- És te mit kérsz, szépségem? Ma este bármit kérhetsz, a ház állja! - rezzenéstelen arccal figyeltem, hogy a pultos vigyorogva áll előttem és jobbnál jobb üvegeket mutatott nekem. - Alkoholok közül ajánlhatom esetleg a Jim Beam italt, vagy erősebbet kívánsz mint az Unicum? - államat a kezemre támasztottam és nagyokat pislogva figyeltem a két üveget, amit elém helyezett. Őszintén nem tudtam, hogy mit kérjek. Egyik italt sem ismerem, ezért tanácstalanul felsóhajtottam. Igazából nem tudom, hogy szeretnék e inni. Tekintetemmel oldalra pillantottam és felvont szemöldökkel néztem Ramsey irányába. Mellettem ült a férfi, aki a boldogságom és a boldogtalanságom okozója. Közel volt hozzám, ezt pedig nehezen viseltem. Ismerő, fojtogató illata megbabonázott. Egyszerre volt érzéki, édes és vad is. Mélyen szívtam be az illatot és próbáltam leplezni a hatást, amit neki köszönhetek. Ramsey eszméletlenül jóképű volt. Közte és Kevin között kapkodtam a fejem. Hasonlítottak. Elképesztően hasonlítottak, Ramsey pedig észre sem vette. Bőrük bronz színű volt, orruk vékony, tekintetük pedig csillogott. Soha nem felejtem el az igazságot, amit megtudtam. Számomra még mindig hihetetlen, hogy Ramsey Lanchester fia. Pontosabban, Ramsey Lanchester lenne az igazi neve. Mosolyra húztam az ajkam. Figyeltem, hogy beszélgetnek és jót szórakoznak egymással. Boldogsággal töltött el, hogy Ramsey megtalálta önmagát. Kevin minden szempontból segített neki. - Szóval...mit adhatok? - szólalt meg újra a pultos. Gondolataimból kizökkenve megcsóváltam a fejem, majd ujjammal a Jim Beam felé mutattam.

- Azt hiszem, hogy kérek...

- Csak egy pohár limonádé lesz - szinte lassított felvételben láttam, hogy Ramsey mellém ült és hátra túrja a haját. Aprót biccentett, a pultos pedig értette a célzást. Minden bizonnyal nem akarta, hogy ma este alkoholt igyak.

- Á, értem én! Akkor maradjunk egy frissítő...

- Jim Beam italt választom! - összefont karokkal oldalra biccentettem a fejem, és mosolyogva néztem, ahogy kitölt nekem az italból. Felemeltem az átlátszó poharat, utána Ramsey felé fordultam, akinek tekintete szikrákat szórt. Vicces! Ma este nem az lesz amit akar. Felvont szemöldökkel figyeltem, hogy állát megtámasztja a kezén, majd végig nézi ahogy lehúzom az italt. Marta a nyelőcsőmet. Kellemetlen volt, fűszeres és erős.

- Nem a legjobb, igaz? - fürkészte az arcomat.

- Szeretnék még egy pohárral - mutatóujjamat feltettem és visszatoltam az üres poharat. A pultos eleget tett a kérésemnek, szinte azonnal újra töltötte a poharamat. Az igazság az, hogy nem akartam józan maradni. Ramsey közelsége, az illata és a hangja emlékeket juttatott az eszembe. Szorult szívvel vettem tudomásul, hogy ez a férfi már nem az enyém. Megbolondított a gondolat, hogy bárkié lehet. Megbolondított a közelsége és az, hogy nem érhetek hozzá. Tekintetemmel az ajkát néztem. Látszatra puha és makulátlan volt. Eszembe jutott, hogy mennyi mindent csinált az ajkával. Testemet végig járta a borzongás, majd megigazítottam a hajam. Terelnem kellett a gondolataimat, különben biztos, hogy hülyeséget fogok mondani. Vagy csinálni. Lanchester felé biccentettem. - Ti ketten egész jól kijöttök egymással. Meglepő - felvontam a szemöldökömet, ő pedig Kevin felé nézett. Apró mosolyra húzta az ajkát, ezért a szeme mellett nevető ráncok futottak össze. Kevin beszélgetett valakivel, ezért nem láthatta, hogy figyeljük őt.

