Ilyen nem létezik! Késő este miért van ekkora forgalom? Az utcai lámpák fénye alatt az autóban ücsörögve felhangosítottam a rádiót, és türelmetlenül vártam, hogy meginduljon az előttem ácsorgó autó. Ujjaimmal a halántékomat masszíroztam, miközben oldalra pillantottam. Sötét volt már, ezért a kikötőből nem sokat lehetett látni. A halász hajók egymás mellett hintáztam a víz felszínén. Volt amelyik ki volt világítva, egy-két hajón még ember is tartózkodott. Apró mosolyra húztam az ajkam. Eszembe jutott, hogy egykor én is akartam egy hajót, ami végül Ramsey tulajdona lett. Sóhajtva szemezgettem a hajókkal és a modernebb jachtokkal is. Egyszer nagyon szívesen kihajóznék valahova. Messze mennék és nem jönnék vissza egy jó darabig. Megkeresném a nyugalmat és kihasználnám minden pillanatát, amit csak tudnék. Előre pillantottam, amikor a lámpa zöld fény vetített az ablakra. Lassan elindultam, majd a kezembe vettem a telefonomat. Kevin elküldte a hely pontos címét, viszont nem emlékeztem rá, ezért gyorsan megnéztem a linket, amit küldött. - Nincs is messze - mosolyogva jobbra kanyarodtam, és felhajtottam egy szűk utcára. Kicsit furcsáltam, hogy késő este szeretne találkozni velem. Próbáltam a dolgok mögé látni, de talán csak fontos dologról szeretne beszélni velem.

Miután leparkoltam az említett bár előtt, összehúztam a fehér kabátomat és átsiettem az utcán. A bár előtt egy ember sem állt, ezért összeráncolt szemöldökkel szemezgettem a csukott ajtóval. "Zárva" felirat díszelgett előttem, a betűk pedig neon fényben világítottak az átlátszó üveg felületén. Összefontam magam előtt a kezem. Ilyen tényleg nem létezik! Lábujjhegyre állva próbáltam benézni a bárba, de a sok ember közül nem ismertem fel Kevint. A tévén valamilyen futball adás ment. Szinte mindenki a focit nézte, és közben hangosan kiabáltak. Próbáltam lenyomni a kilincset, de az ajtó valóban zárva volt. Kezembe vettem a telefonomat és mérgesen a fülemhez emeltem a készüléket. Nem hiszem el! Talán rossz címre jöttem, vagy Lanchester már haza ment? Összefont karokkal vártam, hogy felvegye a telefont.

- Szia Valeria! Itt vagy már? - kérdezte. Mérgesen elnevettem magam. Biztos, hogy szórakozik velem!

- Szia! Tulajdonképpen igen, viszont az ajtó zárva van, téged pedig nem látlak! Elég sokan vannak, biztos, hogy jó helyet küldtél? - fel pillantottam és leolvastam az ajtó fölött található táblát. - A Bullpen előtt vagyok, valamilyen foci meccset adnak a tévében - vacogtam alig hallhatóan.

- Á! Jó helyen vagy, ne aggódj! Technikai okok miatt be kellett zárni a főbejáratot, mert valamilyen részeg be akart jönni. Nyugodtan használd a hátsó kijáratot, ami jobbra van. Menj el a magas fa mellett, utána fogsz látni egy teraszt kanapékkal és kényelmes fotelekkel. Ott van a hátsó ajtó is - kicsit félbe hagyta, utána nevetve folytatta. - Volt egy részeg aki dörömbölni kezdett az ajtón. Majdnem betörte az üveget. Biztos a focit akarta nézni... - szórakozott.

- Értem - indultam meg a fa irányába. - Akkor nemsokára találkozunk - biztosítottam róla.

- Rendben! Itt várlak - bontotta a vonalat, én pedig elindultam a terasz felé.

