ÜRESSÉG

Sziasztok! Tudom, hogy nagyon eltűntem, ezt pedig nagyon sajnálom. Úgy érzem, hogy összecsaptak a fejem felett a hullámok. Egykor a boldogság miatt nem tudtam blogot vezetni, most pedig a fájdalom miatt írok. Az igazság az, hogy nem érzem jól magam. Emlékeztek Alecre, a férfira, aki elrabolta a szívemet? Nemcsak elrabolta, de most teljesen összetörte. Amiben én hittem az nem létezett. Elképzeltem egy boldog valóságot, de Alec nem ugyan ezt gondolta. Megkapta a szívemet, a lelkemet arany tálcán adtam neki, ő pedig kihasznált. Úgy tett, mintha fontos lennék a számára. Elhitette velem, hogy amit iránta érzek, az viszonzásra talál. Megjátszott boldog hónapok után most összetört szívvel írom nektek a sorokat. Nyugodtan lehet őt bántani, szidni és ostromolni, mert Alec teljesen rátaposott a szívemre. Rálépett a szilánkokra és végig nézte, ahogy vérezni kezdek. Nem érdekelte őt, hogy mit tett. Ragaszkodott ahhoz, hogy nem érez irántam semmit. Kitörölte az együtt töltött hónapokat és teljesen elfelejtett engem. Talán nekem is ezt kéne tennem? Egykor tudtam, hogy vele csak a baj van. Most megégettem magam, és ez nagyon fáj. Napokon át sírok, a mellkasom pedig nehéz. Azt hiszem, hogy ez a szerelmi bánat, ami nem akar enyhülni. Vajon mit kellene tennem? Pókerarcot ölteni és megjátszani, hogy jól vagyok? El kellene határoznom, hogy túlteszem magam rajta és úgy tenni, mintha semmi nem történt volna? Fáj, szenvedek és üresség tátong a lelkemben. Bocsánat olvasóim a szomorú mondatok miatt, de szerelmi bánatban szenvedek. Ti mit tennétek a helyemben? Megpróbálnátok túllépni és tiszta lappal tekinteni a jövőbe nézve? Mi egyszerűbb és mi a nehezebb? Segítsetek nekem! Elvesztem!

A jótékonysági nap estéjén néma csendben álltam a tükör előtt és nagy szemekkel figyeltem saját magamra. A történtek után mosolyogni is fáj, de úgy néztem ki, mint aki teljesen jól van. Vörös színű hajamat erős lófarokba kötöttem és egy testre simuló, éjfekete estélyi ruhát viseltem. A ruha több helyen is csillogott. Szép volt, elegáns és kiemelte az alakomat. Feszülten szorongattam a kezemben tartott táskát és felkaptam a fejem, amikor anya benyitott az ajtón. - Készen állsz? - kérdezte alig hallhatóan. Az igazság az, hogy nem, de ezt nem akartam szóvá tenni. Nem voltam jól, de nem akartam elrontani az estét. Apa nagyon várta a jótékonysági rendezvényt, ezért nem akartam csalódást okozni nekik.

- Minden rendben, anya - pillantottam a szilva színű ruhájára. - Nagyon jól vagyok - sóhajtottam apró mosollyal az arcomon. - Ha apa is elkészült, akkor mehetünk.

A tükör előtt állva megigazítottam a csokornyakkendőmet és alaposan végig néztem magamon. Csupa elegancia és báj követte a megjelenésemet, és ez pont kapóra jött. Jól akartam kinézni. Azt akartam, hogy az emberek azt gondolják, hogy minden rendben van. Póker arc mögé fogom rejteni a bánatot és a vihart, ami bennem tombol. Ma este tökéletes lesz arra, hogy új kezdetnek nézzek elébe. Lehet, hogy olyan dolog fog történni, amire magam sem számítok. Rég megtanultam felállni a hibáimból, ez sem lesz máshogy. Nem vártam az estét, de kiegyensúlyozottnak kell lennem, hogy mindenki elhiggye azt, hogy minden rendben van. Pedig kicsit sem volt rendben. Szenvedtem a hibáim miatt, de erről nem tehettem. Óvni akartam őt, és békén hagyni, hogy nyugodt élete legyen. Ez miatt lehetek szemét, lehetek egy idétlen seggfej. Engem csak az érdekel, hogy tőlem maradjon távol.

