Otthon videochaten hívott valaki, pont mikor befejeztem a tanulnivalóm. Bár a lányokra, azaz egy újabb békítőmenetre számítottam, mégis Eli volt az.

Furcsálltam, hiszen nem szokott így hívni, mert nem szerette mutogatni magát.

- Hello Hannah, volna kedved kijönni velem?

- Persze, merre megyünk? - mosolyogtam a láthatatlan beszélőtársamra. A fiú ugyanis nem kapcsolt kamerát.

- Ahova szeretnéd... Mondjuk... Várj, van egy jó ötletem! Felveszlek, oké? 15 perc múlva megfelel? - kérdezte titokzatosan.

- Ööö... Persze! Amúgy miért hívtál videochaten ha úgy is ki van kapcsolva a kamerád? - kíváncsi-féle vagyok, így muszáj volt megtudakolnom.

- Majd meglátod... Na jövök! - mondta, és egy szempillantás alatt a chatablak eltűnt a képernyőröl.

"Oké..." - gondoltam, és pont mire átöltöztem, halottam egy kocsit lefékezni a házunk előtt.

Lesiettem a lépcsőn, és kisétáltam a kapuig. Körülbelül délután fél hat lehetett, viszont sehol sem láttam Elit.

lletve egy srácot igen, aki közelíteni kezdett hozzám. Hátráltam pár lépést.
- Hannah, én vagyok az...

- Eli?! - kérdeztem meglepetten. A fa takarása miatt most pillantottam meg először. Tátott szájjal néztem a fiút, aki közel lépett hozzám, és nagyon szorosan megölelt.

- Meglepődtél, mi? Tetszik? - kérdezte. A srácnak kék haja lett, ami az ég felé meredezett, tüskékben.

- Basszus, de dögös vagy már! - mondtam és megsimogattam tűhegyes frizurájának a tetejét, hiszen lehajolt hozzám. - Vagyis... Nem úgy...

Eli elkacagta magát.

- Igen, igen, értem. - mondta, miközben én is megöleltem.

- Nem ekkora változásra számítottam, amikor mondtad múltkor órán, de... Jaj
Istenem! Annyira tetszik! - mondtam lelkesen, majd beültünk a kocsijába.

- Örülök. Suli után egyből a fodrászatba mentem. - kacsintott rám, majd kifordult az autójával.

- És mit szóltak hozzá karatén? Vagyis, ma voltál? - kérdeztem, mert kedden és csütörtökön szokott edzésük lenni.

- Persze hogy voltam - helyeselt. - Mindenki elámult, hogy tényleg én vagyok-e. Még Miguel sem ismert meg.

- Az igen!

- A sensei is áradozott. Ha úgy vesszük, menő lettem, hála neked, Hannah!

- Ugyan már, pár jó tanácsnál többet nem tettem, Sólyom - legyintettem.

- Túl önfejű vagy, nem állok leveled vitázni. - iökött vállon, persze barátságosan. - De miért adtad ezt a nevet?

- Olyan Sólymos beütése van a frizurádnak - mondtam kuncogva, és megint megsimítottam a taraját. - ezzel nem fogok tudni leállni, azt hiszem - nevettem fel mostmár teljesen.

- Mostmár elég lesz, Hann! Kiszállás! - vezényelt a sofőröm, az új becenevemen szólítva.

Most először pillantottam a firól tájra. A Golf'n stuff előtt állunk, ami a legjobb vidámpark a környéken!

- El sem hiszem, hogy ide jöttünk! - Mondtam, miközben bezárta az autót.

- Hát, most rendhagyó leszek, mert nem fogunk máshova menni, tőlem hisztizhetsz itt nekem bárhogyan. - Látva a "most komolyan?" arcomat, elröhögte magát: - Csak hülyülök!

- Amúgy imádom a helyet. Apu mindig ide hozott minket Sammel kiskorunkban...

- Az jó, de túl sokat fecsegsz! Gyere már a sorba! - Majd odaráncigált a legközelebbi standhoz, és elvettünk két minigolfütőt.

Az este nagyon jól telt. A minigolf- "bajnokság" után (amit természetesen én nyertem, nem ő, aki még csalt is! XD) léghokiztunk, majd egy Ice ball nevű játékkal játszottunk, aminek a lényege, hogy a labdát begurítsuk a különböző értékű helyekre, ezért beváltható szelvényeket kaptunk.

- Ha már ez egy rendhagyó este, akkor miért nem nehezítünk a játékon? - néztem a fiúra.

- Mire gondolsz? - nézett rám kérdőn.

