Feszült testtartással ültem Mr. Lanchester mellé, aki feltűnően nagy kapkodás közepette indította be az autót. Bőrdzsekijét laza mozdulattal húzta le magáról, majd erőteljesen hátra dobta. A mozdulat közben könyöke súrolta az arcomat, ezért kis híján megütött. - Elnézést! - kezét a tarkómra vezette, majd végig szántott az enyhén hullámos haján. Nagy szemekkel néztem, hogy beindítja az autót, és kikanyarodik az országútra. Miközben vezetett az ajka szélét rágcsálta, amikor piros lámpát kaptunk, a kormányra ütött. - Haladjunk már! - dudált hangosan.

- Ennyire nagy a baj? - felé pillantottam. Tekintetünk találkozott, miközben a lámpa piros fénye megvilágította az arcát. Időközben az eső is eleredt, ezért ujjával bekapcsolta az ablaktörlőt. Mr. Lanchester szeme mellett durva ráncok szöktek össze, ahogy gondterhelten bólintott egyet. Igazság szerint nem érdekelt, és nem akartam tudni, hogy mi a baj. Tudtam, hogy betörtek a házába, bár ez elég nagy gondot jelentett, nem igaz?

- Gyerek! - sziszegte a fogai között. - Betörtek a lakásomba és megsértették a személyes jogaimat. Mit gondolsz, van baj, vagy nincs baj? - fejét hátra biccentette, én pedig őt figyeltem. A szeme csillogott, ajkát összezárta. Egy autóvállalat tulajdonosához képest nem is annyira öntelt és bunkó személyiség. A hétköznapokban egy átlagos embernek néz ki, akinek szintén vannak gondjai, problémái amik nyomják a lelkét, vagy megkeseríti az életét. Egyébként...milyen megszólítás az, hogy "gyerek"?

- Már elnézést kérek, de én nem vagyok a maga.... - ekkor feltette a kezét, én pedig elhallgattam. Magamnak sem tudom, hogy miért fogadtam szót. A mozdulatában volt valami határozott, ami hatással volt rám. Kényelembe helyeztem magam, kigomboltam a kabátom gombját, majd úgy döntöttem, hogy újra neki indulok. - Az imént az akartam mondani, hogy nem vagyok a maga... - egy határozott mozdulattal bekapcsolta a rádiót és majdnem maximum hangerőre tekerte a zenét. A muzsika bömbölt, valamilyen orbitálisan rossz stílusú zene szólt, ami egyáltalán nem tetszett nekem. Szemöldök ráncolva fintorogni kezdtem. Amikor zöldet kaptunk, Mr. Lanchester elindult és engem figyelve elnevette magát.

- Mi bajod van, gyerek? Ez Spice Girls- Wannabe. Talán túlságosan csajosnak találod?

Úgy döntöttem, hogy erre nem mondok semmit, ezért inkább azzal szórakoztam, hogy résnyire lehúzom az ablakot, az viszont meg sem mozdult. Kérdő pillantással fordultam felé. Kevin jobbra kanyarodott, felhúzta a sebességet, majd felém pillantva megcsóválta a fejét. - Ne próbáld lehúzni az ablakot, mert nem fog menni. Egy gomb eltört benne, azóta nem tudom használni.

- Akkor miért nem javíttatja meg? - kérdeztem alig hallhatóan. Hümmögött egyet, majd megrántotta a vállát.

- Ez egy régi autó. Sok mindent kellene csinálnom rajta, viszont nem érné meg azt a pénzt, amit ráköltenék. Ez egy rohangálós autó. Csak a rohanós mindennapokban használom.

- Mindent értek - motyogtam alig hallhatóan. Mr.
Lanchester figyelemmel kísérte az utat, közben néha felém pillantott.

- Milyen érzés egy kaszinó tulajdonosának lenni? - vezetés közben a szabad kezével letekerte az üdítő kupakját, majd beleivott a gyümölcslébe. Váratlanul jött a kérdése, nem számítottam arra, hogy efelől fog érdeklődni. Gondolom enyhíteni akart a kellemetlen csenden, ami ránk telepedett, ezért úgy döntöttem, hogy válaszolok.