- Kevin olyan mintha a második apám lenne - az arcomat fürkészte, nekem pedig hevesebben kezdett el verni a szívem. Ramsey soha nem tudhatja meg, hogy Kevin a vérszerinti apja. Soha nem tudhatja meg, hogy megannyi év alatt hazugságban élt. Ramsey nem bírná ki az igazság súlyàt. Ebben biztos vagyok. Titkolja, de van egy érzékeny oldala. Ramsey kőkeménynek mutatja magát. Egy olyat férfit mutat, aki rendíthetetlen és szikla szilárd. Én mégis tudom, hogy van egy érzéki, sebezhető oldala. Ramsey összeroppana a súly alatt és teljesen belebetegedne. A lehető legokosabb ötlet az, ha titokban tartom az igazságok. Ezzel talán hazudok neki. Hazudok a férfinak, akit szeretek. Mégis tudom, hogy az ő érdekében teszem. Halványan elmosolyodtam, amikor tekintete újra megtalálta az enyémét. Az esti fényekben csillogott a borostyán színre emlékeztető szeme. - Tudom, hogy furcsa. Kevint az első perctől fogva gyűlöltem. Lenéztem őt, mert csak arra tudtam gondolni, hogy szétszakította a családomat. Idővel viszont rájöttem arra, hogy nagyon jó ember - ujjait összefonta a mahagóni pult felületén, majd előre pillantott. Nagyot nyelve néztem végig az ívelt orrán, figyeltem a makulátlan bőrét, gyönyörködtem a puha ajkában amit enyhén körbe ölelt a halvány borostája. Imádtam őt. Basszus! Szerettem ezt a férfit! - Sokkal tartozom neki. A legkevesebb a vérvétel volt. Bárcsak többel is segíthettem volna - helyezte tarkójára a kezét.

- Én... - fürkésztem az arcàt. - Nagyon örülök annak, hogy jóba lettetek - suttogtam őszintén, ő pedig oldalra nézett rám. Mikor találkozott a tekintetünk, a szívem hevesebben vert. Távol kellene maradnom tőle. Menekülnöm kellene, hogy védjem magam. Mégsem tudtam ellenszegülni. - Itt az élő példa arra, hogy minden kapcsolat helyrehozható - egyik hajtincsemet az ujjam köré tekertem, és zavartan szórakoztam vele. - Hiszen csak egyszer élünk. Mi értelme haragban lenni? - suttogtam, ő pedig elnevette magát. - Mit nevetsz? - fürkésztem a mosoly vonalait. Ramsey ekkor félre tolta az üres poharamat.

- Aranyos vagy amikor be vagy csípve - bólintott. - De legalább tudjuk, hogy nem ihatsz többet.

- És ha én szeretnék? - biccentettem oldalra a fejem. - Talán eltűnik a szürke valóság - formáltam ajkaimmal, ő pedig a számra pillantott. - Talán szerezhetek pár boldog percet - suttogtam a szemébe nézve. Ő lassan pislogva megrázta a fejét.

- Maradj józan - suttogta. - Maradj velem - kérte. Végig néztem rajta, majd megtámasztottam államat a kezemen.

- Elüldöztél engem, rémlik? - hajoltam közelebb hozzá. - Nem maradhattam, mert elüldöztél engem - időközben észre sem vettem, hogy könnyek gyűltek a szemembe. A könnycseppek mardosni kezdték a lelkemet és szorítani a mellkasomat. - Az igazság az, hogy nem akartam mást, csak veled maradni - biggyesztettem le az ajkamat. - De te ezt nem engedted - erőltettem magamra egy mosolyt, ő pedig felsóhajtott. Nehéz levegő szakadt fel a torkából. Csak ő tudhatja, hogy a lelke mit őriz. Titkot? Igazságot? - Azt sem tudom, hogy ami köztünk történt, az valódi volt e - adtam a tudtára, ő pedig bólogatni kezdett.

- Valódi - suttogta, mire felkaptam a fejem. Tudtam, hogy még mondani fog valamit, ezért némán figyeltem. - Valódi, de mellettem nem voltál biztonságban. Számodra olyan voltam, mint egy időzített bomba; ha robbanok, velem robbansz te is - közelebb hajolt, ujjával megérintette az arcomat, én pedig lehunytam a szemem. - Meg kell értened, hogy nem vagyok egyszerű férfi. Bántom azokat, akik a közelemben vannak - ujja hegye az ajkam szélét simogatta, én pedig a szemébe néztem. - És néha el kell taszítanom magamtól azt akit szeretek, hogy megvédjem saját magamtól - az arcomat fürkészte, én pedig tovább hallgattam. - Mert egy szerelmes férfi hülyeségeket csinál. Nem gondolkozunk. Elrontunk dolgokat. Helyrehozni pedig nem merjük - mosolyodott el. Késő este volt. Nem figyeltem az emberek zajára, a tévé sem érdekelt. Ebben a pillanatban csak ketten léteztünk. Ramsey az arcomat simogatta, én pedig hallgattam őt. Minden szava elgyengített. Megérintette a lelkemet és újra reményt táplált bennem. - Egy percre se hidd azt, hogy nekem nem fájt annyira, mint neked. Az igazság az, hogy szenvedtem nélküled. Magányos voltam és minden pillanatban hiányoztál. Mégsem kerestelek. Talán neked jobb nélkülem.

