A bajnokság elteltével Robbyval egyre többet beszéltünk. Mindenféleképp. Hívásban, WhatsAppon, Instán, és élőben is, rengetegszer mentünk ki. Ahogyan viszont a kapcsolatom a fiúval erősült, Sólyommal annál jobban kikopott. Az iskolában is mintha került volna, pedig a haragom elpárolgott iránta, nem is olyan sokára. Moon sem említett semmit.  Sokszor bűntudatom támadt, hogy talán ha ez így megy tovább, önkéntelenül is Robby lép a helyére, de a vele való kapcsolatom valahogy más volt. Furcsán viselkedem a közelében, és ő is másképp kezel az utóbbi időben. Elgondolkodtató utalásokra kezdtem figyelmes lenni, amit nem tudtam, hova tegyek. Bárhányszor is beszéltünk telón, mire feleszméltem, már a telefonom töltöttsége a végponthoz közel állt. Órákat is el tudtunk beszélni a "semmiről".

- Alig várom, hogy több időt töltsünk együtt!

- Olyaaaan cukii vagy! - válaszoltam. Aztán beleveörösödtem. Sólyomnak mondtam régebb ilyeneket, barátilag, de Robby... Ezért inkább tereltem. - Apa állandóan Mr. Miyagi dodzsója helyrehozasáról beszél, nagyon be van indulva. El sem hiszem, hogy bevitt a Miyagi-Dóba! Évek óta nem jártunk Mr. Miyagi házánál... Csak ő.

- Irigykedsz? - kérdezte. Hanghordozásából halottam, hogy a vonal túlsó végén mosolyog. Ez a pár nap alatt nagyon jól megismertem.

- És ha azt mondom, igen?

- Akkor én azt mondom ne irigykedj, mert leszünk ott eleget együtt, ne aggódj.

- Mindig megnyugtatsz, Robby. - mondtam enyhe gúnnyal a hangomban. A fiú nevetni kezdett.

- Te pedig mindig megnevettetsz. Ezt halál komolyan mondom! Olyan jó veled lenni...

Szívem dübörgött, jó hangosan.

- Veled is. De ne haragudj, mennem kell, hogy készüljek. Tali?

- Igen, a dojóban. Szia Hann!

Azzal letette a telefont. Lassan alábbhagyott mindenféle zavarban lévő mozdulatom, és mint oly sokszor, önkéntelenül a fiú körül forogtak a gondolataim. Bármely jó emlékünkre gondoltam, mint a múltkori lepattant játszóteri kiruccanásunkra, önkéntelenül is elmosolyodtam.

- Min mosolyogsz annyira, tesó? - lépett be Sam a szobámba.

- Őh, semmin!

- Robby, ugye?

- Igennnn...  - utólag eszméltem fel, mit is mondtam, hiszen nem ellenkeztem.

- Tudtam! Hannah, ez szerelem volt már az elején első látásra. Addig is választok neked ruhát! - okoskodott, és bement a közös gardróbunkba, ami összeköti szobáinkat.

Hamarosan ki is érkezett egy szép szettel. Hajamat befonta, majd elindultam a dodzsó felé. Robby és apa már ott volt, és miután megöleltem mindkettőjüket, (apa csodálkozására a fiú nagyon sokáig nem engedett el), kezdődhetett a munka. A karján ortézist viselő srác álmélkodva nézte apa régi autóját, amikor levette róla a ponyvát.

- Azta! Ezt Mr. Miyagi adta magának?

- Igen, a legjobb szülinapi ajándék. Nem sok időm volt mostanában a gondját viselni, úgy, ahogy megérdemelte.

- Valami azt súgja, vár ránk egy kis fényezés. - mosolygott rám aranyosan Robby, és mivel mellette álltam, megfogta a kezem. Nem zavartatta magát apa előtt sem, aki viszont tátott szájjal, mosolyogva nézte ami köztünk történt...

- Ne aggódj, előtte van még dolgunk. - mondta aztán, feleszmélve a bámészkodásból.

Hamarosan a fiúval egy vödör festéket kaptunk, és a házat kellett lefestenünk. Ez már jópár helyen lepattogzott, talán apa festette még utoljára. Ketten sokkal hamarabb készen lettünk, mindenféléről beszélgettünk közben. Megint. A. Semmiről. Mi. Ketten.

Aztán lecserélték a bokszzsákot, míg én a bonsaiokat metszettem. Mindig is kedves foglalkozás volt ez számomra. Imádtam aprólékos munkákat végezni, főleg ezt. Majd a kerítésre új deszkákat szegeztünk, amiket le is festettünk szintúgy, mint a házat. De ezt nem oldalra-és vissza, hanem fel-le. Ezek az izommemóriánk fejlesztéséhez voltak jók, Mr. Miyagi találta ki őket.
Segítségükkel tanult meg apa is védekezni.