- Sok évemet beleöltem már a kaszinóba. A válasz az, hogy fárasztó, de szívből csinálom. Az évek alatt gyakran megfordult a fejemben, hogy csinálhatnék mást is; valami olyat, ami számomra új.

- Vágysz a változatosságra? - ráncolta a szemöldökét. - Pedig szerintem egy kaszinó vezetése minden, csak nem unalmas. Változatokkal jár, nem könnyű.

- Ez teljes mértékben igaz. Inkább...néha kicsit monoton. Szívesebben foglalkoznék valami mással is. Olyan ez, mint egy sport amit régóta űz az ember. Szereti, de egy idő után elfárad benne és attól fél, hogy elmerül benne, ahelyett, hogy máshol is kipróbálná a tehetségét - ujjaimmal a kabátomat piszkáltam, miközben bólintott. Látszólag megértette amit mondtam neki. Értette az üzenetet, és normális választ adott nekem.

- És mi akadálya annak, hogy kipróbálj valami mást?

Erre a kérdésre nem számítottam. Igazából magam sem tudtam, hogy mi az a dolog, ami annyira húz a kaszinó felé, hogy ne engedjen kipróbálni egy másik dolgot. - Mert ha szívesen kipróbálnál valamit, én segíthetek benne - padlógázt nyomott, és lekanyarodtunk egy fenyves erdő melletti útszakaszra. Az út szélén tobozok hevertek szanaszét, az égbolton enyhén világított a hold, amit takartak a magas fenyők, hosszú ágai. - Van konkrét gondolatom. Gyere hozzám, és dolgozz nekem!

Ezt olyan nagy lelkesedéssel mondta, hogy azt hittem, elnevetem magam. Az ellenségem, a férfi akit utálok, arra kért, hogy dolgozzak mellette! Ez nevetséges és azt hiszem, hogy bolond gondolat. Nem vagyok bohóc, aki minden játékra vevő. Homlok ráncolva megráztam a fejem.

- Mi lennék ott, talán takarító?

- Hozzám jönnél az irodába. Betanítanálak mint, társtulajdonost - torkát köszörülve hátra túrta a hullámos haját, én pedig pislogás nélkül figyeltem, hogy lekanyarodik egy nagy családi ház elé. "Társtulajdonos", ez a szó csengett a fülemben. Ő sóhajtva kikapcsolta a biztonsági övet, az autót pedig leállította. Az értelmetlen szavai miatt pislogás nélkül figyeltem őt. Mozdulatlanul nézte a házat, kezével pedig az állát piszkálta. A szürke, modern bejárati ajtó résnyire nyitva volt, a fém kilincs pedig a padlón hevert. Millió kérdés cikázott bennem. Ahelyett, hogy a kérdéseimmel bombáztam volna, utána indultam, amikor szapora mozdulatokkal kiszállt az autóból. Homok színű cipőjével átlépte a kilincset, majd óvatosan belökte az ajtót. Mielőtt beléptünk volna, feltette a kezét, jelezve, hogy ne mozduljak. Tekintetünk találkozott, nem tudtam, hogy mire vár.

- Miért nem megyünk be? - suttogtam, ő pedig felvonta a szemöldökét.

- Van nálad baseball ütő? - suttogta alig hallhatóan. A zsebeimet tapogatva értelmetlenül széttártam a kezem. Válaszomat megértve berúgta az ajtót, majd beléptünk a sötét lakásba. A modern ház látszólag üres volt. Szemben volt egy lépcső, amin lassan felsétáltunk. A szürke korláton kapaszkodva igyekeztünk az emeletre, közben telefonnal világítottunk. - Kikapcsolták az áram kört. Az egész házban nincsen világítás - suttogta előttem. - Maradj itt! Megpróbálom vissza kapcsolni az áramot. Lent van tartalék generátor. Ne mozdulj - pillantott hátra a válla felett. Miután lebaktatott a lépcsőn, egyedül maradtam a sötét házba.

