Félrészegen szemezgettem az öreg Martini sötétbarna színével. Kezemmel óvatosan felemeltem a kristálypoharat és lehúztam a maradék italt belőle. A poharat az asztalra csaptam, majd a közelben található üveg felé nyúltam. Ujjaimat köré fontam, és újratöltöttem a kristálypoharamat. Péntek este volt, a kaszinóban pedig telt ház volt. A bárpulthoz található legközelebbi asztalnál ücsörögtem és némán figyeltem az embereket. Éreztem a pénz szagát, hallgattam ahogy a gazdag, elit emberek játszani kezdenek. A játékgépek monoton hangját simán túlszárnyalta az emberek nevetése és kiabálása. Az este sokan voltak. A felszolgálók megállás nélkül jártak az emeleten. Tűsarkúval kopogtak a bordó szőnyegen, miközben pezsgőt szolgáltak fel. Szerettem amikor sokan vannak, mert eltudtam vegyülni az emberek között. A város sok negyedéből járnak hozzám szórakozni, sokan mégsem ismernek. Nem tudják, hogy a legeldugottabb asztalnál roskadó részeg szerencsétlenség ennek az egész kócerájnak a feje. Az igazság az, hogy pont nem érdekelt. Szerettem, hogy az emberek szórakoznak, engem pedig békén hagynak. Fél szemmel figyeltem, hogy a kristálycsillárok alatt kártyajátékokat folytatnak. Néztem, hogy pörögnek a zsetonok, esetleg a dobókockák forognak. Mindenki nevetett, a férfiak sokat sejtő pillantással néztek össze. Volt akinél aktatáska volt, sokan pedig fekete zsákot tartottak maguknál. Kibaszottúl mindegy, hogy nyernek, vagy vesztenek. Számukra tökéletesen kielégítő, hogy szórakozásból elütik az időt. Az elit szarokat az sem zavarja, ha több ezret vesztenek egy este alatt. Otthon a csinos széfben megszámlálhatatlan mennyiségű vagyon hever, ezért tényleg csak szórakozni járnak kaszinóba.

Vissza fordultam és összeráncolt szemöldökkel lehúztam egy újabb kortyot. Nem kívántam az alkoholt. A szervezetem már nem bírta és vissza akarta utasítani, ezért libabőrrel gyűrtem le a keserű, fűszeres ízt. A szenvedésem magamnak köszönhettem, de így lesz a legjobb. Számomra az a legfontosabb, hogy őt semmilyen veszély ne fenyegesse. Azt hiszem, hogy sok problémától szabadítottam meg őt, ezért megkönnyebbültem. De ez nem jelentette azt, hogy nem szenvedek. Valeria közelében egy időzítetlen bomba vagyok. A közelemben ő nincs biztonságban. Nem akartam mindennap azon agyalni, hogy mikor fogom őt legközelebb bántani. Meghátrálni és elmenekülni gyáva dolog, és néha nagy fájdalmakkal is jár. A hiánya ketté szedett, de nem volt más választásom. Ki kellett mondanom, hogy én nem voltam jó a számára. Nemsokára úgyis megismer valakit, és kiszeret belőlem. Talán ez lenne a legjobb módszer. Valeria megérdemli, hogy boldog legyen. Az igazság az, hogy én nem tudom megadni számára a boldogságot. Ez valaki más feladata lesz. - Még egy kortyot! - grimaszolva emeltem ajkamhoz a poharat, de ekkor valaki lefogta a kezem. Nem tudtam, hogy ki volt ennyire bátor, ezért felvont szemöldökkel pillantottam a férfira, aki komótos mozdulatokkal helyet foglalt velem szemben. - Minek köszönhetem a látogatást? - csaptam a poharat az asztalra.

- Részeg vagy, fiam - jött egy komor válasz. - Nem viszed kicsit túlzásba? - kezébe vette az üres üveget, majd félre csúsztatta. - Erre tartottam, amikor láttam, hogy telt ház van. Úgy gondoltam, hogy benézek. Még nem volt szerencsém egy kaszinóhoz sem - Mr. Lanchester levette a bőrdzsekijét, majd a mellette található székre dobta.