Padlót csiszoltunk (nagy körökben, jobb kéz, bal kéz, beszív, kifúj) majd Robby az ortézisát is levette. Aztán végül jött a kocsi fényezés, (fény fel, fény le) és a hátsó kertben lévő, koi-tóba az egyensúlyozó falapra ftenni az immár szépre metszett fácskákat.

Robbyval bemásztunk a vízbe, és bár kicsikoromban Mr. Miyagi ebben tanított úszni, undorodtam a zöld, nyálkás víztől. Nem tudom, akkoriban hogy bírtam, mindenesetre nem fejeztem ki nem tetszésemet, hogy ne tűnjek finnyásnak a fiú előtt.

- Nenenenenenene! Húzd vissza kicsit! - mondtam a fiúnak, hiszen a súlyos növény majdnem rámdőlt, mert az övét túl be nyomta.

- Egyensúlyba kell hoznunk - válaszolt mosolyogva, miközben így tett.

Alkonyat felé mindent befejeztünk. A kis csapatunk mosolyogva vonult ki az immár kész hátsókertbe. Teljesen olyan volt, mint ahogy Mr. Miyagi hagyta. Semmi sem változott.

•••

- Szia!

- Sziasztok! A munkások hazatértek! - üdvözölt anya. Rámosolyogtam Robbyra, és beinvitáltam az asztalhoz, majd lenyomtam egy székre.

- Bevallom, jó érzés, hogy újra munkától koszos a kezem - mondta apa miközben megpuszilta a kockuló Anthony-t.

- Hé, minket többet dolgoztattál! - Robbyval összenéztünk és felnevettünk.

- De ezek a gyakorlatok mindig az izo...

- Igen, igen. Az izommemóriát fejlesztik. - mondtuk egyszerre Robbyval az utolsó mondatot. - Nem mintha Robby-t védekezni kéne tanítani a páros rúgás után. - bókoltam mire a fiú nevetve megcsóválta a fejét, a többiek is helyeslően dícsérték őt, majd egy picit zavarba jött. Végül én pironkodva megkérdeztem: - Robby, nem maradnál vacsorára?

- Háát, nem is tudom... Nem szeretnék zavarni...

- Kérleeek, maradj! Nem zavarsz! - néztem rá könyörgő kiskutya szemekkel.

- Na jó, maradok, de csak a kedvedért. - adta meg magát a fiú. Örömtelien megöleltem a fiút, aki meglepődve viszonozta mozdulatom.

- Kicsim, hol van Sam? - kérdezte apa anyumtól.

- A szobájában van. Nagyon összetörte, hogy szakítottak Miguel-lel.

- Mr. Kis Sunyival? - Apa a hűtőből sört nyitott. - Nem mondom hogy megmondtam, de megmondtam. - mpstmár elégedetten belekortyolt az italába.

- Daniel. - Szólt rá kérlelően anya.

- Mi van? Csalódottnak kéne lennem, hogy a lányom szakított a Cobra Kai fő genyójával?

- Én apával vagyok! - kottyantott bele a kisöcsém, fel se nézve a telójából. Ha Miguel nem változott volna meg, nem értettem volna egyet vele, de tekintve, hogy az arcom még mindig szép színekben pompázott, kénytelen voltam magamban egyetérteni.

- Köszönöm Anthony! - dícsérte meg a "kis"fiút büszkén. - Tudod mit? Idén nyáron hagyd a tábort, és gyere a Miyagi-Do csapathoz. Robbyval és Hannah-val edzhetsz! - kezdte el csalogatni őt is. Egyenlőre csak nálam vált be ez a módszer.

- Dolgozni kell, vagy tényleg van karate is? - mostmár úgy nevettünk, ahogy csak torkunkon kifért. Végre az öcsémnek is van egy jó beszólása.

- A munka is része, de az egész csak nézőpont kérdése.

- Inkább a tábor.

- Szívem, csak szeretném ha nem vállalnád túl magad. Figyelj, örülök, hogy, újra karatézol, de saját dodzsót nyitni? Egyensúlyban tudsz tartani ennyi dolgot?

- Maga vagyok az egyensúly. - mutatott magára apa. Elvigyorodtam a megjegyzésén. - Nem hagyom, hogy az ikrek és Anthony olyanokkal járjon egy iskolába, akik csalnak és megúszhatják. A genyók nem nyerhetnek. Tennünk kell valamit. - majd újra meghúzta sörösüvegét.

- De miért pont neked kell?