- Ramsey! Figyelj, kölyök - Kevin sietős mozdulatokkal csörtetett felém, ezért a félig kifogyott poharat a pultra csúsztattam és a félhomályban felé pillantottam. A bárban még mindig sokan voltak. Minden második embert lekötötte a meccs, ami a tévében volt. Láttam már izgalmasabb sportot is, de nem mertem kifejezni a nem tetszésemet, ezért figyelemmel kísértem végig egészen a fél időig. Mikor fél idő lett, sokan a fejüket rázták és az asztalra csaptak. Soha nem értettem, hogy ilyenkor mire van ez a felháborodás. Tíz perc múlva minden folytatódik elölről, nem igaz? - Mit csinálsz most? - helyezte vállamra a kezet.

- Limonádét iszok - biccentettem a pohár felé, majd hátra pillantottam a vállam felett és elnevettem magam. - Illetve figyelem, hogy mennyire nem tetszik nekik az állás - mutattam a tévé felé.

- Igen, igen - bólogatott szaporán. - Eszembe jutott valami - bökött hirtelen a halántékához, én pedig felé fordultam. - Telefonálás közben kint felejtettem egy rekesz sört. A sérülésem miatt nem igazán emelhetek. Megteszed, hogy kimész érte, és behozod ide a pult mögé? - kérdezte, én pedig azonnal felálltam.

- Basszus! Hamarabb is szólhattál volna! Isten ments, hogy nehezet emelj. Csak pár hete jöttél ki a kórházból. Behozom azt a rekesz sört.

Magamra húztam a vékony kabátomat es mit sem sejtve indultam meg a hátsó ajtó felé. Az ajtó előtt vörös függöny volt, amit megfogtam és elhúztam magam előtt. Kezemet a kilincsre helyeztem, de amikor lenyomtam, valami akadályozta. Szemöldökömet ráncolva újra megpróbáltam, és sikerült. Kilöktem magam előtt ajtót, és a földet figyelve előre léptem. Felkaptam a fejem, a lábam pedig a földbe gyökerezett. Hevesen süllyedő mellkassal pillantottam Valeria, borostán színű szemébe, miközben az ajtó becsukódott mögöttem. A lány előttem állt, én pedig teljesen lefagytam. Telt ajkát kinyitotta, szeme kitágult. Annyira meglepődött amennyire én, hiszen mozdulatlanul állt és a szemembe nézett. Ebben a pillanatban egymás lelkébe láttunk, a pillanat pedig magával ragadt. A késő esti éjszakában, a terasz halvány fényében egymást néztük, és nem szóltunk egy szór sem. Valeria gyönyörű, és védtelen volt. Tűzvörös haja vonzotta a tekintetem. Fehér bőre makulátlan volt, apró keze pedig remegett. Telefonját maga mellett tartotta, miközben közelebb lépett egy lépést. Nem tudom, hogy mi játszódik le a fejében, de biztos, hogy ez az este még csak itt kezdődik. Tudtam, hogy mondanom kell valamit. Végig néztem rajta. Eszméletlen gyönyörű volt. Sportosan volt felöltözve, piros hajàt pedig kontyba fogva viselte. Piros...nem hétköznapi. Ajaj! Valami nagyon megmozdult a nadrágomban. Khm, mondanom kell valamit! - Te mit csinálsz itt?

Miközben tudtam, hogy ennél valami jobbat is kitalálhattam volna, figyeltem, hogy mélyen a szemembe nézve elpirul. - Lanchester hívott, hogy beszélni szeretne velem - telefonját felmutatta, én pedig a szemöldökömet ráncoltam. Kevin nem említette, hogy Valerieval közös megbeszélni valója akadt. Az igazság talán az, hogy miattam hívta őt ide? Kezemet a tarkómra vezettem, másikat pedig a zsebembe süllyesztettem.

- Valóban? - biccentettem. - Nekem nem említett téged - alig tudtam befejezni, mert a fejét rázva nevetett egyet.

- Várj! Ti ketten együtt vagytok itt? - mutatott a csukott ajtóra, én pedig összefontam magam előtt a kezem. Szemezgettem a ragyogó szemével és figyeltem a telt ajkát. Hihetetlenül vonzott ez a nő. Azt hittem, hogy sikerült elfelejtenem őt. Azt hiszem, hogy soha nem fogok eljutni arra a szintre, hogy őt kitöröljem. Így nem!

