Hevesen süllyedő mellkassal pillantottam a házunkra, ami előtt Ramsey leparkolt. A tenyerem izzadt, a késő esti órákban nem voltam önmagam. Nem tudtam eldönteni, hogy nyugodtsággal töltött el a jelenléte, vagy inkább felkavart bennem dolgokat. Abban biztos voltam, hogy szeretem őt és nem akarok tőle távol lenni. Kicsiket pislogva figyeltem, hogy egyik kezét a kormányon tartja, a másikkal a tarkóját piszkálja. Sűrű szempilláit lesütötte és felsóhajtott egyet. Gondterhelt volt, és ezt nem akarta titkolni. Megszakadt a szívem, hogy újra elveszíthetem, ezért közelebb hajoltam hozzá. Puha arcára helyeztem a kezem, enyhén magam felé fordítottam és szájára helyeztem az ajkamat. Ramsey azonnal reagált. Kihúzta magát, testével közelebb hajolt és nagyra nyitotta puha ajkait. Kezével a hajamba túrt, ujjaival izgató mozdulattal szorította meg a hajtincseimet. A pulzusom az egekbe szökött, a szívem gyorsan dobogott. Létezik egy érzés, amihez semmi sem fogható; a vágy, a kémia, az összhang és a búja játék. Szenvedélyesen csókoltuk egymást. Az újra egymásra találás nem lesz könnyű, de semmi pénzért nem adnám fel. Tudatni akartam vele, hogy én itt vagyok és nem megyek sehova. Ujjaimmal a hajába túrtam, miközben ízelgettem a puha ajkait. Mindig is finom ajkai voltak. Mély morgás szakadt fel a torkából, miközben elhajolt tőlem, és előre söpörte a hajszálaimat. Kinyitotta szemét, ujjai a bőröm felületén táncoltak. Szerelmes lenne? Ramsey csillogó szemekkel figyelt, homlokát pedig az enyémnek támasztotta. Talán az. Magam sem tudom, hogy ez az intenzív érzés mi lehet. A szívem legbelső zugából akar feltörni, én pedig nem akarom visszafogni. Nagyokat pislogva figyeltem őt. Mondani akartam valamit, amikor hirtelen megelőzött. - Őrült ötlet jutott az eszembe - ajka szélébe harapott és enyhén megrázta a fejét. Ramsey mindig is jóképű volt. Az esti lámpa halvány fényében még a megszokottnál is varázslatosabb volt. És pedig nem tudtam róla levenni a szemem.

- Bármi is az, tudni akarom - mosolyogtam.

Az arcomat figyelte. Simogatta a homlokomat, az arcomat és megérintette az államat. Tekintete a telt ajkamra siklott, majd újra a szemembe nézett. Úgy nézett rám, mint eddig még senki. Elhittem, hogy rajongott értem, hogy önmagamért szeret.

- Arra gondoltam, hogy mi történne akkor, ha lelépnénk innen a picsába - ekkor elhajolt tőlem, a kormányra helyezte a kezét, majd megrántotta a vállát. - Lépjünk le valahova - pillantott felém. - A lehető legkomolyabban gondolom, hogy menjünk el, vöröske.

A szívem őrült tempóban dobogott. Nem tudom, hogy engedhetek e ennek a kísértésnek. Gyomorgörcsöm keletkezett, ami nyugtalan hatással lett rám.

Elmenni? Itt hagyni mindent és lelépni valahova?
Tanácstalanul lesütöttem a szemem és felsóhajtottam. Könnyes szemmel az ajkamba haraptam és Ramsey felé pillantottam. Minden vágyam az volt, hogy vele legyek. Ezt eltitkolni sem tudtam volna, de a mi helyzetünk nem volt ennyire egyszerű. Ujjaimat tördeltem, miközben a házra pillantottam. Könnyű lenne bemenni és percek alatt összepakolni. Könnyű lenne anyuéknak azt mondani, hogy "majd jövök." Utána mégsem tudnék a szemükbe nézni és úgy tenni, mintha nem lennék hibás?

- Tudom, hogy mire gondolsz - szólalt meg. - Azonban el kell mondanom azt is, hogy a saját boldogságoddal foglalkozni nem bűn - fürkészte az arcomat, én pedig nagyot nyeltem.