- Mert tudom, hogy győzzük le a Cobra Kait. - nézett ránk. - Harminc éve megtettem. Megint menni fog. - Anya csak sóhajtott egyet. Én viszont bíztam apában, tudtam, hogy igaza lesz.

- Szerintem én felmegyek Samhez, mint szupportív húgica. - súgtam Robbynak, és fájó szívvel, de magára hagytam a srácot.

Picit aggódva rontottam be Samhez a szobába. Telójával ült az ágyán.

- Sziaaa! - próbáltam leplezni, mennyire aggaszt a lelkiállapota.

Ekkor vettem csak észre, hogy az a kardigánja volt rajta, amit Moon kötött. Ezt csak akkor viseli, ha valami bántja, vagy baj van.

- Hello....

- Mi történt?

- Letiltottam Miguelt. Csak felkavart a sok közös kép.... - Odamentem hozzá, és karommal átöleltem. Fejét a vállamra hajtotta. Hamarosan fölsőmöm pár meleg könnycseppet éreztem meg. - Ezt nézd meg...

Fellépett Instára, és ráment Aisha storyjára.

"Na, kitalálod, hogy mit csinál egy csapat a bajnokság megnyerése után? A válasz: győzelmi nachos!" - a háttérben Sólyom, Demetri és Moon is ott volt. Nagyot sóhajtottam. - " Whuu, igen! Lett volna egy kör pia is, de a pincér nem vette be Sólyom kamuszemélyiét. " - közvetített tovább Aisha. Elfintorodtam. Szomorú, hogy a régen önbizalomhiányos barátomból mostmár kamuszemélyis menő seggarc lett. Régóta tartottam, hogy esetleg véget ér a barátságunk, a Cobra Kai és a menőzés miatt, és igazam lett. - "Hé, ne dumálj erről! A szüleim is követnek!" "Bocs Mr. és Mrs. Moskowitz! Na mindegy. Addig is, nincs kegyelem ribik! - Sam lekapcsolta a videót, amiről még a gyomrom is felfordult.

- Ne törődj velük. Seggfejsereggé alakultak át... Moon meg mindig itt lesz nekünk, csak Sólyom miatt két körben mozog...

A nővérem könnycseppjeihez aztán több is csatlakozott. Sam némán zokogni kezdett a vállamon.

- Hé... Nincs semmi baj... Nem tudom ilyenkor mit kell mondani, tudod hogy nem volt normális barátom de... Vagyis egyáltalán nem volt barátom, de azt tudom, hogy nekem bármit elmondhatsz ami bánt, mert itt vagyok, és a tesód vagyok. Nekem a karate mindig segített, ha gondolod, gyere te is, meglátod, jó lesz...

- Hannah, nem vagyunk ugyanolyanok belül. Szerintem nálam ezt a karate nem tudja megoldani, de... Azért köszi. Megoldom, túl leszek rajta. Ha majd minden oké, csatlakozom. - mosolygott rám könnyes szemekkel, és kimentem a szobából.

"Nem vagy igaz Hannah, Robby neked mostanában az első, miközben a testvéred a saját hibádból szenved. És ahelyett, hogy segítenél rajta, a fellegekben járkálsz..." 

•••

Másnap barkácsboltba mentünk, hogy visszaszereljünk egy polcot a dojóban, ami már nem állt rendesen a helyén. Én szeget keresgéltem, hogy a festményeimet falamra tehessem, ezért egy sorral előrébb mentem tőlük. Apa Robbynak magyarázta, milyen csavar kell, én meg különböző méretű szegeket kezdtem válogatni a különböző méretű képkeretekhez.

- ...az a tanulság hogy az életben se megy minden egyedül, támaszkodjunk másokra?

- Nem, ez csak polc szerelés, de ha ebből metaforát gyártasz, jobb diák vagy mint én valaha.

Hát, úgy látszik, van értelme annak, hogy annyi mindent felolvastam már a fiúnak a verseim közül. Sólyommal ezeket sosem osztottam meg. Robbyval ellentétben, ő nem hinném, hogy valaha is értékelte volna. Természetesen neki se olvastam el mindent, a legutolsó versemet egyenesen elrejtettem a szigorúan őrzött, titkos dobozomba. Ezen kívül főleg az olyan verseimet olvastam, amiben elég erős érzelmeket írok ki magamból, mondjuk dühöt, szomorúságot. A Sólyommal kapcsolatos verseket is mindig kihagytam, tudtam, Robby nem nagyon bírja őt, de talán még barátok is lehetnének ha nem lenne a Cobra Kai, és ha nem gyűlölné ennyire az apját.

