Ramsey teljes mértékben felszívódott, amit megértek. Az életünk zűrössé vált az utóbbi időben. Voltak napok, amikor mélypontra kerültünk. Megfogalmazni sem tudom, hogy mit éreztem belülről. Ramsey hiánya felemésztett, és úgy éreztem, hogy nélküle nem vagyok önmagam. Magamra hagyott a gondolataimmal, az érzéseimmel és a szívemmel, amivel játszott. Tudtam hírét. Ismertem és én magam is bevallottam, hogy egy nőcsábász. Ramsey Hernandez az éjszakai élet császára volt, én pedig magam alatt vágtam a fát. A szívem mélyén tudtam, hogy vele csak a baj lesz. Mit is vártam? A szívem mélyén talán abban reménykedtem, hogy én más leszek. De mégis miben lennék más? Ramsey ugyan azt látja bennem, mint a többi olcsó nőben, akikkel eddig dolga volt. A különbség az, hogy velem kicsit tovább tartott a szórakozása.

Mégis...mégis van bennem egy apró remény. Szeretném azt hinni, hogy jelentettem neki valamit. Szeretném azt hinni, hogy több voltam, mint egy játékszer. Megkapott. Megkapta a testem. Minden porcikámat oda adtam neki, ő pedig a szemem előtt tört apró darabokká. Ezek után megérdemli a reményemet? Megérdemli azt, hogy bízzak abban, hogy jó ember?

Ramsey felszívódott. Ez alatt azt értettem, hogy már nincs a közelemben. Éreztem a hiányát, és szétmarcangolt a tudat, hogy most is egy nővel lehet. Talán így van. Talán ebben a pillanatban is fekszik valaki az ágyában. Ramsey éli az életét. A lövöldözés óta visszavonult, és keveset hallani felőle. Jól tette. Biztos vagyok abban, hogy rendbe akarja tenni az élete elcseszett oldalát. Miközben ő magát gyógyítja, addig engem felemésztett a magány és a hiánya. Egyedül maradtam, de talán így a helyes. Lehet, hogy nincs szükségem egy Ramseyra, aki állandóan csak "vöröskének" hívott és lenézte rólam a ruhákat. Talán így kellett lennie. Mindennek meg kellett történnie ahhoz, hogy rájöjjünk arra, hogy mi nem vagyunk jók együtt. És azt hiszem, hogy el kell őt engednem. Akkor is, ha fáj. Ramsey bántott engem. Ramsey már a múlté. És ahogy egyszer Thomas Shelby mondta;" ő már a múlté, és a múlt nem az én gondom...És a jövő sem az én gondom többé."

Peaky Blinders nézése közben rezgett a telefonom, ezért a kezembe vettem. Megnyitottam a messengert, mert Selena küldött egy fényképet. A történtek óta Selenával sem beszéltem annyira sokat, de ezt is megértettem. Az ő szemszögéből is ijesztő és megrázó volt, ami történt. Talán úgy gondolja, hogy biztonságosabb neki az, ha távol marad tőlem. Legalábbis az ő helyében én így gondolkoznék. Felsóhajtottam és megnyitottam a chat ablakot.

Félre tettem a gépemet, majd belecsúsztattam lábamat a puha mamuszba és kinyitottam a szobám ajtaját. Egyenesen a konyha felé igyekeztem, amikor megtorpantam apa dolgozó szobája előtt. Az ajtó résnyire nyitva volt, ezért beléptem rajta és mosolyt erőltettem magamra. Apa az asztal mögött ült és a monitoron nézett valamit. Amikor megpillantott, mosolyogva hátra gurult a székkel. - Mit csinálsz apa? - támaszkodtam a mahagóni asztalra. Apa enyhén felém tolta a monitort, ezért tökéletesen ráláttam arra, hogy nyaralások között kutakodik. - Elutaztok anyával? - lepődtem meg.

- Talán - mosolygott. - Tudod most lesz anyukád születésnapja. Több ékszert már nem szeretnék neki venni, mert van belőle egy rakattal. Arra gondoltam, hogy karácsony előtt elutazunk valahova kettesben.