- Jól ismersz engem - suttogtam alig hallhatóan. Az autóban csend volt, ezért kicsit romantikus volt a pillanat, amit együtt töltöttünk. - Őszinte leszek hozzád - nyeltem egyet, ő pedig rezzenéstelen arccal figyelt engem. - Minden vágyam az, hogy veled legyek! Nem túlzok, ha azt mondom, hogy rajtad kívül más nem érdekel. Szívem szerint itt hagynék mindent és elmennék veled - vallottam be őszintén. - Igen. Ezt tenném. Nem érdekelne semmi, mert a múltban sokat szenvedtünk egymás hiánya miatt. De mégis...

- Én nem foglalkoznék az utolsó résszel - mondta alig hallhatóan. - Bármit is akartál mondani...mi lenne, ha nem mondanád ki? - pillantott a ház felé. Én is így tettem. Létezik, hogy a saját gondolataink nehezítik meg az életünket? Létezik, hogy néha saját magunk állunk a boldogságunk útjába? Létezik, hogy a boldogsághoz vezető út a "leszarommal" kezdődik? Felvont szemöldökkel Ramsey felé pillantottam, aki mosolyogva engem figyelt.

- Miért mosolyogsz? - fürkésztem a jóképű arcát. Ekkor megrántotta a vállát.

- Nem tudom. Talán mert tudom, hogy igent fogsz mondani - a telefonjára pillantott, ami azt mutatta, hogy este tizenegy is elmúlt. Az órára pillantottam, majd nevetve megráztam a fejem.

- Ez őrültség, de csináljuk! - mikor elnevettem magam, Ramsey kikapcsolta a biztonsági övet. - Tíz perc múlva kint találkozunk! - hevesen süllyedő mellkassal hozzáhajoltam és nyomtam egy puszit a szájára. Ramsey szeme mellett nevetőráncok futottak össze, innen gondoltam, hogy jót szórakozik rajtam.

- Imádlak bébi, mondtam már? - miközben kiszálltunk az autóból, hozzám futott és megcsikizte a hasamat. - Az enyém vagy, és az enyém is maradsz!

- Rendben, rendben csak siessünk! - nevettem visszafojtott lélegzettel. - Remélem, hogy anyuék már alszanak - suttogtam és benyitottam a hátsó kapun. Istenem! Most, vagy soha!

Hangtalanul fordítottam el a kulcsot a zárban és léptem be az ajtón. A házban már sötét volt, de ezzel különösebben nem foglalkoztam. Levettem a bokáig érő bakancsomat, majd megfogtam a lépcső korlátját. Az első lépcsőfokot figyelve apró mosolyra húztam az ajkam. Hihetetlen, hogy mit tervezek! Nem akarom elhinni azt, hogy ennyire elment az eszem! Szerelmes vagyok! Talán ijesztő bevallani és jobb nem foglalkozni az igazsággal, de egyszer minden utoléri az embert. Izgatott voltam. Boldog és a felhők felett éreztem magam. Várt rám egy lány, és ezt most nem akartam elcseszni.

Szapora léptekkel sétáltam fel a lépcsőn, majd elhaladtam apám dolgozó szobája előtt. A szobámba beléptem, felkapcsoltam a villanyt és becsuktam az ajtót. Kezembe vettem az egyik bőr oldal táskámat és azonnal kihúztam a tetejét. - Elegem van abból, hogy háttérbe szorítom a boldogságomat - fogaim között sziszegve nyitottam ki a szekrényt és kezdtem belepakolni a táskába. Pólókat, alsónadrágokat és egyéb ruhákat kerestem. Néhány tisztálkodó szer bedobálása után behúztam a táskát, majd a vállamra dobtam. Szapora mozdulattal kapcsoltam le a villanyt és csuktam be az ajtót. Annyira a gondolataimba voltam merülve, hogy észre sem vettem apámat, aki a dolgozó szobájából lépett ki. A tőle megszokott tekintettel mért végig; tekintete szigorú volt, fáradt de kiváncsi. Fekete pólót és mackónadrágot viselt. Amikor megpillantotta a vállamon található táskát, összefont karokkal megrázta a fejét.

- Azt hittem, hogy most jöttél haza - hangja halk volt, ezért én sem akartam hangosabban beszélni. Nem akartam elmondani azt, hogy elmegyek, ezért ködösítenem kellett. Sóhajtva megrántottam a vállamat. - Mit jelent ez a váll vonogatás? - ráncolta a homlokát.