-Ha ezt én belegurítom a 10.000-res lyukba - emeltem fel a labdám -, akkor tetováltatsz a hátadra egy sólymot, kék hajjal, ami olyan, mint a tiéd! És akárhányszor változtatod meg a hajad
színét, a sólyoménak is változnia kell!

- Oké... - mondta a fiú kissé bizonytalanul - De úgy se megy bele! - tette hozzá, hogy az előbbi érzését észre ne vegyem, meg persze, hogy átragassza rám a nyugtalanságot.

Koncentráltam, és gurítottam.

- Úristen! - kiáltottam. Hosszú szelvénysor kúszott kifelé a játékból miközben Eli nyakába ugrottam. - Sikerült!

- Ezt hogy csináltad?! - kérdezte csodálkozva.

- Az az én titkom - vigyorogtam rá, és
összeszedtem a szelvényeinket. - Várj meg itt, bemegyek, hogy kiváltsak valamit...

Azzai elindultam, és a nyereményváltóba lépve körülnéztem.

Mindenféle volt ott: fidget toyoktól
elkezdve plüssökig, ceruzákon át mindent meg lehetett itt találni. Ám én valami személyesebbet kerestem.

- Segíthetek valamiben? - állt meg egy kedves nő előttem.

- Ezeket szeretném beváltani - válaszoltam, és letettem az asztalra amit hoztam.

- Hű, ez aztán sok szelvény! - bólogatott a nőszemély.

Mégegyszer körbepáztáztam a polcokat, ám ekkor megakadt a szemem valamin. A lilás-kék fényben nem teljesen láttam, így segítséget kértem:

- Meg tudná mutatni, mi van ott? - bökten arra, amerre a tárgyakat láttam.

- Persze!- mondta, és elém hozta a két nyakláncot, amik egy bársonydarabon feküdtek.

"Tökéletes!"- gondoltam magamban.
- Ezek lesznek! - szóltam határozottan.

Levettem a tartóról a nyereményünk, és elindultam kifelé, hogy megkeressem a társam, de sehol sem találtam. A fejemben emlegetett szamár azonban rám csörgött.

- Akkor megyünk tetováltatni, vagy sem?

- Igazából én nem gondoltam túl komolyan Eli, tudod..

- Nem baj, de attól én megyek, mert menő ötlet, akkor is, ha te nem akarod. Van egy ismerősöm, megcsinálja.

- De vigyél hazategyszi! Nem akarok itt aludni a parkban... - kérleltem.

- Gyere, itt vagyok már a kocsiban!

Átverekedtem a tömegen, míg közben megírtam egy üzenetet anyuéknak, hogy Moonnál alszom.

Elival fogok menni a tetoválószalonba,
ha törik, ha szakad. Anyu egy szimpla "ok"-kal válaszolt, tudja, hogy vigyázok magamra. "De amúgy is, amiről anyu nem tud, az nem fáj neki..." Abban viszont biztos voltam, hogy a tőlem telhető legfurább módon támogatom a legjobb barátomat.

A kocsihoz érve mikor beszálltam, rögtön belekezdtem a mondandómba:

- Veled jövök.

- Nem szó se lehet róla! Azt mondta Rico, hogy ez az egész több mint 14 óra lesz! Kell menned suliba! - mondta apáskodóan.

- Te is jössz iskolába, ne hogy már! Mostmár 7 óra lesz, ha tenyleg ügyes, befejezi reggel 8-ig. Ha mégsem akkor bemegyek egyedül, és megmondom hogy rosszul érezted magad, ha kérdik, s talán 9- re el tudsz jönni... - ismertettem az ideút alatt kigondolt tervemet. Ez még mindig csak 11 óra összesen, de nem létezik, hogy 14 órát alatt ne csinálja meg...!

Eli megcsóválta kék fejét.

- Hát, hosszú éjszaka lesz, de ha ezt akarod...

•••

A csávó már várt minket. Eli székbe ült, úgy tűnt, kiválóan tudják mindketten, hogy mit akarnak.

Rico elővette a kellékeket, és Eli levetkőzött. Most láttam életembe először póló nélkül, és ledöbbentem, hogy mennyire izmos valójában.
(Persze ez nem látszott rajtam, legalábbis remélem 😅)

"Már akkor is lehetett volna nőcsábász, ezzel az alakkal, amikor nem volt menő haja, ez mondjuk az önbizalmát növeli."

A kontúrt kezdték rajzolni, és direktúgy ültem, hogy ne látszódjon, azt akartam, hogy maximális meglepetés legyen.

- Fáj? - néztem a kék hajúra az arcát fürkészve.

- Nem. Enyhén csikiz... - mondta, miközben mosoly bujkált a szája szélében. - Ha gondolod, menj nyugodtan valamerre, hívlak, ha a támogatásra van szükségem - tette hozzá gúnyosan, én meg mosolyogva elindultam, és a folyosón leültem
egy kényelmesnek tűnő kanapéra.