- Együtt. Iszogatunk meg focit nézünk a tévén - a földre pillantottan és az ajkamba harapva összehúztam a szemem. - Talán azt akarta, hogy találkozzunk. Kevin nagyon jó ember - miután befejeztem, Valeria összefonta maga előtt a karját, majd ujja hegyével az ajkát kezdte piszkálni.

- Várjunk csak! Ti ketten mióta vagytok ennyire jó barátok?

Végig néztem rajta. Szerintem nem ez a legfontosabb dolog, ezért elengedtem a fülem mellett ezt a kérdést. Felvont szemöldökkel felsóhajtottam. - Mindegy! Ha már eljöttél idáig, talán bejöhetnél - oldalra léptem, ő pedig nyelt egyet. Tekintete az enyémét kereste. Megtalálta, telt ajka mosolygott. Mellkasa szaporán emelkedett, kezével a haját piszkálta. Imádtam a lányos zavarát. És ez a vörös haj... - Ne legyél zavarban. Hetek óta nem láttuk egymást - jegyeztem meg. Valeria arcán piros pír jelent meg, miközben a cipő orrát vizslatva halkan elnevette magát.

- És szerinted az nem volt jobb? - oldalra biccentette a fejét, majd halkan folytatta. - A történtek után úgy éreztem, hogy szükségem van a nyugalomra és egy kis magányra. Jót tett! - húzta ki magát.

- Én is ugyan így gondolom! Hasonló cipőben jártunk, vöröske - néztem végig rajta. Valeria feltette a mutatóujját.

- Ne hívj így - szeme szikrákat szórt, én pedig elnevettem magam. Oldalra pillantottam, majd a haját figyeltem. Mikor tudatosult benne, hogy mit nézek, aprót biccentett. - Jól látod! Új lett a hajszínen - tárta szét a kezét. - Már nem vörös, hanem...piros.

- Piroska - jegyeztem meg. Valeria nehezen felsóhajtott, majd előre lépett. A hirtelen megindulása miatt észre sem vette, hogy ahol én állok, egy kicsi résszel feljebb van. Fehér cipője elejével megbotlott a beton felső részén, ezért elvesztette az egyensúlyát. Elkerekedett szemekkel néztem, hogy előre borul, miközben kinyújtottam a kezem. Mélyen beszívtam az illatát amikor testével a karjaimba esett. Valeria erősen kapaszkodott a karomba, miközben tenyeremet a derekára vezettem. Piros haja vékony tincse az arca mellé lógott, ezért szabad kezemmel a füle mögé tűrtem. Valeria annyira meglepődött, hogy mozdulni sem mert. Az illata, az érintése és a közelsége megbabonázott. Elgyengített és tudtam, hogy ma este nem leszek megközelíthetetlen. Az ajkára pillantottam, válaszul ő is így tett. A szememet összehúzva suttogni kezdtem. - Megannyi idő után most találkoztunk először és máris a karjaim között talállak? - suttogtam. - Mi ez, ha nem sors?

- Nem hiszek a sorsban - fürkészte az arcomat. - Azóta nem hiszek, amióta ezek a gyönyörű szemek nem értem csillognak - csalódottan figyeltem, hogy üveges tekintettel megtámaszkodik, majd sóhajtva hátra lép egyet. - Azóta nem hiszek benne, amióta hátat fordítottál és magamra hagytál - sziszegte a fogai között. Erre nem tudtam mit mondani. A fények alatt álltam és beletúrtam a hajamba. Nem láttam bele a fejébe. Mégis tudtam, hogy akkor mérhetetlenül megbántottam. Megsebeztem. A lelke mélyére szúrtam. Hibáztam. De ez volt a könnyebbik út. Én pedig gyáva voltam. Bevallom, hogy az voltam.

- Sajnálom - pillantottam le.

- Látod? - mutatott rám. - A szemembe is alig tudsz nézni - csóválta a fejét. Nehéz levegő szakadt fel a tüdőmből.

A kurva életbe Kevin!
Tényleg fontos volt ezt megszervezned?

Mosolyt erőltettem magamra és lenyomtam a kilincset. - Sajnálom - ismételtem. - Haza mehetsz ha szeretnél. De talán benézhetsz és talán meg is ihatsz valamit.

- Talán - lépett be az ajtón.
És ekkor még nem tudtam, hogy ér véget ez az esti "beszélgetés".