- Miiii!? Én?! Dehogyis! Nem, nem, nem! Kizárt, soha. Soha, soha, soha!!! - védekezett azonnal Ádám.
- Jaj, ne csináld már! Nincs semmi baj azzal, hogy olvastad. - mondtam elfolytott vigyorral.
- Te most palira akarsz venni engem? - kérdezett vissza, miközben felhúzta az egyik szemöldökét és elröhögte magát.
- Miiiiiii!!!??? Én!? Még a gondolat is sértő. - mondtam "durcizva" majd Ádámra néztem, és egyszerre röhögtük el magunkat.

Még két megállót mentünk a villamossal, majd leszálltunk. Vagyis Ádám leszállt, én pedig mikor léptem volna le, nem figyeltem, hogy hova rakom a mankóm és majdnem orra estem. De csak majdnem. Ádám ugyanis ahogy dőltem a hónom alatt elkapott és megtartott. A szemébe néztem ő pedig az enyémbe. A gyomrom megint megremegett.
- Jól vagy? - kérdezte valódi aggodalommal a hangjában.
- Pe...pe...persze. - dadogtam teljesen elveszve a kék szempárban. Ekkor a mankóm nagy csattanással esett le a betonra, majd ketté tört.
- Óóó, hogy az a ... - mondtam, majd lesütöttem a szemem. - És, most hogy jutok el a suliba? - kérdeztem magamtól idegesen.