Hamarosan teljesen más irányba kezdtem el nézelődni. Szőnyegek, tapéták világába kerültem. Körülnénztem, majd visszafordultam, még mielőtt teljesen belemerültem volna megfigyeléseimbe. Ám mikor a szegeket is elvettem, csak egy ismeretlen hangját hallottam:

- Hogy van a vállad? - ezt aztán sikerült Johnny Lawrencehez asszociálnom. "Mit kereshet itt?"

- Egyre jobban. Nem neked hála. - halottam aztán meg Robbyt. Apa eltűnt, mire kinéztem az én soromból.

- Tudom hogy haragszol, és jogosan. - folytatta Johnny - De igyekszem változni.

- Persze...

- Nem akarom hogy rosszban legyünk!

- Ezt kissé elszúrtad, amikor Diaz-t aljas módon rámküldted!

- Nem mondtam Miguelnek hogy sunyin támadjon!  - "Ja, aha. Akkor azért rúgott annyiszor a vállába, mi. Jó dolgában. Nincs kegyelem szarság..."

- Nézd, tudom, meg kéne bocsájtanom neked, de jelenleg ez még nehéz.

- Ezért inkább úgy kínzol, hogy egy LaRussóval jársz...

- Hannah-t hagyd ki ebből! És ha mégegyszer azt látom, hogy egy Cobra Kai-os megüti, elrendezem őket, egytől egyig. Vigyázz a bandádra apa! - sziszegte Robby, láttam, hogy nagyon kellett magát türtőztesse, neki ne szökjön. "Megvédett! És nem tagadta, hogy járunk, pedig nem igaz..."  Az apja szava egy pillanatra elakadt.

- ...és azzal a fasszal edzel?!

- Mr. LaRussót sem ismered! Jobb ember mint te valaha leszel! - mondta dühösen, és elcsörtetett. Más utat kerestem, hogy elébevághassak.

- Robby! - kiáltottam és odafutottam hozzá. Megöleltük egymást, és percekig csak álltunk ott. Pillangók táncoltak a hasamban, tűzvörösen, zavartan tekintettem az öleléséből kifelé, mégis olyan jól esett. Imádtam ezt az érzést, még így a bolt közepén is. - Mindent hallottam. Tényleg szétvernéd a Cobra Kait miattam? - Kérdeztem tőle fennhangon.

- Érted a világ végére is elmennék, Hannah. Lehoznám az világ összes csillagát neked. - szólt, és a szememből hátra simított egy rakoncátlan tincset. Gyönyörűen csillogtak a kékes-zöld szemei. Szívdobogtatóak voltak számomra ezek a bókok.

- Elnézést, ez itt nem a szerelemvonat, srácok! - haladt el mellettünk egy kövérebb, vörös hajú férfi, aki eltolakodott mellettünk.

Robby az arcát a vállamba fúrta, továbbra sem engedtük el egymást. A szavai a fülemben csengtek, pont mint egy beakadt lemezlejátszó. 
             
- Hogy ment a dolog? - kérdezte odakint apa, aki a csonagtartót csukta le, miután megvettük a szegeket is.

- Csak ahogy mindig. Jobban érdekli a küzdelem magával, mint én...

•••

Otthon ábrándosan dőltem az ágyamba. A gondolataimat nem tudtam összefogni, és ez nem zavart, mint máskor. Mindenféle járt a fejemben, egy téma körül: Robby.

Gondolatfoszlányok összevissza keringtek, csak azt tudtam, hogy nem akarom, hogy vége legyen.

Nem ismertem ezt az érzést. Még soha nem volt ilyen. Egy halvány gondolat mocorgott a fejemben:
"Hannah, ez szerelem volt már az elején első látásra..."

"Létezne? Mert akkor talán... Na. Minden eddig mindennel összefügg. Az utóbbi időben, pillangók szállnak a gyomromban pár mondatára, mosolygok, ha rágondolok, kipirulok, zavarban leszek...  Furcsa. És ő is bókol, illetve szokott így érezni. Látom rajta. Csak nem olyan gyakran mint én. Aztán meg ott van az is, hogy bókol, és ez váltsa ki. Az az utolsó ilyen mondata... Az már nagyon félreérthető volt."

Ekkor tudatosult bennem minden. A fejem kitisztult, amint ez megfogalmazódott a fejemben: Szerelmes vagyok...
_______________________________________
Helló! Nem tudom, mi történt a Wattyval, de az utóbbi időben nem adja rendesen az értesítéseket, és a képeket se teszi be normálisan a fejezetekbe. Nem tudom, mit tehetnék, de ennek ellenére, remélem tetszik a rész ❤️ Mit gondoltok, Hannah túl hamar érzi ezt? Vajon, bár az élete felborult, Robby elég lesz, hogy rátámaszkodjon a nehézségekben?