- A saját autómmal megyek! - a kertben az autó felé sétáltam, miközben apámék kérdő pillantással néztek rám. Nem akartam egy légteret szívni velük, ezért jobb ötletnek tartottam, ha külön megyek. - Az autóvállalat előtt találkozunk - megnyomtam az autó gombját, ezért a lámpák elegáns fénnyel felvillantak. Sötét volt. Az eget enyhe felhők tarkították, viszont a csillagok is így szépen világítottak. - A helyszínen találkozunk!

- Gyere mögöttünk és vezess óvatosan - kérte anya, aki ezzel a mondattal együtt beült az anyós ülésre.

Az autóvállalat előtt sok autó parkolt, de szerencsére volt helyünk. Leállítottam az autót és kiszálltam anyuék mellett. Apám a tőle megszokott stílusban igazította meg királykék zakóját és a nyakkendőjét. Anya hozzá öltözött, kék kosztüm ruhát és táskát viselt. Az úriemberek és a hölgyek egymás után léptek be a kétszárnyú üvegajtón, melynek két oldalánál arany színű vázában dísz sövények voltak fazonra vágva. Az autóvállalat belül teljesen át lett rendezve. Mr. Lanchester megadta a módját a rendezvénynek, ezért le a kalappal. Miután beléptünk a helyiségbe, alaposan körbe néztem. A legtöbb szalon autót elszállították, csupán három darab járgány volt letakarva fekete színű lepellel. Reflektorfények világították meg, csupán a fényes dísztárcsákat lehetett látni, amik ezüst színben pompáztak. A tér jobb oldalán kerek asztalok, és alkoholok voltak. A lépcső közelében bárpult, és szendvicsek foglaltak helyet. A város leggazdagabb emberei jöttek a jeles rendezvényre. Sok férfi vágyik különleges autóra, de ők nem is sejthetik, hogy milyen autókra lehet licitálni. Az emberek között sétálva megpillantottam Selenat, aki az édesanyja mellett állt. Amikor megpillantott engem, rideg tekintettel végig mért. Akkor lepődtem meg, amikor ellépett az asztaltól és megindult felém. - Üdv, Ramsey! Remélem, hogy büszke vagy magadra! Én ápolom Valeria összetört szívét - végig mért, én pedig a füléhez hajoltam.

- Az igaz barátnő, hm? - mosolyogva kivettem kezéből a poharat, majd lehúztam a pezsgőt, ami az alján volt. Selena tátott szájjal figyelt engem. - A helyedben én nem húzogatnám az oroszlán bajszát!

- Nem értem! Nem sül le a pofádról a bőr? Összetörted a barátnőm szívét - a poharat visszavette, majd összefonta maga előtt a karját. Az elegáns fények alatt a ravasz szemébe pillantottam. Vicces, hogy ő osztja az észt, miközben ő az egyik legaljasabb személyiség ebben az elcseszett társaságban.

- Ha nem akarsz magadnak bajt, ne oktass ki engem! Szándékosan nem mondtam el Valerianek azt, hogy a múltban elvetted a pasiját - tettem fel az ujjam. - De ez nem jelenti azt, hogy örökké magamban fogom tartani. Jól vigyázz, Selena - mielőtt bármit mondott volna, előre pillantottam és megindultam egy üres asztal felé. Nem akartam Selena közelében maradni, ezért a távolság a lehető legjobb döntés a számomra.
Kiszolgáltam magam és egy pohár Martini társaságában figyeltem, hogy Mr. Lanchester megjelenik az épületben. Mindenki egyszerre pillantott a lépcső felé, de nem egyedül volt. Volt mellette egy látszólag idősebb nő, aki kifinomult mozdulattal karolt bele. A nő kontyban hordta mogyoróbarna haját, és smaragd zöld estélyi ruhát viselt. Szeme mellett ráncok futottak össze és mosolyogva körbe nézett az emberek között. Látszólag le volt nyűgözve, ezt leplezni sem tudta volna. Az ismeretlen nő lelépett a lépcsőről, és Lanchester felé pillantott, aki biccentett az emberek felé.