Ekkor Ádám ledobta a deszkáját a betonra, majd rám nézett és elvigyorodott.
- Hölgyem, a hintója előállt. - mondta, majd a deszkája felé mutatott.
- Mi?! - néztem a deszkára, majd a mögöttem, még mindig engem a fél hónom alatt tartó fiúra. - Ezt nem gondolod komolyan? Ugye!? Ádám belenézett a szemembe, majd egy óvatos mosoly jelent meg az arcán. - Nem, nem, nem! Nem, nem és nem! Én nem tudok deszkázni. És amúgy is, tudod. Én vagyok a két lábon (ekkor lenéztem a lábaimra), jó, helyesbítek egy lábon járó szerncsétlenség. Ha én erre (itt a deszkára mutattam) felállok, nekem a másik bokám, neked pedig valamelyik testrészed fog eltörni. - fejeztem be.
- Válalom a kockázatot. - mondta, majd óvatosan felálított a deszkára és elém állt.
- Feltudod ezt venni? - adta a kezembe a táskáját.
- Ühm. - nyögtem ki, ugyanis az agyam teljesen lefagyott a tudattól, hogy a pár napja még gipszes bokámmal fogok én ma gördeszkázni Ádámmal, hogy ne késsünk el a suliból. Ha ezt a szüleim tudnák.
- Akkor indulunk. - szólalt meg - Szerintem karold át a derekam, ha nem szeretnéd, hogy amit mondtál beigazolódjon. - utalt arra, hogy nem kéne elzakóznunk.
Tettem amit mondot, és a kezeimmel átfogtam a derekát, a homlokomat pedig a hátához tettem. Ananász! Imádom!
Ádám ellökte magát, ezzel egy időben lassan gurulni kezdtünk. Kinyitottam az eddig csukva tartott szemeimet.
- Nahát, ez... ez... bámulatos. - nyögtem ki és nem tudtam betelni a látvánnyal. A szél a hajamat borzolta, az emberek, a házak, a boltok, a dugóban álló autók elsuhantak mellettünk.
- És még nem is érezted az igazi száguldást. Most figyelj! - mondta, majd fél lábával megint lökött rajtunk egyet. És megint, és megint. Egyre csak gyorsoltunk. Újra becsuktam a szemeimet és erősebben kapaszkodtam Ádám derekába. Az út hátra lévő részéből nem igazán érzékeltem semmit, mert végig csukva tartottam a szemeimet, ugyanis úgy éreztem, ha kinyitom elesünk. Onnan tudtam, hogy megálltunk, hogy Ádám mocorogni kezdett, és hangos röhögést hallottam a hátam mögül.
- És ím Úrnőm megérkezett. De, állj, ki az kinek derekát fogja e szent lélek? Nem Rómeó ő, nem ám. Hanem a délceg Ádám! - rímelte (Van egyáltalán ilyen szó? Lucka) Szabi.
- Szabi befognád?! Kösz! - vetettem oda, miközben leléptem a deszkáról, de azzal a lendülettel el is estem volna. Ákos elkapta a kezemet, majd röhögve rám nézett és megszólalt.
- Júlia, inkább visszaküldelek Rómeónak. - azzal hátra lökött egyenesen Ádám karjaiba.
- Biztos nekem adod? Te régebb óta ismered. - mondta Ádám, majd előre lökött Ákosnak. Így az ő karjaiban kötöttem ki.
- Nem már! Hagyjátok abba! - mondtam miközben rácsaptam Ákos kezére.
- Nekem már van, ráadásul ő még ver is, szóval legyen a tiéd. - mondta Ákos, mit sem törődve azzal, hogy verem a kezét, és vissza lökött Ádámnak. A többiek pedig ordenáré módon röhögtek.
- HAGYJÁTOK ABBA!!! - kiabáltam és éreztem, hogy egyre vörösebb a fejem. Emelett már nem csak a többiek figyeltek minket, hanem a suliba érkező diákok is.
- Oké, akkor megtartom. - tartott a hónom alatt Ádám miközben megvonta a vállát tettetett nemtörődömséggel.
- UGYE TUDJÁTOK, HOGY NEM EGY TÁRGY VAGYOK!!! FEJEZZÉTEK MÁR BE!!! - kiabáltam hangosabban.
- Tudod mit, inkább mégis kérem. A csajom nem örülne neki, ha nem lenne mellette a barátnője. - válaszolta komolyan Ákos, majd elhúzott Ádámtól.
- Ne már! Az előbb nekem adtad! Nem adom! - válaszolta Ádám, majd "visszavett" Ákostól.
- ELÉG! SACI SEGÍTS MÁR!!! - néztem könyörgő szemekkel az LB-mre.
Aki a hasát fogva állt fel a lépcsőröl és Ákoshoz ment majd megfogta a kezét egymásra néztek és egyszerre kezdtek el nevetni megint. Röhögve mentek be az épületbe. Otthagyva minket kettesben Ádámmal ugyanis mindenki más is bement már.
- Akkor úgy tűnik, hogy az enyém maradtál. - mondta Ádám majd leültetett a deszka egyik felére ő pedig leült a másikra. Kezébe vette az Ákossal kicserélt baseball sapkát és forgatni kezdte a keze között.
- Nehéz volt ott hagyni Miskolcot? - kérdeztem és belegondoltam, hogy milyen lenne, ha el kéne költöznünk Debrecenből. Itt kéne hagynom mindent. Szerintem eléggé nehezen viselném, pláne most.
- Hát... nem mondom, hogy nem volt pillanat, amikor nem kívántam volna azt, hogy apa másik cégnél dolgozzon. De utólag belegondolva megérte. - mondta miközben az úton haladó autókat nézte.
- Mi miatt? - kérdeztem, és tényleg érdekelt a válasza.
- Mondhatnám, hogy azért, mert a családom jobban összekovácsolódott. Azt is mondhatnám, hogy mert rögtön befogadtatok. De ezek mind mellékes dolgok. - mondta még mindig maga elé bámulva és elmosolyodott.
- És... mi lenne a fő ok? - kérdeztem halkabban.
Nem válaszolt azonnal.
- Hiszel abban, hogy valaki meglát valakit és első látásra teljesen belehabarodik. Annyira, hogy tudja, hogy a sors direkt, azért terelte arra az útra, hogy azzal a vakivel megismerkedjen? Hogy vagy az az illető változtassa meg az életét, vagy ő az illetőét? - kérdezte rövid halgatás után, majd a szemembe nézett.
- A... a... azt hiszem igen. - mondtam dadogva, és teljesen elvesztem a kék szempárban.
- Én is. - mondta, majd közelebb hajolt hozzám.

Óvatosan felemelte az állam, majd gyengéden hozzányomta az ajkát az én ajkamhoz Mecsókolt. A szemem lecsukódott és átfogtam a derekát. Abban a percben megértettem, hogy Leiner Laura a könyeiben miért írja azt, hogy olyan érzés, mintha ezer meg ezer pillangó tombolna a gyomrodban. Megértettem, hogy miért próbálják az emberek elmesélni, leírni, és, hogy ez miért nem sikerül nekik pontosan sosem. Megértettem, mert végre valahára én is átéreztem.

Mekaptam életem első, igazi csókját attól az illetőtöl, akibe...

Akibe...

Akibe, most már nem lehet kétségem SZERELMES VAGYOK!

KALÁSZOS ÁDÁMTÓL!

Saci pedig LB-hez híven ezt meg is örökítette.