- Tévedsz - suttogtam alig hallhatóan. Ramsey a szemöldökét ráncolta, miközben mosolyt erőltettem magamra. Talán ez lesz a nagy beszélgetés. A beszélgetés, amit milliószor lejátszottam a fejemben. Most talán minden a helyére kerülhet. De csak talán. - Tévedsz, ha azt hiszed, hogy nekem jobb nélküled. Az igazság az, hogy én melletted vagyok igazán boldog. Nem érdekel az, hogy időzített bomba vagyunk e, vagy sem. Ez...ez a szerelem - vállára tettem a kezem, ő pedig nagyot nyelt. - Mert úgy voltam vele, hogy ha az élet nekem szánt, akkor találkozunk még. Most itt vagyunk, és elmondhatatlanul örülök neki - suttogtam hevesen dobogó szívvel. Ramsey közelebb hajolt hozzám, ujjával letörölte a könnyeimet, majd lassan megrázta a fejét.

- Látod? Én csak könnyeket tudok okozni neked!

- Nem igaz! - csaptam az asztalra, ő pedig tenyerébe temette az arcát. - Emlékszel, hogy csillogott a szemem, akárhányszor megláttalak? - biccentettem oldalra a fejem. - A szívem a torkomban dobogott. Hihetetlen érzés volt - közelebb hajoltam hozzá, válaszul az ajkamra pillantott. - És most azt kell mondanom, hogy ha nem csókolsz meg itt és most, akkor kisétálok azon az ajtón, és soha többet nem fogsz látni engem - remegő kezekkel mutattam a hátsó kijárathoz, miközben Ramsey a számra pillantott. Ajkába harapott, majd felvonta a szemöldökét. Tekintete izzott. Forrt benne valami, amit nem tudtam megfogalmazni. Arca kipirult, kezével hátra túrta a hajszálait. Az időt húzta, nem tudta, hogy mit tegyen. Mélyen a szemembe pillantott, majd szinte lassított felvételben láttam, hogy megrázza a fejét. Összehúztam a szemem, és keserű csalódottsággal bólintottam egyet.

- Nagyon sajnálom. Tényleg - biccentett, mire felálltam és hátra léptem egy lépést. Hiba volt ide jönnöm. Fájt és újra menekülni akartam.

Mire számítottam?
Tényleg azt hittem, hogy mi ketten újra együtt lehetünk? Ramsey semmit sem akar tőlem! Az igazság pedig kegyetlenül fájt.

Sírva löktem ki magam előtt a hátsó ajtót, majd a sötétben az autó felé igyekeztem. Annyira magam alatt voltam, hogy a kulcsomat sem találtam. Szipogva az ujjaim közé vettem, és az utcai lámpa fényében megnyomtam a gombot. Hülye voltam. Hülye, hülye és ostoba. Félig nevetve, félig sírva helyeztem kezem az ajtóra, de ekkor valaki megfogta a csuklómat. Szinte lassított felvételben láttam, hogy Ramsey magával szembe fordít. Szemembe nézve közelebb hajolt hozzàm államat pedig megemelte. Minden gyorsan történt, időm sem volt reagálni. Mire észhez kaptam volna, másik kezét a derekam köré fonta. - Nem akartalak cigi füsttől és alkohol szagtól bűzlő kocsmában megcsókolni. Most pedig nagy levegő, mert jövök - tényleg nem volt időm. Ramsey oldalra biccentette a fejét, majd az ajkàt az enyémhez illesztette. Táskámat elejtettem, amikor a puha ajka simogatni kezdte az enyémet. Lágy csók volt. Kellemes, romantikus. Nem sietett, minden pillanatot kihasznált. Vággyal telt csókot fokozta. Keze felkúszott a hátamon, ujjait a tarkóm köré fonta. A bizsergés eluralkodott rajtam, ezért csípőmet neki nyomtam. Mikor elhajolt tőlem, megigazította pár hajtincsemet, és így szólt: - Az a baj, hogy megvadít ez a hajszín...

- Én nem bánom, ha vad vagy - pillantottam az ajkára, mire elvigyorodott.

- Akkor jó! Akkor remélem nem baj, ha ma este nálam alszol - az autója felé biccentett, én pedig újra magamhoz húztam és nevetve megcsókoltam.