- Nem jelent semmit - pillantottam a szemébe. Barátságtalan tekintettel mért végig.

- Akkor megkérdezhetem, hogy hova mész az éjszaka közepén? - mutatott a falra rögzített órára.

- Tudod, hogy nem vagyok boldog - kezdtem, ő pedig biccentett. - Úgy érzem, hogy le vagyok merülve. Pihenésre lenne szükségem - folytattam, ő pedig furcsa szemekkel nézett. - Úgy döntöttem, hogy az öcsémhez költözök egy időre - hazudtam, ő pedig elnevette magát.

- Brian egyetemre jár. Minden este bulizik és nincs ideje semmire. Erősen kétlem, hogy időt tudna fordítani rád. Csak púp lennél a hátán - a bántó szavak megállás nélkül jöttek ki a torkán. Apám sokszor észre sem veszi, hogy mennyire meg tud bántani másokat. Az igazság az, hogy ő mindig is ilyen volt. Magán kívül nem sok ember érdekelte. Azt hittem, hogy hozzászoktam ehhez. Az igazság mégis az, hogy belül hiányzik az apukám. Egy apa. Aki törődik velem. Akivel bármiről lehet beszélni. Aki figyel rám és bármiben segít. Egy olyan apára van szükségem, aki mellettem van, mint Kevin. Az élet mégis adott egy robotot, ezzel pedig nem tudok mit kezdeni.

- Brian az öcsém - nevettem. - Bármikor szívesen lát engem. Teljesen mindegy, hogy zavarok vagy sem - bólintottam, ő pedig megrántotta a vállát.

- És mennyi időre számítsak? - támasztotta vállát az ajtófélfának. - Napokra, hetekre vagy inkább hónapokra? - mért végig. Megráztam a fejem és hátra léptem egy lépést. - A kaszinó miatt kérdezem. Mit gondoltál, hogy azt ki fogva vezetni? Talán én? - magára mutatott, én pedig megráztam a fejem.

- Távollétemben Lanchester fogja vezetni a kaszinómat - amikor ezt kimondtam, apa elsápadt és nagyokat pislogva mért végig engem. Nem akartam őt megbántani, ezért tovább folytattam. - Nem kell félre érteni! Neked sok dolgod van! Nem szeretném, hogy még egy dolgot a nyakadba vegyél.

- Mióta álltok ennyire közel egymáshoz? - helyezte csípőre a kezét. Oldalra pillantottam és megráztam a fejem. Időm és energiám sem volt arra, hogy válaszoljak. Úgy gondoltam, hogy ez nem fontos annyira, ezért csak megrántottam a vállamat.

- Nem fontos, apa - legyintettem és megfogtam a lépcső korlátját. - Majd jövök! - fordítottam neki hátat.

- Nem gondolod, hogy eltávolodtunk egymástól? - mielőtt leléptem volna a lépcsőn, apa utánam szólt. Meg kellett állnom, ezért megtorpantam. Az igazság az, hogy de! Nem kicsit, hanem nagyon eltávolodtunk egymástól. Apám egy robot, aki csak a munkának él. A családban soha nem vette ki a részét és nem foglalkozott igazán a gyerekeivel. Ez régóta így megy, ezért csodálkozom, hogy csak most hozta fel a témát. - Mikor lettünk ennyire távolságtartók egymással? - támaszkodott rá a korlátra.

- Mindig is azok voltunk - pillantottam hátra a vállam felett. - A sok munka miatt észre sem vetted, hogy elhanyagoltad a fiad és a családot. Ez nem most történt, hanem régóta így megy - suttogtam alig hallhatóan. - Nem szeretnélek megbántani, de előbb kellett volna ezen gondolkoznod. Nem távolodtunk el, csak elfelejtettél apa lenni - vontam fel a szemöldökömet. - Nem hibáztatlak miatta. De nem várhatod el, hogy teperjek utánad!

- Beszéljük meg, fiam - suttogta. - Tudom, hogy sokszor hibáztam. Nem vagyok tökéletes apa, de te is sok mindenben hibád vagy!

Ekkor megfordultam és elmosolyodtam.

- Pont azért megyek most el, hogy helyre hozzam a gondolataimat és egy jobb embert csináljak magamból - biccentettem, majd lesiettem a lépcsőn.