- Kaszinóba járni nem bűn. Bűn, ha nincsen pénzed, mert akkor baszhatod - dőltem hátra a széken. Lanchester a fejét rázta és engem figyelt. Nem is emlékszem, hogy mi ketten mikor lettünk beszélő viszonyban. Talán akkor, amikor anyám a képembe vágta azt, hogy apám előtt ő volt a nagy szerelme. Ezt az igazságot sem volt könnyű feldolgozni. Anyám gyerekkori szerelme Kevin, aki kitudja, hogy mi a faszért jött vissza és forgatta fel újra anyám életét. A lényeg, hogy miután megtudtam az igazságot, iszok.

Iszok reggel, délután és este is.

Kimondottan nem érdekelt, hogy mi történt anyámmal a múltban. Nem tartozott rám, hogy apám előtt hány pasija volt. Nekem az számított, hogy mindketten maradjanak távol tőlem. - De ha már ide jött, el kell mondjam, hogy nem látom szívesen! Jobban teszi, ha lekopik - piszkáltam a halántékomat. Az eltelt egy hét nagyon nehéz volt a számomra. Mindennap szenvedtem és próbáltam elfojtani a dühöt, és a lappangó ürességet a lelkemben. Nem volt könnyű. Ízleltem a hibáim okozta szerencsétlenséget és a fájdalmat, de ez volt a legjobb döntésem.

- Vendég vagyok! És ha én is iszok egyet? - Lanchester felmutatta a Martinit, majd egy perc múlva ezüst tálcán szállították az asztalhoz. A felszolgáló felnyitotta az üveget, Lanchester pedig pohárba töltött magának. Üveges szemekkel figyeltem, hogy szemöldök ráncolva lehúzza a pohár tartalmát. - Ez igen! Kemény piát választottál!

- A jó öreg Martini még nem hagyott cserben - nyúltam az új üveg felé, de Kevin gyorsabb volt és elvette a kezem útjából. Felháborodva biccentettem oldalra a fejem. - Miért nem ihatok?

- Mert eleget ittál, Ramsey! Adj magadnak pár percet és józanodj ki - kezét összefonta maga előtt és engem figyelt. Olyan volt mint egy testvér, vagy mint egy gondoskodó báty. Oda figyelt rám és rám szólt, amikor hülyeséget akartam csinálni. A háttérben szólt a zene, én pedig a fal mellett található székre csúsztam. Hátamat a falnak támasztottam, és feltettem a lábam.

- Maga volt már szerelmes? De úgy értem, hogy kibaszott szerelmes! Amolyan rózsaszín köd szerű, meg minden - mielőtt válaszolt volna, tovább folytattam. - Ha most azt mondja, hogy az anyámba, beverem a képét!

- Ha tudod, hogy mit válaszolok rá, miért kérdezed? - kortyolt bele az italba. - Mert részeg vagy, és nincsenek logikus gondolataid!

- Nézze a jó oldalát - tettem fel a mutatóujjam. - Nincs rajtam semmi felelőség. Austin jobban van, Valeria pedig éli az életét. Az apám csalódott bennem, anyám pedig nem veszi ki a részét a családban. Egy ilyen életben mégis milyen felelőségem lenne? - csuklott el a hangom. Lanchester az arcomat fürkészte. Enyhe mosolyra húzta az ajkát, közben a szeme mellett ráncok futottak össze. Borostyán színű szemével engem figyelt, majd sóhajtva hátra túrta a haját.

- Józanodj ki, Ramsey - pillantott oldalra. - Ma telt házad van. Ennek örülj.

- Nálam mindig telt ház van - felálltam, de a mozdulataimat nem tudtam irányítani. Lábam elgyengült és nem tudtam, hogy merre lépek. Oldalra borultam, a széket pedig félre löktem. A padló felé zuhantam, de Mr. Lanchester mellém lépett. Átkarolt, a karomat pedig a nyakába helyezte.

- Rendben! Ennyi volt, fiam!

- Ne beszéljen velem úgy, mintha a fia lennék! Elegem van ebből a közvetlenségből. Maga szétcseszte a családomat és a lelki békémet!

- Egyszer majd túl teszed magad rajta - meglepődtem, amikor megindult velem az emelet felé. A hangos zene közben közelebb hajolt, hogy jól halljam őt. - Lépcső! - figyelmeztetett, de késő volt. Megbotlottam és kis híján előre zuhantam.