- Hm! Ez nagyon jól hangzik. Mire gondoltàl? - érdeklődtem kíváncsian. Apa megrántotta a vállát és a szemembe pillantott.

- Thaiföld! Ázsiában még nem jártunk. Bangkok nagyon vonz engem. Magas népességgel rendelkezik és sok a turista látványosság. Anyád nagyon szeret nézelődni és új helyeket felfedezni. Azonban nagyon tetszett Ibiza is - szántotta végig a haját.

- Ibiza inkább a fiataloknak való, apa! Szerinted hol vannak azok a híres bulik és soha véget nem érő szórakozás? - biccentettem oldalra a fejem. - Anyának valami nyugisabb hely kell.

- Ciprus? - csillant fel a szeme.

- Ciprus az jó lehet! A jó hír az, hogy ott télen is jó idő van, ezért kabátot biztos, hogy nem kell vinnetek - löktem el magam az asztaltól. Mielőtt kiléptem volna az ajtón, apa utánam szólt.

- Minden rendben veled? - hangja viszonylag halk volt, ezért tudtam, hogy miért kérdezi. Lesütöttem a szemem, a kezem pedig összefontam magam előtt. Apa aggódó tekintettel mért végig, az ajkát pedig elhúzta. - A történtek óta kicsit zárkózott vagy. Tudom, hogy megviselt téged, de rossz ilyennek látni, lányom.

- Tudom - bólintottam, majd könnyes szemmel folytattam. - Szeretnék rajta változtatni, de nem tudok. Őszinte leszek! - tártam szét a kezem. - Mindenki azt mondja, hogy mozduljak ki, hogy menjek moziba vagy vásárolni. Az igazság az, hogy nincsen kedvem. Rosszul érint ami történt. Nagy részben hibás vagyok miatta - mutattam a mellkasomra. - És nem tudok magamnak megbocsátani - nyeltem egyet. - Kevin Lanchester egy különlegesen jó ember! Azon az estén majdnem meghalt! Majdnem meghalt egy golyó miatt, ami részben miattam lett kilőve - pillantottam oldalra. - Ezért vagyok zárkózott. Haragszok magamra. Úgy érzem, hogy egy kicsit el kell vonulnom - fejeztem be alig hallhatóan. Apa szomorúan bólogatott. Láttam rajta, hogy minden szavamat tisztán megérti.

- Igen - suttogta. - Az az este mindenkinek rossz volt. Rossz emléket idéz elő - vonta fel a szemöldökét. - De tudod, hogy velem bármiről beszélhetsz, igaz?

Szeretem, amikor apa gondoskodó. Hozzászoktam ahhoz, hogy mindig a munkájával foglalkozik, hiszen üzletember. Akkor szeretem igazán, amikor üzletemberből apává válik. Ez mindig így volt. Olyankor mindig én voltam a legfontosabb, és a munkáját is háttérbe szorította. Szeretem, hogy tudja, mikor kell segítenie. Őszintén elmosolyodtam. - Köszi - léptem hátra. - Megkeresem anyát.

- Az illatok alapján a konyhában van - szimatolt a levegőbe, majd megnyomta az egér bal gombját. - Akkor repülőjegy után kutatok.

- Rendben! Jó választás - mondtam őszintén.

Mielőtt bárki kérdezné, igen! Mi voltunk azok, akik megrongálták az edzőterem ablakait. Azt hiszem, hogy életemben először éreztem magam igazán jól. Furcsa, de Kevin társaságában úgy érzem, hogy önmagam lehetek. Egykor az ellenségem volt. Utáltam és a lehető legrosszabbat kívántam neki. Nem láttam benne mást, csak a férfit, aki szétszakította a családomat. Most jöttem rá arra, hogy félre ismertem. Szavakkal nem tudom megfogalmazni, hogy mi húz felé. Olyan lett nekem, mint egy nagybácsi, vagy mint egy pótapa. Inkább az utóbbi. Kevin belopta magát a szívembe, idővel pedig azt vettem észre, hogy több dolgot beszélek meg vele, mint apával. Nem tudom, hogy ez helyén van e így. Apa mindig el van havazva. A munkán kívül nem sok dolog érdekli, ezért én is élem a saját életem. Észre sem vettem, hogy mostmár nem apa az első, akihez fordulok, ha gondjaim adódtak.