- Francba! Mégis mi a fenét keresek én itt?! - lábammal előre léptem, majd beléptem a szobába, melynek ajtaja nyitva volt. Egy dolgozó szobában találtam magam, ami letisztult külsővel és hosszú, modern asztallal volt felszerelve. Miután a villany felvillant, alig akartam hinni a szememnek. Balra található üveges szekrény nyitva volt, és rengeteg dosszié, illetve papír hevert a földön. - Mekkora kupi! Ki a franc csinálta ezt? - lehajoltam, megtámaszkodtam a térdemen és elkezdtem összeszedni a fehér lapokat. A papírok hegyén-hátán hevertek, ezért volt munkám bőven. Az összegyűjtött papírokat az asztal sarkára helyeztem, azonban nem figyeltem arra, hogy egy összehajtott dokumentum vissza esett a padlóra, ezért kezembe véve a szemöldökömet ráncoltam. Ujjaim közé szorítottam a lapot, majd a legközelebbi fotel szélére ültem. Hajamba túrtam, és összehúzott szemekkel olvasni kezdtem az első sorokat. A lap szélei kopottak voltak, a színe pedig enyhén megsárgult már. Egy régi adásvételi szerződést tartottam a kezemben. Az eladó neve már halványan látszódott, de akkor is kitudtam olvasni, hogy Kevin Lanchester volt aki átruházott valamit. Mikor figyelmesebben olvastam, alig akartam hinni a szememnek. Közelebb hajoltam a dokumentumhoz, de Kevin ekkor belépett a szobába. Mikor megpillantott engem, azonnal számom kérte, hogy mit olvasok. Miután átolvastam a tulajdonjogi szerződést, felálltam és magasba emeltem a lapot. - Mi ez?! - kérdeztem homlok ráncolva. - Grace Titka! - emeltem magasba a hangomat. Szeme mellett ráncok futottak össze, ajkát pedig összezárta. Tekintete csillogott, de semmit nem tudtam leolvasni róla. - A hajó, amit a huszonnyolcadik születésnapomra kaptam évekkel ezelőtt magáé volt, és az anyám nevére íratta? - az asztalra dobtam a lapot, amit Mr. Lanchester nagyot nyelve nézett végig. Sok gondolat és kérdés dübörgött bennem. Az igazság az volt, hogy ebből az egészből semmit nem értettem. Évekkel ezelőtt Mr. Lanchester tulajdonában volt egy hajó, amit anyámnak vásárolt? - Ezt a hajót kaptam a huszonnyolcadik születésnapomra! - kiabáltam, ő pedig a fejét rázta. - Pontosan ugyan ezt!

- Rendben! Értem, nyugodj meg Ramsey - tette fel a kezét. Hátra léptem. Közte és a dokumentum között kapkodtam a tekintetem. - Mindenre van logikus magyarázat! Ne gondold azt, hogy nem adok neked logikus magyarázatot - közelebb lépett, de én megcsóváltam a fejem. A hajó, amit a születésnapomra kaptam, egyszer Kevin tulajdona volt, és az anyámnak ajándékozta. Ekkor felkaptam a fejem, és végig néztem rajta.

- Mióta ismeri az anyámat?
A kérdés egyszerű volt, mégis sok gondolatomra megadhatja a választ. Nagyot nyeltem és úja feltettem a kérdést. - Mióta ismeri az anyámat?! - kiabáltam könnyeim között.

- Ramsey! Én... én vagyok a

- Istenem! Ramsey! - szinte lassított felvételben láttam, hogy anya befut a szobába és remegő kezekkel a nyakamba ugrik. Pislogás nélkül engedtem, hogy a hátamba kapaszkodjon, miközben Kevin széttárt kezekkel hátra lépett egyet. - Istenem! Apáddal betegre aggódtuk magunkat! - kiabálta mérgesen. - Fiam, gyere mostmár haza, kérlek - motyogta, miközben Kevin minket nézett, a lapot pedig összehajtotta.