Rohadtul fáradt lettem, muszáj volt a telómat nyomkodnom, hogy el ne aludjak a kellemesen sötét termecskében.

•••

Felültem a kanapén. Megint elaludtam,amikor nem kellett volna, pont mind a medencés bulin... Mi van, ha Elinak szüksége volt rám?! Felpattantam az ágyról, mintha bolha csípett volna meg, és berontottam a tetoválóterembe.

- Lassíts, kislány! - dörmögte Rico. - Alszik a pasid... bökött két szék felé.
- Visszavágtam volna, de féltem, hogy felébresztem a fiút. Helyette megforgattam a szemem, remélem Rico látta, hogy csupán a legjobb barátom, és ennél több soha nem is lesz.

Sólyom két széken aludt, biztosan kifáradt. Azt tudom, hogy nagy a fizikai fájdalomtűrő képessége, de hogy annyira, hogy a hátán aludjon, az számomra elképesztő volt.

- Hogy álltok, Rico? - tudakoltam halkan.

- Megvan a kontúr... Többet ma már nem hagyom aludni, holnap reggelig nem lesz meg, csak most jön a java, meg kell csinálni...

Az órámra pillantottam, 10 óra volt. Úgy látom, nem csak én tudok szundítani bárhol, bármikor az utóbbi időben...

Lőttem egy képet a fiúról, és mivel már kiment az álom a szememből, feltettem ezt és a vidámparkban készült képeket a szigorúan privát, csak a barátaimnak való Insta-profilomra, s ügyeltem, cenzúrázzam a nem kívánatos személyeket akik esetleg elrontották azt. Aztán megváltoztattam a felhasználónevem Hann-ra, felhasználva a becenevem, amit igencsak megszerettem.

Rengeteg hülyeség volt a privát oldalamon. Random képek, pillanatfotók, amik meghatározzák az életemet, másoknak mégis jelentéktelen dolgoknak tűnnek. Ott volt az én eldugott énem, amit csak néhány embernek engedek meg, hogy lásson. Ha lesz egy pasim, tuti, hogy nem engedélyezem, hogy a nem nyilvános, privát profilom bekövessen, mert megutálna egy életre, az biztos!

Hamarosan a képalanyom is
felébredt, és folytatódhatott a munka. Többször volt, hogy kellettem én is, hogy fájdalmában szorítsa a kezem. El nem tudom képzelni, mennyire gáz lehet ez az érzés, ami a tetkó csináltatással járhat.

Körülbelül reggel 7 felé Rico már csak az utolsó simításokat végezte, mint az árnyékolás, és a többi – ez már nem volt túl fájdalmas, így Eli szórakozásképp Instázni kezdett.

- Ezt meg mire véljem? - mutatta az újan kitett képeim közül az alvósat.

- Nem bírtam ellenállni, naaa... - és elkacagtam magam.

- Oké... - mondta, és beszivelte a posztot. "Legalább nem akadt ki, biztos mert fáradt..."

- Készen vagyunk! - szólt Rico, és felállt a székéből, kinyújtóztatva elgémberedett tagjait.

- Kösz tesó! - Fogott vele kezet Eli, és háttal felém fordult.- Király lett! Na mit szólsz, Hann?

- Atyaég! Ez nagyon-nagyon menő! - mondtam, majd megöleltem a barátom. - Itt az ajándékod. - jutott eszembe, és felálltam egy székre, és hátulról a nyakába akasztottam az ezüst színű láncot. "Túl alacsony vagyok..."- gondoltam fintorogva.

- Mostmár te vagy a legmenőbb srác a völgyben akit csak ismerek, főleg, hogy Cobra Kai-os!

- Köszönöm Hann! - Ám ekkor Eli megfogta a lábaim, és hátára vett.

Utáltam, ha emelnek, de ugyanekkor realizáltam, hogy a hátán ülök, amit most tetováltak ki!!!

- Úristen, Sólyom, tegyél le! A tetkód... - visítottam, ám a srác meg nem hallotta - tegyél-le-és-menjünk-mert-elkésünk-a-suliból!!!

- Jó-jó Hannah, megyünk! Cső Rico! - azt hittem megbolondulok, hogy nem tesz le a srác, de ha kapálóztam volna, fájt volna neki, így tehetetlen voltam...
_______________________________________
Helllooooooo! Na, elég későn, de meghoztam a 6.-os részt is... Vasárnapra vers jön, szerdára meg rész ;)

U.i.: Tudom, tudom, várjátok Robby-t, de akartam mutatni egy részt is a baráságukról Eli-val, de jön ő is, nyugiii ♡