígérjétek meg, hogy távol maradtok azoktól a srácoktól!

Sammel gondterhelten néztünk egymásra. Gondolataim kavarogtak a fejemben, nem tudom, mit higgyek. Rosszul esik, hogy apa így vélekedik két fiúról, akik ennyire közel állnak a szívünkhöz Sammel. Ezért inkább csendben ültünk egészen a desszertig.

- Danny, hallom újra karatézni kezdtél!

Apa bólogatott.

- Már ideje volt. Van ez a srác, Robby, aki a szalonban dolgozik, együtt edzünk.

Most először pillantottam fel érintetlen csokitortámból. Hirtelen kíváncsi lettem. Eddig nem is tudtam róla, hogy valaki számomra ismeretlen, a dodzsóba jár. Azt is elfelejtettem, hogy azt mondtam apának, hogy szívesen jövök karatézni. "De szétszórt vagyok mostanában... Talán a kevés alvás az oka."

- Anya, nekem fel sem tűnt, mennyire hiányzik, Ő, mennyire hiányzik...

- Mr. Miyagi... Olyan jó volt hozzánk!

- Ó, anya, a legjobb...

- Igen...

Ekkor anya is visszatért, hiszen nemrég csengett a telefon, így be kellett mennie a konyhába.

- Nos, most hívtak a szalonból. Sheila mondta hogy néhány gyanús, motoros fickó érkezett, és Louie-t keresték. - pillantott megrovóan anyu a bácsikánk felé.

- Ó, el is felejtettem! A Vegas-i autókiállításon futottam össze velük. Beültünk a Palms-ba sór-whiskey kombóztunk, durva volt... Mindegy. Ööö, összefoglalva, amikor kiderült ki vagyok, jött ez remek ötlet: LaRusso luxusmotorbiciklik!

- Miről beszélsz?! - kérdezte elképedve anya.

- Nyugi! Azt mondtam, kezdjük néggyel, aztán onnan építjük tovább...

- Louie, mit mondtam, ha a nevemet használva kötsz üzletet? - sóhajtott fel apa.

- Bocs tesó, jóváteszem, ígérem!

- Hányszor hallottuk már ezt... - mondta anya szemét forgatva.

- Na, légy megértő! Hibázott. Egyszer. - Védte meg a nagyi Louie-t.

- Az a hiba, hogyha elfelejti bezárni az ajtót, amit sokszor elkövetett. Ez beleszólás az üzletbe. Maradj ki ebből! - válaszolta anya.

- "Maradj ki ebből?" Áh, ezek igazán kedves szavak az anyósodnak...

- Anya... Nem úgy értette...

- De, úgy értettem, oké? Mert ha ő nincs, soha sem alkalmaztuk volna Louie-t!

- Amanda! - szólt rá anyura apa.

- Hé! - kiáltott fel Louie sértetten.

- Ő családtag! És mindig vigyázunk a családunkra! - okoskodott nagyi.

- Igen, mi mindig vigyázunk a családunkra, mert mindig nálunk van a hálaadás, karácsony, húsvét... - sorolta anya, az ujjain számolva az ünnepeket.

- Tessék?! Jaj, ne már, úgy könnyű vendéget fogadni, hogy minden előrecsomagolt! - kezdi emelni vádlóan a hangját a nagyi.

- Anya... anyaaa!

- A tésztasaláta a baj? - kérdezte anya elképedve. - Mit kérsz, Lucille?! Bármit kérsz, máris bemegyek a konyhába és megcsinálom! - Mutatott a konyha felé dühösen.

- Hagyjuk, ez egyre kínosabb! - Legyintett mama.

- Ó, ha mész a konyhába, hozhatnál még egy kis Yohoo-t!

- Istenem, Anthony, csak elrontasz mindent! - szóltam le az öcsénket.

- Fogd be! - válaszolt vissza.

- Héé, nem beszélünk így! - kiáltott apa. Azzal elindult a lavina: a nagyi és apa heves vitában törtek ki, míg Sam, és Anthony is szócsatát vívtak. Louie mindenhova belekottyantott valamit, én meg csak néztem, hogy a családom mindjárt megöli egymást. Apa a kezébe temette arcát, és láttam rajta, hogy feladta már a szép pénteki estebéd ötletét...