Néma, szinte feszült csendben ültem az asztal felett és aprókat pislogva piszkáltam a zöldborsót, ami a tányér közepén volt. Az óra megütötte az este hét órát, miközben vacsora közben előre pillantottam. Anyám és apám csendben ültek egymás mellett. Apa az ajkához emelte a borospoharát és kétszer belekortyolt a vörös lébe. Keserű bűntudat mardosta a lelkemet. A történtek óta egy szót sem szóltunk egymáshoz, illetve Valeria hívásaira sem válaszoltam. Azt hiszem, hogy kibaszottúl elrontottam a dolgokat. Tudtam, hogy meggondolatlan és hülye voltam. Rossz fényt hoztam az apámra és a család hírnevére. Tudtam, hogy a szerelem tett ilyenné. Valeria és az egész lénye megbabonázott, és a föld mélyére taszított engem. A kézfejemet figyeltem, amit horzsolások takartak. Undorodtam magamtól. Gyűlöltem a hibáimat, és rá kellett jönnöm arra, hogy ez így nem mehet tovább. Talán veszélyt jelentek. Talán a szeretteimre nézve veszélyt jelentek. Ez pontosan olyan hiba, amit helyre kell hoznom. - Sajnálom a történteket - kezembe szorítottam a villát, hogy enyhíteni tudjak a bennem tomboló feszültségben. - Nincsen mentségem a történtekre! Az igazság az, hogy elkapott a hév és nagy bajt csináltam - gondoltam vissza az eltelt napokra. - Egy embert kórházba jutattam, ez pedig elég nagy probléma. Nem tudom, hogy miért tettem, de nagyon szégyellem magam - egyenesen apa szemébe néztem, aki tőle megszokott tekintettel méregetett engem. Úgy nézett rám, mintha nem az ő fia lennék. Úgy méregetett, mintha megvetne, és hatalmasat csalódott volna bennem. Az utóbbit megértettem. Nem hibáztattam őt érte. - Nagyon haragszol rám? - kérdeztem végül. Apa lesütötte a tekintetét, majd egy kifinomult mozdulattal megtörölte száját a szalvétába.

- Engedelmetekkel én felmegyek. Az a helyzet, hogy elment az étvágyam - fúrta tekintetét az enyémébe. - További jóét vágyat - határozott mozdulattal dobta asztalra a szalvétát, hátra tolta a széket, majd magunkra hagyott minket. Gondterhelten hátra dőltem a széken, és megdörzsöltem a halántékomat. Valami nagyon elcsúszott az életem felett. Úgy érzem, hogy nem vagyok önmagam. Tennem kell valamit, amivel javítani tudok a jelenlegi helyzetemen.

- Én is felmegyek. Korán van, de lefekszem szerintem - hátra toltam a széket, de mozdulat közben anyámra néztem. Nem felejtettem el azt a furcsa szituációt, ami Mr. Lanchester házában történt. Nem tudok logikus magyarázatot adni a történtekre. - Nem tudom, hogy mi történt Lanchester házában. Ha nem lennék ilyen állapotba, akkor kérdőre vonnálak.

- Miért nem teszed? - összefonta maga előtt a karját, fejét pedig oldalra biccentette. Felvont szemöldökkel megtámaszkodtam az asztal szélén.  - Ha kérdezni akarsz valamit, akkor nyugodtan. Állok elébe - sóhajtotta fáradtan. Nem tudom, hogy helyes döntés lenne boncolgatni a témát. Az igazság az, hogy ma mindenki elfáradt. Apám csalódott bennem, anya pedig titokzatosan viselkedik. Nem lenne helyén, ha ma este újabb vitát generálnék. Egy kell felejtenem a témát, hogy lenyugodjanak a kedélyek. Mosolyt erőltettem az ajkamra.

- Maradjunk annyiban, hogy később válaszokat fogok keresni - tettem fel az ujjam, anya pedig nyelt egyet. Beletúrt a szőke hajába, üveges tekintetét pedig lesütötte. - De ha nem haragszol meg, én felmegyek - böktem az emelet felé. - Elég volt a családi összejövetelből - utaltam arra, hogy kellemetlen perceket hagytunk magunk mögött.