Késő este magamra húztam egy bordó színű pólót és rádobtam egy szürke zakót. Kocsi kulcsot az ujjamra tekertem és lesiettem a márvány lépcsőn. Bokáig érő bakancsomat felhúztam és éreztem, hogy rezgett a zsebemben található telefon. Mielőtt a kezembe vettem volna, apa igyekezett felém. Kezében kristály poharat tartott. Szokásos ing és vasalt nadrág volt rajta. Mikor meglátta, hogy készülök valahova, megrázta a fejét. - Remélem, hogy a kaszinóba mész! A fülembe jutott, hogy rég látták ott a tulajt - bökött felém. Miután látta, hogy nem érdekel amit mond, tovább folytatta. - Remélem nem felejtetted el, hogy van egy kaszinó, ami a tiéd!

- Ha akarnám sem tudnám elfelejteni - túrtam hátra az enyhén hullámos hajam. Apa összevont szemöldökkel figyelt. Barátságtalan volt, ezen pedig nem lepődtem meg. Derekamat a lépcső arany színű korlátjának támasztottam, és szemezgettem a letisztult, csillogó falakkal. - Van életem a kaszinón kívül is. Lazulok és beszélgetek.

- Megtudhatom, hogy kivel? - fonta keresztbe a kezét. - Tudtommal minden barátodat ismerem - nézett végig rajtam. Kezembe vettem a telefonomat és megnéztem az üzenetet, amit Kevin küldött nekem.

Nevetve zártam le a telefonomat, miközben tudatosult bennem, hogy valószínüleg tapasztalatból beszélt. Akkor kaptam fel a fejem, amikor apa a torkát köszörülte. - Emlékszel, hogy hol tartottunk, fiam? - nézett végig rajtam. Úgy döntöttem, hogy nem hallgatom végig a szokásos beszédét. Mindenre volt szükségem csak arra nem, amit mondani fog. Feltettem a kezem.

- Lazulni megyek, apa! Engedj elmenni - biccentettem oldalra a fejem. - Tudtommal nem vagyok házhoz kötve. Vagy talán beszélni szerettél volna valamiről? - fürkésztem az arcát.

- Lehet, hogy igen - bólintott. - Egyszer leülhetnénk beszélgetni. Tudod, amolyan apa fia beszélgetésre. Tudom, hogy rohanósak a mindennapok, de én mindig itt vagyok neked - mutatott magára. - Kicsit azt érzem, hogy el távolodtunk.

Mielőtt bármit is mondtam volna, összeszedtem a gondolataimat. Apával soha nem volt szoros a kapcsolatom. Az ő életében egy dolgot tartott fontosnak, az pedig a munka, a pénz és még több pénz. Mindig anyához mentem, ha baj akadt. Az igazság az, hogy soha nem vette ki a részét, mint apa. És azt hiszem, hogy ez már nem fog változni.

- Rendben! Most viszont lépek - mutattam az ajtó felé.

- Éjszaka azért haza jössz? - érdeklődött. Megrántottam a vállamat és az ajtó felé sétáltam.

- Még nem tudom! Biliárdozni fogok, utána meccset nézünk az egyik közelben található bárban.

- Melyik haverod szeret biliárdozni? - ráncolta a homlokát. Felvont szemöldökkel oldalra pillantottam. Azt hiszem, hogy okosabb dolog, ha erre nem adok őszinte választ. Nem akartam elmondani apának, hogy kivel lógok. Apát ismerve nem nézné jó szemmel. Az életem romokban hever, minden a feje tetejére állt. Meg kellett tartanom a maradék nyugalmat és harmóniát az életemben. Mosolyogva intettem.

- Csak pár haverommal lazulok egy kicsit. Lehet, hogy csak reggel jövök - mielőtt bármit mondott volna, kiléptem az ajtón és becsuktam magam után.

Na nézzük azt a medvét!