- Nem tudott volna hamarabb szólni? - pillantottam az arcára. - Széthasad a fejem - helyeztem halántékomra a kezem. - Hol van a migrénes gyógyszerem? - tapogattam a zöld zakóm kicsi zsebeit.

- Majd adok én, csak gyerek! - Lanchester végig sétált velem a folyosón, majd tanácstalanul megállt az irodai szobák előtt. Előre pillantott, és a homlokát kezdte ráncolni. - Melyik a te irodád?

- Az ahova maga nem teszi be a lábát - előre léptem, és a falat végig tapogatva indultam meg az irodám felé. A Martini a padlóra kényszerített, hiszen forgott velem az egész folyosó. A halvány fények alatt lesütöttem a szemem, kivettem a kártyámat a nadrág zsebemből. Lehúztam a kártya olvasóba, a fa ajtó pedig kinyílt. Beléptem az ajtón, Lanchester pedig becsukta az ajtót. - Maga ide nem jöhet be! Ez az én irodám!

- Te is bejöttél az én irodámba, rémlik? - mutatott a halántéka felé. Erre inkább nem mondtam semmit, helyette inkább leültem a bársony kanapéra. Lanchester kihúzta a fotelt, helyet foglalt rajta, majd szinte lassított felvételben láttam, hogy velem egyszerre ő is feltette lábát a dohányzóasztalra. Ahelyett, hogy lebasztam volna, elnevettem magam. - Bocs! Azt hiszem nekem elég volt egy pohárral is meginnom abból a szarból - temette tenyerébe az arcát.

- Fogadunk, hogy nem is szokott inni - hajtottam hátra a fejem. - Látszik magán, hogy nem iszik sokat. Pedig nem rossz néha kirúgni a hámból. Főleg, ha az embert szerelmi bánat gyötri.

- Elmúlik - szólalt meg alig hallhatóan. Ekkor a szemébe pillantottam. - Most azt hiszed, hogy nem. Azt gondolod, hogy ennél nem létezik rosszabb érzés. Létezik!

- Mégpedig? - kérdeztem kíváncsian. Ekkor mélyen a szemembe pillantott, és széttárta a karját.

- Mondjuk, amikor szeretnél elmondani valakinek valamit. Nem mondod, mert tudod, hogy amit hallana megölné teljesen. Ezért inkább magadban tartod és hagyod, hogy téged, mintsem őt marcangolja szét.

- Mintha tapasztalatból beszélne. Gond van?

- Abszolút nincs, kölyök - hátra nyújtotta a karját, majd ásított egy hosszút. Ennek hatására én is ásítottam egyet. - Kényelmes ez a fotel. Itt simán eltudnék aludni.

- Akkor azt mondja, hogy idővel jobban leszek? - dobtam oldalra az öltönyömet. Lanchester bólintott.

- Minden mulandó. A fájdalom, a gyász és a hiány is. Idővel minden enyhül és már nem fog annyira fájni. Másképp fog fájni - javította ki magát. Alig láthatóan bólintottam egyet.

- És ez mikor jön el?

Ő csak megrántotta a vállát.

- Az csak rajtad múlik, gyerek - lazított a fehér ingje gombjain. - Holnap lesz a jótékonysági rendezvény. Nem terveztem leinni magam előtte - sóhajtotta.

- Ott leszek - böktem ki. - Indulok a licitáláson. Szeretném az egyik autót.

- Azt nem engedhetem - csóválta a fejét. Meglepve löktem meg a lábát. - Komolyan, Ramsey! - pislogott nagyokat.

- Ugyan miért nem? - helyeztem magam kényelembe. - Én is részt vehetek rajta. Apám nagyon akar egy autót, de úgy döntöttem, hogy adok ár ajánlatot érte! Az enyém lesz!

- Hihetetlen gyerek vagy - motyogta alig halhatóan. Ekkor a szemébe néztem.

- Soha nem gondoltam volna, hogy ezt mondom, de maga nem is annyira rossz arc. Tulajdonképpen jó fej - vallottam be. - Köszönöm, hogy ma este felügyelt engem - hajtottam oldalra a fejem. Mr. Lanchester hümmögött egyet.

- Nem tesz semmit - fél álomba kerültem, amikor azt éreztem, hogy rám terít valamit. A következő pillanatban már elkapott az álom.
———————
*kiegészítettem a mellékszereplőket Lanchester karakterével. A könyv elején érdemes rápillantani annak, akit érdekelhet🥰