Becsuktam a fürdőszoba ajtaját, lehúztam a pólómat, majd megtámaszkodtam a mosdókagyló szélén. Összehúzott szemekkel pillantottam a tükör képemre, de csalódtam abban, amit láttam. Egy idegen férfi nézett vissza rám; tekintetem fáradt volt, arcom megviselt, a mosolyomat pedig felváltotta a szikla szilárd, hűvös kifejezés. Férfias arcomon enyhe borosta volt jelen. Hajam pár tincse kusza volt, ezért ujjaimmal hátra söpörtem őket. Nadrágomat lehúztam az alsónadrággal együtt, majd beléptem a zuhanykabinba. Megnyitottam a vizet, ami meleg sugárban folyt végig a testemen. Lehunyt szemmel megtámaszkodtam a márvány csempe felületén. Fejemet lógattam, engedtem, hogy a percek magukkal ragadjanak. Semmire sem akartam gondolni. Azt akartam, hogy az elmém üres legyen. Kezembe nyomtam egy adag tusfürdőt, majd végig kentem a testemen. - Kurva életbe! - sziszegtem a fogaim között.

Fél óra múlva felöltöztem és kilöktem magam előtt a fürdőszoba ajtaját. Benyitottam a szobámba, viszont annyira meglepődtem, hogy a lábam a földbe gyökerezett. Fekete pólóban és térdig érő nadrágban figyeltem őt, ahogy ajkát rágcsálva a szobám közepén áll. Apró mosolyra húztam az ajkam. Valeria gyönyörű volt. Derekáig érő vörös hajában enyhe hullámok voltak jelen. Fekete has pólót és hozzáillő magas derekú farmert viselt. Fehér kapucnis pulcsi takarta a keskeny vállait. Amikor felém fordult, a smaragd szeme felcsillant. Azonnal fehér mosolyt villantott, és könnyes szemmel megindult felém. Ekkor történt, hogy a nyakamba vetette magát, kezével pedig szorosan átölelt.

- Ramsey! Hát itt vagy! Betegre aggódtam magam - mély levegőket vett, keze pedig remegett a lapockámon. Lesütöttem a szemem, és újra felvillantak a képek. Láttam magam előtt Austin véres arcát. Láttam, hogy Valeria sír és retteg minden ütésem közben. Abban a pillanatban félt a vadállattól, ami akkor voltam. Létezik, hogy csak úgy tudunk megvédeni valakit, ha távol maradunk tőle? Létezik, hogy akkor lesz jobb neki, ha megvédem őt saját magamtól? Bárhova lépek, baj, bajt sző.  Bárhova pillantok, hiba hibákat követ. Mi van akkor, ha Valeria továbbra is sérülni fog mellettem? Mit csináljak, ha legközelebb is eldurran az agyam, és hasonló dolog fog történni? Ujjaimmal a vörös hajába túrtam, a szememet pedig lehunytam. Mélyen beszívtam a púderes illatát, a mellkasom pedig összeszorult.

Hangos sírás tőrt fel a torkomból. A mellkasom szorult, a szívem pedig sajgott. Fájt a karjai között lenni, de ennél jobb helyen nem is lehettem volna. Beszívtam Ramsey illatát és lehunyt szemmel öleltem. Az eltelt napok mindkettőnk számára nehezek voltak, de végre azt mondhatom, hogy vége. Ramsey a hajamat simogatta, én pedig nyugodt szívvel engedtem. A hiánya szinte fizikai fájdalommal járt. A nélküle töltött napok értelmetlenek voltak. Akkor volt kerek az életem, amikor ő velem volt. Letöröltem a könnyáztatta arcomat, majd hátra léptem tőle. A pillanatok alatt még nem volt időm jobban megfigyelni őt. Arca megviselt volt, tekintete pedig fáradtan csillogott. Az igazság az, hogy jóképű volt, de nem boldog. Nem nézett a szemembe, hanem hátra túrta vizes haja tincseit és lesütötte a szemét. Elvesztem a sűrű szempilláiban és a pajzsra emlékeztető arcvonásaiban. Távol éreztem magam tőle, de ez nem jelentette azt, hogy nem számíthat rám. - Hogy érzed magad? - kezemet a farzsebembe csúsztattam, Ramsey pedig a torkát köszörülte.

- Jól! De te mit keresel itt? - egy mozdulattal kikerült és megindult a francia ágy felé. Némán figyeltem, hogy félre löki a dísz párnákat és meglazítja a királykék takaróját. Összefontam magam előtt a kezem és nagyot nyeltem.