- Hálásan köszönöm mindenkinek, aki részt vesz a ma este történő licitáláson. Akik nem tudják, egy új óvoda építésében kezdtem közreműködni. A licitálásból beérkező összeg az óvoda építésébe lesz fektetve - ekkor az egyik vetítővászon felületén megjelent egy link, mellette egy projekt kép ami az óvodát ábrázolta. - Itt látható egy link amin keresztül nyomon tudják követni az építkezés folyamatát, illetve adományvonaluk is van. Az este úgy néz ki, hogy nyolc órától kezdődik a licitálás, a vállalatom három legkülönlegesebb autóira lehet vadászni! Érezzék jól magukat, és fogyasszanak kedvükre - enyhén meghajolt, szavait pedig hangos taps követte. A teremben lassú zene kezdett szólni, Mr. Lanchester pedig megindult az emberek felé. Találkozott a tekintetünk, ezért enyhén biccentettem. Akkor lepődtem meg, amikor a mellette ácsorgó nő megtorpant. Találkozott a tekintetünk, a levegő pedig megfagyott közöttünk. Kihúztam magam és értelmetlenül figyeltem, hogy Lanchester füléhez hajol. Valamit mondott neki, de nem tudtam rá odafigyelni, mert a bejárat felé kaptam a fejem. Ekkor történt, hogy Valeria és a családja megérkezett. Amint megpillantottam őt, összeugrott a gyomrom és lesütöttem a szemem. Valeria maga mellett tartotta a táskát amit görcsösen szorongatni kezdett. Tekintete körbe járt az embereken, majd megállapodott rajtam. Amikor egymás szemébe néztünk, szinte megszűnt a világ. Nem láttam mást, csak őt. Valeria kihúzta magát, arcvonása pedig szilárd lett. Tudtam, hogy bántottam, és utálom is magam miatta. Arra viszont nem számítottam, hogy az apjával megindulnak felénk.

- Nocsak! Kit látnak szemeim? - nyújtotta apám a kezét. - Jó látni téged, Gonzalez - mosolygott az apám. A kézfogást végig nézve lesütöttem a szemem.

- Részemről az öröm - jött egy szűkszavú válasz. - Jöttél végig nézni, hogy lesz enyém a legkülönlegesebb autó? - kérdezte Valeria apja. Felvont szemöldökkel oldalra pillantottam, miközben Valeria is ezt tette. Mikor egymás szemébe pillantottunk, smaragd tekintete könnyekkel lett teli. Megszakadt a szívem. Sápadt volt, szomorú és kifejezetten szótlan. Tudtam, hogy tönkre tettem, de idővel könnyebb lesz.

Mr. Lanchester szavai jártak a fejemben; "a fájdalom mulandó." Bízni akartam abban, hogy idővel mindkettőnknek könnyebb lesz. - Ugyan ezt akartam kérdezni - nevetett az apám. - Talán kettőnk között fog eldőlni - emelte ajkához a poharat.

- Minden bizonnyal - bólintott Gonzalez. - De engedelmetekkel mi odébb állnánk - mutatott a mellettünk található üres asztalra. Miután magunkra hagytak minket, apám füléhez hajoltam.

- Miért foglalkozol velük? - biccentettem feléjük. Apám gyilkos pillantással a szemembe nézett, de nem tudott válaszolni, mert egy váratlan meglepetés félbeszakította a kommunikációt. Meglepődtem, amikor az a csinos nő lépett mellém, aki Lanchestert képviselte. A szemembe nézve mellém állt és az arcomat nézte. Ragyogó szeme csillogott, puha ajkát mosolyra húzta. Felvont szemöldökkel rá néztem, ő pedig megszólalt.

- Te vagy Ramsey Hernandez? - kérdezte alig hallhatóan.