- Hallottam, hogy kiengedtek. Minél hamarabb látni akartalak, ezért átjöttem hozzád - oldalra biccentettem a fejem, de ő nem mondott semmit. Sóhajtva az ágy szélére ült, majd fél testtel felém fordult. Fáradtan figyelt, ajkát résnyire kinyitotta. Észre sem vettem, hogy rossz időpontban érkeztem. Hátra söpörtem a hosszú hajam. - Ha fáradt vagy, akkor hagylak pihenni és vissza jövök holnap - mutattam az ajtó felé.

- Ne! - vonta fel a szemöldökét. Őszintén mosolyogva megindultam felé, és mellé ültem, de ekkor hátra csúszott. - Úgy értem, hogy ne gyere vissza. Nem kell - szinte lassított felvételben láttam, hogy a hátára fekszik, majd a plafont kezdi figyelni. Nem értettem, hogy mi a baj, ezért a homlokomat ráncoltam. Ramsey nem pillantott felém. Távolságtartó és kifejezetten szótlan volt. Az arcát figyelve valami a mellkasomat kezdte mardosni. Nem tetszett a viselkedése, ezt pedig a tudtára is adtam.

- A történtek miatt vagy ilyen, vagy.... - kerestem a szavakat. Ekkor Ramsey végig simította arcát a tenyerével.

- Az igazság az, hogy nekem ehhez most nincs kedvem - mutatott kettőnkre. - Úgy érzem, hogy ezt most passzolnom kell. Kettőnket - sűrű könnyek gyűltek a szemembe, miközben lassan felálltam. Annyira meglepett az amit az imént mondott, hogy megszólalni sem tudtam. Megsemmisülve álltam az ágya mellett és mindent elfelejtettem. Elfelejtettem, hogy Ramsey eddigi élete egy hazugság. Nem érdekelt, hogy a vérszerinti apja Kevin Lanchester. Nem gondolkoztam azon, hogy gazdagabbnál is gazdagabb családból származik. A titok amit megtudtam, szinte köddé vált, mert ebben a pillanatban valami jobban fájt.

- Nem értem - motyogtam alig hallhatóan. - Nem értem, hogy mit mondasz - helyeztem mellkasomra a kezem. Ramsey felült, majd határozottan széttárta a karját. Tekintete dühös és kifejezetten unott volt. Megsemmisültem a szemeitől. Az illata betöltötte az egész szobát, mely fojtogatni kezdett. Az igazság amit megtudtam semmit nem ért. A fájdalom amit ebben a pillanatban éreztem, mindent elfeledtetett velem. Nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy szakítani akar velem.

- Mit nem értesz ezen? - kérdezte a szemembe nézve. A fejemet ráztam, de ő tovább folytatta. - Azt akarod, hogy kimondjam, Valeria? - kérdezte határozottan.

- Ramsey... - böktem ki alig hallhatóan. Ramsey felállt, majd az ajtóhoz sétált. Kérdések közepette figyeltem, hogy kinyitja nekem azt. Úgy tett, mintha azt akarná, hogy eltűnjek. - Mi a baj?!

- Nincsen szükségem rád! Ami eddig kettőnk között volt, az nem volt komoly. Jól éreztük magunkat - biccentett alig lathatóan. Szavai visszhangként csengtek a fülemben. Nagyokat pislogtam, mert a könnyeim elhomályosították a látásomat. Ramsey mozdulatlanul állt és az ajtót tartotta nekem. Arra várt, hogy kimenjek rajta, de én nem akartam.

- Ramsey! - suttogtam. - Tudom, hogy felkavartak a történtek. Tudom, hogy haragszol magadra és biztos azt gondolod, hogy nekem jobb nélküled. De az igazság az, hogy nekünk csak együtt jó. Kérlek, ne cselekedj meggondolatlanul.

- Valeria! - rázta meg a fejét. - Mit nem értesz azon, hogy nekem nincsen komoly kapcsolatra szükségem? - nézett végig rajtam. - Az igazság az, hogy nem kellesz - szinte lassított felvételben láttam, hogy ellép az ajtótól, majd így szól: - Csukd be magad után az ajtót - ekkor megfordult és eltűnt a folyosón. Ott maradtam a szobájában, miközben azon gondolkoztam, hogy mi történt. Nagyokat pislogva borultam az ágy szélére és a számra szorítottam a kezem, hogy senki ne hallja azt, hogy sírok. Elhagytak. Ramsey elhagyott.